Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-09 / 82. szám

Kedd, 1957. április 9. _ ................................SOMOGYORSZAG_______________________________________________________________________________ Hagyolib figyelmet ferditsaaah üzemeink a mnnkaköriiimények megjavítására Hogy ma a munkásság jobban él, mint a múltban, az nemcsak a ma­gasabb bérekből állapítható meg. Megállapítható a munkaidő lényeges csökkentéséből is. Nem kell külön magyaráznunk, hogy a felszabadulás óta jópár órával kevesebb időt töl­tenek a dolgozók munkahelyeiken, mint mondjuk, évekkel ezelőtt. Ter­mészetesen, annyira beleszoktunk a nyolc órás munkanapba, (újabban az ötnapos munkahétbe), hogy már az emléke is eltörlődött a napi 12—14, set nem egyszer 16 órás foglalkozta­tottságnak. De ez csak az egyik ré­sze a »jobban élésnek«. A másik, hogy gyárainkban, üzemeinkben sokkal jobb, tisztább, egészségesebb körülmények között végezhetik munkájukat a. dolgozók, mint a fel­­szabadulás előtt. A 12 év alatt rend­kívül komoly összeget költöttünk munkavédelmi beruházásokra. Csök­kent az üzemi balesetek száma, esett az üzemi megbetegedések száma is. Mindebből látható, hogy nemcsak munkabérrel lehet emelni a dolgosok életszínvonalát, hanem munkakörülményeinek meg­javításával, jobbátételével is. Számos példát lehetne felsorolni megyénk üzemeiből, ahol a nehéz fizikai mun­ka kiküszöbölésére gépeket állítot­tak be, sőt egész munkafolyamatokat gépekkel végeztetnek, vagy például a nehéz levegőjű munkatermekben szellőzőberendezések biztosítják az egészséges munkavégzést. Mégis e téren sok hiányosság észlelhető egyes vállalatoknál. A napokban a Somogy megyei Húsipari Válialathoz látogattunk el. Aki nem ismeri a húsipari munkát, talán azt gondolhatná, itt nem sokat lehet tenni a munkakörülmények megjavítása érdekében. Csalódik, aki erre gondol. Segesdi elvtárs, a munkástanács el­nöke végigkísér az üzemben. Gyü­­recs Aladár, a vágórészleg vezetője elmondja, hogy jelenleg naponta kb. öt marhát és hatvan disznót vágnak le. A kapacitás tehát nincs kihasz­nálva, mert naponta 30—40 marhát ée 150 disznót is le tudnának vágni. Ez a holtszezon nálunk — folytatja —, a balatoni nyaraltatás megindulá­sával nálunk is emelkedni fog a tei’­­rnelés. A marhavágóban egy kényszervá­gásra ítélt hatalmas állatot vágnak ketté, bőrét összetürögeti az egyik szakmunkás. A sertéWágóban Né­meth József és társa a kampókon függő állatokat szabadítják meg zsírpárnáiktól. Megkeresnek havonta 1800 forintot, a bérezéssel megelé­gedettek. — Sajnos, fürdőnk nincs, pedig itt nagyon kellene — mondja Németh* Jézsef. — Csupa piszok, vér, latyak'; аг ember, tisztálkodni mégsem lehet, i Mi van a fürdővel és az öltö-( zövel? — Lebontották. Helyén épülne az új feldolgozó üzem. De csak épülne. Kimegyünk az udvarra, látszik az alapozás, az égnekmeredő vaspálcák, a kiásott gödrök, s mindez félbeba­­gyottan. Bemegyünk az ideiglenes öltözőbe. Hát ez bizony kicsi, pisz­kos, rendetlen. Amolyan szükség­megoldás. De ez még hagyján. A szociális gondoskodás kigúnyolása A Kapos-part túlsó részén rogya­dozik a feldolgozó üzemrész. Itt sü­tik ki a zsírszalonnát, itt van a főző, a szalámitöltő, a füstölő és a raktá­rak. Az épület a régi kaposvári köz­vágóhíd. A korszerű, gyönyörű hű­tőház árnyékában meglepő a feldol­gozó üzem elhanyagoltsága. Az első teremben dolgoznak a csontozok. A