Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1957-06-23 / 145. szám

--*-IHALÁSZ MÁRTON VERSE

A RÉSZEQ

Hanyatt feküdt; eltorzult, szenes arcát körülzárta a városszéli fű.

Poros fák álltak őrséget fölötte s ránevetett az alkonyi derű.

Dombot formált a melle, majd behorpadt eljátszott lassan és ütemesen.

A szesz szagára csillogva sereglett rá muslica s bogár töméntelen.

'Nagy teherkocsik téglát szállítottak: orra előtt bőgve rohantak el.

Be nem zavarta — álmában mosolygott, mint aki arany juhnyájat terel.

Álltam előtte; eltűnődve néztem — az ember néha miért is ilyen?... Koszos szatyrából kilátszott a kendő, buci barnállt az árok mélyiben.

Mióta fekszik itt? Utolsó pénzét

nyelte le vajon a szomjas torok? — Lehet, hogy otthon éhes gyermek várja s a kályhasutban szegénység morog.

Ö meg itt bűzlik ... S majd a holdvilágnál hazatántorog félig ittasan — fölpofozza az asszonyát, s az ágyban szegény sírva új gyermeket fogan.

Már nem is tudtam: sajnáljam, vagy inkább gyűlöljem e toprongyos alakot?

Ilyenek szidják aztán a világot,

hogy nem ad elég kenyeret, s jogot

Elindultam... A távoli hegy éle

rámvetette a nyugvó nap tüzét. Baloldalt tömör szőlők sorakoztak,

lent forgatóktól visszhangzott a rét.

S úgy fájt e szépség most — amint az alkony a tájnak vígan visszanevetett. —

Fejem lehajtva ballagtam az úton, mint aki szédül; mint aki beteg.

Л szerkesztőség postájából

Intézkedést kérünk a böhönyei mozi ügyében

Amint a címből is kitűnik, a községünk mozijában uralkodó áldatlan állapotok miatt kérünk szót1 a sajtó hasábjain. Eddigi elégedetlen megjegyzéseinknek ugyanis nem volt foganatjuk. De nézzük, miről is van szó?

1946-ig arányosan magasított, jó lelátó jú mozija volt a falunak. Akkor a mozit átköltöztették máshová, majd később ismét visszahozták eredeti helyére. A filmvetítésre szolgáló termet ezzel egyidőben kultúrotthonná és tánchelyiséggé nyilvánították, természetesen vízszintes alapon. Emiatt nem sok értelme van annak, hogy az idegen Siangú, de magyar* szöveggel ellátott filmeket megnézzük. A felírás csak az első két sorban ülőknek, vagy a szélső székek boldog tulajdonosainak látóhatárán van belül. A többiek viszont csak a képekben gyönyörködhetnek, s a film tartalmát mindenki a fantáziája szerint okoskodhatja ki, többkevesebb sikerrel.

így aztán nem csoda, hogy az említett legjobb helyekért valóságos közelharcot kell vívni, vagy előadás előtt egy-másfél órával korábban a helyszínre kell érkezni. Ebben az esetben Is csak 30—40 ember jut olyan helyihez, ahonnan látni és olvasni is lehet. A többiek pedig, ha jól akarnak szórakozni. átruccanhatnak a 10 kilométerre lévő Vésére, vagy az annál is távolabbi Inkére. Ezekben a kis községekben jó gazdái vannak a moziknak.

Tudjuk, hogy nálunk nincs más hely a táncoslábú fiataloknak, mégis bizonyára lehetett volna ugyanazon helyiségben más megoldást találni. Amíg új mozi építésére nem futja a falu népének erejéből, addig ideiglenes, de hatásos intézkedésre lenne szükség. A termet meg kellene hosszabbítani és esetleg szélesíteni is. A mozit ki- és beszerelhető, emelt dobogóra erősített székekkel jó lenne ellátni. Nem kerülne nagy fáradságba az ülőhelyek megszámozása sem és a jegyeket ennek megfelelően adhatnák ki. Igaz, ehhez pénzre van szükség. Falunk lakói fizetnek községfejlesztési hozzájárulást. s ennek az összegnek egy részét megérdemelné a mozi. Hiszen ez a do-log is a községfejlesztéshez tartozik. Gondoljanak erre a tanács vezetői, akik szintén látogatói a filmelőadásoknak. Szervezzenek társadalmi munkát is az átalakítás sikere végett — biztosan tettekkel támogatná ezt a kezdeményezést a mozit kedvelők népes serege. Végül kérjük a MOKÉP Vállalat segítségét is a böhönyei mozielőadások sikerének biztosításához.

Reméljük, hogy nem hiába vetettük papírra sérelmünket, elgondolásainkat.

Böhönye mozikedvelői. (68 aláírás.)

Dr. Franki József bőrgyógyász Stockholmba készül

Július 31. és augusztus 6. között Stockholmban tartják XI. nemzetközi kongresszusukat a világ bőrgyógyász szakorvosai. Erre az egy hétig tartó ülésre 14 magyar szakembert hívtak meg a rendezők. Közöttük van dr. Franki József egyetemi magántanár, a Megyei Tanács Kórháza Bőrgyógyászati Osztályának főorvosa is.

A svéd meghívásnak nagy jelentősége van. A főorvos a kongresszuson előadást tart, amelyben beszámol több év bőrgyógyászati kutató munkájának eredményéről, s ennek jelentőségéről.

De talán lássuk, miben is áll ez a kutatómunka.

Franki főorvos 1949-ben dr. Magyar Károly asszisztens segítségével kezdett foglalkozni annak megállapításával, hogy az egészséges emberi bőrön milyen baktériumokat lehet kitenyészteni. Érdeklődésüket az is felkeltette, hogy az izzadtságból képződő savköpenyt, valamint a faggyúból képződő lipoid köpenyt felhasználja-e a test a külső kórokozó hatások ellen. Ugyancsak megoldatlan problémát jelentett, hogy a baktériumok miként élnek, mi szabja meg létüket, s hasonlóan az izzadtság és lipoid köpenyekhez, van-e a kórokozó baktériumok ellen védőszerepük.

Hosszú, fáradságos munka eredményeként, lassan minden tisztázódott. Bebizonyosodott például az, hogy a bőr baktériumai ellenhatásban vannak egymással szemben, örökösen harcolnak létükért. A szervezetet azonban hathatósan védik a kóros, külső baktériumoktól. Ezáltal szerepük fontos helyet tölt be életünkben.

Megállapították azt is, hogy a bőrbajok közül, például a furunkulusos megbetegedések, — s ezek állandósulásának — okát nemcsak a

szervezet belső bajaiból kiindulva lehet és' kell keresni, hanem az ilyen esetékben, gondosan körültekintően meg kell vizsgálni egyes védő baktériumok működése, esetleges hiányának, teljes kipusztulásának lehetőségét is.

A kutatások helyességét már több eredmény is bizonyítja, amelyekről Franki dr. szintén beszámol a kongresszuson.

Stockholmi előadásáról, s a kongresszus utáni terveiről a főorvos a következőket mondta:

A XI. Nemzetközi Bőrgyógyász Kongresszuson »A bőr normális és kóros baktériumai, különös tekintettel az egymásra kifejtett ellenhatásokra« címmel tartok beszámolót tudományos munkámról. Az ülés műsorából megállapítottam, hogy a Bolgár Népköztársaság két küldette, Popchristov és Bogdanov is hasonló problémáról tart előadást majd itt »A normális bőrbaktériumokkal végzett vizsgálatok; a szervezet kórokozó baktérium ellenes védekezésének egyik tényezője« címmel. A közös témakörrel való foglalkozás ténye adta az ötletet ahhoz, hogy Svédországban összeismerkedjek a bolgár kollégákkal, s ha lehet, megnyerjem őket egy magyarországi látogatásnak, vagy munkánk eredményeinek továbbfejlesztése érdekében magam keressem a Bulgáriába utazás lehetőségét.

Búcsúzóul még azt is elmondta a főorvos, hogy a baktérium kutatásokon kívül érdeklődéssel foglalkozik a bőr- és nyirokcsomók, ■ valamint más lágy bőrrészek tuberkulotikus megbetegedésének gjmgyítási lehetőségeivel, s külföldről való hazatérése után sok időt fordít újirányú kutatásaira.- ger —

Két XVI. századi aranypénz jutott a múzeum birtokába

A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum regószeti tára — ahol kövekben, használati tárgyakban, ékszerekben a megye múltja őrződött meg — legutóbb ismét kit értekkel gazdagodott: kot különböző kiadású aranypénzzel.

Az egyiket Miseta István buzsáki lakos találta az egyik dűlőben. Ezt a pénzt hajdanán Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király verette, mint ahogy ezt az érem felirata is tanúsítja: STEPHANUS D. G. REX POL. D. PRUS. A 24 karátos aranypénz súlya 3,3 gramm.

Súlyban is, és értékben is nagyjában megegyezik ezzel a másik lelet, mely ugyanazon korból származik, mint a Báthory-arany. Az érem egyik oldalán évszám felírás is található, mely a veris idejit 1584 ben jelöli meg. Tehát ez a 24 karátos aranypénz Rudolf osztrák császár uralkodásának idejéből való. Az érmét Szekeres László somodori lakos találta meg a Fusztatemetőtől délre lévő domb kő- és téglatörmelékei között.

Mivel a régi Somodor község ezen a helyen állott egykor, ezért találhatók itt különféle edenytöredékek, tégladarabok 6s kisebb-nagyobb kövek, melyek részben az Árpád-korból, részben pedig a 16. és 17. századból erednek. Tehát a Rudolf-féle aranypénz is a falu pusztulásával jutott a földbe.

Mindkét régészeti értéket a Rippl- Rónai Múzeum megvásárolta.

JEGYZETEK EGY TORZRAJZ MARGÓJÁRA

Д dy-karikatúra bukkant fel az ■L*- ismeretlenség homályából minap Nagyváradon. Csodáltam, hogy a városban, melynek magánkézen lévő jelentősebb képeit is számontartom, mindezideig nem találkoztam a rajzzal. A képen a festőművész szignója, a Rippl-Rónaié a bal-, s ugyancsak az ő kezeírásával. »Ady Párizsban«, magyarázat a jobb sarokban.

Nemkevés gyanúpörrel vettem szemügyre a »leletet«. Vizsgálom a rajzot, a festő aláírását. A vonalak, a tuss kezelése kétségkívül a nagy mesteré. De mióta pár hete éppen az Utunkban olvastam Han van Meegeren odisszeájáról, fokozottan vagyok bizalmatlan a hasonlóan meglepetésszerű felfedezésekkel szemben.

Nagyjából ismerem Rippl-Rónai utánozhatatlan jellem- és lélakábrázoló portréit, a Piacsek bácsiról, Móricz Zsigmondról, Babits Mihályról festett képeit, Adyról készített két más rajzát ,is. Ha egybevetem a most felbukkant karikatúrát mindezekkel, meg kell állapítanom, hogy az előttem fékvő kép nemcsak a kitűnő művész kezére vall, hanem egybevág azzal az évődő baráti kapcsolattal is, mely Adyt Rippl-Rónaihoz fűzte.

Ady 1909 novemberében kötött ismeretséget Rippl-Rónaival a Nyugat Kaposvárott tartott matinéja alkalmával. Attól fogva a költő és a vásznak mestere nem egyízben fordult meg Párizs bán. Hogy torzképén Rippl-Rónai Adyt fokozottan kiéltnek, tekintetében a túlzásig »belzebubos«-nak, csenevész lábszárait s az akkori divatot a kacagtatásig kipellengérezve ábrázolja, oly velejárója a torzképrajzolásnak, mint amilyen természetes, hogy a költő és a festő egymás közti viszonya éppen Rippl-Rónait jogosította fel elsősorban Ady gyöngéinek ilyen művészi kigúnyolására.

A magam ellenőrzésére mindenesetre megnézettem a tollrajzot szakértő képzőművészekkel. Megerősítették a kép hitelességét.

Mint hogy az Utunk tágabb teret kíván biztosítani képzőművészeti kérdéseknek, úgy1 hiszem, nem lesz érdektelen, ha olvasói számára bemutatom, hogyan látta egyik legnagyobb művészkorjtársa és jóbarátja —- persze karikatúra-stílusban — mindazt, amit nem a költőben, hanem a hétköznapilag értelmezett Ady Endrében talált méltónak a megtréfál ásra.

TABÉRY GÉZA

* Az Utunk c. romániai magyar irodalmi újságból.

Meddig Jarf ez még ?

A Somogyi Néplap szerkesztősége néhány nappal-ezelőtt az alábbi levelet kapta Nagyatádról, Dorcsi Sándor elvtárstól:

»Több kérésnek teszek eleget azzal, hogy a következő sorokat községünk színházlátogató közönsége nevében leírom.

Nagyatád színházlátogatóit nagyon hálás közönségnek mondják azok a színészek, akik vendégszerepléseik alkalmával meglátogatnak írünket, s jó játékukkal kiérdemlik a vastapsot. Sok sikert arattak itt már a megyei színház művészei és a pécsi színészek is.

Legutóbb, június 14-én a Magyar Játékszín egyik társulata látogatott el hozzánk, Jókai: A holdfényes vőlegény című zenés vígjátékával. A meglehetősen drága, 10-12-14 forintos jegyek, mint mindig, most is elkeltek, s az előadás napján este nyolc órára megtelt közönséggel a mozi helyisége. Erre az időre hirdették ugyanis a kezdést és háromnegyed tízkor, egy és háromnegyedórás késéssel fel is gördült a függöny! Azt hiszem, nem kell leírnom, hogy mennyire örültünk a várakozásnak.

Tehát szétnyílt a függöny és megszólalt a zene, — egy pianínó. Ez volt a zenés vígjáték zenekara. Elénk tárult a szín, egy hirtelenében összetákolt díszlet, melynek mindkét oldalán - és felette is - látni lehetett a mozivásznat, a falakat. Ez, s a három 11-es petróleumlámpa fényének megfelelő világítás nyomban elárulta, hogy a pesti színészek nem készültek fel. Falun elüti ez is, a falu nem igényes — gondolták. Amint a Művelődési Ház személyzetétől megtudtam, tőlük kértek lepedőket, asztalterítőt, evőeszközöket. Ez is bizonyítja, hogy teljesen felszerelés nélkül érkeztek.

A színészek komolytalan viselkedése, kellemetlen, rekedt beszédhangja miatt pedig már az előadás alatt többen elhagyták a nézőteret. Ez beszédesen bizonyítja azt, hogy a közönség nem volt megelégedve az előadással, amint azt a végén el is mondták. Véleményünket egy mondatba sűríthetem: ilyen felkészüléssel Nagyatádra színészek többet ne jöjjenek!«

Eddig a levél. Őszinte felháborodással olvastuk Dorcsi Sándor sorait. Szeretnénk tudni, mi az oka annak, hogy ilyen előadással merészelik járni falvainkat, nemcsak a Magyar Játékszín, hanem más együttesek is. Hogyan akarják betölteni valóban felemelő hivatásukat, a dolgozók széles tömegeinek szórakoztatását, nevelését?

»Eszi, nem eszi — nem kap mást«. Érzésünk szerint ezt fejezi ki magatartásuk, előadásaik színvonala, S ez ismét nemcsal: :i Magyar Játékszínre vonatkozik, jzói példán! a Magyar Rádió szólistáiból alakult együttes július 19-én Kaposvárott vendégszereplő tagjainak is. Közülük Putnoki Gábor énekes szószerint el is mondta ezt a mondatot, s énekelte azt, ami neki tetszett — alig három

I héttel ezelőtt, ugyanitt előadott mű[ sorát.

Meddig tart ez még? Meddig tart még az az állapot, hogy a színészek — sajnos, legtöbb esetben a fővárosiak — a vidéki utakat kis kedélyes »kiruccanásoknak« tekintik, s azt gondolják: a falusi közönség előtt kedvükre ripacskodhatnak, hisz »úgysem veszik észre«.

Pedig ebben nagyot tévednek. A vidéki közönség az utóbbi években nagyon igényes lett, s ezt bizonyítja egy sereg tény is. Többek között a művészet szeretete, az előadások alkalmával zsúfolásig megtelő termek, s a közönség hangja — ez a levél is —, amely bírálni is tud, ha nem kapja azt, amit várt, s jogosan elvárhatott volna.

Az utóbbi időkben megyénkben előadott művek azt bizonyítják, hogy a nagyatádi eset nem egyedülálló. Többször, s több helyen is előfordult már hasonló. Érthető hát, ha a közönség néha már nem szívesen megy el különböző hivatásos együttesek fellépésére. A színészektől függ, hogy továbbra is kedvencei lesznek-e a vidék iák osságának, vagy teljesen elvesztik bizalmukat.

A színészeken kívül azonban az együttesek vezetőin, a rendezőkön is sok múlik. Az ő feladatuk elbírálni, hogy a produkció megfelelő-e művészeti szempontból, műszaki felkészülés tekintetében.

A színházlátogatók nevében nyomatékosan kérjük mindannyiukat, begy ne csak a »központi«, nagy elődósoknál legyenek igényesek, követeljék meg a színvonalat a vidéken előadásra kerülő daraboknál is. Saját érdekük, hogy az »ilyen felkészüléssel Nagyatádra színészek többet ne jöjjenek«, s az ehhez hasonló kijelentések elhangzására a jövőben ne legyen ok.