Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-13 / 266. szám

Szerda, 1957. november 13. SOMOGYI NÉPLAP 3 I szerződéses növénytermelésről Manapság mind több szó esik a nemrég beindított szerződéses akció egyes növényféleségeinek jövedelme­zőségéről és a termelési szerződések megkötéséről. Nag“ gondot kell erre fordítaniuk a mezőgazdaság szakirá­nyító szerveinek is, rámutatva a szer­ződéses termeltetés népgazdasági je­lentőségére. A szocialista tervgazdálkodás be­vezetése óta a mezőgazdaságban kü­lönösen fontos szerepet tölt be a szerződéses növénytermelés. Ezen keresztül valósul meg a mezőgazda­ság termelésének tervszerű befolyá­solása. Reá hárul az a feladat, hogy az élelmiszeripart és a könnyűipar jelentős részét ellássa nyersanyaggal és ezen keresztül fokozza a mezőgaz­dálkodás termelékenységét, valamint lehetővé tegye a dolgozó nép jobb ellátását. A cukorrépából készült cu­kor, a lenből és kenderből készült textília, zsák, ponyvák, aztán a do­hánykészítmények, stb. nemcsak a mindennapi élethez nélkülözhetetle­nek, de számos élelmiszer- és köny- nyűipari termelvény külkereskedelmi kereslete is nélkülözhetetlenné teszi az emlí­tett növények termelését. Mivel e növények termelésének előre lekö­tött és megállapított gyári kapaci­tásához, valamint külföldi szállítási szerződéseikhez kell alkalmazkodnia, a szükséges termelvényekre biztosan kell számítani, ezért szükségszerű a termelési szerződés előre való meg­kötése. Az állam a szerződéses termelés hozamainak növelése érdekében nemcsak a szokványtermények for­galmi áránál jóval magasabb átvé­teli árakat äilapitott meg, hanem je­lentős kedvezménj7eket is biztosít. A termelők kamatmentes hitelként jó­minőségű vetőmagot, műtrágyát, gépi szántást, művelési előleget, stb. kap­nak, melyeket a termény átadása után számolják el. A szerződéses termelés jövedelmezőségéről és elő­nyeiről ma már minden állami gaz­daság, termelőszövetkezet és ésszerű gazdálkodást folytató egyéni gazda a gyakorlatban is meggyőződött. Jelen­tős is az érdeklődés iránta, mégis vannak a múlt emlékeként vissza­maradt tényezők, amelyek fékezik a zerződtetést. Az elmúlt évek szerződéses terme­lésénél a tájtermelési adottságok és a helyi termelési lehetőségek nem érvényesülhettek kellően, mert a sokféle szerződéses növény magas tervszámai miatt háttérbe szorult az önkéntesség elve. A termelendő szer­ződéses növények kiválasztásánál sok esetben az volt az irányadó, hogy az illető növény után mennyi terü­let mentesült a beszolgáltatási kö­telezettség alól. Ezek az okok ter­mészetesen erőltetetté tették a szerző déses termelést és következésképpen gyenge terméseredményeket is hoz­lak, így a szerződéses termelés jö­vedelmezősége csak különböző pré­miumok biztosításával volt tartható. A kedvezőtlen hatású tényezők között szerepelt az a körülmény is, hogy a sok termeltető vállalat még több termelési felügyelője szinte egy­más kezébe adva a kilincset, igyeke­zett a termelőket megagitálni nö­vényféleségeik leszerződésére. Ez a rábeszélés a tervteljesítés érdekében sokszor már a zaklatás határát is súrolta és az így megkötött termelési szerződés terméseredménye is ma­gán hordta az erőltetés káros bélye­gét. A felsorolt és még sok hasonló ok miatt nem voltak kielégítőek a ter­méseredmények. Ez a körülmény a termelési területek fokozásához ve­zetett, mert a feldolgozó Ipar és a megkötött külkereskedelmi szerződé­sek teljesítésére meghatározott mennyiségű termelvényt kellett min­den körülmények között megtermel­ni és biztosítani. A forradalmi munkás-paraszt kor­mány -intézkedéseivel felszámolta a szerződéses termelés fogyatékossá­gait és biztosította az önkéntesség elve, valamint a táj termelési adottságok érvényesülését. Az átvételi áraikat, és a kedvezményeket úgy állapította meg, hogy a szerződött termelők a niagy termésátlagokra törekedjenek és ezzel olyan jövedelmet érjenek el, mellyel még a munkaigényes ipari növények termelése is kifizetődővé válik. Helyes a kormányzatnak az a döntése is, hogy ebben az évben ! a cukorrépát, rostnövényeket, apró- és gazdasági magokat, zöldségféléket és a gyógynövényeket a földművesszö- vetlkezelek agronómusai és termelési felelősei szerződik és nem ennek az öt termeltető vállalatnak a termelési felügyelői, mint a múltban, külön- külön agitálják a termelőket. Most már senki nem írja elő a gazdáknak, hogy milyen növényt, mekkora terü­leten tartoznak termelni. Általában meg van adva az a lehetőség, hogy a termelők kiválasszák az általuk ter­melendő szerződéses növényt és meg­határozzák a területet is, tehát sza­badságot élveznek ezen a téren. Rá kell azonban mutatni arra is, hogy ezt a nagy szabadságot általában félremagyarázzák az egyéni termelők és liberális értelemben igyekeznek vele élni. A szerződéses növények termelési szabadsága így nem értel­mezhető. A tervgazdálkodás biztosí­tása érdekében figyelembe kell ven­ni a mezőgazdasági szakigazgatási szervek jóváhagyásával megállapított és' a tájtermelési adottságoknak megfelelő előirányzatokat, mint a szerződéses termelés kötelező felada­tát. Ilyen 1 helytelen jelenség például az, hogy figyelmen kívül hagyva a tájtermelési adottságokat, a laza, homokos talajok meghonoso­dott növényféleségeit (dohány, bur­gonya, stb.) önző érdekből a talaj- igényesebb növények (cukorrépa) vályogtalajain igyekeznek termelni. Figyelmen kívül hagyják azt a kö­rülményt, hogy a helycsere nem le­hetséges, mert cukorrépát a Kapós- völgye helyett nem lehet Szülőkön és hasonló homoktalajokon termelni. A cukorrépa szerződtetésénél elha­rapózott az a káros gyakorlat, mely szerint azok a gazdák, akiknél meg­van a termelési adottság, elzárkóz­nak, a tavalyinál kisebb területre szerződtek, vagy kívánnak szerződ­ni. Az ilyen törekvések súlyosan ár­tanak a népgazdasági érdekeknek is, mert sebki sem kívánhatja, hogy a cukrot, melyből az egy személyre eső fogyasztás állandóan emelkedik, drá­ga valutáért, küllőidről hozzuk be. Az a cukorrépa-terület, amelyet most a földművesszövetkezetek olyan nagy erővel és buzgalommal igye­keznek leszerződtetni, a belső fo­gyasztás kielégítéséhez szükséges és ezt a mennyiséget a dolgozó paraszt­ságnak kell megtermelni, nem pedig a városi, fizetésből élő dolgozóknak. Kívánatos ezért, hogy ennek a fel­adatnak a teljesítését a községi ta­nácselnökök vegyék kézbe. Adjanak meg minden támogatást a termelők meggyőzéséhez, hogy az említett té­ves felfogásból eredő szerződéskötési lemaradás most már mielőbb meg­szűnjék. Jászberényi József A NAQY ÜNNEP UTÁN Mi történhetett? November hetedike munkanap volt és mégis valódi ünnep. Ben­sőséges ünnep. Az emberek szívé­ben megünnepelt emlék. Soha annyi koszorú a hősi em­lékműiteken, soha annyi ember a délelőttit koszorúzáson. A munkások, a dolgozók egyre ^kérdezgették, miiért nem pirosbe­tűs, munkaszüneti nap? A szer­kesztőségben állandóan csengett a telefon. Az emberek várták, hogy a kormány az utolsó pillanatban mégis megváltoztatja a rendeletet. Csurgón szerdán este tele volt a nagy kultúrterem: a folyosókon oldalt és kívül is álltak. Paraszt- emberek, olt/anok, akiket régen, vagy csak nagyon ritkán láttak a közéletben. Ahol szerdán nem rendezték meg az emlékezést és jól akartak szó­rakozni is, szombatra tették az ünnepélyt. És szombaton hangosak voltak a vállalati, szövetkezeti, fa­lusi -kultúrtermek. Láttam embereket munkaruhá­ban álldogálni a kirakatban kiállí­tott tablók előtt, nézegették a szov­jet nép negyven évének történetét. Hosszan, érdeklődve álltak ott. A szovjet film ünnepi hetének megnyitóján zsúfoltak voltak a mozi széksorai és meleg volt a taps az ünnepi beszéd elhangzása­kor. Mindez egy évvel a Szovjetuniót gyalázó, vér-gőzös, soviniszta ellen- forradalom után. Mi történhetett? * * * , Ezt kérdeztem Csurgón is... Ötszázan voltak legalább a ko­szorúzáson. Még a bölcsödések is. Parasztkocsik megálltak az úton, megvárták az ünnepély végét. — Mi történhetett? — kérdezte vissza Rudics Józsefné, a községi párttitkár. S kicsit maga is elgon­dolkodott. — Azt hiszem, ez az egész egy folyamatot jelent, amely nem most kezdődött, amelynek még nincsen Vége, s csak jobbá fejlőd­hetik. — Igen, valóban, ezt én is ér­zem. De mi volt a mostani me­legség és közeledés oka itt a hely­színen? — Nézze, megmondom, úgy, ahogy van. A mostanában lejátszódó “dol­gok gyökerei tavaly októberre hú­zódnak vissza. A kommunisták a becsületes emberek szemében na­gyot nőttek, mert látták, hogy ki mertek állni elveikért. A parasztok azt mondták: »tisztelni való az olyan ember, aki minden körülmé­nyek között kiáll- egy eszméért.« Aztán akkor is sokan voltak, akik nem értettek egyet a felvonuló nagyhangúaíkkafl. Mielőtt bennün­ket elűztek volna az ellenforradal­márok, Kapón Antalék azt mond­ták: »-ne vigyék a gyereket a párt- házba, hagyják nálunk«..., aztán mikor el kellett mennünk, a másik szomszédunk, Propupek Prrencék elhurcolták holmijainkat, ne, tpr~, ténjen semmi bajuk. Aztán mikor visszajöttünk, senkit sem akasz­tottunk fel, hanem elkezdtük járni a falut. Tizen-tizenketten, mint valamikor régen. Volt itt várako­zás, hittek is, meg nem is — éreztük mi. De a kormány segített. Nem voltak éles fordulatok, amit meg­ígértünk, teljesítettük. Márciusban aztán ia pártnapon már tele volt parasztokkal és dolgozókkal a he­lyiség. .. Egy kivételével minden paraszti párttag visszalépett az MSZMP-be. Akkoriban a harcos, agitatív beszédek idején, sokan mondták az egyéniek közül: »Iga­za van Kádárnak. Nem rendes em­ber, aki szidta őket. Jó a paraszt- embernek manapság.-« Aztán ok­tóberben felröppent az első hold, majd a második is. Sokan elgondol­koztak itt, a lapok elfogytak egy szálig. Hallottam egy bőszoknyás nénit, amint azt mondta: »Mit szól­nak hozzá, pedig hogy leszólták azt a szegény népet!« Október 30-án, a budapesti párt­ház elleni támadás évfordulóján sokan hallgatták Marosán elvtárs beszédét. Ekkor azt mondták: »Nagy kár volt azt csipálni. Sok becsüle­tes parasztgyerek halt meg akkor, akiket keservesen neveltek szülei, pedig pártonkívüliek voltak. Ilye­neket akartak tönkretenni?« Köze­ledett november. A régi ünnepet, november egyet nem bánjuk — modták itt — de hetedikét meg­hagyhatták volna, mert ha mun­kás-paraszt kormány van, legyen is az, hadd ünnepeljen a paraszt is a munkással. Az nemcsak a mun­kások ünnepe. Kis szünetet tart. Kint az utcán egy parasztkocsi megáll-. Az em­ber a kukoricaszárakat igazgatja. Kiszól neki, tréfásan, hogy »nem úgy kell azt rakni.« Mire az visz- szafelel: »Egyedül?« S nevetnek. »Nem láttam magát az este a gyűlésben.« »Nem is láthatott, mert én nem fértem be, ott álltam a fo­lyosón.« A kocsi tovább megy. Az asszony visszalép a szobaablkaból. — Nem tudom megmondani ma­gának, milyen jó érzés volt az ünnepélyen nagyb'ajszos férfiakat, bőszoknyás asszonyokat látni A kiszesek partizándarabját nagyon megtapsolták. Gratuláltak a kitün­tetetteknek: »Csak így tovább« - mondogatták nekik. Odalép hozzám Fekete Sándor egyéni paraszt: »Hát hol vannak a szovjet elvtársak, ma­ga <£zt ígérte, hogy azok is eljönnek.« Alig tudtam kimagyarázni, hogy miért nem tudtak eljönni. Tudja, nagyon meghatódtunk. Mondogat­tuk egymásnak: »Nem mertük vol­na gondolni, hogy egy évre rá, ilyen közel eszünk egymáshoz. Megható is volt. Még soha nem éreztük ennyire, hogy november he­tedike mindenkié. Gépkocsi áll meg a ház előtt. A járási párttitkár, a férj érkezik haza Iharosberényből. Ott is ko­szorúztak és sokan voltak. Meg­tudja beszélgetésünk témáját. — Hát igen — mondja — mind­nyájan sokat tanultunk. Közvetle­nebbek kell, hogy legyünk minden­kihez. .. A gyümölcs érik. Ez a no- iiember hetedike bizonyíték volt er­ről-. .. * * * A két szputnyik riadóztatta _ a burzsujokat. A negyvenedik évfor­duló meghökkentő volt a gőgös po­litikusok számára. Az egyszerű emberek viszont az egész viliágon magukbh p.éztek ^ s megkérdezték: eléggé megbecsültük mi azt a népet, amely negyven évig miattunk is küzdött, szenve­dett?. .. S ki-ki a maga módján válaszolt. Ez történhetett... j CSAKVÁRI JÁNOS —­(Beiuzélgetfa tgg &pe,g b&htaLkkaL TJ űvös őszi délután van. A nap utolsó sugarait veti a tájra. A nagyatádi határból a község felé igyekszem. Útközben egy öreg bácsikával találkozom. A haja ősz, az élet gondjai megfa- kítotják. — Jó napot, bácsiként! — Aggyisten. — Hova igyekszik? — Hazafelé. Beszélgetésbe elegyedünk. Elő­ször az időjárásról, majd a ter­mésről, végül a politikáról. Aztán rábeszélem, meséljen valamit az életéről. — Nagyon tragikus volt az én életem — válaszolja, majd bele­kezd. — 1893-ban születtem Bak­házán. Kilencen voltunk testvérek, én a legfiatalabb. Apámnak pár hold földje volt ugyan, de ez nem biztosította a megélhetésünket. Bátyáimmal és nénéimmel már kis koromban répát szedni, vagy ami éppen adódott, jártunk a három­fai urasághoz. 1908-ban Kaposvár­ra szegődtem inasnak egy bőrcser- zőhöz. De nem volt megélhetés ebben a szakmában, ezért másfél év után Pestre mentem és elsze­gődtem asztalos inasnak. Itt sza­badultam fel. Inas-, majd segéd- éveim alatt bekapcsolódtam a munkásmozgalomba. Röpiratokat terjesztettünk, sztrájkoltunk. Jött az első világháború. 1913-ban be­vonultam a 44-esekhez. Még jó­formán ki sem képeztek bennün­ket, máris kidobtak a frontra. Ágyúdörgés, fegyverropogás, hul­lott a sok ártatlan vér. Egy hó­napig voltam a rajvonalban, majd egyik orosz támadás alkalmával fogságba kerültem. Kievbe men­tünk vasútépítkezéshez dolgozni. Fél évig voltunk itt. Utána Qmszkba, majd Tomszkba vittek, onnan aztán kihelyeztek falura. Batodmagammal egy faluépítésnél dolgoztam, asztalosmunkát végez­tünk. . Jött 1917, az októberi forrada­lom. Mi is szervezkedni kezdtünk, mert voltak ám közöttünk Is jó kommunisták. Otthagytuk a falut, bementünk Omszkba és beáll­tunk vörös katonának. Innét Kiev­be mentünk, a negyedik szovjet ezredhez. Itt sok magyar volt, akik a bolsevikok ügyéért fegy­vert fogtak, mert hiszen a mi ügyünk győzelméért is harcoltunk egyúttal. 1917 decemberében ösz- szecsaptunk a fehérekkel és az ezredkomisszárunk elesett. A pa­rancsnokság engem nevezett ki ezredkomisiszárnak. (Politikai tit­kár a szovjet hadseregben. Szerk.) Engem akkor oroszul Andre je- vlcs Vendel Csemyiliának hívtak. Harcoltunk, folyt a vér, de most már a mi ügyünk győzelméért. — 1919-ben hírül kaptuk, hogy itthon, Magyarországon is kitört a forradalom. Még nagyobb kedv­vel, bátorsággal harcoltunk ez­után. Közben a lengyel határra helyeztek bennünket. Én egy híd őrzéséhez kerültem. A fehérek a lengyelekkel együtt átszorultak a folyón, de néha csak-csak össze­csaptunk velük. Egy ilyen össze­csapásnál én is megsebesültem —• mutat a tarkójára, ahol egy golyó által szakított seb hegedőse lát­szik. — Itt jött be, négy fogamat kivert, aztán tovább ment. Eszmé­letlenül a földön maradtam. A len­gyelek elfogtak és Varsóba vittek. »Kutya magyar, még te is elle­nünk harcoltál« — mondták a tisz­tek. Eél évbe került, amíg fellá­badoztam, aztán hazaszállítottak Pestre. Itt még fél évig vizsgálati fogságban voltam, mert mint vö­röskatonát fogtak el. Utána haza­engedtek, de éveken keresztül csendőri felügyelet alatt voltam. Próbáltam elhelyezkedni a szak­mámban, de a bolseviket senki sem alkalmazta. Amíg kint voltam fogságban, szüleim meghaltak. 1922-ben megnősültem és elkezd­tem a földön dolgozni. Alig győz­tük kielégíteni a Jurcsek-ponto- kat. A Csendőrök zaklattak, bor­zasztó még visszagondolni is rá. 1926-ban aztán Atádra költöztem. 1945-ben eljött a felszabadulás. Örömmel üdvözöltem a szovjet harcosokat, akiknek apáival én is egy ügyért harcoltam. 1945-ben beléptem a kommunista pártba. Megkezdtük a grófi birtokok fel­osztását a nincstelenek és a sze­gényparasztok között. A földosztó bizottság, majd a FÉKOSZ elnöke lettem. Közben dolgoztam a gyer­mekeimmel a földön. 1952-ben megalakítottuk a nagytádi Uj Élet Termelőszövetkezetet. Mint elnök, másfél évig vezettem a tsz-t. Az­tán betegeskedtem, visszavonul­tam. Mióta elkerültem a hatvanat, állandóan gyötör a malária, amit a Pripet-mocsarakban kaptam. Közben a lakásához érünk. Kis fehér családiház. Nézem a ház­számot: Petőfi utca 73. Itt lakik az öreg bolsevik! Csérnél Vendel­nek hívják. 1,"' lbúcsúzunk. Én tovább me- gyek és az öreg bolsevik harcos életén gondolkodom. Csomay Szaniszló Sötét helyiségtől a korsserü műhelyig A Mértékűtáni Szabóság dolgozói kissé késve ünnepelték meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját, bár ezt a késést jogos­sá teszi oka: november 9-re készült el a vállalat új műhelye, s ennek felavatását egybekötötték a forrada­lom megünneplésével. A termek még nincsenek berendezve, varró­gépek, asztalok mind hiányoznak, helyettük a fénycsövekről szerpen­tinszalagok ágaznak szét és vacso­rához van terítve. Müller Emil igazgató elvtárs be­szédében méltatja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét, majd pedig visszapillantást vet a vállalat múltjára. Néhány évvel ez­előtt egy kis, sötét üzlethelyiségben alig néhány dolgozóval kezdte meg életet a Vállalat, ma pedig a korsze­rű követelményeknek megfelelő gé­pekkel, több mint kétszáz dolgozó munkája nyomán látják el egész So­mogy megyét árucikkekkel. A válla­lat ebben az évben is kitűnő ered­ményeket ért el. Az első negyedév­ben 135, a másodikban 140, a harma­dikban 128 százalékra teljesítette elő­irányzatát, s október hónapban ií 130 százalékos teljesítményt ért el Az üzemek munkájának rentabilitá­sát legjobban az egy főre eső ter­melési értékből lehet megállapítani A Mértékutáni Szabóság ebben szél sikert mutathat fel: I. n-év II. n-év III. n-év Október hó Tervösszeg: 16100 19 289 ’ 14 528 6625 Tényösszeg: 19 640 21 207 15 686 6929 forint az egy főre eső termelési értéke az 1957-es évben. Müller igazgató köszönetét mond a vállalat dolgozóinak, a megyei és városi tanács ipari osztályainak azért a hathatós támogatásért, amely se­gítségével fel tudták építeni az új üzemet. Majd ezekkel a szavakkal fejezi be beszédét: — Fogjunik össze egy emberként, legyünk fegyelmezettek, vigyázzunk a minőségre, takarékoskodjunk, ügyeljünk a gépek karbantartására. Szeressük a Szovjetuniót, hiszen két­szeres felszabadítása teszi lehetővé számunkra a szocialista jövő építé­sét. Ezután a jutalmak kiosztására ke­rül sor. Azok a dolgozók, akik öt éve, vagy már régebben hűséggel megálltak helyüket, átveszik a sárga borítékban méltó jutalmukat. Tizén- hatszor csattan fel a taps, tizenhat ilyen dologzója van a Mértőkutáni Szabóságnak. Jó munkájukért har­mincnégyen kapnak jutalmakat. Kö­vesi József, a vállalat dolgozója meg­köszöni a vezetőség gondoskodását majd egy háromtagú küldöttség át- adja a dolgozók ajándékát Müllei igazgató elvtársnak, aki az elmúl napokban megkapta a Munkás-Pa­raszt Hatalomért Érdemérmet. A rendeltszabóság új épületénei négy terméből kettőt a férfiszabóság egyet a női, egyet pedig a kézmű részleg (konfekció) foglalja majd el Ezzel a kékfestők kivételével mindéi üzemrész egy helyre költözött. Ezei az esten együtt van a vállalat min den dolgozója, mert a rövid ünnep ség után disznótoros vacsora, tánc zene várja mindannyiukat. S hajna lig szórakoznak, vidám hangulatbai mulatnak a vendégsereggel ezen ; napon, melyet méltán mondhatun! fordulópontnak egy vállalat életé ben. f—k-

Next

/
Oldalképek
Tartalom