Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-20 / 168. szám

Szombat, 1957. július 20. KS'HKM SOMOGYI NÉPLAP 3 igazságot az igazságtalanság rolt, learatott gabonát. Eddigi költsé­„De nincs hennem megértés66! A FALU TANÁCSELNÖKE vár­ta is, meg nem is a városi kiküldötteket. Hallotta, hogy valami feljelentés-féle elröppent a felsőbb fórumokhoz a földek miatt, de úgy számította, hogy a kivizsgálok elő­ször őt hallgatják meg. Elmondja majd nekik — mondotta —, hogy kü­lönösebb bajt keresve sem találná­nak, tehát ne is firtassák a dolgot. Ezúttal azonban csalódott. Mert a megyeiek napközben a panaszosokat igyekeztek bátorítóan szóra bírni egy parasztember hajlékában és ezután mentek a tanácsházára, a késő esti órákban. Gyurasics Imre, az elnök, hangot is ad’ott emiatti méltatlankodásának, mondván: «Talán jobb lett volna, ha engem is odahívnak a megbeszélésre. Legalább a szemembe nem mertek volna hazutí'ozni... Egyébként is rendben van itt minden, csak egy ember elégedetlenkedik. Sőt, lázit ja ellenem a népet. Amolyan örökös jé- lentgető természetű. Pedig jobban tenné, ha az apja foglalkozása, meg a nagyapja vagyoni helyzete miatt meghúzná magát...« Ez már beszéd! Ne azt nézzük, mit mondanak, hanem azt, hogy ki mondja. Aztán, ha az illető történe­tesen nem a haladó osztályok kate­góriájába tartozik, máris ráhúzhat­juk a vizes lepedőt, nem kell tovább fárasztani magunkat az igazság szen­vedélyes kutatásában. Verjük el a port a »lázítón« és végeztünk — min­den maradhat a régiben, mert úgy a jó, ahogyan van ... Nem fejezte ki szavakban gondola­tának ezt a sorát a tanácselnök, de a tőle idézett mondatokból csakis erre a következtetésre juthat az em­ber. Hát nem oda Buda! Ne vonjuk be fejünket a tévedhetetlenség gló­riájával. A valós vagy vélt sérelmek­re ne kézlegyintéssel válaszoljunk, hanem járjunk utánuk. így derülhet fény az igazságra Kőröshegyen is. Hallgassuk csak azokat a parasz­tokat, akiket az elnök szerint fellá­zítottak. (Az igazsághoz hozzátarto zik, hogy a panasz meghallgatásának színhelyére a hívó szó toborozta ősz sze azt a húsz—huszonöt embert akik eddig csak magukban, vagy egymás között dohogtak mérgükben.) Kálmán István vb-tagé az első szó: — A feloszlott termelő,szövetkeze4 bevetett táblájának egy része a ta­nács kezébe került. A lábonálló ga bonát a tavasszal eladták volt tsz tagoknak és egyénieknek. Én, mint egyéni paraszt vettem belőle egy hold rozsot, 655 forintért, amit be i? fizettem. A gabonafölőre augusztu- 30-ig érvényes »-Haszonbérleti szerző­désit csináltunk a tanáccsal. Le is arattam a gabonát, de az elnök nerr engedi behordani. — Én is éppen így jártam — mond ja Cs. Molnár Lajos. — Sőt, az ér szerződésemet fel is bontotta a ta­nács, mert nem fizettem be a zöld- leltár ellenértékét. Pedig a szerződő- negyedik pontjában az áll, hogy 3 bért egy összegben, október 1-ig kel’ megfizetni. Mi lesz velem? Jámbor Ferenc kilépett a szövet­kezetből. Ez a hatgyermekes, va­gyontalan ember nem vitt be egy ba rázda földet sem. tehát ki sem hoz hatott. Négy hold búzát vett. Túlérett* a gabona, — lánya elmondása sze­rint nem tudják, mitévők legyenek. Pákozdi István földnélküli: «Két holdat béreltem az állami tartalék­ból. 1958 szeptemberéig szól a szer­ződésem. Ezt a földet Simon József - né, a tanács dolgozója kukoricával vetette be a tavasszal, s elintézte, hogy a tsz-táblából 1400 öl árpát ve: hessek. Befizettem érte 588 forintot, learattam, de nem hozhatom haza. Pedig az árpaföldre átírták a régi szerződésemet-«. Kovács Lajos agrár­proletár egy hold búzát vásárolt. A gabona keresztekbe rakva vár sor­sára. Eajki Sándor hatholdas gazda: »A jövő év októberében járt volna le a kishaszonbérleti szerződésem, ké+ holdra. Ezt a gyugyi földet át kellett adnom Guttmann Jánosnak, aki s falusi szövetkezetből lépett ki. Én iv a tsz árpatáblájából kaptam helyet­te. A szerződést is átírták erre a földre. Úgy hallottam, hogy 25 hold­nál nagyobb táblát nem bonthat meg a tanács, s csak egy évre adhat ki bból használatra. Nem tudom, mit .‘öz az ősz«. E ddig a panaszok egy RÉSZE. Miből fakadtak ezek a, sérelmek? A földrendezési rende- ; .t rossz végrehajtásából. A helyi ta- nácfe jóvoltából a kisembereket ki­mozdították tartalékföldjeikből, fel­bontották a szerződéseket minden jogalapot és méltányosságot mellőz­ve. Ezt a hibát tetézték azzal, hogv a tsz-gabonából egyénieknek is ad­tak el pénzért — maga a tanácsel­nök is vett belőle —, s e szabályta­lanságot újabb »Haszonbérleti szer­ződésiek kötésével törvényesítették. Akkor jártak el helyesen — bár lát­szólag törvénytelenül —, amikor fel­sőbb utasításra végre kimondták: egyéniek nem vihetik el a megvásá­gük — vételár, műtrágya ára, a foga­solás és aratás díja — természetesen megtérül. Tehát Kálmán István, Pákozdi Ist­ván, Kovács László és a többi egyéni gazda kishaszonbérleti szerződését a tsz gabonára és ugyanarta a földre tévesen kötötte meg a tanács. Gyu­rasics Imre tanácselnök nézzen hát szembe ezekkel az emberekkel — még akkor is, ha »Magdi, az admi­nisztrátor a felelős azért, mert rossz dátumot gépelt ezekre az ok­mányokra«, amelyeket, szinte elol­vasás nélkül, névaláírásával és a ta­nács bélyegzőjével szentesített Gyu­rasics elvtárs —, kérje vissza tőlük és hatálytalanítsa ezeket a papírla­pokat. Bár ez a lépés nem fogja erő­síteni a tanácselnök és az állammal kötött hivatalos megegyezés tekinté­lyét, mégis szükséges, mert a hibát nem elég csupán felfedni, ki is kell azt javítani. Természetesen nem szabad ezt a tévedést az állam nyakába varrni — hanem becsületesen, őszin­tén mondja meg a dolgozó parasz­toknak az elnök elvtárs, hogy ő téve­dett. Jámbor Ferenc és a többi földes, vagy a földinélküli volt tsz-tag ga­bonavásárlása érvényes. Rajki Sándornak adják vissza kis­haszonbérelt földjét, Guttmann Já­nos részét pedig a Táncsics Tsz te­rületéből mérjék ki a végleges föld- rendezés során. Pákozdi Istvánnak, Páhi Lászlónak, Tatay Alajosnak, Sipos Károlynénak, Hajdú Ferenc­nek, Vári Lajosnak és a többieknek is visszajár az a tartalékterület, amelyre 1958. október 1-ig érvényes szerződés van a kezükben. A panaszok másik része a földát- hozásokból adódott. Gyurasics Imre tanácselnöknek a Somogytarnóca melletti Ferenctelepen, Simon Jó- zsefné tanácsi dolgozónak pedig Ba- ’atonkilitin volt földje. Joguk van a más községek határában hagyott in­gatlanok helyett Kőröshegyen ugyan­akkora területet — az aranykoronák •zámát is figyelembe véve — tulaj­donba venni. Ám a Megyei Tanács utasítása szerint ezt az ügyet ez év október 1-ig fel kell függeszteni, ök azonban a maguk hasznára intézked­tek. Kezdjük Gyurasics Imre földjei­vel — a panaszosok elmondása és az ő véleménye alapján. A több mint 100 aranykoronás in­gatlana helyett Kőröshegyen mint­egy 80 aranykorona tiszta jövedelmű, öt és fél holdnyi földet telekköny- veztek a nevére. Természetesen csak r tartalékföldek közül választhatott. Azok viszont Hajdú Ferenc, Vári La­jos és mások használatában voltak. A csereingatlan egy részét haszná­latba is vette ezen a tavaszon az el­nök, holott a bérlők szerződése még nem járt le. Ezért másutt — még a tsz-táblában is — adott nekik he­lyette. Ez pedig nincs rendjén. Tes­sék utólag érvénvrejuttatni a Megyei Tanács említett utasítását, vagyis a kishaszonbérlők műveljék a földeket mindaddig, amíg a szerződésük erre feljogosítja őket. A földáthozással pedig várjon Gyurasics elvtárs. helyébe! 1VÉZZÜK A MÁSIK ÜGYET. Simon József az erdészetnél vezető pozíciót tölt be, ezért két hold illetményföldet kapott munkaadóié tói. Az Északsomogyi Erdőgazdaság vezetőinek a dolga eldönteni, hegy méltányosan intézkedtek-e, amikor Miseta János erdészeti dolgozónak viszont egy talpalatnyi illetményföl­det sem juttattak. Annak kivizsgálá­sát is az erdőgazdaságra hagyjuk, hogy Miseta János és Tóth Nagy Jó­zsef — Simon beosztottai, éves szer­ződéses erdészeti dolgozók — néhány munkanapjukat miért szőlőmetszés­sel és permetezéssel töltötték Si- monéknál, ahelyett, hogy a facseme­téket gondozták volna. (Simon Jó­zsef szerint szívességből segítettek neki egyetlen vasárnapon; Miseta Já­nosnak pedig némi gondolkodás után eszébe jutott: Tóth Nagy Józseffel együtt két-két hétköznapon dolgoz­tak a szőlőben, szívességből.) Mon­dom, ez az erdőgazdaságra tartozik. A földmanipuláció viszont a helyi ta­nácsra. Mit is csinált Simonná, kö­zel lévén a tűzhöz, vagyis mint a tanács költségvetési előadója? Ez év tavaszán szemet vetett arra a két holdas tartalékföldre, amelyet Pákozdi István bérelt a Farkasver­mi dűlőben. Simonná szerint a bérlő végül is lemondott a használati jog­ról. Pákozdi ezt tagadja. A tanácsel­nök Pákozdi állítását igazolja, mond­ván: »Pákozdi v gy nyilatkozott a ta­vasszal, hogy mégis felszántja azt a földet«. Száz szónak is egy a vége: Simonná bizonyult erősebbnek, az ő kezébe került ez a két hold. A Mo­gyorós-tetőn meg egy holdnyi tava­szi árpát vetett részére Horváth La­jos. A Mónus-pince alatti fél holdas parcellán burgonyát termelnek Si- monék. Ez lenne a három és fél holdnyi, Kilitiről áthozott föld. Ám megkaparintottak egy kis hold sző­lőt is itt, Kőröshegyen!!! Erről a ta­nácselnök és a tanácstitkár is most értesült, a kivizsgálás során. Mert Simonná hatalmi túltengése nem is­mert határt. Horváth Ferenc föld­nélküli parasztembert, a szóbaníorgó szőlő törvényes bérlőjét elküldte in­nen, s másutt, a voit szövetkezeti táblában szerzett neki vigasztalásul ugyanekkora szőlőföldet. így hát Si- monék szőlőt is használnak, szerző­dés nélkül... Ez sem járja! Itt is az a tennivaló, mint az eddig felsorolt esetekben: az állammal korábban kötött kishaszonbérleti szerződéseket sürgősen léptessék ismét életbe. Si­monná is — meg a tanácselnök is — elégedjék meg az eddigi költségek megtérítésével, a termés pedig azok portájára kerüljön, akik a jogtalanul elvett földek jogos bérlői. BIZTOSAN NEHÉZ SZÍVVEL hatálytalanítják eddigi tör­vénytelen intézkedéseiket a kőröshe­gyi tanácsnál az említettek. Ám ők rontották el a dolgot, csakis magu­kat okolhatják. Szolgáltassanak hát igazságot a kisembereknek, a sze­gényparasztoknak, a nincstelenek­nek. Mert mégsem lazításra, hanem törvénytelen cselekedetek sorozatára bukkant a vizsgálat. A Berzsenyi utcai TÜZÉP telepén történt, s leírtam, hogy tanuljunk belőle, ne ilyenek legyünk. A telep kis irodáját teljesen betöl­tötte a telepvezető hangosan harso­gó hangja. — De nincs bennem megértés! Meglepődtem a kijelentésen és meglepődtem a hangon. Rám nem figyelt senki, félrehúzódtam s a né­ni bátortalan, csendes szavaiból, meg a telepvezető harsogásából nemsokára megtudtam az alábbi kis történetet: A néni tegnap meszet és cementet vásárolt, de a cementet nem tudta elhúzni kis kocsiján. Itthagyta. A telepvezető már akkor korombásko- dott, s csak hosszú könyörgésre en­gedte meg, hogy ma vigye el. A ce­mentet konyha cementlapozására vette, de jobb minőséget szeretne. — Legyenek szívesek kicserélni, ha lehet. Én nem értek hozzá, s a kő­műves azt mondta, ez nem lesz jó — kéri félénken a néni, a tegnapi tapasztalatok után. Miért nem kérdezte meg előbb — harsog a rendreutasítás, a rettent­hetetlen telepvezető fölényesen néz körül. Már megijedtem, hogy ész­revesz, amint a sarokban csendesen álldogálok és rám is ordít egy na­gyot, de közömbösen elsiklott felet­tem tekintete. Fellélegeztem. Ebben a pillanatban meg voltam győződve arról, ez az ember csak azt veszi észre, aki még nála is nagyobbat ordít, nála is nagyobbképű. — Talán egy kis jóakarattal, egy kis megértéssel ki Lehetne cserélni — veti ellen bátortalanul a néni. — De nincs bennem megértés! S Oroszlánszívű Telepvezető Ri- chárd győzelmesen hordozza végig a tekintetét a kis irodán. Hátat for­dít a néninek, jelezve: többet nem óhajt foglalkozni ezzel az üggyel, s magasratartott fejjel otthagy ben­nünket, döngő lépteitől megremeg egész Telepország. A néni csendesen indult kifelé, én is utána mentem, s azon gondol­koztam, ha nem is lehetett elintézni a kérését, emberségesebb bánásmó­dot azért ő is megérdemelt volna. V. P. egy kaposvári fiatalember. KUTAS JÓZSEF A TÁRSADALOM FELELŐSSÉQE IS A KAPOSVÁRI CUKRÁSZDÁKBAN, éttermek­ben sűrűn állnak meg 10—12 éves gyerekek az asz­taloknál és esengő hangon szólnak a vendégekhez: — Bácsi, vegyen virágot... A pincér vagy felszolgálónö meg csak végzi mun­káját, észre sem veszi ezeket a kis árusokat. Kérdé­semre, hogy miért nem küldik el a gyerekeket, egyik felszolgálónő meglepő /választ adott. — Miért bántsam szegényeket, hiszen csak virá­got árulnak? Sokszor abból élnek, amit keresnek, nem ártanak ezek senkinek ... így is fel lehet fogni, de másként is. Igaz, hogy vannak még nálunk olyan emberek, akik nagy csa­ládjukkal szűkösen élnek és szükségük van minden forintra. Vannak olyanok is, akik a pénzkeresés, az apró gyerekek vagy más gond, baj miatt nem tud­nak törődni a nagyobb fiúkkal, lányokkal. Hagyják őket arra menni, azt csinálni, amerre és amit éppen kedvük tartja. Mások még örülnek is annak, ha a gyerek »leleményes« és különböző módon egészen serdülő korában már pénzt keres. Hogyan, miként, az nem számit. Teljesen magukra hagynak sok gyereket a szü­lők, de nem hagyhatja a társadalom. Ha nem figyeli életüket, nem vigyáz rájuk, az ilyen emberpalánták útja könnyen eltér a jó iránytól, s a bíróságra vezet. A fiatalkorúak bíróságán látszik meg igazán, hol kell még termi, s mit kell szem előtt tartani a szülő által magára hagyott gyerekekkel... ... Magas, szőke, sötétruhás fiú áll a bíró asz­tala előtt. Azzal vádolják, hogy a falujuk határában lévő állami erdőből engedély nélkül egy nagy fát vágott ki a télen, azt eladta, s az árának egy részén rádiót vett, a többi elitta. E. J. nemcsak kétezer fo­rintos kárt okozott, hanem félrevezette a hatóságokat is, történetesen a községi tanács titkárát, mikor szál­lítási engedélyt kért a lopott fára, mondván azt, hogy a saját erdőrészükből termelte ki. A fiútól nem messze áll apja, E. J. és a tanúk kihallgatása után neki tesz fel egy-két kérdést a bíró: — Nem tűnt fel magának, hogy a fia egy nap drága rádióval tért haza? Nem, az apának ez nem volt feltűnő. Uj rádió? A fia hozta? Jó! Mit gondolt) ő arra, honnan szerezte rá a gyerek a pénzt, mikor a kovácsműhelyfoen, ahol dolgozott, csak keveset keresett, abból pedig nem futhatta ilyesmire. Mit törődött ő azzal, hogy a fiának tiszta-e a becsülete!? Csak most kezdett a tárgyaláson gondolkozni, de altkor sem arról: hol követett el hi- 'bát gyermeke neveléséiben, hanem azon, hogy mi­ként lehetne kimagyarázni: az az erdőrész, ahonnan E. J. kivágta a fát, nem is a tanácsé, hanem az övé. A szinte már felnőttszámba menő fiú sírni kezd az ítélethirdetésnél. Hét hónapi elzárással büntették tettéért, de még könnyei ellenére sem bánta meg bűnét. Nem tanították erre. Sem a szülők, sem a tár­sadalom ... E. J. elmegy, s a szobába bevezetik a következő fiatalkorú bűnözőt, S. R.-t. Kerek, rózsásképű, szőke kislány, akit még iskolába sem tudtak járatni a szü­lei, mert egészen kis kora óta segíteni kellett a 14 gyerek ellátásában, a mindennapi kenyér előterem­tésében. ö is lopott, de nem fát, hanem ruhaneműt. ‘Kisberényben járt, látott egy nyitott ajtajú házat, bement, és ami a keze ügyébe akadt, elvitte. Ha nem fogják el ott helyben, az anyja talán meg is dicsérte volna, mert hasznos holmit lopott, így azonban sírós hangon fogadja: »Nem fordul elő többé...« A lány is megbánta amit tett: »Engedje­nek haza« — hüppögi. A bíróság igazságos. S. R. megbánta tettét, beval­lotta a lopást, s ez sokat számít. Egy hónapi börtön- büntetést kap. LETELIK A HÉT HÓNAP, és elmúlik az egy is. A két fiatalkorú hazamegy az örök figyelmeztető em­lékkel, amit a bíróságon és a börtönben megtanult: mindig csak becsületesen. De ki figyelmezteti a többi fiatalt, akit a szülő hanyagságból, vagy a sok más gond miatt nem tud óvni a veszélytől, bűntől? A virágárus gyerekeket és a többieket, akik jóformán minden felügyelet nélkül, az utcán csavarogva nőnek fel? Felelős értük az édesanyjuk, édesapjuk, de jelenük, jövőjük, a társadalom is ... — ger 1— Több gyümölcsöt a városi dolgozók asztaláról A minap Iharosberényben, Somogy megye egyik leghíresebb gyümölcs­termelő községében jártam. Amikor beléptem a felvásárlóhelyre, éppen kajszibarackot vett át a földműves­szövetkezet felvásárlója. Jó termés volt Iharosberényben kajsziból és a dolgozó parasztok egyre viszik ter­mésüket a földművesszövetkezet fel­vásárlóhelyére, amely jó árat fizet érte. Tudják azt is az iharosberé- nyiek, hogy az osztályozott áruért, a hibátlan gyümölcsért jobb árat kap­nak, mintha osztályozatlanul akar­ják értékesíteni. — Van olyan gazda nálunk, aki egy-egy fáról nógy-öt mázsa kajszit is hozott eladni — világosított fel Záborszki László elvtárs, a felvásár­ló. A földművesszövetkezet eddig mintegy negyven mázsa meggyet, harminc mázsa kajszit vásárolt és szállított már el a körzetből. Iharosberény a somogyi alma ha­zája is. Bár ebben az esztendőben rekordtermés nem várható almából — és többnyire csak azoknak lesz jó termése, akik a földművesszövetke­zet felhívására idejében elvégezték a permetezést, mégis több mint 20 va­ILLATOS FAGYLALT A meleg ezen a délutánon sem okozott már különösebb gondot: tűrtük és megszoktuk. Megszoktuk, mint ahogy belejöttünk a fagylalt nyalogatásába, gépiesen pultra té­ve a garast, és felcsillanó szemmel nyúlva egy guszta citromosért, vagy csokoládéért. A kaposvári pályaudvar peroni fagylaltárusának pultjára meg­számlálhatatlanul sokan tették le előttem az egy, meg a több forin­tost eme kedvelt nyalánkságért, amikor egyszerre kiváltam a sor­gon almát fognak értékesíteni. A raktárban lévő gyümölcsöt reke­szekben, egészséges viszonyok között tárolják. A szövetkezet szükség ese­tén egy második felvásárlóhelyet is igénybe vehet, ha ez megtelne már áruval. A felvásárolt gyümölcsöt a ME­ZŐÉRT böhönyei kirendeltsége szál­lítja el. Kaposvárra, Budapestre és az ország legkülönbözőbb városaiba kerül az iharosberényi gyümölcs. A gyengébb minőségű gyümölcsfajták­ból a Nagyatádi Konzervgyár készít különböző ízeket. A rosszabb minő­ségű cefréből pálinkát égetnek. Jó lenne, ha a megye többi föld­művesszövetkezetei is — hasonlóan az iharosberényihez — ilyen lelkiis­meretesen törődnének a gyümölcs­felvásárlással. Hisz városba kerül az, és az ipari munkások, alkalmazottak jó ellátását biztosítja. Becsületes igyekezetei kérünk szövetkezeti fel­vásárlóinktól. hogy minél több jómi­nőségű, olcsó gyümölcs kerüljön a városi dolgozók asztalára. Dévai Zoltán MESZÖV-előadó ból és vísszatettem a fagylaltra szánt pénzemet. Azt vettem ugyanis észre, hogy baj van a hi­giéniával. A 14 év körüli, dresszes elárusító fiúcska már a »végel­gyengülésnél« tartott a rettenetes iramú munkában és bármennyire is igyekezett szegény mozdulatai­val a vevők tudtára adni, hogy még bírja, csak meglátszott, hogy rossz helyre csúszik a fagylaltkanál és egyre zavarosabb lesz a tégelyek körül kialakuló fagylalt »pocsolya«. Amikor a roham után minden elcsendesedett, ismét megkerestem a pályaudvari fagylaltos-pultot. Amúgy ügyesnek látszó fiatal el­adó barátom már javában »mun­kában« volt: tégelyeket mosott, ürített, cserélte a tartalmukat. Amikor odaléptem, akkor emelte fel azt a rongyot, amivel végig szokta volt pancsolni a tégelyek körületét. Ebben a pillanatban a gyomrom is megemelkedett: A szellő, amely a pultról az orrom­hoz vágódott, nem volt rózsaillat. Bűz volt biz az a javából. Amolyan igazi, romlott, fagylaltbűz. A bű­zös rongy egyik tégelyből a másik­ba vándorolt, csurgott és csöpögött, amerre elvonult. Nem követtem sokáig az útját. — Miért pancsolsz így, és miért ez a bűz? — kérdeztem. — A fiú elpirult, valami egészen érthetetlen dolgot motyogott, az­tán kérdéssel felelt a kérdésre: — Talán ... talán valami ellen­őr-féle? ... — Mióta csinálod ezt? — Egy-két hónapja. — Részesültél valamilyen ven­déglátói, vagy elárusítói kiképzés­ben? — Semmiben. — Rokonom itt a ... — Na jó ... — És aztán mennyi fagyit árusí­tasz egy ilyen meleg napon? — Kétezer, kétezerötszáz forint árát. Megdöbbentem. Azt, hogy mi történne akkor, ha a higiéniai hiá­nyosságok miatt egy napon várat­lanul beütne a fagylaltmérgezés — már nem mertem végiggondolni. Gondolják végig azok, akiket ezért elsősorban felelőssé tennének. Ma még nem késő! — di

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom