Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-03 / 180. szám

Saombat, 1957. augusztus 3. SOMOGYI NÉPLAP 3 I tej bő forrásához vezető úton LOVASRENDŐRÖK Hófehér tányérsapkában, zubbonyban feszítenek jól ápolt szürkéi^ ken a siófoki lovasrendőrök, a Balaton hús hullámaiban enyhet kere­ső vidám emberek üdülésének legújabb és legimpozánsabb őhei. Sok kislánynak megakad a szeme rajtuk, s legalább az erre nyaraló kül­földiek is ízelítőt kaphatnak arról, hogy milyen is volt hajdanán a dél­ceg lovaskatona. A régi idők modern változata viszont sok gyaloglástól kíméli meg rendőreinket, s teszi még érdekesebbé a Balaton patjait. Tettel válaszoltak Az állami gazdaságok tejtermeíési versenyének első félévi mérlegén a Tengődi Állami Gazdaság eredmé­nye nyom legtöbbet. Ez a gazdaság a tervezettnél 13 fillérrel alacso­nyabb költséggel álh'totta elő a tej­nek literjét ebben az évben, s ezzel kiérdemelte magának az első helyet megyénk állami gazdaságainak tej­termelési versenyében. Ennyit árul el a statisztika. No, de hogy többet is megtudjunk, forduljunk a legille­tékesebbhez, Kovács János főagro- nómushoz. — Mi a titka ennek a szép eredménynek? — Nem ördögi dolog ez, kérem ... Sőt, mondhatnám, ma már általá­ban közismertek a bő tejtermelés feltételei, módszerei. Inkább az az érdekesebb és egyben a fontosabb, hogy ki hogyan biztosítja a jó ered­mény alapjait. Mert csak az alapra lehet építeni... Ennél a dolognál egvik leglényegesebb tényező a te­hén és annak gondozása, takarmá­nyozása. Ebben a gazdaságban sem dicsekedhetünk még azzal, hogy az alaptényezők hiánytalanok. De arra törekszünk, hogy az adott .lehetősé­geket minél jobban kihasználjuk, sőt ezeket a lehetőségeket, ha máskép­pen nem, házilag is fejlesszük. Külö­nösen a saját nevelésű teheneinknek magas a tejhozamuk. Ennek alapjá­ul szolgált a helyes borjúnevelés és a tejelésre való előkészítés. Mi a borjakat tíz napig hagyjuk tőgyből szopni, s aztán már mesterségesen neveljük őket. Nagyon vigyázunk ar­ra, hogy a borjú tőgymelegan kapja a tejet, ezért itatás előtt a tejet hő- mérőzzük. Már a boriúnevelőben ki­válogatjuk a továbbtenyésztésre al­kalmas egyedeket, s aszerint takar- mányozzuk őket. A kiválogatást a származás, egészségi állapot, s a kül­lem figyelembevételével végezzük. A jó egyedeket, vagyis a tenyészüsző- ket pótabrakolással és ésszerű takar­mányozással készítjük elő jól tejelő tehénnek. Jelenleg a borjak súlygya­rapodása az előirt havi 24 kilóval szemben 26 kilogramm. Az okrádi üzemegységünkben a saját nevelésű előborjas teheneinket 15—18 literes’ napi tejhozammal fejtük be. Az egész tehenészetünkben a napi is- táUóátlag az idén még 9 liter alatt nem is volt, de 14 liter már volt. — Hogyan takarmányozzák a teheneket? — Az egyedi etetést csak részben tudjuk megvalósítani, mert a legtöbb istállóban nincs is arra mód. A cél érdekében azonban úgy válogattuk össze a teheneket, hogy a hasonló tejelők lehetőleg egy csoportban le­gyenek, s így már megközelítően biztosítva van az érdem szerinti ta­karmányozás lehetősége. Az abrakot moslékban adjuk a teheneknek, mert a száraz abrakot nehezen emészti az állat és nem is értékesíti megfelelő­en. A tömegtakarmányozást futó­szalag rendszerűén biztosítjuk. így szinte egész éven át zöldet kapnak a tehenek, amely kedvezően befo­lyásolja a tejtermelést. — Hogyan működik ez a zöld futószalag? — A "zöld futószalag első szakasza április derekán kezdődik. Ekkor az őszi takarmánykeverékeket etetjük egymás után. Először a rozsos, majd az őszi árpás, azután a búzás keve­réket, amelyekbe szöszös- és pan­nonbükköny, meg őszi borsó van vet­ve. Júhusban kezdődik a második szakasz, amikor már van pillangós takarmány és zabosbükköny, de eb­ben az időben legeltetjük is a tehe­neket. Ezután jön a borsós csalamá- dé, majd' a tarlóba vetett naprafor­gós csalamádé és végül a takarmány- káposzta. Ha szakadás van a zöld futószalagban, akkor zöldsilóval pó­toljuk a hiányt. — Mennyi zöldsilót készítenek? — Tervünk szerint számosállaton­ként hét köbmétert kellene készíteni, de mi arra törekszünk, hogy minél több vizenyős és minél kevesebb szálastakarmányt adhassunk a szarvas jószágnak. A tehenek csak télen kapnak szálastakarmányt, de akkor is csak két kilót naponta, »fog- piszkálónak«. Ezért igyekszünk sok zöldsilót készíteni télire. Az idén 4000 köbméter zöldsilónk lesz össze­sen, s ebből már 1000 köbméter ké­szen is van. így a télre számosálla­tonként több mint nyolc köbméter zöldsilónk lesz. • • • — A takarmány ízletesítésére me­laszt használunk. De ha már a silóról van szó, nem hallgathatom el azt sem, hogy bizony kevés a betonsiló- terünk, s kénytelenek vagyunk a siló- takarmány nagyobb részét földbe tenni, s ennek következtében viszont a siiótakarmányunknak legalább 20 százaléka tönkremegy, elvész. M ' v éppen számíthattuk, hogy a vesz’n- dőbemenő silótakarmány értékesíté­sén tudnánk annyi cementsilót készí­teni, amennyi éppen pótolná a hiányt gazdaságunkban. Dehát nehéz a ce­ment beszerzése és építkezésre sincs pénzünk egyelőre. Hej, pedig de kellene építkeznünk! — Igen sürgős lenne a fejőgulyá­saink lakásproblémájának megoldá­sa is. Mert úgy vagyunk, hogy a te­henészeink messze kint vannak az üzemegységeinkben, s egyik helyen sincs lakásuk a fejőgulyásoknak. Ennek pedig az a következménye, hog}' gyakran mondanak fel, s men­nek el, illetve változtatjuk a fejő- gulyásokat. Ezt a változást viszont észreveszi a jószág és míg meg nem szokja az új fejőgulyás kezét, nem adja le rendesen a tejet. Lám, amint Kovács János főagro- nómus elmondja, nem is a legideáli­sabb lehetőségek között értek el jobb eredményt tehenészetükben, mint a másik gazdaságok. És éppen eme té­nyek ismeretében mondhatjuk ki az elismerést a tengődiekre, s azt is, hogy némi erőfeszítések révén a töb­bi gazdaság is képes volna hasonló eredményt elérni. S ha valamikor, akkor most még inkább érdekük az állami gazdaságoknak, hogy minél kevesebb önköltséggel termeljék a tejet, mert a nagyobb jövedelmező­ség a gazdaság dolgozóinak anyagi előnyére szolgál. Reméljük, a máso­dik félévben a többi gazdaság fel­zárkózik a tengődiek mögé a tej bő forrásához vezető úton ... — Csere — — Az erdeitermék vállalat a na­pokban megkezdte a vargánya fel­vásárlását. Egy kiló szárított vargá­nyáért 45—65 forintot fizet a gyűj­tőknek. Szorgalmas szedő egy napon 1 200 forintot is megkereshet. '»I TTWTVTTTTTTTVTTTVTVVTTTTTVTTVTTVTTV »Illatos fagylalt« címmel nemrég bíráltuk a MÁV Utasellátó kaposvári peroni fagylaltárusítóját. Tettük ezt azért, mert a pult körül uralkodó rendetlenség veszélyeztette a dolgo­zók egészségét. A napokban ismét megnéztük a fagylaltelárusító helyet. Jóleső érzés­sel tapasztaltuk a megnyugtató tisz­taságot, amelyet itt a bírálat óta te­remtettek. Kifestették a pultot. De láttuk az elárusító kis legényt is, amint nagy szorgalommal, ragyogóra fényesítette a tégelyek fémfedelét. Hallottuk az üzemvezető útmutatá­sait, amint tanácsokkal látta el a fia­tal, tapasztalatlan beosztottat. így kell ezt! A sértődöttség és az objektív nehézségek sorára való hi­vatkozás nélkül: cselekedni. Ez a tet­tekben adott gyors válasz méltó u MÁV Utasellátó jó hírnevéhez. A jö­vőben se tűrjön ezen semminemű csorbát. TVTVTTVTTTTVTTTVTVTTTTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTrTTTYTTVTVVVVTTVTT , Megbíztak hármunkat, néznénk meg, Hayden Iván valóban a mun­kásmozgalom harcosa-e? Siófokon csatlakozott hozzánk a Vöröskereszt egy megbízottja. Megvizsgálni, a kis élelmiszersegély jó helyre érke­zett-e vajon, ö mondta, hogy a községi tanács kételkedik Hayden Iván állításaiban. »Mindenhova ir­kái és mindenhova ugyanazt« — vi­lágosítottak fel. Már sötétedett. Nyaraló, gondta­lan emberek sétáltak mellettünk, mo­torok zúgtak el. Jegyeket váltottak a kertmoziba. Még fagylaltoztak a gyerekek. A zenészek próbálgatták hangszereiket. A nagy közösségi üdü­lőkből edénycsörgés hallatszott. így értünk a padlásszobához. Ké­telkedve. De hinni is szerettünk vol­na. Két óra múlva megilletődve, szé­gyenkezve jöttünk le a falépcsőkön. Mint azok, akik hozzátartozóik hűsé­gében kételkednek, majd váratlanul bizonyítékot szereznek, amiért bűn­tudatot kell érezniük. A SZÍNHELY A kis padlásablak alig ad már fényt. Az ég halványkék kárpitja látszik. Néhány fenyőfa ága hasítja több részre. A szoba falain azonban kivehetők a képek. Rajzszegekkel, keret nél­kül felerősítve. Mind folyóiratokból kivágott reprodukciók. Moszkvai fel­hőkarcoló, sportolók, úttörők, a 17- es Nagy Októberi Forradalom is­mert festményei, táncosok, katonák, kohók, munkások. Jóformán nincs kihagyott félméter közöttük. A főhelyeken a nagyok: Engels, Mao Ce-Tung. Lenin arcképe alatt ormótlan betűkkel felirat: »Katonád voltam, az is maradtam.« Valamivel arréb, a régi pártjelvény alatt: »1919—1957. A hitvány ellenforrada­lom meg akart bennünket semmisí­teni, de nem sikerült. így győzött dicsőséges zászlónk és ennek vivői. Eszménk örökké élni fog az egész világon.« A fotográfiák fölött csillagok, vö­rös csillagok, papírból kivágva. Úgy­szólván elborítják a fal felső ré­szét. Kicsik és nagyok. Szimmetriá­val, vagy anélkül szertehintve. A Balaton és a fenyvesek balzsa­mával megtelt tüdőnknek nehéz a levegő. Egy nagy farkaskutya tes­tének párája van jelen. Itt fogad bennünket Hayden Iván. Átölel és megcsókol. Az idősebb jo­gán tegez, mint a mozgalomban va­laha természetes volt. Hoyden Iván három bizonysága öreg ember, ősz, sápadt-fehér a bőre. A szemcsontok alatt nagy lyukak. A nélkülözés biztos jelei. A ruhák sem takarják el sovány, inas testét. Súlyos szívbeteg, most jött ki a szanatóriumból. A BIZONYÍTÉKOK De nem erről beszél a vontatottan induló társalgásban. Gondolatai elő- re-hátra kalandoznak, mint az öre­geké általában. Legszívesebben itt időzik a mában és a tegnapban. Hal­lom szavait, közben egy könyvben lapozok. A címe: »Az ellenforrada­lom hatalomra jutása és rémuralma Magyarországon. (1919—1921). Doku­mentumok, levelek, cikkek. Megrázó bizonyítékok. Egyik legmegrázóbb Hayden Iván akkori börtönőré, a 163. lapon 3 oldalon keresztül. Idé­zek belőle: »A fehérek azonnal letartóztat­tak. .. A cellában amelyben tartóz­kodtam egy éjszakán keresztül: a falon sorjában, nyolc akasztott em­ber lógott. A földön pedig egy 32 sebbel megölt ember hevert.« »Negy­venkét ember közül 14—15 volt zsidó, a többi valamennyi keresz­tény munkásember. Húsz szuronyos határrendőr közrefogta őket és a Siófok és a Gyermekmenhely között lévő erdőbe vitték a szerencsétlene­ket, akik között egy .ügyvéd is volt, egy féllábú rokkant. Az erdő­ben Lészai főhadnagy, mindegyik ke­zében egy-egy ólomvégű bottal ütni- verni kezdte az összekötözött foglyo­kat, akik közül többen elájultak. A határőrök bajonettekkel rontottak az áldozatokra és valamennyit, négy ember kivételével, leszurkolták... A halottakat egy közös árokba temet­ték.« »Augusztus végén 16 embert vittek így el, szeptember 1-én tizen­kettőt végeztek ki, ezek között Sza­muely Zoltánt, akit Balatonlellén fogtak el... Szamuely Zoltán kivég­zése után három hétre végezték ki ennek balatonlellei szállásadóit, Kö­ves Jánost és nejét.« »Tudomásom szerint két hónap alatt több mint kétszáz embert vittek el és végeztek ki a négy fogdából, amelyben a sió­foki fehér terroristák foglyaikat tartják. A Prónai, Madary és Freis- berger különítménye mindenkit, akire rámondták, hogy kommunista, vagy szocialista, kivégezték.« Majd arrébb olvasom Beniczky volt belügyminiszter vallomását 1925-ből, az Újság című lapban: »Hayden Iván, a siófoki katonai fogda törzsfoglára állomáshelyéről megszökött a fővárosba. A Népsza­va szerkesztőségében siófoki tapasz­talatairól be is számolt, amelyekből két Népszava-cikk került ki... Ezek a leleplezések a fővárosban nagy megütközést váltottak ki... Rövid­del ezután néhány nyomozó tiszt Dunaföldvárról. . . polgári ruhában .Budapestre utazott... A hajón vé­letlenül Haydennel és feleségével találkoztak, természetesen letartóz­tatták őket. Midőn megérkeztek Du- naföldvárra, éppen a fővezér szemlét tartott az Ostenburg-alakulat felett. Jelentkeztek nála azzal, hogy mind­járt el is intézik a letartóztatottakat. Erre tette a fővezér az azóta szinte szálló igévé váló mondását: Ti már eleget kéjelegtetek odakint, hagyja­tok nekünk, siófokiaknak is vala­mit ... Egy őrnagy autóján elszállí­totta őket Siófokra ... Hayden al­tisztet bajtársai a fogda falának át­törésével megszöktették. Felesége — Beniczky Ödön tudomása szerint — a bántalmazásokba belehalt.« Lapozom a könyvet, hallom az öreget. »Én a fasisztákkal szemben voltam baloldali, akik elevenen nyúz­ták az embereket. Ezeket üldöztem és üldözöm.« »Most is hány közénk nem való ember van a nártban. s "7 a mi nagy bajunk.« Aztán emigrál­tam a Szovjetunióba. Romániába. 39-ben hazajöttem. Lefogtak. 43-ban Dachauból szabadítottak ki a szov­jetek. Visszaadták, hogy Vrangellel szemben én is segítettem harcolni.« Nézem a könyvet, hirtelen meg­találom az első bizonyítékot. Vallo­mása a Népszavában 1919 októberé­ben látott napvilágot. A fehérterror negyedik hónapjában. Most már ér­tem ellene a gyűlöletet. Tanúja, vád­lója volt az úri gyilkosoknak. El­hiszem kínzásait, felesége meghur- colását. Kínzatás közben való halá­lát. 27 éves emigrációját. Hányán mertek volna írni nálunk négy hó­nappal az ellenforradalom esetleges győzelme után vadállati gyilkossá­gokról? — gondolom és tisztelettel nézem. Mikor a haláltáborból hazatért, első dolga volt a 19-es gyilkosok fel­derítése. Harcolt ellenük. Sokszor hiába. Csak hosszas huzavona után, évek múltán került börtönbe Magas- házi ezredes, s a többi fővezér. Ezek Tabon, Siófokon magas pozíciókból, úri segédeikkel húzták a dolgot, amíg csak tudták. Hayden azonban szívós volt gyűlöletében. Nem felej­tett. Az elítéltek rokonsága, az úri brancs sem felejtett. Addig mester­kedtek, amíg felvásárlási megbízott­ként 1200 forintos csekkhiánya miatt'egy évre elítélték. Hiába tilta­kozott. Ült. Pár hónap múlva egy másik községből előkerült a csekk. A posta eltévesztette a helységne­vet. Ellenfele Szabó Elemér tabi ügyvéd volt, akit most ítéltek el el­lenforradalmi cselekményei miatt. Régi ellenségei háromszor akarták megölni. Kel-1 ennél több bizonyíték? Akit ennyire gyűlöl az ellenség, az csak a mi emberünk lehet. S A HARMADIK? Október 26-án este valaki meg­viszi a hírt neki, hogy a pártbizott­ság veszélyben van. Egy cédulát hagy éjjeliőr-posztján: »Kiütött az ellenforradalom, nem tudom meg­érem-e a további folytatását. Indu­lok, hív a proletár kötelesség.« Ke­rékpárra ül. Rossz szíve zakatol. Felrohan a pártbizottságra. Liheg: »Fegyvert adjatok kezembe!« Más­nap kimegy a hőböngők közé. Ott felismerik. Valaki figyelmezteti. Ro­han, a vasúti sínek korlátján átug­rik. De szíve... ettől kezdve nem bírja tovább... ELHAGYOTTAN Most itt ül. Mesél nekünk. Néha felugrik vagy idegessé válik hangja. Ahogyan a mondanivalója hat rá. Megmutatja balkarját, melyen fel­akasztva lógatták, láttuk botütések­től összeroncsolt talpát. Gyomrát is, amelyet szúrások értek egy golyó még mindig benne van. Orrcsontját eltörték. »De nem törtem meg. Csak addig érez az ember, amíg az első ütése­ket kapja. Szívós ember vagyok, nem lettem áruló. Csernyi Jóska, volt solti szakaszparancsnokom nem bír­ta, összebicsaklott.« Ülünk, hallgatunk. Benn már ég a villany. A kívül elpihent világból csak tücsökzene hallatszik. Valamelyikünk egy hirtelen csend­ben megkérdezi, most hogyan él. S ekkor váratlanul felzokog. Bu- gyog belőle a csendes sírás. Fel-fel- csuklik a beszéd közben, ahogyan az indulatok elfogják. »Háromszáz fo­rintos táppénzből élek és megmon­dom nektek, hol eszek, hol nem... Van úgy, hogy napjában csak egy­szer, néha egyszer sem... Ne hara­gudjatok, hogy így panaszkodom, én aki soha meg nem aláztam magam. Dehát, ilyen az élet... Most hatvan­hat éves vagyok, nincs meg a folya­matos munkaidőm a nyugdíjhoz, az internálótáborban és a börtönökben nem szerezhettem... Két hete le­járt az egyéves táppénz idő, most mihez kezdjek? Mennék dolgozni, de minden víz bennem, a szív nem tudja feldolgozni már...« Felkiált: »Ugatják a nevemet a gyűléseken, a rádióban... De semmi más... Néha, tudjátok, úgy ennék egy kis papri­káscsirkét, de miből, mondjátok.'...« Ellőjön a kutya az ágy alól. Érez valamit? Az embere háborgása csen­desül. »Ennek sem tudok már mit adni. Sokszor az én kenyeremet kapja. De szükségem van rá... Egyetlen támaszom... Mert itt min­denki »'mlöl, mert sokat tudok...« Nézzük a földet. Jegyzeteimet la­pozom. Mindnyájan hallgatunk. Vé­gül valamelyikünk megkérdi: »És a tanácstól volt már itt valaki?« »Senki« — jön a gyors válasz. A búcsúzásnál megint megcsókol bennünket és megköszöni látogatá­sunkat. Lekísér a fényes autóig. S azt mondja, adjuk át üdvözletét Ma­rosán elvtársnak. Sokáig hallgatunk. Futunk az éj­szakában. A Vöröskeresztes elvtárs azt mondja végül: »Nem bántam meg, hogy egyedül ezért el kellett ide jönnöm.« Arról beszélgetünk még, hogy há­romszáz méterre vannak Hayden Iván lakásától az illetékes szervek és fiatal elvtársai. S nem Ismerik őt. Még ennél is közelebb élnek kö­rülötte ellenségei, akik gyűlölik. S nagyon jól ismerik. De ki szereti és becsüli a magá­nyos embert annyira, hogy elfeledje a gyűlöletet és ne féljen tőle soha többet, hogy hinni tudjon új harcos­társai segítségében? S mindannyiunk belsejét marja a ki nem mondott kérdés: ennyire nem tudjuk beleélni magunkat ér­tünk harcoló, idős elvtársaink sor­sába? Csákvári János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom