Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-10 / 211. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ‘'UpoS'^* Néplap A MONGOL PÁRT- ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG LÁTOGATÁSA KÁDÁR JÁNOS KORMÁNYELNÖKNÉL ÉS DOBI ISTVÁNNAL AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 211. szám. ÁRA 50 FILLÉR Kedd, 1957. szeptember 10. A FÜGGÖNY FELGÖRDÜJL, RÉSZLETES BESZÁMOLÓ A VASÁRNAP SPORTJÁRÓL Négyezer tiltakozó aláírás Orvosok, laboratóriumi dolgozók, gazdaságiak, tisztviselők tiltakoznak a ma összeülő ENSZ közgyűlés na­pirendje, a magyar kérdés megtár­gyalása ellen. A kaposvári megyei kórházban végzik napi mimikájukat, ,s rövid néhánysoros levelüket mind­annyian aláírták. 372 dolgozó neve szerepel a sorok alatt, amelyek kö­vetelik az ENSZ-től, hogy ne avat­kozzanak hazánk belügyeibe. Gyűlnek a tiltakozások, gyűlnek az aláírások, öt, tizenhét, hatvanegy, négyszáztizenhárom aláírás, attól függően, hogy egy vállalatnál há­nyán dolgoznak. A Nagybaráti Ál­lami Gazdaság dolgozói ilyen leve­let írtak alá: »Tudomásul kell ven­nie az ENSZ-nek, hogy a magyar nemzet jövőjét, életmódját és azt, hogy milyen rendszerben kíván élni, kizárólag a magyar nép hivatott megválasztani«. A Kaposvári Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat háromszáz eladó­ja, tisztviselője, vezetője tiltakozott levélben a durva beavatkozás ellen. A vállalat 255 dolgozója írta alá a tiltakozást, amelynek utolsó monda­ta így hangzik: »Erre az eléggé el nem ítélhető provokációra azzal válaszolunk, hogy még egységeseb­ben állunk pártunk, kormányunk mögé«. A magyar kérdés napirendre -tű­zése ellen a kaposvári kisiparosok is felemelték szavukat. »Mi, a KISOSZ- ban tömörült kaposvári kisiparosok népi demokráciánk hűséges tagjai vagyunk és nem engedjük, hogy dolgozó népünk munkáját megzavar­ják« — írták levelükben és 84-en jegyezték alá nevüket. A Kaposvári Textilművek ötéves tervünk létesítményei közé tartozik. A korszerű üzemben sok olyan em­ber dolgozik, aki népi demokratikus rendszerünknek köszönheti azt, hogy szakmát tanulhatott, s ma korszerű gépekkel, -kiváló körülmények kö­zött végezheti munkáját. Ók is til­takoznak az ötösbizottság jelentése ellen, s levelüket 818-an írták alá. A Somogy megyei Tatarozó- és Építőipari Vállalat táviratában a következőket írta: »Az ENSZ ötös­bizottsága nem támaszkodott jelen­tése elkészítésénél Magyarország becsületes dolgozóinak véleményére, hanem csupán néhány személyre, akik részben már évekkel ezelőtt megszöktek hazánk területéről, rész­ben pedig az elmúlt év októberében elkövetett ellenforradalmi cselekmé­nyek miatt hagyták el az országot«. Ezt a táviratot 400-an írták alá. A Somogy megyei Téglagyári Egyesülés hatszáz dolgozója tiltako-* zásában megírja azt, miként éltek felszabadulás előtt a hozzájuk -hason-« ló munkások. Soraikból világosan J kitűnik, hogy megértették, ismét ez* lett volna a sorsuk, ha az ellen for- * radalmi erőknek sikerült volna meg-* döhteni a néphatalmat. »Hallgassa- í nak ki minket az ENSZ ötösbizott-ij ságának tagjai, s akkor elmondjuk, 3 hogy a legnagyobb nyomorúság volt % osztályrészünk régen. Á téglagyárak J tulajdonosai csak a maguk hasznával J törődtek. Istállókból készült lakások-3 ban laktunk és állandóan fenyegetett 3 a munkanélküliség réme. Az év nagy 3 részében nem dolgoztunk. Ma a népi 3 hatalom nekünk, mint a többi szak-4 ma dolgozóinak biztosítja a becsüle-3 tes megélhetést. Gyermekeinket is- 4 koláztathatjuk, betegségünk esetén 3 az állam fedezi a gyógyításunkkal 3 járó költségeket. Mi téglagvári dől-3 gozók ezért követeljük, hogy semmi-3 sítsék meg az ötösbizottság jelenté-3 sét és vegyék le a napirendről a 3 magyar ügy tárgyalását.« Még mindig érkeznek a levelek, 3 -táviratok, aláírások. Rövid néhány* nap alatt négyezer aláírás gyűlt ősz-3 sze a megye különböző üzemeinél,* vállalatainál, jeléül annak, hogy So-* mogy népe nem tűr beavatkozást ha-* zánk -belügyeibe. „NAGY ÉLETEM MÉG NÖ, HA MEGHALOK" BORIVÓKNAK AJÁNLJUK... A sátrak már katonás rendben sorakoztak, s a csapraütött hordók gazdái várták az árusítás megkez­dését jelentő -borhét-nyitást. Erre szeptember 7-én, szombaton délután került sor. Molnár Imre, a Megyei Tanács íőagronómusa odaállt a szom­jas emberek .kicsiny csapata elé és megjósolta nekik: jobban érzik ma­gukat egy kis kortyolgatás után. Ez­zel megnyüott a Balatoni Borhét Ba- Jatonföldváron. Vegyük számba, ki mit hozott ide? Torma Péter egyéni gazda szódádi vörös -borral tudja kiszolgálni ven­dégeit. Az italnak van egy kis cuk­ros íze, mert csak egy napig tartotta kádban a leszüretelt szőlőt. Ha helyt ad a szakértők tanácsának, vagyis hagyja néhány napig a kádban a mustot, akkor jövőre jobb bora lesz. A szomszédos sátorban kellemes ízű bort, Soltvadkerti kadarkát -mérnek. Mellette pedig a kötcsei szakcsoport tízéves rizlingjét poharazgat-ják az ilyen ital kedvelői. Itt is elhangzik a szákvélemény: öt éves korában legjobb a bor. Ám figyeljük csak] Amott felcsendül a dal: »Jó bor, jó egészség ...« Virágos kedve kereke­dett az egyik nem bornemissza fia­talembernek, s hogy jobban terjed­jenek a hanghullámok, papírból ösz- szehajtott tölcsér segítségével továb­bítja a bor dicséretét a kóstolgató Papp János kőröshegyi gazda sátrá­ból. Ugyanilyen vidám hangulatra gerjed az ember Geiger György, vagy Elek József kőröshegyi olasz rízli-ngjétől is. Amolyan vetélkedésfélének is be­illik ez a rendezvény. Döntsék el maguk az érdekeltek — borivók —. hogy az ország melyik részén terem a legerősebb Móka. Mert nemcsak somogyi, hanem például alföldi tő­ketermés is kapható itt. Cegléd kör­nyékéről a csemői Hodruszki Kál­mán hozott zöldszilvánit. Az Állami Pincegazdaságok pedig egri, tokaji, és -badacsonyi hegylevéveil is segítik oltani a szomjat. Képviselteti magát a Mecscekvidéki, az Eger—Gyöngyös- vidéki, a Badacsomy-vidéki és a To­kaj hegyaljai Állami Pincegazdaság is. Hogy mit öntenek a poharakba a népviseletbe öltözött csinos lánya­ik? Sokféle, jobbnál jobb bort. íme néhány fajta: pecsenye fehér, kadar­ka, balatonmelléki, mecseki, kőrös­hegyi, siklósi rizling, pécsi cirfland- li. villányi burgundi, vörös csemege, soproni kékfrankos, egri leányka, eg­ri bikavér. Ha valaki -mindezt végig- kóstolia valóban újólag meggyőződ­het róla. hogy »szőlőből készül a legjobb bor.« Inni persze csak akkor lehet, ha megvetette az ember a bor ágyát. Ez sem ütközik különösebb nehéz­ségbe, hiszen a sült kolbász és laci- pecsenye illata után akár behúnyt szemmel is odatalálhat bárki a Kis- betyár sátrához, ahol fogra-való fa­latok várják. És ha a húsféléhez pa­radicsomot, zöldpaprikát kíván fo­gyasztani azt is vehet a MEZŐÉRT pavilonjában. Sőt gyümölcsöt is — almát, melyet a bárdibükki és őszi­barackot, amelyet viszont a bogiári gazdaság termelt. A bor nem szorí­totta ki egészen a piacról a sört sem —, az Üdülővendéglátó sátrában kapható egy korsó-, egy pohár-, vagy éppen egy pikoló világos. Ahogy megfigyeltük, nem volt nagy tolon­gás a sörös pult előtt. Szombaton a borhót megnyitása után egy óra telt el, amikor először elhangzott az így megfogalmazott sörivó szándék: »Kérek egy pohár­ral.« A bor viszont fogyogatott: az esti órákig 5 600 forint értékű hegy­levét ittak meg a pincegazdaság vendégei, kistételben, deciliteren­ként. Amint az arcokat figyeltük, azt láttuk, hogy felvidultak a koráb­ban gondterhelt, vagy szomorkás áb­rázaták. Éppen ezért merjük ajánla­ni a borivóknak: látogassanak el va­sárnapig Földvárra, igyanak pél­dául egy pohárka Mecsekit — biz­tosan nem bánják meg. (kutas) A TANJUG az ENSZ- közgyfílés rendkívüli ülésszakáról New-York. A TANJUG jelenti: Az ENSZ közgyűlés kedden igen kínos légkörben kezdi meg rendkí­vüli ülésszakát. A -bizonytalanság­gal teli várakozás érzése felülkere­kedik a -küldöttségek többségénél, tekintettel arra a lehetőségre, hogy a múlt évi magyarországi esemé­nyekkel foglalkozó különbizottság je­lentésének megtárgyalása a nemzet­közi helyzet újabb kiéleződéséhez vezethet. Kifejezett nyugtalanság és aggo­dalom érezhető ama küldöttségek körében is, amelyek beleegyeztek a rendkívüli ülésszak összehívásában azzal az óhajjal, hogy lekerüljön a napirendről egy probléma, de nem azért, hogy kiéleződjék a nemzetkö­zi helyzet és hogy a közgyűlés kü­szöbönálló rendes ülésszakának munkája kedvezőtlen körülmények között folyjék. A kicsi, sárgafalú ház szobájá­ban emlékek törnek elő, egy nagy költő, József Attila élete eleve­nedik meg. Áhítattal lépjük át a szoba küszöbét, s a kis balatonszár- szói múzeum — József Attila egy­kori lakóháza-láttán szinte éljük az ő alkotásban és vívódásban oly gazdag, küzdelmes életét. Mert hat ránk nemcsak költészetével, versei­nek szenvedélyt felkorbácsoló so­raival, de életének legapróbb moz­zanataival is. S míg nézzük hagyatékait, olvas­suk világhírű sorait az üvegkeretes vitrinekben, falakon, kívülről zene szűrődik be, s az ünneplésre gyüleke­ző tömeg halk morajlása. Emlékmúzeumot avat Somogy né­pe, múzeumot, mely József Attila életművén át tanítja emlékezni régmúlt idők sanyarú embertelen­ségére a magyart... A ház előtt kicsi asztalka áll nemzetiszínű lobogóval letakarva, s a hangulat nem diadalittas, inkább szomorú. Emlékeznének az előadók, emlékeznének proletárköltőnk éle­tére, de oly nehéz szavakat találni a meghatottságtól. A minisztérium múzeumi főosztályának vezetője, Dobrovits Aladár beszél, megindult, elcsukló hangon. Igen, figyelmeztet, hogy e múzeum ne hagyja feledni a múltat, mit feledni oly könnyű. S közben dörgő léptekkel vonul fel a József Attila munkásőr szá­zad. Mintha szimbólum . lenne ez — mondja az előadó, — az egység és erő, mely a jelent fejezi ki, s biz­tosítéka, hogy a múlt csak emlék maradjon... Az asztalnál ott ül a nagy költő harcostársa, Szántó Judit és nővé­re. Feláll, könny csordul szeméből, szólna ő is, emlékezne, de ugyan, mit lehet elmondani néhány perc alatt egy szenvedéssel és nyomorú­sággal, megnemértéssel és töretlen akarattal, küzdelemmel teli élet mozzanatairól. Beszél a mű, József Attila életműve. Szántó Judit csak áll, szemében tükröződnek a mun­kásfegyverek, s így szól: — Ez az, mi nagyon meghat en­gem. Bár ő is láthatná... Egy vers csendül fel Ruttkai Ottó ajkán, egy vers, mely annyit mond, oly sokra emlékeztet: A város pe­remén. .. Alinak az emberek, fiata­lok és vének, isszák a szavakat, s az öregek néma fejbóüntássai kí­sérik a sorokat. Igen, ő a miénk, a mi életünket énekelte meg, a mi bajainkra keresett gyógyírt. Emlékezzünk hát, és adózzunk hálával nagy költőnk örökéért. ■ ■ Avató beszéd hangzik, a megyei tanács elnöke szól: — Talán derűsebb lenne mai ün­nepünk, ha a széptájú Somogynak jut osztályrészül ringatni a költő bölcsőjét. Talán büszkébb lenne emlékezésünk, ha e virágos vidék nevelte volna naggyá József Atti­lát. De nem adtunk mást, csak egy talpalatnyi helyet, hol halál elé siettette lépteit a magyar nép hal­hatatlan költője. — A mi nagy megbecsülésünk megnyilatkozása e szerény emlék­múzeum, hol a költő hagyatékából és felmérhetetlenül gazdag alkotá­saiból őrzünk dokumentumokat. Ki­csi e ház, de tanítania kell a somo­gyi táj népét e föld olyan szerete- tére, ahogy József Attila szerette hazáját, a nép olyan szeretetére, ahogy József Attila szerette népét. — Emlékezzünk és őrizzük élete művét, tanítsuk halhatatlan alkotá­sait, ápoljuk hagyatékát, szellemi örökségét: szilárd hűséget a nép­hez és a párthoz, s a proletár nem­zetköziség alkotó gondolatát. E szavak szállnak, zúgnak az em­berek fülében, s a múzeum meg­nyitja kapuját. A kis ház sárga homlokzatán fehér lepel hull alá a márvány emléktábláról, s fekete­ruhás lányok, a Megyei Tanács M- szistái helyeznek el babérkoszorút alatta. Zarándokként indul a nép, hogy megtekintse a múzeumot, s aztán lefelé a dúslombú fasor között köl­tőnk szobrához, leróni köszönetét, háláját. Halkan, emlékeztetőén szól a zene, egy kisdiák szaval. Tisztel­gésre feszülnek a mellek, kalapot emel a nép, s koszorúk hullnak a nagy költő lábához a felszabadult nép őszinte nagyrabecsüléseként... A NAGY Felavatták a VASÁRNAP DÉLELŐTT bensősé­ges ünnepség zaj lett le a Balaton déli partjának fővárosában. E na­pon tartották zászlóavató és névadó ünnepségüket a fonyódá, siófoki és tabi járás munkásőrei. Siófok főte­rét a proletárdiktatúra fegyveres -erőit éltető feliratok, virágok és zászlóerdő díszítette. A víztorony alatt kétoldalt felsorakozott ün­neplő tömeg között diáklányok, út­törők, munkások, üdülők és külföldi vendégek fogadták tapssal a 10 óra­kor felvonuló muntkásőröket. A vörös drapériával, virágokkal feldíszített emelvényen helyet fog­laltak a párt- és állami szervek, a néphadsereg, rendőrség, szovjet ala­kulatok és az üzemek, vállalatok képviselői. -Fölöttük két jelszó vonta magára az ünneplő tömeg tekinte­tét: »Megvédj ük a nép hatalmát« és »Erősíteni kell a proletárdiktatúrát az osztályellenség elnyomására.« E két felirat megjelölte a munkásőr­ség feladatát, s az egész ünnepség alapgondolatként vésődött a szí­vekbe. Trombita harsant, s a Rákóczi in­duló hangjainál munkásőreink fe­szes »vigyázz«-,ban, tisztelegve fo­gadták Papp Árpád elvtárs, a Mun­kásőrség Országos Parancsnoksága kiküldöttének köszöntését. Zászlóátvétel. Megható pillanatok. A felsorakozott tömegből markáns- arcú férfi lépett elő, s a Siófoki Kő- olajvezeték Vállalat dolgozói nevé­ben gyönyörű vörös zászlót adott át a század parancsnokának. A zász­KÖLTŐHÖZ MÉLTÓN ... József Attila munkásőr század zászlaját lórúd végén fénylő ötágú csillag, s az aranybetűs feliratok között szí­nes munkásőrjelvény. A parancsnok letérdelt, megcsókolta a lobogó sar­kát, s a munkások arcán az elha­tározás, akaraterő vonása ült. Még nem tettek fogadalmat, nem hang­zott el szó, de ezek a néma pilla­natok mindennél többet mondtak. — Vállalatunk dolgozói nyugod­tan, békében kívánnak dolgozni, — mondta a zászló átadója. — Bízunk abban, hogy a József Attila munkás- őrszázad minden tagja megfogadja: élete árán is győzelemre viszi új kincsét, csapatzászlaját. ÜNNEPI BESZÉDEK hangzottak el. Marties Pál ezredes szólt a mun- kásőröíkhöz, majd) Nagy Antal elv­társ, a siófoki járási pártbizottság titkára méltatta az ünnep je­lentőségét. Bevezetőben emlékezte­tett az ellenforradalom sötét erőinek aljas támadására, majd hosszan be­szélt József Attila példájáról, hagya­tékáról, — Legyetek méltók József Attilá­hoz — mondotta többek között — akinek nevét viselitek, akinek fiatal életét beragyogták a Tanácsköztár­saság dicső napjai. Legyetek méltók hozzá, mert őt a párttal való talál­kozás, a földalatti munka érlelte tu­datos, foi radalmi kommunista köl­tővé. Verseit ugyanaz az eszmei, po­litikai tartalom hatja át, mint a párt tevékenységét, s a harmincas évek nagy megpróbáltatásai sem törték meg, mindvégig hű maradt a párt­hoz, osztályához. József Attilát ha­lálba kergette a múlt társadalmi rendje, de felszabadult népünk kö­rében meglelte hazáját. Munkásőr elvtársak! Harcainkban velünk küzd József Attila. Tanulja­tok tőle! Úgy dolgozzatok, ho^v sze­ressen benneteket a nép és úgy for­gassátok a párttól, néptől kapott fegyvert, hogy remegjen tőle az el­lenség — fejezte be beszédét a sió­foki járási pártbizottság titká­ra. Egy kedves, örökké emlékezetes színfolt gazdagította a szép ünnepet. A Siófokon tartózkodó német túris­ta csoport egyik képviselője, a Né­met Demokratikus Köztársaság munkásőrségének tagja: Wilhelm Schütze állt a mikrofon elé. Hosz- szantartó, dörgő taps fogadta sza­vait. — Delegációnk tagja között mun­kásőrök is vannak — mondotta — s az ő .legforróbb üdvözletét hoztam el az elvtársaknak. A német dolgozók tudják, hogy mennyit szenvedett né­pük az októberi puccs alatt. Ezért kívánunk komoly sikereket önöknek harcukhoz, munkájukhoz egyaránt. A békét, nyugalmat, népünk hatal­mát, önállóságát védik, e keiménykö- tésű elszáht munkásemberek. És ott, az ünnepség forró hangulatában, tiltakozó szaruknak adtak kifejezést. Tiltakoztak az ENSZ ötös bizottsá­ga jelentése ellen, s táviratuk a ma­gyar nép, az egész dolgozó emberi­ség kemény szavát vitte a rosszin­dulatú rágalmazóknak. NEM UJ, DE MINDIG SZÉP, min­dig megható jelenet szemtanúi vol­tunk. A párt- és állami szervek, az üzemek dolgozói szalagot kötöttek a munkásőrség zászlajára. Együttér­zést, szeretetet és a közös célért kö­zös harcot fejezte ki az ünnepség e kedves jelenete, A nép e szinbólum- mal bocsátotta útjára fiait a csapat- zászló alatt vívott harcra... Aztán vezényszó csattant: — József Attila munkásőr század! Sapkát le! Egy mozdulattal tűntek elő az ősz és ifjú munkásfejek, hajukon meg­csillant a nap, s a szabadság és béke kórusaként zengték az eskü fenn- költ szövegét... Esküdtek. Esküdtek a népre, ha­zájukra, boldog jövőnkre, s úgy áll­tak ott szilárdan, elmozdíthatatla- nuL mint egy hatalmas várfal, me­lyen nem üthet rést a golyó... A parancsnok fogadalmat tett: — Megfogadjuk, e zászló alatt éle­tünk árán is győzőimet vívunk ki. Büszkék vadunk arra, hogy nagy proletárköltőnk, József Attila nevét viselhetjük, s az ő példáján lelkesül­ve harcolunk a szocializmus építé­séért, népi demokráciánk független­ségéért. DÜBÖRGÖTT AZ UTCA KÖVE, s ütemes taps kísérte munkásőreink díszfelvonulását. A mailen keményen szorított fegyver, a motorkerékpáro­sok golyószórói, a gépkocsikról égbe­nyúló géppuskák csöve, s a mereven előre néző szemek megnyugvást, biz­tonságérzetet varázsoltak a szivekbe. Végétért a nagy ünnepség. S a miunkásőrök délután vörös őszirózsá­val koszorúzták meg névadójuk, Jó­zsef Attila balatonszárszói szobrát. Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom