Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-04 / 154. szám

t SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1957. jiíttus 1. A Pravda nagyfontosságú cikke a pártegységről A Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenedik évfordulójának megünneplésére készül a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Moszkva (MTI). A Pravda szerdai száma szerkesztőségi cikket közölt »A párt lenini egysége — legyőzhe­tetlen erejének forrása«. A cikk bevezetőben megállapítja: a Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak XX. kongresszusa az egész vi­lág előtt félreérthetetlenül megmu­tatta a párt eszmei, politikai és szer­vezeti egységét, sorainak tömörségét •és erejét. A kongresszus azt is meg­mutatta, hogy a párt életerős, telve van hatalmas alkotóerővel és azzal a foiTÓ kívánsággal és törhetetlen aka­rattal, hogy tovább haladjon a lenini úton, hatalmas célja, a kommunizmus (elépítése felé. A cikk a továbbiakban a párt egy­ségének kérdésével foglalkozik, mely a 'kritika és önkritika jegyében, a pártellenes csoportok elleni harcban, az éberség légkörében kovácsolódott ki. A cikk hangsúlyozza, hogy Lenin mindig határozott harcot folytatott a különböző kispolgári demagógok el­len, akik a pártot halálos vétekben találták bűnösnek, hogy ezzel rom­bolják egységét, fegyelmét és tekin­télyét. A Pravda szerkesztőségi cikke rá­mutat arra, hogy a jelenlegi nemzetközi viszonyok között bármilyen ingadozás, a párt fegyelmének és a pártélet normáinak megsértése csak az ellenségnek kedvez. A vélemények szabad cseréje és a párttagok széles tömegeinek aktív vitái — természetesen nem monda­nak ellent a pártegységnek, de a párt nem vitaklub, hanem az ország ve­zető ereje. Különös figyelmet szentelt Lenin — írja a cikk — a párt vezető mag­va, a Központi Bizottság egységének. A marxista—leninista párt sorai­nak egysége különösen nagyfon- tosságú a forradalom győzelme után, a szocializmus és a kom­munizmus építésének szakaszá­ban. A Szovjetunió Kommunista Pártja X. kongresszusának határozata 1921. márciusában rámutatott arra, hogy ' ha frakciók keletkeznek, a Központi Bizottság plénuma elmehet esetleg a végső határokig is: szükség ese­tén még a Központi Bizottság tagjait is kizárhatja a pártból. A leninizmus elveire támaszkodva a párt szétzúzta a trockistákat, a bucharinistákat, a burzsoá nacionalistákat és egyéb el­hajlóikat, akik a szocializmus építése ellen léptek fel. A cikk a továbbiakban különösen a XX. kongresszus határozatainak je­lentőségét húzza alá. Hangsúlyozza, hogy a párt bátran és nyíltan lépett fel Sztálin személyi kultusza és en­nek következményei ellen, hogy meg­akadályozza a személyi kultusz bár­minő formában történő feltámadá­sát. A párt és a Központi Bizottság nagy figyelmet fordít a forradalmi törvényesség megsértésének felszá­molására. Ma már mindenki látja, mennyire bölcsek és helyesek voltak azok az intézkedések, amelyeket a párt a személyi kultusz következmé­nyeinek felszámolására foganatosí­tott. A továbbiakban a Pravda szer­kesztőségi cikke így folytatódik: »A párt egységéért vívott harcban a Központi Bizottság a lenini elvi- ség, állhatatosság és határozottság méltó példáját nyújtja. A pártban nincsenek és nem is lehetnek olyan személyek, aki­ket betöltött magas posztjaik miatt ne lehetne hibáikért