Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-04 / 128. szám
Kedd, 1957. június 4. SOMOGYORSZÄG JT AZ ORSZÄQ ÜNNEPELTE A PEDAQÓQÜSOKAT Kállai Gyula rádióbeszéde Vasárnap a rádióban köszöntötte tanulóifjúságunk nevelőit Kállai Gyula művelődésügyi miniszter, az MSZMP Intéző Bizottságának tagja. Elmondotta, hogy pedagógusaink többsége lelkiismeretes, odaadó munkával vezeti fiainkat és leányainkat. Ha a pedagógusok között akadtak is — szerencsére nem nagy számban — ellenforradalmi elemek, többségük becsülettel teljesítette kötelességét, nem hagyta cserben népünket és rendszerünket,! s óvta a gyermekeket az ellenforradalom pusztításaitól. 'A pedagógusok munkájának köszönhetjük, hogy az ellenforradalom okozta időbeli veszteségek ellenére is sikeresen és eredményesen fejezhetjük be a tanévet. Népünk méltányolja a pedagógusok nehéz, felelősségteljes munkáját, szereti és magáénak vallja tanítóit, megbecsüli a pedagógusokat — hangsúlyozta. — Pártunk és kormányunk arra törekszik, hogy lehetőségeinkhez mérten erkölcsileg és anyagilag egyaránt kifejezésre juttassa azt a bizalmat, amellyel irántuk viseltetik. Gyermekeink nevelése — folytatta — és az őket oktató pedagógusok támogatása, munkájuk segítése nem lehet csak az_ oktatási ügyet irányító állami szervek feladata. Ebben a munkában az egész társadalomnak részt kell vennie. Ezért felhívom a párt,- társadalmi és állami szerveket, az egész magyar közvéleményt: forduljanak szeretettel, érdeklődéssel!, segítő szándékkal az iskolához és a pedagógusokhoz, támogassák ifjúságunk szocialista szellemű nevelését Megnyílt az új „OFOTÉRT üzlet SZOMBATON DÉLELŐTT izgatott, lázas készülődés előzte meg az ünnepélyes üzletnyitást. A zárt ajtó mögött — bár minden rendben volt már — a ragyogó fehér köpenybe öltözött dolgozók kutatva néztek körül: mit lehetne még jobban, szebben, tetszetősebben elrendezni. S közben örömmel nézték a kirakatüvegen át, miként gyülekezik a sok érdeklődő, vásárló. Mert délelőtt 10 órakor már alig ?ehetett plmenni az üzlet előtt, oly sokan várakoztak a nyitásra. Városunk egyik legszebb, legkorszerűbben berendezett üzletének nyitóünnepségére vendégeket is vártak. Budapestről Somogyi Béla, az OPOTÉRT Központ igazgatója jött el, Kaposvárról a megyei kereskedelmi vezetők és sok-sok vendég. Tizenegy órakor még zárt at jó mögött adták át az üzletet Nagy László boltvezetőnek. Somogyi Béla és a többiek rövid, köszöntő szava, üdvözlése, de leginkább a látvány, az új üzlet gyönyörű berendezése, kivitelezése — mely a Tatarozó Vállalat dolgozóit dicséri —, s a szinte kifogyhatatlan árukészlet feledtetett mindent. A megye fotósai, az üzlet vásárlói elfelejtettek mindent, ami a múlté, a hosszú várakozást, huzavonát, a kiszolgálás nehézségeit, az áruhiányt. A vásárlók tömege lepte еГ pillanatok alatt városunk új kincsét, a szakosított jellegű OFOTÉRT-üzletet. Szinte egymás hegyén-hátán szorongtak az emberek, s nehéz lenne megállapítani, hogy a bejárattal szembeni optika-részlegnél, vagy a jobb- és baloldalt elhelyezett fotócikkeknél álltak-e többen. Hadd álljon csak egyetlen tény itt az első nap hatalmas forgalmának bizonyítására, á Szombaton délelőtt fél 12-től 1 órá-i ig mintegy 18 000 forintot hagytak az i üzletben a vásárlók, s ily rövid idóT alatt ez óriási bevételnek számít. I AZ ÜZLET BERENDEZÉSÉRŐL, ^ a legkorszerűbb felszerelésekről, a t dolgozók nagyszerű munkakörülmé- * nyeiről már szóltunk elöljáróban, i amikor beharangoztuk az üzletnyi-(S tást. A gyönyörű, gumiszőnyeggel bo-í rított üzlet, a vadonatúj keményfa- (■ berendezés, a szinte tökéletes neon-jj világítás, a különleges Express Hid- í ding kályha, mely nyáron hűti az? üzletet, mindez akkor okoz csak igazig meglepetést, ha betéved a vásárló e? szép üzlethelyiségbe. ? Az árukészletről? Minden kapható.? S ezúttal csak az érdekességekről? emlékezünk meg. Kapható a sokáig? hiánycikként mondott 6x9-es na-? gyítógép, Zeiss vaku-berendezést,? Altix, Exa, Dolina, Veltaflex, Flexa-? ret fényképezőgépeket, nagymennyi-? ségű külföldi napszemüveget, Agfa? filmet és a legkülönbözőbb fotó-? cikkeket is beszerezheti itt a vásárló.? A vevők nagy forgatagában arra? is jutott ideje valakinek, hogy be-w jegyzést eszközöljön az új üzlet panaszkönyvébe. Ezt írta oda: »Örömmel üdvözlöm az OFOTÉRT nagyszerű, új kaposvári fiókját. Úgy érzem, fővárosi nívójú üzlettel gazdagodott Kaposvár. Egyúttal köszönöm az előzékeny és szakszerű kiszolgálást, melyet a bolt vezetője és dolgozói nyújtanak.« MI IS EZÚTTAL KÍVÁNUNK jó munkát, sok sikert az OFOTÉRT-üzlet dolgozóinak, és kívánjuk, hogy a fentinél rosszabb bejegyzés sohase tarkítsa panaszkönyvüket Rádió már van, villany is lesz Balatonszemesen akad még néhány olyan ház is, ahová csak ezután fogják bevezetni a villanyt. Ilyenben lakik Szarka Vilmos, a ba- 1 atonboglári szőlőoltvány termelő-iskola dolgozója is. — De már csak a négy oszlop hiányzik a házunkig — mondja bizakodóan, azután nem lesz többé szükségünk petróleum-lámpára. Szarka Vilmos annál is jobban örül ennek, mert éppen most nyert egy hétlámpás rádiót a Lottón. Most még a szekrény tetején őrzik féltő gonddal, de rövidesen lejjebb kerül a »magas polcról«. Egy lottószelvény árát fektették bele mindössze, ami még csak találatot sem ért el, mégis szerencsét hozott a jutalomsorsoláson í Pedellus — kitüntetéssel? Van úgy néha az ember, hogy szokatlan esetkor magányosnak érzi magát. Hiába zsivajog, beszélget körülötte a környezet, csak nehezen találja meg a szót, mely kivezet a látszólagos társalgásból. Hogy kereste Horváth Ferenc immáron »Kiváló munkáért« kitüntetéses személy eleinte ezt a barátkozó szót — nem igen merném állítani, mivelhogy egészen a nevének szólításáig csendben üldögélt és szemlélte az ünnepet, mely őérette is rendeződött meg, szombaton délelőtt, a Megyei Tanácson. A szántáshoz pedig Tabról kellett beutaznia Kaposvárra, ha már úgy esett, hogy őt szemelték ki kitüntetésre a hivatalsegédek rangos sorából. így, a csendességében nem sejthető a pedellusi állással együtt járó szigor, inkább az ellenkezője. Nem igen venné észre az idegen, hogy tulajdonképpen a csengetések ura ő és sok-sok diák nem is védőszentjéhez fohászkodik, hanem Feri bácsihoz, hogy »bár jelezné már az óra végété. Erről a sok-sok diákról — több mint 300 gyerek után látja el a takarítási, meg egyéb ellátandó dolgokat a tabi általános iskolában — beszélgetünk, s igen egyszerű vé, leménnyel viseltetik irántuk: »Rosszak, mint a gyerekféle, reggeltől estig csintalankodnak.« Tudni kell ugyanis, hogy az ő iskolájában reggeltől estig van tanítás, mivelhogy helyhiány betegségben szenved, mint annyi más iskola. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a jövő héten meg sok pad újul a megfaragottak, megkarcoltak теЩ. A kitüntetett ugyan csak egy mondatban említi: »A jövő héten megyünk Pestre, 80 személynek hozunk padokat« —, de ebben a mondatban benne van a szeretet, mely az iskola és a gyereknépség felé hajlik, s mely szombaton nagy-nagy örömet hozott Horváth Ferenc pedellusnak. Kitüntetést kapott, meg két hét üdülésre szóló beutalót Lengyelországba, Legalább lesz miről beszélni a gyerekeknek. VIRÁGZIK A FACÉLIA öreglak község határában, a Kertimagtermeltető Vállalat gazdaságában az export növénymagok között termesztik a facéliát is. Ennek a kellemes illatú, lilavirágú, dús mézelő növénynek a magját az idén öt kát. holdon vetették el. A szeszélyes időjárás miatt nem bontogathatta előbb virágszirmait a növény, de ennek ellenére is május 31-én már teljes pompájában virít a méhek kedvence, a facélia, új színnel gazdagítva öreglak határát. A méhek ennek annál is inkább »örülnek«, mivel az akácosok a hideg idő miatt csak itt-ott virágoznak és így most van mézelőterület a környékbeli méhek számára. — Szerkesztőségi üzenet. Kérjük Nagy Veronikát, valamint a »Rímmel« és a »Hajnali vallomás« jeligével beküldött versek íróit, hogy a pontos címüket — s az utóbbiak versüket is — közöljék velünk. Erre a honorárium kiküldése céljából van szükségünk. ÁLDOMÁST ITTAM A KAPOSVÁRI VÁSÁRBAN Aki vasárnap hét óra tájban Kaposváron az utcán volt, szinte kivétel nélkül egy irányba: a vásártér felé igyekezett. Én is oda tartottam. Mögöttem egy férfi hangját hallom: — Aztán mit akar venni, szomszédasszony? — Egy jó kis üszőt. Olyan másfél éveset — válaszol a néni. Utána részletesen elmondja, milyennek is képzeli. Közben az Ady Endre utcában egyre nő. sűrűsödik az emberek, kocsik sora, s a Városi Vendéglő előtt már szabályos oszlopot alkot. A vendéglő ajtajánál azért sokan kiválnak a sorból — jobbára férfiak —, s beugranak egy kis vásár előtti szíverősítőre. A lóvásártér bejárata előtt a kötélverők szorgalmasan rendezgetik portékájukat a hevenyében összerótt állványokon. A szíjgyártók is rakosgatják az új kantárokat, hámdíszeket. Néhány óra múlva talán egy újdonsült lótulajdonosnak megtetszik valamelyik, s megvásárolja. Kipakoltak már a sátrakban áruló kereskedők is. Fél kilenc előtt néhány perccel a marhavásártéren mindössze egy fiatal üsző szomorkodik, a lóvásártér viszont annál népesebb. A bejáratnál állatorvosoK vizsgálják a felhajtott várdai, kapósfüredi, kaposfői. toponári és ' még ki tudja. hány inás községbeli hidegyérű, sodrott és fólmuraközi lovakat, nem szenvednek-e valamilyen betegségben. A szegény jószágok még át sem estek a vizsgálaton, az alku máris megkezdődik: — Hogy adja ezt a pejkót? ára. Hét és félezer az rért? ■ Mit kér ezért a pá-Tizen nyolcezret Az sok. Adja maga még azt olcsóbban is ... — Jó, igazi vásári hangulata csak akkor lesz az embernek — mondja ni. Kádár János állatorvos —, ha a lacipecsenyét is megkóstolja. Megfogadtam a tanácsot e.s meglátogattam Molnár Andor táesi.-, az idős pecsenyesütőt. A finom, fűszeres kolbászával való néhány perces ismerkedés után valóban vidámabban folytattam utamat a még mindig szaporodó vásári tömegben. — A hétezerháromszázból nem engedek — mondja az egyik gazda az érdeklődőnek, mire az vissza-visszanézve tovább ballag. Itt még nem sikerült a vásár, de néhány szekérrel odébb már összecsattan két kemény tenyér: áll az alkó. A de rés gazdát cssréit. Jöhet az áldomás. Megkezdődött a lóárverés is. A 2000—2500 forintos kikiáltási ár pillanatok alatt -zökik fel 3000-3500-4200 Ft-ra. Ha az új gazda leszámolta a pénzt, azonnal meg is kapja a járlatlevelet, viheti a lovát, s még áldomást sem kell fizetnie senkinek. Azért mielőtt hazaindulna, kicsit körülnéz a marhavásáron is, ahová a végén mégis csak szép számmal hajtőt f к fel állatokat, sőt sok már el is kelt belőlük. Utoljára pedig be kell nézni a sátorok közé f:s, s • a megmaradt pénzből ki kell cserélni a zsíros kalapot, vagy a jó vásár örömére vinni kell az asszonynak egv szép fejkendőt. Mert itt mindent lehet kapni. Ruhaanyagot, cipőt, sőt még szitát is. Izzadnak is a kereskedők a nagy forgalomban. Még a méf zeskalácsosnak sem kel! kínálni a szíveket, babákat. A fiatalabbak szinte sorbanállnak érte. Jó veit a vásár. Ezt nem én, hanem maguk az érdekeltek állapították meg. Ennek örömére áldomásként én is megittam a mézeskalácsosnál egy pohár jó hideg — márcot. — per SZOMBAT ESTI SÉTA a iz&mk&zá aám&lxait. • • Szombaton, úgy látszik, Kaposvárra is beköszöntött a nyár. Ezt erősítette meg az a sok ember is, aki szívesen fizette meg a hat forintos belépődíjat a Vasutas Kultúrotthon műsoros kertmegnyitójára. A szépen rendbehozott kert sötétedésre zsúfolásig megtelt. A műsor alatt még nem .volt túlságosan nagy baj, valahogy csak elhelyezkedtek a nézők, de amikor megkezdődött a tánc! A táncbetonon ég környékén jóformán mozdulni sem lehetett. Sokan táncolták, mások meg a söntéspultnál harcoltak egy pohár sörért, vagy egy pár virsliért. Senki sem úszta meg lábtaposás nélkül. De azért mindenki jól érezte magát, s este 11 órakor még senki sem akart elmenni a jólsikerült kertmegnyitóról. Tele a vasutas kert, tele volt emberekkel ebben, az időben a Május 1 utca is. A két mozi utolsó előadásáról tart haza a közönség. Az ismerősök, ha találkoztak, néhány pillanatra megálltak, hogy felhívják egymás figyelmét a látott filmre. — Láttad? ... Nem? ... Akkor okvetlen nézd meg ... Nekem nagyon tetszett — s mennek tovább Néhányan betérnek a Béke Szálló grilljébe. A nagyteremben csaknem minden asztal foglalt. A zenekar éppen pihen, így egy ideig csak a ventillátor egyenletes zúgása, pohárcsengés, egy-egy nevetés, vagy hangosabb szó hallatszik. Szórakozik a város. A kerfcmegnyitón táncoló piros vállapos vasutas nemrég tette le a szolgálatot, itt a grillben az a nylon-oiuzos leány délután még a kiszolgálópult mögött állt. A másik asztalnál ülő négy férfi a vasárnapi lutbal Íme rkőzése к esélyeiről vitatkozik. Meggyújtották a zongorán álló hangulatlámpát, ilolytatödik a tánc. A kávéfőző és a ; zenészek közötti verseny a zenekar javára dől el. Jobban játsszák aj »Kávé-rumibát«, mint ahogy a kaját főzi a Béke presszósa. Egyre többen kezdenek itt is táncolni. Egy heti munka után táncéinak az öregek, fiatalok a vasutas kertben, a grillben ... A szabadságparki vendéglő kertje már sokkal kihaltabb. Éjféltájban hűvös lett a levegő, s így sokan hazamentek. A pincérek már a térítőkét is leszedték a kérő asztalokról. De a teremből itt is zeneszó szűrődik ki. Minden asztal foglalt, s még a legkisebb sarokban is táncolnak. Egy asszonyka a férjét nógatja: — Gyerünk már haza, hiszen két óra van. A férj ránéz órájára, s kicsit komolykodva szól vissza: — Ne akarj becsapni. Nálam még csak egy óra lesz öt perc múlva. — Elhiszem — így az asszony —, de tudod, hogy ma éjjel életbeíép a nyári időszámítás ... Lassan mindenki hazainduL A házakban egymás után alszik el a villany. A szórakozók utolsó része is aludni tért. — r 1 — ÉPÜL, SZÉPÜL MEGYÉNK Egymillió 240 ezer forint a Kaposvári Kórház felújítására A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága minden évben igyekszik segíteni a megyei kórház felújítását, korszerűsítését. Ebben az esztendőben például erre a célra egymillió 240 ezer forintot irányzott elő. A kórház anyaépületének rendbehozására, tetőzet,! csatornahálózat felújítására például 120 ezer forintot használnák fel. 50 ezer forintos költséggel a gyermek- és a szemészeti osztályt bekapcsolják a kö^oiuti fűtésbe. Az elmúlt év őszén a honvédségtől átvett kórház korszerűsítésére, felszerelésének kiegészítésére, valamint az épület tatarozására 358 ezer forintot fordított. Az urológiai osztályt is 100 ezer forintos költséggel újítják fel. A véradóállomás hűtőkamrájának építésére 30 ezer forintot juttatott a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ezeken kívül még számos felújítás, felszerelések javítása, beszerzése szerepel az előirányzatban, melynek nagy részét már meg is valósították, hogy a Kaposvári Kórház minél jobban tudjon a betegek gyógyításában segíteni. Hárommillió forint a fonyódi járás községfejlesztési terveinek megvalósítására Megyénkben most folynak a községfejlesztési tervek vitái. A helyi tanácsok a falu lakosságával együtt készítik el javaslataikat, terveiket községük szebbé tételére. A fonyódi járás községeinek terveiben villamosítás, orvoslakás építés, fürdőfejlesztés, utak, parkok létesítése szerepel. Somogyvárt ebben az évben villamosítják, melyre a községfejlesztési alapból 400 ezer forint összeget fordít a tanács. Lengyeltótiban a külterületek villamosítására kerül sor. A Buzsák községhez tartozó csisztapusztai gyógyfürdő fejlesztésére majdnem 300 ezer forintot használnak fel. A balatonmenti községek terveiben be tan járdák, bekötőutak, parkok létesítése szerepel. Nagy gondot fordítanak a meglévő művelődési házak rendbehozására, a felszerelések kiegészítésére is, hogy a fiatalok minél jobban érezzék magukat második otthonukban. Somogybabodon orvosi rendelő építését is tervbevették. Somogyvámos pedig egy községi téglaégető létesítését határozta el. Ezzel a saját és környékbeli falvak téglaszükségletét elégítik majd ki, ami sokat jelent a balatonmenti területeken • folyó nagyarányú magánépítkezések meggyorsításánál. A fonyódi járásban mintegy három millió forintot fordítanak a községfejlesztési tervek megvalósítására. / Q fí IDwx»RASJELENTÉS Várható időjárás kedden estig: túlnyomórészt nappali felhőképződés, kedden több helyen, főleg a Dunántúlon, záporeső, zivatar. Időnként élénkebb déli, délnyugati szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24—27 fok között. — Hatóság elleni erőszak címén indítottak eljárást Posza József somogyszentpáli lakos ellen. A terhelt megtámadta és bántalmazta Ágoston László pénzügyőr tizedest, amikor az felfedezte Posza pajtájában a zugpálinkafőzőt és 10 liter pálinkát. — Svájci órákat importálunk. Az ONSA és NIVERÁL gyártmányú, 12 köves, vízhatlan férfiórák rövidesen megjelennek a szaküzletekben. — Özv. Kovács Gyuláné nagykanizsai lakos feljelentést tett a rendőrségen, mely szerint Zamárdiban épülő házától ismeretlen tettesek mintegy 2000 darab téglát elloptak. A rendőrség megindította a nyomozást. — Vándorméhészek figyelmébe: javában virágzik az akác a Somogy és Zala megyei akácosokban. Megkezdődött a virágzás ég helyenként tetőfokán van a Vértes, Bakony, Börzsöny akácerdeiben, valamint Pilisszentkereszt és Pilismarót hűvösfekvésű erdeiben is. — Fehér Mária taranyi lakos május 31-én 890 tojást és négy élőbaromfit akart engedély nélkül Budapestre szállítani. Áz üzérkedő nő ellen az eljárás megindult, az árut pedig a földművesszövetkezetnek adták át értékesítésre. Vörös Csillag: Oké Néró. 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: Tavasz a kisvárosban 5, 7 és 9 ófakor. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11-ig. Ifjúsági könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. Rippl-Rónai Múzeum: Gosztonyi Mária festőművész, keramikus gyűjteményes kiállítása. Nyitva: 15—19 óráig.