Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-08 / 210. szám

Vasárnap, 1957. szeptember 8. SOMOGYI NÉPLAP 7 POSTÁS TAKARÉKOSSÁGI ANKÉT A takarékossági mozgalom orszá­gos ügy. Hazánk gazdasági megszi­lárdulása, az ellenforradalom okozta nehézségeink leküzdése függött és függ ma is attól, hogy dolgozóink miként használják fel saját felemel­kedésükre keresetüket. A takarékos­ság kettős érdek: haszon, előny az egyénnek, előny az államnak. S e kettős cél megvalósításának szóvivői, a postás dolgozók pénteken széleskö­rű ankéton vitatták meg feladatai­kat az OTP és Postaigazgatóság he­lyi és országos képviselőivel. Dr. Percnyi István, a Posta Vezér- igazgatóság küldötte elmondta, hogy míg Í956 októbere előtt 307 millió forint volt a postai betétállomány, addig az ellenforradalom következté­ben, az ellenség forint elleni táma­dásának kapcsán decemberben 132 millióra csökkent. Az 1957 augusztusi adatok azon­ban biztató fejlődésről tanúskod­nak. Az ország betétállománya elérte, sőt túlhaladta az október előtti szintet, s a postás betétál­lomány is 292 millióra növeke­dett. A postás dolgozók becsülettel tel­jesítették feladatukat. Elismerés, kö­szönet jár érte — mondta Bodó. Zol­tán, az OTP központi propaganda­osztályának kiküldötte. Elismerés, mert Somogy megyében sokan lelkes szószólói a mozgalomnak. Híven tük­rözte ezt az OTP megyei fiókjának helyettes vezetője, Égető Ede beszá­molója is. A számadatok helyett ő inkább a községi postahivatalok munkájának értékelését adta. És nem akadt senki a posta kultúrter­mében, aki elbízta volna magát a siker, dicséret hallatán, vagy meg­sértődött volna a bírálatért. Úgyszól­ván minden postahivatal munkájáról szó esett. S ha most összegezzük, a beszámolókban elhangzottakat, ér­dekes adatokra bukkanunk. A postai betétállomány október előtti színvo­nalának megközelítése korántsem okozhat megnyugvást. A Pécsi Pos­taigazgatóság az első és második ne­gyedévben a megtisztelő második he­lyen végzett. Ám júliusban már a hatodik helyre csúszott, s ez figyel­meztető tanulság. Általában hullám­zás tapasztalható a Somogy megyei t akarékbetét-gy ű j tésben. Vannak kiváló postahivatalok és postai dolgozók, ■ mint Csurgó, Balatonboglár, Marcali, Böhönye, Kutas, Siófok, Tab, Kedrehely, Kadarkút és még legalább 20 község, ahol úgyszólván semmi kifogást sem lehetne emelni. De a jók mellett van Somogynak 65 S]7TTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTyTTTTTVVTyTVTTTVVTTTTTVTVTTTTTTTTyTTTTTTTVTTrTTVTTTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTf7TTTTTTVVTTVTVTTT községe, ahol júliusban csökkent a betétállomány, s másik 7 falu, neve­zetesen Örtilos, Torvaj, Csorna, Ka- zsok, Gadány, Polány és Zimány, ahol a gyenge munka következtében az 1000 forintot sem éri el a betét- állomány. Az ankét részvevői megállapítot­ták, hogy a hibák forrása nem kizá­rólag a posta dolgozóitól ered. Több segítséget várnak az OTP megyei és járási fiókjaitól. Természetesen töb­bet kell törődniük saját munkájuk­kal is, s felvilágosítani a dolgozókat a takarékbetét előnyeiről, biztonságá­ról. Az eddigi siker legfőbb titka az, hogy a dolgozóik bíznak a pártban, a munkás-paraszt kormányban s az értékálló forintban. Az állam szava­tol a takarókban elhelyezett pénzün­kért, s a felvilágosító szó nyomán tudják (erről októberben is meggyő­ződhettek) : megtakarított pénzük mindenkor kamatosán visszatérül. Példa van arra, hogy egyik-másik helyen még inkább a láda fiókjába zárják a nagy összegeket. És éppen ezt a maradi felfogást kell megszün­tetni a posta dolgozóinak. Bodó Zoltán ismertetett az anké­ton néhány intézkedési tervet, mely rövidesen rendeletként jelenik meg. Ezekből megtudhatták a postai dol­gozók, hogy az OTP és Postaigazgatóság egy­re jobban igyekszik honorálni a takarékossági mozgalomban vég­zett munkájukat. A tervezet szerint ezután még foko­zottabban érdekeltté teszik a postá­sokat a takarékbetét-gyűjtésben, s a kézbesítők is jutalmat kapnak eredményes munkájukért. Néhány érdekes újdonság is sze­repel a tervezetben. Többek között bevezetik az új betéti formát: a bár-< hol beváltható betétkönyvet, a »Há-| zi asszony« betétkönyvet, mely igen) sok előnnyel jár majd, új takarék- j bélyeget bocsátanak ki négy címlet-1 ben, mely egyedülálló a világon. j Az ankéton célfeladatot kaptak aj postás dolgozók. A megadott terv-) számokat már túlteljesítették, s itt) vállalták, hogy a betétállomány 6 5 millió forinttal való emeléséből rá-5 juk eső 2 millió 600 000 forintot tel-« jesítik. | Kedves ünnepség következett ez-| után. Garamvölgyi. Miklós, 1 a Pécsi Postaigazgatóság vezető- I je Deák Ernő siófoki, Jankovies | Béla kutasi, Eichinger Sándor | mikei, Tóth János somogyszobi, Z Csarankó Etelka zamárdi és Szi- | Iák Endre balatonfenyvesi postás t dolgozóknak pénzjutalmakat i adott át a betétgyűjtésben elért | kiváló eredményükért. Harmath Mihály, az OTP megyeit fiókjának vezetője pedig értékes | tárgyjutalmakkal fejezte ki a Taka-{ rékpénztár elismerését. Márkus Fe- í renc, Ortics Emilia, Balogh Mária, t Mátrai Márton, Holczinger Margit, | Békeffy István, Pintér Jenő, Bárdost Sándor, Jóba László, Peredi Gyula,; Füzes Józsefné, Zoliéi Istvánná, Kó-I nya Károlyné, Kincses Lászióné, | Deákvári János és Pintér Jenőt ugyancsak jó munkájukkal érdemel- j ték meg e jutalmakat. f Az ankét részvevői hosszan vitat-j koztak szakmai kérdésekről, módsze-J rekről. Az OTP jól sikerült rendez-1 vénye — úgy éreztük — serkentette| a postás dolgozókat ez országos ügy, j a takarékossági ínozgalom még jobb, t még aktívabb segítésére. AZ MSZMP MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA, A MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA, A MÉSZÖV ÉS A SOMOGYI NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE j TEHETSÉGKUTATÓ IRODALMI PÁLYÁZATOT! hirdet kötetlen témakörrel elbeszélés, novella, irodalmi riport és vers műfajokba tartozó művekre Pályázni lehet eddig nyomtatásban meg nem jelent alkotásokkal a következő feltételek szerint: A pályázaton bárki részt vehet. A prózai írásművek terjedelme nem haladhatja meg a 15 ritkán gépelt oldalt. Pályázni névvel és jeligé­vel lehet. Irodalmi riport I. díj 1200 Ft II. díj 800 Ft III. díj 600 Ft DÍJAZÁS: Elbeszélés, novella Vers ,1- díj 1200 Ft I. díj 800 Ft II. díj 800 Ft II. díj 600 Ft III. díj 600 Ft III. díj 400 Ft TÍZ nap, amely meqrenqette A VILÁQOT John Reed, a kiváló amerikai új­ságíró könyvében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tíz napjának történetét írta meg. A szerző 1917 szeptemberében érkezett Petrográd- ba. Meglátogatta az északi fronton harcoló csapatokat, részt vett a kü­lönböző pártok gyűlésein, beszélt a pártok vezetőivel. November 6-án jelen volt a szovjetkongresszuson, szemtanúja volt a Téli Palota elfog­lalásának. Ez az élesszemű, fáradha­tatlan riporter és forradalmár min­dent látott és mindent megértett. S ha egyes tévedések mégis becsúsz­tak a könyvébe, ennek okát abban kell keresnünk, hogy Reed e drámai napokban nem ellenőrizhetett min-í den adatot, minden értesülést. Azj összegyűjtött anyagot Amerikába ér-| kezésekor elkobozták tőle, nem fog-1 hatott könyve megírásához, de a Li-I berator című haladó folyóiratban | beszámolt az Oroszországban látót-1 takról. Amikor visszakapta jegyze-; telt, megírta az emberiség legizgal­masabb tíz napjának hiteles törté­netét. Könyve angolul 1919-ben ke­rült az olvasókhoz. Orosz nyelven a mű Krupsz'kaja fordításában, Lenin előszavával je­lent meg, s igen nagy sikert ért el. Az első teljes hazai, magyar nyelvű kiadása most lát napvilágot. Elmosolyodott. Arra gondolt, hogy ha egy kádba öntenék azt a sok krumplilevest, köménymagos levest, Vteggy-, korpa-, lekvárciberét, meg •azt a mindenféle habart lét, amit ő életében megevett — ajajaj, olyan nagy kád nincs a világon, még az egri érsek pincéjében sincs olyan hordó. Ha azután együvé öntenék azt a jó ételt, amit ő evett valaha, avval tán még az az ócska fazék se lenne tele, amit ma felrúgott a me­zőn. Hirtelen úgy tetszett neki, mintha a lábán volna a bocskor, s érezné, ■ahogy beleakadt a dróttal az edény. Nagyot rúgott. Ha ágyon feküdt vol­na, az menten összerogy, de ez a szalmadikó nem sokat törődik az ilyen ficánkolással. P^dig Kis János nagyot rúgott. A szegénységet rúgta el magától. 1MÁSNAP REGGEL mogorván ébredt. Ahogy a rossz álmot kidörzsölte a szeméből, tisztán érez­te, hogy igen nehéz a melle. Mintha pántok szorítanák. — Egye meg a fene a vén Saru- ■dyt, ma kieszem a vagyonábul. Eleget kapáltam neki. Nem mert reggelit enni. Ebédre meg se kóstolta az ételt, félt, hogy estére nem lesz éhes. Máskor, ha összeveszett a felesé­gével, akárhányszor megtette, hogy egész napon át nem evett egy fala­tot sem, észre sem vette. Most resz­ketett az egész belseje és szédülés fogta el az éhségtől: összeszorította a fogát, széles, erős, nagycsontú állkapcáját és szürke szemeivel mereven nézett előre. Egy vadállat makacs dühével viaskodott önmagával. De nem evett, megállotta. — ötven töltött káposztát! — ismé­telgette magában, s vaselhatározás­sal vágta kaszájával a rendet. Tak­tusra, mint az aratógép. Megszűnt körülötte a világ. Nem látta a nagy búzatáblát, se a körü­lötte dolgozó embereket, nem ismert senkit, semmit, nem volt múltja, jövője, egész valója az egyetlen, nagy alzarattá keményeden. Úgy ment eléje, mint valami emberi lé­ten felüli feladatnak. S érezte, hogy •az egész belseje, gyomra átalakult, s •hihetetlen munkára képes. Amint Hc szikrázó szemével belenézett a vi­lágba, képes lett volna vállalkozni arra, hogy a kévéket úgy eregesse le magába, mint a cséplőgépnél az ete­tő a dobba. Végre alkonyodon. Hazamentek a munkából. Otthon már dél óta ál­lott a lakodalom. Idő sem volt a hozzákészüléshez, le kellett ülni a terített asztalhoz. Kiss János egy zugba kerül; an­nál jobb. Falnak véti a hátát, s ak­kor hadd jöjjön az ellenség. Ezzel a vak és vad elszánással szállott szembe valamelyik őse egy kétezer emberből álló török sereggel. {ÓZTÁK A LEVEST. János nem sokallt, nem ke­vesellt semmit. Jó mély cseréptá­nyért kapott, amit a szakácsnő szí­nig öntött neki. Ujjnyi vastag volt a tetején az a sárga zsír, amely már nem is szakadt karikákra, hanem egybefolyt. Kiss János fogta fakanalát, s nyu­godtan, komolyan kezdett munká­hoz. A bélé reszketett, s alig bírt uralkodni a mohóságán. A tizedik Izanálnál rettenetes megdöbbenés érte. Úgy érezte jól van lakva. Sápadtság futotta el az arcát. Meg­érezte, hogy roppant feladatot vál­lalt magára. Megérezte emberi ki­csinységét. Mint valami szél suhant át agyán a gondolat, hogy nem fogja megbírni, amit vállalt. összerántotta a szemöldökét; ala­csony homlokán függőleges ráncok gyűrődtek, széles vasállkapcája ösz- szekattant, s nekidűlt újra a csatá­nak. Gépiesen, ahogy a kaszát eregeti ívben jobbról-balra, most a kanalat emelte taktusra a szájához, míg csak a tányér ki nem ürült. Akkor szédülést érzett és utálatos csömört. Az étel túlzsíros volt ki- vánnyadt, gyenge, zsírtalan löty- työkhöz szokott gyomrának. 'TÚRÓS CSUSZA KÖVETKE- ZETT. ízes, tejfölös, tövörtős, kövér. Jól telerakták a tányérját. És Kis János kivette a sárgacsont- nyelű török villát s ugyanolyan nyu­godtan, mint az imént, ezt is sorra beraktározta. Nem érezte az étel ízét. Nyomást érzett odabent és sze­retett volna levegőre menni. Vagy legalább káromkodni egy nagyot, keserveset. És végtelen fájdalommal, irigységgel nézett körül a népen. Mindenki vidám volt, nevetett, hab­zsolt. És ő már tudta, hogy vége. Ma már annyit evett, mint egész életében egy ülésre szokott. De ösz- szecsikorította a fogát, s odatartotta a tányérját a harmadik fogásnak. Ez lencse volt orrjával. Kint, a cselé­dek és munkások közt nem tartották meg a szokásos sorrendet, amit oda­bent a vőfély verssel szabott meg. Azt adták, ami közelebb esett. Ez ebből evett, az abból, Kis János mindenből. így ment ez két óra hosszáig, megállás, pihenés nélkül. Akkor jött a töltött káposzta. — ötvenet! — mondta magában Kis János és a szemére fátyol szál­lott. Nagy darab húsok voltak a töltött káposzták közé téve ráadásnak. És Kis János amint a három hatalmas töltelék után egy ilyen darab szí­vós, föv/stlen, rágatlan hmsdarabot le akart gyűrni — rémülten állott fel. A szeme kidagadt, szinte ki­ugrott szemöldökei alól, nyakán az erek kötélvastagságra dagadtak. Utolsó józaneszével kirohant a házból. Az eperfához ért, mikor megszaba­dult a bajtól. A torkán szoi~ult da­rab, amely már szinte megfojtotta, visszacsúszott a szájába. Szemébe könnyek gyűltek s áll­kapcsát olyan keményen vágta ösz- sze, hogy éket se lehetett volna kö­zé verni. Azzal a szenvedély részegségével mondta el magában: — Dögölj meg, kutya. Újra lenyelte a húst. És most is képtelen volt rá. Meg­akadt az a torkán és többet nem ment se le, se fel. Az ember két keze a levegőbe ka­pott; sovány, hosszú teste megfor­dult, s hanyatvágódott. Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak vég­leg el nem csendesedett. CENKI se vette észre, ^ hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1958. JANUÁR 31. A pályaműveket a Somogyi Néplap Szerkesztőségébe (Kaposvár, Sztálin út 14.) kell küldeni »Irodalmi pályázat« megjelöléssel. A köz­lésre alkalmas írásművek megjelennek a Somogyi Néplapban, mely­ért honoráriumot fizet a szerkesztőség. A pályázat eredményét 1958. március 1-én közli a Somogyi Néplap Felvilágosítást a pályázattál kapcsolatos bármely kérdésben a So­mogyi Néplap Szerkesztősége ad. (DunántíLL túpntűaészet — A lellei kiállításról — Egy csehszlovák látogató bejegy­zését olvassuk a vendégkönyvből. Ezt írja: — A kiállítás gyönyörű, osztályon felüli... Ezzel elmondott mindent a magyar látogatók százai­nak, a külföldi, lengyel, csehszlovák, német érdeklődőknek észrevételét, véleményét is. Valóban, a Dunántúli Népművészeti Kiállítás sokkal többet nyújt, mint amit előre vártunk. Alig lép be az ember a terembe, érzi az alkotások kielégülést nyújtó leve­gőjét, egy külön világba toppan, hol elmerülhet a nép művészetének cso­dálatában. Külön értéke a kiállításnak a vá­lasztékos, hozzáértésről tanúskodó rendezés. Általában díjnyertes nép- művészeti alkotásokat láthatunk. A kovácsoltvas vitrinben ott tündököl­nek a tahi Nagy Ferenc VIT-díjat nyert kürtje mellett legújabb finom­művű fa és szaru kompozíciói, me­lyek a művész alkotótehetségének eddig talán legszebb remekei. Az is­mert somogyi faragók között kiemel­kednek ifj. Kapoli Antal és Kálmán István munkái. Örömmel olvastunk egy nevet, a mernyeszentmiklósi Fe­hér Lajosét, öt mindössze három éve fedezték fel, akkor még egészen kezdetleges, primitív munkái láttán. Most kiállított művei már nagy mű­vészi fejlődésről tanúskodnak, s jog­gal foglalna,k helyet az ismert »na­gyok« munkái között. Minden vendég szívesen időz a sarki interior előtt. Somogyi mun­kákat .látunk itt, a Kaposvári Agyag­ipari Szövetkezet szemes népművé­szeti kályháját, Tábori József saját tervezésű és kivitelezésű fonott gar­nitúráját, melyen somogyi népmű­vészek hímzett párnái, térítői gyö­nyörködtetnek. A falakon habán edények, Tamás László, a népmű­vészet mesterének alkotásai. Az agyagkancsók. tányérok a régi ha­bán hagyományokat viselik magu­kon, mely a csehek sajátja volt. De ezek a munkák szakemberek vé­leménye szerint is — úgy színben, mint formában — felülmúlják ősei­ket. Ugyancsak Tamás László mun­kája a művészileg és technikailag egyaránt jól megoldott cserép étke­zőkészlet, melynek egyszerű díszíté­se, formái ragadják meg az em­bert. Kiállításra került a Dunántúlon egyedülálló balatonendrédi csipke is, s a vendégkönyv tanúsága szerint nagy elismeréssel szemlélték a láto­gatók. A falakon sárközi szőttesek, falifutók, tüzes, harsogó színű ba­ranyai sokác szőttesek vonzzák áz ember tekintetét. És ahány ablak a termen, annyi táj jellegzetes népmű­vészetét bemutató függöny. A sor­rendet nehéz lenne felállítani, mégis úgy érezzük, a sárközi szövetkezet száda függönye a legszebb, legpom­pásabb. A nyitott kookavitrinekben ismert karádi, buzsáki hímzésekkel találko­zunk, melyek közül Pasztusics La- josné párnái emelkednek ki. A má­sik oldalon számunkra eddig szinte ismeretlen höveji hímzések, Nyikos Rózsa és a többiek aprólékos mű­gonddal készült térítői láthatók, va­lamint az alkalmazott népművészet remekei. Az egyik vitrinben mo­dem szabású blúzokat látunk, mély­nek halvány színéhez, új formájához mégis oly nagyszerűen alkalmazko­dik a höveji hímzés. Gyönyörű ez a kiállítás, s egyik legfőbb értéke, hogy ismertté teszi a mai magyar népművészetet a láto­gató számára. A teremben Kis Ivor és más szakemberek kísérik útjára a szemlélőt, megkönnyíteni igyekez­vén a tájékozódást. A csoportos lá­togatók rövid előadást kapnak. Ez is a rendező szervek, a Népi Ipar- művészeti Tanács, a Háziipari Szö­vetség jó munkáját dicsérik. Csupán egyetlen kifogásunk van. Miért nem árusítják helyszínen a népművészek alkotásait. Igaz, címeket kap az ér­deklődő, ahol beszerezheti a neki tetsző munkákat, de sokkal célsze­rűbb lenne összekapcsolni a népmű­vészet ismertetését a terjesztéssel. (Természetesen nem a kiállításra ke­rült tárgyak eladására gondolunk.) Dicsérendő kezdeményezés, hogy az általános iskola tanulói is ellá­togatnak a kiállításra. Úgy gondol­juk, érdemes lenne ezt megszervez­ni a megye más vidékeiről is. Hisz sohsem tudhatjuk, kire lesz jó ha­tással, kiben ébreszti fel a művészi ambíciók még alvó tüzét. Sok érdeklődő tekinti meg e ki­állítást. És mi szeretnénk, ha még többen merülhetnének el a nép mű­vészetének élvezetében. Ezért kérjük, hogy a balatoni he­tek befejeztével hozzák el megyénk székhelyére is a kiállítást. A fárad­ság és költség sokszorosan megté­rül. J. B.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom