Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-03 / 180. szám
Saombat, 1957. augusztus 3. SOMOGYI NÉPLAP 3 I tej bő forrásához vezető úton LOVASRENDŐRÖK Hófehér tányérsapkában, zubbonyban feszítenek jól ápolt szürkéi^ ken a siófoki lovasrendőrök, a Balaton hús hullámaiban enyhet kereső vidám emberek üdülésének legújabb és legimpozánsabb őhei. Sok kislánynak megakad a szeme rajtuk, s legalább az erre nyaraló külföldiek is ízelítőt kaphatnak arról, hogy milyen is volt hajdanán a délceg lovaskatona. A régi idők modern változata viszont sok gyaloglástól kíméli meg rendőreinket, s teszi még érdekesebbé a Balaton patjait. Tettel válaszoltak Az állami gazdaságok tejtermeíési versenyének első félévi mérlegén a Tengődi Állami Gazdaság eredménye nyom legtöbbet. Ez a gazdaság a tervezettnél 13 fillérrel alacsonyabb költséggel álh'totta elő a tejnek literjét ebben az évben, s ezzel kiérdemelte magának az első helyet megyénk állami gazdaságainak tejtermelési versenyében. Ennyit árul el a statisztika. No, de hogy többet is megtudjunk, forduljunk a legilletékesebbhez, Kovács János főagro- nómushoz. — Mi a titka ennek a szép eredménynek? — Nem ördögi dolog ez, kérem ... Sőt, mondhatnám, ma már általában közismertek a bő tejtermelés feltételei, módszerei. Inkább az az érdekesebb és egyben a fontosabb, hogy ki hogyan biztosítja a jó eredmény alapjait. Mert csak az alapra lehet építeni... Ennél a dolognál egvik leglényegesebb tényező a tehén és annak gondozása, takarmányozása. Ebben a gazdaságban sem dicsekedhetünk még azzal, hogy az alaptényezők hiánytalanok. De arra törekszünk, hogy az adott .lehetőségeket minél jobban kihasználjuk, sőt ezeket a lehetőségeket, ha másképpen nem, házilag is fejlesszük. Különösen a saját nevelésű teheneinknek magas a tejhozamuk. Ennek alapjául szolgált a helyes borjúnevelés és a tejelésre való előkészítés. Mi a borjakat tíz napig hagyjuk tőgyből szopni, s aztán már mesterségesen neveljük őket. Nagyon vigyázunk arra, hogy a borjú tőgymelegan kapja a tejet, ezért itatás előtt a tejet hő- mérőzzük. Már a boriúnevelőben kiválogatjuk a továbbtenyésztésre alkalmas egyedeket, s aszerint takar- mányozzuk őket. A kiválogatást a származás, egészségi állapot, s a küllem figyelembevételével végezzük. A jó egyedeket, vagyis a tenyészüsző- ket pótabrakolással és ésszerű takarmányozással készítjük elő jól tejelő tehénnek. Jelenleg a borjak súlygyarapodása az előirt havi 24 kilóval szemben 26 kilogramm. Az okrádi üzemegységünkben a saját nevelésű előborjas teheneinket 15—18 literes’ napi tejhozammal fejtük be. Az egész tehenészetünkben a napi is- táUóátlag az idén még 9 liter alatt nem is volt, de 14 liter már volt. — Hogyan takarmányozzák a teheneket? — Az egyedi etetést csak részben tudjuk megvalósítani, mert a legtöbb istállóban nincs is arra mód. A cél érdekében azonban úgy válogattuk össze a teheneket, hogy a hasonló tejelők lehetőleg egy csoportban legyenek, s így már megközelítően biztosítva van az érdem szerinti takarmányozás lehetősége. Az abrakot moslékban adjuk a teheneknek, mert a száraz abrakot nehezen emészti az állat és nem is értékesíti megfelelően. A tömegtakarmányozást futószalag rendszerűén biztosítjuk. így szinte egész éven át zöldet kapnak a tehenek, amely kedvezően befolyásolja a tejtermelést. — Hogyan működik ez a zöld futószalag? — A "zöld futószalag első szakasza április derekán kezdődik. Ekkor az őszi takarmánykeverékeket etetjük egymás után. Először a rozsos, majd az őszi árpás, azután a búzás keveréket, amelyekbe szöszös- és pannonbükköny, meg őszi borsó van vetve. Júhusban kezdődik a második szakasz, amikor már van pillangós takarmány és zabosbükköny, de ebben az időben legeltetjük is a teheneket. Ezután jön a borsós csalamá- dé, majd' a tarlóba vetett napraforgós csalamádé és végül a takarmány- káposzta. Ha szakadás van a zöld futószalagban, akkor zöldsilóval pótoljuk a hiányt. — Mennyi zöldsilót készítenek? — Tervünk szerint számosállatonként hét köbmétert kellene készíteni, de mi arra törekszünk, hogy minél több vizenyős és minél kevesebb szálastakarmányt adhassunk a szarvas jószágnak. A tehenek csak télen kapnak szálastakarmányt, de akkor is csak két kilót naponta, »fog- piszkálónak«. Ezért igyekszünk sok zöldsilót készíteni télire. Az idén 4000 köbméter zöldsilónk lesz összesen, s ebből már 1000 köbméter készen is van. így a télre számosállatonként több mint nyolc köbméter zöldsilónk lesz. • • • — A takarmány ízletesítésére melaszt használunk. De ha már a silóról van szó, nem hallgathatom el azt sem, hogy bizony kevés a betonsiló- terünk, s kénytelenek vagyunk a siló- takarmány nagyobb részét földbe tenni, s ennek következtében viszont a siiótakarmányunknak legalább 20 százaléka tönkremegy, elvész. M ' v éppen számíthattuk, hogy a vesz’n- dőbemenő silótakarmány értékesítésén tudnánk annyi cementsilót készíteni, amennyi éppen pótolná a hiányt gazdaságunkban. Dehát nehéz a cement beszerzése és építkezésre sincs pénzünk egyelőre. Hej, pedig de kellene építkeznünk! — Igen sürgős lenne a fejőgulyásaink lakásproblémájának megoldása is. Mert úgy vagyunk, hogy a tehenészeink messze kint vannak az üzemegységeinkben, s egyik helyen sincs lakásuk a fejőgulyásoknak. Ennek pedig az a következménye, hog}' gyakran mondanak fel, s mennek el, illetve változtatjuk a fejő- gulyásokat. Ezt a változást viszont észreveszi a jószág és míg meg nem szokja az új fejőgulyás kezét, nem adja le rendesen a tejet. Lám, amint Kovács János főagro- nómus elmondja, nem is a legideálisabb lehetőségek között értek el jobb eredményt tehenészetükben, mint a másik gazdaságok. És éppen eme tények ismeretében mondhatjuk ki az elismerést a tengődiekre, s azt is, hogy némi erőfeszítések révén a többi gazdaság is képes volna hasonló eredményt elérni. S ha valamikor, akkor most még inkább érdekük az állami gazdaságoknak, hogy minél kevesebb önköltséggel termeljék a tejet, mert a nagyobb jövedelmezőség a gazdaság dolgozóinak anyagi előnyére szolgál. Reméljük, a második félévben a többi gazdaság felzárkózik a tengődiek mögé a tej bő forrásához vezető úton ... — Csere — — Az erdeitermék vállalat a napokban megkezdte a vargánya felvásárlását. Egy kiló szárított vargányáért 45—65 forintot fizet a gyűjtőknek. Szorgalmas szedő egy napon 1 200 forintot is megkereshet. '»I TTWTVTTTTTTTVTTTVTVVTTTTTVTTVTTVTTV »Illatos fagylalt« címmel nemrég bíráltuk a MÁV Utasellátó kaposvári peroni fagylaltárusítóját. Tettük ezt azért, mert a pult körül uralkodó rendetlenség veszélyeztette a dolgozók egészségét. A napokban ismét megnéztük a fagylaltelárusító helyet. Jóleső érzéssel tapasztaltuk a megnyugtató tisztaságot, amelyet itt a bírálat óta teremtettek. Kifestették a pultot. De láttuk az elárusító kis legényt is, amint nagy szorgalommal, ragyogóra fényesítette a tégelyek fémfedelét. Hallottuk az üzemvezető útmutatásait, amint tanácsokkal látta el a fiatal, tapasztalatlan beosztottat. így kell ezt! A sértődöttség és az objektív nehézségek sorára való hivatkozás nélkül: cselekedni. Ez a tettekben adott gyors válasz méltó u MÁV Utasellátó jó hírnevéhez. A jövőben se tűrjön ezen semminemű csorbát. TVTVTTVTTTTVTTTVTVTTTTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTrTTTYTTVTVVVVTTVTT , Megbíztak hármunkat, néznénk meg, Hayden Iván valóban a munkásmozgalom harcosa-e? Siófokon csatlakozott hozzánk a Vöröskereszt egy megbízottja. Megvizsgálni, a kis élelmiszersegély jó helyre érkezett-e vajon, ö mondta, hogy a községi tanács kételkedik Hayden Iván állításaiban. »Mindenhova irkái és mindenhova ugyanazt« — világosítottak fel. Már sötétedett. Nyaraló, gondtalan emberek sétáltak mellettünk, motorok zúgtak el. Jegyeket váltottak a kertmoziba. Még fagylaltoztak a gyerekek. A zenészek próbálgatták hangszereiket. A nagy közösségi üdülőkből edénycsörgés hallatszott. így értünk a padlásszobához. Kételkedve. De hinni is szerettünk volna. Két óra múlva megilletődve, szégyenkezve jöttünk le a falépcsőkön. Mint azok, akik hozzátartozóik hűségében kételkednek, majd váratlanul bizonyítékot szereznek, amiért bűntudatot kell érezniük. A SZÍNHELY A kis padlásablak alig ad már fényt. Az ég halványkék kárpitja látszik. Néhány fenyőfa ága hasítja több részre. A szoba falain azonban kivehetők a képek. Rajzszegekkel, keret nélkül felerősítve. Mind folyóiratokból kivágott reprodukciók. Moszkvai felhőkarcoló, sportolók, úttörők, a 17- es Nagy Októberi Forradalom ismert festményei, táncosok, katonák, kohók, munkások. Jóformán nincs kihagyott félméter közöttük. A főhelyeken a nagyok: Engels, Mao Ce-Tung. Lenin arcképe alatt ormótlan betűkkel felirat: »Katonád voltam, az is maradtam.« Valamivel arréb, a régi pártjelvény alatt: »1919—1957. A hitvány ellenforradalom meg akart bennünket semmisíteni, de nem sikerült. így győzött dicsőséges zászlónk és ennek vivői. Eszménk örökké élni fog az egész világon.« A fotográfiák fölött csillagok, vörös csillagok, papírból kivágva. Úgyszólván elborítják a fal felső részét. Kicsik és nagyok. Szimmetriával, vagy anélkül szertehintve. A Balaton és a fenyvesek balzsamával megtelt tüdőnknek nehéz a levegő. Egy nagy farkaskutya testének párája van jelen. Itt fogad bennünket Hayden Iván. Átölel és megcsókol. Az idősebb jogán tegez, mint a mozgalomban valaha természetes volt. Hoyden Iván három bizonysága öreg ember, ősz, sápadt-fehér a bőre. A szemcsontok alatt nagy lyukak. A nélkülözés biztos jelei. A ruhák sem takarják el sovány, inas testét. Súlyos szívbeteg, most jött ki a szanatóriumból. A BIZONYÍTÉKOK De nem erről beszél a vontatottan induló társalgásban. Gondolatai elő- re-hátra kalandoznak, mint az öregeké általában. Legszívesebben itt időzik a mában és a tegnapban. Hallom szavait, közben egy könyvben lapozok. A címe: »Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Magyarországon. (1919—1921). Dokumentumok, levelek, cikkek. Megrázó bizonyítékok. Egyik legmegrázóbb Hayden Iván akkori börtönőré, a 163. lapon 3 oldalon keresztül. Idézek belőle: »A fehérek azonnal letartóztattak. .. A cellában amelyben tartózkodtam egy éjszakán keresztül: a falon sorjában, nyolc akasztott ember lógott. A földön pedig egy 32 sebbel megölt ember hevert.« »Negyvenkét ember közül 14—15 volt zsidó, a többi valamennyi keresztény munkásember. Húsz szuronyos határrendőr közrefogta őket és a Siófok és a Gyermekmenhely között lévő erdőbe vitték a szerencsétleneket, akik között egy .ügyvéd is volt, egy féllábú rokkant. Az erdőben Lészai főhadnagy, mindegyik kezében egy-egy ólomvégű bottal ütni- verni kezdte az összekötözött foglyokat, akik közül többen elájultak. A határőrök bajonettekkel rontottak az áldozatokra és valamennyit, négy ember kivételével, leszurkolták... A halottakat egy közös árokba temették.« »Augusztus végén 16 embert vittek így el, szeptember 1-én tizenkettőt végeztek ki, ezek között Szamuely Zoltánt, akit Balatonlellén fogtak el... Szamuely Zoltán kivégzése után három hétre végezték ki ennek balatonlellei szállásadóit, Köves Jánost és nejét.« »Tudomásom szerint két hónap alatt több mint kétszáz embert vittek el és végeztek ki a négy fogdából, amelyben a siófoki fehér terroristák foglyaikat tartják. A Prónai, Madary és Freis- berger különítménye mindenkit, akire rámondták, hogy kommunista, vagy szocialista, kivégezték.« Majd arrébb olvasom Beniczky volt belügyminiszter vallomását 1925-ből, az Újság című lapban: »Hayden Iván, a siófoki katonai fogda törzsfoglára állomáshelyéről megszökött a fővárosba. A Népszava szerkesztőségében siófoki tapasztalatairól be is számolt, amelyekből két Népszava-cikk került ki... Ezek a leleplezések a fővárosban nagy megütközést váltottak ki... Röviddel ezután néhány nyomozó tiszt Dunaföldvárról. . . polgári ruhában .Budapestre utazott... A hajón véletlenül Haydennel és feleségével találkoztak, természetesen letartóztatták őket. Midőn megérkeztek Du- naföldvárra, éppen a fővezér szemlét tartott az Ostenburg-alakulat felett. Jelentkeztek nála azzal, hogy mindjárt el is intézik a letartóztatottakat. Erre tette a fővezér az azóta szinte szálló igévé váló mondását: Ti már eleget kéjelegtetek odakint, hagyjatok nekünk, siófokiaknak is valamit ... Egy őrnagy autóján elszállította őket Siófokra ... Hayden altisztet bajtársai a fogda falának áttörésével megszöktették. Felesége — Beniczky Ödön tudomása szerint — a bántalmazásokba belehalt.« Lapozom a könyvet, hallom az öreget. »Én a fasisztákkal szemben voltam baloldali, akik elevenen nyúzták az embereket. Ezeket üldöztem és üldözöm.« »Most is hány közénk nem való ember van a nártban. s "7 a mi nagy bajunk.« Aztán emigráltam a Szovjetunióba. Romániába. 39-ben hazajöttem. Lefogtak. 43-ban Dachauból szabadítottak ki a szovjetek. Visszaadták, hogy Vrangellel szemben én is segítettem harcolni.« Nézem a könyvet, hirtelen megtalálom az első bizonyítékot. Vallomása a Népszavában 1919 októberében látott napvilágot. A fehérterror negyedik hónapjában. Most már értem ellene a gyűlöletet. Tanúja, vádlója volt az úri gyilkosoknak. Elhiszem kínzásait, felesége meghur- colását. Kínzatás közben való halálát. 27 éves emigrációját. Hányán mertek volna írni nálunk négy hónappal az ellenforradalom esetleges győzelme után vadállati gyilkosságokról? — gondolom és tisztelettel nézem. Mikor a haláltáborból hazatért, első dolga volt a 19-es gyilkosok felderítése. Harcolt ellenük. Sokszor hiába. Csak hosszas huzavona után, évek múltán került börtönbe Magas- házi ezredes, s a többi fővezér. Ezek Tabon, Siófokon magas pozíciókból, úri segédeikkel húzták a dolgot, amíg csak tudták. Hayden azonban szívós volt gyűlöletében. Nem felejtett. Az elítéltek rokonsága, az úri brancs sem felejtett. Addig mesterkedtek, amíg felvásárlási megbízottként 1200 forintos csekkhiánya miatt'egy évre elítélték. Hiába tiltakozott. Ült. Pár hónap múlva egy másik községből előkerült a csekk. A posta eltévesztette a helységnevet. Ellenfele Szabó Elemér tabi ügyvéd volt, akit most ítéltek el ellenforradalmi cselekményei miatt. Régi ellenségei háromszor akarták megölni. Kel-1 ennél több bizonyíték? Akit ennyire gyűlöl az ellenség, az csak a mi emberünk lehet. S A HARMADIK? Október 26-án este valaki megviszi a hírt neki, hogy a pártbizottság veszélyben van. Egy cédulát hagy éjjeliőr-posztján: »Kiütött az ellenforradalom, nem tudom megérem-e a további folytatását. Indulok, hív a proletár kötelesség.« Kerékpárra ül. Rossz szíve zakatol. Felrohan a pártbizottságra. Liheg: »Fegyvert adjatok kezembe!« Másnap kimegy a hőböngők közé. Ott felismerik. Valaki figyelmezteti. Rohan, a vasúti sínek korlátján átugrik. De szíve... ettől kezdve nem bírja tovább... ELHAGYOTTAN Most itt ül. Mesél nekünk. Néha felugrik vagy idegessé válik hangja. Ahogyan a mondanivalója hat rá. Megmutatja balkarját, melyen felakasztva lógatták, láttuk botütésektől összeroncsolt talpát. Gyomrát is, amelyet szúrások értek egy golyó még mindig benne van. Orrcsontját eltörték. »De nem törtem meg. Csak addig érez az ember, amíg az első ütéseket kapja. Szívós ember vagyok, nem lettem áruló. Csernyi Jóska, volt solti szakaszparancsnokom nem bírta, összebicsaklott.« Ülünk, hallgatunk. Benn már ég a villany. A kívül elpihent világból csak tücsökzene hallatszik. Valamelyikünk egy hirtelen csendben megkérdezi, most hogyan él. S ekkor váratlanul felzokog. Bu- gyog belőle a csendes sírás. Fel-fel- csuklik a beszéd közben, ahogyan az indulatok elfogják. »Háromszáz forintos táppénzből élek és megmondom nektek, hol eszek, hol nem... Van úgy, hogy napjában csak egyszer, néha egyszer sem... Ne haragudjatok, hogy így panaszkodom, én aki soha meg nem aláztam magam. Dehát, ilyen az élet... Most hatvanhat éves vagyok, nincs meg a folyamatos munkaidőm a nyugdíjhoz, az internálótáborban és a börtönökben nem szerezhettem... Két hete lejárt az egyéves táppénz idő, most mihez kezdjek? Mennék dolgozni, de minden víz bennem, a szív nem tudja feldolgozni már...« Felkiált: »Ugatják a nevemet a gyűléseken, a rádióban... De semmi más... Néha, tudjátok, úgy ennék egy kis paprikáscsirkét, de miből, mondjátok.'...« Ellőjön a kutya az ágy alól. Érez valamit? Az embere háborgása csendesül. »Ennek sem tudok már mit adni. Sokszor az én kenyeremet kapja. De szükségem van rá... Egyetlen támaszom... Mert itt mindenki »'mlöl, mert sokat tudok...« Nézzük a földet. Jegyzeteimet lapozom. Mindnyájan hallgatunk. Végül valamelyikünk megkérdi: »És a tanácstól volt már itt valaki?« »Senki« — jön a gyors válasz. A búcsúzásnál megint megcsókol bennünket és megköszöni látogatásunkat. Lekísér a fényes autóig. S azt mondja, adjuk át üdvözletét Marosán elvtársnak. Sokáig hallgatunk. Futunk az éjszakában. A Vöröskeresztes elvtárs azt mondja végül: »Nem bántam meg, hogy egyedül ezért el kellett ide jönnöm.« Arról beszélgetünk még, hogy háromszáz méterre vannak Hayden Iván lakásától az illetékes szervek és fiatal elvtársai. S nem Ismerik őt. Még ennél is közelebb élnek körülötte ellenségei, akik gyűlölik. S nagyon jól ismerik. De ki szereti és becsüli a magányos embert annyira, hogy elfeledje a gyűlöletet és ne féljen tőle soha többet, hogy hinni tudjon új harcostársai segítségében? S mindannyiunk belsejét marja a ki nem mondott kérdés: ennyire nem tudjuk beleélni magunkat értünk harcoló, idős elvtársaink sorsába? Csákvári János
