Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-06 / 234. szám

ÉPÜL A TABI KULTÚRHÁZ ♦ ( Csinos klubszobák, az emeleten 500 férőhelyes nagyterem, 9x14 mé­teres színpad nyújt majd szórakozási, művelődési lehetőséget a kultúrára éhes tabiaknak. Ebben az épületben helyezik el a zeneis­kolát és a járási könyvtárat is. Jelenleg még 120 000 forint áll ren­delkezésre, de 300 000-re lenne szükség, hogy az óriási épületet még a tél beállta előtt tető alá tudják hozni. Reméljük: az_ illetékesek se­gítenek a nagy nehézségek árán felhúzott falak megóvásában .. AZ IRODALMI VITÁHOZ Nemcsak az az író, akii fémjeleztek Vasárnap, 1957. október 6. MEGHALT SZABÓ LŐRINC A kék levegőben feszülő huzalo­kon vágtat a hír, s beleremeg a hallgatózó föld. Szemünk elhomályosulva tapad az újságok fekete betűire és fe­jünk meghajlik, mint érettség ter­hétől a búzakalász. Ismét aratott a halál, a magyar irodalom ismét gyászol; meghalt Szabó Lőrinc, a XX. század egyik legkimagaslóbb magyar költője, akit nemrég tün­tetett lei a Magyar Népköztársa­ság a Kossuth-díjjal. Szabó Lőrinc a második Nyu­gat-nemzedék képviselőjeként in­dult el, és benne a Nyugat-nem­zedék egyik legelszántabb, legha­ladóbb moralistáját sirathatjuk, a polgári élet pusztító konfliktusai­nak legnagyobb lírikus ábrázoló­ját. A XIX. század végén született, már debreceni diák korában fi- gyelemreméltóan érett versekkel lepte meg tanárait, tanulótársait. Még debreceni diák volt, amikor Tóth Árpád felfedezte és Babits SZABÓ LŐRINC: Mihály csakhamar felkarolta a fia­tal költőt. A fájdalom első percei, órái nem alkalmasak arra, hogy gyá­szunkat halála felett, értékeléssel profanizáljuk. Annyit mégis el kell mondanunk, hogy Szabó L5- rinebsn elveszítettünk egy olyan nem túlságosan gyakori költőt, akinek életműve egyben életre­gény is, aki Ady, Babits, Koszto­lányi, Tóth Árpád után új hang­gal, színekkel és ízekkel, új mon­danivalóval ajándékozta meg a magyar irodalmat. Számára az üdvösség, az üdvözí- tés nem volt más, mint az isme­retlenségeben gonosz, hatalmas Anyagnak a meghódítása és okos igábafogása. Szenvedő ember volt, poklokat járt költő. Versei — Baudelaire, Shakespeare és más világirodal­mi nagyságok műveinek tolmá­csolásával együtt — a magyar líra halhatatlan értékei közé Iterül- nek. PANNON ŐSZ Ősz van, a régi, a tavalyi ősz, s e furcsa ősz egészen megbűvölt. Tetszik nekem. Szétnézek, látom a roppant hervadást, de nem keserít, és nem bánom, hol végzem utamat. Nem értem a világot: azt hiszem, nincs célja: mért is volna? — és ami értelmet magam képzelek belé, sose több) mint maga a létezés. Ősz van ... Szép ősz... A jókedvű rigók torkából még az augusztus rikoltoz, s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan egy a születés és az elmúlás, mintha csak ruhát cserélne a Föld, mintha a csere volna csak örök ... Ősz van... Nem az ősz: az benne a fontos, hogy van!... A szél könnyelmű suttogása ős legendákra tanítja az erdő figyelmes bokrait és századok óta köztünk kísértő szellemek fájdalmát-örömét mesélgeti... Ősz van!... Az évek szele csöndesen hordja a sírokra a feledést... Párás a fény... Szárazabb zajjal csúsznak egymáson a tó hullámai. .. De fáradhatatlan felhők görgetik az égen lomha lavináikat... ősz van! Szép ősz!... Ősz, minden változás: szent dolog az. ősz! — kiáltom s íme, sziklasötét barlangja hűvöséből előbúvik a szakállas szatír, s a napsütötte pannon dombokon, barátként mellém keveredve, némán hallgatja az öregedő napok lombzörgető, fáradt lépéseit. TAKATS QYULAVAL örömmel olvastam a Somogyi Néplap vitacikkeit, s csupán egy­két gondolatot szeretnék hozzáfűz­ni. Miért kell nekünk somogyiaknak, az irodalmi esteket somogyi írók nélkül rendeznünk? Nem igaz, hogy csak az az író. akit már fémjeleztek, vagy aki már országos nagysággá nőtt! A tehetségeknek is nőni kell! Nem lehet átesni a ló másik ol­dalára! Nem lehet túlzott követel­ményekkel előállni! Nem lehet ál­lítani, hogy Kodályon kívül más ze­neszerző, országos névre szert tett írókon kívül más író nincs! A kultúra fejlesztésének szerte­ágazó útjai vannak. Teret kell biz­tosítiarű a kibonijakozáshoz, nyil­vánossághoz! Létre kell hozni a Somogy me­gyei írók társaságát, a Somogy me­gyei Szemlét, amelyben az írók, költők írásai, a megye múltjára, történetére, művészetére, zenéjére s nagy k'ncsére, a Balatonra vonat­kozó tudományos értekezések, is­mertetések is helyet kapnak. Hónapok óta aigitálok én is ez ügyben és igen örülök, hogy hivatott helyről hallom ugyanazt. Remélem, mihamarabb sor kerül rá, hogy el­képzeléseinket kicserélhetjük és ‘annyi «mérvéit tétlenség után a megyei írók társaságát és a Szemlét létrehozzuk. Móricz Béla SOMOGYI NtFLAF BÚCSÚ SZABÓ LŐRÍ\CTŐL A füredi történész kongresz- szusra indultam a múlt napokban s Szabó Lőrinc betegágyához ér­keztem. Tihanyban érte utol a harmadik szívattak. Ereztem, de kimondani nem mertem —< még 'magamnak sem —, hogy száza­dunk magyar irodalmának euró­pai rangú legnagyobbjának a be­tegágyánál veszek örökre búcsút tőle. A betegágy-őrző feleség, a hirtelen érkező testvér -érzéseimet csak megerősítették. Hívtam Somogyba, az igali Taormínába, a Tücsölczcne, > 'A' huszonhatodik év fogantatójába, a kedves igali Családhoz, az atya­fiakhoz — akikért még a beteg­ágyon is könnyezett. Emlékeztünk a forró sikerű Berzsenyi Társasá­gi felolvasó ülésekre, hisz ez a társaság mozdította először pódi­umra a felszabadulás után. Hatalmas életvágya, a könnyek tisztasága, a halállal birkózó sze­mek megtört fénye, a Somogy utáni vágy — utoljára lobbant fel bmne. Éreztem, a halállal birkó­zik a legnagyobb magyar műfor­dító, s talán a legnagyobb mai magyar költő. Nemzetem — tudod-e kit vesz­tettél ed Benne? Döbbenj rá! S Somogy is mond utána egy búcsú­szót! KANYAR JÓZSEF Coleridge: MESE A VÉN TENGERÉSZRŐL (Magvető Kiadó) A sokszínű, sok árnyalatú angol romantika egyik legjelentékenyebb, igen egyéni hangú és nagyhatású költője Coleridge. Élete és életműve tele van éles ellentmondásokkal. Életének egyik szakaszában — mint utópista szocialista — Amerikában teljes egyenlőség alapján telepet akar alapitani. Huzamos ideig az ópium-mámornak is rabja volt. Zi­lált, képeikben gazdag és zenei ha­tású költészetében mindez szeszélyes ellentétekben tükröződik. Az öreg tengerészről szóló költői műve Szabó Lőrinc avatott tolmácso­lásában közvetíti az eredeti mű láto­másokkal teljes, szokatlan gazdagsá­gát. A világhírű elbeszélő költeményt Gustava Dóré, nagy romantikus raj­zoló illusztrálta. INTERJÚ Lapunk hasábjain vita folyik a Somogyi írócsoport alakulásáról. Fel­kerestük Takáís Gyulát, országos hírű költőnket, mondja el véleményét, ja­vaslatait az írócsoporttal kapcsolat­ban. Első kérdésünk így hangzott: — Az elmúlt években több kísér­letről hallottunk már. Mi a vélemén­nyé ezekről, s miért nem vezettek célhoz a próbálkozások? — A múltban nem annyira irócso- port alakulásától volt szó, mint in­kább a helyi szerzők akartait meg­jelenési fórumot teremteni. 1951-től — ha jól emlékszem — minden év­ben történtek kísérletek. A kezdemé­nyezők sokszor üléseztek, a megjele­nő lap szerkesztőit is megválasztot­ták, ám az ígérgetések nyomán so­sem született meg az anyagi támo­gatás. A próbálkozások tehát nem jutottak túl a meddő, kilátástalan beszélgetéseken. — Bizonyára olvasta a vitacikke­ket. Szeretnénk, ha elrtiondaná ész­revételeit. — Somogyi Pál azt írta: »Amíg a polgári ideológiát terjesztő Berzsenyi Társaság képviselte a Somogy me­gyei irodalmat, addig volt létjogo­sultsága a helyi irodalmi életnek. Ma azonban, amikor szocialista szel­lemű irodalmi életről van szó ... sze­rintük nincs létjogosultsága Hozzáfűzném ehhez, hogy a Ber­zsenyi Társaság nem a polgári és városi íróknak adott fórumot, ha­nem minden magyar írónak, Illyés Gyulának, Németh Lászlónak, Szabó Lőrincnek egészen Dalles Sándorig. A cél az volt, hogy a magyar író be­mutatkozhasson a közönségnek. A Társaság egyébként 1949-ig (tehát a felszabadulás után is) működött, s éppen Somogyi Pál volt a ritkára. A Társaság nem volt hivatott írók ne­velésére, csupán fórum biztosítására törekedett. Egyébként 1949-ben bel­ügyminisztériumi rendeletre szűnt meg. — Qsákváni János cikkében kifo­gásolom azt a megjegyzést, hogy nagy írókkal ma még Budapesten sem találkozunk. Ez sértő a magyar irodalomra, hisz tudvalévő, hogy a magyar költészet az európai költé­szet élvonalában áll. A cikk további részére válaszolva: nem vagyok fele­lős azért, hogy mellettem nem nőttek ki költők. Annál is inkább, mert az olyan fiatalokat, akikben tehetség mutatkozott, s levélben, vagy szemé­lyesen hozzám fordultak, mindenkor segítettem. Tanú erre Marcali, Csur­gó, Balatonfüred, vagy akár Buda­pest. — Csákvári János kifogásolta, hogy költészetemben az örök embe­rire vetem tekintetem. Ezt dicséret­nek veszem, mert az a költő, aki el­fordul ettől, nem is számíthat örök életre. Az irodalom az emberiségnek készül, világos, hogy az örök embe­rire kell törekedni. Az igazság, szép­ség és jóság feltétlen ‘kritériuma kell legyen a szocializmusnak is. Eb­ből világosan kitűnik: aki az örök emberire veti tekintetét, az a jövő­nek épít... — Helyesnek tartja-e az írócso­port alakulását? — Mint ahogy szén híján nem le­het szénbányát alapítani, író híján is nehéz írócsoportról beszélni. Hanem teremtsünk valamilyen fórumot, amely biztosítja, hogy megyénk és városunk közönsége találkozhasson az élő magyar irodalommal. Éven­ként hat irodalmi est rendezését tar­tanám helyesnek, s ehhez 12 000 fo­rint elég. A vendég írók mellett le­hetne szerepeltetni egy-egy helyi írót, aki feltűnt, vagy fel fog tűnni, s akiben tehetség van, aki a' nagy írók szárnya alatt tudhat szóhoz jut­ni és felemelkedni. így hasznos mun­kát végezhetnénk az élő magyar iro­dalom nép közt való terjesztésében. — Miben látja az irodalmi cső- port létének gátjait? — Először is sokkal nagyobb ad­minisztráció kellene, mint amennyit elbírunk. Azután: ki fog oktatni? Irodalom tanárok? Avagy költők? Honnét hozzuk őket? Ki fog lekto­rálni? Ki fedezi a költségeket? Egy­szóval nagy apparátus és hozzáért« emberek kellenének ehhez. Egy példát szeretnék elmondani: A Képzőművészeti Főiskolán a leg­kiválóbb festőművészek tanítanak. Csak a hallgatóik legtehetségesebbjei kerülnek oda. Mégis, 90 százalékuk csak rajztanár lesz és nem művész. — Ha megalakul az írócsoporí, miként kívánja segíteni munkáját? — Örömmel tagja leszek az író­csoportnak. Mindenkor elmondom véleményemet, ötleteimet és segítek a fiataloknak is. Ám ha havonként magammal viszem két—három köl­tő 30 versét, azzal nincs megoldva az írccsoport munkája. Többet pedig semmi szín alatt sem tudok magam­ra vállalni egyéb elfoglaltságom mi­att. Amiben tudok, tehát szívesen se­gítek. — Szükségesnek tartja-e idősza­kos folyóirat megjelentetését? — Semmi szín alatt. Ez a kiadvány- egész kis körre összeszorult, anyag­hiánnyal küzdő, ráfizetéses, mondva­csinált szépirodalmi folyóirat lenne. Ehelyett a Somogyi Néplap a veszp­rémi, pécsi példa nyomán adjon két­hetenként két oldalas irodalmi mel­lékletet. így nem háromszáz, hanem tizenötezer ember olvasná e műve­ket. Ez hasznos az íróiknak és a lap­nak is. S ha mellette megrendezik a hat irodalmi estet, mely hat élé irodalmi rzémnak felel meg, akkor megteremtődik a közvetlen kapcsolat író és közönség között. — Befejezésül csak annyit mond­hatok: szívesen vezetnék irodalmi beszélgetéseiket, ahol az ifjú körié felolvasná néhány költeményét, e nem papíron, élőszóval reagálhat­nánk rá. J. B.. A MI VÉLEMÉNYÜNK S omogy irodalmi életéről éveken át sokat regélték. Néhány lel­kesebb ember többször összedugta fejét, s őszinte jóakarattal látott munkához. Kísérleteink azonban mindenkor rosszul sikerült faltöró kosként vágódtak a megnemértés bástyáiba, s megcsonkítva hullottak vissza, hogy a következő évben újrakezdjék egy kis táj­egység irodalmi életének megteremtését. Nemrégiben újabb próbálkozásról hallottunk. Kezdeményezői va- lószerűbben vizsgálták az adott körülményeket, s elhatározták: író- csoportot hoznak létre, amely a Hazafias Népfront mellett működik majd. Szerkesztő bizottságunk segíteni kíván. Ezzel a céllal bocsátottuk vitára Somogyi Pál cikkét lapunk ha­sábjain, mely kétségkívül — hibái ellenére is — .lökést, indítékot adott a próbálkozáshoz. Az elképzelés jó, Somogybán, is, mint minde­nütt, lehetőséget kell nyújtani a kezdő íróknak, hogy tehetségesebb­jük félkaoaszkodhassék, s az olvasók előtt is ismertté legyen, bizony­gathassa képességeit. A vita, mely — sajnálatosan — mindössze öt cikkből, hozzászólásból állt, tulajdonképpen nem is volt vita. íróik bizonygatták az irodalmi csoport létének szükségességét, néhány fi­gyelmeztető szó hangzott el. de mindegyikből jóindulat áradt, segíte­ni igyekezvén megyénk irodalmi életén. Kár, hogy azok az emberek, akik kedvelői, művelői az irodalomnak, azok a szervek, amelyek irá­nyítani, segíteni hivatottak sz eddigi tespedést — ezúttal nem hallat­ták hangjukat De nem várhatunk rájuk, cselekedni kell! S a szóbe­széd helyett tetteket várnak megyénk írói, verselői. Vitazárónkban röviden a vélemények összességét, s a szerkesztő bizottság állásfoglalását rögzíthetjük. Nem akad Somogybán ember, aki tagadná a csoport létrejöttének szükségességét, s ka lenne ilyen, elmarasztalnánk érte. A Hazafias Népfront mellett működő írócsoport kell, mint csecsemőnek az anyatej, s megalakítását nem szabad to­vább halogatni. Milyen legyen ez a csoport? Alkotó közösség a tétlenségre ítélt régi sóhivatalok helyett, buzdíiója, lelkesítője a kezdő tehetségek­nek, gátlója, választóvize az irodalmi dilettantizmusnak. Nerfi szabad fellegvárakat építenünk! Somogy nem rendelkezik nagy írókkal, nincsenek szaktekintélyek, s ez ma még gátlója egy ma- gasszínvonalú irodalmi élet kibonta kozásának. De tehetséges1 embe­rek juthatnak szóhoz, nőhetnek, gazdagodhatnak a tehetségesebbek szárnyai alatt, s ez legyen célja az új csoportnak. A másik, mely ta­lán ennél is fontosabb: legyen a csoport magyar irodalmunk apostola, terjesztője. Nagyobb szolgálatot aligha tehetünk a népnek, az egy­szerű embereknek, mintha kézenfogva vezetjük az irodalom birodal­mába, megszerettetjük, egyáltalán elismertetjük vele az irodalmat. És ezeken az irodalmi esteken, vitákon, szavalóversenyeken vajon ki tanul a legtöbbet? Az, a.ki maga is művelni kívánja az irodalmat, s részese akar lenni a szép kezdeményezésnek. Határozott véleményünk — néhány vitázó elképzelésével ellentét­ben —, nincs szükség időszakos folyóiratra, .legalábbis ma még nincs. Szerkesztő bizottságunk kéthetenként lehetőséget biztosít a megye írói, költői megszólalására. Ezenkívül aktuális verseket, elbeszélése­ket, novellákat a megjelölt időponton kívül is bármikor laközlünk. (Természetesen, ha megüti a kívánt színvonalat.) Tapasztalatból tud­juk, a folyóirat ma még anyaghiánnyal küzdene. Szó lehet arról, hogy később, ha kialakul az alkotó közösség, megfelelő terjedelemben folyóirat is álljon rendelkezésükre, sőt színvonalas évkönyv kiadásán is lehet gondolkodni. Azt szeretnénk, ha megyénk írói — minden véleménykülönbség ellenére is — összefognának, félretennék a múlt átkos gyakorlatát, s a megértés, összetartás érzése fűtené alkotásvágyukat. Irodalmi prog- ramadásra nincs szükség. írjanak if jaink, bontogassák szárnyaikat, tanuljanak (ás tűnjenek fel tehetségeink az ismeretlenség homályá­ból. Hisszük és kívánjuk — bármilyen irányzatot is követnek majd —, alapvető célkitűzéseikként a szocializmus, a magyar nép felemelkedé­sének ügyén munkálkodnak. Caerkesztő bizottságunk befejezésként messzemenő támogatá- sáról, segítéséről biztosítja az írókat és sok sikert láván a csoport megalakulásához, lelket megszépítő munkájáhoe!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom