Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-21 / 169. szám

Vasárnap, 1957. július 21. SOMOGYI NÉPLAP 3 A kommunista legnagyobb jutalma... Szeretni a munkát, becsülni, ^ szeretni a munkást — ez is a kommunista egyik jellemző és szép tulajdonsága. S azok a kommunis­ták, akik elkészítették »A mi éle­tünkbőlI« címmel a munka foto- könyvét, rendelkeztek e tulajdon­ságokkal is. Ez érthető, hiszen ők is ott nőttek fel a füstös gyárudvarok mélyén, ott nevelkedtek a szegényes munkáslakásokban, éheztek, nyomo­rogtak, s a saját sorsukon tapasztal­ták a Horthy-rendszer politikáját. Lapozgatok a könyvben, nézege­tem a képeket. — Szenet lapátoló munkás vézna teste meggörnyed a szénnel teli, nehéz lapát súlya alatt, poros testén végigfut az izzadság. Hordót görgető munkás. Izmai meg­feszülnek, amint a sáros udvaron görgeti a petróleummal teli, nehéz vashordót. Szeméttelepen kaparga- tó munkásasszony. Mária-Valéria, Cséri-telep. Tüzelő, vagy haszna,Iha­tó rongydarabot kereső munkás­asszony, aki így próbálja enyhíteni a család megélhetését. Aratók. So­vány, kiaszott parasztok vágják a búzát, s a kenyér mégsem az övék. Munkás nyomortanya. Mocskos, rongyokban heverő gyermek, arcán legyek, apja, anyja pedig távol munkában, vagy munka után. Mun­kásgyermekek. Sovány, éhező, vé- konycsontú gyerekek, siralmas ron­gyokban. Munkanélküli fiatalok. Fiatal lányok, fiúk ülnek az utca kövein, s várják a munkát, vagy va­lamilyen apró munkaalkalmat. Lab­daszedő gyerekek. Fehérruhás urak, hölgyek, jóltáplált, vidám arccal te­niszeznek, ütik a labdát. A tenisz­pálya szélén pedig mezítlábas, ron­gyos munkásgyerekek lesik a lab­dát, hogy utána szaladjanak, hogy a teniszezés befejezésével kapjanak majd pár fillért. Lovas rendőrök. Ideges lovaikon, készenlétben ülő rendőrök, akik arra várnak, hogy könyörtelenül a munkások közé ro­hanjanak, ha azok nagyobb darab kenyeret mernek kérni maguknak. Vádirat ez a könyv. Vádirat a Horthy-rendszer vezetői ellen, akik csak kizsákmányolták a munkást, kihasználták a népet, s cserébe em­bertelen életet, nyomortanyákat adtak. Vádirat ez a könyv, s a vád­lók nevei között, akik elkészítették ezt a könyvet, ott találjuk Tabák* Lajos elvtársnak, a Kaposvári Vö- f rös Cukorgyár igazgatójának nevéti is. ) 1919-es Tanácsköztársaság. Szol- f nokon is folyik a harc a proletár-\ diktatúra védelmében o.z antant\ csapatokkal szemben. A harcoló vö-\ rös katonák között apró diákqyere-\ kék szaladgálnak. Hordják a lőszert. \ az élelmet, a vizet a harcoló kato-\ náknak. Ezek között a fiatalok kö-\ zött ott találjuk Tabák Lajost is. 1 Odavitte őt is a szíve, mert nemi akart többet cselédeskedni bárói Buhus birtokán. A túlerő meqdön-j tötte a Tanácsköztársaságot, de Ta­bák Lajost már semmi nem tudta eltántorítani a munkásmozgalomtól. Élete szorosan összefüggött azzal. Részt vesz a KIMSZ harcaiban, látja a magyar munkás embertelen sorsát, szenvedéseit, nyomorgását. Ezerkilencszázharmincegyben elv­társaival elhatározta, hogy leleple­zi a Horthy-rendszer nyomorpoliti­káját. Fotókiállítást készítettek. A képek mind a munkások életét, ne­héz helyzetét mutatták be. Azt ter­vezték, hogy a kiállítást végigviszik az országon, hogy ezzel is ébren- tartsák a magyar munkásban a gyű­löletet elnyomói ellen. Szolnokon a rendőrség letartóztatja őket, a ki­állított képeket pedig elkobozzák. Ekkor új ötlet születik. Művészi fel­vételeket készítenek, s könyv alak­jában adják ki. Elkészül »A mi éle­tünk« címmel a munka fotokönyve. Néhányszor megjelenik, de tovább ezt a munkát sem tudják folytat­ni, mert erősödik a kommunisták, a munkások elleni harc, s pénzük sem volt elegendő a könyv elkészítteté­sére. Ekkor jelenik meg Bécsben »Die Galerie« címmel egy nemzetközi fotóművészeti könyv. S Tabák elv- társék újra munkához látnak. Most már ide küldözgetik képeiket. Eb­ben a könyvben jelennek meg a képek, amelyek az egész világot megismertetik a magyar munkás nehéz sorsával. Tabák elvtárs 1925- ben bekapcsolódott a párt munká­jába, dolgozik a szakszervezetben, szervezi a Vörös Segélyt. Részt vesz 1931-ben Bécsben a munkás olim- piászon. Itthon sztrájkot szervez, harcol a munkások jobb életkörül­ményeiért. Egyik március 15-én Ady-ünnepséget szerveztek Szolno­kon. A Nyomdász Szakszervezet 40 tagú szavalókórusa hatalmas sikert ért el, a legnagyobb magyar költők, Petőfi, József Attila, Ady verseinek tolmácsolásával. Rendőrség leállít­ja az ünnepélyt, Tabák elvtársat is­mét letartóztatják. gy, állandó harc közben múl­nak az évek, 1942-ben behív­ják munkaszolgálatra. Kettőszáz elvtársával vagonokba zárva viszik a Szovjetunióba. Az a céljuk a fa­sisztáknak, hogy valamennyinket elpusztítsák. Húszán életben marad­nak, átszöknek a vörös hadsereghez. Antifasiszta iskolára jelentkezik, n ''> a magyar hadifoglyokat, 1943. elej - hazajön. Folytatja munkáját, most már más kö lmények között. Feladatot kap a Gazdasági Tanácstól a cukor­értékesítés megszervezésére. Végre­hajtja. Uj feladatok, új tettek. Fia­tal korától dolgozik a cukoriparban, igen nagy tapasztalatokra tesz szert. Ezeket a tapasztalatokat tovább adja, terjeszti. 1948 óta főszerkesz­tője a Cukoripar című folyóirat­nak, amely eljut a világ majd min­den részébe. Dolgozik a Könnyű­ipari Minisztérium élelmiszeripari igazgatóságán. 1954-ben az élelmi­szeripar terén elért eredményeiért kitüntetik a Magyar Népköztársasá­gi Érdeméremmel. A cukorivar te­rén elért eredményeiért 1954-ben Munka érdemrendet kan. A m.un- kás sportmozgalomban kifejtett te­vékenységéért pedig Sport Érdem­érmet kap. Ma. 54 éves. 1955 óta áll a Ka­posvári Cukorgyár élén. Most is ugyanolyan lelkesedéssel véazi munkáját, mint Ratal korában. Be­csülettel helytállt az ellenforrada­lom alatt, a többi kommunistával együtt megvédte a gyárat. Harcolt az MSZMP erősítéséért, a KISZ megteremtéséért, fegyverrel teljesít, szolgálatot a munkásőrségben, örül. ha a munkások, a nép érdekében tevékenykedhet. rPabák elvtárs életét, jóformán-* minden idejét a munkásmoz­galomnak, a párt ügyének áldozta. Nem sajnálja. Azért tette, mert sze­reti a munkát, becsüli, szereti a munkást, örül a munkájáért kapott kitüntetéseknek, de nem ezért tette. Annak örül igazán, hogy a Vörös Cukorgyár munkáson, öregek és fia­talok tisztelik, becsülik őt, hallgat­nak szavára, s követik példáját. Ennél nagyobb kitüntetést, jutalmat kommunista nem kaphat. .07. A T .AT T.Á07.T.Ö RÖVID BELFÖLDI HÍREK A Belkereskedelmi Minisztérium ruházati főosztálya tájékoztatáskép­pen közli, hogy a harmadik negyedév folyamán kötöttáruból kb. 10 száza­lékkal lesz több, mint tavaly. így pl. gazdagabb készlet van a gyapjú kö­töttholmikból, a gyermek tréningru­hából és a női nylon fehérneműből. Harisnyaféle ugyancsak több lesz, mint tavaly, nylon zokniból a tava­lyi mennyiségnek kétszerese kerül az üzletekbe. A női nylon harisnyából ugyancsak gyarapodik a készlet. Je­lentős mennyiséget szerez be a ke­reskedelem a háromnegyedes gyer­mekharisnyából . * * * Fél év alatt majdnem 11 millió na­poscsibét, kacsát és libát keltettek ki országszerte a tanácsi keltetőállo­mások, s adtak át tenyésztésre a ter­melőszövetkezeteknek és egyéni gaz­dáknak. Még az idén kb. kétmillió naposcsibét keltének. Tizenhárom éve szabad a népi Lengyelország . -•< A Lcnin-Huta kokszoló műve munka közben. Jozef Latka idős népművész a fiatalok között. fr K-<>4 ♦»♦♦♦»♦♦♦♦»♦»>»■»»♦ » » » elégedetlen nemesekben, a belőlük alakult középosztályban, idővel egész szemléletmód alakult ki, nosztalgia és vad vágy a nyugati műveltség, a civilizáció iránt, a kifejlődő kommu­nistákban és a legjobb munkásokban pedig a Szovjetunió vált példaképpé. De mivé halkult a francia forra­dalomtól ittasult Bacsányi hangja, a »Vigyázó szemetek Párizsra vesse tek!«, az akasztások, az elvetélt szabadságharc, a kiegyezés és 19 után. Keserű gúny, beletörődés, a hanyatló polgárság demokráciája el­fajulásának és dekandenciája olcsó másolása, a kommunista üldözés kö­vetése, a divat, az ízlés majmolása, a sznobizmus, a fáradt unalom, a spleen, az elkívánkozás, a hiábavaló kiútkeresés — ez volt a mi polgári demokráciánk elvetélésének a követ­kezménye, a Nyugat iránti feltétlen behódolás és alázat megmaradásá­nak és hatásának oka. Hogyan is fejezte ki ezt kesernyé­sen Babits Mihály az Iris koszorúi­ban, 1907-ben? »Ah, Amerikában! Csak ott, túl a tengeren, ott van az élet! Ah, Amerikába miért nem utazhatom én soha véled ... Ott van az élet, a pénz, az öröm, s a kaland tere, küzdeni tér: Tengve a drága kenyéren, unalma­san itt sanyarogni, mit ér?« * * * Ez a szemlélet ma is él, ha nem is az elszegényedett és megosztott Franciaország és Anglia, hanem a gazdag és távoli Amerika, most köz­vetlenül pedig — miután az USA szo­cializmus-, valamint kommunista - ellenes háborús módszerei miatt a demokratikus máz sokak előtt már lekopott róla — a semleges országok, Svájc és Svédország felé irányul. A nyugatimádók e csoportja — amely főleg kispolgárokból, volt üz­lettulajdonosokból, lecsúszott egzisz­tenciákból — sajnos, fiatalokból is — tevődik össze, tehát olyanokból, akiktől a köz javára vettek el vala­mit, akiknek nem volt felettes pa- rapcsolójuk, akik nem érezték a tőke átkait — nem veszik figyelembe a történelmi körülményeket, a válto­zásokat, melyek az egész világot át­fogják, s ezenbelül minden országot, a bennük uralkodó társadalmi viszo­nyokat is befolyásolják. Ezek nagyon a felszínen járnak, énpen ezért nem tudják — nem is akarják — a lényegest elválasztani a lényegtelentől. Nem veszik észre, hogy az egész világ szükségszerű­ségből a kollektivizálás és a teljes koncentráció felé halad, az egymás­rautaltság és a népek testvériségének gondolata egyre nagyobb teret hódít. A mi országunkban létrejött társa­dalmi méretű ipari kollektivizálást, a földosztást nem tartják a demok­ratikus vívmányok legnaggyobbiká- nak, és ettől függetlenül — sőt talán éppen ezek fennmaradásáért — tart­ják Svédországot demokratikusnak. Őket a külső megnyilvánulások, az érdekességek, a részletek érdeklik és nem értik meg, hogy a cári Orosz­ország sok pártjával együtt is a né­pek börtöne volt; hogy a mai Spa­nyolországban, az ú. n. szabad sajtó világában tilos kommunista újságot nyomatni, és négymillió analfabétá­nak hiába jelennek meg nagy pél­dányban bármilyen lapok; hogy a kétpárti Angliában mindkettő fenn­tartja a gyarmati világot és a belső kapitalista berendezkedést; hogy a tőkés demokráciában mindenütt munkanélküliek árulják magukat a munkáspiacon, a már fölvett mun­kást, az idősebbeket különösen, sem­mi nem védi a váratlan felmondás­tól és nem vár reájuk semmi nyug­díj egész életükben végzett szakadat­lan tőkeszaporító tevékenységükért. Magam részéről ezek biztosítását és a rossz megsemmisítését tartom demokráciának. Dehát őket kettejüket is a felszín érdekli, azt értékelik csak. Térjünk vissza hát Svédországba. Hogyan válaszolnék a bölcseíkedő férfiúnak és a kíváncsi asszonynak? * * * Azt mondja Ön, tisztelt uram, hogy ott az emberek méltósága oly nagyon magas fokon... Engedje meg, hogy vétót emeljek. Amíg lesz gyáros, földesúr és szelvényvágó bankember, aki nem dolgozik és munkás, aki növeli hatalmát, amíg gazdag villák tulajdonosait szolgák egész hada veszi körül, nos, szóval — érti mire gondolok — amíg las,z; »Jean, hozza a kabátomat!«, enged­je meg, hogy addig ne higgyek a magas méltóságban és a demokráciá­ban. Azt mondja Ön, hogy ott nincs munkaerő-erőszak és mindenki ak­kor megy dolgozni, amikor akar. Le­hetséges talán, csak abban kételke­dem, hogy a váratlanul foglalkozás­hoz jutott munkanélküliek is ezt a magatartást tanúsítják. Ön azonban hazafelé sandít, az itthoni munka- fegyelemre céloz. Nos, valóban, ha a hivatalban Ön leteszi a tollat, ezt senki sem veszi észre, az akta ké­sőbb lesz kész. De mi történik, ha a tejeskocsisok, az újságárusok, a bol­tosok, a vasutasok elfelejtik köteles­ségüket? Vigyázzunk kérem egy kicsit! A túlzott demokráciához, az egyéni ké­nyelemért feláldozott közösségelle­nes gondolkodáshoz nagyon közel van az anarchia; a »tiszta szabad­sághoz« a »mindent szabad«, a tár­sadalomkívüliség, a felelőtlenség, a céltalanság és eszménytolenség. Tud­ja, kérem, hogy az idealizált Svéd­országban nyitva vannak az ajtók, de már vannak rablóbandák fiata­lokból és köztük olyanok, akik pusz­ta játékból kulcslyukon keresztül gyújtanak fel lakásokat? ... Unják magukat a nagy szabadságban. És hol van a politikai értelemben vett semlegesség? Ott, ahol a »sza­bad« sajtóban útszéli hangon szór­ják a rágalmakat a mi országunkra és jelenlegi vezetőinkre? Engedjen meg egy kérdést: Olvasott Gusztáv Adolf svéd király viselt dolgairól, po­litikájáról rágalmazó cikkeket a mi lapjainkban? Ugye, nem? Bizonyára nem látott egyetlen háborúra uszí­tó, azt dicsőítő írást sem, viszont ta­lálhatott lángoló szavakkal írt ver­seket a béke mellett. Nos, szerintem ez a demokrácia! Nem játszani az érzésekkel, nem játékszerként; kezel­ni az embereket, hanem felnőtt mód­ra, világosan és okosan figyelmeztet­ni őket, a világ dolgozóit arra a fe­lelősségre, mellyel tartoznak egymás­nak és a jövőnek. Egyetértünk? Hiszem és remé­lem ... * * * Tisztelt asszonyom. Önnek csu­pán kérdéseket teszek fel, melyek nagyon is érthetők lesznek, hisz nő­ket érintő praktikus és érdekes dol­gokat súrolnak, olyanokat azonban, amelyeket a prospektusok nem tar­talmaznak. Nos: mi lenne, ha a nők kevesebb bért kapnának a férfiaknál ugyan­azon munkáért, ha megszüntetnék a családi pótlékot, nem volnának böl­csődék és napközi otthonok, az egye­temisták nem részesülnének ösztön­díjakban, ha az állam megvonná tá­mogatását az egyháztól? , Tudom, nagyon tiltakozna mind­ezek ellen és azt kérdezné: »hol itt a demokrácia«? Hát kérem, mindez a svéd demok­ráciából hiányzik! De menjünk tovább. Mi lenne, ha a lakbér a fizetés egynegyedét tenné ki, ha gyermeke ponyvaregényeket és pornográf új­ságokat olvasna, ha a város kellős közepén, a parkban éjjeli verekedő­helyet létesítenének nők és férfiak számára, ha bevezetnék a próba- házasságot, ha a színház- és mozi­jegyek, az italárak méregdrágák len­nének? Tudom, nagyon tiltakozna és ismét azt kérdezné: »hát ez a demokrá­cia«? Nos kérem, mindez a svéd demok­ráciában megtalálható! * * * Nem, Svédországban nincs fasiz­mus, ott polgári demokrácia ural­kodik. Nálunk pedig szocialista de­mokrácia van mindjobban — az ok­tóberi események dacára is — kifej­lődőben. S ez lényegében, tartalmában kü­lönbözik attól a másiktól. Egyet fel­tételez: az egyén ne csak önmagáért éljen — s egy dolgot biztosít: a köz, amire csak képes, mindent megad az egyénnek. Ezt csak azok nem látják, akik nem akarják ezt a berendezkedést, vagy azok, akik külföldi prospektu­sokat nézegetnek, miközben hazáju­kat sem ismerik, akik behunyt sze­mekkel és betapasztott fülekkel jár­nak közöttünk, vésőkkel, kalapácsok­kal, kaszával és tollal hadakozók között, akik itt akarnak élni és meg­halni ebben az országban, és min­dent megtenni, hogy mindenki jól érezze magát benne. Mit is mondott egy lengyel munkás a szenzációra éhes amerikai újságíró­nak? »Minden népnek meg kell jár­ni a maga útját.« Igen, járjuk meg mi is, együtt, kedves kávéházi és vonatbeli isme­retlenek. Talán nehéz és rögös út lesz — de mindnyájunknak megéri —, mert itt alakítjuk a mi egyetlen, édes hazánkban. tfO-to zf-CiMv«,

Next

/
Oldalképek
Tartalom