Somogyi Néplap, 1957. december (14. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-19 / 297. szám

Csütörtök, 1V5«. aecemoer 1». ^ Vöröskereszt célja: Segíteni a falvak egészségvédelmét! Néhány napja értekezletet tartót- előbbre vigye a Vöröskereszt mun­' káját, ezt másutt is lehet tapasztal­ni. Mentőállomást a falvakba ak a siófoki járás vöröskeresztes ak- ivái. Az értekezleten, melynek cél- a volt megtárgyalni eddigi munká­nkat, feladataikat, részt vett a já- ■ási pártbizottság egyik munkatár­sa, a különböző tömegszer vezeted! ve­iétől, küldöttei. L2 alapszervezet, 350 tag Bódis Tilbor elvtárs, a Vöröskereszt ,árási titkára tartott beszámolót, nelyben elmondotta, mit tettek ed- lig és mit kívánnak ezután tenni a járás lakóinak egészsége védelmé­ben. A beszámolóból kitűnt, hogy •ddig 12 alapszervezetet hoztak lét- •e, melyben mintegy 350 aktíva dol­gozik. Siófokon például hat alapszer- ,ezet tevékenykedik. Beszámolt az ifjúsági vöröskeresz- ■es munkáról, s elmondotta, hogy a pedagógusok ehhez legtöbb helyen :gen nagy segítséget nyújtanak. Meg­kezdődtek az iskolákban az ifjúsági vöröskeresztes tanfolyamok, melyek ránt igen nagy az érdeklődés. — Az tapasztalat — mondotta beszámo- ójában —, hogy Siófokon, de má­sutt is a pedagógusokon kívül a tö­megszervezetek is megadnak minden segítséget. A pedagógusokon, tömegszerveze- laken kívül az orvosok is segítik a Vöröskereszt munkáját. Siófokon pl. úr. Sándor Ferenc, a Vöröskereszt já­rási elnöke mindent elkövet, .hogy Sok terve van a Vöröskereszt sió­foki járási szervezetének. Kiképzett aktivistákkal ellenőriztetni a külön­böző vendéglői, üdülői konyhákat, piacokat stb. A falvak egészségvédel­mének érdekében pedig szeretnék el­érni, hogy mindenütt legyen mentő­állomás. Ezeket a mentőállomásokat olyan aktívák kezelnék, akik jó ered­ménnyel elvégezték a vöröskeresztes tanfolyamot. Azt szeretnék, ha a köz­ségek lakói még a legkisebb sérülé­sek esetén is igénybe vennék a men­tőállomások elsősegélynyújtását. Már jó példával is lehet találkozni Köt­ésén Kerekes Jánosáé szülésznő dr. Petíhas Róbert segítségévei mentő- állomást hozott létre, mely működik is. A mentőállomásokon kívül egész­ségügyi vöröskeresztes tanfolyamo­kat, valamint anyák iskoláját szán­dékoznak indítani, ahol tanácsokkal látják el a szülés előtt álló kismamá­kat. Az értekezleten felszólaltak a pártszervezetek és tömegszervezetek küldöttei. Valamennyien abban fog­laltak állást, hogy még több támo­gatást kell nyújtani a Vöröskereszt munkájához, hogy az nagyobb se­gítséget tudjou adni a falvak ségvédelméhez. — szí Még egyszer a kadarkúti népkönyvtárról — Van végre helyiség a könyvtár számára — újságolta kadarkúti nép- Könyvtárosunk: segítsem átköltöztet­ni az új helyiségbe a könyvtárat. — A pártházban kaptunk egy kü­lön szobát. — Tehát nem a tanács szerezte? — kérdeztem. — Ä, dehogy a tanács. Törődik is az miveiünk. Na rnind'agy. Lényeg az, hogy van egy tágas, világítható, fűthető helyi­ség. Elindultam megkeresni a párt- tMtaárt. Kedves, barátságos fiatalem­bert ismertem meg benne. Átadta a könyvtár kulcsát és ő is velem in­dult egy seprővel: segít rendbehozni a helyiséget — mondta. — Menjen el a tanácshoz, azok majd szereznek egy fuvarost — aján­lotta végül. Kicsit viszolyogtam ettől, gondol­va a múltkor történtekre, de mégis nekiindultam, — Nem hiszem el, hogy megkap­ták azt a helyiséget — fogadott a ta­nácstitkár a múltkori rosszindulat­tal. — Itt a kulcsa — mutattam a kul­csot — Azt a szobát nem a könyvtár­nak, hanem másnak szánták. Hát most hogy győzzem meg, hogy megkaptuk mégis? Aztán néhány telefonhívás után sikerült megtuda­kolnia, hagy igazat mondtam. — Segítsenek önök is — kértem —, egy fuvaros kall csak és áthurcolko- rtumk. — Miből fiziessem ki a fuvardíjat? — Talán a községfejlesztési alap­ból tehetne... — bátorkodtam én. — Hogy rendelkezik maga, fiatal­ember, a mi közságfejlesztési ala­punkkal? Még én ssm határozhatom meg, mire költsük, azt csak a ta­nácsülés hivatott eldönteni. Ha ő sem, akkor én még úgy sem szabhatom meg, hogy mire költsék — ezt be kellett látnom. — Különben is köszönje meg, fia­talember, hogy a múltkor ki mafla utasítottam. Megköszöntem. De — noha ő maga akarta előbb — most ez sem tetszett neki. — Majd megmutatom én magának, fiatalember. — Mit? — kíváncsiskodtam. — Mondja meg, mi a neve — tuda­kozódott. Én úgy találtam, kicsit kiabál ás paprikavörös. Ezt a színt — nem tehetek róla — nem szenvedhetem. Ezért — miután udvariasan meg­mondtam a nevem, s vártam egy ideig — hiába —, hogy mint illenék ő is megmondja a magáét — magára hagytam. Az igazság kedvéért meg kell mondanom, végül azért rászánta magát: kerít egy fuvarost. Kénysze­redett mozdulatain láttam, nem szí­vesen teszi. Nagysokára megjött a kocsi. Néhány apró gyerek segített a költözködésnél: milyen boldogak voltak, hogy csillogott a szemük, amikor magukhoz öleltek egy-egy könyvcsomót. Szerettem volna, ha itt van a titkár — mintegy feleletül egyik kijelentésére — nézze, nem ne­kem csinálják, ha a könyvtárnak se­gítenek, hanem ezeknek a csöpp, mosolygós emberkéknek, a falunak. Virányi Pál JHátag^atás a Ifööműkai^-mímfazkáza&páritáL 1J ARMINCNYOLC ÉVET eltölteni egy pályán, nem kicsiség. Homokay Pál, színházunk köz­kedvelt Pali bácsija, akit olvasás közben ért látogatá­sunk, a nemrég múlt »-Váratlan vendég-« bemutatója után és a dramatizált Mikszáth darab, az »-Eladó birtok« bemutatója előtt így emlékezik a kettő hijján negyven évre, amit színészi pályán töltött — 1919-ben iratkoztam be az Akadémiára, de úgy tűnik, mintha csak tegnapelőtt lett volna. Nem akarok dicsekedni, de még ma is fiatal és fáradhatatlan vagyok, 'ha sietek, hármasával ugróm a lépcsőket. Sokat dolgoz­tam, színészként, színházigazgatóként, rendezőként, majd ismét színészként. Meddig telik még tőlem? Majd kiderül. — Ne, ne! — hárítja el ki nem mondott kérdésün­ket, mintha a gondolatainkba látna —, még hozzávetőle­gesen sem tudom megmondani hány darabban szere­peltem. Több százban. És merre járt a harmincnyolc esztendő alatt? — Bejártam Erdélyt, az egész országot, minden na­gyobb helyiséghez fűz valami emlék. Kaposvárott há­rom éve vagyok. A »-vagyunk« döbbent látogatásunk céljára. Hiszen most Homokay Pálról, a színészről úgy kell írnunk, hogy a közönség megismerje a mindennapi »-szerepé­ben« mint apát. Otthon. El is mondjuk, ő szerényen há­rítja el a kérdéseket. — Ügy élünk, mint a legtöbb színészházaspár, fele­ségemmel, Mészáros Jolival, két gyermekünkkel, a ti­zenegy éves Ágival és a három és fél évet számoló Pali­kával. Feleségem most próbán van, Ági iskolában. Ma csak a férfiak vannak itthon. — Apu, megyünk a nagyparkba! — röppen be most az ajtón — szinte végszám — a másik szobából ifjú Homokay Pál, egy szőkecopfos nagylány kezét fogva három és fél évének minden napsugarával arcocskáján. Egy pillanatig édesapja nyakába csimpaszkodik az elbo­csátó pusziért. — Mi leszel, ha megnősz, Palika? — próbáljuk a megszokott kérdést feltenni udvariasságból, hiszen a legtöbb színészgyerek színész akar lenni, nem kétséges. De most tévedtünk. Késik a szokványos kérdésre a szok­ványos válasz. Pirulva húzza magához édesapja fejét és fülébe súg valamit. Aztán elszalad üres dobozokkal és más apróságokkal felszerelve a nagyparkba — játszani. .— Nagyzsákos alkar lenni — tolmácsolja a választ Homokay Pali bácsi, majd magyarázókig teszi hozzá — a nagyzsákos ember jön, ha valami rossz fát -tesz a tűzre. Az Ady utcai kollégium második emeletén, ahol két szobában lakik a színésahámaspár, most néhány percig a derűé a szó. Majd arról beszél házigazdánk, ami mindig érdekel bennünket, olvasókat és színházba járó­kat, a színészi, rendezői munkáról. — Igen örültünk, hogy sikerült a Váratlan vendég bemutatója, méghozzá annyira, hogy ha a helybeliek közül nem mindenki is, de országosan felfigyeltek a Priestley-darab kaposvári előadására. Kedvvel rendez­tem és játszottam benne. — Most mi készül? — Jelenleg az Eladó birtokot próbáljuk, ami tájelo- adásokon szerepel majd. Ezt a darabot is én rendezem. Remélem, nem sokalja meg a közönség, hogy nemcsak mint színészt láthat, hanem mint rendezőt is. Megnyugtatjuk, nincs ok az aggodalomra. — Hogyan él a színész és családja? — kanyarodik váratlanul vissza ahhoz a kérdéshez, amivel magyaráz­tuk látogatásunkat. Nem járunk sehova. Mióta Palika él, az ő kedvéért lemondtam a cigarettázásról. Szabad­időnk. amikor mindannyian együtt lehetünk, kevés. Ol­vasunk, moziba megyünk, és itt vannak a gyerekek. De ha már gyónni kell, és tényleg érdekli az olvasókat, el­árulhatom, hogy ebédutánonként az ebédszünetben nagy kártyacsatákat szoktunk vívni. Szívesen látjuk a kibiceket — mondja mosolyogva. — Elégedett? — Az a kérdés, mivel. A színész magával soha nem lelhet elégedett, mert ahol az önelégültség kezdődik, ott vége a művészetnek, sőt a művészi fejlődésnek. Elége­detlen vagyok magammal. És még valamivel — néz hir­telen szét maga körül, a legényesen berendezett szobá­ban. — Még nem sikerült rendes lakást kapnom, már­pedig itt akarok megtelepedni ennél a színháznál, innen akarok nyugdíjba menni. Eleget jártam az országot fia­talabb koromban Nagyváradtól Sopronig, Egertől le Zomborig, még akkor, amikor a sfcínész élete szükség­képpen volt vándorélet. Itt nem valami nyugalmas do­log lakni. Ez kollégium. A fiatalság pedig, tudom ma­gamról, nem tud lábujjhegyen örülni az életnek. Egy lakás kellene, ahol tudnánk kellemes otthont teremteni. A SZOMSZÉDOS templomban delet harangoz- n nak. Szívesen beszélgetnénk még, vallatnánk Homokay Pált színészi múltjáról. Illő búcsúzkodriunk, ha mér a pihenését megzavartuk, ne zavarjuk őt ebéde­lés közben. Házigazdánk az ajtóig kísér. — Nem tudom miért gondolják az emberek, hagy a színész, aki családot alapított, másként él, mint Ők. Talán egy különbség van, az, hogy bennünket többször elvon a családtól a legszebb, az apai és anyai »szerep­től« a hivatásunk gyakorlása. Ezt persze nem panasz­ként mondom, hiszen a színpadért semmi áldozatválla­lás nem sok az igazi színésznek! — li — SAJTÓANKÉT A KISZÖV-BEN Kedden délután Lázár Sándor, a Szövetkezeti Hírlap munkatársa saj- tóankétot tartott megyénk kisipari szövetkezeti vezetőinek. Rövid beve­zetőjében ismertette a lap eélját, foglalkozott az újságírók felelősségé­vel. »Mi szocialista újságot szeret­nénk a szövetkezeti dolgozók kezé­be adni, .lapunk hasábjain hírt aka­runk adni mozgalmunk eredményei­ről, cikkeinkben meg akarjuk véde­ni az állam és a nép érdekét, kímé­letlenül leleplezzük s a jövőben is le fogjuk leplezni a csalókat, szélhá­mosokat és spekulánsokat, állandó harcot folytatunk az árdrágítók el­ten. Ezt azonban nem lehet az olva­sói! segítsége nélkül megvalósítani. Ehhez megfelelő külső munkatársi hálózatra van szükség. El kell ér­nünk, hogy minden megyében legye­nek állandó levelezőink« — mondot­ta Lázár elvtárs. A hozzászólások során vita alakult ki többek között a lap terjesztése és a példányszám emelése körül. Sokan példákkal illusztrálták, milyen káros tevékenységet fejtettek ki az újság- megrendeléseket gyűjtő ügynökök, s kérték, hogy a további akiban a szö­vetkezetek vezetői foglalkozzanak a Szövetkezett Hírlap terjesztésével. Somogybán marad-e a keskenyfilm-rakfár? ZAVARTAN FORGATOM a ke­zemben lévő címet, amikor az Ady Endre u. 19. sz. ház kapuján belépek. Egy sandán rámtekintigető kutya, végeiden kötelén kiteregetett ruha­nemű, de keskenyfüm raktár — leg­alábbis az első körültekintésre — nem igen található itt. Valahol jól hátul azonban árulkodó fémdoboz- kupacok jelzik: mégis csak jó helyen járok. Kedd van. Ilyenkor érkeznek visz- sza a viékre küldött ifiknek. Egy alpinista bátorságára van szükség, hogy a magas filmesdoboz-hegyckot megmásszuk. Mielőtt azonban, való­ban átkelünk, egy szusszanásra néz­zünk szét a raktárban. Doboz, doboz hátán. A raktár amúgy is falatnyi helyi­ségéből három szekrénnyel, sok dő­li ózzál és keménypapírral »leválasz­tottak« egy jó’karnyújtásnyit és ki­nevezték kontroll vetítőnek. S hogy jól kihasználják, a »hatalmas« vetítő­helyiséget, még az öltözőt is be letele­pítették. Koren lka József meósnak 13« 000 méter filmet kell havonta át­vizsgálnia. Ebből 70 000 métert le is vetít. Sajnos, a helyszűke teljesen hátra ve ti munkájában. Hiába jön be kora reggel, mikor aa öltöző is az elkerített vetítőben van. S láván a nüctár dolgozóinak többsége nő, kint kell rostokolnia téttenüi "(legfeljebb egy-két dobozt lendít arrébb), míg az utolsó nő is el nem hagyta »biro­dalmát«. Fűteni a vetítőhelyiséget nem lehet. Nincs biztosítva a szellő­zés sem. A filmszalagnak is árt a hir­telen hőmérsékletváltozás, mivel a kezelőnők termében fűtenek, s a jó melegből a dermesztő hidegbe kerül a kényes celluloid szalag. Ha biztosítanák a rendes raktáro­zási kontrollvetítési és egyéb munka- körülményeket (ami megegyezik a helyiség kérdésével) sokkal tovább játszhatnának egy kópiát. A keo- kenyfilm különben se veheti fel se hangban, se képminőségben a nor­málfilmmel a versenyt, de a jelenle­gi viszonyok méginkább megrövidí­tik a kópiák életét. Csak a helyiségen múlik, hogy a nagyszámú filmköl- csönvevő jobbminőségű, kifogástalan kópiákat kapjon a ke&kenyfilim rak­tártól. Ha a jelenlegi felfordulást meg lehetne szüntetni, több ideje jutna Korenika Józsefnek, hogy a mozigépészekkel foglalkozzék. AZT HISZEM olvasóink is Kijaá- henték magukat, így átkelhetünk a dobozhegyen, hogy az előbbinél há­romszor kisebb szobácskába kerül­jünk, ahol négy kezelőnő ellenőrzi a ragasztást, karcolást, rongálást a filmtekercseken. Nemsokára villany- hajtású orsókat kapnak, de több mint valószínű, megmaradnak a régi kézihajtású orsók mellett, na nem maradiságból, hanem ismét csak ugyanazt mondhatjuk, a helyhiány miatt. Sajnos, épp ott, ahol a film­rongálódást ellenőrzik, rongálódik meg sok ép filmszalag is, mivel a pa­rányi helyiségben alig fér el a négy kezelőnő. A kályhafűtésre felhalmo­zott koksz gyakran karcolja fel a le­csúszó filmet. Ha nem fűtemének, a dolgozók fáznának meg, de mivel fű­tenek, a fimnek árt a meleg. Gerencsér Lajosné, a kirendeltség vezetője szóváteszi, hogy 1953. óta kilincselnek, futkároznak Ponciustól Pilátusig, de úgylátszik senkinek se szívügye a keskenyíilm raktár hely­zete, pedig jelenleg az áll fenn, hogy a filmraktárt Somogybái Zalába vi­szik el, mivel ott megfelelő helyisé­get biztosítanak, ahol a korszerűen berendezett raktár, kontrollvetítő he­lyiség áll majd a kirendeltség ren­delkezésére. A FILMRAKTÁR mindent meg­tesz, hogy ellássa a köaségi mozikat, állami gazdaságokat, iskolákat, üze­meket, szakszervezeteket a legújabb és legjobb filmekkel, de elvárják, hogy őket is segítsék abban, hogy kulturáltabb körülmények között dolgozhassanak. Lajos Géza Takács István, a KISZÖV számvi­teli osztályéinak vezetője felvetette, hogy a lap keveset foglalkozik a szö­vetkezeti autonómia kérdésével. Ta­kács elvtárs szavait' heves vita kö­vette, ami azt bizonyította: a Szövet­kezeti Hírlapnak behatóan kell fog­lalkoznia az autonómia kérdésével, mivel nincs mindenki tisztában az autonómia helyes értelmezésével. A hozzászólások után Lázár elv­társ válaszolt a felmerült kérdések­re és azzal búcsúzott a sajtóankét részvevőitől, reméli, eredményes volt az ankét, segíteni fogja a la­pot további munkájában az olvasók véleménye. Helyesen cselekedett as igazgató »Iagsazságos döntést várunk egy ember ügyében« címmel cikk jelent meg lapunk december 12-i számában munkatársunk tollából. Válaszként kaptuk az alábbi nyilatkozatot, me­lyet szószerint közlünk: Nyilatkozat. Mi, a kaposvári Má­jus I. úti iskola tantestületének tagjai a Somogyi Néplapban Kriz- bacher Lajos ügyében megjelent cikkel* kapcsolatosan az igazgató tudta nélkül, spontán elhatározá­sunkból az alábbiakat nyilatkoz­tatjuk ki: Krizbacher Lajos és feleségének az iskolában való hivatalsegédi működése alatt az iskola elenged­hetetlen nyugodt oktató és nevelő munkáját nem láttuk biztosítva. Krizbaeherék úgyszóván nap nap után a legdurvább sértésekkel il­lették a tantestület tagjait, a tanári kart szinte állandó izgalomban tar­tották, durván inzcenált viselkedé­sükkel, trágár, durva szavaikkal. Ugyanígy viselkedtek a gyerme­kekkel szemben, akiket sokszor minden ok nélkül, indulataiknak engedve, durván megvertek. Az is­kola tisztasági állapota is erősen kifogás alá esett. A tantestület egyetemlegesen annak a vélemé­nyének ad kifejezést, hogy a nyu­godt oktató és nevelő munka biz­tosítása végett, de nem utolsósor­ban a tantestület reputációja vé­gett Is a nevezettnek az iskolától való távolmaradása elengedhetet­lenül szükséges. A tantestület tag­jai.« Tizenhárom aláírás. Ezt követően egy bizottság ala­kult a megyei pártbizottság, a me­gyei és városi tanács képviselőiből Krizbacher Lajos ügyének kivizsgá­lására A bizottság tagjai beszélgetést folytattak a Május 1. utcai tantestü­let tagjaival, diátokkal, s a techni­kai személyzettel. S arra az egyön­tetű megállapításra jutottak, hogy egyetértenek a tantestület nyilatko­zatával, helyesen cselekedett Csajá- ghy Károly elvtárs, az iskola igazga­tója, amikor Krizbacher Lajos hiva­talsegédet fegyelmivel elbocsátotta. A volt hivatalsegéd megverte Arató Gizella és Körmendi .Tibor tanulókat. Ezenkívül még tettlegesen inzultálta Kollár Józsefné takarítónőt. Még sok más szabálytalanságot is elkövetett hivatalsegédi működése során. Ezért indokolt az elbocsátása. Ebben a kér­désben tévedtek azok az elvtársak, akik Krizbacher Lajos mellett száll­tak síkra. A valóság az, hogy Krizbacher La­jos ellen már előbb kellett volna fe­gyelmit indítani, vagy más rendsza­bályt foganatosítani. Azonban ez Ka­pitány Zoltán, a városi tanács okta­tási osztály akkori vezetője jóvoltá­ból elmaradt. Ha előbb folytattak volna fegyelmi eljárást a hivatalse­géd ellen, lehetséges, hogy nem kel­lett volna ellene a mostani rendsza­bályt alkalmazni. Az elbocsátást meg lehetett volna oldani az MT 29. pa­ragrafusának c. pontja alapján. A megyei tanács illetékes osztályának előadója is hibát követett el akkor, amikor Krizbacher Lajos jogtalan követelését támogatta. Az elbocsátás jogos volt, ezt Kriz­bacher Lajos elvtársnak is be kell látnia, s be kell ismernie hibáit. A betegsége valóban enyhítő körül­mény, de erre való hivatkozással nem lehet magyarázni az általa el­követett hibáikat Leendő munkahe­lyén pedig legyen nyugodt, megfon­tolt. Vetkőzze le fogyatékosságait, le­gyen szerényebb. De ebben az új kollektíva is segítse őt. A cikk szerzőjének az a bírálata helytálló, amellyel illette a különbö­ző szerveket, mivel húzták, halasz­tották az ügy lezárását s nem adtak kielégítő és pontos választ a pana­szosnak. Kivizsgáló bizottság. Könyvismertetés Kép Vécsey Zoltán: A titokzatos Déli-sark című kötetből

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom