Somogyi Néplap, 1957. december (14. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-13 / 292. szám
Káatek, 1957. december 13. SOMOGYI NÉPLAP 5 Meddig bűzlik még marcali „büdös árok IS* • (Tudósi tónktól.) Éveit óí-a megoldatlan problémája Morcaid községnek a Dózsa Györgyös a Rákóczi utca között végig folyó örtetones bűzt terjesztő nyílt csatorna. A környék lakói régóta panaszkodnak, hogy nem lehet ablakot nyitni, mert friss levegő helyett szinte elviselhetetlen bűz ömlik be a lakásokba. Mi okozza e kellemetlen és nem éppen egészséges illatot? A marcali tejüzem szennyvize e csatornába ömlik. Ebben folydogál régig a község központján keresztül ki a határba, tápot adva a különböző baktériumoknak és megfertőzve útjában a levegőt. Mit tettek ellene a különböző hivatalos (szervek, elsősorban a tejüzem és a községi tanács? Sgyiket sem lehet elmarasztalni, mulasztással vádolni. Két évvel ezelőtt a /tejüzem a fedett csatornázáshoz szükséges 32 000 forintos hozzájárulást megadta, a tanács a költségvetéseket elkészítette, a ktsz azonban nem kapta meg időben a szükséges csöveket — egyszóval a 32 000 forint »befagyott«, vagyis fel- használathanul visszaszáranazott az altem pénztárába. Hogy ennek pontosan ki az oka, azt .'kibogozni légibb annyi időbe 'kerülne, mint a csatorna megépítése. Hogy áll jelenleg a község e részének »bűzteienítése«? A múlt hét elején műszaki szakembereikből, körzeti- és tisztiorvosból, a tanács megbízottjából, az élelmiszeripari minisztérium kiküldöttjéből álló bizottság- tanulmányozta a megyei KÖJÁR javaslatára e probléma megoldásának lehetőségeit. E bizottság egyöntetűen megállapította, hogy a helyzet tarthatatlan {ahogy a megyei tisztifőorvos megjegyezte: »Merénylet a község lakóinak egészsége ellen«) és határozatot hozott, hogy 1958. május 1-ig meg kell építeni a zárt szennyvízelvezető csatornát — ellenkező esetben az egészségügyi hatóság a tejüzem működési engedélyét megvonja. Építeni — de miből? — A tejüzem még egyszer nem hajlandó hozzájárulni az építéshez, hisz egyszer már a maga részét átutalta. Nem maradt más hátra, a megyei tanács tervosztályához fordultak, hogy az 1958-as tervhitelkeretbe vegye be a 40 000 forintos építkezést. A tervosztály nagy 'jóindulatital fogadta a kérést, de mivel az I. és II. negyedévbe« az átmenő mun,kaikat leállítani nem tudja, a legjobb esetben a II. negyedév végére biztosíthat hitelkeretet. Ez az eltolódás azonban azt jelentené, hogy a tejüzem kényszerítve lenne vagy leállni vagy pedig egy oldómedencés szikkasztót építeni, ami legkevesebb 125 000 forintba kerülne — a probléma azonban még ezzel sem lenne teljesen megoldva. Nem beszélve arról, hogy mindez az államnak 85 000 forintos ráfizetést jelentene. A hosszasan húzódó ügy végére azonban a község illetékesei minél előbb pontot akarnak tenni, mégpedig úgy, hogy a lehető legkevesebbe kerüljön. Ennek érdekében a Megyei Tanácshoz fordultak azzal a kérelemmel, hogy biztosítsa a szükséges 40 000 forintos hitelkeretet, mégpedig úgy, hogy az építkezést a kijelölt határidőre be lehessen fejezni. (A község költségvetése ugyanis a mozi, valamint a járda építésével teljesen kimerült.) Reméljük, a kérelem meghallgatásra talál, és a nyáron nem bűzlik már a marcali »büdös árok«. Lyukas cipő és nagy szakáll Béliváron jártában senki se lepődjön meg a férfiak térdiq érő szakálián, a fiatalembered loi>5$jó sörényén és a nők sarkig érő hajfonatán, nem a legújabb divatot, csak a fodrász- és borbólytalanság eredményét ismerte meg. Istvánéiban pedig azon ne csodálkozzék, ha esetleg egy-ké-t lurkónak még a tél beálltával is kilóg a nagy lábujja a »kását kérő« cipőből, csak a cipész nagy-nagy hiányát dokumentálja ez az elszomorító tény. Na de fordítsuk komolyabbra a szót, bár van azért valami igazság az előbbiekben, végeredményben mégis csak az újságíró fantáziálá- sa. Az igazság azonban igazság, nem tagadható, hogy Bélaváron nincs borbély- és fodrászmester, Istvándlban pedig cipész. Akinek épp sürgős talpaltatni, sarkaltatni valója akad, jónéhény kilométert megjárhat, mire a cipő, vagy csizma rendbejön. Na, de már egy hajnyírásért nemigen futkároz az ember hetedhét faluba, inkább Rákó- czi-frlzurát növeszt, ami nem a leg- megvetendőbb dolog, s tán még Pesten is ez lesz jövőre a divat, ha megtudják, mit is fundáltak ki Bé* laváron a nagy fodrászhiány idejében. Talán kisiparos nem akad? Félnek Bólavárra és Istvándiba jönni a mesterek? Szó sincs róla. Van jelentkező vidéken bőven. A KIOSZ megyei titkárságén sok kisiparost tartanak számon, akik más vidékről, sőt meg Pestről is hajlandók lennének valamelyik községbe leutazni és megtelepedni, csak ehhez több megértés és a munkafeltételek biztosítása szükséges. Biztosítson a tanács lakást és műhelyt (üzlethelyiséget), ezek után mindig akad olyan kisiparos, aki a kedvező körülmények láttán szívesen telepedik meg a községben. Ha Bélaváron és Istvándiban is így járnak el, nem lesz többé nagy szakáll és boglyahaj, nem lesz több lyukas cipő . . . — lg — A török időkről beszélnek a törökkoppányi emlékek VALAMIKOR KOPPÁNY VEZÉR TULAJDONA VOLT a falut környező földterület, később, amikor három iés«re szakadt az ország, az itt épült kis föld&ánc török kézre .került. Mindé* biaonnyal innen ikapta jelenlegi nevét is Törökkoppány. Mennyi minden beszél még ma is a fokiban Ibrahim bég »uralkodásának« napjairól! A falu közepén álló templom véletlenül megmaradt, még a török hódoltság előtt épített gótikus szentélye látta valószínűleg ugyanilyen stílű hajó vandál pusztítását, amely ma nagy műértóket képviselne, ha megmarad. Helyette azonban román stílusú templombajót építettek a hódítók kivonulása után. A szentély felépülése óta sokszor átfestett, belső fala azonban az idős eaaberelk szerint ritka freskókkal van tele, amelyek a tizenkét apostolt áb~ ráaofják. Mint sokan mondják, rövidesem hozzáértő emberek is megnézik, valóban megtalálhaták-e még ezek a kincsek. A török korból megmaradt emlékeket — azt hitték egy időben —, mind megtalálták. A templom sekrestyéjében őrzik az itt talált, kőből készült művészi mosdó-medencét. 1864-ben pedig előkerült egy levél kézirata, amit Piszky István, tihanyi Viinkapitány írt a törökkoppányi katonai kerület parancsnokának, Ibrahim bégnek. A magyar vitéz a Balaton jegére hívta, nem éppen hizelgő somival a török hatalmasságot, ‘hogy ott bajvívással döntsék el, melyikük bátrabb, ügyesebb. Megtalálható- a köaeli erdőben épített kúttól, a templomtól néhány méternyire épített fürdőházhoz (jelenleg sütöde mÄödilk ott) vezető vízvezeték csövének egy darabja is. A TÖRÖKKOPPÁNYI ÖREGEK még ma is sokat beszélnek egy kő- kecske históriájárói, ami az ozmán kivonulása után is évekig ott hevert a templom közelében. Aztán — mint mondják — egy gazdaenuber gondolt egyet, s e kőből faragott jószágnak hasznát vette: nehezéknek használta boronálásnál és más földművelő 'munkáknál. A szántóföldön találtaik a szoborra 1905—10 között, bizonyos török úriemberek is, 'akik csupán azért utaztak magyarországra, -hogy ez* a kecskét felikutassák. Amikor ;»eglélték, egy magukkal hozott 'kis kulccsal felnyitották a szobor eddig tel nem fedezett rejtett nyílását, s nagy mennyiségű aranyat szedtek ki a «gyomrából». Ez a történet azon- ba* -nemcsak nehezen hihető, de ráadásul semmi biztos alapja sincs. A volt fürdő és a -bég lakosztálya a jelenlegi plébánia között épült földalatti folyosó létezéséről azonban biztosat tudnak a koppányiak. Maga az építmény is többször »életjelt« adott magáról. Azokon a helyeken, ahol az dő mér nagyon megviselte a falakat, megroggyantak, s itt beomlott a földj s a fölötte húzódó ú* is. Azt nem tudná pontosan, vajon nagyobb temető votVe a földvár kö- zeSeben. Viszont még nemrégen is a Koppány folyónál egy híd építésekor, másutt meg házalapozáskor több török sír került napvilágra. Ezekben turbánokat, sarkantyúkat találtak, s sikerült megmenteni egy ércfazekat, s egy arany érmecskét is. A török hódoltságból megmaradt emlékek sorához még mindig jönnek újabbak és újabbak. Az elmúlt hónapokban a Táncsics Mihály utcában több helyen süllyedni kezdett a föld, s néhány ház kerítése megroggyant. A község lakói ebből arra következtetnek, hogy ismét egy alagút »jelentkezik«. Még nem bizonyos, de minden valószínűség szerint a földalatti folyosó a várból kivezető szökő út lesz. két is. Egyikük nemrégen levelet írt a községbe, amelyben újabb érdekességet közölt: a volt török fürdő épületének közeli szomszédságában egy ma is meglévő jégverem falában kell lennie egy márványlapnak, ami valamikor a fürdő belső burkolatának egy darabja volt. A köaség vezetői úgy határoztak, hogy rövidesen felkutatják ezt a leletet is. Ma már más emberek élnek Törökkoppány ban, mint régen, évszázadokkal, vagy akár évtizedeikkel ezelőtt is. Szabadok, saját földjeiken munkálkodnak, s műveltebbek. Az évszázados hódoltságra azonban mindannyian emlékeznek. Emlékeztetik az időseket, fiatalokat a megmaradt tárgyak, amiket -híven őriz« nefk. Képek a Patyolat Vállalatról Tiszta-e a ruha? Gál Sándor ellenőrzi, patyolat fehérre főtt-e a sok törülköző, lepedő, párnahuzat a mosógépben. Övári József és Stemler József itt még csak szereli az azóta már üzemben lévő keletnémet száraz vegytisztítógépet. A posta kérése a csomag- és tevéi feladókhoz A HÓDOLTSÁGBÓL FENNMARADT TÖRÖKKOPPÁNYI emlékek foglalkoztatják a kutató szakembereAz évvégi csúcsforgalom zavartalan lebonyolítása miatt kérjük a lakosságot a csomagok késedelem mentes kézbesítése érdekében: aj A nem romlandó csomagokat legkésőbb december 15-ig; b) A romlandó tartalmú csomagokat pedig legkésőbb december 20-ig adják postára. (A várható torlódás miatt a posta csak e határidők betartása mellett tudja feltétlenül biztosítani a csomagok karácsony előtti kézbesítését tőként a budapesti, a Budapesten túl fekvő és az autóbuszjáratok melletti rendeltetési helyekre.) c) Csomagokat gondosan burkolják cs a címiratot tartósan erősítsék a csomagokra. d) A csomagokban a cím másolatát helyezzék el. December 13... Felvirradt Luca napja. Azaz még jel sem virradt, koromsötét hóra hajnal van, jde már benépesedtek a kutasi utcák.. Apróbb, s nagyobb legények hi- se'ob-nagyobb csoportokban baktatnak a rrvir előre kiszemelt lányos házak felé. Vállukon hatalmas fadarabok, bizony némelyikük még szusszanni is alig bír alatta... Ko- tyuilni mennek... Hosszú esztendőkre visszanyúlik ez a kedves Luca napi népszokás. Régi feljegyzések szerint már 1738-ban is ilyen Luca napi szokások voltak. Régen, talán pár száz évvel ezelőtt azt tartotta a babona, hogy a Luca napján elmondott jó kívánságok, ha azokat megfelelően fogadják, valóra válnak. Megfelelő fogadtatás alatt kellett érteni, hogy a kotyuló legények fejére pelyvát, vagy pedig kukoricát szórnak, s ellátják őket bőségesen itallal; borral, pálinkával, ki mit szeret. Hát ezért csábították egymást a legények kora hajnalban szíves szóval: »Gyere pajtás, menjünk el, Mennyországot nyerünk el, Kity-koty kettő ... Galagonya kettő«. össze is gyülekeztek szép számmal, s mentek, sorralátogatták a lányos házaikat. Kora hajnalban még csak a házigazda, vagy felesége volt fenn, ellátni az állatokat. A nagylány még aludt az ágyban, ha ugyan aludt, s nem a sötét ablakon leste, jönnek-e a kotyuló legények, és köztük van-e az ő szíveválasz- tottja... Persze, legtöbbször köztük is vlalt. öten-hatan mentek a legények, vállukon a hatalmas fadarabokkal, amit ahogyan beléptek, letettek és ellcezdték jó kívánságaikat: »Adjon isten minden jót, öt-hat tikot, jó tojót, Hízott disznót, sok hurkát. Tele pincét, kamarát. Jó reggeli Luca fekszik a Lucának, ágyában",.. Gond ne bántsa a gazdát Ez új esztendőben, Kity-koty kettő, Galagonya kettő«. És folytatták tovább a jókívánság oka/t: »Annyi csirkéje legyen, Mint fűszál a réten, A tojás pedig. Mint csillag az égen. Kity-koty kettő. Galagonya kettő«. Persze, ez csak a szolidabb része, ami nyomtatott betűkben is megjelenhet. A kotyulás alkalmat ad an a, hogy a legény szíve minden óhaját, kívánságát elmondja, még a nagylánnyal kapcsolatosan is. Pirul is a nagylány, húzza egész ál- láig a takarót, de azért szemét jól kinyitva, fülét hegyezve figyeli a legény minden szaváét' Az pedig mondja,.. Sorraveszi a látiy külsejét, s olyanokat is mond, amiért a nagylány most csak pirul, máskor biztosan pofonütné... De most nem lehet, Luca napja van... Befejezték a legények a jókívánságokat, s egyéb kívánságaik elmondását, A házigazdán van a sor. Ha kisebbek a legények, akkor kezükbe aprópénzt nyomnak, ha nagyobbak, akker boros-, vagy pálinkás poharat. A legények isznak, ameddig bírják. Aztán felállnak, mennek tovább... A hatalmas fadarabokat pedig otthagyják, majd jön a gazdája úgy is keresni. Mennek /tovább. Fa akad mindenütt útl-zözben, közelebb ahhoz a lányosházhoz, amelyik sorra kerül. Így járják végig az előre kiszemelt házakat. S ahogy visszaemlékeznek a kutasiák, ezen a napon a legények nem igen dolgoznak... Persze, az ilyen alkalmat, a ko- •tyulást felhasználják arra is, hogy megtréfálják, kinevessék azokat az embereket, akik nem ügy viselked nek, mint ahogy az a nagyobb legényeknek tetszik. Kovács bácsi ötvenéves gazda mesélte el a régi kotyulás történetét, hogyan tréfálták meg a község csendőrparancsnokát. .. — Egy felvidéki tót embert helyeztek Kutasra csendőrparancsnoknak. Richtarek Ferenc tiszt- helyettes csak törte a magyart, hát inkább szlovákul beszélt. Luca Tinója előtt a legények elhatározták, hogy alaposan megtréfálják, elmennek a csendőrségre is kotyulni, annak ellenére, hogy a csendőrparancsnoknak se felesége, se leánya nincs... Koromsötét volt, amikor halkan belopakodtak a csendőrpihenő udvarára. A csendőrök talán a legszebb álmukat aludtak... A legények már előre kiszemelték, hogy az udvaron jókora rakás fa van, amelyből alkalmas fadarabokat lehet: kiválogatni. Két-három legény hamarosan fenniermett a fa tetején, s dobálták le a kezük ügyébe eső, álltaim,ásnák talált fahasábokat. .. A sötét udvaron tompán és ijesztően hangzott a leeső jókora fahasábok robaja. De a legények már jócskán beszeszeltek, nem törődtek semmivel... Benn a pihenőn mozgolódás támadt. Richtarek csendőr parancsnok úrnak nyugtalan álma volt. Éppen azt álmodta, hogy tolvajok akarták őt magát, a csendőrőrs parancsnokát meglopni, amikor tompa puffanásokra ébredt. Ijedten kapott ágya mellé helyezett jegy^ véréhez, s figyelmesen haUgailviotL A tompa puffanások mm szűntek. Az ablakhoz óvatoskodott. Kinézett, S azonnal meglátta a farakás tetején mozgolódó árnyakat. — Lopják a fát — ébredt agyába a gondolat, s hirtelen felrántotta az udvarra nyíló ajtót. — Állj!... Ki az vagy?... — hangzott az inkább ijedt, mint parancsoló kiáltás. Nevetés a válasz, ami kissé felbátorította. Közelebb ment, s addigra a legények is leugráltak a farakás tetejéről. Próbálják magyarázni, hogy ez nemzeti szokás, kotyulni akarnak... De Richtarek csendőrparancsnokoi nem lehet olyan könnyen meggyőzni. .. — Koty-koty, mindig mondani az a bizonyos szó, közben pedig lopni a csendőrség fája.... Nagysokára aztán mégiscsak elhitte. A legények becipelték a közben kiválasztott hasábokat a csendőrpihenőre, s ott is eljátszották a kotyvlást. .Nagyokat nevettek a csendőrök a zsíros disznóságokon. s nem vették észre, hogy a legények közben olyan »jókívánsá,gokat« vagdosnak fejükhöz, amelyek, ha valóra válnának, akkor nem sokáig viselnék a csend&rtollas kalapot. Hát így történt valamikor. Ma már a kutasiák sem hiszik, hogy a Luca napi jókívánságok valóra is válnak, mert nem hisznek a babonában. De azért híven követik a népszokásokat és Luca napján szívesen kotyulják végig a legények a lányos házakat. De nemcsak Luca napján mutatják be e népszokásukat. Az iskola és a KISZ névi. együttese is megtanulta. És a falu apróbb gyermekei. Rúzsa Éva, Pintér József és a többiek más községekbe is elmennek majd, hogy ott is vidámságot teremtsenek a kutasi Luca napi népszokásokkal>. SZALA1 LÁSZLÓ
