Somogyország, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-17 / 64. szám

Matal» 195’?, Httájfjjtiiw lg.......... ........ ........................................л_________________________________________________nmiMiiiMj«imi_uj__________________, - „

Iliért mentek sasét?

A tsz-ek felszámolásának okairól

A forradalmi munkás-paraszt kormány január 6-án kiadott elvi nyilatkozatában leszögezi, hogy a kormány a szocialista társadalmi rend megteremtése érdekében egyik fő feladatának tartja a mezőgazdaság szecialistá átalakítását és minden támogatást megad a dolgozó parasztoknak ahhoz, hogy saját elhatározásuk, a teljes önkéntesség alapján jól gazdálkodó, virágzó szövetkezeteket hozzanak létre. Miért volt szükség arra, hogy a kormány e nyilatkozatában ilyen bátran, őszintén, határozottan kifejtse álláspontját e tekintetben is?

Úgy gondolom, hogy világos választ tudunk kapni e kérdésre, ha visszagondolunk a szörnyű Október— novemberi eseményekre, melyek nem voltak hatás nélkül a somogyi termelőszövetkezetekre sem. A szocializmus ellenségei a munkáshatalomra, a munkásosztály legszilárdabb szövetségesére, a termelőszövetkezeti parasztságra vetették rá magukat, végezték pusztító aknamunkájukat, s tettek tönkre Somogybán is ezrekre becsülhető parasztesaládot. S mint országszerte, úgy nálunk is elérkezettnek látták az időt ahhoz, hogy leszámoljanak a szövetkezeti mozgalommal. Sajnos, nem kis eredménnyel járt felforgató tevékenységük, mert

megyénkben a 32" mezőgazdasági termelőszövetkezetből, — melyek nagyrésze jól és eredményesen gazdálkodott — mindössze harminc maradt meg.

E harminc szövetkezetnek is lényegesen megcsappant a földterülete, mivel ezekből is jelentős mértékben léptek ki többségükben becsületes, jószándékú dolgozó parasztok.

Ha ez így van, ha a szövetkezetek nagyrésze jól dolgozott, ha a kilépők többsége becsületes, jószándékú, jól dolgozó — és hozzáteszem azt is, hogy nem örökre szövetkezetellenes — paraszt, akkor miért mentek széjjel olyan gyorsan ezek az emberek? Természetesen

a felbomlás okait a különböző felfogású és nézetű emberek különféleképpen magyarázzák.

Az októberi események, az ellenforradalmi embertelen cselekmények ideje alatt én a barcsi járásban tartózkodtam. November óta a megye minden járásában kutatgatem annak Okát, hogy a kommunisták hosszú, nehéz, szívós és nem kis eredménnyel járó felvilágosító munkája nyomán létrejött szövetkezetek miért hullottak széjjel? Az ellenforradalmárok, akik nem egy helyen fegyverrel vertéit szét a termelőszövetkezeteket, ezt hajtogatták, heg у Magyarországon nincs létjogosultsága a szocialista nagyüzemi gazdálkodásnak s így életképtelenek a szövetkezetek. Mások az erőszakos szervezésben, a felsőbb szervek réseéről váló túlzott beavatkozásban, a tsz-ek rossz vezetési módszerében látják a felbomlás okait. Ez utóbbiak már mérsékeltebb hangú emberek.

Igazak -э ezek az állítások? Véleményem szerint az első állítás egyáltalán nem tartalmaz valóságot. A második pedig nem tükrözi a reális helyzetet, s így ez sem fogadható el Teljes egészében.

Nézzük az első állítást!

Yan-e jövője nálunk a szociallsfa nagyüzemi gazdálkodásnak? Szerintem csakis ezen az úton leket jómódúvá tenni a falusi dolgozó embereket, ellátni megfelelő módon aa ipart nyersanyaggal. hazánk dolgozóit élelemmel.

Sünt az urak birtokán szolgált agrárproletár és mint a felszabadulás után a saját középparaszti birtokomon gazdálkodott egyéni gazda, de főleg a szövetkezeti mozgalom szervezésében aktívan résztvevő pártmunkás, a régi és a jelenlegi tapasztalataim alapján elmondhatom, — s úgy vélem, hogy ezt szakembereink is alátámasztják —, hogy az export búzát, a vetőmagot a múltban sem, s a jelenben sem a kisparcellás, hanem a nagyüzemi gazdaságok termelték és termelik. Ez így igaz.

Be az is igaz, hogy a nagyüzemi gazdálkodásnak két formáját ismerjük Somogybán is épúgy, mint az egész ország területén. Vajon igaz volt-e az, hogy az urak, a grófok, bárók ,hercegek, urasógok cselédeket, hónapszámosokat több kevesebb, havi idénymunkára alkalmaztak? Igaz-e, hogy intézőket, segédtiszteket ispánokat, csőszöket s .aztán egyéb alkalmazottakat tartottak, akiknek munkabérként jó pénzt fizették ki és mégis jutott nékik Nizaába, Califormába, Montecarloba, s Abbáziába elherdálásra is bőven, s idehaza is jutott fecsérelésre? Erre jól emlékszünk, hogy így volt. Az iiísknak megérte a nagyüzemi gazdálkodás. Jobban járnak tehát a vrU cselédzk, szegényparasztok és középparasztok is, ha földjeiket közösen művelik meg, ha a saját önkéntes elhatározásukból szövetkeznek egymással, amelyhez a párt és a kormány minden támogatást megad. Kijelenthetem, nem kell félni ök a szegény parasztoknak, de a középparasztoknak sem a közös, a szocialista gazdálkodási formától. Minden bizonnyal jobban kellett volná félniök Mindszenty, Eszterházy és a többi hasonszőrű urak akaratának beteljesedésétől, akik arra törekedtek, hogy a saját kényükkedvükre visszaállítsák a régi cselédsorsos nagyüzemi gazdálkodást. Mert ismeretes, hogy ezt akarták. S el kell mondani azt is, hogy most már nemcsak az országoshírű barcsi Vörös Csillag volt az egyedüli a megyében, amelyik kenyérgabonából 3—4, kukoricából 8—10, burgonyából 15—20 mázsával többet termelt holdamként, mint az egyénileg gazdálkodó parasztok, hanem mind több szövetkezet: a répáspusztai Első ötéves Terv, a szuloki Kossuth, a ráksi Uj Élet, a sávolvi Szabadság, a fülecs-pusztai Kossuth is felzárkózott az élvonalhoz, s jó osztalékot biztosítottak tagjaiknak. Hosszan sorolhatnám azokat a jól jövedelmezően gazdálkodó szövetkezeteket, amelyek hasonló, vagy jobb eredményeket értek el. Mégis a jó szövetkezetek közül is igen sok feloszlott, vagy belőlük több becsületes, jószándékú parasztember lépett ki. Ám, akik bátran mertek a közöshöz ragaszkodni, azok bentmaradtak, megvédtek szövetkezetüket.

Egyes tsz-eink megmaradása, mások újjáalakulása cáfolhatafíaaul igazolja: van létalapja a szövetkezeti mozgalomnak megyénkben is!

Ezek után adjunk választ a második kérdésre, mely nem választható el az elsőtől. Nem választható el azért som, mivel látjuk, hogy belegyökerezett a szövetkezeti eszme a somogyi parasztok egyrészének szívébe, hiszen zömében jövedelmezően gazdálkodtak tsz-eink, alkkor teljes egészében igaz a második állítás — mondhatná, az olvasó. Igaz az, hogy helyenként előfordult helytelen szervezési módszer is. Igaz az is, hogy többféle szerv részéről történt felülről való beavatkozás, mely gátolta a helyes, jövedelmező gazdaság kialakítását, a szövetkezeti demokrácia kiszélesítését, a jó vezetési módszerek kibontakoztatását. De vajon ok volt-e ez arra, hogy egyes szövetkezeteket fegyveresen széjjelverjenek, vagy ennyi szegény- és főleg középparaszt meggondolatlanul kilépjen a munkáját megkönnyítő, s évrőlévre nagyobb jövedelmet biztosító szövetkezetéből? Egy-két példát fi sok közül:

Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy Berkies Mihály és Dergecz Mihály elvtársakat senki sem kényszerítette arra, hogy szövetkezetbe lépjenek, hiszen 1948- ban a tsz-mozgalom zászlóbontása-; kor ők voltak a kezdeményezői a barcsi Vörös Csillag megalakításának. Ugyanígy önkéntes szövetkezeti. tag volt Sánties János, atei időközben a barcsi Vörös Csillagból átment a bolhói Ságvári Termelőszövetkezetbe, amely szintén nem dolgozott rosszul, vagy az aranyospusztai, a somogytamócai homokon űj életet teremtő szövetkezeti tagok közül Benkő István, Bitó János és társaik, akik maguk dicsekedtek el jövedelmező, gazdaságukat továbbfejlesztő terveikről, melyet nemcsak én, hanem az akkori járási és megyei szervektől kint járt elvtárssak szavaikban és újságírók cikkeikben dícsérőleg ismertek el. Ezek az emberek saját elhatározásukból váltak szövetkezeti tagokká, s állítom, hogy nem a maguk akarata sodorba ki őket az ősszel a tsz-ekből.

Voltak hibák a vezetési módszerekben? Igen voltak. Még a barcsi Vörös Csillag Kossuth-díjas elnökére, Losonczi Pál elvtársra is emeltek panaszt De úgy vélem,

a vezetés javításához semmi

szükség sem volt a fegyveres fenyegetésre, a szövetkezeti székház ablakainak betörésére, vagyontárgyainak megrongálására.

Kik tették mindezt? A szövetkezet becsületes, jól dolgozó tagjai? Nem! Nem azok! Hisz ők örültek annak, hogy Losonczi elvtárs vezetésével szövetkezetüket fellendítették, országoshírűvé tették, maguk pedig jómóduakká váltak.

Még egy példát szeretnék megemlíteni. Ez pedig az a szétment szövetkezet — a szuloki Kossuth —, amelyről fennállása idején a megyén kívül is, de a megyében is keveset beszéltek, róluk kevés jót írtak. De én annál jobban becsültéin

tagjait és vezetőit, becsültem és becsülöm még ma is őket azért, mivel ■ a volt szövetkezeti tagság és vezetői más szövetkezetektől eltérően, szívesen engedték át az állami hiteleket a rászoruló, gyengébb szövetkezeteknek. Kiválóan dolgoztak, melynek eredményeként az elmúlt évben munkaegységenként több mint száz forint értéket osztottak háztájiból eredő jövedelemről nem is beszélve. És még mindig van osztanivalójuk. Hisz nem kevesebb, mint nyolcvan vagon vetőburgonyájuk vár elszállításra. E szövetkezetnek elnöke Szeitz István egykori 19 holdas középparaszt volt. Nehezen írtam ide a nevét, mert félesége nagyon megkért arra, hogy ezt ne tegyem. De le kellett. írnom, miivel az ő vezetésével működött a megye, sőt az ország egyik legjobb > szövetkezete, amely azonban szétment. Úgy érzem, hogy nekik épp úgy fáj a tsz felszámolása, mint nekem, hisz sok álmatlan éjszakája telt el a családnak október óta.

De vajon lesz-e ebből az eddig viruló közös gazdaságból — mely bűnös kezek beavatkozása, megfélemlítések, egyesek spekulációja folytán oszlott fel —, valaha is újra szövetkezet? Ebben ia szövetkezetben nagyobbrészt középparasztok tömörültek. A középparasztokra az ilyen bekövetkezett események, mint az októberiek és novemberiek, gyorsítóban hatnak, ingadozásuk Lenint igazolja. Erre mutat az a tény is, hogy a megyében többségükben a szegényparasztok maradtak bent, s a középparasztok léptek ki a termelőszövetkezetekből. Mégis azt állítom, hogy e szövetkezet tagsága és vezetői majd maguk látják be cselekedetük helytelenségét, saját maguk önkéntesen fogják elhatározni termelőszövetkezetük újjászervezését és úgy, ahogy a megmaradt 30, és az újjáalakult 60 szövetkezetben a szegényparasztok mellett a középparasztok is mind többen visszalépnek.

A .kőzépparasztok nélkül — tanítja Lenin — nem lehet felépíteni falun a szocializmust. Mégis azt mondom, hogy nincs szüksége egyetlen termelőszövetkezetnek sem olyan középparasztokra, mint amilyen az azóta újjáalakult nagy bajomi Győzelem Tsz egyik aktív szétbomlasztója, Bognár József.

Ez az ember nem vitt be állatot , a szövetkezetbe, de az ősszel két tinót hazavezetett a tsz-ből és most nem akar fizetni érte. Szeretném megjegyezni, hogy fiát ellenforradalmi cselekményei miatt a megérdemelt helyére juttatták. Az ilyen középparasztnak e lap hasábjain szeretném tudomására hozni, hogy tevékenységén gondolkodjon el. S hagyja a becsületes dolgozóikat a munkájukat megkönnyítő, helyes, szövetkezeti úton járni, tartsa be a dolgozó nép állama által hozott törvényeket.

Szeitz István elvtársnak — aki bár nem párttag, mégis elvtársamnak nevezem —, mint kiváló vezetőnek és dolgozónak azt javasolom, hogy minél előbb térjen vissza arra a helyes útra, amelyen a Tolna megyei tengelici Petőfi Szövetkezet meglátogatása után több középparaszt társával elindult. Mert szívesen várják tagjai tőle a jó szót az újbóli elinduláshoz. A megbecsülés, úgy érzem, sem a párt, sem a kormány, sem pedig tagjai részéről nem marad el.

Kommunistáink pedig adjanak több segítséget, megbecsülést a szegén- parasztok mellett a középparasztoknak,

bátrabban beszélgessenek el velük a szövetkezeti mozgalom előnyeiről, fölényéről. Úgy gondolom, hogy nem veszi zaklatásnak egyetlen dolgozó paraszt sem, ha őszintén szétváltunk velük, segítünk helytelen nézetük megváltoztatásában.

Szakembereinknek, különösen az agronómusoknak, nagyobb felelősséggel kell hozzányúlniuk, szaktudásuk révén is, a megmaradt és újjáalakult szövetkezetek termelési eredményeinek megjavításához. Gondolom, hogy a szakembereket nem kell meggyőzni a szocialista mezőgazdaság előnyeiről, az egyéni kisparcellagazdasággal szembeni fölényéről, az átszervezés szükségességéről, sőt, elvárhatjuk tőlük, hogy ők is magyarázzák meg a nagyüzemi gazdálkodás fontosságát az egyéni parasztoknak.

Ebben az országban, melyet annyi veszély ért a felszabadulás óta, mindarmviunk feladata elérni, hogy minél többet és jobbat tudjunk termelni, a falu, a város dolgozót jómódúvá tenni. Ennek fontos része a tsz-mozgalom támogatása, előhbrelendítése.

Misefa György.

