Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-29 / 228. szám
1 SOMOGYI NÉPLAP V asárnap, 1957. szeptember 29. VILLAMINTERJÜ A Tatarozó Vállalattól írják: VOLT EGYSZER EGY SZEKRÉNY... egy böhönyei kisiparossal Bazsó Ferenccel, a böhönyei KlOSZ-szervezet titkárával a kisiparosok gondjáról váltottunk néhány szót. örömmel állapította meg: a kisiparosság érzi, hogy a kormány számít rá és a szocializmus építésében ma már országosan is számottevő erő. — Ebben az évben — mondotta Bazsó Ferenc — a kormány nem egy intézkedésében adta tnújelét a kisiparosság megsegítésének. Gondolt itt elsősorban a nemrég nyújtott adó- kedvezményre, (tavalyhoz viszonyítva saját adója mintegy ezer forinttal csökkent) a megelégedést keltő anyagkiutalásra, az ipari tanulókról való gondoskodásra, stb. Mint a problémák alapos ismerője, kitért a felbukkanó hibákra is. — Ezek a hibák — mondotta — többségükben helyi jellegűek és lehetne rajtuk igen rövid idő alatt segíteni. Az illetékesek részéről egy kicsit több figyelmesség kellene az anyagelosztásnál. Ha körültekintőbb lenne ez az elosztás, akkor a nemrég Marcaliba szállított három vagon cement és másfél vagon mész Böhönyén maradhatott volna. A faluban dolgozó nagyszámú kőműves kisiparos sokszor azért nem jut munkához, mert a lakosság a távoli TÜZÉP-telepekről nem tudja időben beszerezni építőanyagát. Ezt áz anyagmennyiséget például a böhönyei TÜZÉP-telep is szívesen átvette volna és akkor jóidőre megoldódik a böhönyei kőművesek gondja. Felszínre bukkant a hiba az anyag- ellátás terén is. Igaz, hogy az anyag- ellátás a kisiparosság megelégedését szolgálja, mert helyesen állapították meg jórészt az egyes szakmák anyagigényét. A cipészek, hogy hogy nem, valahogy mégis hátrányt szenvedtek ennél a kalkulációnál. A számukra kiutalt negyedévi hat 'kilogramm anyag ugyanis kevés. Ahhoz, hogy keresetük kielégítő legyen, legalább nyolc kilogramm anyagra lenne negyedévenként szükségük. — A kormány erőfeszítései — mondotta Bazsó Ferenc szabó mester —, amellyel a kisiparosok nyugdíját akarja rendezni, körünkben általá-l nos tetszést keltett. Igaz, hogy a ki-l dolgozott nyugdíjtervezet nem sikerült valami jól. Főként azért, mert az egyhavi nyugdíjjárandóságot kissé magasan állapította meg. 156 forint sok egy kisiparosnak, és ez volt az oka, hogy a kisiparosság nem fo- godta azt el. A kormány, úgy tudjuk, ismét revízió alá vette ezit al kérdést. Reméljük, hogy meg is találja számunkra a legkedvezőbb megoldást. Beszélgetésünkben kiderült, hogy a böhönyei KlOSZ-tagság szívén viseli az ipari tanulók sorsát. Azon fáradozik, hpgy ahol mód van rá, köny- nyítsen helyzetükön. Böhönyén ugyanis, a körzeti falvakat is beleszámítva, mintegy huszonhat ipari tanuló dolgozik, akik hetenként Marcaliba utaznak iskolába. A környező falvak ipari tanulói azonban rendkívül kedvezőtlen körülmények között teszik ezt. Dédről például 14 kilométert gyalogolnak a fiúk Böhö- nyére és onnan 28 kilométert utaznak Marcaliba. Télen ezt igen nehéz megvalósítani. Ezért arra gondoltak hogy a helyi iskolával együttműködve, Böhönyén oldanák meg a huszonhat ipari tanuló oktatását. Ehhez egyetlen dolog hiányzik: az oktatásügyi minisztérium beleegyezése. Mi reméljük, most, hogy a kisiparosság hovatartozásához már nem fér kétség és egyetért, támogatja a kormány célkitűzéseit, már sokkal köny- nyebb a felszínre bukkanó hibák kijavítása. Segítsenek rajta azok, akikre tartozik. Elkészült a „gép"-háziasszony A bukaresti »Elektrobobinajul« kisipari szövetkezetben nemrég elkészült a »gép«-háziasszony. Villanymotorral hajtott új háztartási gép különböző műveleteket végez: burgonyát hámoz és szeletel, zöldségfélét, húst darál, kolbászt tölt, kávét, borsot és cukrot darál, tejszín- és tojáshabot ver, tésztát gyúr, edényt mosogat, stb. A kisipari szövetkezetben eddig nyolc darab készült el a »-gép«-házi- asszonyból és ebből az elmés háztartási gépből az év végéig száz darabot szándékoznak gyártani. Nem tőlünk függ, mikor készül el a nagyberki tanítólakás A Somogyi Néplap szeptember 18-i számában »Mikor készül el a nagyberki tani tólakás?" címmel Nagy Károly elvtárs, művelődés- ügyi felügyelő levele jelent meg. Meg kell mondanunk, hogy a levél több téves adatot tartalmazott. Többek között nem felel meg a valóságnak az, hogy a munkát a múlt év december 31-ével be kellett volna fejeznünk, mert hisz a Nagyberki Községi Tanáccsal kötött szerződésünk értelmében csupán 30 ezer forint felhasználás erejéig folytathattuk az építkezést, mivel a községnek több pénz nem állt rendelkezésére. A munka befejezésének, sajnos, ma is pénzügyi nehézségei vannak. A két épület eddigi kb. 180 ezer forintos termelési értékével szemben a tanács mindössze 54 ezer forintot tudott folyósítani. Többet nem is tud fizetni, mert ez évben sincs pénze. Mi a munkát nem folytathatjuk, mert hisz az elvégzett munka után nekünk munkabért kell folyósítani a dolgozóknak. Hogy tehetjük ezt, ha erre nincs meg a fedezet? Megállapítottuk, hogy Nagy elvtársat a Megyei Tanács Művelődési Osztályán helytelenül tájékoztatták, amikor olyan adatokat szolgáltattak, hogy 119 000 forint áll a lakásépítkezés rendelkezésére. Mi azt reméljük, hogy az illetékesek megtalálják a módot arra, hogy a még hátralévő munkák befejezéséhez a szükséges anyagiak rendelkezésre álljanak, ez esetben mi szíves örömmel befejezzük a félbemaradt nagyberki tanítólakás építkezését. Takács Lajos. a Tatarozó Vállalat főmérnöke- ISMÉT LEHET KAPNI a 125-ös Danúvia gyártmányú, közkedvelt kismotorkerékpárokat. Ugyancsak a Dongó segédmotorok alkatrészeiben sincs hiány. — Karcolat — ■Megírtam az anyámnak, hogy próbálja leküzdeni a köztünk lé- vő 200 km-es távolságot és juttassa el hozzám egyetlen családi örökömet, azt a szerény külsejű szekrényt, amely mindig olyan mélán állt a szobasarokban. Megjegyeztem: tanácsolnám neked, mama, a MÁV-ot. Nem tudom mit szólsz hozzá, de nem hinném, hogy hírnevéhez kétség fér. De mert a mama igen fontolgató természetű néhány sor buzdító beszédbe kezdtem és a végére csattanónak odaírtam hogy: Fel a fejjel, mama! Elvégre is a XX. században élünk és a MÁV Szállítmányozási Vállalat már egy igen modern intézmény szóval néhogy ökrösszekérrel küldd a szekrényt! A vonat várakozáson felüli volt. Tessék elképzelni, három nap alatt megjött a szekrény. Na, azért csak fejlődik ez a vasút — gondoltam. Örömtől repesve rohantam haza. A feleségem kritikán aluli módon zokogott, amikor betoppantam. — ...A szekrény! A szekrény...! — hajtogatta, és egyre befelé mutogatott. — A'szekrény! Csakhogy... — sóhajtottam. Nyaltába borultam és férfias könnyele gurultak a kezem fejére. — Ugye, azért mégis megható, ilyen gyorsan. Hiába, fiam, ez már a modern világ netovábbja. Micsoda hőstettek ezeken a szürke hétköznapokon! — Látod — vágtam ki magam az elérzékenyülésből — ezek megérezték, hogy a földön van a cucc... — Ezek ördögök — kiáltotta. — A szekrény!... — sikoltott nőm. — Igen, mondtam, ma egy óra 10 perctől nem lesz földön a cucc... — Ezek ördögök — kiáltotta. — Azok. Nem vitás! — bólintottam, ördöngős cselekedet volt. — Te honnan tudod? — Érzem. — Megőrjítesz, hogy mindenből viccet csinálsz! — De érzem, könyörgöm, hogy ördögök, őszintén érzem. Szívemre tett kezemet feleségem tépte le. A szobaajtóhoz cipelt és bemutatott! — Itt van! Nézd meg. Vedd a kabátodat és menj a többiért! — Bocsássa meg kedves családi szekrényem, egyetlen örököm, hogy az imént minden könnyemet elsírtam — örömömben. A sors iróniája, hogy most, amikor bánatomban kellett volna sírnom, nem volt egy csepp sem. Álltunk és néztük egymást.. Siralmas volt. Igen szekrénykém, te csak voltál... A legközelebbi telefonhoz rohantam és a vasutat tárcsáztam: Kérem, jelentem, hogy a szekrényem maradványai megérkeztek. legyenek segítségemre, nézzék meg a raktárt, a szállítókocsikat... a ... A hiánylista a következő: hátul nincs meg két láb, (izmosak voltak pedig) letörött a teteje, ... hiányzik az egyik oldala ... drót teszi az ajtósarkot... a nyomokból arra lehet következtetni, hogy útközben egy nem egészen reális terheléstől beszakadt... Letettem a kagylót. Berohantam és szidtam a MÁV-ot. A feleségem diadalmasan sietett elém. — ! Megvan! — Mi? — Az alkatrészek... Valamennyit beleszórták a fiókba. — Milyen becsületesek ...! M as nap egy levelezőlapon tudósítottam az anyámat. így: »... Azért mégiscsak jobb lett volna ökrösszekéren ...« — di — : «CgClKSOSOMBOfkSJliáeuíziti a Elcsendesedett a Balaton partja... Nem hallatszik már vidám muzsikaszó esténként a szórakozóhelyekről ... Hullanak a falevelek ... Közhely, dlcsépelt sztUoak, de mégis mind igaz. Nem látni már Fonyódon, Balatonbogláron naptol égetett, rövidnadrágos fiúkat, shortban kerékpározó lányokat. Aki ilyenkor is még a műutat rója kedves acélparipájával, hosszú nadrágot húz, pulóvert vesz magára, hogy ne érje annyira a sokszor mér csípős szél. Kihalt, csendes minden. Nap mint nap többen utaznak el a Balaton partjáról, mint amennyien érkeznek. Pedig néhány héttel ezelőtt még milyen nagy volt itt a forgalom! Négyen a sokezerből.., Mit visz az ember gyűrött holmival teli bőröndön kívül, amikor behúzza maga mögött az üdülő ajtaját és már nincs egyetlen hang, amely utána szólna, hogy viszontlátásra! Csak emlékeket. Furcsa és édes, borongás, már nagyon távolinak tűnő emlékeket, amelyek pedig tegnap még eleven valóság voltak... Nem kívánom Kovács Ferinek, a budapesti szakmunkásnak és családjának, akik ezekben az órákban hagyják el a Balatont, hogy parancsolják meg önmaguknak, most már csak a holnapra fognak gondolni. Nem. Ez a perc még a nyáré, a muzsikáé, a magasbacsapó szertelen jókedvé, az évezredes, de minden tavasszal újra ifjú Balatoné ... A bőröndön kívül itt mindenki visz valamit. Pityuka emlékei közt egy vitorlás regényét, amely egyszer elindult a Balatonon szerencsét próbálni és amikor az út a legszebb volt. a parton megszólaltak a viharágvúk... A kis Erika a játékos, könnyen lebbenő balatoni kendőket szorongatja még most is. Anuut két hétig kiszolgálták. Nem vasalt, nem mosott, nem főzött, olcsón és mégis jól élt. Ez egyszer róla gondoskodtak. No és persze az sem kutya, hogy ez alatt az idő alatt egyetlen egyszer sem zördúltek ösz- sze a férjével, mert megint kozmás lett a rántás... És a papa? A papa a megszámlálhatatlan pohár sörön, a finom ételeken, a sakkon, a vízisporton kívül egy pillanatra gondol arra az államra is, amely mindezt biztosítja a dolgozóknak. Igen, nem tagadják Kovács Fe- rencék, hogy a varázs, amely egy gondtalanul töltött szabadság után ide köti őket, még most is eleven és a szeptembervégi szélben kipirosítja az arcot, játékossá teszi a pajkos fürtöket és nagyon-nagyon elszomorítja az ember szívét... A vasárnapi üdülők Kovácsék két hetet töltöttek el vidám gondtalanságban a magyar tenger partján. De hány ezren voltak, akik hetenként csak egyszer tudták megmártani magukat a tó hűs vizében, csak ünnepnapon barníthatták bőrüket a nap sugaraiban! Azok az emberek, akik egész héten át a földeken dolgoztak, s csak a hét végén tudtak vonatra ülni, hogy a Balaton melletti pihenjenek egypár órát, igyanak néhány pohár sört, s utána újra folytassák a kenyeret adó föld művelését. Ki tudná azt megszámolni, hogy vasárnap hajnalban, amikor a nyári nap első sugarait bocsátotta a látóhatár fölé, hány százan ültek fel a vonatra Somogy szobán, Marcaliban, Kéthelyen, hogy Balatonkoresziú- rig, vagy Serényig utazzanak. Addig az állomásig, ahol már látszik a sima, kék színű víz. Idős paraszt- emberek igyekeztek ilyenkor ezekről az állomásokról a part felé, s mosolyogtak azon, hogy a fiatalok, akik még nem érzik meg annyira a hétköznapi fáradalmakat, megelőzték őket. Mire ők fürdőruhára vetkeztek, azok már vígan lubickoltak a hullámok hátán ... Ez a két balatonvégi falu, Bala- torikeresztúr és Ealatonberény is elcsendesedett. A strand elhagyatottan szomorkodik a part közelében. A zöld füvön nem labdáznak barnára, sült karú. fiatalok, akik ha »beutalt üdülőt« láttak, egy kicsit széoyenkeztek amiatt, hogy nekik csak a rövidujjú ing alól kilátszó bőrük találkozhatott eddig a tűző sugaraklcal, mert a munka miatt nem értek rá sütkérezni... Gyűjtik a csónakokat A révkapltányság fonyódi kirendeltségén, bármennyire is »hivatalból« kell ezt csinálni, azért a csónakok összegyűjtését egy kicsit szomorú dolognak tartják. Igaz, ez azt is jelenti, hogy elült a gond. És a víz őreinek homlokán minden bizonnyal sokkal kevesebbszer üt ki a ránc az emberek életéért való aggodalom miatt. Feltehető, hogy ezután már eygáltálán, vagy csak elvétve fordul elő baleset, hisz hallgat a parton a viharágyú, néptelen a víz. Borongás hangulatban, könyvek fölé hajolva, magában füstölög az ügyeletes. A kandallóban nem ég még a tűz, de ebbe a dermedt, néma mozdulatlanságba szinte belefázik az ember. Nagy nyugalommal fogad bennünket, szavai színtelenek. — Eltűntek a vendégek — mondja —, összeszedjük a csónakokat. Nemsokára majd jönnek át a túlsó partról a télre bevásárolni. Rájuk ügyelünk. Meg aztán itt lesz hamar a nádaratás. ... Igen, a nádaratás. És a nád hatalmas dzsungeljából ijedten rebben majd egy-egy pihenni készülő madár... Pihenhet a szobaasszony Balatonboglár, Hullám Szálló Nagy forgalom volt itt a kánikula napjaiban. Sokan ostromolták meg ' a portást egy-egy szobáért, vagy akár fekhelyért is, amikor beérkezett a néhány lépésnyire lévő állomásra az üdülőket hozó vonat. Két szobaasszony volt akkor, s mégis alig győzték a munkát, az ágyak áthúzását, a vendégek kéréseinek teljesítését, a kulcsok kiadását. Most egy dűl van Sámson Magda a kis szolgálati szobában. Egy han- gulatlámpa fényénél ül és írogat. Az asztal, a szekrény nem a megszokott helyén áll. — Nem tudok mit csinálni — mondja —, hiszen most már olyan kevés a munkám. így ha nem tetszik a szobám elrendezése, átforgatom a bútorokat, más helyet keresek számukra. — Olyan kevesen keresik fel szeptember végén már a Hullám Szállót? — kérdezzük csodálkozva. — Kik jönnének ide ilyenkor? — kérdez vissza. — Az üdülők már mind elmentek. Ujalc nem jönnék helyettük. Mostani vendégeink ellenőrök, hivatalos kiküldetésben lévő emberek. Néha-néha betéved agy olyan szálláskereső is, aki motorkerékpárral, vagy gépkocsival járt erre és járműve éppen itt mondta fel a szolgálatot... Ezek a vendégek már valóban nem adnak sok munkát Sámson Magdának. Ráér gondolkodni az elmúlt hónapok mozgalmasságáról, s a következő nyárról, ami ugyan biztosan megint sok munkát jeleni számára, de örömmel is jár. A meleg napok, a Balaton hűsítő hullámai örömévei, amelynek vizében mégiscsak mindennap megfürdöhet a szobaasszony, hiszen annyi idő azért akad a mozgalmas napokban is. A fiatalok a télre készülődnek Sámson Magdán kívül sok ezer ember tölti a telet a Balaton partján. Olyanok, akiket ideköt munkájuk, a föld, az üzem. Mit csinálnak ezek azokban a hónapokban, amikor nem lehet fürödni, amikgr a más vidéken lakó ember nem is gondol a magyar tengerre? Végzik napi munkájukat, s a hosszú estéken is megtalálják a maguk szórakozását. Eljárnak a kultúrott- honba, sakkoznak, táncolni, énekelni tanulnak, vagy éppen egy színdarab előadására készülnek. Milyen szép feladat ez is, milyen sok izgalommal jár! S ezekre már most meg lehet kezdeni a készülődést. Akik már több éve szorgalmas látogatói a művelődés házának, színdarabokat keresnek, szakköröket szerveznek, sakkbajnokságokat írnak ki, s azokat a fiúkat, lányokat is bevonják munkájukba, átok eddig még nem járlak az otthonba. Ma még csak itt tartanak, de néhány hét múlva megkezdődik a komoly munka is. Benépesülnek a klubszobák, színpadok, s mire elérkezik december, a színjátszók, táncosok, énekesek bemutatják a falu lakóinak, mit tanultak az őszi hónapok alatt, mivel foglalkoztak akkor, amikor már elmúlt a fürdés ideje. Viszontlátásra, nyár Végtelen hosszú tehervonatok fújják ki a száz kilométerek fáradságát a bogiári állomáson. Olyan zsúfoltak a vágányok, hogy szinte elveszik bele a pályaudvar. A forgalmista jelzést kap, a személyvonat nemsokára itt lesz. Szorítanak neki valahol egy szabad sínpárt. A forgalmistához lépek: — Hány utas volt a pénztárnál J — kérdem. — Egyetlen egy... az is a munkahelyére ment... A forgalmista, akinek a nyár több felelősséget, nehezebb munkát hozott. A négy állandó üdülővonat megkétszerezte a feladatokat. Most már a kisegítő pénztárosnak sem akad dolga. Elment már, mint ahogy elment a nyár. Az ittmaradt forgalmi szolgálattevő mégis, újra a nyár mellett döntene. Hiányzik valahogy a pályaudvar színes elevensége, hiányzik belőle az ember, ö vette leg lőször észre, bizony megritkultak az üdülők. De tudja, hogy jövőre ismét befut Budapest felől az első felvirágozott, ablakaiból ezer arccal néző üdülővon it. Es hogy mindez így történt, tudomásul veszi. Nem lázong miatta, ez a természet törvénye ... A vonat peronján nem ilyen egyszerű a dolog. «■Búcsúzni a nyártól, de nagyon nehéz...« — különösen, ha lány, és 18 éves az ember. Varga Marika, aki a Balatoni Hetek örömeinek élvezője, szüretelöje volt, most komor arccal távozik. Szeme átveszi a háborgó víz szürke színét. Nem érdekli semmi abból, ami körülötte történik. Vagy mégis? Nicsak. Felkapja a fejét. Figyel. A vízen most indul néhány csónak, és a nádas mögül hajó orra bukkan ki. Az árbocon zászló lo- •bog. Milyen pompás ez a zászló! Sétaha'ó tán? Elmosolyodik, vonásai megszépülnek belé ... Kendő után kap, integetni altar, de félúton le- hanvatlik a karja. Közös cmelcát hoz a szél: » ... Nem fogott az egyebet, piros szárnyú keszeget.« Halászok. Az őszi víz vándora:. Csak egy pillanatra járt itt újra a nyár. Kegyetlen tud lenni, de fel a fejjel, Marika! A nyár nem felejtette el, hogy velünk a legszebb. Mi értékeljük igazán a virág illatát, élvezzük legjobban a vizet, becsüljük és áhít- juk legjobban a meleget. Visszajön a nyár hozzánk? És mi visszavárjuk! Szegedi Nándor— Weidinger László
