Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-25 / 224. szám
fi ZETER NAGYOBB GONDOT A RÉSZ JEGY 4L ÁRNÖVELÉSRE! Nem múlik el egyetlen nap sem, hogy a részjegyalap-emelési akcióról ne folyna szó irodában, boltban, felvásárlóhelyen, vagy tanácsnál. Nagy versengés folyik a földműves- szövetkezetek között; tapasztalatcserék, a dolgozók beszámoltatása követik egymást nap mint nap. Azokat, akik az ezzel kapcsolatos feladatot jól megoldják, dicsérik, a rosszakat korholják. Nem volt még feladat a földművesszövetkezeteknél, amely az apparátus valameny- nyi dolgozójától ekkora aktivitást, lelkiismeretes munkát követelt volna meg. A feladat szép és nehéz. Végrehajtása szívósságot, türelmet követel a fmsz-ek minden dolgozójától, mert tudni kell mindenkinek, csak abban az esetben váltható valóra a kitűzött 2 400 OOO forint tészjegv- alap-nöuelés, ha egy emberként ösz- szefogva dolgoznak. Neszünk néhány példát az eddigi munkából, jót is, rosszat is A Csokonyavisontai Földművesszövetkezet szeptember 15-ig 39 800 forinttal emelte részjegyalapját. Hogy miért ez a bizalom a tagság részéről? Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a fonsz kiépíti a gyógyfürdőt, mely Csokonyavisonta fellendülését vonja maga után, ez pedig a község minden dolgozóját érdekli és sarkallja. A Babócsai Földművesszövetkezetnél az 57,80 forintos egy főre eső részjegy-átlagot 75 forintra akarják felemelni. Két hét alatt 10 36Ó forintot szedtek be a tagságtól. Hasonlóan jó eredmények születtek pl. a Kaposfői Fmsz-nél, ahol 13 230 forinttal, a Balatonboglári Fmsz-nél, ahol 10 900 forinttal, a Balatonmáriai Fmsz-nél, ahol 10 800 forinttal, a Kéthelyi Fmsz-nél, ahol 16 000 forinttal, a Nagyatádi Fmsz- nél, ahol 25 000 forinttal növekedett a részjegyalap két hét alatt és a So- mogysámsoni Fmsz-nél, ahol január 1 -tői kezdve 28 700 forint összeget fizettek be rész jegy emelésre. Sajnos, több példát tudunk hozni a gyenge eredményekről, mint amennyi jót soroltunk fel. Topo- náron pl. két hét alatt csak 200 forinttal emelték a részjegyalapot. Böhönyén 560 forint emelkedés volt. őszintén szólva, csodálkozunk a Bö- hötnyed Fmsz vezetőin, akik eddig, különösen az utolsó évben, minden területen élenjártak. Reméljük, hogy kiköszörülik a csorbát fmsz-ek egyetlen forinttal sem emelték részjegyailiapjukat. Természetes, ha a földművesszövetkezeti alkalmazottak és vezetők nem mutatnak példát, akkor a tagságtól sem lehet sokat várni. A Bábonymegyeri Fmsz-nél mindössze 50 forintot, Zicsen 400 forintot, Lakócsán 300 forintot, Csurgón 650 forintot fizettek be eddig. A Csurgói Fmsz-nél meg kell állni egy pillanatra: járási székhely, több mint 100 dolgozója van, a járási központ rendszeres támogatását élvezi és mégis ilyen gyenge eredményt ért el. A Csurgói Fmsz elnökének sokkal nagyobb gondot kall fordítani erre a feladatra, jó szervezéssel, a vezetőség és dolgozók példamutatásával, véleményünk szerint, még helyre lehet hozni az eddigi mulasztásokat. Csodálkozunk azon is, hogv a Kőröshegyi Fmsz mindössze 50 forintot tudott elérni két hét alatt. Mindezekből láthatjuk, hogy tennivaló bőven akad. Természetesen, könnyen megy a munka akkor, ha a fmsz-i vezetőknek jó segítőtársai vannak. Somogyszobon pl. Horváth Györgyné szövetkezeti dolgozó 1700 forintot fizettetett be a szövetkezeti tagsággal. Uevanitt Murgács Istvánná 350 forintot. Szentbalázson Molnár Mátyásné gálosfai boltvezető 420 forintot jegyeztetett le és fizettetett be a tagsággal. Ugyancsak jó eredményeket ért el a Somogy- sámsoni Fmsz-nél Vető Géza csákányi boltvezető, aki három este 2000 forintot, Nagy Géza szőkedencsi boltvezető ugyancsak három este 1000 forintot és Kövesdi Mihály so- mogyzsitfiai boltvezető két este 750 forintot fizettetett be a részjegy- alap-növelésre. De a Somogysámsoni Fmsz-nél nemcsak a megnevezett boltvezetők végeznek ezen a téren jó munkát, elismerés illeti a földművesszövetkezet egész kollektíváját, akik munkaidő után is kijárnak a gazdákhoz. Reméljük, hogy azok a földművesszövetkezetek, amelyeknek jó munkájáról i-tt megemlékeztünk, és azok a dolgozók, akiket példaképül állítottunk, az elkövetkezendő időszakban még fokozzák munkájukat, a rossz példaként felemlítettek pedig megszívlelik a bírálatot, hozzáfpg- nak a munkához és a két hét múlva megjelenő szövetkezeti oldalon eredményekről, lelkiismeretes munkáról számolhatunk majd be róluk. Bízunk benne, hogy így lesz! A Ságvári Fmsz, a balatonszaba- , zamárdi, balatonendrédi és somi Dévai Zoltán Változott a vezetés — változott-e a szövetkezet? Németh József több mint egy évig «-vezette« a Darányi Földmű- vesszövetkezetet. Ez idő alatt a földművesszövetkezet vajmi kevés eredményről számolhat be. Vesztesége viszont 64 000 forint volt. Alig egy hónapja annak, hogy az FJK javaslatára új igazgatósági elnököt iktattak be a Darányi Földművesszövetkezet élére, Ivánfi József elvtárs személyében. Megkérdeztük Kusz Jánost, a földművesszövetkezet igazgatósági tagját, lát-e javulást a földművesszövetkezet vezetésében, amióta új igazgatósági elnök irányítja a földművesszövetkezetet. Kedvező választ kaptunk: Ivánfi elvtárs elsősorban a szövetkezeti vagyonvédelem érdekében tett intézkedéseket, azonkívül megszüntette azokat a felesleges telefon-, szállítási és egyéb utazgatási költségeket, -amelyek azelőtt napirenden voltak a Darányi Földművesszövetkezetnél. A vezetés is demokratikusabb alapokra került az elmúlt egy hónap alatt, háromszor tartottak igazgatósági ülést. Azelőtt negyedévek is elteltek ilyen nélkül. Az elnök minden fontos kérdésben kikéri az igazgatóság tagjainak véleményét, hiszen a szövetkezet elnöke nem parancsolója, hanem szolgája a tagságnak, s egyenrangú vele minden vezetőségi tag. Sajnos, a hibákat nem lehet egyszerre felszámolni, mert hogy mást ne mondjunk, a tervszerűtlen vezetés következtében kb. 90 000 forint értékű seprű fekszik raktáron és azt most még hivatalos áron sem tudják eladni. Szívós, fáradságos munkára, hosszabb időszakra van szükség, hogy Darányban is helyes útra térjen a földművesszövetkezet, s jobban szolgálja a falut. Qlzmemk hallos... Jó érzés fogja el az embert a Segesdi Földműves- szövetkezet iparcikk-holtjában, ahol mindig példás rend, tisztaság és udvarias kiszolgálás fogadja. A bolt vezetője, Szívós János nemcsak az áruellátással törődik, bár meg kell hagyni, ember a szakmájában — hanem a bolt dolgozóival karöltve, kiveszi a részét a mozgalomból. A boltba (betérők áruvásárlás közben megismerik a részjegyalap növelés célját is, és számosán a bolt dolgozóinak rábeszélésére emelik fel részjegyeiket. Ezt a munkát a Segesdi Fmsz körzetében Szívós János és munkatársai végzik dícséretreméltóan. Segítenek a boltosok a szövetkezet termelési felelősének is, érvelnek, agitálnak, hogy minél többen kössenek szerződést cukorrépára a termelésre. S hogy a mellékfoglalkozások nem veszik el figyelmüket a kötelességtől, azt az is bizonyítja, hogy forgalmi terveiket a legjobban teljesítik. Segesd és környéke például a könyveladás terén végeztek említésre- rnéltó jó munkát. Hogy a környék parasztsága megszerette a szaküzletet a kiszolgálókon keresztül, bízik bennük és meghallgatják jótanácsaikat, annak is köszönhetik, hogy nemcsak boltosok. A segesdi boltot méltán állíthatjuk példaképül a megye kiskereskedelmi egységei elé. Járási Beszerző és Áruellátó Szövetkezetek alakulnak Somogy megye néhány járási székhelyén: Barcson, Csurgón, Marcaliban és Nagyatádon, a földművesszövetkezeti járási központok kezelésében földművesszö- vetikzeti árubázisok működnek. Ezek a 'bázisok hivatottak arra, hogy a fmsz-i (boltokat mindazon áruval ellássák, amelyeket a Füszért és Dohányértékesítő Vállalat hoz forgalomba. Régi vágya a me^ye földművesszövetkezeti (kereskedelmének, hogy saját nagykereskedelmi tevékenységet alakítson 'ki. Ennek megvalósítására tesznek lépéseket a fenti négy járási székhelyen a földművesszövetkezetek vezetői azzal, hogy október elsejével megalakítják a ■ Beszerző- és Áruellátó Szövetkezeteket, amely ellátja a nagykereskedelem funkcióit, egyelőre csak vegyes- és fiákböltok ciikklistá- ján szereplő áruféleségekkel. A földművesszövetkezetek, de különösen a vegyes és fiókboltoik vezetői, dolgozói, osztatlan örömmel fogadják ezen nagykereskedelmi üzlet lebonyolító szövetkezetek megalakulását és azt várják tőlük, hogy megjavítják a szövetkezeti kereskedelem, a falu áruellátását és költségcsökkentést is eredményeznek. Mindazok a cikkek, amelyeket a fiók- és vegyesboltok árusítanak, kaphatók lesznek majd az újonnan alakuló szövetkezeteknél, a boltosoknak nem kell a nagykereskedelmi vállalatokhoz bemenni külön-külön beszerzés céjából, hanem egyhelyen megkaphatnak mindent, amire szükség lesz. Előtérbe került a termeltetés és felvásárlás Nagyatádon Szövetkezeti hírek Tizenhat tagú méhész szakcsoport alakult Csökölyben a földművesszövetkezet támogatásával. A szakcsoport a járási központtól a napokban kérte működésének engedélyezését. » * * Harminchatezer forintos árukészlet mellett havi negyvenezer forintos forgalmat bonvolít le a somogyszo- bi fmsz kaszópusztai boltja. Hogy hogyan? Ezt Kisgyura Irén boltvezető tudná csak megmondani. Hiába, varrnak ügyes emberek. . N * * * A Somogyszobi Fmsz teljesítette cukorrépa szerződéskötési tervét. Elbizakodottságra azonban semmi ok, mert a terv mindössze 12 kh volt. * * * Ismét megkezdte a próbákat a darányi földművesszövetkezet kultúr- csoportja. A tánccsoport az idén is szép eredményekre vágyik. Az énekkart és a színjátszó csoportot rnost szervezik. A csoport vezetője: Flórián József kultúrház-igazgató. * * * Megindult a pálinkafőzés a Barcsi Földművesszövetkezet szeszfőzdéjében. Már eddig vegyes-gyümölcsből 124 litert égettek ki, ebben a hónapban előreláthatólag 500—600 liter pálinkára számítanak. * * * Szorosabb kapcsolatot teremteni a parasztsággal és azok érdekvédelmi szervévé válni, ez az igazi feladata az áruellátáson kívül a földművesszövetkezeteknek. Kádár elvtárs parlamenti záróbeszéde óta ez a cél vezérli Nagyatádon a földművesszövetkezet vezetőit, közelebb akarnak kerülni a parasztsághoz. Ezért állítottak be egy agronómust is. Van végre gazdája a termelésnek. Jelenleg a csere-vetőburgonya akciót bonyolítják Nagyatádon és a hozzá tartozó községekben. Végzik a cukorrépa szerződéskötéseket is, ez azonban eddig még kevés eredményt hozott, mert a 74 kh. tervvel szemben csak 27 kh-t szerződtettek le. Az ag- ronómus tanácsára ideiglenes burgonyatermelői társulás helyett a maga- sabbfokú szakcsopcrti tevékenységre tértek át Rinyaszentkirályon és öt- vöskónyiban a gazdák. A felvásárlás is javult Nagyatádon, amióta a szövetkezet is jobban szívügyének tekinti. A harmadik negyedévi felvásárlási tervük 1 399 000 forint, ezzel szemben két hónap alatt már 1 206 000 forintot fizettek a környékbeli parasztoknak. Ezzel elősegítették Nagyatád zöldség- és gyümölcsellátását is. A felvásárlási tervet szeptember végére előreláthatólag 25 százalékkal túl fogják szárnyalni. Kulturális hírek Részt kívánnak venni a vízváriak is az országos kulturális seregszemlén. A MÉSZÖV várja tőlük a jelentkezési lapot. * * * Homokszentgyörgyön is újjászületett a földművesszövetkezeti kultúr- csoport. A színjátszókkal Horváth Lajos iskolaigazgató, a tánccsoporttal pedig Ragoncsa Ilona gzuloki óvónő foglalkozik. * * * Megalakult a kultúrcsoport a nagyatádi földművesszövetkezetnél is. Táncfcart, énekkart és színjátszó részleget hoztak létre. A járási központi elnök, Csordás János és a földművesszövetkezet vezetői is beléptek a csoport tagjai közé. f^öldszöv (J:en elárulja. Bóla József babócsai agronómus jó eredményeket ért el a cukorrépaszerződéskötés terén, melyet a földművesszövetkezet már 49 százalékra teljesített. Ugyanakkor például a darányi fmsz csak egy százalékát, a csokonyavisontai földművesszövetkezet pedig csak 5,5 százalékát szerződtette le cukorrépából az előirányzott területnek. * * * A barcsi járási földművesszöveL kezetek főkönyvelői kivétel nélkül határidőre készítették el az augusz tusi főkönyvi kivonatokat. * * # Nagy a kereslet a babócsai földművesszövetkezet keretén belül mű ködő cementcserép-gyártó üzem termékei iránt. Mivel a rendelkezésre álló cementcserép-gyártó gépekkel a szükségletet kielégíteni nem tudják, a földművesszövetkezet újabb két gépet állít be a cserépgyártásra * * * Homokszentgyörgyön a földműves,, szövetkezet végzi a terménybegyűjtést is. A földművesszövetkezet vezetői felkészültek a nagymennyiségű kukorica felvásárlására, rendbehozták a górékat. Kukoricából Homoik- szentgyörgyön és Környékén 30—35 mázsa holdanikénti átlagot várnak a gazdák, de burgonyából is jó termés ígérkezik. A legutóbb, két héttel ezelőtt megjelent »Szövetkezeti oldal«-on nem jelentkeztem. Nem volt időm ugyanis a látogatásokhoz. Igen jól esett a májamnak, amikor az elmúlt napokban egy-két fmsz-hez bekukkantottam és erősen reklamálták elmaradásomat. Úgy hiszem, szeretnek engem, ha néha meg is szúrok valakit. Ezt azonban — elárulom — mindig jóindulatból teszem, a hibák ellen, a mozgalomért. Hol is kezdjem csak? Talán Somogyszobon. Amikor betértem a somogyszobi iparcikk-szaküzletbe, elmondta a boltvezető, hogy nyáron bizony nem voltak selyem fehérneműk, pedig akkor lett volna igazán keletjük. Most, hogy közeleg az ősz, a Röviköt Vállalat nagymennyiségű selyemnadrágot küldött a boltnak, örültek is nagyon, amikor meglátták, de nem sokáig, mert kiderült, hogy a nadrágok mind egyforma méretűek. Elárulhatom, a Röviköt dolgozóinak, hogy Somogyszobon különböző termetű nők élnek. » * * Jártamban-keltemben benéztem a Barcsi Fmsz. somogytarnócai italboltjába. Hosszú volt az orra a boltvezetőnek, nagy volt a bánata. Érdeklődtem, mi a baj, hiszen áru van, a vendéglő elég rendes. »Csak éppen vendég nincs« — mondja az italbolt vezetője és elmesélte azt is, hogy a Somogytarnócai Állami Gazdaság a konkurrense. Ott mérik a bort nyakra-főre. Persze azt is megmondhatom, hogy engedély nélkül, — vajon ezért ki a felelős? * * * őszintén mondom, jó barátaim a barcsiak. De azért ami nincs rendjén, az nincs rendjén Barcson sem. Megtudtam, hogy nagy volt a cigaretta és dohány-hiány Barcson, pedig időben elvitte a Barcsi Fmsz is. a dohányárut az áruraktárból, örültek a barcsiak, hogy lesz végre trafik. Elmúlik a kedd, a szerda, a csütörtök és trafik még mindig nem volt kapható a boltokban, Megsokalta ezt az FJK vezetője és pénteken megkérdezte a boltoktól, miért nincs trafik? »Nincs mivel kiszállítani«, volt a válasz. Adassák tudtára mindenkinek, hogy a Barcsi Fmsz-nek egy teher- gópkocsijpa és három lovaskocsija van. Szegények, de szegények. * * * A Barcsi FJK dolgozói közül, név- szerint nem merem megmondani, hogy kicsoda, mert erős, szép szál ember, nagy horgász hírében áll, ügyességére és leleményességére való tekintettel benevezett hát a Barcson megrendezett horgászversenybe. Biztos, ami biztos — gondolta az én barátom — megvásárolt előre egy szép 1,5 kg-os halat. Ahogy nekem elmesélték, ezzel a hallal nyerte a horgászversenyt. Nagyon kérem az olvasókat, hogy ezt a zsűri tagjainak el ne meséljék, akik a »nagydíjat« odaítélték az én barátomnak. * * * Nagy volt az öröm Babócsán, amikor hírt kaptak a fmsz. vezetői arról, hogy pilseni sör érkezik a Barcsi Fmsz-hez és abból ők is kapnak jó pár hordóval. Hamar elterjedt a híre ennek a faluban Várták is a sört sokan Babócsán. Kocsik álltak meg az italbolt előtt, olajbányászok léptek be az talboltba, érdeklődve, hogy megérkezett-e már a pilseni sőt? Egyszer aztán nagy lett az öröm, — az állomás jelentette, hogy megérkezett a szúrócsap (a pilsenihez ugyanis különleges szúrőcsap szükséges.) A sört pedig azóta is várják, de hogy mikor érkezik? — talán soha.