Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-14 / 215. szám
2 1 SOMOGYI NtPLAI“ As ENSZ közgyűlésének csütörtök esti ülése New-York (MTI). Az ENSZ közgyűlésének második csütörtöki ülésén Chulam Ahmed, Pakisztán küldötte hangoztatta, hogy kormánya részt vett a határozati javaslat előterjesztésében és örömmel üdvözli az ■ötös bizottság munkáját. Követelte »-a külső erők« kivonását Magyarországról és »-a megtorló intézkedések beszüntetését«. Georges Skinner—Klee -guatemalai külügyminiszter felszólalásában azt hangoztatta: ahhoz, hogy az ENSZ alapokmánya «-erőteljes és eredményes« legyen, meg kell találni a magyar kérdés megoldását. Kormánya az.árt támogatja a határozati javaslatot, mert az szerinte «kifejezi az emberiség érzelmeit«. Ezután Costarica küldötte kapott szót, ákd kategorikusan kijelentette, hogy a közgyűlésnek «okvetlenül« el kell fogadni a határozati javaslatot. Josef Ullrich, a Csehszlovák Köztársaság küldötte hangoztatta, hogy az ENSZ beavatkozott egyik tagjának belső ügyeibe és ezt haladéktalanul be kell szüntetnie. A bizottságnak nem sikerült elfogulatlan véleményeket kapnia a helyzetről, következtetéseit hallomásból összeszedett anyagra és olyan vallomásokra építette. amelyek a szocializmust gyűlölő, úgynevezett tanuktól származnak. A jelentés szándékosan eltekintett nagyszámú olyan ténytől, amely rávilágított volna, hogy az ellenforradalom — a régi fasiszta rendszer — visszaállítására szolgáló kísérlet volt. Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia nem csupán támogatta az ellenforradalmárokat, hanem anyagi és pénzügyi támogatást is nyújtott nekik — hangsúlyoz- fa a csehszlovák küldött. A fasiszta agitátorokat különleges németországi táborokban képezték ki az Egyesült Államok támogatásával. A Szabad Európa-rád'ió nem csupán lazító adásokat sugárzott, hanem katonai utasításokat is közvetített a felkelőknek. U. Thant, Burma állandó ENSZ képviselője kijelentette, hogy küldöttsége «elvben« elfogadja a határozatot, de szerencsétlen dolognak tartja, hogy a közgyűlést a legközelebbi rendes közgyűlés megnyitásához oly közel eső időpontban hívták össze. A burmai küldött rámutatott a kettős eljárásmódra, amelynek során a közgyűlést összehívták a «magyar ügy« tárgyalására, de nem tették ezt az algériai francia akciókat illetően. Javasolta, hogy a határozatot módosítsák és «a szovjet, aikció felett a közgyűlés« csak sajnálkozását fejezze ki«, ahelyett, hogy «elítélné«. Nem hiszem, hogy ez ténylegesen gyengítené a határozatot, de ami a különleges képviselő küldetését illeti, esetleg különbséget jelenthet siker és kudarc között — mondotta. A burmai küldöttnek válaszolva Van Vajthajakon közgyűlési elnök" azt mondotta, hogy az algériai kérdést már letárgyalták és ezt nem tartották fenn az újból összehívott ülésszak napirendje számára. Ilyenformán nem forog fenn a «kettős eljárási mód« esete. Különbség van az algériai és a magyarországi kérdés között — állította. Guillaume Georges-Picot francia küldött «meglepetését« fejezte ki, hogy U Thant burmai küldött meg- bélyegzi az algériai francia politikát, «miután ez a kérdés nem szerepel a napirenden«. Georges-Picot azzal vádolta a magyar kormányt, hogy «ígéreteit megszegte« s ezért szerinte «a közgyűlés kötelessége megerősíteni a bizottság jelentését, követelni a szovjet csapatok kivonását és elfogadni az országban végrehajtott szovjet akciókat elítélő határozatot«. A csütörtök délutáni ülést követően Javíts, New York-i demokratapárti szenátor vezetésével egy küldöttség «nemzetközi feliratot« nyújtott át Van Vajthajakon hercegnek, a közgyűlés elnökének. A «felirat« szovjetellenes rágalmakat hangoztat, sőt arra is jogot formál, hogy beleszóljon a szovjet csapatok Magyar- országon tartózkodásának kérdésébe. A herceg mindezek ellenére közölte a küldöttséggel, hogy »a felirat teljesen egyezik az ő felfogásával és a közgyűlés céljaival«. Mint ismeretes, előzetes jelentés szerint az ENSZ rendkívüli ülése csütörtökön három ülést is tartott volna. A feliratkozott szónokok azonban nem vállalkoztak az éjszakai szónoklásra, s így az ülés elmaradt. Nyugati hírforrások egyébként tudni vélik, hogv ha a közgyűlés péntekről szombatra virradó éjszaka sem tud határozatot hozni, úgy szombaton is ülést tart. A nemzetközi sajtó az ENSZ rendkívüli ülésének vitájáról (MTI) A bécsi lapok csütörtökön röviden számoltak be az ENSZ közgyűléséről, de ismertették a magyar kormány nyilatkozatát. Az osztrák lapok nem fűztek kommentárt a New York-i vitához. Kivétel ezúttal is csak a magyarellenes uszításban elöljáró Arbeiter Zeitung volt. A szovjet lapok részletesen foglalkoznak az ENSZ-közgyűlés anyagával, s behatóan ismertetik a magyar kormány nyilatkozatát. A Li- tyaraturnaja Gazeta Eva Priester osztrák írónőtől közöl cikket, aki megállapítja, hogy az ötös bizottság jelentése fecsegésektől, hazugságoktól hemzsegő fantasztikus koholmány, amelyet hivatalos mezbe öltöztettek. Leszögezi, hogy a bizottság csak eltenforradalmárokat hallgatott ki és nem törődött a szemtanúk vallomásával. Figyelmen kívül hagyja a jelentős például, hogy októberben Ausztriából és Nyugat-Németország- ból növekvő számban vetettek át az osztrák határon Magyarországra fasiszta szervezetek tagjait, nyilasakat, horlihyst.í'kait és SS-eket. A Vörös- kereszt jelvénye mögé bújva jelentős fegyverszállítmányokat küldtek Magyarországra. «Mi, akik ekkor Magyarországon, vagy a magyar határon tartózkodMoszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége szeptember 11-én közzétett törvényerejű rendeletében megállapítja, hogy ezentúl kiemelkedő személyiségek emlékének megörökítése céljából csak haláluk után és csupán rendkívüli esetekben, a dolgozók, a szovjet- és a társadalmi szervezetek kérésé-e lehet ilyen személyekről ■ - /rőteteket, kerületeket, városokat falvakat, üzenteket, kolhozokat, intézményeket, vagy szervezeteket elnevezni. A törvényerejű rendelet meghatározza a névadás módját és célszerűnek tartja, hogy a jelenleg élő állami és társadalmi személyiségekről elnevezett területeik, kerületek, városok, üzemek, kolhozok, intézmények és különféle szervezetek nevét megváltoztassák. Berlin (MTI). A nyugatnémet szellemi élet a. választások előtt különböző felhívásokkal próbálja reálisabb politikára bírni a nyugatnémet politikusokat. Az 1954. novemberében megalapított német klub a békés újraegyesítés politikájáért szállt .síkra, s most a nyugatnémet külpolitika teljes revízióját követeli, valamint azt. hogy a Német Szövetségi Köztársaság haladéktalanul tunk, láttuk ezeket a «szabadságharcosokat«, akik főleg Nyugat-Német- országból kerültek elő, láttuk a vöröskeresztesnek álcázott szállítmányokat«. Az Unita szerkesztőségi cikkében hangoztatja, hogy a jelentés, amit a világ elé tártak, egyoldalú, tendenciózus és hazug jellege olyan szégyenteljes formában jut kifejezésre, hogy ez még azoknak is szemet szúr, akik el szeretnék hallgatni a beszámoló előkészítésének módszereit. Az imperialistáknak elegendő volt, hogy az ENSZ cégére alatt benyújtott jelentés felölelje a legközönségesebb hazugságokat, amelyeket szovjet- és korrtmu nista ellenes propagandának tudnak felhasználni. A Hamburgban megjelenő Welt című tekintélyes nyugatnémet napilap vezércikkében azt írja, hogy ez a vita újabb feszültséget fog előidézni a világpolitikában. Különösen az Egyesült Államoknak volt erre szüksége, mert a közgyűlés vitájának napirendjén clyan témák szerepelnek, mint a leszerelés, a Közel-Kelet, Algéria és Ciprus. Fennáll az az alapos aggodalom — írja a továbbiakban —, hogy Dél-Amerika, Ázsia és Afrika népei a Szovjetunió téziseit fogadják majd el. A törvényerejű rendelhet azért adták ki, hogy megszüntessék a névadások módszerében meglévő bibi kát és rendezzék ezt a problémái Ezen a területen — állapítja meg a rendelet — «nagy hibákat követtek el és eltértek a lenini hagyományoktól.« A személyi kultusz időszakában igen sok kerületet, várost, falut, üzemet, kolhozt, tanintézményt neve' tek el még életükben állami és társadalmi személyiségekről. Ez a gyakorlat azonban egyes személyiségek aránytalan magasztalására vezet és kisebbíti a pártnak, mint a tömegek kollektív vezetőjének és szervezőjének szerepét, nem segíti elő a kádereknek a párthoz illő szerénység szellemében való helyes nevelését. kezdjen tárgyalásokat az NDK kormányával. A kiáltványt eddig csaknem ezren írták alá, köztük pártja utasítása ellenére, több szociáldemokrata személyiség, egyetemi tanárok, lelkészek, kereskedők, orvosok, újságírók, a Fränkischer Kreishez. a haladó liberális értelmiség nyugat- németországi egyesületéhez tartozó több mint 300 művész, író. tudós, ugyancsak felhívást bocsátott ki. Megdöbbenés Bonnban Tito pohár köszöntője miatt Berlin (MTI). Bonnban valósággal bombaként csapott te az a hír, hogy Tito marsall a Gomuika és Cyran- kiewicz látogatása alkalmával mondott pohárköszöntőjében az Odera— Neisse határ véglegessége mellett szólt. Bonni kormánykörökben attól tartanak, hogy Tito kijelentései kedvezőtlen hatással lesznek a nyugatnémet választási harcban a kormánypártok helyzetére. Haílstein nyugatnémet külügyi államtitkár fogadta a bonni jugoszláv ügyvivői és magyarázatot kért a jugoszláv kormánytól. Pfleiderer, Nyugat-Némeíország belgrádi követe pedig a jugoszláv kül- ügyminiszterhelysttestől kért kormánya nevében felvilágosítást. A nyugatnémet lapok első oldalon írnak a jugoszláv—nyugatnémet feszültségről. A Telegraf elsőoldalas cikkének címében kiemeli: »Bonn nyugtalan Tito miatt«. A hamburgi Welt kiemeli: «Feszültség Bonn és Belgrad között az Odera.—Neisse határ kérdése miatt«. A nyugat-berlini Kurier ezt írja: «Belgrad és Bonn viszonya súlyos teherpróba alatt«. Az áttelepültek pártja már azt a következtetést is levonta, hogy «a szövetségi kormánynak felüi kell vizsgálnia a Jugoszláviának fizetett német jóvátétel kérdését, sőt meg kell fenyegetnie Jugoszláviát a diplomáciai kapcsolatok megszakításával is arra az esetre, ha Tito szavait hivatalos nyilatkozatnak fogja tekinteni«. A lottó 28. heti sorsolását szeptember 13-án Balatonfüreden tartották. A Balatoni Hetek keretében megrendezett, vidám műsorral egybekötött iottósorsoláson a 21, 54, 64, 77, 80 számokat húzták ki. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének törvényerejű rendelete A NYUQAT-NÉMET ÉRTELMISÉQ FELHÍVÁSAI Szombat, 195*. szeptember 14. JELENTÉS A SZÍRIA! HELYZETRŐL A szíriai hadsereg főparancsnokának nyilatkozata «Kairói ülésünk szokásos megbeszélés volt a legutóbbi szíriai eseményekről —• mondotta. — Nem mi vagyunk a felelősek az amerikai—szíriai viszony romlásáért. Figyelemre sem méltattuk, hogy Dulles, aki idegháborút folytat ellenünk, legutóbb mértéktartóbb hangnemben nyilatkozott Szíriáról. Nem vagyunk egyedül! A Szovjetunió nem követelte Szíriától, hogy mondjon te függetlenségéről. Szíria és a Szovjetunió két olyan ország, amely az ENSZ alapokmányának szellemében fog össze. Szíria nem hajlandó lemondani függetlenségéről és szuverenitásáról, hogy a két tömb egyikének vagy másikának kedvébe járjon!« A szíriai tábornok így fejezte be nyilatkozatát: «Hadseregünk készen áll! Szíria hadserege és népe egységbe forrt össze és eltökélte, hogy minden áron megvédi függetlenségét és szuverenitását!« Két órás tűzharc a libanoni-szírai határon Beirut (DPA). A libanoni—szíriai határon kétórás tűzharc folyt libanoni határbiztosító csapatok és egy fegyveres csoport között. A tűzharcban 11 személy, köztük három libai- noni csendőr elesett, negyven pedig megsebesült. A libanoni belügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményéből kitűnik, hogy a fegyveres csoport tagjai, akiknek állampolgárságát eddig nem közölték, Szíriából jövet át akartak jutni a libanoni határon. A libanoni határbiztosító csapatok azonban feltartóztatták őket, mire a fegyveres csoport tagjai tüzet nyitottak. Egyiptomban önkénteseket toboroznak Kairó (AFP). Az egyiptomi országos szakszervezeti szövetség felkérte tagjait, hogy jelentkezzenek önkénteseknek Szíria védelmére — jelenti a belga hírügynökség kairói tudósítója. A szövetség csütörtökön este kiadott közleményében kijelenti, hogy valamennyi egyiptomi dolgozó a szíriai—egyiptomi egyesített parancsnokság rendelkezésére áll és hozzáteszi, hogy a dolgozóknak késznek kell lenniök akár életüket is feláldozni Szíria és az arab nacionalizmus védelmében. A közlemény szerint péntek reggel kezdődött az önkéntesek jelentkezése. A közlemény felkéri az egyesített parancsnokságot, hogy adjon fegyvereket a jelentkezők kiképzésére. A Jordániái nép Szíria mellé áll9 ha megtámadják Kairó (AFP). «Ha Szíriát megtámadják, a jordániai nép minden erejével segítségére siet és támogatja őt harcában« — jelentette ki csütörtökön este Jusszef el Bandak jordániai képviselő, aki most érkezett Kairóba. «Az a harc, amellyel Szíriának szembe kellene néznie, a miénk is tenne, és a reakciós elemeit képtelenek lennének szembeszállni a jordán nép akaratával«. A Kínai Kommunista Párt határozatai Peking (Uj Kína). A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtökön határozatot hozott a munkastílus megjavítására indított mozgalomról és a szocialista nevelésre! az ország üzemeiben, bányáiban és egyéb vállalatainál. A határozat szerint a vállalatok vezetőségének «bátorítani kell a munkásokat, hos?v kifejtsék véleményüket és körn Ivan meg kell hallgatni bírálatukat« és haladéktalanul meg kell ja- vítaniok a munkát mindenütt, ahol ez lehetséges. A következő kérdésekről kell vitákat tartani: 1. összehasonlítás az új és a régi társadalom között. A munkásosztály helyzetének és életkörülményeinek viszonylagos értékelése. A két társadalom vezető osztálya. 2. Az egyén és a kollektíva vi szonya, az egyén és állam viszonya. 3. A megélhetési viszonyok .megjavításának és a termelés fejlesztésének a kapcsolata. 4. A szabadság és a fegyelem viszonya, a demokrácia és a c?ntraliz- mus kapcsolata. 5. A munkásosztály és a parasztság kapcsolata. A pártszervezeteknek segítséget kell nyújtaniok a tömegeknek ahhoz, hogy még világosabban megértsék az alapvető különbséget a szocializmus és a kapitalizmus útja között: a munikásosztály vezető szerepét a szocialista átalakításban és építésben. a burzsoá jobboldali elemek összeesküvését. Ma lehetőséget kell nyújtani a tömegeknek arra. hogv különbséget tudjanak tenni a viták során kifejtett helyes és helytelen szempontok és vélemények között. Rövid kulturális hírek Eduard Gracs. a kiváló szovjet hegedűművész ebben a hónapban Budapestre érkezik. Gracs 1949-ben elnyerte a budapesti Világifjúsági Találkozó kulturális versenyeinek első díját és az 1955. évi Jacques Thi- baud-veisenv második díját. Az olaszországi Vercelliben az idén is megrendezik a zeneszerzők versenyét. A magyar komponistáknak a Zeneművészek Szövetségéhez beküldött művei közül a zsűri most válogatta ki a legjobbakat. A bíráló bizottság döntése szerint 26 magyar szerző 38 művét 'küldik el Olaszországba. Az ottani zsűri októberben bírálja felül a beküldött zeneműveket és novemberben hozza meg döntését. A magyar és csehszlovák zeneműkiadó vállalat képviselői november elején megbeszélésre gyűlnek össze, hogy egy behangolj ák a két kiadó munkáját. .léi! jttN! A Hungária Nagy Cirkusz Külföldi útjáról hazatérve Kaposvárra érkezik Nemzetközi műsor keretében fellépnek: 7 Dovejka ugró akrobaták, gólyalábon a cirkusz-kupolában. 7 Hemnanos nyugatnémet lovas akrobaták. 2 Hot er a Bolgár Népköztársaság vendégei és a legkiválóbb magyar artisták. 4 szibériai barna medve Petries Iván ídomításával. Allatrcvű Horváth Mihály Ídomításával, Latorez FA Remus a repülő akrobaták. Donnert—Vidos—Jancsi Muszi bohócok, stb, Büfé, telefon, kerékpármegőrzés! Állatnézés és pénztár de. 10 órától.