Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-31 / 203. szám

Ssmnbat, 1957. augusztus 31. SOMOGYI NÉPLAP 3 A KÖZÖSSÉG PÉNZÉT SIKKASZTOTTA ­BŰNHŐDJÖN ÉRTE A SAJTKÉSZÍTÉS SZERELMESEI Nemrégen tárgyalta a Kaposvári Járásbíróság Bíró Gyuláné kapos­vári lakos, a nagyberki Becsület Tsz volt könyvelőjének bűnügyét, aki a termelőszövetkezet pénzéből több mint 60 000 forintot elsikkasztott. Bírónő 1955. áprilisában került a nagyberki termelőszövetkezetbe. Mi­előtt azonban felvették volna a ta­gok sorába, előző munkahelyén, a Kaposvári Gépállomáson már egy kis »előgyakorlalra« tett szert. Itt ugyanis 1952. februárjától 1954. szep­temberéig szintén mint könyvelő mű­ködött, s a munkahelyén uralkodó zűrzavaros állapotokat ugyancsak kihasználta. Fő beosztása mellett több más feladatot is magára vállalt, így a többi között ő kezelte a pénztárat is. Ez már több visszaélésre adott alkalmat, amit ki is használt. Az el­lene 1956. április 21-én megtett fel­jelentést megelőző vizsgálat 27 000 forintos hiányt állapított meg. Sajnálatos, hogy a gépállomáson olyan fejetlenség uralkodott hosszú időn keresztül, hogy Bíróné távozá­sa után csaknem két esztendő múl­va jöttek rá, milyen munkát végzett a maga zsebére a volt könyvelő. Ez azt eredményezte, hogy a sok hó­napra visszamenve, a bíróság a 27 ezer forintból mindössze 4438 forin­tot tudott megállapítható kárként elfogadni. Ennél súlyosabb azonban, hogy mivel sokáig nem jöttek rá Bí­róné viselt dolgaira, ezalatt az idő alatt nyugodtan folytathatta káros tevékenységét. Ezt a gépállomásról való kilépése után nem íelejtette el. Néhány nap­pal azután, hogy megkapta munka­könyvét, betegállományba ment. Kapta a táppénzt, de ez nem volt elég. A Kaposvári Háziipari Szövet­kezetnél munkát is vállalt, mint be­dolgozó. Amikor rájöttek, hogy táp- pénzesalást követett el, bíróság elé került. Négy hónapi börtönbüntetést kapott társadalmi tulajdon sérelmé­re elkövetett csalás miatt. Az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztet­ték. Ez újabb indítékul szolgált to­vábbi üzelmeihez. Röviddel ezután, 1955. áprilisában, amikor a nagyberki Becsület Tsz tagsága maga közé vette, először 50 mázsa pétisó árát, 4820 forintot sik­kasztott el. Mégpedig úgy, hogy postán feladott 20 forintot, s a befi­zetési elismervényen ez elé a szám elé könnyedén odaírta a 48-ast, .ami által igazolni tudta a tsz tagsága előtt magát: »Kérem, itt a bizonyíték, én befizettem a 4820 forintot annak rendje s módja szerint«. Egy másik alkalommal ugyancsak 50 mázsa pé­tisóért még 20 forintot sem fizetett be, annak az árát, úgy. ahogy volt, zsebretette. Bíróné nem volt válogatós. Neki nem számított, honnan, csak jöjjön a pénz. Ugyanolyan nyugodtan sik­kasztotta el a ísz-tagoklól a »Terme­lőszövetkezet« című folyóiratra ősz- szószedett 864 forintot, mint a ker­tésztől átvett, a piacon értékesített árukból kapott 36 000 forintból 16 ezret. 1955. szeptemberében és ok­tóberében a könyvelőnő a neki át­adott pénzösszegeket úgyszólván tel­jesen a maga céljaira használta fel. Ezenkívül ugyanez év októberétől 1956 januárjáig rendszeresen vett fel nagyobb összegeket a Magyar Nemzeti Banknál a tsz számlájáról, saját részére. Ilyen módon rövid idő alatt »csali« 35189 forinttal gazda­gította önmagát. Mindez a sok ezer forint azonban még nem volt elég Bírőnénak. Ki kellett segíteni egy építkezni akaró rokont is. Ebben az esetben a tsz hosszúlejáratú hitelszámlájának fel- használásához folyamodott. A 400 hornyolt cserép, 600 tégla, a léc, fa­ragott fenyő, cement, mész és a töb­bi építőanyag a rokonhoz került, a számla összege meg a tsz-t terhelte. Nem baj az, hadd fizessen a közös gazdaság, van pénze! Még arra a tízezer téglára is, amit néhány nap­pal ezután utaltatott ki, s amiből is­mét nem látott egyetlen darabot sem a termelőszövetkezet. Végre megindult a vizsgálat, s a sikkasztó, okirathamisító nő a bíró­ság elé került. Csak az »apróbb« sikkasztásokat ismerte be. A na­gyobbakat, a kertésztől átvett, s el­tüntetett ezer forintokat, a bankból felvett összegeket tagadta. Hiába, mert gondos, körültekintő bizonyí­tással minden tisztázódott. A Kaposvári Járásbíróság két évi börtönbüntetésre ítélte és elrendelte a régebben csalás bűntette miatt ki­szabott négy hónapi, felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is. Ezután így szól az ítélet: »Kötelezi a bíróság Bíró Gyulánét, hogy az íté­let jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül, végrehajtás terhe mellett a nagyberki Becsület Tsz ré­szére a 63 351 forint kárt, annak 1956. április 27-től járó öt százalékos kamatát, fizesse meg«. A sikkasztó könyvelőnőnek meg kell fizetni a Kaposvári Gépállomá­son okozott 4438 forintos kárt is. Megérdemli. Az állam, a tsz pénzét sikkasztotta — bűnhődjön érte. A FESTŐI KÖRNYEZETŰ Igái közelében, alig egy kilométerre a falutól szerény, cégtábla nélküli üzem húzódik meg az országút men­tén. Látogatásunk első pillanatai­ban szinte hihetetlen a valóság: a kicsi, inkább csak valami kertes villának vélt üzem, naponta hat má- z.sa nagylyukú, ízletes Pannónia sajttal növeli exportunkat. Az élettörténet rövid: 1954 augusz­tusában indul a termelés. Trappista sajttal kísérleteznek. Nem válik be. Majd egy év után olyan üzemvezető kerül az élre, aki ismeri a tejipar minden csínját-binját, aki a sajtké­szítés mestere és szerelmese. Sike­rült szaktudását gyorsan átadni tár­sainak is. Merész elhatározását, hogy ezen a vidéken kemény sajtot is lehet gyártani, megvalósította. A kísérletek őt igazolták, és a nagy kerek sajtok, ma Pannónia néven ismeretesek a boltokban, Ez hát a rövid' történet, amely mö­gött azonban sok-sok fáradság és kitartó munka rejlik. Egy üzem 22 munkásának harca a természeti törvényekkel, kísérletezése, nem egyszer mély, tudományos módsze­rekkel és a kutató intézetek alapos­ságával. Mert csuda egy jószág a sajt, annyi bizonyos. Elsősorban is — ahogy a kis .sajtkészítő üzemben elmondták a dolgozók — kényes. Minden terü­let teje nem is alkalmas pél-, dául kemény sajt készítésre. A mészben szegény vidékek egyálta­lán nem jöhetnek számításba. Persze a talaj, a takarmány csak adottság, s igen sok minden kell még ahhoz, hogy a vidék tejéből jó és főként exportra alkalmas sajt legyen. El­sősorban hozzáértés és lelkiismeret. Mert igaz, hogy vannak a sajtkészí­tésnek szabályai, előírások a felme­legítésre, a lehűtésre, a tej zsírtar­talmának arányaira, a préselésre stb. De mindez nem elég. A sajtkészí­tőknek maguknak kell igen jó ér­zékkel kiválasztani a legalkalma­sabb időt, a legmegfelelőbb keveré­si százalékot, nem is szólva a külön­böző baktériumokkal való bánás­módról. amelyek, köztudomású, hogy a sajtgyártás legfőbb segítői, de ha nem vigyáznak, könnyen lehetnek elrontó is. Nos, a kis kollektívának mindez nem okoz már fejtörést. Valóságos sajtmesterekké lettünk mi is látogatásunk rövid ideje alatt a szíves és szerteágazó felvilágosí­tás révén, amelyben részesültünk. És ahogy elnézem őket fehér köpe­nyeikben, magabiztos munkájuk közben, a szinte laboratóriummá fej­lesztett üzemben mindenütt az em­ber diadalmas lépteit vélem, a ne­hézségeken úrrá levő okos nép fe­jét látom, a szocialista jövő ígére­tét. Nem mondhatom el ugyanezt ar­ról az áprilisban hozott intézkedés­ről, amellyel a minisztérium nagy­arányú »mindenáron való átszerve­zéssel« a tej, vaj és sajt üzemek szervezeti dzsungelját teremtette meg. így esett, hogy »legfontosabb a profil« jelszóval a Somogy szívé­ben lévő igali sajtgyárat a szek­szárdi tejipari központhoz csatolták. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Eredményességben, a termelés nö­velésében semmit. Ellenben jóval több napidíjat az üzem vezetőjének a Szekszárdra való utazgatáshoz, amely a kaposvári fél nap helyett most három napba kerül. Hosszú cipelgetést a javításoknál, jóval több időt és telefonszámlát a jelen­tésekben, meg egy adag bosszúságot. Hát ez is valami! De miért írtam erről, amikor a sajt szerelmeseinek akarom néhány sorban tolmácsolni munkájukért a közvélemény meg­becsülését. Egyszerűen azért, mert sajnos hozzátartozik az életükhöz, lépten, nyomon kíséri őket és ak­kor sem tudnak hallgatni róla, ha a megelégedés és az eredmények fö­lött érzett öröm hangján beszélnek. Mint ahogy mi sem, úgy ők sem nyugszanak bele ebbe egészen. Munkájukat továbbra is a becsület és a szocialista hűség szellemében végzik, de élteti őket a remény, hogy egyszer a tejiparban is csak érvé­nyesül az ésszerűbb átszervezés gon­dolata. BEFEJEZÉSÜL KÍVÁNJAK SI­KEREKET? Nem teszem, mert el­késtünk vele. A siker már megvan és teljes. Csupán annyit jegyeznénk az üzem évkönyvébe: a fejlődés is­kolapéldája. Rövid élettörténetéből megtanulhatnánk hogyan lehet a semmiből szánté egyik napról a má­sikra olyan üzemet teremteni, amely nemcsak dolgozóinak nyújt, örömet, hanem erejét sokszorosan felülmúlva, veszi ki részét az ország felemelkedéséért folytatott munkából is. Szegedi Nándor ÍTTTT?TTTTTTTTT7T7mT7TV77?7TTTT7TT Illusztráció egy most megjelent könyvből —ger A levelet, melyet Szép István, a Marcali Állami Gazdaság igaz­gatója kapott Bendly Lacitól, egy volt fiatal dolgozójától, majdnem szokványosnak lehetne nevezni. Röviden arról van benne szó, hogy Laci nagyon megunta a kül­földi életet, megbánta disszidálását és kéri, hogy a gazdaság se­gítse őt haza. De adjuk át neki a szót: »Tisztelt Igazgató elvtárs, és állami gazdaság dolgozói és Fenn­tartott Építési csoport és valamint mezőgazdaság alkalmazottai, a le­velem legjobb egészségben találja önöket és továbbá sok jó becsü­letes elvtársi munkát kívánok az ottlévő dolgozóknak ... « »... és egyre megkérném az elvtársakat, szíves támogatásukat kérném, ha tudnának segíteni a bajomon... Én visszamennék haza, Magyarországra ... « »... és én maguknál dolgoznák és mikor egy módjuk lehetne, akkor én a fizetésem egy részéből mindig levonnák a bizonyos meny- nyiségű pénzt... « Megírta még, hogy ávósnak bélyegezték őt, most mezőgazdasági munkán van és többször leírja címét a biztonság okáért, az igazgató címét is megismétli a lapokon, nehogy rossz kezekbe kerüljön kéré­se. Ez tehát Bendly Laci levele. Egyszerű, helyesírási hibákkal teli írás, nagy-nagy hazafelé tartó vággyal. De van valami, ami különlegessé teszi. A lsvélboríték hátsó felén belülről olvasható Laci gyerekes, nagy betűivel: »Béke, Szabadság, Világ proletárjai Egyesüljetek. Elvtársi üdvöz­lettel : Bendly László«. íme, egy magyar fiatalembernek Angliába kellett jutnia ahhoz, hogy rájöjjön: a béke, a szabadság, a proletár nemzetköziség jel­szava nem szólam, és azokat csak itt, e kis hazában találhatja meg. Komoly tanulság: fiataloknak, de felnőtteknek is. — ij — ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A BÚCSÚ ÉJSZAKÁJA követ- kezik. Mindenki izgatott és kicsit szomorú. Autóbuszsorok in­dulnak a nagy Lenin-stadion felé, s a korábban már jelzett utcai kép talán még‘ fokozattabban is­métlődik meg. Tömött sorfalak kö­zött megyünk el. Úgy érzem, Moszkvában ma mindenki szeretné utoljára látni, búcsúztatni a világ ifjúságát. Nem irigységet látok az arcokon, csak valami olyasfélét, hogy »de jó nektek, ti ott lehet­tek. ..« Sokan csak vág-’/akozva gondolhatnak a záróünnepélyre... Búcsúznak tíz emberek és búcsú­zik a város, meVu néhány nap alatt úgy szívünkhöz nőtt. A fény, pompa, ragyogás teljessége az, mi ezen a napon szemem. elé tárul, s azt hiszem, nemcsak bennem vált ki távolabbi reményeket, vá­gyakozást. ígéretet, fogadkozásokat hallok. Ma mindenki erről beszél az utcán, étterem,ben. autóbuszon Látni kell még Moszkvát, jobban elmerülni szépségében. Van köz­tünk, aki még e hónapban meg­kezdi a takarékoskodást otthon, más arról érdeklődik az Intnriszt- nál. müven lehetőség lesz jövőre. S egy idősebb asszony, aki a vo­naton még arról beszélt, hogy jö­vőre Csehszlovákiába megy, ma Moszkváról regél. Vajon sikerül-e neki?... * * * NTAPPALI FÉNY ragyog az A’’ óriást stadionban. Ismerő­sökkel találkozom. A.z északi olda­lon szürkekabátos fiatalokat látok, amott sok piros sapka fürdik a reflektorok fényében, délről kék kendőtenger leing a fejek felett, s arrébb fekete, fénylő-hajú koreai lányok tündökölnek. Jó ismerősök vagyunk már. az öltözet, vagy va­lami más jellegzetesség elég, hogy felismerjük egymást. Azt mondják, közel 103 ezer em­cAz. ifjúság, bért képes elnyelni az óriási sta­dion, de többen vagyunk, sokkal többen. Hat sorfalon, hat ellenőr­zésen jutottunk át jegyeinkkel, de mégis. Nem tudnám megmondani, három-, vagy ötezer ember ül itt jegy nélkül. De nem méltatlankodik senki. Helyet szorítunk, s a lép­csők is megtelnek fiatalokkal, fel­nőttekkel. A pálya közepén óriási VIT jel­vény, közepén kékes-lilás reflektor világítja meg a földgömböt. Még ott leng a magasban a fesztivál hó­fehér selyemzászlaja, s a pályára »mammut-zenekar« vonul. Lehet­nek vagy ötszázan, mind egyforma fehér ruhában... yl/f EGKEZDÖDIK a feledhetetlen A'-* záróünnepély. Moszkva 34 000 vendége búcsúzik. Valami folyto- gatja torkomat, belső megindult- ságot érzek. Tapsolok és mereven bámulok előre. Megható pillanatok ezek. A zenekar játszani kezd, a kapukon sötétnadrágos, fehéringes fiúk hozzák a nemzetek, a Moszk­vában erős, nagy családdá forrott fiatalok hazájának zászlóit. Az eget léggömbök tízezrei borítják el. Egyszerre, mintha vezényszó hang­zott volna, úgy röppennek a magas­ba, himbálóznak fejünk felett, s csillagszóróik beragyogják az eget. Szinte felszisszen az óriási tömeg a gyönyörűségtől. Mellettem olasz fiú ül. Nem néz rám, nem beszé­lünk csak átnyúl és forrón meg­szorítja a kezemet... A tribünökön szünet nélkül zúg a taps. A kivilágított VIT jelvény egyben emelvényül szolgál. Romanovszkij, a VIT szervező bi­zottságának elnöke beszél, majd Bruno Bernini, a DÍVSZ elnöke, így búcsúzik: — Viszontlátásra, drága barátaim.’.' Nagy sikereket, boldog életet, boldog jövőt kívá- Viszontlátásra, viszontlátásra! lUÍTŐMÍbojl nunk nektek... Koromsötét lesz a stadion, kialszanak a fények. Csak egyetlen reflektor fénykévéje ereszkedik le a magasból, hogy megvilágítsa a lehulló fehér sc- lyemlobogót. A zenekar ismerős dallamot játszik, s mint az óriás tűzhányóból feltörő láva, átforró­sodott szívű fiatalok dala száll át­törve a társadalmi rendszerek és nyelvek okozta korlátokat. Száz­ezer ifjú zengi az ifjúság dalát: F.qy a jelszónk, a béke... És nem halla­ni zűrzavart, nem hallja az em­ber a franciák, olaszok, csehek, né­metek, norvégok, magyarok nyel­vét. Hatalmas egésszé forr a dal, s a béke, az erő és egység hatalmas kifejezője, mint maga a fesztivál. Felemelő érzés, leírhatatlan... Be­vallom, sírtam' ezen az éjszakán... U'GY PILLANATRA kigyullad- ■*-' nak a lámpák. Körülnézek. A VIT küldöttei magasba nyújtva fogják egymás kezét, így diktálják a dal ritmusát. Szemben fehér, a másik oldalon piros kendőtenger integet. Zászlók lengenek a magas­ban, s a stadion felett talán száz méterre két reflektor világít meg egy óriási békegalambot, s a má­sik oldalon a VIT jelvényét. Újra sötétségbe borul minden. Tűzijáték fényei villognak, szipor­káznak az égen, rakéták ezerszínű fénycsóvák hullanak a mélybe, s közben zúg a taps, zúg feltartóz-, tathatatlanul... Újabb csodálnivaló kápráztat el mindenkit. A koromsötétből szikrá­zó fáklyákkal fiatal lányok futnak elő négyfelől, s pillanatok alatt ellepik az egész pályát. Örökké emlékezetes tornagyakorlatot látok. Szikrázó tűzpontok cikkáznak a sö­tétben, s úgy érzem, arra gondo­lok: ez is az egység, akarat diada­lának kifejezője. Aztán a színek kápráztató játé­ka következik a déli lelátón. Ezt csak film örökítheti meg hamisítat­lanul tisztán. Remélem gondol­tak erre filmeseink. Mert viszont akarom látni és csodálni szépsé­gét. Ott, ahol az előbb semmi sem volt, csak fiatalok ültek, mint má­sutt, most fények gyúlnak. Valamit magasba nyújtanak az ifjak, ken­dőt, vagy színes papírlapot? Nem tudom. Egy villanás és minden kék színt ölt. Aztán sorba a fesztivál margarétájának színei: zöld, sárga, narancs és lila. Ez csak a kezdet, mégis rabul ejt. Egyszerre sokszínű fény gyullad, s mint egy fgükorlrácsolt óceán, hullámzik a színek tengere. A hul­lámvölgyek közül betűk formálód­nak a VIT színeiből, s egy pilla­nat múlva olvashatom a Moszkvá­ban oly sokat hallott és mély értel­met nyert MIR betűit. Taps- orkán tör fel, s most alulról indul a hullámzás. PAX-ot olvasok, az­tán PEACE-t, BÉKÉ-t., s a világ minden nyelvén e szót. Mindig más színben tűnnek fel a betűk, s a közönség ámul, tombol. Azt hiszem, nemcsak én láttam életem­ben először ilyen káprázatos, pom­pás fényjátékot... 'TAPSOL A TÖMEG, kigyúl­J nak a fények, de senki sem mozdul. Lent. a stadion egész te­rületén szól a zene, búcsúbált ren­deznek. Fél óra. kell, mire a nép felocsúdik, s indul vidám dallal az ajleán... Mit írhatnák a bálról? A Karne­vál, a Víziparádé, az Aratóünne­pély, a találkozók összessége volt ez. Búcsú a várostól, búcsú a né­pek fiaitól, leányaitól... Két szót ismételgetek magam­ban: Viszontlátásra. Moszkva... (Vége.) JÁVORI BÉLA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom