Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-24 / 197. szám

a t I Pi***®} SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1957. augusztus 24. A TASZSZ jelentése a Leszerelési Albizottság szerdai jelentéséről s az új nyugati javaslatokról London (TASZSZ). Mint ismere­tessé vált, az ENSZ Leszerelési Al­bizottságának szerdai ülésén, miután Zorin, a Szovjetunió képviselője erélyesen követelte az atomfegyver- kísérletek beszüntetésének megtár­gyalását, Stassen, az Egyesült Ál­lamok képviselője emelkedett szó­lásra és az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Franciaország, valamint Kanada nevében új javaslatokat nyújtott be. E javaslatok a követ­kezőképpen hangzanak:-A megegyezésben résztvevő felek kötelesek tartózkodni nukleáris kí­sérleti robbantásoktól a megállapo­dás hatálybalépésével kezdődő 12 hónapos időtartam alatt, azzal az előfeltétellel, hogy megegyezés jön létre a szükséges ellenőrzés kiépí­téséről és fenntartásáról, beleértve a tudományos műszerekkel ellátott, a Szovjetunió, az Egyesült Király­ság, az Egyesült Államok területén, a Csendes-Óceán térségében és más olyan helyeken létesített ellenőrző állomásokat, ahol ez szükségesnek bizonyulhat, természetesen az érde­kelt kormányok hozzájárulásával. Az albizottságban képviselt 5 kormány által kinevezett technikai szakértők csoportja a lehetőséghez képest mi­nél előbb összeül a kísérletek be­szüntetésének ellenőrzésére szolgáló ügyeleti rendszer kidolgozására. A 12 hónapos időtartam után a fe­lek folytathatnak kísérleteket, ha csak nem jutnak megállapodásra ab­ban, hogy hathatós nemzetközi fel­ügyelet mellett további időszakra leállítják a kísérleteket. Ha a jelen javaslat első bekezdé­sében foglalt ügyeleti rendszer mind­egyik érdekelt fél szempontjából ki­elégítően működik és ha a fegyve­rek előállítására szolgáló hasadó­anyagok gyártásának megszünteté­sét célzó ügyeleti rendszer előkészí­tésében mindegyik érdekelt fél szempontjából kielégítő előrehala­dást érnek el, az egyezményben résztvevő felek további 12 hónapos időtartamra is kötelesek tartózkodni a kísérleti nukleáris robbantásoktól. A megállapodás ilyen meghosszab­bítása csak azzal a feltétellel történ­het, hogy a kísérletek 24 hónap múlva bármelyik fél belátása sze­rint felújíthatok. Ha a katonai cé­lokra szolgáló hasadóanyagok gyár­tásának beszüntetésével kapcsolatos ügyeleti rendszer a 24 hónapos idő­tartama végéig nem épül ki az ösz- szes érdekelt felek megelégedésére, és ha nem szüntetik be a hasadó­anyagok katonai célokra szolgáló előállítását. A későbbiekben, ha 24 hónap el­teltével a kísérleteket újból meg­kezdik, mindegyik fél köteles elő­zőleg bejelenteni és nyilvántartásba vétetni mindegyik kísérletsorozat időpontját.« Zorin, a Szovjetunió képviselője kijelentette, hogy a szovjet küldött­ség figyelmesen tanulmányozni fog­ja az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia, Franciaország és Kanada új javaslatát. Bár a nyugati hatalmak a nukleáris kísérletek beszüntetésé­nek időtartamát illetően az első sza­kaszban csupán ennek az időtartam­nak igen jelentéktelen növeléséhez (12 hónapra) járultak hozzá, végül is elismerték, hogy lehetséges meg­állapodni huzamosabb időtartamban (két évben). Ugyanakkor — folytatta Zorin — sajnos még mindig nem küszöbölték ki e javaslat elfogadásának fő aka­dályát. Ahhoz, hogy valóra váljék a nukleáris kísérletek beszüntetése, az itt elmondottakból ítélve nyilván először is meg kell várnunk a meg­egyezést a részleges leszerelés min­den intézkedésében, amelyek tekin­tetében, sajnos, távolról sincs kö­zöttünk összhang, másodszor pedig meg kell egyeznünk a hasadóanya­gok gyártása beszüntetésének ellen­őrzésében, ami szintén eléggé bonyo­lult kérdés-komplexummal függ össze, az atomfegyverek eltiltását célzó általános intézkedésekkel. Ily módon — hangsúlyozta a Szovjetunió képviselője — a fő akadály, sajnos, még megmarad és ennek következ­tében a nyugati hatalmak újabb javaslatai nem hárítják el a nukleá­ris kísérleti robbantások beszünte­téséről szóló egyezmény megköté­sének nehézségeit. Emellett maguk­nak a javaslatoknak a megfogalma­zása sem eléggé világos és ezért azok további tisztázására lesz szük­ség. (MTI) A Pravda az ENSZ rendkívüli ülésszakának összehívásáról Moszkva (TASZSZ). A pénteki Pravda szerkesztőségi cikkében ki­fejti, hogy a nyugati államok az Egyesült Államoktól felbujtva kierő­szakolták az ENSZ-közgyűlés rend­kívüli ülésszakának összehívását és ezen provokációs célzattal újból nagy hűhót akarnak csapni az ENSZ ötös­bizottságának jelentése körül. Ha az ötösbizottság jelentését tü­zetesebben szemügyre vesszük — írja a Pravda —, könnyen rájöhe­tünk e hamisítvány valódi céljaira. Ez a jelentés azért, látott napvilágot, hogy az úgynevezett magyar kérdés körül támasztott zenebonával — ezt a kérdést különben az élet haladása már régóta levette a napirendről — újból megmérgezzék a nemzetközi légkört, elvonják a világ közvélemé­nyének figyelmét a közel- és közép­keleti népek elleni angol—amerikai agresszióról. A magyar közvélemény széles ré­tegei, amelyek annak idején hatá­rozottan visszautasították az impe­rialista körök arcátlan fondorlatait, most kategorikusan tiltakoznak az el­Berlin (TASZSZ). F. Kajali szíriai közmunkaügyi és közlekedési mi­niszter a Német Demokratikus Köz­társaságban tartózkodik. Szíria és a Német Demokratikus Köztársaság gazdasági együttműködéséről tár­gyal. A National Zeitung legutóbbi száma közli többi között azt a be­szélgetést, amelyet Kajali miniszter a lap munkatársával folytatott. Az imperialisták nem számoltak nemzeti öntudatunkkal — mondotta a miniszter. — Dollárban megfizet­hetetlen az az ár, amelyet népünk fizetett a szabadságért és független­Moszkva (TASZSZ). A pénteki Pravda a Szíriában leleplezett kor­mányellenes összeesküvéssel foglal­kozva megjegyzi, hogy a vizsgálat első adatai szerint az összeesküvés szálai Washingtonba nyúlnak, köz­pontja pedig a damaszkuszi ameri­kai nagykövetség volt. A szíriai kor­mányellenes összeesküvés kudarca nyomán — írja a Pravda — a nyugati propaganda provokációs hadjáratot indított Szíria és kormánya ellen, Élesen támadják egyebek között az országnak azt a törekvését, hogy erő­sítse gazdasági együttműködését a szocialista tábor országaival. A Prav­da megjegyzi, hogy a független Szí­ria ellen irányuló propaganda had­iárat célja világos. Ezzel akarják leplezni az imperialisták arabkeleti aknamunkáját. Szíria lakosságának képviselői azonban — mutat rá a cikk — kiállnak az ország szabadsá­gának megvédése mellett, helyeslik az összeesküvőket leleplező kormány intézkedéseit. Akinek kedves a kö­zel- és közép keleti béke, együttérez Szíria népeivel. Azoknak. akik újabb kalandokra áhítoznak ebben len, hogy az imperialista agresszorok a nemzetközi helyzet kiélezése cél­jából újból aljas rágalomhadjáratot indítsanak a szocialista Magyaror­szág ellen. A Pravda megállapítja, hogy a ma­gyar dolgozók a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a többi szocialis­ta ország segítségével rövid idő alatt begyógyították az ellenforradalom ütötte sebeket és biztosan haladnak a szocializmus építésének útján. Nincs az az erő, amelv le tudná té­ríteni őket erről az egyszersminden- korra maguk választotta útról. A magyar dolgozók egyre szorosabban zárkóznak fel a munkás-paraszt kor­mány és a Magyar Szocialista Mun­káspárt mögött. A Pravda befejezésül leszögezi, hogy a világ közvéleménye meg­semmisítő módon újból vissza fogja verni azoknak az elemeknek aljas akcióit, amelyek bonyodalmakat pró­bálnak előidézni a nemzetközi hely­zetben és saját céljaikra igyekeznek felhasználni az Egyesült Nemzetek Szervezetét. ségért vívott harcban. Mi oly nagy árat fizettünk köztársaságunk füg­getlenségéért, hogy ez ma sokkal drágább nekünk, semmint a külföldi hatalmak gondolják. Ezért fúlt ku­darcba Adib Sisakli (volt szíriai dik­tátor) államcsínye is. Függetlensé­günk ma biztosítva van. A Szovjet­unió minden jfolitikai feltétel nélkül kész rá, hogy gazdasági segítséget adjon nekünk, anélkül, hogy bel­ügyinkbe avatkozna. A jövőben is arra törekszünk, hogy kibővítsük gazdasági kapcsolatainkat . minden szocialista állammal. a térségben, nem volna felesleges emlékez,etekbe idézőink a köze’n-mU történelmének tanulságait, például az Egyiptom elleni agresszió kudar­cát. (MTI) Amerikai szenátor Dulles lemondását követeli New-York (MTI). Mint a Reuter jelenti, Ralph Yarborough demokra- tapárti szenátor csütörtökön este egy demokratapárti gyűlésen Dulles külügyminiszter lemondását követel­te a miniszter szíriai politikájának »összeomlása« miatt. A szenátor azzal vádolta Dullest, hogy számos nemzetközi helyzetben lőtt már bakot és »politikája teljes összeomlásának legújabb megnyilat­kozása Szíria volt. A szíriai esemé­nyek tragikusak.« A szenátor azt mondotta, hogy »a kommunisták túl jutottak Dulles eszén«, majd így fe­jezte be beszédét: »Amerika nem engedheti meg ma­gának, hogy elveszítse barátait az egész világon.« (MTI) Hazatelepítési bizottság utazott Jugoszláviába Augusztus 23-án hazatelepítési bi­zottság utazott Jugoszláviába azzal a céllal, hogy elősegítse és lebonyo­lítsa a Jugoszláviába illegálisan tá­vozott személyek haza tel építését. A Jugoszláviában tartózkodó magyarok között az utóbbi időben elénk érdek­lődés mutatkozik a hazatérés iránt. Romín könyvkiállítás nyílt az írók Könyvesboltjában A Román Népköztársaság felsza­badulásának évfordulója alkalmából a Kulturális Kapcsolatok Intézete és az Európa Könyvkiadó rendezésé­ben pénteken román könyvkiállítás nyílt az írók Könyvesboltjában. A megnyitó ünnepségen megjelent a diplomáciai testület több képviselője is. Az izraeli kormány panasza a Biztonsági Tanács elnökéhez a Szuezi-csatorna hajóforgalmának korlátozása miatt Jeruzsálem (AFP). Az izraeli kor­mány levelet intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez. Ebben közli pa­naszát a Szuezi-csatorna hajóforgal­ma szabadságának akadályozása miatt. Az egyiptomiak ugyanis négynapos késést okoztak az Izrael által bérelt »Mars« norvég teherhajó áthaladásában. (MTI) A Szovjetunióban gyűjteményes kötet jelent meg a proletár internacionalizmusról Moszkva (TASZSZ). A Marxízmus- Leninizmus Intézet Moszkvában ■gyűjteményes kötetet adott ki »K. Marx, F. Engels, V. I. Lenin a pro­letár internacionalizmusról« cím­mel. A gyűjtemény a marxizmus-le- ninizmus klasszikusainak legkiemel­kedőbb műveit, beszédeit és leveleit tartalmazza erről a tárgykörről. (MTI) Baloldali szakszervezeti vezetőket tartóztattak le Szingapúrban Szingapúr (AP). A szingapúri rendőrség, amely az angol hadsereg Gurka csapataival együtt készült­ségben áll, pénteken hajnalban tar­tott razzia során letartóztatott 30 baloldali szakszervezeti vezetőt. A letartóztatottak közül többen a baloldali népi akció párt végrehajtó bizottságának most megválasztott tagjai. Szingapúrban további letar­tóztatásokra is számítanak. (MTI) Fuzsijama japán külügyminiszter fontos tárgyalásokat szándékszik folytatni Dullesszal Washington (AP). Washingtoni jól tájékozott japán körök szerint Aicsi- ro Fuzsijama japán külügyminiszter fontos mpgbeszéúést folytat majd Dulles amerikai külügyminiszterrel az ENSZ közgyűlés új ülésszakának megnyitását követően. (MTI) A függetlenség nem eladó dollárokért A Pravda a szíriai kormányellenes összeesküvésről KÖLCSEY- ÉVFORDULÓRA A költő, kezdeti visszavonultsága után hirtelen keveredik bele a nyelvújítási harcokba. 1813-ban megjelent a Mondolat, az ellentábor ügyes gúnyirata, s bárha ez Kazinczy ellen irányult, Kölcsey adta meg a választ rá Szemere Pállal. A »Felelet a Mondolatra« az újítók igazságát és erejét fölényesen megmutatta a maradiak felett, a költő most tépte le magányának sorvasztó körét és indult a nyilvánosság felé. Az 1832-es pozsonyi diétán mint követ vesz részt. Nagyszerű szó­noki tehetsége félelmetesen kibontakozik, amikor szót emel a magyar nyelv védelmében, vagy pedig a jobbágyság érdekében. Természete­sen még csak a kezdeti lépéseket követeli: az úrbér rendezését. A jobbágyság intézményének eltörlése Petőfiékre vár. így is a kilenc millió koldus dermesztő valósága kiált szavaiból. De emberi és művészi magatartásában még ennél is tovább jut. Politikus ember volt egy olyan rendi Magyarországon, ahol a Bécsben dőzsölő nagyuraknak, avagy a tekintetes nemesi vármegyének még csak eszébe sem jutott az igaz nemzeti lét. Gyarmati sors, gyarmati elnyomás — ez ellen küzdött elsősorban ő. Áldást adék, sok magzatot honodnak, Mellén kiket táplált vala; S másokra vársz, hogy érte vívni fognak? ön népe nem lesz védfala? Szív, lélek el van vesztegetve rátok; Szent harcra nyitva várt az út, S ti védfalat körűié nem vonátok; ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut. (Zrínyi második éneke.) Egyre több munkája van, s egyre fogy fizikai ereje. Küzdőtársai­ra az osztrák önkény teszi rá kezét: Kossuthot elfogják, Wesselényi védelmét maga vállalja el, de már nem tud megbirkózni vele. 1838. augusztus 24-én hunyja szemét örök álomra Kölcsey Ferenc, a ma­gyar reformkor egyik legékesebb hangú politikusa, irodalmi életünk vezére, költő és kritikus. Életműve tökéletesen beilleszkedik a ma­gyar irodalom mindig haladó irányába, műve századokra előre szól az újabb nemzedékekhez. — fehér — Csütörtökön három izraeli járőr hatolt be Jordánia területére Amman (AFP). A jordániai kato­nai szóvivő csütörtökön este közölte, hogy a reggeli órákban hat főből ál­ló izraeli járőr hatolt be jordániai területre az ország északnyugati ré­szében és tüzelt egy jordániai jár­őrre. Az utóbbi a tüzet viszonozta. Később — fűzte hozzá a szóvivő — egy másik izraeli járőr sietett az első segítségére, de a jordániai ka­tonáknak sikerült körülzárniok az izraelieket. Az izraeliek az ENSZ fegyverszüneti bizottságának utasí­tása ellenére sem szüntették be nyomban a tüzelést. Két órával ké­sőbb egy harmadik izraeli járőr lé­pett működésbe és csak akkor hú­zódtak vissza, amikor az ENSZ- megfigyelők a helyszínre érkeztek. Három izraelit megöltek. A vizsgá­lat folyamatban van — mondotta a szóvivő. (MTI) d bülföldi hMs KAIRO (AFP). Szálé Ben Eisza el Harsy, az omani Imám külön küldötte Kai­róba érkezésekor kijelentette, hogy üzenetet vitt Nasszer elnöknek és Hasszaunának, az Arab Liga főtit­kárának, re az üzenetek tartalmát nem közölt1. Szaleh Ben Eisza el Harsy el­mondotta, hogy az Imám nem fogad el semmiféle kompromisszumot, s nem kezd semmiféle tárgy?’ásókba. »Karcolunk függetlenségünkért — mondotta — és ezt a függetlenséget el is fogjuk nyerni.« WASHINGTON (Reuter) Eisenhower elnök csü­törtökön a Fehér Házban megbeszé­lést tartott a nemzetbiztonsági ta­náccsal a szíriai helyzetről. A nyil­vánosság legteljesebb kizárásával megtartott értekezleten Eisenhowe- ren kívül részt vettek a tanács ösz- szes tagjai, akik között ctt van Dul­les külügyminiszter, a kormány több más tagja és a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. A Fehér 1-Iáz szóvivője — szokás sze­rint — nem tett közlést a titkos ér­tekezletről. UJ DELHI (TANJUG) Az ENSZ rendkívüli közgyűlésének összehívása a Magyar- országra vonatkozó ötösbizottsági je­lentés megvitatása végett indiai pó- litikai körökben nem talált helyes­lésre. Uj Delhiben ugyanis úgy vé­lik, hogy a rendkívüli közgyűlés megmérgezi a politikai légkört az ENSZ rendes közgyűlése előtt. Uj Delhiben hangoztatják, hogy a rendkívüli közgyűlés összehívása semmiképpen sem indokolt, miután a jelenlegi magyarországi helyzet nem igényel sürgősséget. Uj Delhiben hangoztatják, hogy India nem ellenzi ennek a jelentés­nek megvitatását s nem tartózkodik majd a vitában való részvételtől, de. mint eddig is, ügyel majd arra, hogy ne csatlakozzék a Nyugatnak ama kísérletéhez, hogy a rendkívüli köz­gyűlésre ráerőszakolja a Szovjetuniót elítélő határozati javaslatot. WASHINGTON (AFP) Az amerikai külügyminisz­tériumban bejelentettek az ameri­kai kormánynak azt a csütörtöki dön­tését, engedélyezik 24 amerikai új­ságírónak, hogy »hét hónapi kísér­leti időszakra a kommunista Kínába utazzék«. Ennek folytán megadják nekik a szükséges vízumokat és a valutaügyi könnyítéseket. Az amerikai külügyminisztérium kijelenti azonban, hogy »ez a döntés nem vonja maga után a kommunis­ta Kínával szemben folytatott ame­rikai politika semmiféle módosítá­sát, s az amerikai kormány nem ad­ja meg a belépési vízumot az Egye­sült Államokba a kommunista Kína állampolgárainak«. RÓMA (AFP) Angelo Litrici szicíliai sza­bó, aki egy olasz modelleket bemu­tató csoporttal a Szovjetunióba uta­zik, szőrmével bélelt kabátot aján­dékoz Hruscsovnak: BÉCS (MTI) A híres bécsi Stephanskir ehe érdeklődő bécsiek központja let szerdán. 15 000 ember gyűlt össze ; templomban és a járdákon, Im"', núja legyen a Pahrer-házaspár . mántesküvoje ünnepi szertár nak. A 70 évvel ezelőt háztLSagr; lépet t paraszt cselédet és szolgáló leányt a kis falusi templomba csaj kevesen kísérték el. Annál nagyob pompával zajlott le a gyémánteskü vő a Stephanskircheben. A házaspá filmoperatőrök és riporterek pergő tüzében állt az oltár előtt. Ez ner csoda, hiszen 525 évvel ezelőtt ünne peltek utoljára gyémánttakodalma Bécs falai között. JUDENBURG Az ausztriai Judenburgban továb pusztít a tífuszjárvány. A napokba 66 személy kapta meg a betegsége Ezzel 134-re emelkedett a tífuszmei betegedések száma. Az egészségüg; hatóságok ismét felhívták a lakossí got, tartsa meg a higiéniai előírás« kát. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Anglia felől délnyugati széllel mej indult az enyhe levegő beáramláf Nyugat- és Közép-Európa fölé. Ezz szemben a kelet felé vonuló hűvi légtömegek ma hajnalban már a Di nyec folyó vidékén okoztak zápon kát. zivatarokat. Várható időjárás szombaton esti telhősebb idő, néhány helyen, elsi sorban délnyugaton kisebb eső. Mé sékelt déli- délnyugati szél. A b mérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali h mérséklet szombaton 21-24 fok k zott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom