Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-10 / 83. szám

4 SOMOGYORSZAG Szerda, 1957. ápriiis 10.

I. rész

Felfelé ível a Molnár család úta a negyvenes évek elején. A falu lözepén megbúvó ódon, ősi kocsma lúsás bevételt hozott gazdájának, s nár készülnek is a tervek: a falu egszélső, a kövesút mentén fekvő >ortáján új házat, új kocsmát nyitlak, de még milyent! Kocsma lesz, szép, tágas táncteremmel, aztán füriővel, mozival, húsfeldogozó üzemnél. A cséplőgép, no meg a munkások keresik a temérdek kenyérnekfalót. Ha valaki megszorul, hát szívesen »kisegítik« őt gabonából újig. Az abrak, a gépkereset, árpa »b, meg kell a nagy sereg disznóíak. Haj, milyen ólat építtetett Molnár úr a disznójainak. Sok szegény embernek a lakása sem volt különb azokban az ínséges időkben. A traktor az természetesen szántani fog a parasztoknak, s majd összejön egy kis földbirtok is, amolyan száz-kétszázholdas. Persze nem máról holnapra, hanem idővel. Molnáréknak szép reményeik, ábrándjaik voltak, s kezdtek beteljesedni. A ház, a kocsma a különböző termekkel már állt, megvolt a tégla a többi építkezéshez is. »A mi ütünk felfelé vezet, lábaink alá tiporjuk a falut« — így a Molnár család.

II. rész,

amelyben a csalódások kezdődnek

Jön a háború, a felszabadulás, s ahogy halad az idő, úgy érik ámulatok, csalódások a hevesvérű Molnár családot. A kocsma még megy, de vajmi kevés remény mutatkozik, hogy a melléképületek is elkészülnek. S egyszeresük miről hallanak? Hogy államosítják a traktort, a cséplőgépet, hogy nemsokára be kell csukni a kocsmát. Hót ez mégis csak lehetetlenség! Mit, hogy nem alapozhatnak egy kis birtokra sem? Hát dologból kell megélni két utóduknak? Füstbe szállt a terv, a mesés vagyon. Bizony, bizony derékba törtek a szépen induló tervek, elharapta őket ez a »nekik nem kell« demokrácia. A ház azért megmaradt, igaz, nem tudják a célnak megfelelően kihasználni, de azért csak maradjon, nem kell feladni a reményt, hátha...

III. rész, amelyben újra felvirradni vélik napjukat

Kezdődik ez nem később, mint 1953. októberének huszonharmadik napjával. Végre, csakhogy kirob-Mit takar a szövetkezeti cégér ?

bánt a forradalom, az ő forradalmuk. Most aztán minden kezdődik elölről: megépül a régi terv szerint a mozi, a fürdő, lesz traktor is, meg cséplőgép is, megnyílhat újból a kocsma, a drága pénzen felépült, s eddig kihasználatlanul álló, kipingált falu kocsma, s a láncterem... Hej, de szépen kacsint le rájuk a kék ég. de szép idők következnek ... így újjongott örömében a család, de különösképpen az idősebb és itthonmaradt sarjadék, az ifjabb Molnár Ferenc. Most aztán ő megmutatja erejét, fényét, tehetségét s elindult híveket keresni magának Rácegresen 'tüntetést szervez, s felvonul velük Magyaratádra. Ki lenne más az élen, ha nem ő, természetesen ő diktálja a jelszavakat is a kiabálóknak. Maga köré igyekszik tömöríteni az ifjúságot, hiszen ő a leghivatottabb erre, nemsokára negyven éves lesz. Élet jelt ad magáról a család ifjabbik sarja is. Gyula, aki időközben Pestre költözött, ott keresett állást magának. Nagy teherkocsi állt meg az atyai ház előtt és furcsa nagy csomagokat raktak le róla. Mi lehetett benne? Később a karhatalmisták fényt derítettek reá. Budapestről származó áruk halmazában egy vadonatúj Pannónia motorkerékpárt, 23 rend öltönyt és mintegy hetven palack különféle szeszesitalt találtak. Honnan származnak ezek? Nem kell túlságosan törni a fejet, hogy kitaláljuk. No, de ez csak aféle mellékkörülmény. A család vérébe ivódott »szerzési mániáról, jó erkölcséről« bizonykodik. Nem hagynak ők kezük ügyéből kárbaveszni egyetlen megfogható fillért sem. Feltalálta magát »gazdasági« téren is az ifjabb Molnár Ferenc. De erről regéljen inkább

о IV. rész, amelyben Molnár mint kereskedő, üzér lép fel

1956. október 23.-a után következett egy új dátum is: 1956. november 4.-e, amely végleg eldöntötte és tudomásukra adta Molmáréknak, hogy traktoruk, cséplőgépük nem lesz, s a kocsmából, moziból sem lesz semmi. Oda a reményük. Nem oda azonban Molnár! Felcsapott - és megint a »falu érdekében« borjúkereskedőnek. Olcsó áron felvásárolta a borjúkat a gazdáktól, s a húst a szövetkezetben kimérte kilónként tizenhét-tizennyolc forintért. Ugyan kinek árt ő ezzel, hogy egy kis pénzhez jut. Az a fontos, hogy jó boltot csináljon. És csinált. Ám erről inkább a felek beszéljenek. Mózs Eszter Kossuth Lajos utcai lakos: »Háromhetes korában vitte el tőlem Molnár Feri a borjút, csalódtam, nagyon becsapódtam. Kétszáznyolcvanat ígért érte, végül háromszázat adott. Mi az akkora borjúért? Hallottam másoktól, hogy a borjú egyetlen combjáért száz forintnál többet fizetett egy nagyréti ember. Négyszáz forintot biztos keresett rajta, pedig megelégédhetett volna eggyel is. De hát szabadulnom kellett a borjútól, mert az anyjának se volt takarmány. De ugye ebből senkinek se lesz baja?« — mondja.

Papp Józseftől is, aki a Petőfi utcában lakik, ilyen potom pénzért vette meg a borjút Molnár. A Keszthelyi-féle volt hentesboltban mérte ki tizenhat forintért. A felvásárlási és az eladási ár közti 400—500 forintos nyereség kinek va zsebébe bújt? Nem a gazdákéba.; Míg januárban és jóllehet előtte is teljesen önállóan kereskedett, februárban már szükségét látta egy fedőszervnek. Mi más lett volna jobb, mint a földművesszövetkezet?

Jött a rejtelmes üzenet a szerkesztőségbe: »Jöjjenek ki, nézzék meg, szabad-e ezt csinálni, vagy visszatért a régi kupec szellem? A Molnárok, a kupecek ismét úgy csaphatják be a parasztokat, ahogy akarják?« A levél végén egy megjegyzés: »Vigyázzanak, nehogy átdobják magukat, mert a Molnár okos ember és össze van fonódva a szövetkezettel, egyébként minden héten vagdossák a borjúkat, noha se rendes húskimérő helyiség, se működési engedély nincs ehhez a földművesszövetkezetnek« — olvastuk a levélben.

Pályázati felhívás

A Somogy megyei Tanács Művelődési Osztálya, a Rippl-Rónai Múzeum, a TTIT megyei szervezete és a Somogy megyei fotószakkörök munkaközössége nagyszabású

fényképkiállítást

rendez. A kiállítás 1957. május 25- től június 10-ig tart, színhelye a Rippl-Rónai Múzeum.

A kiállításon való részvétel feltételei a következők:

1 A kiállításon részt vehet min-*-• den Somogy megyében lakó amatőr és hivatásos fényképész.

‘У Minden részvevő az alábbi csoportokban indulhat: .

I. Legfeljebb 6 db 18x24 cm-es, vagy 24x30 cm-es fekete-fehér papírkép;

II. Legfeljebb 6 db 9x12 cm-es, vagy 13x18 cm-es színes papírkép;

III. Legfeljebb 10 db színes diapozitív kép 5x5 cm-es keretben.

Az I. és II. csoportban minden beküldött képről egy-egy 9x12 cm-es másolatot kell mellékelni az emlékalbum számára.

3 Minden beküldött kép hátlap• ján feltüntetendő* a kép címe, a szerző neve és pontos lakcíme.

Л A kiállításra kerülő képeket a rendezőbizottság által felkért budapesti szakember választja ki, s egyúttal elvégzi a képek elbírálását és a díjak odaítélését is.

Г Kiosztásra kerül: Az első cso*-*• portban egy első, két második, három harmadik díj és öt oklevél.

A második csoportban egy első, egy második, egy harmadik díj.

A harmadik csoportban egy első, egy második, egy harmadik díj.

Ezen kívül díjazásban részesül a három legjobb diákfotó is.

/, A képek beküldésének határideje: 1957. május 11. Cím: Somogy megyei Tanács VB Művelődési Osztály, népművelési csoport.

H Nevezési díj pályázónként 5 • • forint, melyet a képekkel együtt kell eljuttatni a Megyei Tanács VB Titkárság hitelszámla: 743 008—823. számú biankó csekklappal.

О A kiállításra beküldött képek mindegyike viszakerül tulajdonosához. A képek katalógusban, illetve sajtó útján való közlésének jogát fenntartja a rendezőség.

Q A diákok nem fizetnek nevezési díjat.

I Q Nevezési lapok április 10-tól igényelhetők a Lenin utcai OFOTÉRT-boltban.

Kimentünk. Hát mit mondanak a földművesszövetkezetiek? — Hány borjút vágtak le az idén — kérdjük tőlük. Farkas Gyuláné pénztáros: »Hát sokat, minden vasárnap egyet.« Fehér Géza üzemágas mintegy helyreigazításként: »Nem vasárnap, hanem szombaton.« Bertalan Sándor ügyvezető: »Csak kényszervágott állatok húsát mértük ki.« Ám kényszervágási engedélynek nyomát sem mutatták. Az elszámolásról egy Molnár által kiállított [ feljegyzést mutat. Elszámolás a könyvelésben azonban csak négy borjúvágásról van, holott a falu népének tudomása szerint is minden vasárnap mértek borjúhúst. Február óta pedig négynél több ünnepnap volt. Kiderült, hogy sem a Mózs-, sem a Papp-féle borjúügyletről nincs okmány a szövetkezetnél. Nem is tudnak róla. Pedig szentigaz, hogy éppen Molnár vásárolta meg tőlük és 6 is mérte ki a húst. Az is való tény, hogy a földművesszövetkezetnek máig sincs működési engedélye, s hogy az okmányon szereplő borjak nem lábtörés, sem egyéb betegség miatt kerültek kés alá, azt leginkább a gazdák tudják tanúsítani. Például Nagy Gyula is. Más baja nem volt a nemrég levágott borjának, minthogy bika volt az ivara. Ilyet pedig — meg tudtuk az illetékeseknél — csak az állatforgalmi vállalattól vásárolhat a földművesszövetkezet. S ami a kalmárkodást illeti: a

borjakat mérés nélkül, nem más. mint Molnár Ferenc alkudja ki, — ha ugyan alkunak lehet nevezni egyoldalú feltételszabását — s ő viszi el, minden ellenőrzés nélkül levágja. kiméri a húst, végül pedig anynyit vet papírra, amennyit akar. Jószívűen csak 40 forintot kér egy borjú levágásáért és kiméréséért. (Amennyivel több megmarad neki.)

Hogyan lehet a szövetkezet voze-’ tősége ilyen felelőtlen és miért játszik Molnár kezére! Mert a valóság ez: Molnár megvesz egy borjút, mondjuk négyszáz forintért, s amikor kiméri a húst és megállapítja, hogy a bevétel nyolcszáz forint, egész biztos, hogy a papírra nem a valóságot írja, hanem ennél jóval kevesebbet, a nyereséget pedig elteszi... Kétségkívül sok igazság rejlik tehát a magyaratádi panaszok mélyén. Valami bűzlik... Jóllehet Molnár nagyon biztosnak érzi magát mostanában, hiszen a szövetkezeti cégér megvédi... De meddig? Erre kérnek feleletet a becsületes emberek és mi is. Reméljük az igazságtétel nem sokáig várat magára.

— a f —

Amolyan tudós-féle ember

Ezt a tömör jellemzést adták Mihóka Jánosról, a kadarkuti tanácsnál. No, meg arra figyelmeztettek: a félreértés elkerülése végett írjam oda a neve után, hogy »vörös«, mivel hasonló nevű több is van a faluban. Ennél többet csak személyes megismerkedésünk után tudtam meg róla.

Éppen a mezőre igyekezett kocsival. amikor , megleltem. Szelíden barátságosan mért végig tekintetével, s feltessékelt maga mellé az ülésdeszkára. A kocsiderékban csíráztatott burgonyával megrakott deszkalódák voltak egymásra pakolva. Zötyögve gördült velünk a kocsi a kövesúton a párnás testű, deres kanca nyomában. De hamarosan rátértünk a szederfákkal Övezett dülőútra, amelyen már halkabb zörgéssel gurultak a kerekek. így aztán könnyen megértettük egymás szavát...

— Szép ez a csíráztatott burgonya kezdtem a beszélgetést.

— Ez szebb, mint a mi vetőburgonyánk — mondta — mert ez szabolcsi. .. harminc mázsát hozattam.

Hány holdon termeli?

— Idén csak négyezer négyszögölön. .. Tavaly hatezer öl volt és nem dicsekvésből mondom, jól fizetett; ötvennyolc ezer forintot kaptam új burgonyáért. Az idén niás veteménynek is kell a föld.

— Hány hold a szántója?

— összesen tíz... De elég is ez az én erőm.höz, mert találunk ebben munkát ötödmagunknak, ha az ember ilyen növényeket termel...

— Mit termel még? ...

— Hát amit ez a talaj a legjobban elfogad, .. Mert tudja, nem mindegy ám, hogy hol, mit termelünk. Ki kell hasznáXni a földet... No persze, csak akkor tehetjük ezt, ha meg is adjuk, amit a föld elvár tölünk. Nézze csak — mutat az úttól jobbra — úgy nem szabad bánni a földdel, mint az egyik földszomszédom. Még ilyenkor is szántatlan a tavalyi kukoHcatöldje. Megsínyli azt a termés, akármit vet bele. Igaz, az ősszel én sem fejeztem be a mélyszántást, de tavasszal mihelyt

IE©g*ystii juthatnánk előbbre ?

Beszélgetés Mihóka János kadarkúti kösépparasxttal

pirkadt a föld, azonnal hozzáfogtam. .. S én a négyezer öl burgonya alá kivittem 31 vontató istállótrágyát, amit másnap le is szántottam. Sok trágyát adok a földnek, mert megkívánja... Hanem, hogy arra feleljek, amit kérdezett, hát elmondom. Nekem most van 3600 négyszögölön télisalátám. Ez hamarosan piacra kerül. Ugyanebbe a földbe és még hozzá veszek annyit, hogy 5.000 öl legyen, paprikát ültetünk. Az újkrumpli után pedig 2.000 ölön rövid tenyészidejű uborkát termelek. Gabonafélénk csupán két és fél hold van.

Nem kevés ez a gabonavetés?

— Nézze kérem, ha mi tényleg fel akarjuk virágoztatni a magyar mezőgazdaságot., kikkor azt kell termelnünk, amiből több és jobb terem, amiért a külföldi piacon jó pénzt kapunk. Nem állítom, hogy a magyar föld nem termi meg az ország kenyerét, ha jól műveljük a talajt... De én tudom azt is, hogy a mi uborkánk ízletesebb, mint például a svájciaké. Es bár Svájcban is megterem az uborka, de szívesen vesznek tőlünk azok, mert a miénk jobb s értékes importárut kapunk érte tőlük... A másik dolog pedig, hogy nagyon okosan teszi a mostani kormány, hogy nem köti meg a paraszt kezét a termelésben, mert ezen a homokos talajon hiába akarnék én sok búzát termelni. Más egyébből viszont sok terem. Nagyon helyes elgondolása az is a kormánynak, hogy valóban a Kert-Maqyarország felvirágoztatására biztat és segít bennünket. Mert megterem itt a magyar földön a búzától a zöldségféléken, a gyümölcsféléken át sok minden. Lehet itt takarmányt termelni, s jó állatokat tenyészteni is. És én mondom, hogy ami még a legfontosabb, a parasztságnak a kedve, a törekvése is nagyobb, mint azelőtt. Én nem sajnálom a befektetést a jó termeléshez. Nemrég vettem ötven melegágyl ablakot hat és félezer forintért. A burgonyacsíráztatáshoz szükséges ládákért ezer forint használati díjat fizetek. Most adtam el két tehenet s hármat akarok venni, de érdemeseket. És még van egy kis tartalék pénzem is. Ruhánk, lábbelink is van szépen. Futna tehát az erőnkből kisgép vásárlására is.

És nem tudnak venni?...

— Sajnos, amilyenre én gondolok, olyant nem. Mert én nem az ekét, vetőöépet, szecskát gondolom...

Hanem?.

— Valami kisebbfajta mezőgazdasági universál gép kellene nekem. Őszintén mondom, hogy ez az általános kívánalom a parasztság részéről. Lehet, hogy a politikusok ezt ellenzik valami távolabbi cél miatt... De én így látom: ilyen mezőgazdasági munkaeszközökkel, amilyenekkel az öregapánk dolgozott, nem juthatunk előre. Nézzen körül a mezőn. Alig látni fiatalt... A mai parasztfiatalok nem szívesen vállalják már azt, amit mi és apáink. És sok igazságuk- van. Nem szívesen gyalogolok én sem 20 kilométert, míg egy hold földet elmunkálok. De a mai parasztfiatalok még úgy sem... Megkeresik a módját, hogy valahogyan a város közelébe kerüljenek. S biztos vagyok benne, ha egy parasztgyereknek nem az ekeszarva és a kasza nyele, hanem egy kis universál mezőgazdasági kisgép kormánykereke kerülne a kezébe, nem hagyná el olyan könnyen faluját. Tudom én, hogy az állam sokat segít a mezőgazdaságnak, a parasztságnak, de még mindig igen fáradságos a munkánk és drágán termelünk. Drágán, mert a jelenlegi munkaeszközeinkkel nem lehet másképpen.

Igaz, hogy a gépállomások tudnak segíteni, de nem győzik kielégíteni a parasztságot — folytatja. — Már pedig olcspbban termelni csakis a termelési eszközeink korszerűsítése, a termelés szakszerűbbé tétele révén lehetséges. Csak egy példát hadd mondjak el. Ha nekem volna egy kis universál gépem, én azt akkor használnám, amikor nekem a legfontosabb. Nyáron, ha azzal aratnám a két és fél hold gabonámat, akkor egy nap alatt befejezném az aratást és így egy éjszaka lebuktatnám a tarlót, nem száradna ki a föld. A trágyái nem kellene a parasztnak hetekig hordozgatni, hanem еду-két nap alatt végezne vele. Mert tudja, hogy micsoda kár, ha elpárolog az istállótrágya tápereje? Óriási... Nézzen csak oda, ott vannak azon a földön már öt napja azok a trágyakupacok. Most, amikor süt a nap, fúj a szél, mit ér az már a földnek. Akár a szalma, olyan lesz, mire a talajba kerül. Nem kellene más csak legalább azt engednék meg, hogy ötenhatan, ilyen gazdák mint én, társasán vehetnénk egy kis universálgépet. Kölcsönre nem tartanánk igényt az államtól, mi be is hozatnánk külföldről a saját költségünkön, ha az országban ilyen gépet nem tudnának gyártani, csak engednék. Tudja, hogy fellendítenénk a termelést és micsoda gazdaggá tennénk az országot... Nem versenyezhetne velünk a nyugat sokáig, én azt hiszem. Mert mi, magyar parasztok sokra vagyunk képesek.

Elhallgatott s rövid gondolkodás után tovább fűzte a szót.

— Attól nem kell tartani a politikusoknak, hogy ha az egyéni paraszt gépeket vásárolhat, akkor nem épül fel a szocializmus a falun. Az egyéni paraszt, ha géppel dolgozna, műveltebb lenne, és előbb hozzáállna a táblás termeléshez is. Mert ha társulva vennénk gépet, akkor azon lennénk, hogy lehetőleg kis parcelláink is közelebb kerüljenek egymáshoz. De addig is meg kell szaporítanunk az ország termelését, míg nem lesz mindenütt szövetkezet. Addig is jobban jövedelmeztetni kell a mezőgazdaságot, mint azelőtt.

— És itt van a szarvasmarhatenyésztés — sorolja tovább. — Hát nem akadok érdemes tehenekre, amilyeneket venni szeretnék. Olyan tehenet nem tartok, amelyik csak éppen a jószágállomány létszámát szaporítja, de a tejet csak csöpögteti. Nekünk elsősorban a tejtermelést kell javítanunk. De ehhez jó egyedek kellenek. Voltam én Gollében egy állattenyésztési ankéton, ahol azt mondta egy pesti előadó, hogy nagyon jó fajta a magyar tarka szarvasjószág. Én azt vitattam, hogy jó, ahol jó, de sajnos, a mi magyar tarka fajtánk гфп elkorcsosodott. A jó tehenet nem igen adják el a gazdák. De engedné meg az állam, hogy például hozhatnánk be Svájcból tehenet. Mi olyan terményt, vagy annyi pénzt adnánk érte a svájciaknak, amilyent, vagy amennyit kérnének. Azt mondják, nem nagy tejű a svájci tehén. Van azok között olyan, hogy csak úgy döntené a tejet, ha a mi jó takarmányainkon élne. Én akár személyesen elmennék Svájcba, s annyit hoznék onnan, ahány kell a községünkbe. Meg tudnánk ezt szervezni és le tudnánk bonyolítani saját költségünkön. Az államnak semmi kockázata sem lenne. Azt hiszem jo lenne ezekben a dolgokban segíteni a mi kormányunknak... A lehetőség szerint...

Ekkorra már vissxakocsili fiztunk Mihókáék portájára, s a gazda még tovább gombolyította volna a beszéd fonalát, ha nagyobbik lánya nem csitítja:

— Ugyan édesapám, ne mondjon már semmit... Még baja lehet miatta.

— Attól sose féljen — vigasztaltam a fiatalasszonyt, mert Mihóka bácsinak is joga van elmondani a véleményét... És nem hiábavalóságokról beszélt. Szavaiból a mezőgazdasági termelés sorsával való őszinte törődés csengett ki.

SZŰCS FERENC