és fogyatékosságaikért bírálni. Ez ellent mondana a marxista—leni­nista párt szellemének. A Központi Bizottság bátran, személyekre való tekintet nélkül vitának és kritiká­nak veti alá a párt és az állam bár­mely vezető személyét, ha azok munkájukban hibákat követnek el: határozott intézkedéseket tesz bárki ellen, ha az illető ténykedései, tettei ellentmondanának a párt vonalának. Ebből a párt ügye számára csak ha­szon származhatitk. Szocialista országunkban nincs és nem is lehet társadalmi bázisa a pártonbelüli, a leninizmussal szem­ben ellenséges frakciók és irányzatok keletkezésének. A kommunista párt­nak és vezető magvának egységét a szovjet nép erkölcsi-politikai egysége határozza meg. Annak a szovjet népnek az egysége, amelynek céljai, feladatai és érdekei közösek a párt célkitűzéseivel. De rendkívül helyte­len volna úgy képzelni el a dolgot, mintha biztosítva lennénk az ellen, hogy körünkben ne jelenjenek meg egyes olyan csoportok és személyek, akik nem értenek egyet a párt vo­nalával. Nálunk még vannak embe­rek, akik szektások és dogmatiku­sok módjára nézik a bel- és külpo­litika kérdéseit, betűrágó módon ér­telmezik a marxizmust—leninizmust. Olyan emberek, akii? nem tudják megérteni, hogy a mai viszonyok kö­zött a gyakorlati marxizmus—leni­nizmus, a kommunizmusért vívott harc a párt XX. kongresszusa hatá­rozatainak megvalósításában nyilvá­nul meg. A szektások és dogmatiku­sok nem értik, hogy a párttagnak, az igazi marxistának az a legelső kötelessége, hogy állhatatosan foly­tassa a békés egymás mellett élés po­litikáját, harcoljon a népek barátsá­gáért. Minden módon erősítse a szo­cialista tábort, javítsa az ipar ve­zetését, sokoldalúan fejlessze a me­zőgazdaságot, megteremtse a termé­kek bőségét, széleskörűen fejlessze a lakásépítést, bővítse a szövetséges köztársaságok jogait, biztosítsa a nemzeti kultúra felvirágzását, min­den módon fejlessze a néptömegek kezdeményezését. Akik elszakadtak a párt és az ország életétől, elmaradott elkép­zelések rabjai. Nem ismerik fel az új helyzetet, konzervatívok, makacsul ragaszkod­nak a munka túlhaladott formáihoz és módszereihez, elutasítják a születő újat, ami a szovjet társadalom, va­lamint a szocialista tábor érdekeiből következik. Ezek az emberek szeret­nék visszatéríteni a pártot a veze­tésnek azokhoz a helytelen módsze­reihez, amelyeket az SZKP kong­resszusa elítélt. És ha gyengül az éberség, ha nem figyelünk fel idejében az ilyen em­berekre, ha nem harcolunk ellenük, ha nem akadályozzuk meg őket párt­ellenes nézeteik terjesztésében, ak­kor ez jelentős kárt okozhat a párt­nak és egységének«. A cikk a továbbiakban hangsú­lyozza, hogy a szocializmussal szembenálló re­akciós erők a személyi kultusz bírálatát a párt és az egész nem­zetközi kommunista mozgalom gyengítésére igyekeztek felhasz­nálni. De ez a számításuk telje­sen csődöt mondott. A Pravda szerkesztőségi cikke be­fejezésül rámutat arra, hogy a párt jelenlegi akciói — az ipar-vezetés szervezetének átalakítása stb. — a nép jólétét szolgálják. »Valamennyi kommunistának az a feladata — írja befejezésül a Prav­da —, hogy őrizze és erősítse a párt­nak és vezető magvának egységét és tömörségét, mindig emlékezzék arra, hogy a kommunista párt legyőzhetet­len ereje sorainak lenini egységében van«. » A Magyar—Szovjet Baráti Társa­ság körei az év hátralékos részében legfontosabb feladatuknak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának méltó megünneplését tartják. Az előkészületek már megkez­dődtek. Az elgondolások szerint Bu­dapesten több kiállítást, tudományos ülést, ünnepi hetet rendeznek. A szovjet ipar és technika fejlődésének negyven éve című kiállítás bemutat­ja a negyven év előtti oroszországi ipari helyzetet és átvezeti a nézőt a Szovjetunió mai hatalmas fejlettsé­géhez. Ezenkívül bemutatja, hogyan jelentkezik a magyar irodalom a szovjet könyvkiadásban. Idén is a Magyar Tudományos Akadémia, az Egészségügyi Minisz­térium és az Orvosegészségügyi Szakszervezet az MSZBT egészség­radt. .. Nem is tudtam akkor a le­velet végigolvasni. A szemem elsöté­tedett, a szívem meg csak összeszo­rult csomóra és sehogy nem akart kiengedni. Végigdőltem az ágyon, fe­küdtem egy darabig, aztán megint elővettem a levelet. írja a szomszéd, hogy Anatolij a városban volt, mikor bombáztak. Este lett, mire hazatért a faluba, megnézte a gödröt és még azon az éjszakán visszament a vá­rosba. Mielőtt elindult, megmondta a szomszédnak, hogy önként jelentke­zik a frontra. Hát ennyi volt benne. Mikor kiengedett a görcs a mellem­ben, és a fülem zúgni kezdett a fe­jembe szálló vértől, eszembe jutott, milyen nehezen vált meg tőlem az én Irinám ott a vasútállomáson. Úgy látszik, már akkor megsúgta neki az asszonyi szíve, hogy az életben töb­bet nem látjuk egymást. És én el­löktem magamtól... Volt szép csa­ládom, házam és a sok év remény­sége egyszerre szertefoszlott egy pil­lanat alatt, egyedül maradtam. El- elgondolkozom: »Miért nem álmod­tam meg ezt az én szerencsétlen éle­temet?« Pedig a fogságban majdnem minden éjszaka magamról és persze Irináról álmodtam, a gyerekekkel beszélgettem, vigasztaltam őket. hogy majd csak visszatérek, kedves- kéim, ne búsúljatok utánam, erős Vagyok, rendbejön minden, s akkor majd megint együtt leszünk .. Szó­val ilyenformán halottakkal beszél­gettem két esztendeig? A sofőr elhallgatott egy percre, az­tán ismét megszólalt csendesen, a hangja reszketett, meg-megcsuklott: — Gyújtsunk rá. testvér, nagyon fojtogat itt belül valami. Rágyújtottunk. Az árvízzel lepett erdőben valahol hangosan kopáesolt egy harkály. Most is, ugyanolyan lus­tán lengtek a langyos szélben az égerfákon a tavalyról maradt száraz barkák, s mint megannyi kifeszült fehér vitorla, úsztak az ég magasán a felhők, de ebben a pillanatban mégis valahogy egészen másnak lát­tam a természet közömbös, bántó hallgatását, ahogy a tavasz hatalmas kiteljesedésére, az élő világ örök. győzelmes megújhodására készülő­dik. — Nehéz, nagy csönd telepedett ránk, hát megkérdeztem: — És hoev történt aztán? — Aztán? — szólt kelletlenül a so­főr. — Kaptam az ezredestől egy hó­nap szabadságot és egy hét múlva már Voronvezsben voltam. Gyalog ügyi szakosztályával közösen ren­dez magyar—szovjet orvosi napokat. Az ünnepségek egyik eseménye lesz a magyar jogászok tudományos ülése. Megrendezik a szovjet film ünnepi hetét is, amelyen a legújabb szovjet filmeken kívül az elmúlt negyven év legkiemelkedőbb filmjeit is bemutatják. A KISZ és az MSZBT országos pályázatot ír ki az ifjúság részére az Októberi Szocialista For­radalom és az ifjúság témaköréből. A baráti körök találkozókat ren­deznek a szovjet emberekkel, az 1917-es forradalom magyar részve­vőivel és a,z 1919-es magyar forra­dalom veteránjaival. Sok helyen él­ménybeszámolókat tartanak a Szov­jetunióban járt delegációk tagjai és a VIT-ről hazajövő fiatalok. A na­gyobb városokban irodalmi és zenei esteket rendeznek. mentem egész odáig, ahol a családo­mat hagytam. Mély tölcsér volt a ház helyén, tele rozsdás vízzel, kö­rülötte derékig érő gaz . .. Elhasya- totíság, csönd, mint a temetőben. Nehéz órák voltak azok nekem, test­vér! Álltam ott egy darabig, búsla­kodtam, aztán elindultam, ki az állo­másra. Nem tudtam volna ott marad­ni a világ kincséért; még aznap visz- sza is utaztam a zászlóaljhoz. Rá kö­rülbelül három hónapra mégiscsak rámvillant egy kis öröm, mint mikor a felhők mögül kinéz a nap' hírt kaptam Anatolijtól. Oda a frontra küldte a levelét, valószínű valame­lyik másik frontról. A címemet a másik szomszéd, Ivan Tyimofejevics írta meg. Megtudtam, hogy mindjárt az elején tüzériskolá­ba vitték, itt aztán jó hasznát vette a matematikai tehetségének. Egy év alatt kitüntetéssel végezte az iskolát, kikerült a frontra és most már írja is, hogy megkapta a kapitányi ran­got. A »45-ösök« ütegénél ő a pa­rancsnok és már hat kitüntetése é.^ éremje van. Szóval mindenképpen túltett a szülein. Megint csak büszke lettem rá, de nagyon. Akármilyen kis ember vagyok én, mégis kapitány a fiam és ütegparancsnok, ami nagy szó! Méghozzá ilyen kitüntetésekkel Az nem számit, hogy az apja »Stude bekkeren« lőszert, meg minden má- katonai felszerelést szállít. Az őre: már túl van az élete javán, de neki a kapitánynak, előtte a világ. Attól fogva aztán éjszakánként el ábrándoztam magamban, ahogy a öregek szokták: vége lesz a háború nak, megházasítom a fiamat és -ot élek én is a fiatalokkal, építgetek farigcsálok és dajkálom az unokák a* Egyszóval mindenféle öreges dolot járt az őszembe. De aztán megin összedőlt bennem minden. Azon i télen folyvást támadtunk és valam sűrűn nem írhattunk egymásnak Azonban a háború vége felé Bérli i alatt egyszer reggel levelet írtan Anatolij nak. s másnap már meg i kaptam a választ. Akkor jöttem rá hogy itt, a német fővárosban szala dunk össze a fiammal, csakhogy más más úton. Egy bizonyos, nem mész sze vagyunk egymástól. Alig vártar már, mindegyre türelmetlenkedtetr hogy mikor találkozunk. Hát be is ke vetkezett... Éppen május 9-én reg gel, a győzelem napján ölte meg a én Anatolijomat egy német mester lövész... (Folytatjuk.) á bülfolcU h/mb MOSZKVA (TASZSZ) A DÍVSZ tanácsa elhatározta, hogy összehívja a DÍVSZ IV. kongresszusát, amely összefoglalja munkásságának ered­ményeit és meghatározza az új fel­adatokat. A kongresszus kevéssel a VIT befejezése után, augusztus 16— 22-én ülésezik Kijevben. HÁGA (Reuter) A Hét Vrije Volk című holand lap kedden közölte, hogy Hollandiában gyorsan terjed az ázsiai ifluenza. Mulder professzor, a ieydeni egyetem orvosi karának ta­nára, aki az influenzaelleni kam­pányt irányítja, kijelentette, kétsé­get kizárólag bebizonyosodott, hogy egy bussumi iskola 30 leánynövendé­ke ázsiai influenzában betegedett meg. A professzor szerint a járvány két-három hónapig tart és előrelát hatólag a lakosság 10—30 százaléka betegszik meg. Az influenza enyhe lefolyású. GEUHATI (Reuter) Kedden heves földren­gések rázkódtatták meg az India ke­leti határain fekvő Asszam és Ma- niqur területét. Az emberek páni fé­lelemmel rohantak otthonaikból a Szabad ég alá. Asszam fővárosában, Sillongban három, mind erősebb földlökést észleltek gyors egymás­utánban. Emberveszteségekről nem érkezett jelentés. — Szombaton nyitja kapuit a ka­posvári Kertmozi. Az első napon a Szibériai rapszódia című szovjet fil­met, vasárnap a Bakaruhában című magyar filmet és hétfőn a Csavargó című, magyarul beszélő indiai filmet játsszák. Az előadások 9 órakor ^kezdődnek. i — Csütörtöktől műsorra kerül a i Számonkérés című riportfilm, amely la fehérterror hírhedt alakjának, $ Franczia Kiss Mihály bűnperének 4 tárgyalásáról szól. Két nappal előbb, mint hogy bú­csút vettem a németektől, este épp megyek benzint vételezni és látom, jön szembe egy német unter, részeg mint a tök, kezével a falat támasztja. Megállítottam a kocsit, bevezettem a németet a romok mögé, kiráztam a mundérjából, még a sapkáját is levet­tem. Ezeket is mind betettem az ülés alá, s már készen is voltam. •Június 29-én kiadja a parancsot az őrnagy, hogv vigyem a város mö­gé, Trosznyica iránt. Ott irányította akkor az erődítési munkákat. Elin­dultunk. Az őrnagy szép nyugodtan szundikál a hátsó ülésen, nekem pe­dig majd kiugrik a szívem a helyé­ről. .Tó tempóban hajtottam, de ahogy kiértünk a városból, levettem a gázt. majd később egészen leállítottam a kocsit, kiszálltam és körülnéztem: messze mögöttünk két teherautó jött lassan. Elővettem a rongyba tekert súlyt, s jó szélesre kinyitottam a hátsó ajtót. Az ülésen hátra dőlve al­szik az őrnagy, horkol békésen, mintha a felesége mellett lenne. Hát odasóztam neki egy jót a bal halán­tékára, félre is csuklott a feje rög­tön. A biztonság kedvéért még egy­szer odaütöttem, de vigyáztam, hogy azért életben maradjon. Elevenen akartam átvinni, sok mindent el kel­lett még mondania a mieinknek. Pisztolytáskájából kivettem a »para- bellumot«, zsebre dugtam, a feszítő­vasat bevertem a hátsó ülés támlája mögé, a telefondrótot meg átcsavar­tam az őrnagy nyakán és odakötöt­tem jól a vashoz. Azért csináltam az egészet, hogy oldalra ne dőljön, vagy le ne boruljon a gyors hajtás közben. Hirtelen magamra rántottam a német mundért, fejembe nyomtam a sapkát, aztán sebesen hajtani kezd­tem, egyenest arrafelé, ahol dongott a föld. folyt a harc. A németek első •Vonala két fedezéksor között húzó­dott cikcakkban. Géppisztolyosók Ug­ráltak elő innen is, onnan is. s én készakarva lassítottam, hogy lássák, őrnagy jön. Kiabáltak, integettek, 6. hogy hát oda behajtani nem lehet, én meg mintha, nem érteném, ráléptem a gázra és jó nyolcvanas tempóban mentem tovább. Mire észhez kaptak és kezdtek a géppuskából a kocsi után lőni, már ott cikáztam a senki földjén, a gránáttölcsérek között, akár a nyúl, ha a kopók elől szalad. A németéi? hátulról lőttek, amott meg már a mieink is észrevették, géppisztolyból soroltak elibém. A szélvédő üveget négy helyen is át­lyukasztották, a radiátort meg egé­szen szétlőtték. De akkor mór egész az erdőnél voltam, a tó mögött. Ro­hannak a kocsim felé a mieink, én meg ahogy beugratok az erdőszélre, kinyitom az ajtót, leborulok a földre és csókolom, hogy lélegzethez is alig jutok. Egy fiatal kis legény ért oda első­nek hozzám, a vállpántja olyan, ami­lyent én azelőtt még sohasem lát­tam. Rámvicsorítja a fogát: »Ahá, gyalázatos fritz, eltévedtél, mi?« Le­rántottam magamról a német mun­dért, a sapkát elibe csaptam a föld­re és azt mondtam neki: »Jaj kedve­sem, te kis mamlasz! Kedves fiam! Miért vagyok én neked fritz, amikor született voronyezsi vagyok? Fogság­ban voltam, érted? Most pedig oldoz­tatok ki ezt a kövér disznót, amelyik itt benn ül, fogjátok az aktatáskáját és vezessetek engem a parancsnoko­tok elé!« Odaadtam a legénynek a pisztolyt, aztán kézről kézre adogat­tak engem, míg estefelé a zászlóalj­parancsnok elé kerültem. Addigra már persze adtak ennem, innom, meg is fürödtem. rendes ruhát kap­tam és kikérdeztek. Ilyenformán hát testben, lólekben tisztán, teljes egyenruhában, előírás szerint jelent­keztem az ezredes fedezékében. Föl­kelt az ezredes az asztaltól és elém- jött. Ott az egész tisztikar szeme lát­tára megölelt és azt mondia: »Kö­szönöm neked, katona, amiért ilyen drága vendéget hoztál nekünk a né­metektől. Ez a te őrnagyod az akta­táskájával többet ér nekünk, mint húsz fogoly. Felterjesztlek érte kor­mánykitüntetésre.« Ezektől a sza­vaktól, meg a gyöngéd bánásmódtól annjnra felindultam, hogy a szám is remegett, s csak annyit tudtam ki­nyögni: »Kérem, ezredes elvtárs, osz- szanak be a lövészezredbe.« Erre el­nevette magát az ezredes és megve­regette a vállamat: »Miféle harcos lenne belőled, hiszen a lábadon is alig állsz? Még ma elküldlek kórház­ba. Ott szépen lefektetnek, jól tarta­nak, utána hazamehetsz egy hónap szabadságra a családodhoz, mikor az­tán visszajössz hozzánk, majd meg­látjuk. hova osszunk be.« Az ezredes, meg a tisztek is mind, akik ott voltak nála a fedezékben, igen barátságosan elbúcsúztak tőlem, kezetfogott velem és én úgy mentőm ki onnan, hogy se holt nem voltam, se eleven. Két év óta annyira elszok­tam az emberséges bánástól. Meg­mondom őszintén, testvér, még ez­után sokáig, valahányszor csak be­szélnem kellett a följebbvalókkal, behúztam a fejemet a váltam közé, annyira megszoktam, mintha most is félnem kellene a veréstől. Lám, így kiműveltek bennünket a fasiszta lá­gerekben. A kórházból rögtön írtam Irinának. Mindent megírtam röviden, hogy s mint volt a fogságban, ho­gyan szöktem meg a német őrnagy- gyal. És mit gondolsz, honnan a cso­dából vettem ezt a gyerekes dicsek­vést? Nem állhatom meg, beleírtam azt is, hogy az ezredes fel akar ter­jeszteni kitüntetésre. Két hétig csak aludtam, meg et­tem. Kicsinyenként adták az ételt, de jó sűrűn, különben ha szabadjára en­gednek, bele is pusztultam volna ta­lán, ahogv a doktor mondta. Vissza­tért az erőm egészen. De aztán, mi­kor elmúlt a két hét, már nem kellett az étel, hazulról nem jött a levél és hát mi tagadás, szomorkodni kezd­tem. Az evésre gondolni sem tudok, az álom is elkerül, mindenféle bo­lond gondolat megfordul fejemben... A harmadik héten aztán levelet ka­pok Voronyezsb'ől. Nem Irina írta. hanem a szomszédunk, egy Ivan Tyimofejevics nevezetű asztalos. Ne adja az isten, senkinek, hogy ilyen levelet kapjon! írja benne a szom­széd, hogy még negyvenkettő júniu­sában,' amikor a németek a repülő­gyárat bombázták, egy nehéz bomba telibe találta az én kis házamat. Iri­na éppen otthon volt a gyerekekkel. Még a nyomait se találták meg sze­génykéimnek ... — írja —, a ház he­lyén pedig csak egy mély gödör ma­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom