Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-12 / 109. szám
7 , k.ÍL^m Kézimunkázzunk] Az alábbi két horgolásminfát nem azért közöljük, mert ritka és ismeretlen, Hanem azért, mert ismert, sokan megssinálták már, de sokan meg is szeretnék tanulni, mert mindkettő viszonylag könnyen készíthető és tetszetős. Mérete tetszés szerinti. Készítéséhez SO as Horgonv cérnát és 11-es, fafoglalatú horgolótűt használunk. Munkánkat egy 10 lánc-szemes körrel kezdjük, ebbe 1. sor: 24 kispálca, 2. sor: minden 2. kispálcára 1 nagypálca, közöttük három láncszem. 3. sor: minden 3 láncszemes lyukba 3 pálca, a nagypálcák tetejére 1 — 1 pálca stb. 4. sor: minden pálcára egy pálca. 5. sor: minden két pálcára 1 pálca, közöttük 3 láncszem stb. 6. sor: minden 2. lyuk szélső pálcáira 1 — 1 rjagypálca (a nagypályákat összehcrgoljuk az utolsó áthúzásnál), utána 12 láncszem, összesen 12 ívet horgolunk így, majd a 7. sorban minden 12 láncszemes ívben 4 kispálca és 1 pikó ismétlődik háromszor, A nagy csillagok közé összekötő csillagokat készítünk, melyeket 8 láncszemes körrel kezdünk, ebbe 1. sor: 12 láncszem, 2. sor: minden három kispálcára egy kispáica. közöttük 12 láncszem. 3. sor: a láncívekben 4 kispálca és 1 pikó, háromszor ismételve. A középső pikóval kötjük össze a csillagokat. 1. sor: 12 láncszemből kört horgolunk, rövid pálcákkal összefogva. 2. sor: 4 láncszem magasításának és azzal együtt 24 kétnáhajtásos pálca. 3. sor: 7 láncszem magasításának a harmadik szembe 1 egyráhajtásos pálca, 4 láncszem stb. (12 lyuknak kell lenni). 4. sor: 8 láncszem magasításának és minden lyukba 4 ötráhajtásos pálca, közben 7 láncszem. 5. sor: a 7 láncszembe 7 egyráhajtásos pálca. 3 láncszem, 7 egyráhajtásos pálca (utána a {övibe egy rövid pálcával leszúrni). A csillag pólóniníája: 1. sor: 8 láncszemből kör, rövid pálcával összefogva. 2. sor: 8 láncszem, a 3. szembe egyráhajtáso® pálcával, azután 5 láncszem a többi lyuk között. 3. sor: a lyukba 5 egybajtásos pálca, közepe felé feljebb húzva, 1 lánccal hozzáhorgolni a nagy csillag pikójához, rövidpálcával. 1 láncszem, 5 pálca és rövidpálca lyuksor pálcájához. A nagy csillag 5. sorába a 7 láncszemből az első egybajtásos pálcát egyszerre kell áthúzni, a 2., 3., 4-et kétezerre, az 5.. 6-at háromszorra. A pókmintia harmadik sorát is hasonlóan készítjük. Olcsón akar élni? Egyen mesterséges húst! Genovában az amerikai BatteUe Memorial Institute kísérleteket kezdett, hogy fillérekért műhúst állítson elő, s így olcsóbbá tegye a megélhetést. A több hónap óta folyó kísérletek eredményesen végződtek: a tudósoknak sikerült szintetikus proteint előállítanioik, amely magában foglalja a mészárszékek minden húsának tulajdonságait, jde csak egytizedébe kerül a rendes hús árának. A tudósok most azon fáradoznak, hogy műlisztet állítsanak elő. Az még nem derült ki, mikor kerül eladásra a műhús és a többi műeledel — A Világirodalmi Kiskönyvtár című népszerű sorozatban jelenik meg Romain Rolland magyarul még kiadatlan darabja, a «-Július 14.«. A mű Benedek Marcell kitűnő fordításában kerül kiadásra. Kívül, belül díszíti otthonunkat a virág Lakásunknak, házunk tájának legszebb dísze a virág. Ha lakásunkat kert veszi körül, ültessünk szép virágokat, most van az ideje, május közepén, mert a hónap első fele rendszerint (mint most is volt) hideg. S az előforduló fagyok tönkreteszik a korán kiültetett virágokat. A hónap első felében csak olyan növényt tegyünk ki a földbe, amelynek nem árt a fagy, gumója a földben van. Ilyenkor csak a dáhliát, eannát, gladiolust ültessük ki. Ha mégis kiültettünk már a fagyra érzékeny virágokat, akkor este, ha szokatlanul hűvös az idő, tegyünk a virágra papír-sapkát, borítsuk rá reggelig a virágcserepet. De mit csináljunk akkor, ha nincs kertünk? Akkor is tegyük széppé környezetünket virággal. Ültessünk virágot cserépbe, ablakba, s a* erkélyre virágee ládákba. Ide a legalkalmasabb a begonia, sarkantyú, petunia a késő őszig virágzó tátika, stb. Ne feledkezzünk meg az egész télen üresen álló vázákról, töltsük meg azokat virággal, vigyük a tavaszt, a szépet a lakásba. Mielőtt a virágot a vázába tesszük, száráról s'? пик le a leveleket, a szárvégekből pedig vágjunk le egy kicsit. A virágot úgy tiudjuk hoszszú ideig frissen tartani, ha a vizet naponta megújítjuk, a szárából mindig vágjunk egy kicsit. De tehetünk a vízbe faszéntönmelóket és kevés sót is, ez is hosszabbítja a virágok életét. Akár mezei, akár kerti virágot kívánunk a vázába tenni, ügyeljünk az összeválogatásra, színekre s az elrendezésre. Kőből készül a ruha A phenjani ipari és mezőgazdasági kiállítás látogatói nemrég érdekes kiállítási tárgyakat tekintettek meg. Úgy tűnt, hogy az asztalokra közönséges gyapjú-holmit, sapkákat, pulóvereket raktak ki. s mindenki meglepetéssel vette tudomásul, hogy e gyönyörű cikkeket nem gyapjúból, hanem kőből készítették. Igen, igen, közönséges mészkőből. A koreai vegyiipari minisztérium központi tudományos kutatóintézetének munkatársai sokat dolgoztak ki Li Szin Gi akadémikus vezetésével, míg rájöttek, hogyan lehet kalciumkarbidból szintetikus fonalat előállítani. Az eredmény azonban megérte a fáradságot! A szintetikus kalciumikarbid fonálból természetes fonál hozzáadása nélkül gyárthatók szövetek. Az ilyen szövetekből készült fehérnemű és felsőruha könnyű és elegáns, sokkal tartósabb és sokkal olcsóbb a gyapjúszövetnél. Egyelőre mégcsak laboratóriumban készítik e szintetikus fonalat, de Hinnam városban rövidesen felépül egy hatalmas gyár. Itt gyártják majd kőből a világ első »-gyapjúszöveteit-“. — Ah — mondta nekem az elragadó Bernáthné egy napon — jó történt velem Velencében, a Lidón. — Mondja el, aszszonyom, mondja el, sürgettem. — Elmondom, de megígéri, hogy nem írja meg, mert egy kicsit pikáns. — Megígérem. — És ha megírja, a nevemet nem említi. — Azt is megígértem. És ha mégis megemlítené. hát egy pár kedves jelző kíséretében teszi? — Úgy van. — Akkor hallgasson ide. Egy szép napon gyönyörű fekete nő érkezett a Lidóra. Hogy milyen gyönyörű, azt csak akkor láttuk, amikor belépett a tengerbe. Magas volt és karcsú, fenséges idomokkal TRIKÓ Heltai Jenő: úgy úszott, mint egy isten, úgy bukott, mint egy angyal, úgy mosolygott mint egy ördög és a trikója... — Asszonyom, aszszonyom!... — Hozzátartozik a dologhoz. A trikója szédítő volt. A férfiak úgy bámultak rá, mint az ígéret hölgyére... — Földjére? — Hölgyére. Mi nők pukkadtunk De azért mi is bámultuk addig, amíg felfedeztünk rajta valamit. Fölfedeztük, hogy a trikója egy helyen kiszakadt. — Ah! — Sőt aihhh! Úgy látszik a hölgynek erről sejtelme sem volt, mert fenséges derűjét misem zavarta. Bár nem rokonszenveztünk vele, mégsem hagyhattuk ilyen kínos helyzetben. Végre is asszonyok vagyunk mindannyian, nem igaz? — Csalás! Ennélfogva, néhány jóindulatú nő megbízásából és mint kitűnő úszó, oda úsztam hozzá és figyelmeztettem arra, hogy a különben szép bőréből többet árul el, mint amennyire’ tudomása van. A íekere hölgy bájos zavai 1 a jő' • és hálásan megköszönte a figyel mozietést. Rögtön távozót!: a tengerből. Fz délelőtt történt. Délután már egész új trikóban jelent meg. Képzelheti mennyire megbámultuk. Addig bámultuk, míg ezen a trikón is felfedeztünk egy szakadást, még pedig jóval nagyobbat, mint az előbbin. Ah! Sőt ahhhh! Természetesen megint figyelmeztettem. Mtegint meg köszönte, de m ist már valamivel idegesebben. »Meg fogom parancsolni a szobalánynak« — mondta —, »h6gy az öszszes trikóimat igazítsa meg«. És este láttam a szobalányt, ahbgy vagy tizenöt fürdőkosztümmel a hóna alatt viszszavonul a szobájába. Megszólítottam: »A szép fekete asszony trikói?« »Igen« —• mosolygott a szobalány. — Sok dolgom lesz velük.« »Amíg megvarrja« — mondom én. j »Nem« — felelte 6 — »amíg lyukakat szakítok beléjük.«! (Folytatás az előző oldalról.) átlátszóvá vált, úgy fetrengett ebben a világosságban, mint porban a giliszta. Ám, lassan, sok keserű nap után átesett a krízisen. Elhatározta, hogy ha eddig megtartotta magának gyalázatos titkát, akkor már örökre magába zárja. Lassan, lassan lábadozva tapogatódzott egy fogalom felé, amelyet bár sejtett, de lanitás híjján nem találhatott meg egyik napról a másikra. A világszemlélete megváltozott, keserű kifakadásai voltaic, gúnyos, csípős lett minden szava. Ha hozzátartozói kedve ellenére beszéltek vele, otthogyta őket, velük nem vitatkozott. Egyelőre még velük nem, de nem is tudott volna vitába szállni, hiszen felkészületlen volt, csak a lelke mélyén fortyogott a keserű harag, a békétlenség. Ebben az időben előlopta nagyapja szeikrényéből a nagy könyveket és titokban olvasni kezdett. Azideig nem érdekelte más olvasmány, csak ami vallásos témájú volt. Most rávetette magát nagyapja értékes könyveire és szomjasan olvasta őket. Ezeknek a könyveknek volt köszönhető, hogy az ár fölé lassan híd kezdett emelkedni. Mila tapogatódzva botorkálni kezdett egy hitelesebb, egy kézzelfoghatóbb életfelfogás felé. Nem mintha máról holnapra materiális képekben szemlélte volna a világot, nem, de levetkőzte magáról bátran és erőszakosan a rákényszerített felfogást és önmaga kereste, kutatta fáradhatatlanul azt a tényt, amely legközelebb áll a valósághoz. így okoskodott: — Én parancsok szerint éltem, a legtisztességesebben. Miért engedte meg a teremtő, hogy ilyen gyalázatba essem? S miért nem bünteti szolgálóját ezért a szörnyű bűnért. Bűn... bűn... bűn ... Mi a bűn voltaképpen? Hányféleképpen lehet magyarázni és mennyi mentség van rá!, í 1 / örtént egy alkonyaikor, Я ) midőn varrónőjétől igyekezett hazafelé. Amint elhaladt a templom előtt, erős vágyat érzett, 'hogy belépjen néhány percre. De ez a vágyódás csak pillanatig tartott s utána nyomban úgy érezte, hogy nem talál többé ott benn enyhülést, vigasztalást. Leszegett fejjel lódult tovább és majdnem összeütközött a káplánnal, aki az iskola felől jött a plébánia felé. A szégyenteljes eset óta nem találkoztak. Most megtorpantak és riadtan, kétségbeesetten meredtek egymás arcába. Mila látta, hogy a szép káplánnak csak az árnyéka áll előtte. Arca a régi életerő helyett színtelen, beesett volt. A lány mindezt nem tudta mire magyarázni. Ott álltak tikfcadt torokkal s megkövültén szemlélték egymáson a kínlódás nyomait. — Mila — szólalt meg a pap, mikor látta a lány mozdulatán, hogy el akar szaladni — irtózatos lelkiismeretfurdalás gyötör... Nem kérek tőled bocsánatot. Az én vétkem megbocsáthatatlan. Csak azt akarom mondani, hogy ha úgy kívánod, elmegyek innen, hogy templomba járhass. Mila ... Istenedet miattam meg ne tagadd. — Nekem már nincs Istenem, válaszolta a lány, fakó, színtelen hangon. — Nem beszélhetsz így, Mila. Miattam mondod ezt?-—• Mila csak némán lehajtotta a fejét. — Rettenetes — nyöszörögte a káplán, majd siralmas hangon kérlelni kezdte a lányt: — Gyere, menjünk be és imádkozzunk ... és a templom felé intett. Gyere, imádkozzunk, talán megkönnyebbülünk.... — Én már többé imádkozni nem tudok, mivel nem 'hiszek — mondta mélabúsan s ingatta szép fejét. Majd felsóhajtott és keservesen kifakadt: — Pedig olyan végtelen jó volt hinni! —I Gazember vagyok. Az. De jó, hogy tudom, különben még most is az agyamon terpeszkedne az a butító köd. így legalább tudom, hogy maguk kicsodák. — Mila, szisszent fel a pap és ijedten tiltakozott: — Ami történt, azt nem lehet általánosítani. Én gazer»ber vagyok. — Az hát. De én hallgattam róla. — Hosszú ideig nézte a feldúlt papot és tekintetébe lassan gúny költözött. Mikor megszólalt, hangja kemény volt, éles, szinte metszett: — Én csak jó istent ismertem és gonosz ördögöt. Most azonban úgy tűnik nekem, hogy az én esetemben — talán csak játékos kedvből — ők ketten szerepet cseréltek. Isteni cinizmus! Milyen felséges szórakozás lehetett számára, hogy szent emberét rámszabadította. Mila, — jajdult fel fájdalmas nyöszörgéssel a káplán és ismét a templomba hívta a lányt. — Gyere be a templomba. Csak rnég egyszer gyere be oda az oltár elé... s Ott imádkozni fogunk és ott mindent meggyónok neked ... mindent ... Mila, bár józan esze tiltakozott — megindult a káplán mellett a templom felé. Hirtelen olyan megbocsáthatnékja támadt, mivelhogy olyan kifacsart citromnak látta a papot. Ment mellette, vitték a lábai és olyan furcsán érezte magát. A pap csendesen kinyitotta előtte az ajtót és előre bocsátotta. Beléptek a hűvös, gyertyaszagú szentélybe, ahol félhomály, néma csend és virágillat fogadta őket. Nesztelen léptekkel osontak a főoltár felé és ott a káplán letérdelt. Mila állva maradt és borzongva nézett az örökmécsestől megvilágított, kísérteties főoltárképre. Ott állt és nem jutott eszébe egyetlen fohász sem, fogai vacogni kezdtek a félelemtől, s már bánta, hogy bement. Éppen el kart iramodni, amikor látta, hogy az áhítatosan imádkozó káplán keresztet vet. A káplán miután befejezte imáját, nagyot fohászkodott, aztán csendesen beszélni kezdett. Míg beszélt, nem nézett a lányra. — Már csak árnyéka vagyok önmagámnak... Te is látod, azért is jöttél ide be velem. Pedig gyűlölsz te engem halálosan. Mila, köszönöm, hogy arról, ami történt, nem beszéltél senkinek. Csodálatosan nagy vagy előttem és ... én nem tehetek róla, hogy végzetesen szeretlek — suttogta fojtottan, kínlódva. De ne hidd, hogy ezért én bárki másnál rosszabb vagyok. Minden vallásbeli pap házasodhat, csak mi nem. És én téged végtelenül szeretlek, Mila. Nehogy elszaladj, hallgass végig. Hogy megszabaduljak némileg kínjaimtól, elmegyek innen valahová ... Mila ott ált mögötte és csodálkozva nézett rá: ■— Miért lett éppen pap, ha nem tud a követelmények szerint élni? — Nem én akartam, Mila. Anyám utolsó kívánsága volt a halálos ágyán, s teljesíteni kellett. Nem is volt addig baj, amíg te nem jöttél. Most boldogtalan vagyok é.i és boldogtalanná tettelek téged. De én... látok egy megoldást, Mila... egyetlen egyet. De te gyűlölsz engem én... Percekig kínos csend állt be közéjük. — Én itt tovább — suttogott maga elé a káplán — nem tudnám teljesíteni kötelességemet, úgy érzem, hogy csalás, hazúgság minden szavam. A megoldás az lenne, Mila — fordult most a lány felé és az arcába nézett, — ha... én kivetkeznék és feleségül vennélek téged. — Ah, kiáltott fel a lány meglepetten. — Igen, igen, de te gyűlölsz engem és nem kérhetlek erre. Mila! zokogott fel és megragadta a lány 'két kezét és az arcára vonta kétségbeesetten. Ott térdepelt előtte a sötétedő templomban és fájdalmasan zokogott. Mila. Nézz rám kedvesem! Nézd... A külsőm mindent elárul neked. Irtózatos az én lelkiismeretfurdalásom... s ha lehetséges, úgy felejtsd el azt a vadállatot, aki úgy elbánt veled. Ha velem jönnél, elmennénk innen messzire és ott élnénk... egyszer talán még boldogan is. Megszöknénk innen, nem törődnénk az emberekkel, s úgy élnénk, ahogy nekünk tetszik. Mila, mondd, eljönnél velem? — Míg tőrbeesetten könyörgött, átfogta a lány térdét, szinte nem is tudta, hogy mit tesz. fÉ/i '!a ott állt előtte bó- Я/в dultan, szíve rendetlef lenül dobogott, keze, lába reszketett a felindultságtól. Bénultan tűrte a káplán görcsös ölelését térdein, nem volt ereje lefejteni magáról karjait. Fejében ezerféle gondolat kavargott, nem tudott hirtelen semmit sem válaszolni, teljesen megzavarodott. S akkor, ahogyan ott félig aléltan álldogált, megmozdult testében a piciny kis élet és az magához térítette kábulatából. Olyan volt ez az érzés, mint mikor bársonyon végigsimít a kéz, alig érezhető, de Mila tudta mit jelent, hiszen már többször is érezte. Hirtelen megfázkódott, lerázta magáról a zsibbasztó rémületet, s már tárgyilagos közönnyel elemezte helyzetét: — Rettenetes lesz a sorsom, ha otthon kitudódik. Világra kell hoznom egy olyan életet, amely gyalázatban fogantatbtt... Gyermekem lesz ... Hogyan nevelem fel? Tudok-e gyalázat nélküli életet biztosítani neki? [.. Majd dolgozni fogok valahol.[.. — Mila, velem jössz? — kérdezte a káplán, hangjában tétova reménykedéssel. Ez a hang végképp magához térítette a lányt. Határozott mozdulattal kitérte magát a csimpaszkodó karok közül. Felülről, szinte sajnálkozva nézte áz embert, s nyugodt, határozott hangon megszólalt: — Nem megyek... Sarkon fordult és gyors léptekkel elhagyta a templomot.