cementpadló alján folyik a víz — ez elkerülhetetlen ilyen munkánál. De a mennyezet, sajnos fából van, a pára víz alakjában visszacsurog a munkások nyakába. A tárt ajtón át a főzőbői jön a gőz, a másik ajtón a huzatos, hideg levegő. Itt legalább húsz fokos hőmérsékletkülönbségnek 'tm kitéve a munkás, s ennek kö­szönhető, hogy például Gimes István csontozó — aki még fiatalember — elvesztette teljes felső fogsorát. Ál­landó fejgörcsei miatt rövidhullámú kezelésre jár. Kacsmacsik Mátyás csontozó a főzőbe mutat. — Oda menjen be, ha szép dolgot akar látni. A főző egybeépült a füstölővel. Az ajtót becsukni nem lehet, mert ak­— Az eltüsszentett birodalom cí­mű új magyar filmet április 18-án mutatják be Budapesten. A filmet Bsanovich Tamás írta és rendezte. Főszereplői: Krencsey Marianne, Sóos Imre, Senyey Vera, Tímár Jó­zsef, Tompa Sándor és Csákányi László. kor elalszik a tűz. Pál József és Csik Mihály füstölők emberfeletti munkát végeznek. A szűk, kormos folyosón kinyitják az egyik vasajtót, ahonnét 50—60 fokos csípős füst vá­gódik az ember orrába, szemébe. A füst gőzzel keverve kigomolyog a csontozóba és eláraszt minden helyi­séget. Pál József és Csik Mihály órákat töltenek el a vasketrecekben, ahol a szalámit füstölik. — A börtön szanatórium ehhez képest — mondja Pál József. Mi itt dolgozunk napról napra. Hogy hány évig bírjuk ezt csinálni, nem tudom! Felnézek a mennyezetre, még egy ventillátor sincs beszerelve, ami eny­hítene ezen az egészségromboló hely­zeten. A mosogató — ahol Basa néni dolgozik ■— sem különb. Fűteni nem lehet, huzatos, az ízületi betegségek melegágya. Az egész épület régi, rossz, elavult, egészségtelen, tönkre­mennek benne a dolgozók. Megyek a fürdőbe. Négy zuhany képezi az egész felszerelést. Az öl­töző piszkos, rendetlen, szemetes, ügyesen beleilleszkedik a környezet­be. Lehet-e jtivítani a munkakörülményeken? Minden bizonnyal, igen. Az új üzem alapjait már lerakták. De ne­héz gazdasági bajaink miatt, (s ezt megértik a munkások is) lehet, hogy egyelőre nem tudjuk folytatni építé­sét. A pénzt elrabolta a dolgozóktól a munkáshatalomra törő ellenforra­dalom. De akkor is, mégis, a régi épületben kellene javítani a munka­­körülményeken. Nekünk nemcsak arra van szükségünk, hogy Gimes István, vagy Kacsmacsik Mátyás és a többiek, csak pár évig dolgozza­nak. Sokkal több időt kell nekik rendes munkában eltölteniök. Ezt követeli tőlük családjaik, gyermeke­ik, a vállalat és egész társadalmi rendszerünk. S éppen azért, mert oly sokat tettünk a felszabadulás óta a munkásokért, a munkakörülmé­nyek megjavításáért, nem szabad ilyen szégyenfoltot eltűrnünk. Meg kell építészetileg vizsgáltatni a fel­dolgozó üzem épületét. Meg kell vizsgálni, mit lehetne tenni a ször­nyű gőz, füst elvezetésére, a tetőzet megjavítására, az öltöző, a fürdő'ki­bővítésére. Tisztántartásáért viszont a vállalat a felelős, ehhez már iga­zán pénz sem kell! A vállalat dolgo­zói első kéthónapi tervüket 104 szá­zalékra teljesítették és befizettek 245 000 forint nyereséget. Megérdem­lik, hogy többet törődjünk velük, megérdemlik, hogy kikerülhessenek a mostani állapotokból. Segítse eb­ben őket felettes szervük, a Megyei Tanács. Szűts István m ibw, aki az utóbbi időben sokat változott CSENDESEN ÉLDEGÉLT kicsiny falujában. Any­­nyira csendesen, hogy már majdnem rendes embernél? számították azok, akik régebbről ismerték. Még mond­ták is, alig ismernek rá. Egészen megváltozott. Ugyanis nem volt mindig ilyen rendes »fiú«. No, de ne hánytor­­gassuk a régmúltat. Beszéljünk inkább a jelenről. Egyszóval, csendesen éldegélt. Még dolgozgatott is. A rémhírterjesztést ugyanis csak mellékfoglalkozáskénl űzte. Mint a helybeli postáskézbesítő működött egyéb­ként. Alkalom adtán szívesen eldicsekedett azzal, volt ő már nagyobb úr is. S mivel alkalom gyakran kínálko­zik, csak éppen meg kell ragadni, sűrűn húzta elő a szíve fölötti zsebéből azt a kis könyvecskét, amely ol­vasható betűkkel igazolta: Fehér Ferenc csendőr fő­törzsőrmester őrsparancsnoki beosztást élvez. Azaz él­vezett az igazolvány kiállításának idején. Tehát dolgozgatott, no és tervezgetett Fehér főtörzs úr. Mert azt talán mondani sem kell, hogy ábrándozni módfelett szeretett. Miközben lapockáját az ajtófélfá­hoz dörzsölgette, lelki szemeivel mindig látta magát, mintha egy tükörbe nézne, pontosan úgy, amint moso­lyogva tekinget ki a képzeletbeli csendőrőrs muskátlis I ablakán. Látta magát, ezt a számára nagyon szimpati­kus, köpcös, tarfejű alakot, amint csinosan feszül hízás­nak induló alakján az egyenruha, s gallérján ott csillog, villog az újdonatúj alhadnagy! rangjelzés. Mert persze, ha már ábrándozgat, miért ne úgy ábrándozzon magá­­( ról, mint alhadnagyról... Amikor idáig érkezett gondolataiban, rendszerint szomorkásán böfögött egyet, s elment kihordani a te­­hénganajt... Közben elmélázva dúdolgatta magában ezt a régi kis dalt: őrmester úr, ha felül a lovára... így ment ez egészen október végéig. Hallgatag volt, még azt is rá lehet mondani, hogy túlságosan hallga­tag. Aztán a pesti események hallatára kezdett kidül­­iesztett mellel járni. Persze, csak ő hitte azt magáról, hogy a mellét dülleszti, mert más azt mondta rá: — Nézzék csak, ez a Fehér, hogy kitolja a pocakját. Mind gyakrabban mutogatta a csendőrigazolványát, és a szerény mosoly helyett, amivel eddig kísérte di­csekvését, ezidőre egész szerénytelenül vigyorgott. Mintha azt mondaná: — Én is voltam valaki. Később már mondta is, sőt még hozzátette: — És úgy látom, leszek is ... így ő. Más meg ezt: — Na, érdekes. Ez a Fehér, hogy megváltozott Olyan nagyhangú lett hirtelen, alig lehet ráismerni. Október 26-án élesre vasaltatta naftalinszagú csendőregyenruhájának összegyűrődött pantallóját. Két nappal később pedig kifente kardját. Mert persze régi dicsőségének eme díszes jelvényeit is eltette emlékbe. Felrakta kalapjára a kakastoliakat és esténként felöl­tözött. Suttyomban teljes díszbe vágta magát. Mellén zörögtek a kitüntetések, bokáját pedig kék-zöldre verte kardja, miközben a sötét udvaron alaki gyakorlatokat hajtott végre. Még szerencse, hogy sarkantyút azelőtt sem viselt, most még talán lábát is törte volna, úgy elszokott a katonás mozgástól és felszerelési tárgyaktól. Készenlétbe helyezte csendőrtankönyveit, őrspa­rancsnoki bélyegzőit, és tiszthelyettesi; bojtját. Kapta magát, elment a rendőrőrsre, felmutatta a csendőriga­zolványát és elkobozta az őrs írógépét. Előszedte és rendberakta az ujjlenyomatfelvételhez szükséges készü­léket és várta a parancsot, mikor és mit tegyen a to­vábbiakban. Mert azt tudta, hogy a prancs nem késik, elérkezett végre az ő és volt »bajtársai« ideje. Tehát parancsot előbb-utóbb kap. Aztán majdcsak megjön a papír, és akkor ő, Fehér Ferenc csendőr főtörzsőrmes­ter megszervezi a helybeli csendőrőrsöt. A papír helyett egész más érkezett. November 4. És november 4-én ugyanabban a sorrendben, mint ahogy előszedte, el is rakta a teljes m. kir. csendőr­tiszthelyettesi felszerelését. Ismét csendes ember lett Fehér Ferenc, volt királyi csendőr-főtörzsőrmester. Most már nem akarta megverni, sőt még csak el­zavarni sem a helybeli rendőrt. Lemondott a tervbe­­vett akasztásokról, helyette hordta a leveleket, távira­tokat, képeslapokat és hordta az újságokat, épp úgy, mint annakelőtte. Kissé talán lehangoltan, de egészen úgy, mint október előtt tette. Még mondták is az emberek: — Már megint megváltozott ez a Fehér... Egyszóval visszavedlett csendes emberré, s kézbe­sítette a kézbesítenivalókat annak rendje és módja szerint... Azaz, hogy mégsem. Mert például a Nép­­szabadság november végén megjelenő egyik számát »elfelejtette« kikézbesíteni. S hogy milyenek a véletle­nek, erre a legjobb példa az, hogy Fehér véletlenül éppen azt nem kézbesítette ki, amely Kádár János rádióbeszédét tartalmazta. A nagy köteg újságot elrak­ta szekrénye fiókjába, rárakta alsónadrágját, meg né­hány fuszekliját. Gondolta, ha többet nerh tud tenni az eljövendő alhadnagyi csillag érdekében, ennyit meg­tesz. Talán, ha annak idején majd felmutatja a kikéz­­besítetlen újságokat, nemhogy az előléptetés, de még a kitüntetés is kijár érte. Elvégre postáskézbesitő létére újságkihordást elszabotálni éppen olyan érdem, mint a katonának ellenséget ölni. ÍGY Hát NYUGODTAN hajthatta fejét álomra tettei büszke tudatában, hisz érezte, hogy a »haza« és a »M. Királyság« érdekében nagyszerű és dicséretes cselekményeket hajtott végre. — Nem mész már sehova? Nem is írsz? — Nem. — Öh... nagyszerű! — Feleségem csodálkozva összecsapja kezelt, és hálás örömmel néz. — Akkor kimegyünk a parkba. Jó? Kivisszük a gyereket is. Olyan »isteni« idő van, napozni jogunk. — Hm ... Nem rossz ötlet — gon­dolom magamban, s máris a köny­vespolcon babrálok. Kiválasztom a »Rádió ostromát...« (amit egy hete készülök elolvasni), s egyre jobban lelkesülök én is a parkbamenésért. De jó is lesz! Ülni a pádon, olvasni, az ember arcát süti, melegíti a na­pocska. Néha letenni kicsit a köny­vet, nézni a virágzó fákat, a nyila­dozó természetet, élvezni a szom­bat délutáni csendet. Megyünk a Bajcsy-Zsilinszky ut­cán, feleségem tolja a gyerekkocsit. A bíróság előtti sarkon megállunk, felém fordul: — Szaladj be Gyuriért az óvodá­ba. Öt is kivisszük. Majd addig én lassan megyek. De fiam, csak a kicsiről voll szó. — Meg akarod fosztani a gyereket ettől a gyönyörű napsütéstől? A jó levegőtől? — Dehogy! — Szaladok, húzom о fiút, ő is rohan. A református templom előtt lihegve utolérjük őket. — Nézd, milyen szépek ezek a fák — mondja nőm és a tűzoltó­laktanya udvarába ösztökél. — Csak egy olyan kis sárga virágot tépjél nekem Tépek. Tekintélyem kockáztatásá­val bújok a bokrok közé, hajolok le virágot tépni. Dehát mit tegyen az ember? Szombat van. ez az asszo­nyok napja. Ne mondja, hogy én nem akarok tépni. Kirándulás a parkba Kiérünk a parkba, leülünk az em­lékmű előtti kis vadra. Nem messze tőlünk két kis feketekabátos öreg beszélget. Kedves kis öregei:, bottal, fekete kalapban nyújtogatják rán­cos arcukat a napsugár felé. Behu­nyom a szemem., én is élvezem a napot. Enyhe szél rebbenti a fákat, fűszag érzik a levegőben. Előveszem a könyvel, elhelyezkedem. Fiam a szökőkút mellett áll és torka szalcnd­­tából kiabálni kezd. — Édesapa, édesapa... gyere gyorsan ide! Odamegyek, mert úgyis tovább ordítana. Jobb odamenni. — Mit akarsz? — Nézd a halakat. Juj, de szé­pek! Horgásszuk ki őket. Nem lehet fiam, nem a miénk. Hát kié? A városé Miért a városé? Hagyj békében, és játsszál a kavicsokkal. Én most olvasni aka­rok. — Visszamegyek, újra elhe­lyezkedem, kezembe veszem a könyvet. A második lapnál tartok. — Hinta!... Hinta!... — kiabál újra a gyerek, mint Kolombus, ami­kor felfedezte Amerikát, és a tá­volba néz, a parki hintákhoz, ahol gyermekek hancuroznak. Felesé­gem nem hagyja szó nélkül a dol­got. lázni. Vidd el a gyereket kicsit hin­— Fiam, én olvasni szeretnék. Látod, itt a könyv, a könyv érde­kes és én el akarom olvasni... Te sohse hintáztatod a gyere­ket. — Hogyan hintáztassam télen? Télen senki sem hintáztatja a gye­rekét. — Vannak, akik otthon az ajtóra szerelnek hintát a gyereknek. — Mi?... Otthon, az ajtóra? Na, még csak ez hiányzik. — Vidd el, légy szíves, a gyere­ket hintázni. Szegény úgyis olyan sá.vadt, egész héten az óvodában van. — Jó, rendben van! — Fél óráig hintázunk, a gyerek már unja. Visszamegyünk. Leülök újból, elő­veszem ismét a könyvet. Három la­pot olvasok, amikor feleségem kedvesen rám szól: — Olvassunk együtt, az olyan szép dolog. Te tartod így ... nem, kicsit feljebb tartsd, semmit sem Iá­tok ... Nem, ne fordíts még, nem látod, hogy nem olvastam el az oldalt? Majd szólok... Négy oldalt átkínlódunk. A. szom­széd padra »család« telepedik. Egy bodros, szökefejü kislány, piros­pettyes labdával dobja meg a ko­csiban a gyereket. A kicsi feléb­red, kipirulva ordít. Feleségem ki­kapja kezemből a könyvet. — Nahát, hogy nem hagyják nyu­godtan olvasni az embert. Kérlek, védd egy kicsit a gyereket sétálni, tologasd a kocsiban, akkor újra el­alszik. Felkelek, tolom a szökőkút men­tén körben a kocsit. A piroslabdás kislány a zöld gyepre szálad, s ka­cag teli torokkal, a két szimpatikus bácsi beszélget a pádon, feleségem nagy komolyan ül és elír.érültén ol­vassa a könyvet. Hiába, szombat van, tavasz van, la, la, la ... az ember kipiheni a hét fáradalmait. —is » — Betörtek a csombárdl boltba. ! Április 6-ára virradóra kirabolták a • csombárdi földművesszövetkezeti í boltot. Az ismeretlen tettesek mint­­í egy 3000 forint értékű különféle árut •vittek el. A betörők kézre kerülésére • a nyomozás folyik. ; — Vonat alá került Kovács Imre >18 éves nagybereki fiatalember, aki > a mozgásban lévő kisvasúti szerel­­[ vényre akart felugrani, sikertelenül. > A kocsi alá esett és az a lábáról négy ujját levágta. 1 — Asszonyverekedés. Somogyvá­[ moson verekedéssé fajult két asszony [egymással szembeni haragja. Nem­­í rég ugyanis Kovács Ferencnét Szal­­; mási Tivadarné téglával többször > fejbedobta, amitől az nyolc napon ;túl gyógyuló sérülést szenvedett. í Színház: Mariea grófnő. Este 7 órakor. Csiky-bérlet. Tájelőadás Böhönyén: A szent [láng. > Vörös Csillag: Dr. Danwihz házas­sága. 5, 7 és 9 órakor. • Szabad Ifjúság: 306-os számú ügy. 5, 7 és 9 órakor. í Megyei Könyvtár: Könyvköksön­­[zés 9—11 óráig. ► Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölesön­­ízés 9—11 óráig. I Rippl-Rcnai Múzeum: Régi nagy­• mesterek képkiállítása, Kaposvár vá­­j rostörténeti, somogyi népművészeti ’kiállítások. Nyitva 10—14 óráig.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom