Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-13 / 162. szám
Szombat, 1957. július 13. SOMOGYI NÉPLAP 1905-BEN SZTRÁJKOLTÁK, MA BOLDOGAN ARATNAK Javul az áruellátás a textilfronton — Matyi fiam, szaladj csak el Kovácsokhoz! Mondd meg, hogy ma nagygyűlést tartunk és erre okvetlen elvárjuk ... A kis kilencesztendős gyerek meg szaladt, híven küldönci iköte- lességéhez. Átadta az üzenetet, amit a »szervezetből« hozott. Most itt ül velem szemben, igaz, hogy nem kilenc éves korában, mert az már régen volt, 52 esztendővel ezelőtt. Fógel Mátyás ő, aki ha már bácsivá is érett, jól emlékszik arra az esztendőre, azokra az eseményekre, amelyekről beszélgetünk. Az egykori kis küldönc agyába véste és megőrizte mindazt, amit 1905-ben látott, tapasztalt falujában, Hácson. Erre emlékezik most vissza, s hangjából, nézéséből kiérezni, hogy szeretettel, s némi kis büszkeséggel. Ez érthető, hiszen maga is cselekvő részese volt mindennek ... . .. 1905 az az esztendő volt, amikor megyeszerte Hács lakóival együtt, kilencven helyen egyre inkább zúgolódni kezdett a nép a rájuk nehezedő teher, a nagyfokú kizsákmányolás miatt. Hiába kérték az uraságoktól, a földek fel- fuvalkodott gazdáitól, hogy a kapásföldeket ne ötödébe, hanem harmados megművelésre adják. Hasztalan volt az általános elégedetlenség amiatt is, hogy csak minden 112. mázsa termény után jutott nekik 10 mázsa, meg amiért egyáltalán nem osztottak számukra kaszálómunkát. Hosszú ideig úgy érezték, nem ér az ő szavuk semmit. A faluban azonban sok iparosember volt, akik közül többen egészen távoli vidékekre jártak el dolgozni és mikor hazajöttek, sokat meséltek arról, hogy másutt is zúg a parasztság, másutt is tenni akar rossz sora ellen. Erre a hácsiak is tettek. A földművesek gondjaival, bajaival foglalkozó szakszervezet itt is épp úgy élt, dolgozott, mint bárhol. Ennek tagjai kezdtek hozzá a szervezkedéshez, ezek irányították a mind jobban kibontakozó harcot. Nagygyűlést szerveztek tavasszal, Kaposvárról hozattak előadót, akitől azt várták, majd utat mutat, megmondja mit tegyenek a jövőben. Erre azonban nem került sor, mert megjelentek a csendőrök és szétkergették az összegyűlt embereket. A kakastollasok beavatkozása még inkább kiváltotta az elégedetlenséget. Most már erősebbnek, határozottabbnák érezték magukat az egyszerű emberek, s összeszorított fogakkal, minden tilalom ellenére új gyűlést tartottak. Aztán egy harmadikat és ezeket nem verték szét a hatóságok emberei, hanem csak vártak. Gondolták, nem számít, hadd gyülekezzenek a hácsiak, az még nem baj, csak mást ne tegyenek. De tettek. Nem közvetlenül a gyűlések után, hanem az aratáskor. Az egész tulajdonképpen a bükkönykaszálás után kezdődött. A kezek akkor szorultak először ökölbe, amikor a majorgazda termény helyett megint pénzben akarta kifizetni munkájukat. Mit ér nekik a pénz, amikor az éhes kis jószágnak a bükköny kell! Nem fogadták ed a bankókat... A meleg nemsokára megérlelte a gabonatáblák termését, s eljött az idő, amikor három banda beállt a község határában lévő földekre aratni. Szorgalmasan húzták a kaszát, kötözték a kévét mindannyian, mígnem ismét megjelent a majorgazda a bükköny kaszálásáért járó pénzzel és azt szinte erőszakkal nyomta oda a bandák vezetőjének. Igazságérzetük és elkeseredettségük ekkor megállította mind- annyiuk kezét. Nem mozdultak többet a kaszák, a sarlók. Sztrájkba léptek a hácsi aratók. Másnapra szétfutott a hír az egész környéken. Hallatára megállt a munka Gárdonypusztán, Kasko- vits-Béndeken és Vitzky-Bénde- ken is. Az urak dühöngtek, gyors intézkedéseket kértek a megyei hatóságoktól. Azok munkába is léptek. Néhány embert letartóztattak, elhurcolták Lengyeltótiba. A földmunkások szervezetét feloszlatták, iratait elvitték. Ezenkívül kétszázfőnyi katonaságot rendeltek ki a községbe a »további zavargások megakadályozására«, s ezek az HÁCSON összes mezőgazdasági munka be- fejeztéig ottmaradtak. De a hácsiak már nem arattak. Zalából hoztak új bandákat, de jól rájuk is fizetett az uraság. Amikor az új emberek megtudták, miért volt itt szükség rájuk, egyik sem törte össze magát a munkában. Kosztolni azonban kellett őket, sőt a részükre járó fizetsé- | get is ki kellett adni, pedig a termés nem volt olyan, amilyenre a birtokosok számítottak. A hácsiak aratósztrájkja miatt ugyanis sok gabona kárbament, túlérett, kipergett. Ennyit tudtam meg az idős Fógel Mátyástól az 52 esztendővel ezelőtt lezajlott sztrájkról. Meg még valamit. Azt, hogy a nép összefogásának csak lett valami eredménye, igaz egy esztendővel később. 1906-ban már megadták azokat a terménymennyiségeket az urak, amit a földjeiken dolgozó munkások kértek. Kaptak szemes takarmányt, több gabonát az aratásnál, _ eséplésnél és még har mados kapálást is. Igaz, ahol lehetett, lealkudtak valamit a ravasz majorgazdák a birtokosok javára. így például harmados kapálást csak a soványabb földekre kaptak, ahol nem volt bő a termés. A gazdagon termő földeik növényeiből továbbra is ötöd, jobb esetben negyed rész jutott a megművelőknek. Nem sok ugyan, de már ez is eredmény volt abban az időben! Míg beszélgettünk Fógel bácsival, az udvaron fiatalasszony jártkelt. Útra készülődött. Aratni ment férjével, a két és fél hold búzát. Sietett, hogy minél hamarabb végezhessenek vele. Úgy igyekezett, mint Hács határában és az egész megyében a többi ember, aki_ 12 esztendeje a maga búzáját vágja és gondolni sem akar a múltra, amikor sztrájkolni kellett a tisztességes, őket megillető fizetségért, az életet adó kenyér megszerzéséért. Erre nem akarnak, de a jövőre gondolnak. Arra, hogy soha többet nem jöhet vissza az az idő, a kizsákmányolás miatti sztrájkok kora... — ger — Ellátogattunk a Textilnagykereskedelmi Vállalathoz. Érdeklődtünk, kérdezgettünk, nézegettünk, a hatalmas raktárakban, s amit láttunk, hallottunk, megnyugtató. Megbékítheti a sokszor méltatlankodó vásárlót és a mérgelődő kereskedőt is. Van és lesz elegendő konfekció áru A tömött polcok, roskadásig megrakott állványok legalábbis erről győztek meg. Még az eddig hiánycikként ismert ballonkabátokból is javult az ellátás. A napokban több száz divatos fazonú, zöldszínű ballont szállítottak ki a megye különböző részeibe. Hatszáz vászonnadrágot és nagyobb mennyiségű öltönyt is adtak át nemrégen a kiskereskedelemnek. Lényegesen nagyobb a ruhák választéka is. A cseh, lengyel, német áru mellett egyre több lesz ismét a magyar szövetből készült ruha. Ennek örülhet a vásárlóközönség és a kereskedelem egyaránt, mert változatosabbá, ízlésesebbé válhat az öltözködés férfiaknál és nőknél. A szebbik nem kész ruhával való ellátása amúgy sem volt rossz ez- id'áig, a nagykereskedelem mégis gondoskodott további nagyobb meny- nyiségű nyári karton, selyem és vászonruha beszerzéséről. Zsúfolt polcok a pamut- és szövetáru raktárban Hatalmas csomókat képeznek az egyik raktár-részen a pamutáru végek. Van itt minden és főleg a legkülönbözőbb színekben Hatalmas, hengerformára összegöngyölt végekben áll a bútorszövet, rózsaszín és kék flanell, de a legtöbb a nyári könnyű, változatos mintájú, jóminőségű karton és vászon. Még a sokszor annyira hiányolt ágyneműanyagból is nagy mennyiségűt tudnak bármikor a kiskereskedelemnek kiadni. Ugyancsak tömött polcok fogadják az érdeklődőket a szövet- és selyemraktárban. A kiskereskedők elégedettek is egy-két kivételtől eltekintve, aki a nagy választék ellenére sem talál megfelelőt, »különlegességet« akar. Az állványokra már nem is férnek fel a selymek, amelyek közül nagymennyiségű kapható magyar, cseh, lengyel és német gyártmányban. Egyideig nem találtak a vásárlók az üzletekben például tropikál anyagot. Most már ez is van. Hiányát a többi keresett anyaggal együtt pótolták. Készülnek az őszre, télre A raktárakban nagy a sürgés-forgás. Még javában folyik a nyári áruk szállítása, de máris megindult a készülődés az őszi, téli időszakra, nehogy az ilyenkor kelendő árukból hiány legyen. Amint látható, nem is lesz, mert szövet férfiruhákkal máris jól el vannak látva. Egymás után érkeznek a lódén-, mikádó- és téli- kabát-szállítmányok is, 'mind a legújabb fazon szerint, jó anyagból készítve. Szép sorjában lógnak a fogasokon a női osztályon is a melegebb ruhák, pongyolák. Közülük nagyon szép — és biztosan keresett lesz — a piros, kék, vagy zöld színű kordbársonyból készült divatos, hosszú pongyolák. örvendetesen javult a tavalyihoz képest a műbőrkabát ellátás. A raktár egyik helyisége már csaknem teljesen ilyen kabátokkal van megtömve, ott jártunkkor meg éppen újabb szállítmányt pakoltak ki az emeleten a teherfelvonóból. Az elmúlt télen ritkán lehetett kapni — és akkor is csak keveset — gyermekkabátot. Ezen a bajon most úgy segítenek, hogy nagyobb meny- nyiséget gyártatnak helyileg a Kaposvári Szabó Ksz-szel. így oldják meg az áruellátásban esetleg előálló hiányokat más keresett cikkeknél is. Mi az, ami jelenleg nem kapható kellő mennyiségben? Látogatásunk végén megtudtuk, hogy azért egy-két textilféleséggel még nincsen kellően ellátva a Nagykereskedelmi Vállalat. Ez például a fekete klott, a mintanélküli karton, a változatosabb színű és mintájú bútorszövet, a szőnyeg. Aggodalomra azonban itt sincs ok. A nagy vásárlások idejére, mire a dolgozó parasztok eladják terményeiket és pénzüket öltözködésre, vagy lakásuk szépítésére akarják fordítani, minden árucikkből megfelelő mennyiségűt és minőségűt tud a kiskereskedelemnek adni a Textilnagykereskedelmi Vállalat. lyen keveset tud rólunk, hogy Szóját, Bulgária fővárosát magyarnak gondolja? A hölgy azonban megint új kérdést tett fel. Járt-e már Rómában? — ;örte speciális keverék társalgási nyelvünkön. Amikor őszintén bevallottam, hogy nem láttam Rómát äs nem is tudok eljutni oda, rajta volt a sértődés sora. Sehogy sem ikarta megérteni, hogy van ember, iki nem nézi meg Rómát. Szavaiból így vettem ki, hogy nagyon büszke íz olasz fővárosra, s egész hazájára. Űtitársam kíváncsiságát felébresz- ette magyar voltom. Nem is szaba- lultam meg az újabb érdeklődéstől. Disszidált? — szegezte mellemnek a >zót, s én dagadó kebellel adtam vissza: nem kérem, útlevéllel jöt- ;em ki. Úgy vettem észre, hogy egyszerre lagyot nőttem a szemében. Méltányolta azt, hogy nem szöktem Ma- 'yarországról. Tetszett neki, hogy nás is szereti hazáját, nemcsak ő ... 4 Velence reggel Egy nappal később dr. Soltész Laos tanársegéd társaságában ismét vonatra ültem. Még egy utolsó bú- :súpillantást vetettünk Torinora, s negindult velünk a mozdony Ve- ence felé. Még hátralevő másfél ralinkat itt akartuk tölteni. Még egy- ;zer végig akartunk menni a sikáto- ■okon, a klasszikus stílusú régi épü- etek során. Szerelvényünk kora hajnalban fu- ott be a velencei pályaudvarra. Mi- cor kiléptünk az állomás épületéből, izinte teljesen üres város fogadott >ennünket. Mennyire más arcot mulatott ez a kép, mint a nappali, az :mberek sokaságától nyüzsgő Ve- ence! A legelső meglepetést a nagy- nennyiségű szemét okozta, ami elepte az úttesteket, járdákat. Na- ■ancs-, citromhéj, a különböző hulla- lékok tömege váltakozott az állati irülékkei, s mindezt nem söpörték >1, nem szedték össze, hanem csak •átcsoportosították«. Megfigyeltük, íogy az akkor munkábaállt söpröge- emberek, házfelügyelők csak kis cupacokba terelték a szemetet, eset- eg átnyomták egymás portája elé, le nem takarították el. Lehet, hogy ízt gondolták, ez felesleges, hiszen i nagy forgalmat okozó külföldiek ömegétől nappal már úgysem látszik a kosz, s ezek újracsak végigszemetelik a várost. A kora reggeli órákban ugyanilyen vigasztalan volt az akkor még forgalommentes, s így nyugodt vizű lagúnák sora is. A csatornák bűzös, poshadt szagát már messziről lehetett érezni, s mindennek oka az, hogy a nagymennyiségű víznek nincs jóformán semmi forgási lehetősége. A kanális mélyére nézve, ilyenkor azt is jól látni, hogy a sze- metelők ezekbe szintén a legkülönbözőbb hulladékokat szórják. Korai sétánk során ismét eljutottunk a Szent Márk térre, s kihasználva a néptelenséget, bementünk a bazilikába, hogy megtekintsük gyönyörű freskóit, építészeti ritkaságait. Más időben ezt a látogatást nem tehettük volna meg kettesben. Már az ajtóban hozzánk csatlakoztak volna a kéretlen »idegenvezetők«, akik nagyon szívesen kalauzolnak mindenkit a templomban, s csak a végén, amikor a külföldi köszönetét mond, nyújtják kezüket a — honoráriumért. A bazilika szépségének megtekintése után motoros »gondolára« ültünk és kimentünk Velence ragyogó szépségű fürdőhelyére, a Lidora. Sétálgattunk a parkokban, s örömmel állapítottuk meg, hogy az itt látható legszebb épületek egyike, a Hotel Hungária nevet viseli. A sok sétától elfáradva leültünk a tenger partján. Nézegettük a távolban látható kisabb-nagyobb hajók jövését, menését. Ezek a percek 'már a búcsút jelentették Velencétől, Olaszországtól. Űtitársam, dr. Soltész Lajos vonata még délután, az enyém pedig este indult haza, Magyarország felé. Amikor dr. Soltészt kikísértem a vasútállomásra — ő Ausztrián keresztül tért haza, azért indult hamarabb a vonata —, feltűnt, hogy a peronon, a várócsarnokokban sok díszes egyenruhás férfit láttunk. Tiszta, ragyogó uniformisuk, az aranypántok, gombok csillogása elhitette velünk, hogy ezek egytől egyig magasabbrangú tengerésztisztek. Magyar beszédünket hallva azonban néhány perc múlva odalépett hozzánk az egyik »admirális« és ugyancsak a mi nyelvünkön azt kérdezte tőlünk: — Maguk magyarok? Igenlő válaszunkat hallva, boldog mosoly futott át arcán. Beszélgetni kezdtünk. Megtudtuk, hogy ismerősünk magyar származású és bizony sem ő, sem társai nem tengerésztisztek, hanem szállodai »vendégfogók«, akiket az állomásra érkező utasok előtti reprezentál ás érdekében, szép ruhával ugyan ellátnak, de nagyon rosszul fizetnek. Ez az ember is, ha nem lenne egy Milánóban dolgozó fia, aki rendszeresen segíti pénzzel, nem sokat kezdhetne magyar pénzben öt—hatszáz forint értékű fizetésével. A kevés pénz, a rossz megélhetés, sajnos kínozza a fiatal, kezdő orvosokat is, akiknek mindössze fele kap fizetéses állást az egyetem elvégzése után. Ez a »fizetés« viszont szintén oly kevés, hogy ők is kénytelenek többi kollégáik példáját követni, s a magánprakszis gyakorlásának lehetőségeit megteremteni. Ezzel legalább valamit enyhítenek anyagi gondjaikon. A befutott orvosoknak ezzel szemben fényes életük van. Dogliotti professzor például, aki meghívta magához a velem együtt kinntartózkodó magyar orvostanárokat, márvánnyal burkolt termekben, gyönyörű házban lakik, fénnyel, pompával körülvéve. Általában itt mindent a magán- szektorra alapoztak. Érthető hát, hogy a tulajdonosok nem látják el alkalmazottaikat magas fizetéssel, hiszen a saját hasznukat csökkentenék. Inkább azt tartják, hogy dolgozóik legyenek szemfülesek. Ha azok, akkor meg tudnak élni a mellékjövedelmekből, a borravalókból is. Újra itthon Szép, tanulságos volt ez az egy hét, amit olasz honban töltöttem. A fény, a .pompa mellett hasznos volt megfigyelni az árnyékot, a kevesek jóléte mellett a tömegek szegénységét, de azért legjobb érzés mégis az volt, amikor kedden este megindult velem a vasúti kocsi — hazafelé. Oldalán ott lógott az irányt jelző tábla: Budapest, Déli pályaudvar. Míg néhány óra múltán már újra ismerős tájakon robogott át a vonat, volt időm elgondolkozni, mit is jelent ez a két szó: haza, honvágy. Mit jelenthet azok számára, akik évekig, vagy esetleg egész életükben — sokszor saját hibájukból — nem láthatják Budapestet, a Balatont ... Míg olaszországi tartózkodásom legtöbb napján borongós, esős volt az idő, Jugoszláviában napsütés, nagy meleg fogadott, de bosszanko- dás helyett inkább ez is örömmel töltött el. örültem a napsugaras időnek, épp úgy, mint az első magyar határőr üdvözlésének. A vámvizsgálatnál visszakaptam 230 forintomat, amit á kiutazásnál leadtam. Ennek birtokálban els® utam a szerelvény étkezőkocsijába vezetett, s a friss bécsiszelet mellett elfogyasztott jeges sör végképp meggyőzött arról, hogy a legjobb mégis csak a magyar, az itthoni koszt. A vonatról Balatonmárián szálltam le, s itt megtettem azt is, amire Olaszországban nem volt lehetőségem. A jó időt kihasználva alaposan megfürödtem, igaz, hogy nem olasz, hanem magyar tengerben — a Balatonban. Marcaliba érkezésem után öröm volt nézni fiam ismerkedését a külföldi ajándékkal, a felhúzható, doboló majommal, ami még a magyar vámtisztnek ás nagyon megtetszett, öröm volt nézni a másik érdekesség, a »madárlátta« olasz kenyér majszolgatását, s közben airra gondolni: hasznos volt ez az utazás. Sokat láttam, sokat tanultam, talán valami kicsit tanítottam is, de mindennél jobb, mindennél nagyszerűbb érzés volt hazatérni, újra a kórházban dolgozni, ismerősök, ismét magyar emberek között élni. Elmondta: Dr. Viczián Antal. Irta: Weidinger László. A Lido egyik legszebb épülete: a Hotel Hungária.
