Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-03 / 258. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1957. november 3. , Barcstól néhány kilométernyire, a középrigóci erdőben, Aranyos pusztán hatalmas fenyőfák között, csendben és elhagyottan áll gróf Széchenyi Ferenc egykori kastélya, A kastélyt 1933—24-ben kezdték el építeni, 1927-ben fejezték be. Hosszú hónapokon át hordták a téglát, a gerendát, görnyedtek a puszta cselédei, aztán elkészült, de oda paraszt nem tehette be a lábát és ha a kastély előtt haladtak el, akkor is csak kalaplevé- ve, mert máskülönben hamar felelősségre vonták a tiszteletlen parasztot. A gróf úr nem sokáig élvezhette a minden kényelemmel berendezett kastélyt. 1944 végén sietve összepakolt és itthagyta — ha nem is jószántából — cselédeinek birtokát, kastélyát. Itt maradt árván a birtok, s az új tulajdonosok először kissé megille- tődve lépték át a kastély küszöbét. A parkettes szobákban mindenütt bútorok, vízvezeték és villanyvilágítás. Aztán, ahogy múltak az évek, úgy fogyott el a kastélyból minden. Tulajdonosa, gazdája nem volt, csak olyan, aki vinni akart valamit. Eltűntek a bútorok, felszedték a parkettát, a lépcső fel járókat, leszerelték a vízvezetéket és még a falból is kihúzták a villanyvezetéket. Leszaggatták az épületről a bádoglemezt, csatornákat, hordták a cserepet és ösz- szelyuggatták az épületet, kutatva holmi kincs után Denevérszállás Az inkei faluvégen csúfos külsejű épülethalmaznál állunk meg. Azt a kastélyt keressük, amelyről azt mondták nekünk, hogy 41-ben még ide jártak orgiát ülni a környékbeli urak. Néptelen csend. Bár feltevésünknek, hogy jó helyen járunk — nehézen hiszünk. Vigyázva megközelítjük az L-alakban húzódó denevér- tanyát. Vigyázva, mert távol álljon tőlünk a humorisztikus hangulat: nem kötöttünk életbiztosítást. Aztán az emeleti lépcsőház ablaktalan ablakán kihajol egy gutaütéses, vörös arc és megnyugtat, hogy Rohonczy uraság egykori tanyáján lépdelünk, akit közben úgy elfújt a történelem szele pereputtyostól, hogy az angyalok se trombitálják össze a végítéleten. De itt maradt a kastélya... Ez a kastély a miénk lett. De nem használtuk ki, az idő' vasfogára bíztuk: kihulltak az ablakok, leszakadt a tető, kidőlt a fal és a nádpallóba fészket raktak a denevérek. Ahol épen maradt négy fal, oda behúzódott egy-két család. Aztán maholnap ismét útra kelhetnek, ha azt akarják, hogy rájuk ne szakadjon a kastély, kopott tornyostól... Nem tudom, mi lesz vele, ha végképp összedől? Lehet, hogy intézkedést hoz majd a tanács, hogy takarítsák el a romokat... összeszorul a szívem és úgy érzem, hogy kultúrházat, iskolát, meleg otthont hordanak akkor majd a szemétbe. Mert hogy egyik se lett az egykori Rohonczy főhadiszállásból, azért késői bánatunkban amíq Állnak a kastélyfalak... megint egyedül csak a saját homlokunkra csaphatunk... Érik a gomba — zöld a lomb Élt valaha egy indiántörzs. Ez az indiántörzs misztikumáról volt híres. Inkáknak hívták őket. Óriási templomokat építettek szellemeiknek, ahol attól se rettentek vissza, hogy saját népük friss vérét áldozzák fel a napistennek. Az inka törzs régen kihalt már, őrületeivel és embertelenségével együtt, de még ma is állnak évezredes homállyal körülvett palotáik, áldozati templomaik. Egyes építészeti remekeikre azonban, amelyek távol esnek a civilizált világtól, halálos szorításával már ráfonódott a lián meg az inda és lassan elnyeli őket az őserdő... Lehet, hogy merész a hasonlat, de óhatatlanul ez a hangulat ejtett hatalmába, amikor kocsink megállt a több évtizedes fákkal megtűzdelt parkiban, az iharosi báró ,Inkey Pál egykori kastélya előtt. A »kegyetlen törzsre«, a báró Inkey és hasonszőrű nemzedékére, akik, ha nem is vérét, de cselédeik könnyét és verejtékét áldozták kastélyuk kőkejckáin, már ítéletet mondott a nép. A megmaradt kastély, amely építészeti érdekesség — annak ellenére, hogy nem az erdőben, de a falu közepén álldogál ódon magányosságában —, falaiból kinőtt a zöldellő fa és az emeleten, a tükörteremben, a fürdőszobákban, a hall nagy kockapadlóin terebélyes bokrokban tenyészik a gomba. Biológiai életfeltételei biztosítva vannak, főként a csapadék, amely, ha eső van, bőségesen hull rá az elhanyagolt tetőn át. A nagy hallban nyomasztó csend. Ablak nincs és a beömlő fényben még meg-megcsil- lan a több ezer forintot érő cserépkandalló. Az épület belsejében, melyben négyzetesen kanyarog fel a piár- ványlépcső, karzatával, benyíló szo- bácskáival olyan, mint egy néptelen színház. Száz méterrel odébb a kastélytól, kicsi, romos, rideg, egészségtelen kultúrház és visszataszító külsejű, dohos illatú a vele egybeépített tanácsház. A tanácstitkár a vállát rándítja: — Az Egészségügyi Minisztériumé... — mondja. — A minisztérium azt tervezte, hogy kórházat csinál ide, dehát... — újra vállrándítás. Az idős parasztasszony, aki az elhagyatott kastély egyetlen magányos lakója, így meséli: — Jártak itt kérem Pestről, nem egyszer. Mértek, fényképeztek, megint jöttek, megint elmentek... Mondtak ilyet is, meg olyat is, de én már látom, hogy itt semmi sem lesz. Egyszer majd csak rám dől... De mi lesz velük... és a többivel? íme három kép. A csurgói és a barcsi járásból ragadtuk ki őket. Mindegyik más hely, más lehetőség, de egyben mégis ugyanaz: valaGONDOK, PROBLÉMÁK GYÉKÉNYESEN Ezelőtt egy évvel a Kavicstermelő Vállalat gyéké- nyesi üzemében is tombolt az ellenforradalom, amely nagy politikai és gazdasági károkat okozott. A kommunisták és az üzem dolgozói rendet teremtettek. E kis üzemben is végbement a politikai és gazdasági konszolidáció. Ez év első három negyedében a múlt év hasonló időszakához viszonyítva a kavics- és homoktermelés 214.193 köbméterről 237.958 köbméterre emelkedett, s az egy munkásra eső termelési érték is szépen növekedett. Mégis vannak körülmények, akadályok", amelyek gátolják az üzem eredményesebb munkáját. Gyakoriak voltak a műszaki hibák. A V. M. 4. kotrógép a második és harmadik negyedév folyamán két esetben szíjtárcsa-tengely törést szenvedett, egy esetben a járótengely ment tönkre és több csapágytartó, csapágy- tartó-alváz törés fordult elő. Sorozatos volt a lánc- és puttonyszakadás. A következmény több mint húszezer köbméteres termelés kiesés. Mindezért kit terhel a felelősség? Az É. M. I. sz. Kavicstermelő Vállalat vezetőségét, mert minden ellenőrzés nélkül átvette a kotrógép működéséhez szükséges nagy fogaskereket, s csak utólag tűnt ki, hogy az alkatrész minősége rossz. Nem kisebb a diósgyőriek felelőssége, ahol a fpgaske- rékeí készítették. A sorozatos szakadásokért pedig felelősség terheli a mosonmagyaróvári gépgyár dolgozóit és vezetőit, ahol a hibás csapszegeket készítették. A műszaki hibák nemcsak nagy termelési kiesést idéztek elő. Más következményei is voltak. Mivel a vagonokat műszaki hibák következtében nem tudák időben megrakni, az üzemvezetés kötbért fizetett a MÁV- nak. A munkások és a vágányokat karbantartók fizetése a terv teljesítésétől függ. Magasabb termelés — több kereset. És ez fordítva is áll. Mivel nagy volt a termelési kiesés, ez csökkentette az említett dolgozók fizetését. Ez pedig rossz hangulatot váltott ki a dolgozók között. Az üzem dolgozói nincsenek megelégedve a vállalatvezetés színvonalával. Ha a vezetőség üzemellenőrzést tart, nem beszél a dolgozókkal, nem hallgatja meg az egyszerű, kétkezű munkások véleményét. A műszaki és gépészeti osztály sem áll hivatása magaslatán. Tudnak a gyékényesi üzem műszaki nehézségeiről, problémáiról, de nem adnak hathatós segítséget, támogatást a hibák megszüntetésére. Munkájukban nem egy esetben a kapkodás jelei mutatkoznak. Példa erre az olasz gép esete. A berendezést több száz kilométerről szállították az üzembe, összeállították. Mindez komoly pénzbe került, mégis sokáig ott állt kihasználatlanul, nem dolgozott. Végül is elszállították máshová. A műszaki és gépészeti osztály nem ellenőrzi a gépek kihasználásának eredményességét sem. Jelenleg V. M. 4. kotrógép részére nincs megfelelő nagyságú munkatér. Ez pedig veszélyezteti a termelési tervek teljesítését, a vállalat gazdálkodását. Mégis a kis kotrógép ott áll munka nélkül hetek óta. Ha biztosítanák az említett gép működését, ez elősegítené a földelési munkálatok meggyorsítását, a megfelelő munkatér biztosítását. Úgy véljük, helyes lenne, ha a vállalat műszaki és gépészeti osztálya átszerevezné munkáját, ha munkatársai többet tartózkodnának helyszínen és figyelembe vennék a dolgozók véleményét, javaslatait. Az üzem dolgozói, elsősorban a régi dogozók, ipari munkások, fegyelmezettek. Itt-ott azonban előfordulnak munkafegyelem sértések, amelyék gátolják a tervek teljesítését. Nem olyan régen történt, hogy az egyik munkás ittasan ment az üzembe dolgozni. A bányamester nagyon helyesen nem engedte munkába állni, hazaküldte pihenni. Az üzemi pártszervezet látja az e téren előforduló hiányosságokat, s határozottan küzd a fegyelem megszilárdításáért. A Kavicstermelő Vállalat gyékényesi üzemének dolgozói teljesíteni akarják a tervet. Dolgozni, keresni akarnak. Szeretnék ők is a nyereségrészesedés előnyeit élvezni. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a vállalat vezetősége nagyobb támogatást adjon a munka megszervezéséhez. Még ez sem elégséges. Szükség van a vasút jó munkájára is. Ha a MÁV megfelelő mennyiségű kocsit biztosít, a dolgozók teljesíteni fogják a tervet. Az üzemben szorgalmas emberek munkálkodnak. Megérdemlik a vállalaitvezetőség és a MÁV részéről a nagyobb támogatást. — Suri — mennyien pusztulnak. Aztán hozz juk sorolhatnám még Nágocsot, Bárdi biikkhóz tartozó Szendipuszt és még néhány olyan kastélyt a m gyében, amely vagy nincs egész< kihasználva, vagy az elhanyagolts: miatt maholnap összedől. A Megy Tanács Építésügyi Osztálya fennta tás nélkül egyetért azzal, hogy véti pusztulni hagyni ezeket a milliós é tékeket. Az ellenforradalom előtt VKG Minisztérium tervet is kész tett a kihasználatlan kastélyok 1< bontására, tatarozására, illetve cé szerű felhasználására. Dehát a VK megszűnt. És most semmi... A ti nácsnak pedig (és ez érthető) 19= október után nincs pénze arra, hog a súlyos rongálódáson átesett kastt lyokat az állam pénzén helyrepofo; za. Dehát akkor mi történjék velük Az idő jár, a vakolat hullik, az ajtó végigvágódnak a padlón. És mire ve lamit kezdhetnénk ezekkel az épük tekkel, már eltűnnek a falak is. Tá nem ér károsodás bennünket, mei nem a pénzünkön épültek? Lehe Dehát arról most nem akarunk vi tatkozni vagy beszélni, hogy ebbe: az országban, ha azt akarjuk, hog; igazán virágzó életet teremtsünk nincs tgy fillér pazarolni való. Ug; hisszük, hogy ezzel a nézettel márt állást foglaltunk. Megmenteni, han gyaszorgalommal, célszerűen felhasz nálni mindent, amit csak lehet. Mer ugye, azon törjük a fejünket, hogyai bővíthetjük a kórházakat, és ugyan akkor az Egészségügyi Minisztériurr nem intézkedett, hogy a parkos iharosi kastélyt, amely szinte semmivé sincs hátrányosabb helyzetben, min« a marcali — még idejében, kevesebt költséggel kórháznak rendezte volna be. Senki sem igyekezett, hogy Aranyospusztán szanatóriumot, Inkén kultúrházat, vagy lakásokat alakítson a kastélyból. Az már igazán részletkérdés, hogy t&íarozássEd, lebontással, hozzáépítéssel. Úgy, ahogy gazdaságosabb. Egy azonban bizonyos: mindegyike érték. Az álló fal, a masszív tető, amelynek megrakását, megépítését — Eunely nekünk sok milliónkat emésztené fel — e kastélyok birtokában már elkerülhetjük. Nem célunk (bár lehetne), hogy az eddigi hanyagságért bűnbakokat keressünk. , Egyet szeretnénk végső álláspontként leszögezni: meg kell találnunk ezeknek az értékeknek megmentési módját, ha másként nem, a társadalom széles rétegeinek bevonásával. Mert vigyázat: ne feledjük, ezek a kastélyok ma már a mi kastélyaink. Ne féljünk a régi árnyaktól. Használjuk őket, mint Segesden, Marcaliban, vagy Nagyatádon, nemes célokra, addig, amíg a állnak falak ... Szegedi Nándor TYYYYYYYYYYYYYTYYYYYYYYYYYYYYYYYYTYYYYYYYYYYTYYYTTYYYYYYYYTYYYYTYYYYYTYYYYY YTYYYYYVYYTYYYYYYYYYYYYYYYYYTYVYYYYYTYYYYYTYVYYYYYYYYYTYYYYTY7YYVYYYYYY CSER PÁL: A NÉVTELEN TVf aponta ezer, nem is ezer, ha- ■L " nem százezer szerencsétlenség éri a halandó embereket. Van, akit saját lova rúg agyon, van aki horgászás közben kap gutaütést — pedig, ugyebár ez a világ legangyalibb sportja —, olyan is akad, aki egy fiabolha csípésétől a túlvilágra szend rül, avagy pont születése napján esik fejére az utca. legszebb asz- szonyának vágyfüggönyös ablakából egy szende muskátlis cserép és menten vége van, avagyabbul olyan is akad. hogy egy ócska, agyonrágott tökmaghéjon csúszik el, s ahogy ilyenkor lenni szokott, szabályosan kitöri a nyakát. Tudom, ildomosabb lett volna most a klasszikus narancshéj hasonlatot használnom, ami a közmondás szerint is minden nyaktörés egyedüli oka, de sajnos, ez a gyümölcs hiánycikk, s ami keveset a fűszeres a pult alól kiad, annak szépen hámozott, illatos héja a vitrinbe kerül, vagy ha ilyen bútordarab véletlenül nincs, úgy cukros-stanecliba, miként a kedves, hulló hajszálai, miként a havi vN lanyszámlák. Hát így van ez. De ezt, ezt n:m éri semmi baj, semmi szerencsétlenség, nem tud az autóbusz kerekei alá kerülni, nem töri nyakát a járda gödreiben, nem szakad nyakába lakása mennyezete, még a csillagos égbolt sem, nem kap gye- rekparalízist, még az ázsiai nátha is elkerüli: ő élt, él és élni fog az idők végezetéig, még antul is tovább. közben szaporodik, szaporít, miként az üregi nyúl, s amennyiben statisztikánk megbízható, még a világűrhajózás hasznosítása előtt úgy elszaporodik a földön, hogy mi akkor már igazán pusztulhatunk, csak azt nem tudom, hogy majd hova? Hogy ki ez? A Névtelen. Ránézvést olyan, mint a többi emberek, mint a postások, traktorosok, kéményseprők, kocsisok, trafikosok, kultúrotthon igazgatók, tanácselnökök, pincérek, fodrászok, tanítók, kályhafűtők, ecetera. Két lábon jár, mint más, orra van, füle van, szeme is van, hasa is, aranyere és gyomorfekélye, egyszóval éppen úgy van megkonstruálva miként isten valamennyi teremtménye, akit embernek neveznek és mégis más mint én, te, vagy ő, mert lelki struktúrája különleges valami, a »szüje«, ahogy ő mondaná, a »szüje« egészen más, különleges, de nem mindennapi, nem megszokott és megszokható, mert mocskos és undorító, mint egy pöcegödijr. 1LT indenki maga tudja, hogy mi- ért. mi okból született erre a világra, ö például azért, hogy őrködjék. Miárt, hogyan, mi felett? A társadalom felett, hogy esetleg el ne vesszék, mert ugyebár ez könnyen megtörténhet, ha nem vigyázunk. Eh, nem mi, hanem ha Ő nem vigyáz. Ezért ö az emberek élő lelkiismerete, a haza ügyének olajba mártott apostola, a kereszténység védőpajzsa, a szocializmus sarok- bástyája. a családi tűzhely, vagy re- zsó őre, az igazság többszörös olimpiai bajnoka. Nem nagyszerű küldetés ez? Legalább van olyan mint a cethalas Jónásé, az ékesnyelvű Ciceróé, Madam Bovaryé, vagy Hay- nau táborszernagyé volt hajdanán. Hogyan csinálja ezt? Egyszerűen, névtelen leveleket ívogat reggel, délben, este, éjjel, pirkadatkor; nekem, neked, neki, a tanácsnak, a rendőrkapitányságnak, a méhészek szabad szakszervezetének, a kis, nagy, nagyobb, legnagyobb pártfunkcionáriusoknak, Julis néninek, az öreg virágárusnak; jósol, hibákat tár fel, jellemeket trancséroz, az elvek tisztaságáért imádkozik, félt és kárhoztat. Mit mondjak még? Na, egy-két példát felsorolok, hogy tetőtől talpig bemutathassam. »325/1957. íkt. sz. Te Piszok! Meddig akarsz még tanácstitkár lenni? Nem v szed észre, hogy az egész város gyűlöl? Még áll az a sürgönyfa, melyet tavaly októberben kinéztem neked! Névtelen. Honfi Bú Harsonása.« Más: »463/1957. ikt. sz. Titkár elvtárs! Erélyesebb intézkedést az ellenforradalmárokkal szemben! Maries, az a szemét fasiszta 1956. október 27-én részt vett a Nemzeti Bizottság gxjűlésén és a Szózatot énekelte. Erélyesebb intézkedést, kirúgni, bebörtönözni, agyonlőni ezeket a reakciós betyárokat. Névtelen. — Vörös Lobogó az én Szívem.« Masabb: »579/1957. ikt. sz. Városi Rendőrkapitányság Vezetőjének. Van-e tudomása arról, hoay Akácfa utca 65. szám alatt, Fábián Ignác Vasúti málházó lakásában három valódi ágyúlövedék patronja található, melyet virágvázának használnak? A rendőrség legyen éberebb, mert fegyveres összeesküvés készül. Névtelen. Az ötágú Csillag Csúcsaiban Egek.« Legmásabb: »641/1957. ikt. sz. Ügyész Elvtárs! Viola Lajos, a népbolt raktárosa ma egy áram-vonalas gyerekkocsit vett három és félhetes gyerekének. Vette? Ez csak kormozás, lopta. Amint lopta a mosógépet is, a porszívógépet is. E mellett iszik is. Ma délben két pohár sört fogyasztott el a vasúti söntésben. Kivizsgálni az ügyet. Névtelen. Vigyázó a Vártán.« Nem folytatom, azt hiszem kontúrjaiban már mindenki előtt kibontakozik. Bizony izgalmakat kelt mindenütt, főhet aztán a hivatali emberek feje, kinek-kinsk lelkiismeret: szerint. Ds ez volna az egyszerűbb ügy, a sok hivatal azért sok mindent megemészt. De egészen más a hivatalon kívüli vonal. Amikor Fejesné ilyen levél útján értesült, hogy az áruház pénztároskisasszonya hamarosan anyai örömök elé néz és ebben az ő férjének közreműködése letagadhatatlan, keservében lúgkövet ivott. Alig tudták megmenteni. Még eklatánsabb példa Hercegh Pista esete. Két hete történt, hogy a város két labdarúgó csapata, a Méh Toldi és a Tüzép Bendegúz bajnoki mérkőzését vívta a zöld gyepen, annak rendje és módja szerint. A Tüzép Bendegúz szurkolói nem valami nagy reménységgel mentek ki a pályára, mert tudnivaló, hogy Hercegh Pista, a Méh Toldi középcsatára már hetek óta válogatott formában van, hiszen a szaksajtó már hosszú ideje a kontinens válogatottjában emlegeti a nevét. Előre is látható volt, hogy góloktól fog zörögni Tüzép Bendegúz hálója. A csapatok kivonulásra gyülekeztek, amikor a postás egy express levelet nyomott az érdemes labdarúgó kezébe. Ebben ez állt: »Szám nélkül. Kedves Barátom. A múlt szombaton a Szovjetunió labdarúgóiról tett felelőtlen politikai kijelentésed miatt megfigyelés alatt állsz. Bendegúz csapatának két fedezete titkos rendőrspicli. Vigyázz, nem szabad, hogy magadra haragítsd őket. Névtelen. Ballábad Imádója.« Hercegh Pista harisnyaszárába gyűrte a levelet, nevetett egyet, aztán felszaladt társaival a pályára. A bíró füttyentett és a játék elkezdődött. Gurult a labda, lihegett huszonkettő jobb sorsa és kellemesebb hétvégi pihenőre érdemes ifjú állampolgár, a közönség ordított, esernyőt tört, kalapot dobált, kabátot repített, szidta a bírót, a játékosokat, egymást, az istent, a demokráciát, közben Hercegh Pista ballábá- val, pont azzal, melynek harisnyaszárában az emlékezetes levél volt, bombagólt lőtt, be a jobbsarokba, csakúgy füstölt. — Na, sporttársam, beragaszt ez a Pisti még egy féltucatot, aztán a Tüzép Bendegúz elmehet haza. Megkapja a staférungot. A Névtelen összerázkódott, izgalmában megrúgta a saját bokáját. — Nyugtával dicsérjük a napot, sporttársam. Hercegh Pista nem fogja sokáig bírni a mérkőzést. Nézze csak meg. már egészen ki van, kerüli a közelharcot. Megnyerjük mi még ezt a mérkőzést. — Ért maga a futballhoz? Névtelen nem vitatkozott tovább. Izgatottan figyelte a játékot. Elsősorban Pista gyereket, a középcsatárt. Nem akart hinni szemének, mert levél ide, levél oda, bizony Hercegh nem sokat teketóriázott. az ellenfél fedezeteire sem hederített, ismét berúgott egy gólt. A közönség egyik része örült, a másik sírt, a Névtelen pedig nyakát kabátja gallérjába húzva, otthagyta
