Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-04 / 206. szám
AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 206. szám. ÁRA 50 FILLÉR Szerda, 1957. szeptember 4. KÁLLAI GYULA MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTER RÁDIÓBESZÉDE LENGYELORSZÁGI TAPASZTALATOK MIÉRT NINCS SOMOGYBÁN IRODALMI ÉLET? BÍRÓSÁGI HÍREK Ülést tartott a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága szeptember 3-án, kedden ülést tartott a megyei tanácsháza kistermében, melyen resztvettek az MSZMP megyei VB, a KISZ megyei bizottsága képviselői, az ügyészség vezetője, a megyei bíróság elnöke, a Terményforgalmi és MEZŐÉRT Vállalat igazgatói, a mezőgazdasági és felvásárlási állandó bizottság elnöke, valamint az ÉM felvásárlási kirendeltség vezetője. Az első napirendi pontban Gábor Dávid TV igazgató ismertette a terményfelvásárlás helyretét, ezután Sasi János, a mezőgazdasági osztály vezetője tartott előadást a megye földrendezéssel érintett területein folyó földrendezési munkákról, a földrendezéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. Végezetül a III. negyedévi adóbevételi terv végrehajtásáról számolt be Kardos Béla, a pénzügyi osztály vezetője. Beszámolójában részletesen ismertette, hogy megyénk járásai és Kaposvár város milyen eredményeket ért el a III. negyedévi adóbevételi tervek teljesítésében, még azon nehézségek ellenére is, amelyeket az ellenforradalmi események állítottak a pénzügyi dolgozók elé. Mindhárom napirendi pont előadójának beszámolóját vita, a határozati javaslatok megvitatása követte. A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága keddi ülésének részletes ismertetésére — különös tekintettel a terményfelvásárlás és a földrendezés általános érdeklődést keltő problémáit illetően — lapunk későbbi számában még visszatérünk. Nemcsak a Kaposvári Kisker, lett gazdagabb, szebb lett városunk képe is Szerencsére már csak a múlt eléggé kellemetlen emléke az üzletek előtti sorbaállás. Tegnap reggel mégis hosszú sorokban kígyózott a tömeg egy Május 1. utcai új kereskedelmi szaküzlet előtt. Nem minden irónia nélkül jegyezte meg azonban az egyik arra járó ekként: még az a szerencse, hogy nem három, hónappal ezelőtt sorakoztak itt az emberek. Sok igazság van ebben a megjegyzésben. Pár hónappal ezelőtt ugyanis e megnyitásra váró üzlet helyén a Bizományi Áruház honolt. Szinte a közóhajnak tettek eleget tanácsi szerveink, amikor ezt a nem a város szívébe kívánkozó kereskedelmi szervet máshova helyezték. A BÁV áthelyezését követő napokban, hetekben függöny takarta el a helyiséget az érdeklődők szeme elől. Odabenn szorgos munkáskezek, a Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat asztalosai, lakatosai fúrtak, faragtak, építettek, hogy kezük nyomán új, szép, szemet-lelket gyönyörködtető üzletház épüljön. Tegnap, a megnyitás napján már minden készen várta az ünnepélyes üzletnyitást, a vevőközönséget. A megnyitóról talán annyit: nem különbözött ez a többi szokásos üzletnyitásoktól. Legalább is külsőségében nem. A belső, úgynevezett kulisszatitkokat vizsgálva azonban mégis találunk rendkívülit Rajta Mihály igazgató megnyitó beszédében. Kitűnt ugyanis, hogy a saját erőből készített üzletberendezés és át- I alakítás alig egy ötödét emésztette fel pénzértékben annak az összegnek, amelyet normális körülmények között a rendszerint agyontervezett és túlbürokratizált aktahalmazokkal járó üzletátalakítás felemészt. Rajta Mihály és Dobszai Dezső maguk voltak a »tervezők", Bóna Lajos asztalos és munkatársai pedig a kivitelezők. Hogy jól látták el feladatukat, ezt egyrészt elárulja a külső. Bónáék jó munkájuk elismeréseként pedig tegnap kapták kézhez ezer, kétezer, sőt háromezer forintokat tartalmazó borítékokat, mint célprémiumot, azért, mert előirányzott munkájukat határidő előtt és kifogás nélkül végezték el. No. de beszéljünk magáról az üzletről is, amelyet egy szóval lehetne leginkább jellemezni: gyönyörű. Valóban minden igényt kielégítő, pompás üzlet a Kaposvári Kisker. 127-és számú rádió- és villamossági szaküzlete, ahol a vevők a megnyitás napján már a legnagyobb megelégedés hangján nyilatkoztak. Hogyisne, a Vas- és Műszaki Nagyker. vezetői elhalmozták áruval ezt az üzletet, s a máskor hiánycikk számba menő mosógép, Villamostűzhely stb. az első napon szép számmal állt a vevők rendelkezésére. Cserni István, a kitűnő villamos-szakember, a bolt vezetője azzal biztatott bennünket, hogy ami kapható, az ezután is minden megtalálható lesz a 127- es boltban. Még egy szempontból lesz merőben új a 127-es rádió- és villamossági szaküzlet. Ezt elárulja a Május 1. utcai épület tetején felállított, Kaposvárott legelső, különleges antenna is, a televízió antennája. A bolt megnyitásának előestéjén már megtörtént a kísérleti vétel. A budapesti kísérleti adó műsorát ugyan nem sikerült felfogni Kaposvárott, de annál szebben, s szinte tökéletesen tükrözte a televíziós vevőberendezés a gráci adó műsorát, sőt egy-két olasz televíziós állomás adását is. Rajta Mihály, a Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója úgy mondotta, ha az üzlet már rendes kerékvágásba lendül, akkor esetleg esténként a kirakatban elhelyezett televíziós vevőkészüléken a kaposvári járókelők is megismerhetik majd a technikának ezt a Kaposvárott még csak hallomásból ismert ágazatát. E televíziós műsort éppen olyan érdeklődéssel várjuk, mint amilyen érdeklődéssel tekintettünk a tegnap megnyílt 127-es számú szaküzlet megnyitása elé, amellyel nemcsak a Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat lett gazdagabb, hanem szebb lett. városunk képe is. Kampány előtt a Cukorgyárban (Beszámoló a 4. oldalon.) Sajtófogadás a Bolgár Népköztársaság nagykövetségén A Bolgár Népköztársaság közelgő nemzeti ünnepe, a felszabadulás évfordulója alkalmából kedden délelőtt sajtófogadást rendeztek a budapesti bolgár nagykövetségen. Krisztyu Sztojcsev rendkívüli és meghatalmazott nagykövet válaszolt a magyar sajtó számos megjelent munkatársának kérdéseire. Többek között szólt a mezőgazdaság szocialista átalakításának bulgáriai tapasztalatairól. Egy másik kérdésre válaszolva a nagykövet a Hazafias Arcvonal múltjával, jellegével és szervezetével foglalkozott. A bolgár ipar fejlődéséről szólva Krisztyu Sztojcsev kiemelte, hogy a fejlesztésnél gondosan figyelembe vették a hazai sajátosságokat. A nagykövet a baráti hangulatú sajtófogadáson egyebek között a bolgár disszidensek nyugaton kifejtett aknamunkájával is foglalkozott. IV AGYATÄD FELÉ UTAZVA J-'1 egész idő alatt arra gondoltam, milyen jó lesz néhány szép, csendes órát eltölteni a 161 tó gazdaságában, az Alsó-somogyi Halgazdaság egyik üzemegységében. Leülni egy tó partjára, beszélgetni valamelyik idős halászmesterrel a munkáról, hétköznapi dolgokról, s közben figyelni, mikor ugrik fel a víz felszíne fölé egy-egy jól megtermett tükörponty. Az sem lett volna baj, ha a tópart helyett ladikba telepedünk, s olyan helyre eveznénk, ahol a sima víztükröt felzavarva éppen halászok dolgoznak. Szerettem volna látni, hatalmas hálójukkal hogyan merítik ki a ficánkoló »termést", mint osztályozzák, válogatják minőség szerint. Az események azonban másként alakultak. A szép elgondolásokból nem lett semmi, mert a gazdaság- irodájához érve felvilágosítottak: »Sem az igazgató, sem a főagronómus nincs itthon. Vendégek jöttek, azokkal mentek el". A vendégek kilétéről azonban semmit sem mondtak, így mikor néhány percnyi keresés után megtaláltam a kis társaságot, Lenkei Ottó, a gazdaság igazgatója, nagy meglepetéssel szolgált: — A velünk szemben ülő nő és férfi Nyugat-Németországból jött — mondotta. — Házastársaik. A férjet Kurt Schradernak hívják, s a Möller und Reichenbach halnagykereskedő cég tulajdonosa. Azért jöttek el Hamburgból Magyarországra, hogy kereskedelmi megállapodást kössenek nagyobb mennyiségű tükörponty szállítására. Most ellátogatnak néhány halgazdaságba, hogy megnézzék, melyik a legmegfelelőbb áru számukra. Ezért jöttek hozzánk is. Schrader úrék ugyanis válogatósak. Igaz, tehetik, mert hallal elég jól állnak. Németország vizei is bővelkednek benne, meg ott van a tenger. szintén nagwraennyi'ségű halász- nivalóval. A Möller und Reichenbach cég azonban kényes ízléssel szedi össze választékát. A legjobb minőségűt akarja adni a viszonteladóknak, HŐclLclslzLí, paprikás Leiz a simúíujáti pántlikái — ^JőcutihiuiQ ban — persze azért, hogy ebből neki is a legjobb jövedeljne legyen. Ezért több külföldi országból, a többi között Jugoszláviából is importéi. Legjobbnak azonban a magyar vizek halait tartják a németek. Szeretik télen, nyáron, halászlének, paprikásnak, sültnek, rántottnak, mindenféleképpen elkészítettnek. Kereslet tehát van, s a nagyatádi példa alapján kínálat is. Először a fehér asztalnál halászlé, rántotthal formájában. S Schraderék tetszését már ez is megnyeri: — Gut, sehr gut — jó, nagyon jó — mondja a feleség szakértő elismeréssel. Férje ugyanezt azzal fejezi ki, hogy egyhajtással megiszik egy pohár sört. A nagykereskedő azonban a helyszínen is meg akarja nézni a pontyokat, legfőképp azért, hogy tudja, milyen súlyúra és osztályúra számíthat. A vendégek és vendéglátók felkerekednek hát, s megkezdődik a vadregényes utazás. Gépkocsin, gyalog, lóvontatású kisvasúton. Ki a si- mongáti üzemegység tavaihoz. A BESZÉLGETÉS témája a hal nevelése, tenyésztése, s nem utolsó sorban eladása. Mert ez is fontos. Nemcsak a német házaspárnak, hanem nekünk, magyaroknak is. Hiszen a mellettünk elmaradozó, s ismét feltűnő tavakban élő jószágok valutát, komoly pénzösszegeket jelentenek számunkra, amiből új gépeket, felszereléseket/ szöveteket, s más árucikkeket vásárolhatunk államunk, népünk gazdagítására. A kisvasút személyszállítóvá előléptetett vagonjai megállnak egy tó sarkánál. A kikötött ladiktól fiatal, sötéthajú férfi lép elő: Marsai János, a simongáti üzemegység vezető- 1 je. Már mutatja is a sebtében, válogatás nélkül kifogott példányokat. A németek kezükbe veszik, nézegetik, nyomkodják egyik-másikat, megpróbálják megállapítani súlyát. Közben egyre hajtogatják: — Schön, sehr schön, wie schön! — Szép, nagyon szép, milyen szép! Most egy idős halász másik tóból újabb mintát hoz. Itt már nem is kell beszélni. A másodnyaras tükörponty csatát nyert. Schraderné ügyesen, nehogy valaki észrevegye, félrehívja férjét. Halk beszélgetés, vita kezdődik. Az asz- szony arra próbálja rábeszélni a nagykereskedőt, hogy a lehető legnagyobb mennyiségűt kösse le a halból. Formája — mert ők csak a magashátú fajtát szeretik, s ebből van elég —, nagysága, kövérsége megfelel, nincs hát min gondolkodni. Nem tudom, mire végződött a néhány perces »különtárgyalás", de Schrader úr azzal tér vissza, hogy az első osztályú pontyból 30 mázsát kér. A TE- RIMPEX külkereskedelmi vállalat megbízottjától megtudom, hogy az összes mennyiségnek ez csak kis hányada, hiszen a nagykereskedő harminc tonna halat akar Nagyatádról elvinni az ősz, s a tél folyamán. — Ennek semmi akadálya — mondja Lenkei Ottó igazgató és Ri- manóczi Endre főagronómus szinte egyszerre. — Hiszen halunk van bőven. Ha ennyit el is visznek Nyugat- Németországba, még akkor is marad számításunk szerint négyezer mázsa pontyunkból. ILI ÉG SOKAT SZERETNÉK kér- dezni, de nincs rá idő. A német vevők indulnak vissza, mégpedig nagyon jó hangulatban. Mint mondják, mielőtt a halakat látták volna, nem voltak ilyen rózsás kedvükben, sőt egyenesen dühöngtek. Féltették rossz útjainkon ragyogó, új Mercedesüket. A pontyok azonban úgy látszik, mindenért kárpótolták őket. Nemhiába régi kereskedő emberek. Mindketten úgyszólván a halas szakmában nőttek fel, tudják, mi a jó. Márpedig ebből a pontyból olyan rántotthalat lehet készíteni, hogy minden német megnyalhatja utána az ujját... Kurt Schrader és felesége elbúcsúzott. A szürke Mercedes után csak a nagy porfelhő és a jóleső, büszke érzés maradt arra a gondolatra: lám, ott Nyugaton kénytelenek elismerni, hogy tudunk dolgozni, versenyezni más országokkal is. Dehát hogyan? Milyen munkát kell végezni, hogy az eredmény ide vezessen? Erre már a gazdaság igazgatója ad választ: — Sokat és nehezet — mondja, s mindjárt hozzá is teszi: — A helyzet ugyanis az, hogy az ország ösz- szes gazdasága közül a miénknek, az Alsósomogyi Halgazdaságnak van a legtöbb, 161 tava. S ez az 1954 holdon elterülő víztükör még ráadásul szétszórtan, egymástól távol van. Sok munkát jelent tehát mindegyik bejárása, vezetése, ellenőrzése. — A nehezét meg a megfelelő tenyésztés adja — veszi át a szót Ri- manóczi Endre főagronómus. — Szakszerűen kell ellátni, kezelni a halállományt, óvni kell a megbetegedéstől, elpusztulástól. El lehet képzelni, milyen érzés az, amikor jelentik: kérem elpusztult halat találtunk a víz felszínén. Másnap már tizet mondanak, a harmadikon pedig százat, s néha nem tudunk segíteni, csak számítgatjuk, hogy ennek következtében mennyivel csökkent a pontyok száma, s a jövedelem. De amikor szép az állomány, öröm látni, hogy minden eleség elfogy, hogy fejlődnek az egy-kétnyaras halak, s a háló egyszerre 10—15 mázsát is kimerít belőlük! ÜZEN A NYÁRON jó a »ter- més". Eddig már 300 mázsa pontyot küldtek a gazdaságból a fővárosi piacok ellátására, szeptemberben pedig 500 mázsát akarnak kifogni a tavakból. Rövidesen elfogy a »tervezett" baleleség s utána már »terven felüli« etetés következik. Ez többlet halat is jelent, ami nagy haszon a gazdaságnak. Mint ahogy az a sertéshízlalás is, amivel szintén foglalkoznak. Csakhát, sajnos, bajok is vannak, mégpedig éppen a takarmánnyal. Á halakat ugyanis nagyobb részben árpával, valamint kukoricával táplálják, ahhoz pedig, hogy egy kiló halhúst nyerjenek, árpából 4,5—5 kilogrammra, kukoricából pedig 4,5 kilogrammra van szükség. Ez megdrágítja a munkát. Amiből viszont kevesebb mennyiség kellene, mert táplálóbb, az nincs. A csillagfürtről van szó, ami a somogyi homokon rendkívül jó termést hozna és igénytelen, olcsó növény, de nem termelik. A halak gyorsan nőnének, híznának tőle. 2,5—3 kiló csillagfürt eredménye egy kiló halhús. Ebből kellene tehát sok,1 nagyon sok a gazdaságnak. Talán sikerül megoldani ezt a problémát is. Addig azonban nem érnek rá szomorkodni hiányán, mert sok a tennivaló. Be kell fejezni a már megkezdett tótakarítást, a nád, sás vágását, s rendbehozni az ivadékok, valamint a piacra szánt halak telel- tetőjét. Aztán októberben kezdődhet a nagy halászat, a szállítás belföldre és exportra egyaránt. Csehszlovákiába, Ausztriába, Angliába és a nyugat-németországi Hamburgba, ahol finom halászlé és paprikás lesz a simongáti pontyból... Weídinger László
