Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-07 / 81. szám

Vasárnap, 1957. április 7. ______________________________________________SOMOG'VORSZAG 3

QULYAS ILONKA HAZATÉRT

»Magyarok! Vár benneteket a szabad világ! Azonnali munkalehetőségek, fényes élet, jó kereseti lehetőség« — harsogta, üvöltötte, jóformán éjjel s nappal a »Szabad Európa« rádió. Gulyás Ilonka Csökölyben hat társával együtt hallgatta a hazugságokat, elhitték az ígéreteket, s egy napon felkerekedtek. Elindultak szerencsét próbálni. Ausztriába mentek. 1956. november 23-án lépték át a határt...

Rosszul kezdődött

A fogadtatás azonban rosszul kezdődött, s nem is akart a helyzet megváltozni. Kezdődött azzal, hogy két és fél napig jóformán alig kaptak enni. Munkát, állást sem ajánlottak egyiküknek sem. Bizony először a túlzsúfolt menekült-táborban a padlódeszkára leszórt szalmán aludtak, amíg sikerült egy ágyhoz hozzájutni. Aludtak azonkívül kolostorban, vagonban és más különböző helyeken. — No, de mindez megváltozik — mondogatták a bizakodók —, csak jussunk el az »igazi szabad világba«.

Sok ezer ember várta akkor is és várja még ma is az osztrák menekült-táborokban, hogy elvigye őket a hajó, vagy a repülőgép az »ígéret földjére«. Gulyás Ilonkának sikerült. Egy napon többedmagával Linzben repülőgépbe ültették, s a repülőgép Angliában, Londonban tette le őket. Néhány reménykedő, bizakodó magyar érkezett Angliába, akik elindultak otthonról, hogy megkeressék az ínért fényes életet. Nem voltak egyedül. Néhány száz magyar volt már akkor .egy kisebb táborban, s várták sorsuk jobbrafordulását...

Az ígéret, csak ígéret marad

Gulyás Ilonkáéi: is a táborba kerültek, telve bizalommal, reménykedéssel. Aztán múltak az órák, a napok, a hetek, s fogyott a bizalom, egyre kevesebb lett a remény. Mivel foglalkoztak? Sorbanállás reggel, délben, este az élelemért, fürdésért, mosdásért, no meg szaladgálás a munkanélküli segély után. Bizony,

amíg valamelyik szegényebb menekült megkaphatta a munkanélküli segélyt, majd elkopott a lába a sok gyaloglástól. Ellenben olyanok, akiknek jó összeköttetésük, barátaik voltak, azoknak minden nehézség nélkül sikerült azt megkapniuk.

Vártak, egyre vártak. Hátha mégis egyszer tudomást vesznek róluk, s jönnek kínálni a jobbnál jobb állásokat, magas fizetéssel. De ez az idő csak nem akart elérkezni. Nem akartak az ígéretek valóra válni

Haza, minél előbb haza

így múlt, telt az idő. Két és fél hónapja volt már a táborban Gulyás Ilonka, de sorsa csak nem akart megváltozni. Az idő mégis legalább arra jó volt, hogy gondolkodhatott. Göndolkodott és rájött arra, milyen nagy bűnt követett el szüleivel, hazájával szemben, amikor megszökött otthonról. Arra is jó volt a táborban töltött idő, hogy körülnézhetett a városban. Látta a munkanélkülieket, a csavargókat, látta a sztrájkoló, az emberibb bért követelő munkásokat. Látta a najóra szálló embereket, akik menekültek hazájukból — Angliából —, hogy másutt próbáljanak szerencsét.

S amit ott, a saját szemével látott, meggyőzte arról, hogy a kapitalista országokban nincs a munkásoknak fényes, gondtalan életük, s hogy a megélhetést, a mindennapi kenyeret sehol sem adják ingyen.

Ugyanakkor érezte a megvetést, a lenézést, amely az angolokból a menekült magyarok felé áradt. Nem mondták ugyan, de a hideg, kimért, barátságtalan viselkedés azt mutatta, hogy nem sokra becsülik azokat a magyarokat, akik megszöktek otthonról, elhagyták hazájukat. Ez érlelte meg benne az elhatározást: Haza, minél előbb haza

Rémhírek, ijesztgetések

Felkereste a londoni magyar követséget és megkérdezte, hazatérhet-e, visszafogadja-e őt hazája? A válasz megnyugtatta és készülődni kezdett az útra. Az úthoz azonban

pénz kellett. Nagy nehezen sikerült London egyik külvárosában, egy mosodában munkát találni. Napi 11 órát dolgozott, s fele annyit keresett, mint a többi angol munkás, Ennyire becsülték meg a magyarók munkáját, s ez lett a gondtalan éh bői, a jó kereseti lehetőségekből.

Közben pedig egymást érték a zaklató- . Detektívek, s a különböző bűnöl: miatt elszökött magyarok próbálták lebeszélni a hazatérésről. »Ne menjen haza, mert elviszik Szibériába.« Felakasztással, börtönbüntetéssel fenyegették, rémisztgették, a hazatérni akarók közül sokan viszszarettentek, megijedtek a kilátásba helyezett büntetésektől. Gulyás Ilonka azonban nem hátrált meg. Gyűjtötte, kuporgatta a pénzt, hogy elég legyen az útra. Félt ugyan a hazatéréstől, de bízott és hazatért

Soha többé

Nemrégen hazaérkezett. Nem került Szibériába, börtönbe, hazakerült Csökölybe, szüleihez. — Soha többé nem teszek ilyent — mondja. — Nem akarom még egyszer a hontalanok keserű kenyerét enni.

Szülei aggódó szeretettel veszik körül. A volt tsz-paraszt és beteg édesanyja nagy szeretettel fogadta vissza az elveszettnek hitt lányt. Hibázott ugyan lányuk, de már megbocsátottak neki.

Gulyás Ilonka most már itthon tervezget, gondolkodik jövőjéről. Mindössze húsz éves, még nincs veszve semmi. Dolgozni akar, itthon akarja megtalálni, ha nem is gondtalanul, de két keze munkája nyomán a megélhetést. Fodrásztanulónak, vagy egy üzletbe kiszolgálónak menne szívesen.

Újra tele van reménnyel, bizalommal. Gondtalan életet kergetett, fényes jövőt, de nem sikerült. Most már nem kerget délibábokat, csak azt akarja, hogy becsületes munkája nyomán megélhessen. Tudom, hogy sikerülni fog.

Képek a KISZ cukorgyári alakuló üléséről

Szalai László

zsefet nem ez tette boldoggá, még az sem, hogy feleségében igen gondos, rendszerető házastársa akadt, hanem az a tudat, hogy áldozatot hozhatott, hogy egy szerencsétlenül járt családon segített. Jól esett, hogy mások is látták, s dicsérték nagy áldozatát.

Pártmunkában, társadalmi munkában nyűhetetleniil tevékeny volt. Szinte ösztönösen jött rá arra, hogy nem elégséges a politizálás, az álfa lános dolgok ismételgetése, még csak az újságcikkek ismerete sem. Rávetette magát a marxista irodalomra, s nemcsak a szépen hangzó idézeteket biflázta be, hanem megkísérelte az okoskodást is a betűkbe öntött gondolatokkal. Közvetlen környezete mind a munkahelyén, mind a pártban elismerően nézett fel rá. Véleménye, állásfoglalása nem egy esetben döntőnek bizonyult. Ezekben az időkben sokan büszkék voltak Ember Józsefre, mint a kertész arra a gyümölcsfára, amelyet maga oltott, maga nevelgetett. Volt egynéhány elvtárs, aki bizalmatlanul szemlélte nagy igyekezetét:

— Nagyokat markol ez az Ember, de keveset fog emelni.

Kicsit maga is meg volt elégedve magával. Ha azonban hízelegtek neki, rögtön mérges lett.

— Ne udvaroljon nekem az elvtárs, nem vagyok én sem szűzlány. sem bankigazgató.

Igaz, hogy 6 maga sem udvarolt senkinek. A városi, a megyei pártvezetőknek is bátran meg szokta mondani a véleményét, csak arra ügyelt, hogy ez a személy, inkább tessék, mint ne tessék az illetékeseknek.

Amikor a TÜZÉP telepvezetőjének tették meg, igen szerényen így ma- Ütközött Ы munkatársainak:

— Nézzék kérem, én négy elemit végzett proletár vagyok. Sok mindenhez nem értek. Azt sem tudom, hogy mi fán terem a könyvelés. Az anyagszámadás. kalkuláció. A párt tett ide, és én helyt fogok állni ezen a munkahelyen .Amit ma nem tudok, holnap, holnapután megtanulom. Ha nem megy, becsülettel viszszaadom megbízatásomat. Magammal szemben éppen olyan igényes leszek, mint az önök munkájává) szemben.

I /»У törte magát, mint egy igás^ ló. Ment is a dolog, tekintélye emelkedett. Gondosan vigyázott azonban, hogy jól válogassa meg közvetlen munkatársait.

Ezen a téren még a politikai szem • pontokon is túltette magát.

tlótha reakciós főjegyző is volí

a főkönyvelőm? Dolgozzon az istenit, az én kezem alatt nem lesz ellenforradalmár!

Ebben az időben kezdett adni az öltözködésére, megjelenésére is.

— Egészen kispolgár leszel — vic celtek. vele többen, amikor hétköznap is jólvasalt ruhában, nyakkendősen jelent meg a gyűléseken, vagy értekezleteken. Mosolygott ezeken a csipkelődéseken, s Kalinint idézve beszélt azokról az álproletárokról akik a kulturáltságot összetévesztik a burzsoáziával.

Amint emelkedik valaki, úgy nőnek barátai és ellenségei is. Ember József okos ember volt ahhoz, hogy minden különösebb töprengés nélkül rájöjjön arra az igazságra, hogy a barátok legtöbbjét valami érdek, az ellenséget pedig az irigység szüli. De van abban valami felemelő, hogy ez is, meg az is érdekének tartja a feléje való közeledést. Mert csak az erősek felé közelednek az emberek, a gyengét otthagvják. S Ember Jóskára, a kis lelencre ugyan ki irigykedett?

Családi élete eléggé kiegyensúlyozott volt. Felesége két lánykává1 örvendeztette meg, s olyan ragaszkodással dédelgette urát, mint gyermekeit. Anyagi gondjuk nem volt. Lassan, ízléssel bútorozgatták be lakásukat. Az ebédet mindig terített asztal mellett ették meg, s estenként családi házról álmodoztak.

1951-ben majdnem kizárták a oártból. Valaki azt találta ki róla, hogy a háború előtt csendőrbe^.': gó volt és az épftőmunkásoknál történt letartóztatások spicliskedése miatt történtek. Merő kitalálás volt az egész, de az bizonyosnak látszott, hogy a tagság többsége elfordult tó le. Ember József helyzetét csak a megyei vezetők tekintélye mentette meg. A pártdemokrácia elvének helytelen értelmezése miatt azonban nemcsak az alaptalanul szájaskodók fogták be szájukat, hanem azok az elvtársak is. akiknek helyes bírálata úgy kellett volna Ember Józsefnek, mint a kiszáradt tavaszi földnek az eső. ö azonban tekintélyének növekedését vonta le az esetből, s hogy ez még ország-világ előtt is növekedjen, becsületsértésért bíróságra vitte rágalmazóit. Két évet nyomtak az illető nyakába, ami Ember elvtársat igen nagy elégtétellel töltötte el.

Ezelőtt négy esztendővel nevezték ki a Tőzegtelep igazgatójának. Komoly fizetést kapott itt, prémiumot, természetbeni juttatásokat és egy kétszobás szolgálati lakást. Ha történetesen külügyminiszternek nevezik ki, ekkor talán már azon sem

lepődött volna meg, annyira biztos volt képességeiben, értékében. Az bizonyos, hogy a deficites üzemnél igen hamar rendet teremtett. Jól tudott szervezni, az emberek megnyeréséhez egy sereg trükkje volt. Munkahelyén mindig pontosan jelent meg. Fehér köpenyében végigsétált az udvaron, a műhelyeken, s az emberekkel a legközvetlenebb hangon beszélgetett.

— Na, hogy tanul az iskolában a fia, Horváth elvtárs?

— örült-e az asszony a múltheti prémiumnak?

esi?

Hány gólt rúgtál vasárnap, Jan-Azokkal az elvtársakkal, akikkel 45-ben együtt dolgozott, mindig kevesebbet érintkezett. De ha gyűléseken összetalálkoztak, mindig barátságosan csapkodott a tenvereikbe. egy kicsit felülről, de melegen.

— Emlékszel öreg harcos, amikor negyvenhétben a választási agitációt csináltuk?

— Hej, az volt az igazi pártmunka. amit a malmok államosításakor falun kellett dolgoznunk.

Ki íanyalgott, ki vigyorgott ezekre a vállveregetésekre, de ezzel Ember József keveset törődött. .Magában megállapította, hogy bizony az elvtársak legtöbbje igen lemaradt a fejlődésben.

— Kétségbeejtő, hogy mennyi még a szemellenzős, betokosodott elvtárs, mondta Aranyosnak, a bankigazgatónak és Péntek állomásfonoknek gyűlés közben.

TVTagy megelégedéssel nyugtázta. •*-’ amikor valaki távollétében — tehát nem hízelgésből — úgy nyilatkozott róla: hogy »ez az Ember nagyon intelligens kommunista«. Különben ezt a tulajdonságát maga is kezdte felfedezni. Szívesen ment el különféle értelmiségi rendezvényekre s ott mindig jól érezte magát. A politikáról könnyedén és eléggé táiékozottan tudott diskurálni, konyított valamit az a tornáim élethez, az irodalmi berkek hírveréséhez is. Ilyen alkalmakkor megesett vele. hogy valaki elvtárs helyett igazgató úrnak szólította, ami egy kissé furcsán csengett a fülében, de neveletlenségnek tartotta volna, ha ezen vitatkozik. Egynémely szokást is megtanult, s azt igen tudatosan alkalmazta. Kabátja belső zsebében tartotta zsebkendőjét, mint a kórházi főorvos. Ha asszonyokkal fogott kezet, fejét kissé meghajtotta, majdnem úgy, mint a patikus. Bátyámnak szólította az idősebbeket, és kedves néninek az öregasszonyokat. Odahaza az egyik tisztviselőjétől németül kezdett el tanulni, s ha valahova társaságba ment, megjátszol! könnyedséggel németül tett megjegyzést. az ételre, az italra, vagy az időjárásra.

Ebben az időben kezdett feleségével elégedetlen lenni. No, nem volt különösebb baj az asszonnyal, csupán annyi, hogy nem tudott vele reprezentálni. Éjikor kezdte észrevenni, hogy felesége nem tud ízlésesen öltözködni. Bántotta az is, hogy míg a szomszédasszonyokkal félnapot is átbeszélget, társaságban úgy ül. mint egy tuskó. Egyszer megesett vele, hogy Paál ügyvédnő azt mondta a feleségének:

— Adok neked, Máriám, egy nagyszerű tésztareceptet. Teához isteni!

— Köszönöm, nagyságos asszony, felelt pirulva Emberné.

Ember Józsefet majdnem a guta ütötte meg. Nem az asszony, elvtelenségén kesergett, hogy valaki még ötvenhatban nagyságot valakit, hanem az egyszerűségén és esetlenségén.

— Lehetetlenné teszel az emberek előtt — ingerkedett az asszonnyal.

— Nézd, Jóska, — felelt vissza csendesen a felesége — amikor én hozzád mentem, szívesen tettem ezt, mert kellett a segítség, s benned egy egyszerű melóst láttam, aki illik hozzám, aki megbecsül. Tudhatod, hogy mindig is igyekeztem, hogy meg ne bándd elhatározásodat. Dohát közben nagyot fordult a kerék. Nem panaszképpen mondom, mert eddig még nem volt okom panaszkodni. De te lassan úr lettél, még akkor is, ha elvtársnak titulálnak. Igazgató úr. Igen jól érzed magad, s anyád sírján is megesküdnél, hogy a világ csak így kerek, hogy te havi kétezret kapsz és az utcán- mindenlú feléd kalapok Akik közül jöttél, akik azzá tettek, ami vagy, azokat lenézed, mert viselkedésükben talán kevesebb az illem, mint a tiédben. Gondolataikat talán nem tudják úgy szavakba önteni mint te, a söté! ruhához sárga cipőt húznak, s be merik vallani, hogy számukra a cigányzene az egyetlen a világon. S akik felé most törleszkedel? Csak egy vezető embert látnak benned, s ha nem leszel az — mop minden hólyag elpattan egyszer — rád sem fognak pökni. Most hívnak, ч mutogatnak maguk között, úgy gondolják, hogy pártszerűen dekorálják magukat veled. Mit becsülnek benned? A gondolkodó, művelt embert? Ezen a téren mindegyik különb nálad, még a sántalábú telekkönyv-vezető is. Jellembeli tulajdonságaidat?

Semmi kiemelkedő nincs benned. Talán a szakmai tudásodat? Akármelyik segédmunkásod is ér annyit, mint te. Nem vagy te ott egyenrangú partner, csupán csak balek... Hát ezért nem szidj engem, én megmaradok olyannak, amilyennek az Isten megteremtett.

IVem lett volna Ember József okos ember, ha nem gondolkodik el az asszony pörlekedésén. Azonban elekor mári 1955-ot írtak. Divat lett az általános elégedetlenkedés, s ennek az árja őt is magával sodorta.

— Helytelen volt a párt káderpolitikája — hangoztatta,, csak az nem jutott eszébe, hogy ez a káderpolitika juttatta arra a helyre, ahol most van.- Be kell látnotok, elvtársak, hogy a ti módszeretekkel nem lehet tömegpolitikát csinálni. — azt azonban elfelejtette, hogy ő is ezekkel a módszerekkel dolgozott, s ha érmén nem úsv. akkor azt egyéni érdekből, elvtelenségből tette.

Mind: folytassam? Elhitette magával, hogy a felszabadulás után eltelt 12 esztendőben ő is elnyomott ember veit, s majdnem olyan mártír, mint Eajk Lászlój Előfizetett az Irodalmi Újságra, s az abban olvasottakat magyarázgatta boldog, boldogtalannak. Amikor az egyik elvtárs annak a véleményének adott kifejezést, hogy bűnös és vétkes dolog ez az országosan folyó túllieitálás, keserűen jegyezte meg:

— Hallgass már ezekkel a baloldali, szektáns nézeteiddel!

Az ő forradalma

rV.ctóber 23-án, amikor a pesti hírekből vidékre is sok minden leért, Ember József leakasztotta irodája faláról a Szovjetunió térképét. Kabátja hajtókájára nemzetiszínű kokárdát tűzött, s vagy százszor ismételgette az irodában, az üzemben, az utcán:

■ Csakhogy ezt is megérhettük.

Lelkesedett a leik esed ölekéi, felvonult a felvonulókkal, tapsolt a tapsolókkal. Aztán?

Egy volt esendőn- kilakoltatta a lakásából, azon a címen, hogy az épület megboldogult apósa államosított háza. Ember József csendesen és szerényen az üzemi kultúrház nagytermébe költözött. Az asszony sírt, a gyerekek jajgattak, ő pedig magában káromkodott. .>

Másnap a dédelgetett főkönyvelő, az aranyos ember, egyenesen ki-