Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-27 / 199. szám

Kedd, 1957. augusztus 27. SOMOGYI NÉPLAP 3 Teremtsenek rendet a Sütőipari Vállalatnál! A legtöbbet bírált vállalat a ka­posvári sütőipar. A bírálatok özöne eddig több oldalról érte: a szakem­bereken, lapunkon, felettes hatósá­gon kívül gyakran hallatta bíráló szavát a lakosság is. A bajok gyö­kere a laza, részrehajló vezetésben, a dolgozók közötti széthúzásban, no és nem egyszer a Megyei Tanács Ipari Osztálya sütőipari előadójá­nak passzív magatartásában kere­sendő. Több mint egy hónapja Ken- deresi Sándor személyében új igaz­gató került a Sütőipari Vállalat élé­re. A napokban ellenőrző körútra indultunk, hogy egy hónap után szétnézzünk a sütőüzemekben. Hol as új vezetés ? Nem lehet nyomára akadni. A ha­tos számú üzemben a legteljesebb gazdátlanság uralkodik. A fejekben kétely és zűrzavar. Tőlünk várnak feleletet mindenre a dolgozók, mint­ha a Sütőipari Vállalat nem is len­ne a világon. A munkások előtt még ma sem tiszta a bérezésük, sejtel­mük sincs, milyen alapon fizetik őket. Később az igazgatói irodában ezt mondta erről Kenderesi: Tudom, hogy nagyon sok hiba van a sütő­ipari bérezés körül, de nem jutot­tam odáig, hogy változtassak rajta. — Hát meddig jutott? A szállítómunkások tudnak erre választ adni, akik arról panaszkod­nak, hogy ezer—ezerkétszáz forin­tos bérük egyik napról a másikra 600 forintos szintre zuhant le, ugyan­akkor a Kiskereskedelmi Vállalat bolti dolgozói aktívan résztvesznek a kenyér- és süteményfélék elszállí­tásában, miközben a Sütőipari Vál­lalat pénztárából minden elszállított mázsa után 11,40 forint üti a mar­kukat. Mit mond erről az igazgató? — Az ipari osztály utasítása sze­rint 44 000 forint béralap megtaka­rítást kell elérnünk. Hová nyúlhat­tam volna, mint a szállító részleghez. De előre bocsátom, csak próbálko­zásról van szó, a munkásokkal úgy egyeztünk meg, ha nem válna be, más módot keresünk. Ez magyarán annyit tesz, mint kí­sérletezni valamivel, amiről már az elején tudja, hogy nem válik be <mert erről bizto>*m lehet tudni). És hogy áll a másik szempont, amely eredetileg is célja volt ennek az ak­ciónak: a béralapmegtakarítás? Va­lóban van, de csak a könyvelésben! Az önköltségi számláról fizetik a szállításoknál segitő kiskereskedelmi boltosokat! Ami azt illeti, ez ugyan­csak furcsa béralapmegtakarítás, próbálkozásnak pedig eleve rossz. De hol az ipari osztály sütőipari előadó­ja? — Szokása szerint utasításokat osztogat elég keményen és nagy mércével mérve a számokat. Pedig ha napjaiból csak néhányat töltött volna a Sütőipari Vállalatnál és a törvényes rendelkezések szellemében mérlegelve a lehetőségeket, közvet­lenül segített volna kialakítani a he­lyes bérezést, kidolgozni a 'béralap­megtakarításnak elfogadható módját, ma már nem lenne a sütőiparban ilyen zűrzavar, és Kenderesi igaz­gató nem vergődne két tűz között a tanácstalanság hínárjában. Borsits elvtáfsnak, a tanács sütőipari előadó­jának nemcsak a rendelkezéseket kell közölni a vállalattal, hanem ak­tív segítséget is kell nyújtania. Likvidált söprűk, megtűrt patkányok A 'kaposvári sütőipari üzemekről nem lehet elmondani, hogy korsze­rűek. Az is igaz azonban, hogy ez­zel £ »korszterűtlenséggfel«, addig: míg a modern kenyérgyár terve megvalósul, ehetünk tisztán sütött, ropogós, jó kenyeret, ha... És ez a »ha« már a Sütőipari Vállalaton mú­lik. Mert arról tehet az üzem — mégha korszerűtlen is —, hogy nin­csenek takarítónők, vagy ha itt-ott akad egy-egy, azok más munkakört töltenek be. A 6-os üzem dolgozói nem tudnak arról, hogy 1957-ben egyetlen takarítónő is takarítási szándékkal kereste volna fel az üze­met. Nem okoz ezek után meglepe­tést, hogy nem meszelnek, nem sú­rolnak. Egy élelmiszeripari üzemben a takarítónőkön takarékoskodnak. Azt a néhány státuszbeli takarító­nőt a morzsa csomagolására hasz­nálják. Ellenőrzésünk során éppen a Nagymalomnál csomagoltak mor­zsát. De menjünk sorjában. Az az üzemnek nevezett düledező helyiség, ahol a morzsát elkészítik, kritikán aluli. Azt hinné az ember, hogy vic­celnek, amikor közlik, hogy a ha­őszintőn megvallva, kicsit félve ültem be Böhönyén a földművesszö­vetkezet taggyűlésére. Emlékeimben előkerültek (azok az , események, amikre nem szívesen tér vissza sen­ki. A nem egyszer hallott unalmas, meaculpázó önkritikával, s fogadko­zásokkal teli beszámolók, a semmit­mondó hozzászólások, s a gyűlések után következő mély csend, amely azt bizonyította, hogy a nagy hangon el­mondott tervekből, elhatározásokból semmi sem valósult meg. A hibákat nem javították ki, minden maradt a régiben. A böhönyei taggyűlés' azonban már az első tíz percben kellemes csaló­dást okozott. Szabó Györgynek, a földművesszövetkezet ügyvezetőjének beszámolójából egy küzdelmekkel teli, kemény munkával eltöltött múlt körvonalai bontakoztak ki. Az általa elmondott tények, sízámok bepillan­tást engedtek az elmúlt évekbe, az 1954-, 55-, 56-ban végzett munkába. Nehéz esztendők voltak ezek. Az 1954-es évet például 1 364 000 forin­tos veszteséggel zárta a Böhönyei Földművesszövetkezet. A tagság bi­zalma megrendült — s érthetően — a rosszul dolgozó vezetőkben. Itt nem fogadkozásra, hanem tettekre, az eljátszott becsület visszaszerzésére volt szükség. Sikerült. Nem túlságo­san kiugró eredménnyel, de egy év­vel később bebizonyosodott: lehet másképpen is dolgozni. Az 1955. évi mérleg r.-.ár 216 000 forintos nyere­séget mutatott ki. Az 1956. évi még többet: 595 000 forintot. Ekkor már más szemmel kezdtek lomba rakott kenyér a »morzsa«. A piszkos öltözékű, maszatoskezű mor­zsakészítőktől megtudjuk, hogy ezt a morzsát a Nagymalomnál apró pa­pírzacskókba csomagolják. Elindu­lunk a vállalat központja felé, de már útközben újságolják, hogy a Nagymalomnál lévő raktárban ma a csomagolólányok elszánt küzdelmet vívtak a morzsát szerető patkányok­kal, amelyeknek ezúttal a Sütőipari Vállalat készen helyükbe szállította a kedvenc csemegét. Mit takar a papírzacskó? Hogy a csemege-morzsa a Nagyma­lomnál a patkányok prédája lett, annak igen rövid, de annál többet mondó előzménye van. A morzsát ugyanis ömlesztve szokták tovább­szállítani. így gyors és költségmen­tes. Ezúttal azonban szükség volt csomagolásra, két okból: egyrészt, mert a fehér morzsa közé elég nagy mennyiségben kevertek har­madrendű, penészes morzsát, más­részt, mert a kis csomagokban nem tűnik fel, hogy a morzsa értéke csök­kent és főként nem árad úgy 'belőle a penészillat. Hát ragyogó, de un­dorító pszihológia! Ezért kell hát az ételmorzsát hetekig tartogatni a pat­kányok tanyáján! Takargatni a fel­háborító rendetlenséget, és a sötét úton haladó kereskedelmi kapcsola­tokat. Lefof£lalni a takarítónőket, akkor, amikor a legényszálláson négy hónapja nem söpörték. Ilyenre költeni a pénzt, amikor a sütőüze­mek többségében szabad ég alatt, c.sáki szalmájaként tárolják a drága nézni a dolgozó parasztok a föld'nű- vesszövetkezetre, elismerték, becsül­ték munkáját, s azok, akik még nem voltak tagjai között. gondolkozni kezdtek. 165-en rövidesen be is lép­tek, s nem bánták meg. Mint ahogy nem bánta meg az az újabb 201 em­ber sem, aki ez év júliusáig írta alá a belépési köreimet, mert a böhö- nyeiek szövetkezete ma már nem­csak egyszerűen kereskedelemmel foglalkozik. Gondol a dolgozó parasz­tokra, munkájukra is. Nemrégen egy mezőgazdászt állítottak munkába, akinek az a feladata, hogy tanácsai­val, útmutatásaival segítse a terme­lőket, biztosítsa a jó terméshez szük­séges, megfelelő vetőmagvakat, gon­doskodjon az állattenyésztés fejlesz­téséről. Egyszóval állandó összekötő kapocs legyen a földek megmunkálói és a szövetkezet között. A valamikor rosszul dolgozó föld- müvesszövetkezetben már több szak­csoport is működik. Méhészkednek, zöldség- és gyümölcstermeléssel, ha­lászattal és haltenycsztcssel foglal­koznak az ezekben dolgozó gazdák. Ennél azonban még többet akarnak. Rövidesen egy talajlavításl szakcso­portot alakítanak, 60 holdon, húsz gazda r Jszvctelcvel. Hasznosságáról nem is kell beszélni. Ez a szakcso­port még csak ezután kezdi el a munkát, de máris arról beszélnek a tagok, hogy jó lenne létrehozni egy állattenyésztési társulást is. A tag­gyűlés egyik felszólalója még újabb ötletet adott: alakítsanak gyógynö­vény termeléssel foglalkozó csopor­tüzelőt. Amikor a szállítóládákból kiálló szögek szúrásai vérmérgezést okoznak, mert elhanyagoltak és a mentőládában már fél éve nincs köt­szer! Mi legyen az igazgatóval? Kenderesi igazgató becsületes szándékú ember, aki a dolgozó nép bizalmából, a párt megbecsüléséből került a Sütőipari Vállalat élére. Nem kételkedünk szavainak őszinte­ségében, amellyel fogadott bennün­ket: »Mi azért dolgozunk, hogy Ka­posvárott egyre jobb legyen a ke­nyér és megelégedettek az embe­rek. ..« Nem tudjuk feltételezni ró­la azt sem, hogy a ferde ügyekkel bepiszkolná kezét. A fentebb emlí­tett hiányosságok egy részéről nem tehet. Régiek. Kenderesi az egyik napról a másikra lett egy elhanya­golt, sok problémával küzdő vállalat igazgatója. Senki sem állíthatja, hogy könnyű dolga van. Egy hónap után még nehéz pálcát törni munkája felett. Egyet azonban már most is meg lehet állapítani róla: rosszul kezdte el! Lázas tevé­kenységgel látott hozzá az üzemek dolgozóinak rendszertelen cserélge­téséhez, állítása szerint azért, hogy '"gy akadályozza meg a társadalmi tulajdon megkárosítását. Ez a naiv elgondolás zúgolódást támasztott a dolgozók között. Érthető, hiszen a szinte másnapohkénti cserélgetésnek senki sem örülhetett és sokan lak­helyüktől éppen legtávolibb üzemek­be kerültek. Az elkeseredés intrikát szült, az összeszokottság hiánya a tot, hiszen ezek mindegyike nagyon hasznos és fontos. Nem kell hozzá sok idő és meg lesz ez is. A böhönyei gazdák létrehozzák mindegyiket, mert boldogulásukat, hasznukat látják benne és ezzel is bizonyítják, hogy bíznak a földmű- vesszovefckezet vezetőségében. Igaz, erről már áprilisban is tanúságot tet­tek, amikor rövid idő alatt 12 000 fo­rint értékű célrészjegyet vásároltak meg. egy szenporos téglaégető léte­sítéséhez, amelyben már el is készült — 80 százalékban I. osztályú minő­ségben — az első 40 000 tégla, s rö­videsen megkezdik újabb 70 000 ége­téséé. Néhány héttel ezelőtt újabb cél­részjegyeket bocsátottak ki egy Ze­ter vásárlására, amelynek segítségével meg lehetne oldani a jövőben min­denfajta szállítást. A jegyek gyorsan vevőre találtak. sszejótt 20 000 forint és rövidesen megérkezik a vár­va-várt traktor is. Tennivaló mindig akad bőyen. Most is azt tervezik, hogy Szenyéren és Böhönyén, ahol szüks> aes. korsze­rűsítik, átalakítják a boltokat és be­vezettetik az új darálóhoz az áramot. A taggyűlés egyik felszólalójának javaslatára pedig a következő évben kádfürdő építését tervezik. A tervből azonban minden bizonnyal valóság is lesz. Hiszen amit a hibák kijavkás.a óta eddig elhatároztak, a tagság se­gítségével meg is valósították. Ezért is él, erősödik egyre jobban a Böhö­nyei Földművesszövetkezet. — ger — termelés rovására megy. Kenderesi igazgatónak pedig már az első hóna­pokban lefoglalták minden erejét a jelentéktelen és intrikából fakadó részletkérdések, ahelyett, hogy a fent említett hiányosságok gyors felszá­molására fordította volna erejét, és határozott intézkedésekkel érte vol­na el a vállalat rentabilitását. Minden más, de ezek nem tűrnek halasztást, és a további vezetés- alap­ját képezik. És még valami! Ken­deresi igazgató még meg sem ismer­kedett a vállalattal, máris egyedül maradt. Úgy vélte, hogy munkájában nincs szüksége a pártszervezetre, sőt igazgatói tekintélyének hang­súlyt szerezve, gyakoriak közte és a pártszervezet között a nézeteltéré­sek. Persze a hiba ott van, hogy a gyakorlatban akkor sem ad a párt- szervezetnek igazat, ha elméletben el is ismerte azt. Egyszóval fejébe vet­te, és sisztalvarő gesztusával hirdeti, hogy ő egyedül is képes itt rendet teremteni. így esett, hogy a vele va­ló beszélgetésünk után illetékesek­nek kijelentette: tudja, hogy ebben a cikkben nagyon megmossák a fe­jét, de nem érdekli... — Nem. Kenderesi elvtárs, ezt már egy hó­nap után i.s megmondhatjuk, így nem fog elkövetkezni az a bizonyos reg óhajtott rend, amelynek ön is bajnoka kíván lenni. A Sütőipari Vállalat pártszervezete októberben keresztül esett a tűzpróbán. Mind­annyian éreztük ezt, szünet nélkül volt kenyér. Van tapasztalata, lehet rá számítani még akkor is, iha nincs is mindig egy véleményen a vállalat igazgatójával, s talán akkor a leg­jobban. Mert nagy kollektív ereje révén a döntő kérdésekben sokkal mélyrehatóbban látja a kivezető utat, mint az egyszemélybeni, gyakran el­fogult és szubjektív érzelmű igaz­gató. És most a cikk végén mondjuk ki, hogy a Sütőipari Vállalat ismét egy alkalmatlan igazgatóval gyarapo­dott? Nem. Ezt már csak azért sem tehetjük, mert lecsúsznánk az igaz­ság talajáról. Állítjuk, hogy Kende­resi igazgató alkalmas a vezetésre és ha valaki ezt kétségbe vonná, mi leszünk az elsők, akik melléje ál­lunk, de ... Ne felejtse, hogy embe­rekkel bánik, hogy olyan pártszerve­zettel dolgozik egy fedél alatt, amely törődik saját üzeme sorsával, s ezért javaslataival joggal szól 'bele annak irányításába. Ez a kettő a legfon­tosabb. Akkor már nem történhetik meg, hogy jelentéktelen dolgok bo- gozgatására fecsérli erejét az igazga­tó és a sürgős dolgok halasztást s, en-vednek, vagy elmaradnak. Az ipari osztály pedig segítse az ő mun­káját. Akkor nem lehet kétséges, hogy Kenderesi igazgató a kaposvári kenyér javulásáról mondott sza­vai nem maradnak elpufogtatott frázisok, hanem megtelnek tartalom­mal és igazsággal. Szegedi Nándor Él, erősödik Böhönyén a földművesszövetkezet cÁz i(iás\ág. náiőS’iíbűiL MBERÁRADAT hömpölyög a városban. Esti találkozó ez. melyet nem rendez senki, s mégis c rendezés nagydijáí érdemelné. Vaupali fényben fürdik a hatalmas Vörös tér, s innét a Lovarda fér kivilágított színpadáig nem lát­szanak az utca kőkocltái. Az egyik villanyoszlop alatt két fiú já*sv, kezd. Pillanatok alatt körülállják és egyre nehezebb eltalálni: hé ütött a hátrafordult fiú feltartott tenyerére. A játéknak óriási sike­re van. Németek, svájciak, ameri­kai fiúk és angol lányok játsza­nak önfeledten mindaddig, míg egy újabb csoport, a turbános if­jak füzére bekeríti őket és táncra kényszerűi az ifjú lábakat. Csoportok alakulnak mindenütt. Valaki idegen szót hall, s a sétáló­kat percek alatt tömött ember­gyűrű veszi körül. — Honnét jöt­tél, mit csinálsz otthon és hogy hívnak? — Ezek a kérdések száll­nak a levegőben a világ minden nyelvén. Ismerkedés után a barát­ság külső jeleivel is elhalmozzák egymást. Így szakadok el én is ba­rátaimtól a jelvénycsere és aláírás- gyűjtés pergőtűzében. Már nincs mit adni, a pesti képeslapok, jel­vények, apró ajándékok mind el­fogytak zsebemből. Mentségért ki­áltok át új barátaim feje felett: — Gyurka, gvertek már. — Ám őket is körülveszi az érdeklődők csoportja, s csak fél óra múltán ta­lálkozunk. Feltartom a kezem, kétségbe­esetten magyarázok: — Nem tu­dok semmit adni nektek! — Meg­értik. Két fiú. s egy kislány fu- rakodik oda. Kezükben jelvény, ka­bátomra tűzik Nem értem a nyel­vüket, de tudom mit mondanak. Csak úgy adják, barátságból. Hogy emlékezzek rájuk... * * * T/ÁROSNÉZES. Örök élmény, de oly rövid az idő minden­re. Az ellentétek városa — mert így neveztük Moszkvát — tálcán kínálgatja szépségeit. A régi Obat- nij Rjad, a »vadász-sor-"i földszin­tes fakunyhói helyén ma már gyö­nyörű épületek, paloták tornyosul- nak az ég felé. Itt van a Minisz­tertanács épülete, az 525 szobás Moszkva Szálló és más szép épü­letek egész sora. De megidézhet­jük a 800 év előtti Moszkva har­cokkal, emlékekkel teli képét is. A 7 felhőkarcoló egyikének tövé­ben, az Ukrajna Szálló mellett, ala­csony faházak emlékeztetnek az ősi fővárosra. És éppen ezért ne­veztük Moszkvát az ellentétek vá­rosának. A faházakat — melyek, bármit mondanak egyesek, nekem tetszenek, egyszerűségtik, tisztasá­guk és díszítőelemeik megragadtak — fokozatosan lebontják, s egész városrészek, új modern lakóne­gyedek épülnek helyébe. Talán legjobb példa erre a 156 méter ma­rás. 425 szobás lakóház, melyben — bevallom — valami nagy állami hivatalt véltem berendezkedni... Tévedtem, és több alkalommal is meggyőződhettem róla: óriásméretű és elsőrendű a lakásépítkezés. Sokat lehétne regélni a város­ról. Csupán a kulturális intézmé­nyek száma is elkápráztatja az em­bereket. A 35 színház, 256 klub. 4 gyermekszínház, 26 gyermek sport­iskola kommentár nélkül is be­szél. De a legimpozánsabb kén, melyet valamennyien szivünkbe zártunk, kétség kívül a Lenin he­gyen tárult elénk, ahonnét belátni az egész 8 millió lakosú fővárost. Megálltává a kőkerítés előtt és — elfelejtettem fényképezni. Mintha a János-hegy kilátójából gyönyörköd­nék a mi fővárosunkban. De még­sem. Egészen más ez, új és meg­ragadó. A Kreml falai mögül kiemelkedő székesegyházak arany­tornyai, az őrtornyok rubin csil­lagán megtörő déli napsugár, az új házak közötti parkok üde zöld­je, az eső utáni friss levegő, — úgy éreztem — telített a népek ifia1- nak leheletével. Igen, ez örökké emlékezetemben marad. Csak hát­ra kell néznem, ott ragyog teljes pompájában a felhőkarcolók leg- szebbike, a 30 emeletes Lomono­szov egyetem. Sok képet láttam ró­la, így mégis más, valódibb, szebb, igazabb. Előttem a Lenin stadion, mint­egy glória csúcsosodik a város fe­lett. Látom a Gorkij parkot, a moszkvaiak legkedveltebb szórako­zóhelyét, az aranycsikként kígyózó folyót, s a hat karcsúi felhőkarcolót, melyek szabályos ívben fogják kö­rül a Kreml történelemről regélő tornyait. Mit mondjak még? Tu­dom nehéz hinni, de nem is lehet. Látni kell Moszkvát, s a város ha­talmas mágnesként tart vissza, hogy nézd, csod/fid szépségét... * * * ANDREJ NJKITICS GOLUB- JEV a neve. Ugv ismertem meg, hogy a Tretyakov képtár előtt valaki hangosan szónokolt: — Ka­posvári van köztetek? A ráncos, mosolygós arcú öreg bemutatkozik. Valami hihetetlen örömet látok az arcán és megha­tottságot. Mesél, keveri a magyar és orosz szót. Itt élt nálunk, a mi földünkön négy kemény esztendeig. — No András, most légy bátor — meséli az öreg. Es megelevened­nek a magyarországi utolsó órák. — Mondtam a vincellér Pintér bácsinak, no mondom, ez az utolsó szekér gabona. Na isten veled. .. és eljöttem vissza. Négy évig cselédeskedett az öreg a hetesi József majorban, Somssich birtokán. Még akkor 1918-at írtak, s ő hadifogolyként maradt nálunk. — Ismerősei vannak-e András bácsi? — kérdeztem tőle. — Vannak, ha élnek... mondja. — A Horváth Pista, Kanász Jancsi, Kardos Jóska meg a Bözsi. (Ez utóbbinál nagyot kacsint rám.) — Üdvözlöm őket, ha át tudja adni. Igaz, hajnalban keltem min­dig, de szerettem ott... Szeretném megnézni Kaposvár, meg a Nagy­malom. .. Sok gabona hordtam oda... Búcsúzok András bácsitól és ígé­rem, elhozom üzenetét az itthoni­aknak. .. * * * ÍZ ILOMÉTERNYl hosszú sor áll a Vörös téren. Látok kék­ing es németeket, indiai egyetemis­tát, hosszú selyemszoknyás koreai szépséget, nyurga német fiút, ma­gyarokat és ki tudja hány nemze­tiség képviselőjét. Türelmesen ál­lunk a tűző napfényben. A MAU­ZÓLEUM márványlépcsőjén őrség­váltás van. S aztán elindul a ket ­tős sor, lassan, lépésben, szótla­nul. Megvallom, különös érzés. A hi­deg márványfalak között borzongás fut rajtam végig és valami meg­magyarázhatatlan, eddig ismeret­len vágyakozás. Két férfi fekszik az üvegkoporsók alatt. Egy világot megmozgató eszme harcosai: Le­nin és Sztálin. Ismertek voltak előttem és mégis olyan ismeretle­nek. Vonásaik képekről, filmről, szobrokról vésődtek emlékezetem­be, s mindez egy pillanat alatt semmivé vált. Nem, egyetlen mű­vész sem tudta visszaadni őket mű­vében. Nem tudom megmagyaráz­ni, miért lúitom őket igazabbnak, nagyobbnak, szeretetreméltóbbnak, min* eddia. Amit hallottam róluk, most egyszeriben élővé vált ben­nem. Látom Lenint a parasztok előtt beszélni, tárgyalni eoyszerű dolnozószobájában, s hosszú éj­szakákat átvirrasztani az emberiség ügyéért. Látom egyszerűségét, őszinte jóakaratát, megértő mo­solyát és szigorú arcvonásait... Azt hiszem ez a legnagyobb élményem, mit magammal hoztam Moszkvá­ból. Pár nap után beszélgettem erről valakivel. Azt mondtam: nem tu­dom visszaadni érzéseimet. Lám. itt a példa: igazam volt... (Folytatjuk) JÁVORI BÉLA ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom