Somogyi Néplap, 1957. december (14. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-01 / 282. szám
Vasárnap, 1957. december 1. SOMOGYI NÉPLAP Józseí Attila, a proletár költészet megteremtője, Petőfi és Ady mellett a magyar líra legnagyobb alakja, húsz esztendeje halott. Ha élne, még most volna a férfikor teljében, velünk együtt harcolna a boldog magyar élet kibomlásáért, a múlt borzalmaiban értelmetlenné vált emberi élet megnem csodáséért, velünk küzdene a múlt előítéleteinek lerombolásáért, ha törékeny életét a teke meg nem törte volna, ha idegeit szét nem bomlasztják korának fenéi és ha magányának elviselhetetlen kínjai cda nem dobták volna meggyötört testét a szárszói tehervonat kerekei alá. József Attila a két világháború között, a legnehezebb időben fújta a harci riadót, a fiatal életek indulóját, amikor az átkok átka zúgott, s amikor olyan 'kevesekben maradt meg embernek az ember. De fújta, mert töretlenül hitte, hogy nincs messze az az idő, amikor az osztályharcban vasbaö! tűzött munkásosztály az élet minden területén felszegzi az Embernek vörös csillagát. A kor, amelyben élni kezd, a forradalom érlelődé- sének kora, amikor köszörülik a kasza élit, s érik az idő hangtalanul és félelmesen. A kor, amelyben legérettebb verseit írja, a gazdasági válság, a fasizmus uralomra jutásának, a munkásosztály megerősödő harcainak a kora. Még alig volt 17 éves, amikor leült a Zordon Szépség trónusához, amikor magába (Telte a magyar valóságot s megjelentette, első verses kötetét. Fiatalon, de világos fejjel lelki ismeretes orvosként fogalmazza meg első verseiben a b. teg társadalom diagnózisát: Az emberek ridegek, mintha megfagyott volna az. erekben a vér, s az összakuszálódott életben elvesztették tájékozódási képességüket, dideregnek, ezért kívánja, hogy »valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy felengednének az emberek«. A vonagló kapitalizmus eltorzította az amberarpokait, hazugsásffá változott az élet: a transzparensek vakságot ordítottak, plakát arcú emberok rohantak mindenfelé, hogy liheg- ve-hidegen-ravaszul ember-lajtorján másszanak magasra. Ez a tülekedés szembefordította egymással az embereket s a társadalom, amely kölyakkorábrn az Időnek, egymást karoló emberekből állott, széthullott millió darabra, mint esőben a vályovkalyiba. Minden ember vssak »magára gondol, különb akar lenni a többinél lOZSEF ATTILA (1905—1937) s oktalanul külön hatványozódik, pedig csinálhatja a végtelenségig, az ilyf ormán mindig marad és nem szoroz az egy és nem is oszt.« Ebben a megbomlott társadalomban éltek a senkik, a szegény emberek, akik cséplőgép melletti éhségüket uborkával verték el, akiknek várt szombatját száz gond nyomorította, akik némaságra voltak kárhoztatva, Ezek a meglátások azt mutatják, hogy József Attila gyökereiben elemezte korát, a tünetek mögött meglátta és megragadta a lényeget: a kapitalizmus emberellenességét, Ezért tudott utat mutatm a jövő felé: Vegyetek erőt magatokon És legelőször is A legegyszerűbb dologhoz lássatok — Adódjatok össze. A jövő útja szerinte az, amelyben leomlanak az emberek és osztályok között álló válaszfalak, ahol közös munkával s egyetlen akarással építi mindenki a közösség számára az ember igaz életét. Kijelölte az egyén helyét ebben a munkában: »Légy egy fűszálon a pici él s nagyobb leszel a világ tengelyénél«. Megundorodott a hazug polgári világtól s úgy égette föl maga rhögött a hidat, hogy hetykén mindent megtagadott, ami a múlthoz kötötte és tiszta szívvel kezdhetett új életet. József Attila megjárta az élet poklát s ettől izmosodott költészete. A Medvetánc kötetének mottójául kesernyés gúnnyal, de a tapasztalat erejével írhatta oda: k Aki dudás akar lenni, Pokolra kell annak menni, Ott kell annak megtanulni, Hogyan kell a dudát fújni. Ekkor teremti meg a proletár lírát, amelyben már nem jár külön utakon az érzés és gondolat, amelyben már nincsenek nehezen érthető, félremagyarázható szimbólumok, amelyben nemesveretű költői érccé ötJÓZSEF ATTILA: ARS POETICA Költ« vagyok — mit érdekein« engem a költészet maga? Nőm volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszívárog, nem lógok a mesék tején, herpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás — fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők — ml gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel é3 szeszekkel miméi,en mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd maqad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku — ón hadd legyek boldog! \ Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pírosló foltok, elissza nedveim a láz. Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón, e század: rám gondol, szántván, a paraszt; engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rém vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögnl rímeit. Én mondom: m«j nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: a szellem 6s a szerelem. vöződnek a mindennapok szokatlan még, de újat ígérő szavai, amelyben a munkásosztály sorsát és szabadságáért folyó harcát, a nép egyetemes érdekeit, az értelemmel megtelt élet és táj szépségeit, az új tartalmú emberi szenvedély mélységeit fogalmazza meg. Petőfi tüzét és Ady igazát kelti életre, hogy a mindenséggel mérhesse magát. A népnek ír a népről, az egész magyar dolgozó népről: Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleitek, tették, ami kell... Tudunk egymásról, mint öröm és bánat, Enyém a múlt és övék a jelen. Verset írunk — ők fogják ceruzámat S én érzem őket és emlékezem. A munkásosztály történelemformáló erejét, életét és álmait, nyomorát és reményét sok-sok versben sokféleképpen fogalmazta meg, de közös vonásuk a töretlen optimizmus, amellyel előre nézett, s még a legreménytelenebbnek látszó versből js kicsendül a biztos jövő: Nem halhatunk meg, élnünk kell tovább.. s Míg megbukik a kizsákmányolás ... . S börtönről, gyárról lehull a lakat. A párt megtanítja őt látni és ezt a látást közvetíti 6 a néphez. Egyike azoknak az »akácoknak«, a mozgalom harcosainak, akik a futó homokgn megkötik és szilárddá teszik a talajt azzal, hogy tudatosítják azt, ami van: hogy a haszon a tőkéseké, hogy nem szabad bizalmat tékozolni, hogy a tőkés karitatív tette szemfényvesztés, mert csak szívre veszi a munkás terhét, vállára venni nem bolond, hogy segíteni kell az elbu- kottakon, hogy a feltámadás titkát őrzik az üzemek, hogy szegény paraszt reményét megeszi a kórság, hogy a parasztság felszabadulásának, boldogulásának útja egyedül a munkás-paraszt szövetség. így vált valóra az, ami Horger Antal dolgozó szobájában fogalmazódott meg benne: Én egész népemet fogom Nem középiskolás fokon Tanítani. A költészet szikrázó csúcsain járt, amikor egyszerre magára maradt. S a szörnyű magány kétségbeesésbe hajszolja. Világot hamvasztott el szívében s nem találja a könnyeket fakasztó jó szót, mert aki mondhatná, az nem mondja. Ürességet érez maga körül, reménytelenséggel telik rheg lelke és verse: A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köré je gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok. De'optimista alaptermészete az élettől ráaggatott köntös alól újra meg újra kicsillan. Ismételten felemeli szavát az embertelen elnyomás ellen s forró vallomással hívja az életet nyújtó szabadságot: Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet, Jó szóval oktasd, játszani is engedd! Szép komoly fiadat! Az elboruló elmét a haza sorsa foglalkoztatja, amelynek ege a fasizmus előretörésével szintén beborult. Még látja a nemzeti nyomort, egy pillanatra ösz- szesűríti a magyar múltat, jelent és jövendőt, s megfogalmazza kívánságát az új Magyarországot illetően, ahol embersége lesz az embernek, magyarsága a magyarnak, szabadsága és függetlensége a hazának s boldog éneke a költőnek. József Attila, az ember meghalt, de a költő éL Sorsa virágzás, mert élet és örök. Mi ezt az örökké nyíló virágot, a Szép Szó költészetét ápoljuk és terjesztjük. Az ő mélységes humanizmusú lírájával építjük és szépítjük magunk és népünk életét. BOROS DEZSŐ TV77V7V7V7TVTTV77?TY?VTT7TTT7VT?VVVTYVTYV7VVVT77?77T7VYYT7VVV77TTYYTVVTYV7V 7V77777T? 1V7VT77V7777777TT7T77T7777777777777V77T7777777777777T7777777777777 VV7777777777777777777777777777V777W »Egem az ésszel fölfogott Emberiség világossága.« (József A.) József Attila szava a ma irodalmához £J A A MAGYAR MÚLT haladó 11 hagyományai között alkad •lyan író, vagy költő — mint ahogy szép számmal akad —, aki a mához szól, afeiaek elkezdett és be nem fejezett munkáját á mi nemzedékünknek kell folytatni, akkor ezek között is első helyen kell József Attilát em- Mbeni. Az első olyan magyar költő, akinek egész világnézete a tudományos szocializmusra támaszkodik. Nem lényegtelen dolog, hogy a munkásosztály fia, liogv fiatal korában érzelmi szocializmusa az átélt' és elszenvedett munkás-sors jajkiáltása. Olyan ez a hang, mint amikor valakinek az idegeire tapintanak kíméletlen vasszerszámmal. Ma a mi számunkra azonban még lényegesebb, hogy itt van egy költő, aki céltudatos önkép- aésseü magáévá tette és hirdette azt a harci világnézetet és elméletet, mely a munkásmozgalmat és az annak nyomán kibontakozó társadalmi fejlődés .kilátásait teremtette meg. Ha olvasfiúk egvik-másik versét, például a M’inkásn.k című remekbe szabott költeményt, az az érzésünk, hogy Marx politikai gazdaságtanának tételeit fejezte ki költői :kémk- ke] és szedte rímbe, ritmusba a költő. A munkásmozgalom világnézetét, az emberiség jövendőiére tartogatott Ígéretének a céltudatos nyomait •ssknem minden költeményében megtaláljuk. Jóméi Attila legalább olvan mértékbe« nsoeta doctus« — tanult, művelt emberfő —, mint őstahe'ség. Nem árt iansssúlyozni, hogy költészete azt igazolja, hogy a szinte hihei tetten nagy tudományos és technikai | fejlődés mai vnagaoan a poéta sem , maradnat meg a vadon berkeiben, | ha el is ismerjük, hogy minden I művészet és így a költészet is az ős- | emberi ösztönök és indulatok rengetegéből erősen fog táplálkozni, míg a világ világ lesz. De a mai költőnek tetőtől talpig a ma emberének is kell lennie; benne kell élnie a mában és főképpen tudásban, műveltségben nem maradhat el a ma embere mögött. A jó vers írásához legalább annvi logikusan elrendezett tudás kell. mint, művészt iuttiició. művészi ihlet. Ahogy József Attila mondja: de nem tudomány.» «A vers logika,» Mint. ahogy minden művelt embert, így a költőt Is foglalkoztatta ez a kérdés: «...az indulat múló görcsökbe vész, ha föl nem oldja eleve az ész.» 3 ÖZSEF ATTILA KÖLTEMÉNYEIT OLVASGATVA, megerősödünk abban a hitben, hogy egy Igazságosabb társadalmi rendért nem lehet harcolni meggyőződéssel, ha nem hiszünk az emberben, s ha nem látjuk bebizonyítottalak azt a tényt, hogy az ember igenis képes megváltoztatni a világot, képes teremteni ,j j társadalmi rendet és ab^an egy új típusú embert. Az embernek ez a megbecsülése, az ember képességeinek ez a reális számbavétele, ez az alap, melyen sziklaszilárdan állhat a szocialista jövő. József Attilánál nagyon sok ilyen mondatot találunk: «Én mondom: Még nem nagy az ember.» Mit jelent ez? Azt, hogy az ember, bármilyen torz figura is néha, naggyá lesz, naggyá nőhet. Aki ezt nem látja világosán, , aki ezt nem tudja ha kell, tudományos érvekkel is alátámasztani, az j nem hihet a szocializmus jövőjében I sem. A költő saját magát is biztatja, | amikor csalódik az emberekben. A saját embersége adja neki a hitet: «S azt az emberiséget, , hisz ember vagy, ne vesd meg.» A társadalmi fejlődés óriási, de egyben konkrét lehetőségei, a naggyá nőtt ember még nagyobb, még szebb világa, ez az az ideál, ami feldereng előtte, ami minden tettét irányítja, a gerincét egyenesen tartja az ellenforradalmi Magyarország népellenes nyomorúságában is. Szinte csodálatos, hogy már akkor milyen tisztán látta azokat a feladatokat, amelyek ma az egész emberiség előtt állnának, ha sikerülne megteremteni a tartós békét: «...és ha csak pislog már a Nap, sarjaink bízóan csacsogva jó gépen tovább szállónak a művelhető csillagokba.» És ha ma egyre többen beszélünk arról, hogy ifjúságunknak, és tágabb értelemben egész dolsozó népünknek mélyre ható erkölcsi nevelést is kell adnunk (lévén a helyzet az, hogy az új társadalmi tudat kialakítása egyik alapvető biztosítása az eiert társadalmi változásoknak), József Af- I tila költészetében nagyon sok olyan nagy vonalakban felvázolt, lényeges kiinduló pont van, aminek továbbfejlesztése, folytatása a ma íróira vár. Itt van például a természettudományos gondolkodás alapján álló ember arcképe, aminek remek oéldája a költő Öda című szerelmi költeménye, de aminek következetes, egvértelmű- en nevelő hatású kéne annyira hiányzik irodalmunkból. Ma az a helyzet, hogy líránkban a tisztán Tormái kérdések és a költő önmagával vívódó, egyénieskedő témái kerültek előtérbe Ha az ilyen irányú vrup/ ivazán nagy líra mindenkori Ipcíe- lentősehb témáin voh és leciz i.s mindig. még sem lehet megoldás az »eie- fániosont-toronv« elegáns elzárkó- zottaága. mert túsz legkisebb életro?- ri;nés"mk is csak akkor lebet igazán eleven, igazán emberi, ha mp«érző- dik raita a kor. melyben élünk. Tó- zsef A+tiblnak ezt minden verséből olmondbatink. A mai íróknak fáz erikában isit és költőknek ezen a té- »en kell még sokat tanulniuk József Attilától! Mert nála az egvóni sors kétségbeesett reménytelensége is csaknem mindig feloldódik a kor oa«v emberi célkitűzéseinek a szolgálatában. az emberi élet szerbségének himnuszában, uúpt oéidá,,i köz- -úönül halála előtt írt utolsó versében: »Szét) a tavasz és szén a nvár is, de szebb az ősz s legszebb a tél annak, ki tűzhelyet, családot már végképp csak másnak remél.« •SOVIÖáV sok S7AVA VAN József Attila költészetének a ma legtöbbet vitatott formai kérdésekhez is. A legidőszerűbb politikai feladatokról írt versei is magukon hordiák a forma tökéletességének a jegyeit. Bár kétsége1 en, hogy a szimbólumok használatában ma már még erősebb parancs az, hogy a szocializmus korszakában nem egy szűk, irodalmikig agyonkultúrált réti teg, hanem a dolgfczók fokozatosan művelődő milliói számára íródik az irodalom. Azért a ma írójának ezen a téren József Attilánál is tovább kell lépnie. Még akkor is, ha elutasítjuk az egyértelmű, művészieden brosúra-költészet formáit és valljuk azt, hogy a művészetnek hangulat- keltéssel, sejtetéssel, az érzelmek hangolásával sokszor olyan dolgot kell képszerűen érzékeltetni, aminek kifejezésére a száraz emberi ész képtelen. József Attila bátran tovább vitte a magyar költői képek gazdagításának ügyét, ugyanakkor Ady szimbolizmusát megnemesítette a közérthető, a tömegekhez szóló költészet irányában. A ma irodalmának gzen a megkezdett úton tovább kell haladni! Sok olyan kérdés van, amiről beszélni lehetne ezen az évfordulóm Ilyen például a proletár in'eruacionul ízm us alkotó kiszélesítése, még mélyebb meggyökereztetése a magyar haladó hagyományokban és így tovább. De ezek a kérdések messze vezetnének. Ez alkalommal József Attila egyetlen szavát idézem még arról, mennyire elvárta minden toli- forgatótól, minden írótól, költőtől, hogy korunk nagy kérdésében állást foglaljon. Ezt példázza egyébként egész költészete. Németh Andorhoz című versében pedig így veti fel a nagy kérdést: »Hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé...?« E Z A KÉRDÉS ÜZENET József Attila mai utódaihoz is. Mert az ilyen költőkről mondja: »... neki a fogalmak hideg vasak, miket csak messziről szemlélni jó.« Dr. Bellyey László, a Somogy megyei Irócsoport és a TTIT Irodalmi Szakosztályának elnöke.
