Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-24 / 276. szám

SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1957. november 8% Harminc éve halt meg Rippl-Rónai József „MIUTÁN A MŰVÉSZNEK CSAK ÖNMAQÁBÓL ÉS A TERMÉSZETBŐL LEHET MÉQ ÚJAT MERÍTENI — JOBBAN KELL A TERMÉSZETBEN ELMERÜLNI, MINT A RÉQI STÍLUSOK ÁLTALUNK KEVÉSBÉ ÁTÉREZHETŐ SZELLEMÉBEN. IQAZ, HOQY EZ NEHEZEB­BIK FELADATA A MŰVÉSZNEK, MERT TOVÁBBHALADÁST JE­LENT. AMIVEL MEQBIRKÓéNI NEHÉZ DOLOQ." RIPPL-RÓNAI JÓZSEF Rippl-Rónai József arcképéhez akként keze sem végzett élénk ton­nát, valójában csak az írónt, a tol­lat tud’ta kezében tartani: úgy raj­zolt és írt, ahogy lélegzett. Erősszá­lú, gesztenyerbarna haja volt, egész­ben véve enyhén kreol jelenség, amit még fokozott szemének meleg, aranyosbarna színe. Fiatalabb korá­ban a szájszögleten túl megnövesz­tett bajusza volt, (később és mind­végig a felső ajkat kissé eltakarva, egyenesen, vágottan szerette. Soha­sem volt beteg, fogorvoson kívül nem volt dolga doktorral, ritkán ha elnevette magát, látszott egészséges, szép fogsora. Nem voltak gyorsak vagy hirtele­nek mozdulatai, mintha kissé elkés­ve követték volna gondolatát, tes­te nem volt hajlékony, inkább ügyet­len és félszeg, ha az egyszerű já­ráson és üllésen kívül más mozdula­tot kellett végeznie. Nehéz mun­kát sohasem végzett, súlyt nem tu­dót emelni, még könnyű csomagot sem vitt magával. Választékosán, jól öltözködött: az, amit magára vett, mindig kiváló anyagból készült, igen ápolt és úsz­ta volt. Megjelenésében mégis volt valami hanyagság, ruházata öt szol­gálta, nem fordítva. Legtöbbször szürke szövetből készült — mindig egyszínű volt — öltönyle. Értékes, szép és erős cipőkben járt. Leg­szívesebben a »béret«-t ezt a csak­nem fekete francia fejrevalót visel­te, azokat a széissíkarimájú kalapo­kat, melyekre legtöbben, legtöbbször visszaemlékeznek, kivételesen tette fejére. Hogy megjelenésében mégis volt szokatlan, meglepő, hogy az emberek kitértek útjából, tisztelet­tel, megkülönböztetett figyelemmel köszöntötték, sőt utána tekintelek, nem külsejéből eredt, — Rippl-Ró- nait mindenkor, mindenki észrevet­te és megnézte. Ez az őszülő, »béret«-s, bamabő- rű ember, vállán nagy fekete kö­pennyel, lassan, hosszú és puha lépésekkel haladt. Állandóan vizs­gálta a talajt, ahová helyezte lá­bát. Baljában, magasan mellére fog­ta botját: botot tartó keze, azon egy vidám kék gyűrű és katoá'tó zsebéből kihajló fehér zsebkendő — ez maga Rippl-Rónai kén volt, a kaposvári interieur-ök színbeli test­Az elmúlt nyáron festőkkel és szobrászokkal egv hosszabb utat tet­tem meg. Egyikünk nézegetve, latol­gatva az ^együttest, úgy vélekedett, hogy ez a társaság — legtöbbje is­mert művész — bizony nem éppen erős, jól fejlett emberekből állt ösz- sze. Valaki megjegyezte, hotgy bez­zeg a régiek! — mutatósabb legé­nyek voltak. És ekkor kitudódott, hogy közülünk a legtöbbje a való­ságban alig ismerte a századforduló nagy nemzedékét. Egy festő szomo­rúan fűzte hozzá, hogy soha nem is látta Rippl-Rónait. Kaposvár nagy fia harminc év­vel ezelőtt halt meg: ma már ke­vesen élnek, akik személy szerint ismerték: alakja, külseje az emléke­zés hullámain bennük is egyre el- mosódottabbá válik. A művészek halála utáni időszak rendszerint kedvezőtlen magára az alkotóra, egy ideiig Rippl-Rónaival sem törő­dött a világ. A harminc év alatt róla megjelent írások legtöbbj0 bi­zonytalan vázlat, vagy elrajzolt képmás, nem teszik jelenlévővé, rendszerint a különöst, sőt a külön­cöt hangsúlyozzák rajta. Túl a kü­lönösön, Rippl-Rónairól a gondol­kodóról filozófiájáról, roppant élet­ere jérőL az alkotóról, a mesterem­berről, mindenekelőtt a festőről, vé­gül a mindennapok emberéről mél­tó írás máig sem jelent meg. Apró hibáit igen, nagy értékeit nem is­meri a világ, és művészettörténetünk adós Rinol-Római stílustörténeti ér­tékelésével, annak a kezd>aményező. gondolat adó szerepnek pontos fel­mérésiével, melvet a XIX. század utolsó évtizedeiben rendkívül ké­pességeivel és ereiméi veivel Nyu­gaton és idehaza elfoglalt. Halála hírét egy novemberi reg­gelen Párizsban tudtam meg, ab­ban a városban, ahol küzdelmes és boldog ifjú-, majd férfikorát éltó, amelyet mindvégig ragaszkodással szeretett, ahol akkor még éltek vi­lághírnévre szert tett művész ba­rátai. E kéke’lő, ködös párizsi regge­len egvedül magamban, a távolban búcsúztam el földi alakjától az emlékek rengetegének tér- és időt­len viszonylatában, elkísérve közös életünk hosszú fonalán. A montmiartrei-i utcákat, Neuil- ly-t, a Pireneusok tövében éoütt ősrégi kikötővároskát Banyuls-sur- Mer-t (ahol Maillol-lal élt együtt), már régebben fölkerestem volt, de a szülővárosnak, ahova visszatért holtan, Somogynak, a Roma-hegy­nek fontossága ezen a napon szintó szimbólumnak, a somogyi Rinnl- Rónai, a magyar festészet immár be­fejezett monumentumainak, a mír meg nem változhatónak tárult szét előttem. * * * Valamivel magasabb volt a jó közepesnél. Jói megépített, erős csontszerkezetű, mutatós emb r volt. ötvenéves korában százegv ki­ló volt testsúlya, és bár izomzata gyengéin fejlődött, mégsem hatok kövér embernek. Magasságához mér­ten valamivel nagyobb volt keze és lába az arányosnál, csukűóia és bo­kája kissé vaskos, bal kereteiéi °gy régi savmairta fényes csfk volt lát­ható. Ahogy járása nem volt ékes, Visszaemlékezéseim Rippl-Rónai Józsefre (Részletek a szerző hasonló című tanulmányából.) NEM ANNYIRA MŰVÉSZI MÉL- óhajtott. Először maga jött, Laza- TATÁSAT fogom adni, hanem in- rine nélkül Engem is meglátogatott kább az emberről, a kollégáról és Gálosfán, ahol akkor atyám gazdál- a jóbarátról fogok megemlékezni, kodott. Egyidőben volt vendégünk Már gyermekkoromban ismertem ott Szikszay Ferivel, a fiatal festő­látásból. Ma is előttem van, amint a Schröder patikában keverte a gyógyszereket a tégelyekben, kar­csú fiatalemberként, .szép, kifejező, barna szemeivel. Én csak akkor ismerkedtem meg Rónaival személyesen, amikor a művészi pályára lépő magyar fiúk rendes útján, Münchenből Párizsba kerültem. Ekkor rendezte el­ső kollektív kiállítását a párizsi osztrák-magyar nagykövetség palo­tája parkjának stílszerű kis pavi­lonjában. Mi, magyar művésznöven­dékek erről értesülve, siettünk azt megtekinteni. De mint kezdő mű­vészeket is idegenül érintett az az újszerű látás, amit munkái revellál- tak. Ünnepnapokon gyakran felkeres­tem Rónait és ő is meglátogatott a kis hotelben, ahol laktam, sőt a Julian akadémiára is eljött, ahol ta­nulmányaimat végeztem. Bár 9 év korkülönbség volt köztünk, baráti viszonyunk mind bensőbbé vált. Később, amikor már én is műter­met béreltem a fortificátiók mel­lett, gyakrabban felkerestem Rónait a szomszédos Neuilly-ben, abban a régi, kastélyszerű házban, amelyet Knowles barátjával béreltek, ahol ők Lazarinnel a földszintet, Knowles az emeletet lakta. Itt láttam elő­ször a »Fehérpettyes ruhájú asz- szomy«-t, a »Kuglizók«-at, a »Kör- hintá«-t, a »Kálit kás nő«-t és más képeit, amelyek már akkor nagyon megtetszettek. Ezeket kiállította Rónai azon fiatal francia festők tár­vei, kivel szintén Párizsban ismer­kedtem meg. Én éppen szorgalmasan dolgoztam két, vászonra festett falképe 1 kaposvári házunk részére. Dicsérték szorgalmamat, de ők in­kább sétálgattak, élvezték a szép nyári napokat, lustálkodtak, vagy udvaroltak a szép kocsmárosnénak a szomszédban. Itt Szikszay vitte el a pálmát, amit talán fényes unifor­misának köszönhetett. Anyám ked­venc ételeiket készítette, nagyon jól érezték magukat, de Szikszay az egész idő alatt csak egy sárga má- lingó madarat festett, Józsi pedig a tökvirágokból formált dekoratív festményeket. Itthon, mint köztudomású, nem vették komolyan Rippl-Rónai új irányú piktúráját, úgyhogy hivata­los kiállítási helyiségekben be sem mutathatta munkáit. Kaposvári el­ső kiállításait, úgy tudom, a »Haza kis polgárainak« címzett elemi isko­lában, az iskolai szünet idején ren­dezte. Nekem írt Párizsba, hogy én, aki már megértem és szeretem mun­káit, ismertetném új irányú művé­szetét Somogybán. Ezt meg is tet­tem egy tárcacikkben és ő nagyon •megköszönte. Sajnálom, hogy el­veszett a háborús időkben, minit armyi más iratom, ez a levél is. Jó­zsival élénk levelezésem volt, de csak négy darab levele maradt meg egy pesti raktárunkban levő lá­saságában, akik mind aiz új irány dában. E leveleket Pogány O. követői voltak, a Durand-Ruel kép­kereskedő galériájában. Ez idő tájt kezdte előttem emlegetni Rónai, hogy őneki már haza kellene men­nie Magyarországra, megismertetni a magyar közönséggel az új művé­szetet. Ez az új művészet abban kulminált, hogy elvetették a törté­nelmi témákat, nem akartak képe­ket komponálni, mesterségesen ki­eszelni, hanem festették az őket kö­rülvevő életet. Rónait az is sarkallta a haza jöve­telre, hogy már nagyon vágyott szü­leihez, akiket végtelenül szeretett és tisztelt, akiket az oly hosszú párizsi tartózkodás után már viszontlátni Gábor kérésére átengedtem a Szép- művészeti Múzeum levéltárának. KÉSŐBB VARGÁN, egy Sásd mellett fekvő kis faluban találkoz­tunk. Éppen egy szép menyecskét, zöld ruhában, piros kendővel a fe­jén állítottam be modellnek és életnagyságú térdképet festettem róla. Józsinak is megtetszett ez a modell és kisebb méretben ő is megfestette. Azután kétéves kis­fiámat festettük piros almával, ezt viszont ő csinálta életnagyságban, igen sikerültén és az -A Kunffy gyerek« címmel sokszor kiállítva, nagy sikert aratott. Atyámról is fes­tett, egy ülés alatt, jellegzetes arc­képet, amely azonban, annyi más képemmel, a háború forgatagában eltűnt. 1905-től kezdve somogytúri ottho­nunkban többször is felkeresett. Jó­zsi sokat festett nálunk Somogytú- ron. Feleségemről, aki szívesen pó­zolt neki, egész képsorozatot festett, amelyeket talán mind Nemes Mar­cell, az ismert műgyűjtő vásárolt meg. Honoráriumot is kapott felesé­gem, Rónai egyik bájos portréját neki ajándékozta. Feleségem nagyon», szerette Józsit jó kedélyéért, zama­tos magyar beszédéért, ötletességé­ért. Ocákaynak becézte Rippl-Ró­nait. Abban az időben játszották a Vígszínházban »Ocskay brigadé- ros«-t Herczeg Ferenctől, c ennek a. megszemélyesítőjére emlékeztette Rónai. Pózolása közben egy alka­lommal mulatságos jelenet játsaó- dott le. Feleségem úgy dél iáié megkérdezte Rónait: »Mondja, Ocs- kay, pózoljak tovább, vagy kimehet­nék most a konyhára megnézni, hogy jó lesz-e az ebéd?« Egy új szakácsnőnk volt akikor és felesé­gem nem volt meggyőződve tudo­mányáról. Józsi nagy dilemmába*, volt, mert nagyon bele volt mélyéi­vé a munkába. Gondolkodott és csak aztán bökte ki: »Hát menjen kérem a konyhába«. Józsi nemcsak, a szépet szerette, de a jót in, külö­nösen az ételekben. Utolsó éveiben, betegeskedvén: Józsi, mindig meglátogattam a Rá­ma-villában, ha Kaposvárra bemen­tem. Egy alkalommal azonban sok elintézendő ügyem miatt elmulasz­tottam a látogatást, amiről 6 tudo­mást szerzett. Mikor legközelebb jöttem, panaszosan mondta: »Meg­látod, nem tart már ez sokáig!« Ég valóban ez volt az utolsó látogatá­som nála. Már nagyon gyenge volt ekkor, de mégis kikísért a parkba* lévő rózsafákig s leszakított egy nyíló bimbót és gomblyukamba tűz­te. Ezzel búcsúzott el. TÖBBÉ NEM LÁTTAM. Sa volt utolsó találkozásom vele. Temeté­sén sem jelenhettem meg, mert ak­kor éppen külföldön tartózkodtál*, de szobra leleplezésén Kaposvár polgármesterének felkéréséra é* * tartottam az ünnepi beszédet. KUNFFY LAJOS vére. Az út a Róma-villától a »Tu rul«-Lg negyven percig tart, mi eg'T ,TTTTTT',T,T'?TT7TTTT,TTTTTTTTTTTT7TTTTTTTTTTTTTTTTTrTTTTTT>»TTTTTTTTTTT7TTTTI,TTTTTTTYTYTTT7TTrTT» VTVTTTTTTTTTTTTT óra alatt tettük meg. Mert Ripp! ► Római miejg-megállt egy .lélegzetre » nézte a világot, a tájat, az utcá* udvarokat, alaposain megnézte az em­bereket. »Ezer képet festek napon ta« — mondotta. És valóban a fe-. tészet e Gangantuája végezetül e is készítette az ezer festményt. Ér tett-e még valamihez az életben A RÓMA-HEQYI HÁZ A z egykori Csalogány csárda ** mellett, hepe-hupás horhos­ban hunyorog fel az út a Róma- hegyre; rövid kapaszkodó után be- ,, , , - torkollik a hajnali ködtől csúszós­ami nem volt képzőművészet? Nem- ragadós koesiútba, piely a Róma- igen. Volt haza, szőlője, földje, ál-* tnlla köoszlopos kapujáig vezet. Már lata - nem értett hozza, mukedye- £ csak a hegy öregei emlékeznek lO maradt bemre, értelmét nem k6-^ Irnnsi7lnnnn nirítn PnnilcnrJ »'Rnrr kőoszlopon virító, egykori »Róma- í.' “ /TV* villa« felírású, pirosbetűs táblára. A hivatásából. A köpeny alatt, jobb t vendégszeretően kitárt kapuból rán- >ram rajzmaipoa volt. zsebsben ro-gcoskérgü vadgesztenyefákkal szegett vad, szelesen fogo, színes ceruzák,» g úf vezef mester ott. egy apás dobozban francia paszWI-» honába A Mz körül & u rudak. Szerette a szép es jo festő-» Furcsatestű hámész antik szobrok> ke ekeket, de ha kellett megelege-» néhá M:dgyessy-faraqás, egy eS ^tmuvebezí k aprócska rezulás képét igen kévés anyagot hasznait* tm meg sima zö!djét. ► A homlokzati zárt ajtó felett afasz- Ám arról, hogyan csörgött kézé-» nyi plakett Rippl-Rónai József ké­ben a kép, miként állította meg* pével. Itt élt Rippl-Rónai két évti- értelme az időt, hogy a letett, a! zeden át, húsvéttől karácsonyig, eb- megrögzített élmény miként vált» ben a félig vályog öreg villában, itt újból életté, a festészet élő és su-»a nagyvilág zajától távol színesedett gárzó részesévé — erről más, máskor» művészete magyarrá, somogyivá, írja meg azt, ami dukál. ► kaposivá. Szellemének fénye nem hunyt ki f Most, halálának 30. évfordulóján nem aludt ki szemének tüze és nem ► sokan kutatgatunk nyomában. Meg­állt meg keze munkája halálának? ,, . ,, napján. És én úgy hiszem. hogv É tHető(toe léPtem kuszobf‘- elf°- Rippl-Rónai életműve a magyar^ Qódva tekintek szét portáján, ahol festészet legélettehbb. .legelőbb feje { megfordult Ady Endre, Móricz Zsig- zete, melynek jelentőségét alig tud £ mond, Kemstok Károly és sok-sok C' t vagy barát. Rippl-Rónait rengeteg ember ás-| »Afféle elhagyott úrilak volt ez', merte, volt sok ismerőse és igen ke-» magányra vágyó emberek építhették, vés baratja. De én tudom, hogy 0»s elhagyottságában is megőrzött va- maga Sornogyot szerette legjobban» lamit a benne átélt jó idők szépségé - es, P*' a somosn ember szereti leg-» bői, mint a régi szekrény megőrzi a jobban. Meg úgy is, akkor is, ha» levendulaillatot. Körülte holdakra hallgat róla. £ terjedő kert, melyben öreg diófák MARTYN FERENC » állanak őrt, virág, vetemény és, gyü­mölcsös felett. Nem rátartás úri park, nem is stílusos, de tele dús- lombú fákkal, barátságos zúgokkal ás kilátókikai, ikedvesebb a maga­sabb kerti kultúra sok büszkeségé­nél.« így írta le egyik életrajz író­ja a mester Róma-hegyi villáját. S ha elindul az öreg ház történe­tét kutatgató, az emlékezés hivata­los ösvényein hamar elakad, nem marad más támasza, csak az öreg kőművesek és a ház régi barátainak romantikus elbeszélései. A múlt századból egyetlen hiva- talos dokumentum maradt fenn a házról: a levéltárban őrzött, 1865. október 20-án k lt telek fel­mérés egyik szelvényén; itt az in­gatlan Breil Frigyes nevén szerepel. Tőle vásárolhatta egy különc, né­met színész, Johann Gundi, aki a földszintes vályogházra emeletet hú­zott, az elbeszélések szerint saját- kezűleg. 1898 táján Brandt József nyugal­mazott alezredes lett a ház gazdá­ja. Tíz év múlva megperdült a dob a ház udvarán és a legtöbbet ígérő Dobosy Pál szőlősgazdáé lett a vil­la. Dobosy, Rónay Lajos szőlő-szom­szédja volt és hajlandóinak mutat­kozott ■— a barátság kedvéért — le­mondani a házról. Így került a villa Rónay Lajos rábeszélésére — 16 000 forintos utóajánlattal (az ere­deti vételárnál 1000 forinttal ma­gasabb összegért) 1908. július 27-én Rippl-Rónai József birtokába, aki­nek a Műcsarnok Társulati díja és az 1905-ös kiállításának sikere mó­dot adott szerény tőka meg takarítá­sára. A család tagjai szerint «* 1911-ben tízezer koronáévá eladott »öreganyám« című kép árából fizet­te ki a ház vételárát. Felteh tő, hoy§ a vételár egy részét eredetileg köl- csönbőil fedezte. 1908 októberében költözött be « villába iBaudríon Lazarine-nal, Az erdősűrűségű parkot megritltíttatta, hadd futkossák körül a házat « hét dombon hancurozó szelek; a ritkás hajlatba fehér kérgű nyírfái­kat ültetett, mintha palettájáról kent volna egy kiáltó fehér foltot a sima gyep zöldjébe; a kert déli Bar­kába fanyar bort csurgató szőlőt te­lepített. Olaszországi útjai után eQV-egy antik szobrocska került * parkba, később a ház kedves barát­ja, a félszerben mintázgató, fiatal Medgyessy Ferenc kedveskedett né­hány szoborral. Az épületet is ala­kítgatta. A földszinti két kis szobát bontással tágasabb alkovos szobává alakíttatta. A bejáratot elzáró üve­gezett rierandát lebontatta, mintha csak zavarta volna a korlátozó zárt­ság. Ebben a földszinti, közvetlenül a szabadba nyíló szobában töltötte nappalai nagy részét és utolsó éj­szakáit is, amikor ereje fogytán már nem tudott megbirkózni a fő­lépcsővel, mely hálószobájától ve­zetett. A földszintre került a fran­cia empire-ágy és abban érte utói a halál. Ma Martyn professzoréh lakják a villát. A hálás utódok kegyeletével őrzik, óvják a házat és adják át •* egyre gyakoribb látogatóknak. Rippl-Rónai József emlékét Idé­zők mindig szívesen fogadott ven­dégük. Szeretettel istápoljáh az öreg falakat, — melyekvek lág-g pasztell színei a mester Ízlését 6a- zih m megmaradt emléktárgya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom