Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-02 / 77. szám
Kedd, 1957. április a. SOMOGYORSZAC ____3 Mindnyájan elfogultak vagyunk...? NEM TEHETTEM RÓLA, 'kicsit felháborodva kapcsalódtam bele egy vitába, dehát nem bírtam már tevább. Magam sem értettem, mi van velem, hiszen sokat íróik és beszélek a türelmes, felvilágosító munkáról, de egyébként is olyan a természetem, hogy inkább hallgatok, magamba fojtom mérgemet, minthogy valakit megsértsek, vagy kiabáljak semmiségekért. Azt hiszem, azért történt így a dolog, .mert össze voltunk zárva egy kényszerű, hosszú vonatútra. Tehát ki sem térhettem előle — igaz, nem is akartam — és mert olyan égbekiáltó igazságtalanságot éreztem, amely miatt elvesztettem türelmemet. A két velem szemben ülő asszony adta meg az okot. Anya és asszony lánya. Teli csomagokkal, tojással, hússal, zsírral, mindennel megrakva szálltak fel a vonatra és csakhamar eluralták a kupét, elfoglalták a szemben lévő egész padot, szavaik kérdezetlenül is felénk jöttek, három férfihez: egy kedves, fiatal sorkatonához, a Tárgyilagoshoz, (én neveztem el így és ennek volt némi előzménye) valamint hozzám. Az anya kezdte, egy sovány, agyondolgozott öregasszony. Látott egy orosz katonát és elkezdte mondani, hogy miért nem szereti őket: hogy most, a budapesti harcok alatt, amíg vízért ment a szomszédba (tudtommal víz minden lakásban van és egész idő alatt vígan folydogált a csapokból), egy lövedék robbanása a kezét megsebesítette; hogy férje ugyancsak megsebesült (az is vízért ment?), s hogy a Köztársaság téren mennyi halott volt; A lánya, egy puha, kerekarcú, egybeszakadt teremtés, csak majszolta az almákat, közben nevetgélt, bólogatott, borzadozott és úgy evés közben kikottyantatta, hogy ők, ott a Köztársaság tér közvetlen közelében házmesterek és így mindent láttak, a borzalmakat, »aarúket az ÁVÓ csinált«. * Én már nagyon fészkelődtem, de még tartóztattam magam. A kis katona azonban — olyan jóindulatúan, ahogyan csak egy tapasztalatlan falusi gyerek teheti — kíváncsian mégis megkérdezte: — Tessék mondani,'igaz, hogy a pártházat ágyúval Jötték? A kérdés olaj volt a tűzre. A majszoló kitálalt: — Á, ne tessék azt gondolni. Azok az ávósok, azok lőttek azokra a szegény kívülállókra. Igaz, hogy ott veit egy ágyú is, de azt csak fenyegetésre vitték oda. És láttam, ahogy mellettem elesik egy ember. Ha csak két lépésre arrébb megyek, engem talál. Hát most képzelje. És az a tömeg kiabált ám nekik, hogy gyertek csak ki, de azok nem akartak kijönni... Biztos, mert féltek, hogy rájönnek a disznóságókra, ott benn a házban. És tudja, mennyi pénzük volt... A kis katona cigarettázott, hallgatott. A Tárgyilagos is. A kövér, pámáskezű nő nem hagyta annyiban. — És képzelje, mikor már nem bírták a várakozást az emberek, megpróbáltak közel menni a pártházhoz... és közéjük lőttek... nem is tudom, hányán halták így meg... Figyeltem az egyenruhást, meddig bírja. Homlokom*n doboltak az erek. Egy szó még és kirobbanok, éreztem. De a katona megelőzött még egy kérdéssel: — És tessék mondani, fiatalasszony, igaz, hogy három ember kijött fehér zászlóval az épületből? Hoihó, gondolom, hisz ez ugrat. A fiatal nő nem veszi észre, mondja szívesen: — Igen? Ilyen is volt? Ezt én nem láttam, de tudja, ha így is volt, csak csel lehetett, mert tudja... Itt szóltam közbe én, illetve háborodtam fel annyira, hogy szinte fuldokoltam a szavaktól: — És mondja, az akasztott embereket se látta? Meg az agyonverteket, meg a szívenszúrtakat? ... Nem tudtam folytatni, mert nagy felindulásokkor elvesztem a szavakat, csak ismételni tudok. Mint a bomba, úgy hatott közbeszólásom, mindnyájan rámnéztek. A kis nő rémülten szabadkozott: — Nekem sietnem kellett haza, hisz késő volt... a két gyerek miatt... tudja, otthon kell lennem ... hiszen lehet, hogy voltak ilyen dolgok... én is hallottam aztán... Az anyja is próbált mentegetőzni. De én folytattam, bár sokkal több volt bennem, mint amennyit ők megérethettek: — Meg tudja maga magyarázni, miért kellett meghalni olyan katonáknak ott, mint a mehettünk ülő fiatalember? A 180 forint zsoldjukért? Látta maga azokat a fényképeket, amik mutatják, milyen közelről lövik agyon őket, összeterelve, mint a kutyákat? A párnás arcon félelem ül, de még próbálkozik. — Nem, én nem láttam. De különben is, nem hiszek én már semminek, csak saját szemeimnek... — ügy? Hát akkor becsukja, amikor nem akar valamiről tudni, igaz? Mint ebben az esetben is, ugyebár... — mondom haraggal, de már kevésbé indulatosan. A mama próbálja menteni, ami menthető. Mézesmázos, hogy így, hogy úgy, és másról akar beszélni. S ekkor váratlanul megszólal a Tárgyilagos. Olyan ötven év körüli, kerekarcú, enyhén őszülő ember. Művezetőnek nézem. — Mindnyájan elfogultak vagyunk — jelenti ki, enyhén felsóhajtva. Elámulok. Hát én most miért vagyok az elfogultak között ez esetben? Gondolkodom. Az is elfogult, aiki az igazság oldalán van és az is, aki hazudik? Aztán rájövök, hogy miért is mondja ezt. önigazolást keres. Mert miért is neveztem el Tárgyilagosnak? Gúnyból. A vonalút eleje óta együtt ültünk. Hallottam néhány szófoszlányt, amint idősebb parasztasszonyókat oktatott, ellenkezést nem tűrő kijelentésekkel. így például: «ezeknek most erős kéz kell, mert meg kell védeni hatalmukat. Ezt meg kell érteni...« aztán: »ezek a tisztek a disznók mellől jöttek, hát így érthető...«, »... hogy tudjanak jól vezetni Gondolja, hogy rákerül a sor. Hát jól is gondolta. Beleadom a keservemet, amit november elejéig belémfojtottak: — Hát, kedves uram, ön valóban elfogult. Mert emlékezzen, mit mondott azoknak az asszonyoknak a mi tisztjeinkről. De én megkérdem önt: Ön el is hiszi, 'amit mond? Mert el tud ön képzelni egy tüzértisztet például, aki levezessen egy tűzharcot ballisztikai, matematikai ismeretek nélkül? Ugye nem? Az a tüzértiszt tehát, aki a disznóól mellől jött, ezzel tisztában kell legyen. És tudja is, mert hát azért annak is van esze és meg tudja tanulni a leckét. Különben is — ha tetszik valakinek, ha nem — én szívesebben adom az ilyenek kezébe az országot, mint a volt úrigyerekekébe, mert ezek megbecsülik, és ha kell, megvédik azt. A vonat szalad, hallgatnak az útitársaim. Még tartozom valamivel ennek a beszélgetésnek. Ki is mondom: — Ha jól értettem, a »mindnyájan« alatt ön önöket, az egyik oldalon levőket értette és bennünket is elfogultnak tart, akik ön szerint a másik oldalon vagyunk. Dehát kérdem, mi az elfogultság abban, ha számonkérjük az ellenforradalomtól, amit cselekedett; ha munkáshatalmat akarunk és nem a polgárokét; ha igazságosabb társadalmi berendezkedést akarunk létrehozni, mint a kapitalizmus. Ám jó, nevezzük ezt is elfogultságnak, de akkor válaszolja ön: melyik elfogultság áll az igazság mellett, a mienk, vagy az önöké? A tagadás viszi-e előre az emberiséget, vagy az új világ igenlése? ... NAGY HELYESLÉS FOGADJA szavaimat. Hisz ők nem ellenségeink, nincsenek a másik oldalon, csak azok a hibák, azok ne volnának. Fut a vonat, a katona még elmeséli a decemberi miskolci véres provokációt, az öregasszony a nehéz sorsát. A Tárgyilagos és a párnáskezű hallgatnak... Megérkezünk. Még hideg van, a tavasz csak később érkezik a földre. De megjön, akár hisz benne valaki, akár nem. Csákvári János. Április I-l jegyzetfüzetemből, Csodálatosan szép, borús reggelre virradtam. A derült égből sűrű esőcseppek hullottak alá, s a fáspincében kiégett a villanykörte. De ez cseppet sem hatott kedvezőtlenül kedélyemre. Igaz, a feleségem már ötkor felzavart, mondván, hogy elöntötte a víz a .fürdőszobát. Dühösen ugrottam fel, de mire kiértem, úgy látszik, visszahúzódott az ár. Szerencséjére ... Jókedvűen indultam a szerkesztőségbe. ’ Csak néhány percet tartózkodtam ott, elvégre azért újságíró az ember, hogy lásson, halljon és megörökítse az élet apró mozzanatait. Hétfő lévén, munkakedvem óriásira növekedett. Így indultam el vígan fiityörészve a város felé. Első utam a színházba vezetett. Csak néhány hírt akartam megtudni, de korszakalkotó terveket mondtak el. Csak úgy duzzadt a mellem, s a jegyzetfüzet. Azt mondták, ezután haladó szellemű írók müveit is előadja a színház. Többek között a Gyöngykaláris című történelmi dró,mát és Zilahy: Valamit visz a víz című hatfelvonásos nagyoperettjét. Tervek, címek, írók nevei röpködtek a levegőben, s én jegyeztem boldogan, fáradhatatlanul. Éreztem, ez a hétfői nap nagyszerűen kezdődik. Gyerünk csak tovább, gyorsan, gyorsan, újságíró, ma babérokat aratsz! A Mélyfúró Vállalatnál Kovács szaktárs nem fogadott. Most nem ér rá — mondta, de menjek Alföldihez. Nagyszerű témát tud adni. Mentem. És félóra múlva már arról tanúskodott jegyzetfüzetem, hogy egy nagyszerű újítással földfeletti kutat fúrtak, mintegy hatvan méter mélységben a csokonyavisontai gyógyfürdő melleit. Eddig ugyanis csak meleg vizet ihattak a fürdőznk. A kútkávájához tűzoltólétra vezet, és gyógypedagógiai tanár felügyeletével járnak inni az emberek. Csodálatos, nagyszerű téma, ebből legalább féloldalas tájriportot írok — suttogtam boldogan és homlokon csókoltam Alföldi kartársat. Néhány perc múlva már a Május 1 utcán rohantam végig, amikor a csemegebolt ajtajából utánam kiáltott a boltvezető: — Újságíró kartárs, jöjjön be, szenzáció, nagyszerű szenzáció! Ma érkezett az első szállítmány a Mirelité vöröshagymából! Holnapra rendeltünk Mirelité tökmagot és vadgesztenyét is. Nagyon kérem, írja meg ... Kérem, készségesen, örömmel, Néhány kusza vonás a jegyzetfüzetben és - máris rohantam tovább. A. rétesbolt előtt egy régi ismerősömbe ütköztem. Könnyes szemmel rázta meg a kezemet: — Köszönöm, nagyon köszönöm, barátom — mondta, s egy csuklással fojtotta el zokogását. Rájöttem, ő volt az, akiről megírtam az újságban, hogy ügyetlenül rabolta ki a Nagyáruházai. Most szabadult a börtönből, s az én cikkem, igen, az én cikkem világosította fel elméjét. Azt mondja, útmutatásom nyomán ezután csak pénzt lop... Végső elkeseredésemben felkerestem a Moziüzemi Vállalat igazgatóját. Egyszeriben megjött a 'jó kedvem ... Elmondta ugyanis, hogy ezután világos nézőtéren vetítenek sötét képet. Az aprólékos részleteket nem is kérdezhettem, mert újságolta, hogy koprodukciós film bemutatására készülnek. A film címe: Don Ottavio and Franz Schőnlieb amorja a Tajga Franz ein und zwanzig-ban. Főszereplői: Fischer Annie, Michel Angelo Menuhin és Qasimodo. A mellékszerepeket is művészek alakítják. Dél felé járt már az idő, de nem voltam éhes. Mentem tovább, türelmetlenül hajszolva az újabb és újabb témát. A bútorüzletben csőből készült kombináltszekrényről, a vajgyárban a savó útburkolásra, való felhasználásáról, a hangszerüzletben pedig arról értesültem, hogy a következő hónapban zsebkihúzós villanyorgona érkezését várják. S amint a szerkesztőség felé indulva egy kedélyes utcaseprőt akartam meginterjúvolni, abban a pillanatban sepert el orrom elől egy nagyszerű témát. Ilyen mozgalmas egy. újságíró élete, különösen hétfőn, A szerkesztőségben már vártak rám, hogy menjek a Szabadság-parkba, ahol lökhajtásos motorbicikli-bemutatót rendeznek a taszári pilóták, de' elhárítottam a meghívást. Elvégre ilyen sok és korszakalkotó anyagnak már a holnapi lapban napvilágot kell látni. Két gépíró ült mellém, s izgatottan, felváltva diktáltam a szenzációt. Verítéktől gyöngyöző homlokomat törölgetve tettem le művemet a főszerkesztő asztalára. Szigorúan szólt a főszerkesztő: — Kérem, ez marhaság! összezagyvált betűtenger. Ez nem kerülhet be a lapba, érti? Érti? Maga tehetségtelen bértollnok! Sírva fakadtam. — Óh, szerkesztő elvtárs, engedje meg, nagyon kérem — Ne szamárkodjon már — vigasztalt — hát mi akar ezzel? — Higgye el — mondtam ha ez megjelenik, hatalmas siker lesz. Miből gondolja? — Tudom, az olvasók derülnek majd, hogy bolonddá tették az újságírót. Na és? És? A végén kiderül, hogy én csaptam be őket. Mert egy szó sem igaz az egészből. J. B. AZ AUTOMATA CSODÁI ... avagy mire képes a sserkesztőségi telefon Velőtrázó csengetés. Tétovázást nem tűrő hangon visít a fekete készülék. Két szomszédos szobában egyszerre nyúlnak a kagyló után. — Halló, itt mezőgazdasági rovat. — Mi? Tessééék? Itt meg a kultúrrovat. — Te vagy az? ■ Én. Miért hívtál? — Dehogy hívtalak. Csengett a telefon. Itt is. Mit akarsz? Nem tudom. Semmit. A távolból halk, gyötrődő hang szól közbe. Kérem, nagyon kérem, ne vitatkozzanak. Én hívtam önöket, azaz a szerkesztőséget. Tessék. Kérem, az IKV- ról van szó. Az IKV nem is volt kinn nálam. Honnan szedték? Morfondíroznak. Ki lehet ez az ember és mit akar? A két újságíró egymásra nézne, de a vezeték csak a hangot továbbítja, a szikrázó szemek fényét nem.- Halló, Sanyi, tedd le a kagylót! Egy érces, eddig ismeretlen hang megakadályozza ebben. — Halló, szerkesztőség? — Igen ... valószínű. Azaz, hogy ... mit tudom én... — A sportrovat vezetőjével szeretnék beszélni. Lehetetlen. Ön a negyedik a vonalban, nem tudjuk adni... — Várok... — mondja a sportrajongó. Türelmesen, pimaszul lehallgatja a másik három kínlódását. Fülön a kagyló, de újra csörög a készülék. Végem van, nem bírom... — suttogja maga elé az újságíró. — Halló, te vagy az? Kimegyek vidékre. — Hangjáról felismerik. Egy másik újságíró jelez a művelődési osztályról. — Jön a sportos, kérem? — Szóval az IKV nagyon elbánt velem . Segesdre megyek, reggel jelentkezem ... — Állj, állj! — ordít az újságíró. — Nem lehet kibírni. Lépjenek ki, vagy tisztázzuk, milyen számot hívtak? — Én a 15-10-et. Én a 15-H-et... Ez két vonal, a miénk, de miért beszélnek egyszerre? Nem értek semmit. Óh, hogy az a ... — Itt Látrány ... — nyugtatja meg egy mély, öblös hang. — Teljesítettük az adótervet. Tehetetlenül kiabál az újságíró. Két telefonszám, hat ember egy vonalban. — Elég, nem bírom tovább.., — Kérem, én csak a Rákóczi felől szeretnék , Értsék meg, összedől fejem fölött a ház... — De gépkocsival kimegyek ... — Az adó, tudja, elvtárs, az adó... — Könyörgöm, hagyják abba — üvölt az újságíró. — Halló! Posta, posta! S. O. S. Segítség! Segítsé ... é... ég! Az istenit annak a ... Jaj, a fejem! De legalább lenne telefonoskisasszony. Most kit szidjak? Kinek ordítsam a fülébe ... fülébe ... a fülé .. .é.. .é... Két kar egyszerre hanyatlik le a szerkesztőségi szobában. A fejek félájultan kóppannak az íróasztalra. Nem, a fájdalmat nem továbbítja a telefondrót, csak a hangot. De azt sokat, egyszerre ... A fekete kagyló elhagyatottan lapul az asztalon. Mélyéről egy türelmetlen női hang rikácsol: Halló! Kórház? ? ? — ri — A SZEPKESZTŐSÉG PÄW Örömmel számolok be a szerkesztőségnek arról, hogy a darányi táncegyüttes, mely rövid léte alatt oly sok községben fellépett, ismét munkához látott. Továbbra is mint ifjúsági szövetkezeti népi együttes kívánunk dolgozni és részt venni azokon a kulturális versenyeken, amelyek lehetővé teszik ifjúságunk képességeinek bemutatását. Együttesünk várja a megye művelődési szerveinek útmutatását és támogatását. Nagy Gyula, a népi együttes vezetője Most is hangos a Tünde és környéke Sokan azt hiszik, ha letelik a nyári szezon, vége a balatonikörnyéki hangulatnak. Áh, nem mindenhol van ez így! Aat hiszem a siófoki Tündeszállodát nagyon sokan ismerik szerte az országban. Aki személyesen nem is járt itt, a Somogyi Néplapból bizonyára olvasta a nyáron a dizőzzel kapcsolatos cikket. A szezon már régen elmúlt, megszűnt a zene és elment a dizőz. (Lassan itt lesz az új szezon.) A Tünde-udvar azonban azóta is rendületlenül hangzik. Csak most nem az utca, hanem az állomás felőli részen. Ott a mosoda. Nem is csoda, ha nagy a zene-bona, hiszen nők dolgoznak benne. Őket azonban túlharsogja az adminisztrátor érces hangja: »Ugyan, asszonyok, ne röhögjenek«, vagy i »Az istenit, hányán dirigálnak?! Engedjék meg, hogy itt én parancsolják!« Sajnos a hangsúlyt nem tudom mellékelni és ez nagyon kár. Előfordult már, hogy a vasúti felüljárón jöttem és hallottam B. kartárs hangját. Itt laikom, az udvarban, s nagyjából ismerem a mosoda személyzetét, de még egyiknél sem tapasztaltam, hogy nagyot hallana. Bizonyára B. kartárs tudna halkabban is beszélni. Énnek két előnye lenne: jobban szeretnék a dolgozók és nem lenne hangos a Tünde és környéke. Lukács írén, Siófok yJ^h x- KAPOSVÁR ANYAKÖNYVI HÍREI: Születések: Kovács Gyula fia György, Nyári Gyula leánya Mária, Szilágyi János fia János, Bihari László fia László. Halálozás: Melicharek Anna 81 éves. A RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZLEMÉNYE: A városi és járási rendőrkapitányság értesíti a lakosságot, hogy személyi igazolvány és lakásbejelentési ügyben félfogadást reggel 8.30-tól 13 óráig, kedden és pénteken 8.30-tól délután 16 óráig tart.- ORSZÁGOS állat- és kirakodóvásár lesz április 7-én Kaposvárott, 8-án Kaposmérőben, 9-én Nagyberkiben, 10-én pedig Mikén. — KÉSZÜLŐ MAGYAK FILMEK. Szivárvány Angyalföldön címmel viszi filmre Máriássy Félix rendező Máriássy Judit új forgatókönyvét. A film egyik pesti bérházban, napjainkban játszódik és hőse egy vidám, fiatal villamoskalauz. A rendező vidéki színházakban is keres művészeket a szerepek eljátszására. A Jókai novellájából készülő: Melyiket a kilenc közül című filmet rövidesen befejezik. — Dr. Czipri Mátyás, a marcali kórház szülész-nőgyógjfász főorvosa március 30-án elhunyt? (Minden külön értesítés helyett.) — NEMZETKÖZI zenei versenyt rendeznek a nyugatnémet rádióállomások. Ez év szeptemberében nemzetközi zenei versenyt rendeznek Münchenben. A versenyen zongoristák, énekesek, orgonisták, oboások, klarinétosok, csel|isták és hegedű-zongora duók vehetnek részt. A felvételekről, a hazai selejtező anyagáról és időpontjáról a Magyar Zeneművészek Szövetsége ad felvilágosítást. “КМ& ■ Csiky Gergely Színház: Marica grófnő. Este fél 7-kor. Gárdonyi-bérlet. Néma levente. Tájelőadás Öreglakon. Vörös Csillag: Don Juan. 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: Róriiai lányok. 5, 7 és 9 órakor. Rippl-Róaai Múzeum: Régi nagymesterek alkotásainak képkiállítása. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11 óráig.
