Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-05 / 155. szám
Péntek, 1957. július 5. SOMOGYI NÉPLAP R A Városi Tanács VB határozata a vízhiány enyhítése érdekében A Somogy megyei Tanács hajtó bizottsága és a Városi nács Végrehajtó Bizottsága ismételte.! eizsgálat tárgyává tette a város vízellátásának helyzetét. Az év tavaszán a vízhálózatba bekapcsolt új kutakkal sem sikerült a lakosság zavartalan vízellátását biztosítani. Elsősorban azért, mert ezirányú figyelmeztetések ellenére is, a közületi szervek némelyikénél, valamint a lakosságra! számos esetben indokolatlan túlfogyasztás, pazarlás tapasztalható és a nehézségeket a rendkívül meleg időjárás is fokozza. A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a 281/1957. VIÍ. 1. sz. határozatával a lakosság vízellátásának biztosítása érdekében elrendeli a következőket: 1957, július hó 10-től szeptember hő 15. napok közötti időszak alatt a város hálózati (ivó) vízének felhasználása tilos: a.) a közületi és személyi tulajdonban lévő mindennemű járműnek (személy- és tehergépkocsinak, ló és egyébvonatkozási kocsinak síb.) mosására és tisztítására; b. ) udvarok és kertek locsolására és öntözésére; c. ) építkezések céljára, kivéve, ha erre a kaposvári Víz- és Csatornamű Vállalat külön engedélyt ad. Ezen rendelkezés megszegőit a kaposvári Víz- és Csatornamű Vállalat a hálózati vízellátásból kizárja. Ezen túlmenően a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felhívja a közületi szervek vezetőit és a lakosságot arra, hogy mindennemű felesleges és különösen nem háztartási célra történő vízhasználattól saját, valamint a köz érdekében tartózkodjon, mert azon fogyasztóknál, ahol az ellenőrzések kapcsán indokolatlan túlfogyasztást (pazarlást) állapítanának meg, a kaposvári Víz- és Csatornamű Vállalat vízellátást korlátozó intézkedéseket foganatosít. KAPOSVÁR VÁROSI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA. Végre- TaA SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Válasz a Nagyatádi Konzervgyár dolgozóinak Kérésüknek eleget téve, válaszolok a személyes bírálatra. Elöljáróban megállapítom, hogy a személyemet ért bírálat nem minden alap. nélküli. A teljes igazság kedvéért közölni kívánom, hogy egy hétre előre elkészített program alapján dolgozom. A május 27-től június 1-ig szóló programot május 25-én készítettem el. Május 29-én elmentem Nagyatádra, ahol három napig, tehát május 31-én estig dolgoztam a különböző üzemekben. Május 28-án este, amikor hivatalos helyiségemből elmentem, megkérdeztem, van-e részemre hivatalos irat. Nemleges választ kaptam. így tehát Nagyatádon nyugodtan dolgoztam 29-től 31-ig, mert az elvtársak által küldött levélről nem tudtam. Egyéb fontos ügyben pedig ez idő’ alatt nem hívtak fel. Az elvtársak levelét én június 1-én kaptam kézhez, ekkor már kérésüknek eleget tenni nem tudtam. A mi postakönyvünkben levelük május 29-én van iktatva. Tehát nem arról van szó, hogy nem tartottuk fontosnak a Nagyatádi Konzervgyár ilyen irányú tevékenységét elősegíteni, ilyen irányú munkáját lebecsülni. SUHAJDA JÁNOS SZMT munkavédelmi felügyelő. Egyetértünk Suhajda elvtársnak a szerkesztőséghez küldött válaszával, úgy gondoljuk, egyetérthetnek vele a Nagyatádi Konzervgyár dolgozói is. (Szerk.) Megbüntetik a burgonyabogár irtását elmulasztó Vas megyében soha nem tapasztalt méretű a burgonyabogár fertőzés. Azokon a területeken, ahol elhanyagolták az irtását, már a burgonya rokonán, a paradicsomon, is megjelentek a veszedelmes kártevők. Az állam mindent elkövet, hogy a kártételt megakadályozza, a napokban is 5 vagon irtószer érkezett a termelőket megyében. A termelők azonban, jóllehet ez elsősorban saját érdekük, helyenként — különösen a szombat- helyi és a sárvári járásban — elhanyagolják a burgonyabogár irtását. A sárvári járásban 15, a szombat- helyiben tíz termelőt most ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel sújtottak. *5e§-y®etiek a potoiayl szövetkezésről 2. A* emberi igazságról, as új világról, tévedésekről, meg a ssövetkesetről Simara József szikár ötvenes parasztember. Mód jában volt megismerni az úri világ mély ellentmondásait, élte a potonyi szegényemberek vergődéssel teli, hányatott életét. Negyvenöt előtt hol hónapszámos, summás-munkásként, hol cselédként kereste családjának a keserű kenyeret. A falu hatvan—hetven százaléka minden esztendőben kiment a faluból munkát vállalni. Kevés föld volt a potonyi kisemberek kezében. Az a két—három hold meg, ami egyeseknek jutott, az éhenhaláshoz sok volt, a megélhetéshez kevés. Nekik sem maradt más hátra, mint hónapszám, cselé- deskedés, erdőirtás. Nem szóbeszéd, hanem igaz valóság, hogy negyvenöt alapjaiban változtatta meg a potonyi nép életét. Három család kivételével, mindenki kapott földet. Volt akit csak egy-két, volt akit tíz hold illetett. A legtöbbet Marsli József, egy kilencgyerekes családapa kapta: 15 kataszterit. Szekeres Vendel mellett Simara József is részt vett a földosztó bizottságban, mint a kommunista párt képviselője. Látta, miként változik az élet, szíve minden rezdülésével érezte, hogy új világot építünk. — Higgye el, elvtárs, mélyen megrendített engem, amikor október végén a túlbuzgó emberek között magamfajtákat is láttam. Hát már elfelejtették, ki szabadított meg bennünket a nyomortól, a tetves és gyér al- mú, sovány kosztú summásélettől? Visszagondolok a mi életünkre, fiatalságunkra. Akkor örültünk, ha esztendőként jutott egy lábravaló bakancs. Nézzük meg a mai fiatalokat. Kettő—három—négy öltöny ruha, ugyanannyi pár cipő, rongyos-foltos ruhát alig-alfg látunk. Akkor summásélet, két hónapig távol a családtól. Ma hetente fényes autóbusz szállítja haza a Pécsett, vagy másutt dolgozókat. Ma villany világít, vezetékes rádió szól legtöbb helyen, rendszeres filmvetítés van, másféltucatnyi ház épült az egykori nincstelenek házhelyén. — Ezért mondom, hogy nekünk, elesettségből felemelt embereknek olyan szilárdan kell állni a népi demokrácia mellett, mint amilyen szilárdan á.ll a hegy, s a kőszikla. Ha panaszunk van, talán azokhoz menjünk orvoslásért, akik istálló kövén, állatok között fektettek bennünket, vagy azok tanácsára hallgassunk, akik a papi palást s a száz meg ezer hold föld-javadalom mellett, a hét—nyolc vagonnyi gabonajövedelem, a száz űrméter hasábfa juttatás, s a csirkével, tojással, szalonnával tele tányér mellől a szegénysors áldásáról papoltak nekünk? Akik a hűséget hirdették és a pa- ráznaság ellen nevelték jámbor híveik tömegét, s aközben ők szegték meg először az istenük szájából vett parancsolatokat? — Bizony, elvtárs, errő.l sokan megfeledkeztek októberben. Sokan nem tudtak különbséget tenni a jó és a rossz között. S én ezért legfőképpen a magamkorú embereket okolom, miért hagyják elfelejteni bárkinek is a múltat, a szenvedést, a könnyeket, miért nem mondják meg nyíltan a fiataloknak: ez a rendszer a miénk, mellettünk áll akkor is, ha hibázik, ha téved. — Mert hibázott a párt-, az államvezetés és hibáztunk mi külön-külön és együttesen is, emberek. Október óta volt idő, hogy elgondolkozzam a múlton, a történteken, a jövőn úgy is mint egyszerű földműv.es, úgy is, mint kommunista és úgy is, mint falusi párt- titkár. Az elkövetett hibákat kijavítjuk, az ok nélkül esett sérelmeket rendezzük. Itt volt ez a Szebényi György, őt is kitelepítették annak idején a faluból, most már látjuk, igaztalanul. Ez amikor visszajött, nem igyekezett kárára lenni a népi demokráciának, a szövetkezeti vagyonhoz sem nyúlt. Bezzeg haragudtak is rá ezért egyesek. Kezet nyújtunk neki, igyekszünk barátunkká tenni. Árad az okos, megfontolt beszéd Simara Józsefből. Ez a negyvenötig elnyomott, tudatlan ember ma Lenin elvtárs műveit forgatja, tanul, hogy többé ne hibázzon súlyosan. Egy falu gondja-baját érzi magáénak, s a felelősséget. Leninhez megy tanácsért most is, hogyan lehet a parasztokat az önkéntesség elvének betartása révén a szövetkezetbe vezetni. Simara elvtárs már nem mai gyerek a szövetkezésben. Ott volt 49-ben a Micsurin megalakítói között is Nem tagadja: sokkal többet tehettek volna az egyéni parasztok megnyeréséért, felvilágosításáért. A legjobban azzal vétettek a parasztok, s egyben a maguk érdekei ellen is, hogy nem emelték példamutatóvá a nagyüzemi gazdaságot. Megtűrték az intrikát, a veszekedést. Volt időszak, amikor kevés pénz jutott a tagoknak, s nem volt munkakedv, gaz uralta földjeiket. — Október óta egyedül állunk. Nincs iga, sokba kerül a föld műveltetése, éjjel-nappal dolgozok. Nehéz az élet egyedül. Aláírtam a belépési nyilatkozatot. Uj szövetkezetét alakítunk. Már munkálkodunk a fundamentum lerakásán. — No és hogyan képzeli el a jövőt? — Úgy, hogy neki a munkának. Teljes lendülettel. A politikai nevelésnek is. Épületeink, villanyunk, darálónk, jó földünk van a közös gazdálkodáshoz. Csak éppen akarat ne lenne? Halálos vétek lenne elszalasztani a kedvező lehetőségeket. Ha a kívülállók is látják, iiogy mi törekszünk, s kedvezően gyümölcsöztetjük az állami segítséget, biztos megváltoztatják rólunk a rossz véleményt, csatlakoznak hozzánk új belépők. Szerintem nincs olyan paraszt, aki eldobná magától a jót. A kommunista munkát meg abban látom, hogy meg kell nyernünk, s magunk mellé kell állítanunk az egész falut. Ha megbotlik valaki, oda kell mennünk hozzá, segíteni felemelni. Mint anya a gyerekét. Nincs senkinek sem rózsás véleménye a volt szövetkezetről. Laza munkafegyelem, állandó veszekedés, torzsalkodás uralkodott benne. Gyakran váltogatták a vezetőt. 49 óta nyolc lsz-elnök cserélte egymást. Volt olyan is, aki a kocsmából irányította a szövetkezetét. Tavaly tavasszal például az indokolatlanul leváltott tsz- elnök helyébe olyan ember került, akinek legkevésbé volt szívügye a szövetkezet jó működése. Nincs olyan volt tsz-tag, aki rózsaszínbe burkolná a hibákat, a múltat. Ez annál inkább is fontos, mert az egyéniek előtt helyre kell állítani a szövetkezet becsületét, mély értelmét. Igaz úton pedig csak azok tudnak járni, akik beismerik tévelygéseiket, A volt szövetkezetiek közö:t is akad olyan, akinek a szívét vissza kell nyerni a szövetkezeti eszmének. Ilyenek például Horváth Istvánék, akik bár tavaly házat vásároltak tizenkilencezerért. most mégis haragban vannak a szövetkezettel, egyéni utakon, feles- és kishaszonbérleti földeken gürcölve keresik boldogulásukat. Meg kell nyerni a szívét az olyan dolgos kezeknek is, mint Horváth Józsefék. s a példás munkával lehet meggyőzni a szövetkezés 'óságáról a ma még ingadozó Szebényi Györgyöket, Marsi Józsefeket. Uj elhatározás gondolata érik a fejekben Potony ban, e többnyelvű, többnemzetiségű falvacskában. AhOi így ismerik a hibákat, s ahol annyi akaraterő szuny- nyad, ott győznie kell az igazságnak, a jónak, a szépnek. * * * Potony tanácselnöke telefonon jelentette az alábbiakat: »Nyolc család 194 hold földön megalakított: a Népakarat Termelőszövetkezetet«. Kísérje siker további útjukat. VARGA JÓZSEF THMctfJtéb/tGir Aznap délután hivat a századparancsnok. Ahogy szétnézek, látom, egy ismeretlen alezredes tüzér ül nála. Mikor beléptem, felállt az alezredes, ahogy a rangidősebbeket szokták fogadni. A századparancsnokom azt mondja: »Hozzád jöttem. Szokolov« — s ezzel az ablak felé fordul. Mintha villamos áram ért volna, hirtelen, éreztem, hogy valami baj következik. Az alezredes odajön hozzám és csendesen azt mondja: »Légy erős! Fiadat, Szokolov kapitányt lövés érte és az ütegnél meghalt. Gyere velem!« Elszédültem Megbicsaklott a lábam, de azért állva maradtam. Mindmáig csak úgy emlékszem rá, mintha álmomban lett volna, ahogy az alezredessel együtt egy nagy személykocsiba ültem és átvágtunk a törmelékekkel teli utcákon, homályosan emlékszem a katonai díszőrségre és a vörös bársonnyal letakart koporsóra. De Anatolijt most is úgy látom, akár most téged. Odamentem a koporsó mellé. Az én fiam fekszik benne, s mintha mégse az lenne. Az enyim örökké mosolygó, vékonydongájú kis legényke volt, hegyesen kiállt az ádámcsutkája, ez meg ott, ahogy fekszik, egy széles- vállú,. szép, fiatal férfi, a szeme félig nyitva, mintha mellettem elnézne valahová messzire. Csak a szája sarkában láttam valamit az én régi Tói-' ka fiam mosolyából, ahogy valamikor ismertem... Megcsókoltam az arcát és félreálltam. Az alezredes beszédet mondott. Anatoli j baj társai a szemüket töröl6. gették, az én ki nem sírt könnyeim periig, úhv látszik, a szívemre száradtak. Talán azért is fáj annyira? Idegen, német földbe temettem hát el az utolsó örömömet és reményemet. A fiam ütege tisztelgő lövést adott, ez elkísérte messzi útjára a parancsnokot és akkor, mintha valami megszakadt volna bennem ... Magam sem tudom, hogyan kerültem vissza a századomhoz. Utána nemsokára le is szereltem. Most hova menjek? Voronyezsbe talán? Nem én, semmiért! Eszembe jutott, hogy Ur- jupinszkban van nekem egy barátom, aki még a télen leszerelt sebesülés folytán — valamikor ő meghívott magához, hát most eszembe jutott és fogtam magam, elutaztam Ur- jupinszkba. Ennek az én barátomnak nem volt gyereke. A városszélen lakott a felesége saját kis házában. Habár rokkantnak nyilvánították, a gépkocsizó századnál szolgált tovább is, s én magam is ott találtam munkát. A barátoméknál húzódtam meg szállásra. Mindenféle rakományt hordtunk szét a kerületben, ősszel pedig átirányítottak a gabonaszállításhoz. Ebben az időben ismerkedtem meg ezzel az én mostani fiacskámmal, amelyik amott a homokban játszadozik. Ahogy a napi fuvar után visszatérek a városba, természetes, első, hogy betérek a falatozóba, hogy egyem valamit, meg egy deci vodkát felhajtsak. Megvallom, eléggé hozzászoktam már az italozáshoz, pedig rossz szokás. Egyszer is aztán ott látom ezt a kis legénykét a falatozó előtt és másnap újból csak ott látom. A kis rongyosának csorog a képén a diny- nye leve, tele van porral, piszokkal, a haja kócos, de a szeme úgy világít, mint eső után éjszaka a csillagok! Annyira-annyira megszerettem, hogy 'már szinte bánkódtam utána, s alig hogy visszatértem a munkából, már őt kerestem. Itt a falatozó körül élt ebből-abból, amit adtak neki. A negyedik napon egyenest a szovhozból jövök gabonával megrakodva, odafordulok a falatozó elé. Ez az én kis legénykém meg ott ül á tornácon, lógázza a lábát, látszik rajta, hogy éhes. Kihajolok az ablakon és odakiáltok neki: »Hé, Vá- hyuska! Gyere gyorsan, ülj be a kocsiba, elviszlek a raktárhoz, aztán ha visszajöttünk megebédelünk«. A hangomra összerezzen a gyerek, leugrik a tornácról, feláll a kocsi lépcsőjére és ezt mondja: »Azt honnan tudja a bácsi, hogy Ványuska vagyok?« És kerekre nyílt szemmel lesi, hogy mit válaszolok. Hát, mondom neki, tapasztalt ember vagyok, én tudok mindent. Átkerült Ványa a túlsó oldalra, kinyitottam neki az ajtót, magam mellé ültettem, s elindultunk. Eleven kis kölyök volt, de aztán később egyszer csak elcsendesedett, gondolkozott. Egyszer is, másszor is feltekint rám a hosszú, felhajló pilla alól és csak sóhajt. Apró kis madárfiók még, aztán már sóhajtozik. Hát való neki az ilyesmi? Kérdem tőle: »Hol van a papád, Ványa?« Súgva feleli: »Meghalt a fronton ...« »És a mama?« »A mamát a bomba érte, amikor utaztunk a vonaton.« »Hova utaztatok?« »Nem tudom, nem emlékszem ...« »Hát rokonod nincs itt senki?« »Senki.« »És éjszaka hol alszol?« »Mikor, hol.« Fölbuzgott bennem akkor valami meleg könny és azon nyomban el is határoztam: »El nem szakíthat bennünket most már egymástól semmi! Magamhoz veszem, gyerekemnek fogadom.« Valahogy egyszeriben megkönnyebbült a lelkem, s mintha kifényesedett volna a világ. Odahajoltam a gyerekhez és csöndesen megkérdem tőle: »Ványuska, tudod-e te, hogy ki vagyok?« Olyan halkan, mintha sóhajtás lenne, csak kérdi: "Hát ki?« Ugyanúgy csöndben felelem neki: »Én vagyok a te papád.« Istenem, hogy erre aztán mi történt. Odaugrott a nyakamba, csókolja az arcomat, a számat, a homlokomat, közben pedig csengő vékony hangon, mint a madárcsipogás, kiabálja. de olyan hangosan, hogy hangzik belé a kabin: Papa, édesapukám! Én tudtam! Tudtam, hogy te megtalálsz engemet! Mégis csak megtalálsz. Olyan soká vártalak, hogy mikor jössz értem! Odasimult hozzám egészen és reszketett, mint a fűszál, ha szél fújja. Énnekem meg elhomályosodik a szemem, egész testemben remegek és a kezem is reszket ... Valóságos csoda, hogy a kormányt el nem engedtem! Véletlen, hogy az árokba bele nem fordultunk. Leállítottam a motort. Amíg homályos volt a szemem, nem mentem tovább, féltem, hogy valakit még elgázolok. Álltunk ott vagy ötven percet, s az én kisfiam egyre csak szorul hozzám teljes erejével, nem szól semmit, csak végig-végigfut rajta a remegés. Átöleltem a jobbkezemmel, gyöngén magamhoz szorítottam, s ballal pedig megfordítottam a kocsit és megindultam visszafelé, a szállásomra. Minek mennék a raktárhoz, amikor egészen más dolgokon jár az eszem. A kapu előtt hagytam a kocsit, karomra vettem az én új kis fiacskámat és viszem be a házba. Kis kezével úgy szorítja a nyakamat, míg oda nem értünk, el sem engedett. Arcát odanyomta az én borostás képemhez, hogy szinte odaragadt. A házigazda és felesége épp otthon Voltak. Benyitok, hunyorítok nekik és örvendezve mondom: »Na, rátaláltam az én kis Ványuskómra. Fogadjátok be, jó emberek!« A gyermektelen házaspár rögtön megértette, miről van szó, sürgölődni, forgolódni kezdett. De a gyereket csak nem tudom lefejteni a nyakamról. Valahogy aztán mégis csak rávettem, hogy elengedj*-n. Megmostam jé! szappannal a#:ezét és odaültettem az asztalhoz. A háziasszony merített neki egy tányér scsít, s ahogy elnézte, milyen mohón eszik a kicsi, elöntötte szemét a könny. Csak áll ott a kemencénél, törölgeti csendesen a szemét a kötényébe. Az én Ványus- kám meglátta, hogy sír az asszony, odaszaladt hozzá és szoknyáját rángatva kérdi: »Néni, miért sir? A papa ott talált meg engem a falatozónál, örülni kellene inkább, maga meg sír.« Az asszony erre, mit tesz Isten, még jobban rákezdi a sírást. Ebéd után elvittem Ványát a borbélyhoz, mégnyirattam, odahaza pedig magam fürösztöttem meg a tek- nőben és becsavartam egy tiszta lepedőbe. Átölelt és ott szépen el is aludt az ölemben. Óvatosan lefektettem az ágyba, elvittem a gabonát a raktárba, a kocsit beállítottam a helyére és futólépés végig a boltokon. Vettem neki posztónadrágot, inget, szandált és allenzős sapkát. Persze, aztán kiderült később, hogy nem az ő méretére valók és bizony minőségre sem a legjobbak. A nadrág miatt még jól össze is szidott a háziasszony: »Elment az eszed — mondja —, hogy ilyen forróságban posztónadrágot adsz a gyerekre?« Egy-kettő odateszi a varrógépet az asztalra, fütet a ruhásládában, s alig egy óra múlva kész volt Vá- nyuskának egy kis szatén nadrág, meg egy rövidujjú kis fehér ingecs- ke. Együtt is feküdtem le a kicsivel és hosszú idő óta először aludtam nyugodtan. Pedig vagy négyszer is fölkeltem az éjszaka. Felébredek, hát ott van bebújva a hónom alá, mint a kis veréb a fészekbe, halkan szuszog és ettől olyan öröm árad szét a mellemben, hogy azt elmondani nem is lehet. (Folytatjuk.)
