Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-21 / 116. szám
2 SOMOGYORSZÁG Kedd, 1957. május 21. Fehér Lajos elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Intéző Bizottsága tagja előadást tartott hétfőn Budapesten, a Központi Tiszti Házban. Az előadást az alábbiakban kivonatosan ismertetjük. Pártnapokon, vitákon, beszélgetések során sűrűn felvetik a kérdést- az MSZMP vezetősége hogyan értékeli az elmúlt évek falusi politikáját s hogyan akarunk tovább menni a mezőgazdaságban? És nem '.utolsó sorban úgy is felvetik a kérdést, hogy az ellenforradalom által okozott anyagi károsodást, a nem egy területen meglévő anarchikus állapotokat hogyan akiarjuk megszüntet-A mezőgazdaság továbbfejlődésének útja ni s miként fogjuk az ellenforradalom eszmei befolyását leküzdeni — mondotta bevezetésképpen Fehér Lajos, majd arról szólott, hogy az elmúlt 12 év alatt mélyreható változásók következtek be a magyar mezőgazdaságban. Következetes harcot a párt politikájának eltorzítása ellen Részletesen ismertette az elért eredményeket, majd hangsúlyozta: Az elért eredmények ellenére mégsem haladtunk oly mértékben előre a mezőgazdaságban, mint lehetett volna. Énnek fő oka az, hogy nem mindig alakult megfelelően _ a munkásosztály és élcsapata, a párt viszonya a parasztság különböző rétegeihez. A szektás hibák mellett, főként Nagy Imre 1953. évi júniusi egyoldalú parlamenti beszéde óta, mind nagyobb károkat okoztak a mezőgazdaságnak, különösen a termelőszövetkezeti mozgalomnak az elszaporodó jobboldali jelenségek, különféle, főleg a sajtóban megjelent antimarxista, revizionista nézetek, amelyek következtében bizonytalanság lépett fel a szövetkezeti tagság körében. Később, főként 1956 nyarán és őszén a meglévő hibák bírálatát anarchista irányban eltúloz- 1 ■ k. Különösen kirívó volt a bírálat destruktív és demagóg módszerekkel való fokozása az októberben megtartott hirhedt kaposvári ankéton, ahol a felszólalók egy részét már nem a hibák kijavítása, hanem a szövetkezeti rendszer elleni támadás célja vezette. A termelőszövetkezeti rendszerről nyújtott torzított katasztrófa-kép már a termelőszövetkezeti mozgalom felszámolásának propagandája volt — közvetlen eszmei támogatása a röviddel később kirobbant ellenforradalmi felfogásoknak. A párt politikájával szemben álló különböző jobboldali opportunista, revizionista nézetek az ellenforradalom alatt a gyakorlatban is érvényesülhettek, s eszmei alapját képezték nagyon sok, egyébként megfelelő gazdasági alappal bíró mezőgazdasági termelőszövetkezet erőszakos szétverésének. Ezek a nézetek tovább élnek és rombolnak a meglévő és újonnan alakult termelőszövetkezetek egy részében is. A pártnak következetes elvi harcot kell vívnia a különféle opportunista nézetek ellen. Az október—novemberi ellenforradalom eszmei fertőzése következtében a fő tüzet ma a jobboldali revizionista nézetek ellen kell irányítani. De nem szabad a figyelmet elterelni a meglévő szektás, dogmatikus, szubjektivista opportunizmus nem kiserejű maradványairól sem. Nem szabad megfeledkeznünk arról az igazságról — amelyre Sztálin különösen felhívta a figyelmet —, hogy a »baloldali« túlzók dogmatikus hibáikkal és torzításaikkal teremtik meg a talajt a jobboldali elhajlás számára, amely a hibák bírálásának destruktív eltúlzásával fonák színben tünteti fel a párt politikáját és diszkreditálja azt. Ha tehát sikerrel akarunk küzdeni a jobboldali, revizionista opportunizmus és anarchizmus ellen, le kell küzdenünk a meglévő, vagy újjáéledő »baloldali« dogmatikus opportunizmus hibáit is. Éppen a magyar eseményeknél igazolódott be legjobban a marxizmus — leninizmusnak az a tanítása, hof'v a »baloldali« túlzók, objektív szerepük szempontjából, a jobboldali elhajlók szövetségesei, A leghatározottabban fel kell lépnünk mindenféle kétértelműséggel szemben. Lenin szerint: »Az opportunista alaptermészeténél fogva minőig kitér a határozott és világos ikérdés-felvetés elől, középutat keres, kígyóként tekered zik egymást kizáró szempontok között, igyekszik egyetérteni ezzel is, azzal is és nézeteltéréseit apró javításokra, kételyeikre, ártatlan kívánságokra stb. redukálja«. Alapvető igazságokra vonatkozó 'kérdésekre igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Kétértelműségnek, elmosódottságnak, megfoghatatlanságnak semmi helye sincs tovább falupolitikánkban sem! Az opportunista, szubjektivista hibák elkerülésének a mezőgazdasági kérdésekben is másik nagyon fontos feltétele, hogy az agrárpolitikai munkát tudományosabb színvonalra emeljük. A pártonkívüld hibás nézetekkel szemben szívós, következetes nevelő munkával és nem durva módszerekkel, türelemmel, de elvi engedmények nélkül, a párttagság marxista —leninista eszmei színvonalának állandó emelésével kell harcolni. A hibájukat kijavítani nem akarókkal és a pártra káros tevékenységet kifejtőkkel szemben pedig határozottan fel kell lépni. A munkás-paraszt szövetség időszerű kérdései Az MSZMP fő célkitűzése falun is a szocializmus építése. Pártiunk kijelenti, helyes volt az MDP-nek a falu szocialista átalakítására irányuló politikai vonala, helyes volt a II., III. pártkongresszus erre vonatkozó határozata. Viszont elhatárolja magát azoktól a több esetben súlyos torzításoktól és hibáktól, amelyek a helyes általános politika eredményesebb valóraváltását gátolták. Az MSZMP a jövőben el akarja kerülni ezeket a hibákat. El akarja kerülni mindenekelőtt a munkás-paraszt szövetség kérdésében elkövetett hibákat. Nagy Imre egyik legnagyobb antimarxista hibája ott volt, hogy állásfoglalásaiban háttérbe szorította e szövetségen felül a munkásosztály vezető szerepét, Másik antimarxista, revizionista hibája volt, hogy e szövetség fő célját lényegében a »város és falu árucseréjére« szűkítette. Ez egyes jóhdszeműeknél is, de főleg a jobboldali opportunistáknál a szocialista átszervezés elodázására irányuló törekvések megerősödését okozta. Pártunk falusi munkájának egyik fő feladata, hogy a lenini hármas jelszó következetes érvényesítésével szüntelenül erősítsük a munkás-paraszt szövetséget. Az egész dolgozó parasztságból a termelőszövetkezeti parasztok és az állami gazdasági, a gépállomási, az erdőgazdasági dolgozók, hozzászámítva a félproletárok százezreit is, állnak legközelebb a párthoz. A falusi osztályharcban, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért folyó küzdelemben ők képezik a párt fő politikai támaszát! A pártnak e rétegre, tehát a szocialista szektorhoz tartozó dolgozók politikai szervezésére sokkalta nagyobb gondot kell fordítani a jövőben. Legöntudatosabb tagjait be kell vonni a pártba, a munkásőrségekbe, a tanácsokba, stb. Az állami gazdasági, a gépállomási, az erdőgazdasági dolgozókat mind szélesebb körben be kell kapcsolni a szakszervezet, a MEDOSZ munkájába. A félproletárok, a négy holdon aluli törpebirtokosok helyzetéről, számának gyarapodásáról szólva elmondotta, hogy a parasztságnak számbelileg ez a legnagyobb rétege. Az iparból az utóbbi hónapokban megindult bizonyos fokú visszaáramlás következtében számuk csak tovább nő. A begyűjtés különösen sújtotta e réteget. Annak megszűnése viszont — elsősorban szociális szempontból — érthetően igen kedvezően érintette. További kedvezményt jelentett számára a munkás-paraszt kormánynak az az intézkedése, amely a négy holdon aluli parasztbirtokosoknak lehetővé tette, hogy a gabona helyett pénzzel is fizethessék földadójukat. A III. pártkongresszusnak az a határozata, amely a szegényparasztsággal való törődést napjaink egyik fontos feladatává tette, ma is érvényes. Az elmúlt évek gyakorlatával szemben a pártnak és a szocialista államnak többet kell foglalkoznia a parasztságnak ezzel a rétegével. A dolgozó parasztság derékhadát képező kis- és középparssztságról szólva elmondotta, hogy létszámuk majdnem egyforma. Egyeznek fő tulajdonságaik is. A különbség közöttük inkább csak mennyiségi, nemcsak a birtokolt föld nagysága, hanem — ennek folytán — az árutermelés tekintetében is. A szocialista mezőgazdaságot mi nem a középparasztság ellen, hanem vele szövetségben akarjuk megteremteni. Utalva arra, hogy 1953 és 1956 őszén a középparaszti tagok jelentős része kiáramlott a termelőszövetkezetekből, Fehér Lajos rámutatott: nem kevés közöttük az olyan, akit annak idején kisebb-nagyobb nyomással, erőszakkal »agitáltak be« a szövetkezetbe. A középparaszttal szemben alkalmazott adminisztratív jellegű gazdasági rendszabályok mind a termelés, mind a termelőszövetkezetbe való belépés terén megbosszulták magukat, mert egyfelől átmenetileg a termelési kedv elvesztéséhez, a termelés stagnálásához, másfelől pedig indokolatlanul nagyarányú kilépéshez vezettek. A középparasztot csak türelemmel, a szövetkezetek nagyüzemi fölényének gyakorlati megmutatásával, jobb gazdálkodással és az övénél magasabb életszínvonal biztosításával lehet meggyőzni, hogy a szövetkezeti út a helyesebb. Ezenfelül olyan viszonyokat kell teremteni magában a termelőszövetkezetben, hogy a tagság, főleg a középparaszt is világosan érezze: valóban saját maga a gazdája szövetkezetének. A középparaszt lássa, hogy megbecsülik az ő szaktudását is. Szükség van arra is — hangoztatta —, hogy a jóviszony légkörét alakítsuk ki a termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodó parasztok, főleg a most kilépettek között. Az utóbbiakkal úgy kell bánni, mint leendő szövetkezeti tagokkal, akik előbb vagy utóbb — egy részük talán már az idén — megbánják elhamarkodott lépésüket és újból a szövetkezeti gazdálkodásban keresik további boldogulásuk útját. Módot kell adni számukra, hogy gazdálkodási lehetőségeiket kihasználják, s népgazdasági érdekből is — árutermelésüket növeljék. A kapitalista elemek és tendenciák elleni harc állandó feladat a mezőgazdaságban Nagy Imrének az 1949-es vitákban egyik legsúlyosabb antimarxista hibája az az állítása volt, hogy a nagybirtokos és a nagytőkés osztály kisajátításával »nálunk falun már eltorlaszoltuk a kapitalizmus fejlődésének útját« és hogy »a paraszti gazdaságok nem fejlődhetnek a kapitalizmus irányában«. Ha e kulákmentő, kapituláns elvek a gyakorlati paraszti politikában is érvényesülhettek volna, ez a kulákság elleni osztályharc feladását, megszüntetését okozta volna. Nem rajta, hanem az akkori pártvezetés fellépésén múlott, hogy ezek az antimarxista, opportunista nézetek a gyakorlatban nem érvényesülhettek. Érvényesült viszont, sajnos, a párt falusi politikájában az »osztálvharc elkerülhetetlen élesedésének« hibás sztálini tétele, amely komoly károkra vezetett. A »kulákhatár« helytelen. antileninista megvonása, a módosabb középparasztok egy részének a kulákokkal való összekeveredésére vezetett, s ennek következtében a kulákoknak szánt ütések — a »kulákosított« középparaszton keresztül - a középparasztság egy részét is érték. Ez lazította a munkás-paraszt szövetséget, sokat ártott a középparasztsággal való szövetség ügyének. Beszélt azokról a túlkapásokról. amelyek sajnálatot váltottak ki a kulákság iránt, főleg a középparasztság körében. Ez megnehezítette a kulákság elszigetelésére irányuló harcunkat. Nem kétséges, súlyos hiba lenne, ha e túlzott »likvidáló« módszerekre visszatérnénk. Mai viszonyaink között nem lehet cél a még meglévő kulákgazdaságok gazdasági lehetetlenítése. Módot kell adni számukra, hogy termeljenek. Természetesen közben rá kell szorítani őket, hogy a munkás-paraszt kormány rendelkezéseit pontosan betartsák és állampolgári kötelezettségeiket maradéktalanul teljesítsék. Kizsákmányoló, spekulációs tevékenységüket továbbra is korlátozni kell. Idegen munkaerő rendszeres alkalmazása esetén külön meg kell adóztatni őket. Fiaikat, lányaikat ma már más elbírálás alá kell venni. Lehetővé kell tenni részükre a szakmai érvényesülést, bár — és ezt nem szabad szem elől téveszteni — helyzetüknél fogva könnyen válnak az ellenséges befolyás eszközeivé. Náluk, de a szülőknél is jelentős szerepet kell biztosítani az egyéni elbírálásnak. A kulákok személy szerinti megítélésében döntő szerepet kell biztosítani a körülményeket jól ismerő, helyi szegényparaszti közvéleménynek. Az elmúlt években a falusi osztályharcban hibás volt az a gyakprlatunk, hogy az osztályellenség fogalmát leszűkítettük a kulákokra. Az október—novemberi ellenforradalom egyik fő tapasztalata, hogy az osztályellenség fogalma szélesebb ennél. Az ellenforradalomban ugyanis — a burzsoá restaurációs lehetőségeket megszimatolva — a kulákok egy részével együtt megmozdultak a volt főszolgabírók, főjegyzők, csendőrök, úribirtokosok, horthysta katonatisztek, a letűnt úri osztályok itthon lévő, eddig meglapuló elemei, a mezőgazdasági üzemekben elhelyezkedett, »munkássá« vedlett, deklasszált elemek stb. Az ellenforradalom egyik tanulsága legyen a párt és a népi demokrácia állama számára, hogy a kulákekon kívül harcot kell folytatnunk a jövőben egyéb ellenséges elemek ellen is. Azt az értékelést, hogy a falusi osztályellenség szélesebb a kulákságnál, egyes megalkuvó, opportunizmusra hajlamos elemek úgy magyarázzák, hogy a kulákság ellen vívott harcban most már »kitört« az osztálybéke. Erről szó sincs. Kuláknab kell továbbra is tekinteni azt, aki állandó jelleggel, rendszeresen folytatott, vagy folytat jelenleg is kizsákmányolást, aki állandóan és rendszeres jelleggel jövedelmének nagyobb részét elsősorban nem saját munkájából, hanem idegen munkaerő alkalmazása révén és sokszor nem termelőmunka, hanem spekuláció útján szerzi. A figyelmet a jövőben elsősorban a kulákok és az egyéb ellenséges, deklasszált »horthysta«-elemek politikai elszigetelésére kell fordítanunk. Meg kell gátolni őket abban, hogy ellenséges tevékenységet folytassanak, abban is, hogy a falun, az üzemben, vagy a hivatalban politikai hatalommal járó tisztséget viseljenek. S ha az ellenforradalom idején ilyen helyekre befurakodtak, el kell őket távolítani onnan. A mezőgazdasági termelés fejlesztéséért Részletesen elemezte a mezőgazdaság fejlesztésében elért jelentős változásokat, ugyanakkor hangoztatta: hazánkban a mezőgazdasági termelés fejlesztésének lehetőségei igen nagyok, adottságaink kiválóak, ezek azonban megközelítőleg sincsenek kihasználva. Az 1953 decemberi és az 1955 júniusi mezőgazdaságfejlesztésd határozatról szólva megállapította: Mivel a végrehajtás során a határozatban megszabott alapvető feltételeket nem biztosították, s a végrehajtás során megfelelő ellenőrzést sem az MDP vezetői, sem a kormány nem gyakoroltak, a megvalósítás jelentős részben elsikkadt, papíron maradt. A két nagyfontosságú mezőgazdasági határozat részleges megvalósításából azt a tanulságot kell levonnunk a jövőre nézve, hogy a pártnak és a kormánynak sokkal szigorúbban kell ellenőriznie az új, ezután meghozandó mezőgazdaságfejlesztési határozat végrehajtását. A párt a lakosság életszínvonalának, az ipari nyersanyagbázis és a mezőgazdasági export növelésének érdekében azt tartja helyesnek, ha a falu szocialista átalakításának szem előtt tartása és egyidejű megvalósítása mellett a forradalmi munkás-paraszt kormány a jövőben is a mezőgazdasági termelés fokozottabb fejlesztését tekinti egyik központi feladatnak. A mezőgazdasági iermelés fellendítésének kulcskérdése: belterjesebb gazdálkodás kialakítása, a termelési kultúra növelése. A belterjesség fogalmát nálunk elég széles körben helytelenül értelmezik. Jónéhányan mindjárt a tetejénél akarják kezdeni, s mint a tavalyi ősz elején megtartott Petőfi-köri vitában is, a belterjes mezőgazdaságot azonosítják a »Kert-Magyarországgal«. Ennek a hamis illúziókat kellő jelszónak kiadása nemcsak iarra volt jó, hogy elterelje a figyelmet az iparosításról, hanem a belterjes mezőgazdaság megteremtésének igazi feladatairól is. Hasonlóképpen helytelen a belterjesség azonosítása a munkaintenzitás növelésével. Ez helytelen, mert az egy holdra jutó kézi munka szükséglet növelése nem minden esetben azonos a belterjesség növelésével. Lenin a mezőgazdaság belterjességének fokát a következő tények alapján vizsgálta: 1. a megművelt egységnyi földterületre jutó munkaeszközök és gépek, 2. a trágyázás, 3. az állatállomány mennyisége és minősége, 4. az élő munka felhasználása, 5. a vetésterület szerkezete, 6. a művelési módszerek fejlettsége. A növénytermesztésben a belterjességre irányuló fejlesztés fő céljának kell tekinteni: az előbb említett tényezők úgy érvényesülienek, hogy az egységnyi művelt területen a termények minél nagyobb tömegét termeljük, az elérhető minél nagyobb jövedelmezőséggel. A továbbiakban e tényezők egyikmásikát vizsgálta meg közelebbről. A kenyérgabona termesztésben a vetésterületnek minden áron való növelése és erőltetése helyett -— elsősorban a talajerő utánpótlás biztosításával — a fő figyelmet a hozamok növelésére és a minőség javítására kell fordítani, aminek segítségével bizonyos idő múlva elérhetjük, hegy kisebb területről is saját erőből tudjuk megoldani az ország kenyérgabona ellátását. A szántóföldi növénytermesztésben olyan eltolódás kívánatos, megnövekedett állatállományunk szükségleteihez képest, hogy a jelenlegi 42,6 százalék helyeit a szántóterületnek mintegy 50—52 százalékán talcarmánynövényeket termesszünk. A sertés és szarvasmarha közti mai egészségtelen árarány megváltoztatása következtében a szarvasmarhatenyésztés várható fellendülése: a belterjesség felé való fordulás kulcskérdése. Énnek ebben az évben előreláthatóan meg lesznek a reális lehetőségei. Reáliá lehetőség nyílik arra, hogy ez év őszén a hízottsertés-árak számottevően kisebbek legyenek. Ilyen módon a szarvasmarha- és a sertésárak között volyan egészségesebb arány alakulhat ki, hogy az első osztályú és extrém hízott marha ára mintegy 70—75 százaléka legyen a hízott sertés átlagárának. A szarvasmarhatartás fellendülése egyben lehetővé teszi az islállotrágya-termelés fokozását, a kizsarolt földek talajerő utánpótlását, s ennek nyomán a hozamok növekedését mind a gabonafélék, mind az ipari növények termesztésében. A mezőgazdasági termelés belterjességének fokozásában igen nagy jelentősége van a gépesítésnek, különösen a szocialista szektorban. Ezután az istállótrágya és a műtrágya felhasználásáról szólt. Szükséges — hangoztatta a továbbiakban —. hogy a jövőben a mezőgazdaság fejlesztésére szánt beruházásokat a népgazdaság erőinek figyelembevételével erőteljesebben növeljük. Jó) tudjuk, hogy az ellenforradalom okozta súlyos károk következtében a soronkövetkező egy-két év alatt a mezőgazdaság is nagyon kevés beruházásra tarthat igényt. Ennek tudatában felhívjuk az egyéni és tsz-parasztok figyelmét, hogy a termelés korszerűsítését elsősorban saját anyagi eszközeikkel biztosítsák. Megemlítette Fehér elvtárs, hogy például a belvízrendezést, az elhanyagolt legelők, kutak, dűlő: rendbehozását a községek lakói saját erejükből oldják meg. akár úgy. hogy a községfejlesztési járulék keretében a költségek biztosítására külön pótadót vetnek ki. akár pedig úgy. hogy a községekben minden lakostól bizonyos mennyiségű közmunkát követelnek meg. Ezután azokról a kormányintézkedésekről tett említést, amelyek a gazdálkodási biztonság és a termelési kedv növelését célozzák. A dolgozó parasztok életszínvonalának alakulásáról szólva megemlítette, hogy a paraszti életszínvonal emelkedésének növekvő árutermelésen kell alapulnia. Meg kell követelni — hangsúlyozta —, hogy állampolgári, tehát adófizetési kötelezettségének mindenki maradéktalanul tegyen eleget. Ezt követően azt elemezte: hogyan veszi számba államunk gazdaságpolitikájában az értéktörvény követelményeit. — A begyűjtés megszűnésével — folytatta — a szabad árak rendszerében a múlthoz képest még jobban megnőtt az állam piacszabályozásának jelentősége. Fontos ez mindenekelőtt a munkásosztály szempontjából, amelynek ellátását nem lehet kitenni a vakon ható piaci ösztönösségnek. De érdeke a parasztságnak is, mint eladónak, mert nincs kitéve a nagyfokú áringadozás pusztító hatásának, amely a kapitalizmusban nagyon sokszor tönkretette egész évi fáradozásának gyümölcsét. (A beszéd befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.)
