Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-27 / 252. szám
Vasárnap, 1957. október 27. SOMOGYI NÉPLAP l I 3 A PILLANAT EMBERE... A pillanat emberit máskülönben Keszkenyös Józsefnek hívják, s a Somogy megyei Kálmáncsán éldegélt 1956 decemberéig. Szabó Miklós, nyugatról nemrégen visszatért volt kisgazdapárti képviselő így emlékezett meg róla beszámolójában: »Keszkenyös Sándor kálmáncsai fezütetcsű lakos, jelenlegi menekült mondotta el ez év augusztusában, hogy Vidovics Ferenc közvetítés sével összeköttetésbe került Dömötör Ferenc, volt ezredessel, aki hazaszeretetére hivatkozva felszólította, hogy vegyen riszt az általa szervezett, Magyarországon folyo tevékenységben. Megmondotta Keszkenyősnek, hogy ameny- nyiben ezt a feladatot vállalja, hosszú hetekig tartó kiképzésben részesül Ausztriában és Marokkóban«. Az egészből csupán annyit kell kijavítani, hogy Keszkenyősnek nem Sándor, hanem József a keresztneve. TT ESZKENYÖS EGYSZERŰ, dol- -*-*■ gos, kisparaszti családból származik, de ez nem látszott rajta. Ö a munkát soha nem szerette. Mindig azt a pillanatot leste, aihol munka nélkül, könnyen és főleg jól lehet keresni. Munka helyett inkább szerette a kupeckedést, ami kevesebb munkával, de több haszonnal jár. így ismerték öt a községben, s olyan embernek tartották, aki pénzért mindenre képes. Volt ő kupec, sertéstenyésztő telepvezető, egyéni gazda. Ügyesen, s főleg eredményesen »gazdálkodott-«. Az utóbbi időben házat, földet és motort is vett magának. Az ellenforradalom előtt mint egyéni gazda dolgozott, de nem volt megelégedve ezzel a munkával. Többre vágyott. Vezetni, irányítani a községet, sok pénzt keresni. Politizálni, beszélni nagyon szeretett, tudott is, s jó beszélőképességével sok embert meg tudott nyerni és sok embert megtéveszteni. Amikor a DISZ Petőfi körének vitái nyilvánosságra kerültek és az Irodalmi Újság cikkeiben támadta a kommunistákat, a pártot, akkor Keszkenyös hangosan és helyeslőén tapsolt. »Ez az igazság, így van ez jól« — mondotta az embereknek, ügy érezte, itt a pillanat, nyakon kell ragadnia a szerencsét. Tapsolta, helyeselte és terjesztette a kommunistákat gyalázó, rágalmazó különböző nézeteket. Amikor az ellenforradalom kitört, a községben aránylag csend uralkodott. Az emberek lesték, várták a híreket, Keszkenyös pedig a pillanatot, amikor végre a színre léphet és átveheti a község irányítását. Ez a pillanat 1956. október 29-én érkezett el. Vontató állt meg a kálmáncsai tar- nácsháza előtt és arról gyanús kinézésű emberek ugi'áltak le. — Volt-e már felvonulás a községben? Megválasztották-e a forradalmi bizottságot? — kérdezték a tanács vezetőitől. Amikor kérdéseikre nemleges választ kaptak, »elrendelték«, hogy mindkettőt meg kell tartani. Nem kellett vezetőt, irányítót keresni, mert Keszkenyös régen várta ezt a pillanatot, s azonnal a helyszínen termett. Megszervezték a felvonulást a hősök szobrához és ott tartották meg a választást is. Nem forradalmi bizottságot, hanem munkástanácsot választottak. Ki lehetett más a munkástanács elnöke, mint Keszkenyös József, aki szavaival, melldöngető hazaszeretetével már előre kiérdemelte az emberek bizalmát. 23 tagot választottak ebbe a munkástanácsba. A tanács választott tagjaiból mindössze három, a község kommunistáiból azonban még véletlenül sem került egy sem ebbe a tanácsba. így hát Keszkenyös elérte a célját, vezetője lett a községnek. A tanács elnökével, Végh Győzőnével közölte, nem tartanak igényt további munkájára. A tanácstitkárnak is megmondotta, hogy egyelőre az írásmunkák elvégzésére megtartják, de máris csomagolhát, mert rövidesen mást választanak helyébe. így kezdte el áldásosnak nem mondható, de szerencsére rövid ideig tartó tevékenységét Keszkenyös. Gyakran keresték .fel őt, főleg a népi demokrácia ellenségei, kérelmekkel. Tóth János kitelepített csendőr kártalanítását kérte. — Meglesz — ígérte Keszkenyös. — Az egyik tsz vagyonából bőven kárpótoljuk. — Nagyszerűen tudott beszélni, kilesni a számára alkalmas pillanatot, s emellett bőkezűen ígérgetett. — Meg kell nyernem az emberek bizalmát — gondolkodott magában, s minden tevékenysége erre is irányult. Nem volt olyan nehéz helyzetben, hogy ígérni ne tudott volna. — Osszák szét az erdőt — kérte valaki. — Meglesz — hangzott a válasz. — Szállítsák le az aranykorona értékét — kérte másvalaki. A válasz itt is a »meglesz« volt. ígérgetett Keszkenyös, de szerencsére már az ígéreteit nem tudta végrehajtani. A felel ősségrevonás elől az utolsó pillanatban sikerült Ausztriába menekülnie. Rövid ideig lágerben éldegélt, de a nagyhangú, magát hősnek mondó Huszonöt fiatal gyűlt össze október 19-ón a balatonberónyi művelődési házban, hogy megtárgyalják az ifjúság előrehaladásának útját, módját. A fiataloknak hirdettek összejövetelt, de eljöttek a pártfogók is: a községi tanács elnöke. Kánya Márton, aztán Darvas József, Nyers István futballcsapat vezetők és még a tűzoltó parancsnok Tóth Jenő is eljött tanácsot adni, utat mutatni a fiataloknak. Ez az este nem múlt el nyomtalanul a fiúk cs lányok szívében. A falu pedagógusaival együtt ezen az estén megalakították a Kommunista Ifjúsági Szövetség helyi szervezetét. A falu»hazafiak«. Vidovics Ferenc volt főispán hamar megismerte és bizalmába fogadta Keszkenyőst. És Keszke- ny • hamar bizonyságot tett »haza- szer: 'ötéről «. Csatlakozott ahhoz a bandá: ez, amely egy újabb, magyar nép elleni támadásra szervezkedik. S hogy ez így történt, bizonyság erre az is, hogy rövidesen levél érkezett feleségéhez, amelyben arra kérte, hogy a család menjen ki utána. E levélben jólétet, gondtalan életet ígért számukra. Sok ezer ember hagyta el az ősszel hazánkat és él most Ausztriában lágerekben. De ezek a nyomorgó, szűkölködő emberek nem hívják családjukat, hanem arra kérik őket, hegy családjuk tegye lehetővé az ő hazatérésüket. Keszkenyös Józsefnél más a helyzet. ő a magyar nép elárulásával jó pénzt, könnyű megélhetést kapott. Ez érthető. Az amerikai imperialisták és más nyugati hatalmak tárt karokkal fogadták és minden jóval ellátják azokat, akik hajlandók hazájuk és népük elárulására. Nem irigyeljük tőle ezt a kenyeret, nagyon keserű és nagyon szégyenteljes lehet. De Keszkenyőstői jiem is várhattunk mást. Ö, aki imádta a pénzt, a munka nélküli, könnyű életet, pénzért nemcsak hazája, de testvérei és szülei elárulására is képes volt. M ost tehat szervezkednek, tanulják a különböző fegyverek, mérgek használatát. Keszkenyös József és hasonszőrű társai lesik a pillanatot, mikor jön el, mikor döfhetnek ismét tőrt a magyar nép szívébe, mikor gyilkolhatják a kommunistákat, mikor rombolhatják le a verejtékes munkával felépített gyárakat, házakat. Megnyugtatjuk Keszkenyös Józsefet és társait: ez a várakozás hiábavaló. Ez a pillanat többet nem fog elérkezni. A magyar nép többé egy pillanatra sem fogja kiadni kezéből a fegyvert, s nem lesz többé olyan alkalom, hogy a Keszkenyős-féle, hazájukat, népüket eláruló, a maguk hasznát leső emberek kezébe kerüljön a hatalom. Szalai László nak mind a nyolc pedagógusa belépőit a szervezetbe, s kettet közülük a vezetőségbe is beválasztottak, Huba György tanító, Ángyán Emerencia óvónő, Horváth László és Nagy Tibor parasztfiatalok vezetik ezentúl az ifjúságot B a laton bérc ny ben. Ott nyomban elhatározták, hogy lendülettel pótolják az ellenforradalom óta negszűnt kultúréletet és tettükkel, szavukkal, magatartásukkal támogatják a forradalmi munkásparaszt kormányt. Az alakuló ülésen megalakult a színjátszó cs tánccsoport s az első bemutatkozásukra a november 7-re rendezett ünnepélyen kerül sor. emberre hamar felfigyeltek a többi 3OOOOO0OOO00OO0O00O0O0000000000000000000000000000 Új életet kezdett Balatonberény ifjúsága VASÁRNAPI TÁRCA Árról a bizonyos „kincstári" optimizmusról Régen-látott párttitkár ismerősömmel találkoztam a minap. A már ■őszbecsavairodó fejű ember rendszeres újságolvasó, így hamarosan a mi mai problémáinkra terelődött a szó. — Tudod 7— mondta —, olvasgatom cilkkeitóket és 'közülük sok megtetszik nekem őszinteségével, minden irányban bátor szókimondásá- val. Ez jó dolog, csak így folytassátok tovább... Persze tisztában lehettek azzal, hogy nem mindenki gondolkodik így rólatok. — Néhány névtelen levél meggyőzött már bennünket erről — vetettem közbe. — Na látod... A múltkor pékéül egy fővárosi orvossal beszélgettem. Jó fizetése meljett magánpraxisa •van. ügy 15—20 ezer forintra felmegy a havi jövedelme. Azt mondja nekem ez az úriember: »Az újságok?. .. Én ugyan egybe bele nem nézek... Szennylap valamennyi... Hiszen előre tudom, mi a cikkek tartalma: hogy jó a politikai vonal, hagy egységesék vagyunk, hogy persze, hibák azok vannak, de majd úrrá leszünk rajtuk... Az újságírók védik az államot, mint a királyok kincstárnokai valamikor... És a vége mindnek ugyanaz: így győz a szocializmus, meg úgy győz... Hát tudja, ez nekem nem kell. ez halálosan .unalmas... S különben is, honnan tudják ezek a firfcászok ezt oly nagyon pontosan? Hisz az egész ország egy káosz-gondolatten- ger. nem igaz?. ..« Én türelmesen végighallgattam őt, de aztán gondolhatod, hogy megadtam neki a feleletet, nem maradtam adósa... Szóval vannak ilyenek is... Ez például csak a nyugati rádióadásokat hallgatja, az tetszik neki. ügy él ebben az országban, mint egy előkelő idegen, jólétben, amelyet éppen a nép biztosít számára, miközben idegenek maradnak számára ipiroblémái... Hát szóval vannak ilyenek... De ti csak folytassátok, csináljátok, ahogyan eddig, ha lehet, jobban és még szebben... Mi várjuk a ti írásaitokat«... Én rábólmtottam és folytattuk tovább az eszmecserét. Az orvos mondatai azonban tovább foglalkoztattak engem. A hang ugyanis ismerős volt. Mintha már hallottuk volna a vádat. Még tavaly. »Kincstári« volt ugyanis akkor .minden szavunk, amellyel védeni próbáltuk ez urakkal szembén a szocialista állam eddigi vívmányait és tartóoszlopait, a pártot, a hadsereget, a törvényeket — és az eredményeit is. A doktor úr nem az első és nem is utolsó, aki nem kíváncsi véleményünkre. Dehát ezt tudomásul vesszük. Miént is kívánnánk, hogy vegyenek erőszakot magukon? Ha ők mindenben helyeselnének nekünk — .kommunistákká kellene válniok, amire semmi remétnyünk' sáitícsen. Ennyi áldozatot, nem is várunk részükről. Sem belátást, sem józanságot. Viszont ha mindent úgy írnánk, ahogyan ők szeretnék, polgári demokratákká,. vagy fasisztákká kellene változnunk. De mi kommunisták vagyunk, a szocialista állam felépítéséért küszködünk, a szó igazi értelmében. A vajúdó korban minket is égetnek a bajok a nehézségek, a problémák. Mégis, senkinek nincs joga elvitatni tőlünk elveink és gyakorlatai nx védelmét és azt a meggyőződést, hogy mindez az átalakulás idejének megpróbáltatása és eljön a megvalósult megértés világa. A doktor úrral és hasonszőrű társaival tulajdonképpen nincs is sok vitatkozni valónk. Az ő fanyalgásu- kat, ellenséges beállítottságukat, múltba való visszasóvárgósukat csak a sír zárja le, melyre az előre száguldó történelem tényei dobják a rögöket. Mi a magunkfajtának, a múlt elesettjeinek, a ma uralmon lévő proletárnak írunk, neki világítjuk meg az utat, tartjuk fenn benne a biztonságot, harci állhatatosságát, az ingadozókban, a tévelygőkben, az elmaradókban pedig a felelősséget és a szolidaritást, amelynek végtére is valóban fenn kell állni, közös érdekeink miatt. Nekik mondjuk el, nem a doktor úrnak, miért védjük a mi világunkat és miért vagyunk kommunisták, a sok nehézsé" baj és kudarc ellenére derűlátók, biztosak a jövőben. S azért mondjuk el. mert mi bizonyosak vagyunk benne, s ha ezt nem mondanánk, akikor követnénk el erőszakot — saját meggyőződésünkön. Először a »Kincstári« védelemről. A történelem nem pillanatok alatt válik azzá, ami. Marx akkor lelkesedett a szocializmusért, amikor az még csak a lelkében fogant, Gorkij akkor, amikor a szovjet nép mérhetetlen áldozatokat hozott a megvalósulásáért és na,gvon sokat szenvedett, nélkülözött érte. Miért ne lelkesedjünk mi most, amikor a világ egyharmadán máT a valósághoz közeledik, amikor a földgolyó dolgozói egvedül ebben látják megmenekülésüket a nyomortól, a megosztottságtól, az elpusztuló és rossz tapasztalatok az első szeminárium után Sokáig tartó előkészítő munka után a pártoktatási évad megkezdődött. Az első foglalkozások megtörténtek. A foglalkozásokat rövid kis ünnepségek előzték meg. A párttitkárok, pártvezetőségi tagok, propagandisták rövid előadásokon méltatták a propagandamunka, a marxista-leninista elmélet elsajátításának jelentőségét. Az előadók lelkes, példamutató, fegyelmezett, szorgalmas tanulásra, a foglalkozásokon való pontos megjelenésre hívták fel a hallgatók figyelmét. A pártszervezetek vezetőségei, a propagandisták zöme nagy gondot fordított az első foglalkozás megszervezésére. A párttagok és a pár- tonkívüliek, akik jelentkeztek tanulásra, szép számmal jelentek meg a tanfolyamokon. Iharosbe- rényben, a Déldunántúli Áram- szolgáltató Vállalatnál, az AKÖV- nél, a Patyolat Vállalatnál a hallgatók hiánytalanul megjelentek. Sok foglakozáson szinte majdnem teljes volt a létszám. A tanfolyamokon való megjelenés és felkészülés azt mutatja, hogy erősödött a tanulási fegyelem. A tanfolyamokon nagyfokú aktivitás bontakozott ki. A hallgatók és a propagandisták elmondották, hogy a jelenlegi tananyag érdekli a hallgatókat. A kaposvári járásban jo.iéhány foglalkozáson olyan viták alakultak ki, hogy minden kérdést nem is tudtak megtárgyalni. A pártpropaganda alapja a propagandisták tudása, felkészültsége. A propagandisták zöme felkészült a foglalkozások levezetésére. Jól csoportosították a foglalkozások kérdéseit. Dicsérték és bírálták a pozitív és negatív jelenségeket. A kaposvári járási pártbizottság egyik munkatársa a következőképp nyilatkozott az egyik propagandista munkájáról: Boda Péter kazsoki propagandista felkészülésében nem lehetett semmi hibát tapasztalni. Ez igen! Ez követésre méltó. Pozitív jelenségek vannak az ellenőrzés terén is. A mútban az ellenőrök figyelme gyakran csak a negatív jelenségekre terjedt ki, nem ellenőrizték a propaganda munka tartalmat, a propagandisták munkamódszerét, nem közölték észrevételeiket a tanfolyamok vezetőivel. Most az ellenőrök azon nyomban elmondották észrevételeiket, javaslataikat a propagandistáknak. A tapasztalatokat összegezve bátran elmondhatjuk, hogy a pártok- tatási évad jól indult. Bebizonyosodott az, hogy a különböző tanfolyamok párttag és pártonkívüli hallgatói érdeklődnek a msrxiz- mus-leninizmus iránt. Tudják jól, ******♦**♦+++4 hogy csakis a marxista-leninista elmélet alkotó elsajátításával és alkalmazásával lehet a szocialista építés bonyolult feladatait eredményesen megoldani. Önmagunkat áltatnánk és csapnánk be, ha nem vennénk észre és nem látnánk meg a pártoktatás beindításánál megmutatkozó hibákat is. Mert fogyatékosságok, hibák is vannak — s nem is kevés. Jónéhány helyen — mint például Nagyberki, Tapsony, Vése, Nemes- déd — az első foglalkozások elmaradtak. Mi az oka ennek? Alapvető ok az, hogy ma még sokain beszélnek ugyan az elméleti munka jelentőségéről, de a valóságban lebecsülik az ideológiai munka, az emberek marxista-leninista szellemben történő nevelésének fontosságát. Éppen azért, mert lebecsülik a propaganda-munkát, nem tettek megfelelő szervezeti és politikai intézkedéseket az eslő foglalkozások előkészítésére. Több helyen későn értesítették a tanfolyam hallgatóit. Ennek az lett a következménye, hogy a gyér megjelenés miatt a foglalkozásokat nem lehetett megtartani. Tapsonyban azért maradt el a tanfolyam, mert a propagandista sok elfoglaltságára hivatkozva, egyszerűen nem tartotta meg. Ennek ellenkezőjét is tapasztaltuk. Mészáros György siófoki állomási önök szabadságát félbeszakítva megjelent a munkahelyén, hogy levezesse az első foglalkozást. Olyan tanfolyamok is akadtak, ahol'feltűnően sok volt a hiányzók száma. A gyékényes! vasútnál, a zákánytelepi tanfolyamokon a hallgatóknak mintegy 40 százaléka nem jelent meg. A kaposvári Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalatnál még ennél is rosszabb volt a megjelenés. A tapasztalatokból kiindulva a pártszervezetek és propagandisták fontos feladata, hogy harcolj anak a tanulási fegyelem megszilárdításáért. Fejlesszék a pozitív jelenségeket, nyesegessék le a hibás, káros kinövéseket. Küzdjenek mindern lemorzsolódás ellen. A foglalkozásokon segítsék elő az alkotó vita kibontakozását. Éberen őrködjenek^ a marxizmus—leninizmus tisztasága felett. Meggyőződéssel harcoljanak a jobb és baloldali elhajlások ellen. Ha a helyzet úgy kívánja, vezetőségi üléseken, taggyűléseken, pártcsoport értekezleteken tárgyalják meg a pártoktatás tartalmi, módszertani és szervezeti kérdéseit. Javítani, tökéletesíteni a párt ideológiai munkáját — ez az egyik legfontosabb feladat! lás tói és a háborúktól? Azért tagadjuk meg talán, hogy a kapitalizmusért lelkesedjünk? De hisz a sajtónak az igazság oldalán kell állnia, s az igazság ma énoen a mi oldalunkon található. Társadalmunknak mi nem azért vagyunk »kincstári« védelmezői, mert abból csak számunkra jutnak I előnyök és zsíros falatok, hanem I mert maga a társadalom rejti ma- | gában a kincseket, amelyekre féltő módon ügyelni kell, csiszolni, fényesíteni, mint a drágaköveket. Hogy- miért? Tudjuk, nem hibátlan. Az idő bányájából épp most került elő, rátapad még a sár, amely nem engedi teljes fényében ragyogni, másrészt a munka lázában sokan nem tudnak benne gyönyörködni, vagy nem hiszik, hogy maguk is beirenldezkjedhetniek idővel benne. De nem vagyunk ámokfutók és be sem kötjük szemünket. Az ellenforradalom világossá tette az erőviszonyokat és megmutatta a valóságot. Tudjuk, hogy vannak még, akik .elveszik előffiürjk ö ih'izanyosF'ágot, vagy hitet, hogy az ország gazdáinak érezzük magunkat, kihasználják 'gyengeségeinket, képzetlensé- .güruket, hibáinkat és ott ártanak, ahol éppen tehetik, vagv ahol hagy- . juk őket. Dehát a társadalom szemlélete is függvénye az időnek, a korszellem nem máról-holnapra lesz egyéni, vagy közösségi szeimlélrtű. Éppen mi, materialisták ne tudnánk, hogy a gazdasági alapépítmény változásaival, ha később is, megváltozik a felépítmény, az enkölcs, a gondolkodás? Éppen mi ne legyünk optimisták, akik tudjuk a dolgok törvényszerű fejlődését, így az emberi generációkét is? Valaki megkérdezhetné, de honnan ez az optimizmus? És éppen itt Magyarországon, egy évvel egy véres kaland után? A napokban beszélgettem munkásokkal. Azt mondták: »Ha a tőkés látná most, milyen munkát csinál némelyikünk, kétlábbal rúgná ki az illetőkét...« Részt vettem egy nőgyűlésen. Valaki felállt és így szólt: »Nagyon-nagyon szegény családból származom ás most szégyellem, hogy erről gyermekeimnek soha nem beszéltem és azt is, hegy most vagyok a felszabadulás óta először nőgyűlésen.« Nemrég bejött a szerkesztőségbe egy négygyermekes, pártonkívüli el- árusítónő, panaszkodni és tiltakozni, hogy valami hiánycikk miatt egy úriasszony szidta a néni demckrá- ciát. Járok az emberek között, hallgatom őket. Ma nem a rendszert okolják a hibákéírt, hanem egyes személyeket, a bürokráciát, azokat, akik nem tanultaié, vagy nem akarnak okulni a felszabadulás utáni évek eseményein. Miről lehet most itt szó? Valamit megérthetett a dolgozók társadalma. Tisztába jött, mit veszíthetett volna, s azzal is. meddig mehet el anélkül, hogy veszélveztet- hetné jelenét és jövőjének alakulását. A emberek — közöttük mi is — nem keresnek már illúziókat. Itt ezen a földön akarnak boldogulni, s rájöttek, hogy a keretek ehhez adva vannak, csak rajtuk múlik, milyenné válik az életük. Azt hiszem, itt az ideje, hogy kimondjuk derűlátásunk okát: a nép berendezkedni készül — és ebben a társadalomban teszi azt. Ezt nem írhatja le helyettünk egy fasiszta, ezt n.em mondhatja ki helyettünk más. Ezt csak mi tanúsíthatjuk és tesz- szük is, ha fanyalognak, ha »kincstári« optimizmussal vádolnak is bennünket érte. CsaÁcucui
