Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-03 / 231. szám

SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1957. október 3 Bemutatkoztak színházunk új szólóénekesei A tavalyi évad egyik nagysikerű operettjét, Lehár Ferenc: A mosoly országát, újította fel két előadásra a Csiky Gergely Színház. A darab, új szereplőivel az elmúlt hetek során sok sikert ért el a tájelőadásokon, s ez alkalommal a »kőszínházban-« is nagy tapsot kaptak az örökszép Le­hár dallamok tolmácsolok Az október 1-i előadáson Kende- ressy Zoltán játszotta Szu-Csong her­ceg szerepét. A kaposvári közönség­gel való első találkozás elfogódottsá­gát színrelépésének pillanatában fel­oldotta a közönség tapsa. A bemu­tatkozás sikerült. Ezt bizonyította az is, hogy a második felvonás »vá­gyom egy nő után-« kezdetű dalát háromszor kellett elénekelnie a kul­túrált hangú bonvivánnak. A második estén színházunk újabb két tagjával ismerkedett meg a kö­zönség. Soltész Máriával, mint Lizá­val és Kiszely Lajossal, mint Szu- Csonggal. A taps a siker fokmérője — mondják a színészek —, s ebből ez alkalommal sem volt hiány. A kaposvári közönség szívébe fogadta új, A mosoly országa második napi előadásán bemutatkozott művészeit is. Szép élményt nyújtott ez a két színházi este. Egyben pedig biztató jel is volt a színházat szerető közön­ség számára. ígéret arra, hogy a Csiky Gergely Színház új énekesei — éppúgy mint azok, akik az elmúlt esztendőkben sok sikert arattak Ka­posvárott — tudásuk, művészetük legjavát adják majd ebben az évad­ban. HÍREK TÖBB MINT NATURALIZMUS! A Május 1. utcai Corsó cukrászda ki­rakata előtt érdemes megállni és egy ki­csit szemlélődni. Fe­ketekávé, fagylalt, sütemények vannak a kirakatban, ry.ajd- nem híven a termé­szethez. Bár nem kívánjuk a cukrászda egyetlen fogyasztójá­nak sem, hogy olyas­formát kapjon, bent helyet foglalva. Mert valószínű, hogy akkor rövidesen bezárhatna az üzem, senki nem menne oda. A kira­katban lévő tárgyak csak kívülről termé- szethűek, sőt annál is többek már: natura­listák. A rossz fekete­kávét, az undorító fagylaltot és az ehe­tetlen süteményt mu­tatják be, egyáltalán nem ingerlik az em­ber ízVlő érzékeit, s egyáltalán nem csalo­gatnak. Kérjük, hogy cseréljék ki e kira­kat berendezését, mert az a vendéglátó­ipar szégyenén túl a város főutcájá'nak képét is elcsúfítja. — A MEZŐÉRT-nél már javában folyik a télre való felkészülés, hiszen a megye szükségleteinek biztosításá­ra nyolcvan vagon burgonyát, 30 va­gon téli almát és 80 vagon különbö­ző zöldségféleséget tárolnak. A fel­vásárlások . már nagyban folynak. A burgonya vermelése még nem kezdő­dött meg, de a téli almákat már a böhönyei pincéiénél válogatják. A zöldségfélék, káposzta és gyökérféle­ségek tárolása Siófokon, Balaton- bogláron és Kaposváron történik. — Az erdei termékeket feldolgozó vállalat negyedik negyedéves terve szerint őszi erdei növények gyűjté­sével foglalkozik. így gubacsot gyűjt cserzöamyagnak és erdei szelíd gesz­tenyét. Ezenkívül a vasút részére hósövényt készítenek, ruszkuszt ter­melnek és nyírseprőket gyártanak. — Kísérletképpen forgalomba hoz­zák a babkávéval kevert kávékon- zervet és megkezdték a kakaóval ke­vert konzerv-, valamint fügekávé gyártását is. A szokásos reggeli ká­vékészítmények közt ezek az új szín­foltok valószínűleg megnyerik a fo­gyasztók tetszését. — A földművesszövetkezstek ki- lencszázezer tojást és körülbelül nyolcvan vagon baromfit vásárolnak fel az év utolsó negyedében Somogy megye területén. — Radian néven »önműködő« mo­sópor kerül az üzletekbe. Vízbe szór­va oxigént fejleszt és így nem kell a ruhát dörzsölni, csupán csak áz­tatni a Radion-tartalmú vízben, — A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felhívja a város lakossá­gának figyelmét, hogy a város hatá­rában húzódó távvezeték feszültség alá került (üzemeltetve van, áram vän benne), Kérjük a szükséges elő­vigyázat betartását, mert a továb­biakban esetleges balesetekért az Áramszolgáltató Vállalat nem felel. — A szovjet filmhét megnyitása a Kaposvári Helyőrségi Tiszti Klub­ban 'szombaton lesz. A filmhetet az MSZBT-vel közösen rendezi a Tiszti Klub. Az első bemutató a Tavasz a kisvárosban című szovjet film lesz. 10-én itt mutatják be először az or­szágban a Szovjet hatalomért című új filmet. Ugyanakkor 10—12 film­ből való harminc képből, kis kiállítás is nyílik szovjet filmekről. — A Dunai Vasműben tizenegy KISZ-brigád versenyez, hogy melyik ér el nagyobb megtakarításokat. A szeptemberi összegezés szerint a bri­gádok egyhavi jó munkájának ered­ményeként több mint százezer forint megtakarítást értek el. rnutfaü6 Csiky Gergely Színház: Csiky Ger­gely: Mákvirágok. Délután 3 órakor. Vörös Csillag: A LÄZ. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Két színésznő, egy szerep. 5, 7, 9 órakor. Dózsa Kertmozi: Riadó a hegyek­ben. Fél 7 órakor. KIOSZ Béke Mozi: okt. 3-án 4, 6 és 8 órakor. Nincs irgalom. Rippl-Rónai Múzeum: Várostörté­neti, ősrégészeti, néprajzi, termé­szettudományi kiállítások és a győri képzőművészek tárlata. Nyitva: 15— 19 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsön­zés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsön­zés 13—18 óráig. _____ ID Ő JÁRÁSJELENTÉS Nyugat- és Közép-Európa egy ré­sze felett megerősödött az anticiklon uralma, emiatt átmenetileg e terü­leteken derijltebb, de továbbra is hű­vös az időjárás. A nappali felmelege­dés különösen gyenge volt, még p tíz fokot sem érték el a Kárpát-me­dencében és vidékén. Várható időjárás csütörtökön es­tig: csökkenő felhőzet, legfeljebb dé­len égy-két helyen eső. Több helyen reggeli köd. Mérsékelt keleti, délke­leti szél. Az éjszakai lehűlés foko­zódik. Helyenként talajmenti fagy, a nappali felmelegedés erősödik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 12—15 fok kö­zött. Sikeres volt a belügyi bajnokság kaposvári döntője Lehettek vagy másfc Iszázan azok a belügyi dolgozók, akik egyenruhában (a lövészek), vagy sportmezben ott me­neteltek a vasárnap délelőtti kaposvári döntő felvonulásán. Magában z felvo­nulásban nem volt semmi különös. Leg­fel »ebb a jelentéstételnél talán a szokott­nál egy kissé keményebben, katonásab- ban csengett Kiss István rendőrszáza­dos sporttiszt jelentése és a válasz Ső- regi rendőrszázados ajkáról. Érthető. Aztán megkezdődtek a versenyek. Elő­zetes beszámolónkban megírtuk májr, hogy az idei belügyi sportbajnokságok vonzották a legnagyobb tömeget. Ma>d megegyszer annyian vettek részt ez övben a versenyeken, mint az előző esztendőben. Valamennyi járás elküldte a leg;obbjait. hogy aztán a legjobbak eldöntsék,' kik Somogybán a legfőbb belügyi atléták, ccllövők, röplabdások. Katonákhoz illő pontossággal kö ét­keztek a számok s a nem nagyszámú, de lelkes közönség tapsajiből kijutott győzteseknek. Nem egy ízben azoknak is, akik nem crtek el helyezést. Pél­dául az egyik, legalább eqy mázsa sú­lyú rendőr-atléta, aki korát és súlyát meghazudtoló frissesóggel vett részt a 800 méteres futásban, bár nem ő lett az első, amikor .'befutott a célba, mégis naay tarsot kapott és joggal. A legna­gyobb közönségsikert méltán a 4x800 méteres fegyveres váltó aratta. Ez a szám, amelyben drámai küzdelemben dőlt el az elsőség kérdése, meg is ér­demelte a közönség elismerését és mél­tó hefe’ező’e volt a versenyeknek. Kiosztották a szép érmeket és érté­kes tiszteletdíjakat a verseny befejezé­se után. Derék rendőr, tűzoltó és kar- hatnlmista sportolóink azóta visszatér­tek állomáshelyeikre, s végzik igen fe­lelősségteljes munkájukat. Mint a bel­ügyi ba jnokságok mutatták, a bel ügy dolgozói nehéz szolgálatuk mellett js szakítanak időt a sportra, mert tudják, hogy az edzett testű ember, a sportban megacélosoöott izmú fiatal, még inkább helyt tud állni a vártán. így volt, szép volt. Belügyi dolgozó­ink a sportból is kitűnőre vizsgáztak. A verseny részletes eredményei: Atlétika: 100 m: 1. Bodor József (Marcali) 13.1, 2. Kámán István (tűzoltóság Barcs) 13.2. 3. Kecskés János (Csurgó) 13.3 mp. 800 m: 1. Sántha Sándor (Főkapitány­ság) 2:29.4, 2. Kerezsi István 1 (tűzoltó­ság Csurgó) 2:32.2, 3. Torma József (Karhatalom) 2:36.6. 3000 m: 1. Gand Gyula (Karhatalom) 13:31.8, 2. Sánta Sándor (Főkapitányság) 13:35.2, 3. Ta­más István (Főkapitányság) 14:02. Ma­gasugrás: 1. Molnár Sándor (Főkapi­tányság) 155, 2. Horváth László (Tűz­oltóság) 150, 3. Ifkovics Ferenc (Tűzol­tóság Barcs) 145 cm. Távolugrás: 1. Molnár Sándor (Főkapitányság) 483, 2. Balogh István (Tűzoltóság) 481, 3. Holló Pál (Kaposvár) 451 cm. Súly lökés: 1. Nagy István (Karhatalom) 10.13 m. 2. Nyúlás János (Tűzoltóság) 8,80 m. 3. Dékmár József (Kaposvár) 8,85 m. Grá­nátvetés: 1. Vadas István (Siófok) 60 m, 2. Bók János (Kaposvár) 54,50 m. 3. Horváth László (Kaposvár) 54 m. 4x800 m fegyveres váltó: 1. Karhatalom (Ham- puk, Persa, Cseh, Dávid), 2. Kaposvári Rendőrkapitányság, 3. Barcsi Rendőrka­pitányság. Céllövészet: 1. Varga Ferenc (Tűzoltóság), 2. Bu- zsáki János (Tűzoltóság), 3. Faragó Ist­ván (Csurgó). Csapatban: 1. Tűzoltóság (Varga, Buzsáki, Cinkotai, Törzsök, Ma­gyar), 2. Csurgó, 3. Fonyód. Röplabda: 1. Tűzoltóság (Nagyatád) (Landor, Sza­bó, Bútor, Horváth. Fülöp, Zakariás, Lakatos), 2. Főkapitányság, 3. Karhata­lom. A pontversenyt a tűzoltóság nyerte 82 conttal, 2. Főkapitányság 53. 3. Karha­talom 57, 4. Kaposvári kapitányság 52, 5. Csurgó 36, 6. Nagyatád 22, 7. Barcs 19, 8. Marcali 14, 9. Fonyód 8, 10. Sió­fok 7, 11. Tab 0 ponttal. iVB-s tekecsapataink hőstül csak a KMTE győzött Nem ment vasárnap a kaposvári NB-s teke-csapatoknak. Az NB I-es K. Építők a vártnál súlyosabb vereséget szenved­tek a fővárosban. Az NB II-es csapatok közül a KMTE szép győzelmet aratott. A Spartacus meglepetésre idehaza vere­séget szenvedett a Bp. 21. Építőktől. Igen jól sikerült a Balatoni Hetek sport­versenyeinek keretében megrendezett teke-bemutató Balatonőszödön. Eredmények. Tervhivatal — K. Építők 10:2 (2435:2236). Az Építők csapata nem boldogult a Tervhivatal nehéztalajú pályáján. Igaiz. hogy a Tervhivatal tekézői igen jó for­mában versenyeztek. Az Építők két pontját Illyés András szerezte. Legjobb dobók: Németh 403 és Somlyai II. 402 voltak. KMTE—Szfehérvári Meteor 8:4 (2357:2321). A KMTE Székesfehérváron, tehát ide­genben szerezte értékes győzelmét'. A csapat legjobb dobói Szabó 421 és Reinisch 417 voltak. Bp. 21. foítök —K. Spartacus 8:4 (2437:2306). A Spartacusmak a vártnál valamivel gyengébben ment. a vendégek viszont igen jó napot fogtak ki. A kaposváriak legjobb dobói: Fenekes II. 417, Nagy S. 404 voltak. Kerékpáros körverseny A Balatoni Hetek záró sportműs. - ban szerepelt a Fonyód—Bélatele"_ Fonyód kerékpáros körverseny. A í 4* seny részvevőinek a fonyódi nrf,Y, ,, felfelé vezető úton kellett megmási’*°jvj_! a fonyódi hegyet. A bélatelepi ol'.T 'ji viszont könnyedén és nagy sebess^ÉVA száguldoztak lefelé a kerékpáros.- I® ^ felnőttek, a fakerekes ifjúságiak szer tették meg ezt az utat, mik-P®.®/' 21 600 métert hagytak maguk martvl, A vaskerekes ifjúságiak és a fákereBőÍA serdülők háromszor mentek végig '. (A igen nehéz, de kitűnő pályán. A ve1“2 senyén kitűnt1, hogy a pécsi kerékpá ' rosok tudásban felette állnak a somo­gyi kerekeseknek. Jellemző a pécsiek fölényére, hogy valamennyi számbaji megszerezték az első helyet. Jól szere­peltek a székesfehérvári kerékpárosok is. Eredmények: Felnőttek fakerékkel: 1. Holti Pécsi VSK 40 p„ 2. Horváth PVSK 43 p„ 3. Gócza Kaposvári H. Vasutas 43:10 p. Ifjúságiak fakerékkel: 1. Mahó (Pécs) 43 p. 30 mp., 2. Aradi (Székesfehérvár) 44 perc, 3. Vanver (Székesfehérvár) 45 perc, 4 Szita (Kaposvár) 45 perc 25 mp. Ifjúsági vaskerekesek: 1. Szerdahelyi (Pécs) 39 p., 2. Hepp (Szekszárd) 39 perc 28 mp., 3. Szűcs (Kaposvár) 40 p. Serdülő fakerekesek: 1. Kozma (Pécs) 39 p.. 2. Pákozdi (Kaposvár) 39 p. 10 mp.. 3. Dévai II. PVSK 40 p. 10 mp. Tab és Balatönboglár megugrottak a bajnoki táblázaton A megyei labdarúgó bajnokság I. osz­tályában egyre érdekesebb. izgalma­sabb a küzdelem. Nagyjából tisztázód­nak az erőviszonyok is. Tab éo Balaton- boglár továbbra is megőrizve veretlen­ségét, megugrott a mezőnytől. Előre­láthatólag igen izgalmas lesz a most vasárnap sorrak er ülő Tab Balatonbog- lár rangadó. Az élmezőnyhöz tartozik még a Barcsi Hunyadi VSC csapata is. A Taszári Honvéd váratlan vereségével bizony leszakadt az élenjáróktól, s egy­szerre a táblázat nyolcadik helyére zu­hant. A középmezőnyben még nagy a tömörülés, s itt továbbra is nagy Vál­tozások várhatók. Kialakul a sereghaj­tók csoportja is. Ebbe Zamárdi, Lengyel­tóti, Balatoniéi! e, Semogvszob és a K. Kinizsi tartálékcsapata tartozik. Mint érdekességet említjük meg, hogy a Ki­nizsi II. az első csapathoz hasonló vál­sággal küzd, sőt a Kinizsi tartalékok eddig még egyetlen győzelmet sem sze­reztek. A legrosszabb 'á mezőnyben a gótarányuk. hisz a leggyengébbnek tar­tott csapatok is legalább tíz gólt rúgtak már, ugyanakkor a Kinizsi II. mindösz- sze 3 gólt szerzett'. A rr.ooyei !. o. bajnokság hatodik forduló után: állása a 1. Tab 6 4 2­24:7 10 2. Balatönboglár 6 4 2­12:5 10 3. Barcs 6 4 1 2 22:9 8 4. Siófok 6 2 3 i 15:9 7 5. Marcali 6 3 1 2 17:13 7 6. Gyékényes 6 3 1 o 10:10 7 7. Böhönye 6 3­3 15:10 6 8. Taszár 6 3 3 19:13 6 9. Nagybajom 6 2 2 2 12:12 6 10. K. Vasutas 6 3­3 12:13 6 11. Fonyód 6 3­3 12:14 6 12. Balatonlelle 6 2­4 13:19 4 13. Zamárdi 6 o­4 14:23 4 14. Lengyeltóti 6 2­4 10:18 4 15. Somogyszob 6 1 1 4 10:25 3 16. K. Kinizsi II. 6­2 4 3:20 2 Bolt és italbolt vezetői állást vállalnék vidékre is. Cím: a Hirdetőben. ______1605 M eheszek! Mézet előnyös feltételek között vásárolunk. Beteleléshez cukor biztosítva. Méhészbolt, Kaposvár _________________ (42968) C imbalom eladó. Marcali Művelődési ház. 891 Lóárverés ! A Kaposvári Sertéste­nyésztő és Hizlaló ok­tóber 6-án, vasárnap, a kaposvári vásáron lóár­verést tart. Árverésre kerül 5 darab különbö­ző korú ló és 1Ü darab csikó. 6/220-,-is acéltűágyas buksi kötőgép tartozékkal eladó. Balatönboglár, Andro- sica 882 Kaposvári Textilművek szántnál gya­korlattal rendelkező, szakképzett ma- 'óst (elvesz. Jelentkezni lehet: Kapos­vári Textilművek, Kaposvár, Jutái út. (4291’V 250-es Pannónia igényesnek sürgősen eladó. Balatonlelle, Réti Károly. 886 Kaposron, Kossuth Lajos utca 38. sz. ház 2 szoba, konyha 800 négyszögöl telken eladó. Érdeklődni: Kossuth L. utca 18,_______________________________888 c saládi ráz, 2 szoba, konyha, üvege­zett veranda. 400 négyszögöl telekkel. Balatonlelle, Arany János u. 59. eladó, beköltözhet őséggel. Érdeklődni ugyan­ott. 889 2 kis hold föld tanyával eladó. Rinya- besenyő községben. Cím a Kiadóban. ___________________________892 j Elíró Kece'hegyen 1400 négyszögöl I szántó és gyümölcsös. Érdeklődni lehet Toldi MikKw u. 13.__________________1624 T örzskönyvezett magyar vizsla köly­kök eladók. Érdeklődni Pataki Béla, Kisbajom. 1627 Bútorozott vagy üres szobát keresek, lehetőleg a kórház közelében. Cím: Ma­gyar Hirdetőben. A Balatoni Hetek teke-bemutatója A Somogy megyei Tekézők Alszövet- sége rendezésében került sor Balaton­őszödön a Sirály Szálló kitűnő kettős­pályáján o versenyre, amelyen a ka­posvári tekézők mellett Székesfehérvár vFP-senvzői is olirdiltak. A nem hiva­talos Kaposvár — Székesfehérvár viadal­ból a kaposváriak kerültek ki győztes­ként, Az első három helyet kaposvári versenyző szerezte meg. Az élcsoport a következőképp végzett: 1. Somlvai László (K. Építők) 444 fa, 2. Waibl Gyula (K. Építők) 4?9 fa, 3. Horváth Jéncs (K. Építők) 431 fa, 4. Török János (Székesfehérvár) 431 fa, 5. Károlyi László (Székesfehérvár) 426 fa. Sikeres volt a női tekézők bemutató­ja, ahol az elsőséget Horváth Jánosné a K. Építők versenyzője szerzte meg 367 fával. Király Ferencné K. Építők előtt, aki 361 fát ütött. Megyei koronglövő bajnokság Élénk érdeklődés mellett került sor vasárnap a cseri koronglövő pályán, a megyei koronglövő bajnokságra. A ka­posvári győztesek és a járások legjobb­jai heves harcot vívtak az elsőségért. Az egyéni versenyben kitűnő eredmény született. A jákói Törzsök György a 25 korongból 24-et eltalált1., A jólsikerült versenyen az alábbi eredmények szü­lettek. Egyéniben: 1. Törzsök György (Jákó) 25 korongból 24 találat, 2. Vágvölgyi József (Kaposvári Erdészet) 22 találat, 3. Ös István (Pusztakovácsi) 21 találat, 4. Szőlcsi József (Kaposvár) 20 találat', 5. Zsobrák B. János (Zselic) 20 találat. Csapatban: 1. Zselici Vadásztársaság (Zsobrák, Vass, Deák, Fehér, Fűzi) 92 találat, 2. Jákói Vadásztársaság (Tör­zsök, Rónai, Wagner, Takács, Horváth) 84 találat, 3. Kaposmenti Vadásztársa­ság (Papp, Horváth, Lukács, Félix, Ince) 83 találat. Asztalitenisz NB II KMTE—PBTC .14:2. A kaposvári asztaliteniszezők igen jól j játszódlak és biztosan győztek. Molnár. Németh és Androsics 4—4 győzelmet szerzett. Preller két győzelmet aratott. Pécsi Meteor —Kaposvári Kinizsi 16:0. Az újonc kaposvári NB II-es asztalite­nisz csapat nem tudott ellenállni a jó erőkből ' álló pécsi együttesnek. Az ugyancsak Pécsre kitűzött második mér­kőzésre a K. Kinizsi asztallteniszezői Sfm álltak ki, mert nem tudták az éj­szakai szállásokat biztosítani. s így mérkőzés nélkül hazautaztak. Szombathelyi Dózsa — Kaposvári Dó­zsa 3:0 (15:12, 15:1, 15:13) A röplabda NB II. nyugati csoportjá­nak listavezetője, a Szombathelyi Dózsa, pompás játékkal mutatkozott be. A szombathelyiek különösein a második játszmában Játszottak lenyűgözően. A kaposváriak bár jobban játszottak, mint legutóbb, nem tudták kétessé tenni a szombathelyi csapat győzelmét. Besztercsénvi 5.5 pontot evőit ölt az országos egyéni sakkbajnokság középdöntőjében Két héten át hárem csoportban Bu­dapesten került sor az elődöntőben si­keresen szerepelt sakkozók részvételé­vel az országos egyéni sakkbajnokság küzdelmeire. A közelmúltban nem volt arra példa, hogy kaposvári sakkozó részt vett volna a középdöntőn. Mint is­meretes, ez évben megyei bajnokunk, Besztercsényi Tibor jogosultságot szer­zett a középdöntőbe való indulásra. Besztercsényin meglátszott a nagy ver­senyek tapasztalathiánya. Ezért szere­pelt ott tudása alatti teljesítménnyel. A középdöntő harmadik csoportjában Besztercsényi végül is 5.5 pontot gyűj­tött. Ez azonban nem volt elégséges a döntőbe jutáshoz, mert az egye® cso­portok 1—1 helyezettjei jutottak tovább. A döntőbe jutott sakkozók a követke­zők: I. csoport: Ozsvátli (MTK), Pogáts dr. (Gyárépítők), ifj. Honfi (Spartacus), Var- nusz (FTC). . II. csoport: Kluger (BVTSE), Forintos (BEAC), Hajtun (Csepel), Gasztonyi (Gyárépttők). III. csoport: Androvitzky (Ikarus). Szilágyi (V Meteor), Tipary (Spartacus), Szili dr. (BVTK). Besztercsényi csoportjában a győz­tesnek 10 pontja volt. Míg az utolsó helyezett Kádár 3,5 pontot gyűjtött. 40. számú szelvény. Két kaposvári csapat szerepel e hé­ten a totóban. A K. Kinizsi—Pécsibánya­telep mérkőzés a nyolcadik helyen áil. A hírek szerint viszont a kilencedik mérkőzést a Békéscsabai UTTE találko­zót törlik a szelvényről, s a 13-as pót­mérkőzés, a Sopron—KMTE találkozó rendes mérkőzéssé lép elő. Ez a hét egyébként ismét nehéznek ígérkezik. Sok a bizonytalan kimentelűnek látszó mérkőzést’, a Békéscsabai UTTE találiko- ni. Az egyes mérkőzésekre tlppjeink a héten a következők. 1. Magyarország —Franciaország. A magyar csapat nehéz feladat megoldá­sa előtt áll. Bármennyire is jól sikerült­nek látszik válogatott csapatunk össze­állítása, úgy véljük, hiányozni fognak a Vasas játékosok. A hazai pálya, a hazai közönség előnye azonban mégis a ma­gyar csapat' mellett szói. Még akkor is, ha a franciáknak id^i eredményei igen kedvező mérleget mutatnak. írjunk a szelvényre x, 1-et. 2. Hatvan — Debreceni VSC. A debre­ceni csapat jó formában van. s túl van kezdeti bizonytalankodásán. Idegenben is a DVSC az esélyesebb. Tipp 2-es. 3. Naqybátony—Nyíregyháza. A nyír­egyházi csapat idegenben általában gyengén szerepel, s eddig két veresé­get szenvedett és egy döntetlent ért el, győzni még nem tudott. Ezért a tipp 1-es. , 4. Pereces —Eger. Bár a pereces: csa­pat az idén még nem győzött, most azonban valószínűleg nyerni fog. Tipp 1- es. 5. Székesfehérvár —Győr. Rangadó a javából. A keményen játszó székesfehér­váriak könnyen meglepetést okozhat­nak a technikailag képzett csapattal szemben is. Két tipp: 2, x. 6. Nagykanizsa —Délbudai Spartacus. Nagykanizsán aligha terem babér a Spartacus számára. Tipp 1-es. 7. Zalaegerszegi TE — Sztál in város. Az NB II. nyugati csoportjának két veret­len csapata találkozik. Az az érzésünk, hogy a zalaegerszegiek vesztik el veret­lenségüket. Két tippnek az x-et és 'a 2- est ajánljuk. 8. K. Kinizsi —Pécsbányatelep. A mu­tatott formák alapján nincs különbség a két csapat között. Mi azonban azt re­méljük, hogy' a Kinizsi mégiscsak ki­mozdul a holtpontról és nyer. Tipp 1-es. 9. Békéscsaba —UTE. Törölve. 10. Vác — Pénzügyőrök. Az odahaza igen keményen játszó váciak esetleg egy pontot elcsípnek a Pénzügyőröktől. Tipp: X. 2. 11. Cegléd — Makó. A ceglédiek jó formában vannak, ezt bizonyítja, hogy a múlt vasárnap legyőzték Dudapesten a Vörös Meteort. Most is a ceglédi csa­pat az esélyes. Tipp 1-es. 12. SZVSE —Kistext. A vidéki meccsek »nem feküsznek« a Kistéxtnek. Az SZVSE esetleg egy pontot szerezhet. Tipp: x, 2. 13. Soproni VSE —KMTE. Egy pont erejéig bízunk a lelkesen küzdő KMTE- ben Sopronban is. Aki a meglepetést is megtippeli, az írjon az x mellett 2-est is. Á pótmérkőzési-e tippjeink 1-es. Így tippelnek a különböző lapok: A. Népsport), B. Nép szabadság, C aikiarat, D. Magyar N emzet. A. B. C. D. 1. 1 X 1 X 1 X 1 2. 2 X 2 2 2 3. 1 1 1 1 X 4. 1 1x2 1 X 1 5. X 1 2 2 2 X i 2 X 6. X 1 1 1 X 2 2 X 7. X 2 1 2 1 2 2 8. 1 1 1 X 2 1 9. t ö r ö 1 v e 10. 1 X 1 x 2 1 2 X 11. 1 1 1 1 12. 2 X 1 x 2 1 X 2 13. 1 X 1x2 1 1 Somogyi Néplap Szerkeszt) a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága Szerkesztőség: lífrposvár. Sztálin u. 14 sz. Telefon 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Latinka Sári dar u. 4. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyemdaipari Vállalat Nyomdáért felel: László Tibor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom