Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-10 / 264. szám

Vasárnap, 1957. november 10. SOMOGYI NÉPLAP > Néhány gondolat a jegyzetkészítésről A párt oktatási év megkezdődött, s vele együtt a vitatkozás a jegyzete­lésről. Vammak, akik a »rövid, de ve­lős« jegyzet mellett törnek pálcát. Mások a »részletesebb« jegyzeteket tartják jónak. Akadnak, akik nem eszköznek, -hanem célnak tekintik a jegyzetelést és emiatt a kelleténél nagyabb jelentőséget tulajdonítanak neki. Aztán megint mások — abból a helyes tételből kiindulva, hogy nem a jegyzetkészítés a célunk, hanem a tanultak jó megértése — tagadják az egyes' témákhoz megadott Irodalom jegyzetelésének szükségességét. Egye­sek elvileg elismerik, hogy a jó jegyzet megkönnyíti a tanulást, a gyakorlatban — nos, a gyakorlatban »erre nincs idejük«. Szerintünk a legfontosabb az, hogy annak tekintsük a jegyzetet, ami: eszköznek a tanuláshoz! Aki csak az­zal törődik, hogy »szép, mutatós« jegyzetei legyenek, hogy az irodalom minden részletkérdéséről vázlatot készítsen magának, nem sok hasznát veszi a jegyzetének. Ismerünk olyan elvtársat, aki igen szorgalmasan ta­nult. A tanulásra szánt idejének szánté minden percét jegyzeteléssel töltötte eL Jegyzetei alapos tanulmá­nyozására azonban sohsem maradt ideje. Az év végén, az ismétlés so­rán hosszadalmas jegyzetei elolvasá­sa körülibeiül ugyanannyi időt vett igényibe, mintha újra olvasta volna az összes tanulmányozott irodalmat. Az ilyen terjengős részletes jegy­zet, bármennyire is sok munkát öl bele készítője, nem hozza meg a kí­vánt hasznot. Ezért a jegyzetelésnél inkább arra tö­rekedjünk, hogy az irodalomnak csak az adott témához kapcsoló­dó legfontosabb megállapításait vessük papírra. Gyakran előfordul az is, hogy egyesek az első olvasás alatt szinte kimásolják az irodalmat. Ez a mód­szer helytelen. Először a mű tartal­mával ismerkedjünk meg. A má­sodszori olvasásnál arra kell töre­kedniük, hogy önállóan, a saját sza­vainkkal készítsünk vázlatot. Két­ségtelen, hogy több figyelmet, na­gyobb önállóságot és fáradságot kö­veted egyes gondolatok önálló meg­fogalmazása, de mégis ezt kell ten­ni, mert ez a célravezető módszer. Aki gondolkodik azon, hogy saját szavaival fogalmazzon meg egy-egy tételt, az rákényszerül arra, hogy jól megértse az olvasottakat, töp­rengve és következtetéseket levonva tanuljon. Az a jó jegyzet, amelyik ferdítések és torzítások nélkül, a le­hető legjobban visszaadja az iroda­lom szerzőjének gondolatait. Az irodalom feldolgozásakor arra kell törekednünk, hogy tartalmát teljes mértékben elsajátítsuk. A tar­talom elsajátítása azonban a legke­vésbé sem jelentheti azt, hogy kész meghatározásokat kell emlékeze­tünkbe vésni. »Magolásra nincs szükségünk, de minden egyes tanuló elméjét és emlékezetét az alapvető tények is­merete alapján kell fejlesztenünk és tökéletesítenünk, mert a kommu­nizmus tartalmatlanná, üressé, pusz­ta cégérré változik, a kommunistá­ból egyszerű szájhős lesz, ha tudatá­ban nem dolgozza fel az összes szer­zett ismereteket« — tanítja Lenin. (Lenin Válogatott Művek II. Szákra. 1949. 795—796. oldal.) Tehát nem a marxizmus—leninizmus betűit, hanem annak eleven, forradalmi lényegét kell elsajá­títani. Nem követelmény a jegyzettel szemben, hogy más számára is minden részletében érthető legyen: De elengedhetetlenül fontos, hogy a jegyzet készítője, bármikor — évek múlva is — használni tudja, eliga­zodjon rajta. Vitatott kérdés a pártoktatásban résztvevők körében, hogy1 melyik a jobb jegyzet: a rövid vagy a hosszú. Általános sablont, receptet javasolni nem lehet. Az emberek különbözőek a tudás, az emlékezőtehetség terén is. Pl. az egyik többet tud megje­gyezni »fejben«, mint a másik. Ki- ká saját maga dönti el, hogy részle­tes, vagy kevésbé részletes jegyzetet készítsen-e. Arra minden esetre vigyázzunk, hogy a jegyzet ne legyen túlságosan terjengős, mert akkor elveszik benne a lé­nyeg. Az ilyen jegyzet az ismétlés során is csa' bosszúságot okoz. Ne legyem ke'... ::ob a jegyzetünk, mint ameny- nyi okvetlenül szükséges ahhoz, hogy az adott irodalom számunkra fontos megállapításait rögzítsük. A jó jegyzet egyik követelménye az áttekinthetőség. Ezt megkönnyíti a tagolt jegyzet, a sok bekezdés és aláhúzás. Az áttekinthetőséget elősegítheti az is, hogy ha a fő kérdéseket nagy nyomtatott betűkkel, az alkérdése- ket, kiemelendő szavakat kisebb nyomtatott betűkkel írjuk. Egyesek formai szempontból a géppel írt jegyzetet tartják a leg­jobbnak. A tintával írt és megfele­lően tagolt jegyzet ugyanilyen átte­kinthető lehet. Ceruzával nem aján­latos jegyzetelni, mert a caruzaírás hamar lemosódik. Akadnak, akik füzetbe jegyzetel­nek. Ez a módszer is hasznos. Azon­ban a füzetbe való jegyzetelés nem mindig megfelelő. Sokkal haszno­sabba az. ha a pártoktatás részvevői külön kis papírlapokra jegyzetelik gondolataikat. A teleírt lapokat té­ma szerint kell csoportosítani. így mindig könnyen lehet hasznosítani az előkészített jegyzeteket és köny- nyen ki lehet egészíteni. Nem törekedtünk teljességre, csak néhány gondolatot vetettünk fel cik­künkben a jegyzetkészítésről. KÖZLEMÉNY a tanítói tanfolyam indításáról A kaposvári Állami Gárdonyi Géza Tanítóképző Igazgatósága felvételt hirdet tanítói tanfolyamra, olyan gimnáziumi érettségivel rendelkező fiúk és leányok részére, akik a pedagógiai pályára hiva­tást éreznek. Jelentkezni lehet a kaposvári Állami Gárdonyi Géza Tanítókép­ző Igazgatóságánál (Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 10—12. sz.) november hó 17-ig. A tanfolyam egyéves. (Magánosok részére kollé­giumi elhelyezés szükség szerint biztosítva.) A tanfolyam sikeres el­végzése gyakorlóévre való kihelyezésre jogosít, a gyakorlóév után pedig tanítóképesítő vizsgát lehet tenni. Feltételeit: A tanfolyamra jelentkezhetne mindaz a gimnáziumi érettségivel rendelkező pályázó, aki a) legalább jórendű érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik; b) hivatást érez a tanítói pályára és ar­ra alkalmas; c) 1958. június hó 1-ig nem tölti be a 25. életévét, A tanfolyam részvevői egésznapos órarend szerinti oktatásban ré­szesülnek. Heti tanítási óraszám: 32. A tanfolyam november 20-án kezdődik. Bemutatjuk a népfront új megyei tanácstag-jelöl tjeit Porrogszentkirály körzetének jelöltje: Ritecz János Néhány hónappal ez­előtt a parrogszentkirá- lyi választó körzetiben megüresedett a me­gyei tanácstag helye. Alki eddig végezte az ezzel járó teendőket, másirányú elfoglaltsá­géra való hivatkozás­sal lemondott tanács­tagságáról. A körzet­hez tartozó községek rövidesen új megyei .tanácstagot választa­nak, hogy képviselje érdekeiket, szószólóik legyen. A Hazafias Népfront Ritecz Jánost az ÉM 1-es számú Ka­vicstermelő Vállalat gyékényesi üzemének vezetőjét javasolta új megyei tanácstagnak. Ritecz János jelölé­sét elfogadták a vá­lasztókörzetben. A je­lölőgyűléseken megje­lent emberek biztosítot­ták bizalmukról, hiszen közülük sokan ismerik a fiatal üzemvezetőt. Ritecz János gyékénye­st születésű, s 1950 óta munkásemberek között él, tevékenykedik. Élő­szón' a Magasépítő Vál­lalatnál mint fizikai munkás dolgozott, ké­sőbb mint időmérő, időelemző, normairoda vezető, majd munka­ügyi vezető működött. 1955 júniusában a fő­városba helyezték. Ez óv márciusáig ott dol­gozott, de a tavaszon szívesen jött vissza a megyébe, hogy átvegye a kavicstermelő üzem vezetését. Az új tanácstag jelöli mindössze 29 éves és nagyon elfoglalt ember. Először irodájában ke­restük, de csak üres szobát találtunk. Kinn a bánya területén, a műhelyek, raktárak kö­zött is sokáig kellett 'kérdezősködnünk, amíg végre előkerült. — Ne haragudjanak, — mondotta —, de jelen­leg nagy munkában vagyunk. Évi tervünk teljesítéséhez már csali összesen háromezer köbméter kavics ter­melése hiányzik, s ez­zel a legrövidebb idő alatt végezni akarunk. Elsősorban azonban nagy kotrógépünket Kell megjavítaná. A nem messze látható óriási fogaskereket kell üzemképessé tenni. Ezért nem találtuk hát hivatalában Ritecz Jánost. Néhány perce' azért mégis elrabol­tunk drága idejéből hogy ne mint üzemve zetővel, hanem mint tanácstag jelölttel vált­hassunk néhány szót. Szívesen beszélt az előtte álló új felada­tokról. — Hogy egészen őszinte legyek — emlé­kezik vissza —, abban a pillanatban, amikor meghallottam, hogy a Hazafias Népfront a porrogszentkirályi kör­zetben engem akar je lölni megyei tanácstag­nak, tiltakoztam. Nem akartam elfogadni. mert elég sok munkát feladatot jelent szá­momra az üzemvezetés megfelelő ellátása. Ilyenkor átlagosan 14(1 emberrel dolgozunk, s ez a szám tavaszra még emelkedni is szo­kott. Elég sok tehát a gond, megoldásra váró feladat. Később azon­ban elgondolkoztam és arra a meggyőződésre jutottam, ha az egysze­rű dolgozó emberek megbíznak bennem, szívesen adják rám szavazatukat, el kell fogadnom a megyei ta­nácstagságot és megfe­lelően kell a továbbiak­ban képviselni mínd- annyiukat. Minden hó­napban ki akarok men­ni választókörzetem leözségeibe, beszélgetni az emberekkel, meg­nézni hogyan élnek, dolgoznak, osztozni örömükben, bajaikban. Talán még egy kicsit korai beszélni róla, de mint megyei tanácstag ki akarom harcolni , a Porrogszentkirály—Gyé­kényes között húzódó ötkilométeres földút megjavítását. Évek óta kérik ezt már a kör­nyék lakói, mert rend­kívül nagy időmegta- ■Karitást jelentenél az ezen való közlekedés. Esős, sáros időben ugyanis semmilyen jár­művel nem merészked­nek az emberek erre az útra, annyira elromlik. Ha tehát valaki Por­rogszentkirályról Gyé­kényesre akar valamit fuvarozni, végig ' kell szekereznie a 15—2d kilométerrel hosszabb, kerülő kövesúton. Elképzelése, terve te­hát van Ritecz János megyei tanácstag je­löltnek. Az idejét is si­kerül talán majd úgy beosztania, hogy az üzemvezetőséget is és a választók által ráru­házott feladatot is meg­felelően lássa el. Ideje azonban ez al­kalommal, úgy látszik lejárt. Egyre sűrűbben nézegetett az állvánnyal körülvett óriás fogas­kerék felé, amit több munkás javított az egyik műhely közelé­ben. Elbúcsúztunk, hogy ne tartsuk fönn munkájában, s ő való­ban gyorsan a munká­sokhoz sietett valamit megbeszélni, a további teendők elvégzésében intézkedni... — Tudom. — Aztán, ha mi nem szántunk, nem vetünk, akkor mi lesz? Az a sok városi nép mit eszik? — Azért nem mindenki sütteti ha­sát a nappal. Amerre megyünk, gyö­nyörű a határ. Az egész járásban csak két falu bolondult úgy meg, mint maguk, de itt is, ott is, csak egynéhányon. Egyszóval nem hal éhen az ország. Ha kell, veszünk kül­földről. — De mi akkor se vetünk, akkor se... — Akkor nem is aratnak, maguk látják kárát. — Azt akarják, hogy koldus le­gyen a falusi nép, mi? — Mi azt akarjuk, hogy jól éljen, jobban, mint eddig. De maga nem akarja, meg a többi hasonló, mert így a régi, meg úgy a régi, pedig nem egészen úgy áll a dolog, hogy ami régen jó volt, az ma is az. Nem, nem. Majd lássák a saját kárukon. Na, igyon meg velünk még egy ku­picával, elvégre ezért még harag nincs közöttünk. TV em lehet ezekkel okosan be- ’ szólni. Eddig mindig tudták mondani, hogy ezt kell, meg azt kell, most meg hallgatnak, mint a süke­tek. Csak annyit mondanának lega­lább, hogy gondolja meg, János bá­tyám, mert törvény és rendelet is van a világon. Legalább ennyit. De nem mondják, nem kényszerítik. Pe­dig csak ez kéne, fenyegetnék meg hivatali szóval, hogy úgy lesz, meg amúgy lesz, akkor ráállna, mondhat­ná mindenkinek, hogy muszáj volt, szégyenszemre törvénybe ne vigyék, mint öt esztendeje Kiss Károlyt, a kulákot. De nem mondják, a köves- utat beszélik, hogy mennyire nyúz­za, rázza az autót. Az nem jut eszük­be, hogy ha elkezdődik az őszi csö­pögés, se hossza, se vége nem lesz annak, akkor aztán már semmit se lehet csinálni a földdel, meddőn fog heverni, s nem lesz azon tavaszra búza. Déleiéit a határt járta. Nem tudja maga sem miért, dolga miatt azon­ban biztosan nem. Csak úgy. Hej, így ősszel is szép tud lenni a határ, bár csupasz még a frissen vetett föld, fakult, nyűtt kendők a kuko­ricalevelek, ronda túrás a krumpli helye, de mégis szép. Nem, nem a mesgyék végén levélhullató fák sok meleg színe, nem az ég tompa kék­sége, kárókon lebegő ökörnyál len­gő, vékonyka, sok-sok zászlaja, nem, ez városi ember lelkét gyönyörködte» ti csupán. A határban ilyenkor a föld végtelen nyugalma szép, a ma­got, életet ölelő hatalmas nyújtózás, melyben benne van sok-sok emberi gond, veríték, aggodalom, szeretet és a messzilevő tavasz reménysége is. Kovács János leül földje végébe, alig látszik a felnyúló, száradó gaz­tól. Hét hold ez, szép így együtt látni. Valamikor ez volt a kántor földje, meg amarra az a darab még, egészen az akácás gyepűig. A hetes dűlő színe-java. Az övé, az igazi, három tagban volt, két hold a második dű­lőben, három az irtáson, ismét kettő éppen a berjegi határban, a homo­kon. A fene egye meg! Markolja a földet, morzsolja ujjai között. Két holdba kellene búza. Itt igazán ran­gos lenne a bánkúti. Kukoricának két hold kellene, fél krumplinak. Ez összesen négy és fél. Fél hold lucer­nának, talán lehetne egy egész is. Aztán tavaszi árpa is kéne ... T^gy kutya ugatta fel álmodó terveztetéséből. — A rosseb essék beléd, a gazdá­dat ugasd. A csősz kutyája volt, borzas, ló­gó fülű akármilyen eb, mint amilyen­ből minden faluban akad egy sze- kérnyi. Bicegve jött a csősz is, Vörös Péter. Még az első háborúban fagyott el egyik lábafeje a Kárpátokban, azóta biceg, s azóta csősz. És azóta Biliegének hívják. — Látom, nézelődsz. — Ráérek. — A kántorföldet rádosztották. Talán várod, hogy megkapd az or­gonát is, elvégre a kettő egybevág. — Csak bosszants te is. Könnyen beszélsz, semmi dolgod, semmi gon­dod, eszed az állam kenyerét. — Most eszem, de a két háború között csak a gazdák kegyelemke­nyerét ehettem. Amit csak úgy oda­vágtak. Három év múlva nyugdíjba megyek, mint az urak. Akkor élek majd kegyesen. — Hát így van. Kinek fel a kerék, kinek le. Neked fel, nekünk le. El is kell pusztulnia ennek a világnak. Nyúzzák a szegényt, a parasztot leg­főképpen. Biliege letelepedett Kovács János mellé. Cigarettát kotort elő. Kínálta a másikat is. — Emlékszel, amikor legények voltunk, éppen sorozás előtt, hatan szívtunk el egy cigarettát, a Meilin- ger kocsmája előtt. Ott szívtuk sor­ba, de nem mentünk be, mert ötünk­nek nem volt egy fél krajcárja. Pe­dig te gazdagyerek voltál, hét hol­das, Vizi Miska, Horváth Vendel, Csere János is. Mi ketten Szűcs Pa­lival napszámba jártunk az urada­lomba. S barátom, hatan szívtunk egy cigarettát. — Régen volt. — Hála isten. — De akkor azért más volt, jobb volt. Végtére nem evés-ivás az élet. Apám földjéhez nem nyúlt hozzá senki, az urakban, az akkoriakban volt annyi tisztesség, de ezek... — És hatan szívtunk egy cigaret­tát. — Nem volt akkor az adón kívül semmi gond. Mcst meg, mit tudom én hány éven át a beszolgáltatás, a kölcsönök, az adó, meg ez, meg az, se vége, se hossza nem volt a paraszt sanyargatásának. Aztán gyerünk be a szövetkezetbe, mint birkák az akol­ba ... Most meg ez a föld. Nesze pa­raszt, ne panaszkodj, itt van, szakadj meg! De az apámét, az ősit a csoport használja, meg mit tudom én, hogy ki. — És hatan szívtunk egy cigaret­tát. — Mi a fenét akarsz azzal a ci­garettával? — Csak úgy mondom. C sendben ültek most, a kutyát nézték, mint győzködik egy pucóktúrással. Hányja, kaparja a földet és csahol éktelenül. — Jó föld az, ahol a pucok túr. Kár érte. — Nem arról van szó, hogy jó-e vagy sem. El kell pusztulnia annak az országnak, melynek ilyen vezetői vannak, miniszterektől le egészen Fábián Antiig. Nem tudnak mást, mint nyúzni a népet. — Engem ugyan nem nyúz senki. Jól vágyóin, van mindennapi bete­vőm is, házam, az a kis szőlő. Aztán bárom év múltán nyugdíjba megyek. — Nem rólad van szó. — Én is a nép vagyok, vagy tán vicispán, he? — Téged az állam fizet. — Talán Keserű, vagy Magyar Flórián kétszáz, háromszáz holdja miatt keseregsz? — Rosseb. Biliege bakancsát húzogatta, mert összetakeredett a kapcája. — Nyomta a hüvelykemet... Fes­tetics cselédei mind házat építettek, nem is akármilyent, téglából. Ha megnézed őket vasárnap, asszonyos­tul, lányostul olyan puccosak, mint a városiak. — Nem ezekről beszélek. Kaptak bontást ölöget, meg loptak is hozzá, mint a parancsolat. — Hát akkor nem tudom ... Sán­ta János fia orvos lett. Vizi Miska lányát mérnök vette el, Szalai Jóska két gyereke egyetemre jár, Vég Gyu­la minden ősszel Hévizre jár magát purgáltatni... úgy gondolom, ha én nem, de ezek mégis csak népek a faluból. — Eh, nem érted. Van itt baj bő­ven, nem hiába volt tavaly az a for­rongás. Felgyűlt mindenkibe a sok keserűség. Nem is csoda. — Bennem éppen nem gyűlt fel semmi. Benned is csak a butaság. Amikor harmincháromban két tehe­nedet elárvereztette a főjegyző, nem kiabáltál. Emlékszem, még szegény anyád sublótját is elvitték. Egy sza­vad se volt. Persze, nem is lehetett, hiszen az a te, meg a népek javára ment. Az urak mindig a hasznodat akarták. Festeticsnek azért volt hat­van szobás kastélya, hogy egyikben a te, a másikban pedig az én gon­domon, bajomon elmélkedjen. Sze­génynek hány nyugtalan éjszakája lehetett. Fábián Tóni meg azért töp­reng, hogy minél rosszabb legyen' a sorsuk, elvégre keresztfiad is. Kovács János felállt. Lábával egy bojtorján tövét rugdalta. A hét hold földet nézte, rajta a sárguló, fakuló százféle gazt. — A szövetkezet mi volt, azt mondd meg? Az én hasznomra csi­nálták, meg a többiére, mi? Meg a földekkel is ezt a svindlit? Gané az élet, a szegénynek pusztulnia kell. — Gyere, Sógor —• hívta Biliege a kutyáját. Szolgálat, az szolgálat, meg kell még járnunk a Malom utat is. Kovács János nem is igen hallotta, amikor a csősz elköszönt. A gond és a méreg kevergett benne. A föld miatt is, meg Biliege szavai miatt is. Aztán kiállt a föld szélére, s nyúj­tott léptekkel számolta, mérte hosz- szában, szélességében is. Akárhogy is számolja, nagyjából megvan. Ide jönne a búza, az meg maradna ta­vaszira — tervezte, számítgatta. —, Az éjjel udvaros volt a hold, a hét végére megjön az eső, _ — mondta, morogta félhangon. Hiába, számtani kell, vetni is, mert aztán később nem lehet. Krisztusát ennek a felemás világnak! A faluból idetetszett a déli ha­rangszó. — Hát ha muszáj, akkor muszáj — biztatta, vigasztalta önmagát. P rdekcs, egész úton az járt fe- -Ci jében, hogy .legénykorában, amikor katonasorba érett, Meilinger kocsmája előtt hatan szívtak egy ci­garettát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom