Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-26 / 22. szám
Vasárnap, 1958. január 26. 3 SOMOGYI NÍPtAr QjimiU KISZISTÁK Negyvenöt vidám, jókedvű fiatal kezdte meg a hét elején a Cukorgyár egyik helyiségében a tanulást. A csurgói barcsi, tabi járások községeinek, termelőszövetkezetednek ifjúsági vezetői, akik a Megyei KISZ-bizottság tanfolyamán vesznek részt. Hétfő óta különböző előadásokat hallgat nak. a KISZ szervezet szabályzatáról, a lányok és úttörők között végzendő nevelő munkáról, a bel- és külpolitikáról, valamint számos módszertani kérdésről. A délután rendszerint egyéni tanulással és szemináriummal telt el. Este közös színház, mozilátogatás szerepel a programban, pénteken este az Iparosszékházban pedig közös ismerkedési estet rendeztek. SOK SEGÍTSÉGET KAPTAM a lányok közötti munkához — mondja Halas Edit, egy csinos, magas, fekete !ány, akit a zákánytelepi fiatalok választottak meg december elején titkárnak, amikor 18 tággá1 megalakították a KTSZ szervezetet. Az alakulás és a munka elkezdése nehéz volt, mert tapasztalatlanok voltunk. Helyiségünk sem volt, ezért e- tőnként a lányok lakására járopattunk el. ott kézimunkáztunk, beszélgettünk. — Ahogy hazamegyek, megbeszéljük a munkatervet, s igyekszem megvalósítani mindazt, amit itt az iskolában tanultam ... A lányok és fiúk részére előadásokat, politika1 tájékoztatókat tartunk, a fiúknak ezenkívül gazdatanfolya- mot is szeretnénk indítani. Másik vágyunk: színdarabot tanulni.. , Közben megtudtuk, hogy menyasszony. Megkérdeztük ha férjhezmegy. továbbra is dolgozik-e a KISZ-ben. — Nemcsak rajtam múlik — feleli mosolyogva. — Ha a községben maradok, szeretnék részt venni1 ezután is az ifjúsági munkában. EGYtk LEGSZORGAL* MASABB tanulónak a Csurgó községi KISZ szervezet titkárát Balogh Lacit tartják a tanfolyam hallgatói. Igyekezett, is. Szorgalmasán jegyzeteli odafigyelt az előadásokra hogy mindent megjegyezzen Hát szükséges is a nagy szorgalom, mert a 64 tagú KISZ szervezet irányításához komoly tudásra van szükség... — Most látom csak, hogy milyen hibákat követtünk el — mondja Balogh Laci —, aminek az lett a következménye, hogy a kezdeti lelkesedést nem követte további eredményes munka. Az volt a hiba, hogy nem találtuk meg a megfelelő hangot a fiatalokhoz. Sok volt a fegyelmezetlenség is. Nem jártak el rendszeresen taggyűlésre, nem vettek bélyeget. Létrehoztunk egy fegyelmi bizottságot, méh a fegyelmezetlenekkel foglalkozott, s így sikerült is változást elérni. De azt szeretnénk, ha fegyelmi bizottság nélkül is eredményes munkát végezhetnénk. — Nagy terveink vannak. Ezekhez itt a tanfolyamon sok segítséget kaptam. Szeretnénk jobban összefogni a fiatalokat és segíteni az úttörőket is. A tagságot csoportokra osztjuk, minden csoport élére egy-egy bizalmi kerül. Valamennyien részt veszünk a KISZ akadémián, ahol politikai, természettudományi és mezőgazdasági előadásokat hallgatunk. Március 21-én pedig letesszük a fogadalmat zászlót avatunk s felvesszük az 1919-ben mártírhalál4 hal4 Farkas János elvtáns nevét hon is meg fogjuk valósítani. És nemcsak ez a három fia- tál, de a többi is szorgalmasan tanul, hogy sok tapasztalattal, tudással gazdagodva, tudjon majd hazamenni. A tanulás közben azonban nem tűnt el a jókedv, a vidámság elvégre fiatalok valamennyien. EZÉRT KELL BESZÉLNI AZ ANDOCSI Kossuth Termelőszövetkezet tagja, s az ifjúsági szervezet titkára, a 19 éves Vörös Jancsi. Szervezetük csak január első napjaiban alakult meg. tgy hát nagyon elkel számára is ez a tanfolyam. — Nagyon meglepődtem, amikor közölték velem, hogy tanfolyamra kell jönni — mondja —, de nem bántam meg. Amellett, hogy sokat tanultam, beszélgettem a többi fiatalokkal és sok tapasztalatot szereztem tőlük az ifjúság' munkához a taggyűlések, vérbőség! ülések megtartásához, s a kollektív munka megvalósításához. — Nehéz lesz a munka, mert a fiatalok szeretnének szórakozni, de nincs sakkunk nincs ping-pong asztalunk emmilyen társasjátékunk. A a földművesszövetkezet megférte, hogy segít majd rajunk, de nem tudjuk mikor Nagyon tetszett, hogy az »Éjiéikor« című magyar film megtekintése után vitát rendeztünk a látottakból. Ezt otta 45 kiszista darazsáról. »Darázs« volt a neve a cukor- ayári tanfolyam faliújságjának, amelyen minden hibát vagy fegyelmezetlenséget elkövető kapott egy apró, d-- azért nem fájdalmas szí írást Először egy rajz került a faliújságra. >>0501x305 éjszaka az egyesben« címmel. Ugyanis a szoba lakói nem bírva magukkal, késő éjszakáig harmo- nikáztak, énekeltek, doboltak, táncoltak, s nem hagyták aludni a másik szobában már hajukat tépő fiatalokat... Felkerült a faliújságra a »Madarász« is. Rendes neve Herman András. Az előneve4 azért kapta, mert amikor az úttörőknek nyújtandó segítség felett vitatkoztak és elhangzott ?gy olyan javaslat, hegy hozzanak létre madarász-szak- körökket, Hermann barátunk tiltakozott — mondván —, hogy az úttörők lecsc.izlizzák a madarakat. így hát egy rajz éppen akkor ábrázolta őt, amikor egy madárfészekből kipottyant. De odarajzolták azt a somogyaracsi fiatalt is, aki any- nyira belemélyedt a tanulásba hogy közben elszundikált. Meg kell még említeni a Szputnyikot«, a tanfolyam legnépszerűbb emberét. Ha- "asztai György kapta ezt a nevet, amiért a természettudományi előadás vitájában oly nagy buzgalommal foglalkozott a szputnyikkal. Elrepült az egy hét, kicsit fájó szívvel búcsúztak egymástól, de azért örömmel mennek haza a kiszisták. Hiszen sok olyan dolgot tanultak, amit majd eredményesen használnak fel falujukban az ifjúsági munka megjavításában. Szalai László Sokoldalú munkát- végeznek Amikor megalakult a felsőmocsoládi KISZ- szervezet, a tagok úgy határoztak, hogy ■ivütt dolgoznak a szentmiklósi fiatalokkal, azért, hogy összefogva eredményesebb kútár- és sportmunkáA tudjanak végezni. Az Atelt idő azt bizonyítja, hogy helyesen határoztak. A napokban a fiatalok taggyűlést tartottak, amit már hetekkel előbb lelkes, izgatott készülődés előzött meg. Ezen a napon ugyanis mind az 57-en letették a fogadalmat a közég ktrmnunrstái, vezetői előtt. Megígérték, uogy még jobb, még lelkiismeretesebb mániát fognak végezni. E taggyűlésen erősítették szervezetüket is. \régy becsületes fiatalt vettek fel. Egyet péti g. aki nem volt hajlandó eljárni rendezvényeikre, nem volt hajlandó ifjúsági munkát végezni. letenni a fogadalmat, kizárták a KISZ-ből. A taggyűlésen megbeszélték, hogy mit szándékoznak a közeljövőben tenni. Először is srínanrahnt tanulnak, amH február elején mutatnak be. Az előadás bevételéből hangszereket vesznek és megalakítják a KISZ-szervezet zenekarát. A színdarab betanítására Illés Mária tanítónő vállalkozott. Tánccsoport alakítását is megbeszélték. Ennek tagjait Balogh Klára tanítónő segíti. A KISZ-szervezet ifjú sportrajongóit még a tél sem tudja megijeszteni. Szabó János tűzoltóparancsnok — volt ökölvívó — bokszolni tanítja a fiatalokat. Működik az asztalitenisz szakosztály, tavasszal pedig egy kézilabda csapatot is alakítanak. Felszerelést vásárolnak, s a futballpálya mellett jelölik ki a pálya helyét. Terveikben a fiatalokat érdeklő különböző előadások is szerepelnek. Sokoldalú munkát végeznek a felsőmocso* ládi és szentmiklósi kiszisták. S e jó munka elsősorban Schmidt László KISZ-titkár érdeme, aki a kommunisták segítségével rengeteget dolgozik a fiatalok összefogásának érdekében. — szí >*> A kollektív vezetés érvényesülése « Somogy megyei Malomipari Vállalatnál Pártunk szervezeti szabályzata kimondja, hogy: »A párt valamennyi vezető szervének munkájában érvényesülni kell a pártvezetés legfontosabb lenini elvének, a kollektív vezetésnek, küzdeni kell a marxista-leninista párttól idegen személyi kultusz és az egyszemélyi vezetés ellen.« Hogyan érvényesül a kollektív vezptés elve a Somogy meeyei Malomipari Vál'alat pártszervezetének munkájában? A pártmunka megszervezése, a kollektivitás kialakítása terén vannak kezdeti eredmények. A pártvezetőség rendszeresen tart üléseket, amelyeken megtárgyalják a legfontosabb politikai és gazdasági kérdéseket. Az elmúlt időben sokat fowl ilk-'Ti'-ak a "azdasági munkával. A gazdaságos termelésre, jobb minőségi munkára mozgósították a párttagságot, az üzem dolgozóit. Kezdetben a pártvezetőség nem vett részt az osztályve- zetők értekezletein, s nem kapott statisztikai kimutatásokat az üzem gazdasági helyzetéről. A pártvezetőség ha- ÍVT+ a hithá*' kijavították azóta. A párttitkár — vagy a pártvezetőség egy tasja — megjelenik az osztályvezetők értekezletén, s azóta rendszeresen megkapja a statisztikai kimutatásokat is. A vezetőség munkamegosztással dolgozik, tagjai felelősséggel irányítják a rájuk bízott pártmunkát. Farnal Józef elvtárs, pártelnök az ifjúsági munkát segíti. Tchrenk András elvtárs, a propaganda munkával foglalkozik. Kiss József pártvezetőségi tag, a KISZ szervezet titkára, — munkájának fő területe a fiatalok körében végzett munka. Ennek ellenére korántsem lehet állítani, hogy minden rendben van. Véleményünk szerint alapvető hiba, hogy a vezetőség tagjai nem egyenjogúak. Gál József elvtárs párttitkár sokat vállal magára. Ö a napirendi pontok előadója, a pártvezetősó- gi üléseken és taggyűléseken egyaránt. Nem bízik a párt- vezetőség többi tagjában. Azt hiszi, hogy csak akkor lesz a határozat végrehajtva, ha 6 a felelős a végrehajtásért. A két vezetőségi ülés között részt vesz különböző értekezleteken, megbeszéléseken. De erről nem tájékoztatja a pártvezetőség tagjait. A pártmunka sokszor kapkodó és tervszerűtlen. Ennek az az oka, hogy a pártvezetőség terv nélkül dolgozik. A vezetőségi ülés napirendi pontjai nincsenek előre meghatározva. Legtöbbször a pártvezetőség tagjai csak vezetőségi ü'ésen tudják meg, hogy miről lesz szó. Az ilyen helytelen gyakorlatnak az a következménye, hogy nem alakulhat ki termékeny vita. Előzőleg nem tudnak taOOOGOOOOGGOOOOOGOGGGOOOGGGOOOGOGGGOGGGOGGGOGGOOGOOOQOOOOOGGGOOOOOOOOOOOOOOOGOOOOOOOGOOOGOOOOOOOOOOOOOOGGOO A GERINCEK KI AKARNAK EGYENESEDNI... Hányán vannak ma nálunk, akik segítő kézre várnak? Olyanok, akiket félreismertünk? Vagy talán erős mércét alkalmaztunk velük szemben, s most meghajlott gerinccel járnak közöttünk? Bizonyára sokan vannak az ellenforradalom óta .,. Olvassuk csak egy ilyen ember történetét. Adjuk át neki a szót... Kiküldtek a teremből, megtudtam, hogy nem Majd. hagynácsíkozni a párttagsággal, a legjobb pártonkívüli dolgozókkal, szakemberekkel. Helyes lenne, ha a pártvezetőség negyedévre előre meghatározná a vezetőségi ülések napirendi pontjait, s kijelölné az előadókat. Az egyes napirendi pontok előadói lehetnének a pártvezetőség tagiai. Nemcsak a nárt/H4kár lehet előadó a pártvezetőségi üléseken, taggyűléseken. Helyes lenne, ha a pértvezetősé- gi ülés egyes fotosabb napirendi pontiának megvitatására meghívnák azokat a párttagokat és pártonkívü- lieket, akik legjobban ismerik a tárgyalt anyagot. Ez emelné a pártvezetőségi ülés színvonalát, nagyobb lenne az aktivitás, több 5ó javaslat hangzana el, s jobb határozatokat lehetne hozni. A vezetés kollektivitása megnyilvánulásának igen fontos területe az alapszervezet taggyűlése. A taggyűlések általában jónak mondhatók. A beszámolók, felszólalók Kritikusan elemzik aa üzem politikai, gazdasági, szociális, kulturális munkáját. Konkrét javaslatokat tesznek a hibák kijavítására. A vita során kialakul a helyes álláspont. A kommunisták pedig harcolnak saját határozataik megvalósításáért. Hiba volt a munkafegyelemmel is. Taggyűlésen elhatározták, hogy termelési tanácskozásokon, tömegszerveták jóvá átigazolási kérelme-3 zeti értekezleteken, egyéni met. V. D. vagyok. Iskolaigazgató. 280 gyermek van a kezemre bízva. Én vagyok értük a szocialista társadalom előtt felelős. Az iskolában 12 tanító is működik. Én felelek azért is, hogy szocialista szellemben tanítsanak. Érzem feladatom súlyát. Mint mindenkor, ma is megteszem. ami relm hárul. De szívem nyugtalan és keserű ... Hót mit tettem én? A felszabadulás után lettem tanító. Kis emberek gyereke vagyok. A község ahová kerültem régi ellenzéki tradícióktól, bizalmatlanságtól volt terhes. Sok túlkapás és visszaélés is visszahatott az emberekre. Én akkor már párttag volPártvezetőségí tag, majd párttitkár voltam évekig. Szemináriumokat vezettem. Réizt vettem a falu minden meg- nydatikozásában, ülésein és gyűlésein, jártam a házakat, vitatkoztam, agitáltam. Nem azért, mert köteleztek rá, hanem mert magam köteleztem el magam az új világnak. Nemcsak rajtam múlt, hogy nem sokat mentünk előre. Az ellenség is dolgozott. Én lettem a »vörös iskolaigazgató«. A reakciósok, az úri maradványok nem fogadtak be. Sem magánéletem, sem társaságom nem volt. Csak a közügyek. A pártszervezetben sok volt a »véletlen«, vagy talán »szándékos« belépő, aki akadályozta a kibontakozást nem növelte a párt tekintélyét. Néha festetettem. Ez volt egyetlen szórakozásom. Aztán beteg lettem. Gyógyulásomat elősegítette a falu fiatal orvosa. Barátságot kofám. Igaz hittel és őszinteség- főttünk. Néha összejártunk, gél álltam oda az elsők közé, Neki sem volt más ismerőse. átbegyógyf+ani a sebeket, törni a közönyt. Előadásokat tartottam, népnevelőbe jártam, úttörőmozgalmat szerveztem, részt vettem a kulturális megmozduló- tette ki. sokban. Nyíltan hirdettem a kozott termelőszövetkezeti helyességét. ö kicsit egzaltáit volt, amit talán gyógyíthatatlan betegsége hozott magával. Társalgásunk fő tárgyát inkább a művészetek, mint a politika ö lojálisnak mutat- Igy nem kutattam mozgalom j nézeteit. Talán ezt is jobban | figyelembe kellett volna vennem? Nem tudom ... így következett el az ellen- forradalom. Ebben az időben is én voltam a párttitkár.., Őszinte vagyok: meg voltam döbbenve. És féltem. Itt sok »mb°rnék lett véres a szája. Tulajdonképpen most láttam, kikkel és milyen módszereikkel állunk szemben. A járási pártbizottság jóváhagyásával részt vettünk a felvonuláson. Ott elhúzódtak tőlem. Sokan szidtak. Engem is. a pártot is. Fenyegettek... Hazarohantam. Minden percben vártam valamit. S akkor meghallottam, hogy az orvos »barátom« benne van az ellenforradalmi bizottságban, pisztollyal járkál és nagyon csúnyán viselkedik. Eljött hozzám is. Olyan volt, mint egy megszállott. »Maid én megmutatom nektek, hogy megmentem a falut« — kiabálta. Megnyugtatott, hogy nem lesz bántódásom. összevesztünk. Én nem voltam hajlandó semmiben részt venni. Elment. Felesége is panaszkodott. Otthon is azt mondogatta: »Most megtaláltam igazi énemet. Majd meglátja a falu, ki vagyok én ...« Nem mutatkoztam sehol. Eeakivel nem beszéltem. Bezárkóztam. Ruhástól aludtam, készen a szökésre. így múlt el az a két hét. Hogy nem fogtam össze a párt erőit? Lehet, hogy gyávaság volt... De ha gyenge is voltam, árulóvá nem váltam. * * • Tévednem kellett. Majdnem annak tartottak... S fel sem vettek a pártba ... Pedig februárban jelentkeztem. önként... A taggyűlés a következőképpen folyt le: Elmondtam, miért kértem fp’vőte'omet, s miért csak később, volt párttitkár létemre. Félelmem nehezen múlt, s éreztem sokuk bizalmatlanságát velem szemben. A doktor miatt. Azt hitték cinkosa voltam talán. Legalábbis ezt ol- varts-n ki szemeikből. Kiderült, érzésem nem csalt. A felszólalók nem vonták kétségbe eddigi munkám őszinteségét. Még ellenforradalom alatti magatartásomat is megértették. Csak egy feltételt állítottak: azonnal szakítsak meg minden viszonyt az orvossal. Azóta így élek. Majd éve éget ez az emlék. egy beszélgetések során foglalkoznak a dolgozók neveléséin vei, a munkafegyelem megA falu reakciósai gúnyosan 3 szilárdításával. Nyilvános ér- nevetnek rajtam, szinte ér-1 tekezletekcn személyre való 7jem a kárörvendő szemeket:4 »Na, igazgató úr, érdemes^ , volt ennyire törni magát,?* kát a dolgozókat, akik megtekintet nélkül bírálták azoMost jól magába rúgtak, el-g sértették a munkafegyelmet. 'S A felvilágosító munka megmehet ...« S amit a szem mond, a száj is ismétli. S így* hozta gyümölcsét, visszatér hozzám. Néha sírni tudnék, mert tudnál, semmit sem változtam. Rajtam már senki nem változtat. Egyetlen doktor sem. Nem vagyok becstelen ember, aki kétfelé tud szolgálni. Az egy év alatt érzem, mások is belátták már ítéletük erősségét. S mot újra kérjem felvételemet? Mintha most ébrednék magamra? S elveszítsem végleg a pártért ledolgozott éveimet? Vagy azt mondják rám, odakinn a faluban: ez újra oda dörgölődzik ahol belerúgnak? Hej, dolgozok én így is ... De ki segít rajtam? ... Na-’ gyón várom, hogy segítsenek, Javult a munkaidő kihass nálása, megjavult a munka- fegyelem. A kellektív munkát az is gátolja, hogy az alapszervezet tagjai nem értenek egyei mindenben. Az elmúlt időszakban as üzemi pártszervezet nem tan tott pártaktívát. Pedig a politikailag, szervezetileg jói előkészített páritaktívák nagj segítséget nyújtanak a kommunisták munkájához, a kot lektív vezetés javításához. A Somogy megyei Malom ipari Vállalat kommunistá képesek arra, hogy kijavít sák a kollektív vezetés téréi G megmutatkozó hibákat. Ja Vegyük le, elvtársak, a má-í Én arra hivatkoztam, hogy , ^ás terheket egymásról... _ — ------------k eze'ése alatt állok és kö- í ^ok becsületes ember germ-■ yítaniuk. kell a kollektivitást szönni csak lehet neki, egyéb- ce szeretne egyenesen állni, ként sem világos még előttem mint a jege nyék a szeles utak tevékenysége. (Akkor még mentén, nem ítélték el, otthon volt a _ . CUfc--'-’ községben.) Válaszomat tudomásul vették. Más hozzászólás nem volt. • VQ-t* érvényesíteniük kell a párt vezetőségi tagok egyenjogúságát, s növelniük kell 5 személyes felelősséget. Sori Károly