2745 borjú atyja

SZIBÓ, a megye legjobb apaállata

Ne tessék csodálkozni, jól hallotta, kedves olvasónk. Szibó nem közönséges apa, illetve apaállat, száz, meg ezer közül is kiválik ekéimé. Nemcsak nagy, lusta testével, hordónagy fejével> öklömnyi szemével, mérges tekintetével, mázsás lábaival, s nemcsak azzal, hogy talán neki van a legnagyobb tekintélye. Szibó a bikáik koronázatlan királya. Az ő nevéhez fűződik a legtöbb borjúszaporúlat, ami egy eféle komoly bikától egyáltalán telhet. A múlt esztendő tizenkét hónapjában, azaz 365 napjában írd és mond — 2745 borjú születéséhez adott életet... Ö a megye szarvasmarhatenyésztőinek dédelgetett kedvence, _ a tehenek legdaliásabb szerelme. No, persze hírnevét a Kaposvári Mesterséges Termékenyítő Állomásnak köszönheti, mert állományilag idetartozik, aminek nagyon örülhet, mért ha ide nem tartozna, talán soha életeben nem éri meg, hogy neve jelkép legyen Somogy sok közeli és távoli falvaiban. Mert aki "ezt nem hiszi el, "keresse fel a Mesterséges Termékenyítő Állomást és ott személyesen, tulajdon két szemével láthatja, füleivel hallhatja, mily nagy szeretetnek, hírnévnek örvend Szibó egész Somogyországban, Direkt kikötik egyes falvakban a parasztok, Szibótól akarnak borjút, mert Szibó a szarvasmarhák dicsősége, s azt szeretnék, ha olyan pompás, szépalakú marhát, azaz gyönyörű borjacskákat akarnak, mint amilyen Szibó.

Szóval, hogy Szibót jobban megismerjük, tudni kell róla néhány adatot. 1952-ben született valahol Svájcban egy szimmentáli fajta tehéntől, amely a feljegyzések szerint 5179 kg. 4,5 tejzsírszázalékos tejet adott egy laktációs időszakban. Tehát jó tejelő fajta, meg zsíros is a teje. Szibó után csak jó utódok születhetnek, hát még ha az anya is jó fajta. Nemcsoda hát, ha Kovács János gazdur;>m képes volt Bárdudvarnokról gyalog bekocogni tehenével a vőlegényhez, azaz Szibőhöz, egy szép borjúért.

Szóval Somogybán már sokan nem félnek a »műborjaik-« előállításától, sőt sokan ezt tartják a legjobb módszernek. Étről szintén álljon itt a fényes bizonyíték: tavaly 17211 tehenet termékenyítettek meg mesterségesen, két és félszer annyit, mint az előző évben. Maga ez a kifejezés nem a legjobb ám — mondja Gutái András állatorvos, az állomás egyik nagybecsben álló dolgozója —, mert a termékenyítés folyamata ugyanaz, mint a természetes fedeztetésnél, azért szaJknyeáven pontosabb a »mesterséges beondózás« elnevezés.

— Nem mondana pár szót arról, miért érdemesebb, s miért előnyösebb a mesterséges beondózás alkalmazása? — tesszük fel az első kérdést

Kérem, nagyon szívesen. Hát először is az előnye, jelentősége abban rejlik, hogy e módszerrel általában egy évtized alatt egyöntetűvé lehet tenni az állatállományt. Pontosan ellenőrizhetők az utódok. Kiküszöbölhetők a fertőző betegségek (brucellózis). Nagy szerepe vaj a minőségi fejlesztésben. Az Egyesült Államokban, Angliában például jóval előbbre állnak e téren, mint mi. Ott már a pároztatásnak csaknem kizárólag ezt a módját alkalmazzák. Szelekciózz^k a bikákat, mondjuk ezer közül egyet, természetesen a legjobbat' választják ki (pl. Angliában) s így kiváló utódokat nyernek.

— No és mi a helyzet nálunk? Tapasztalható-e a gjazdák részéről ellenállás vagy hitetlenség a mesterséges beondózással kapcsolatban?

— Szerencsére évről évre jobb eredményt ér el a Mesterséges

Termékenyítő Állomás, ám van község, ahol félnek ^ttől az újfajta módtól a gazdák. De például Göüében, a szarvosmarhatenyésztéséről régóta híres faluban annyira megszerették a gazdák a fedeztetés e módját, hogy szinte nem is térnének vissza a régi módszerekre. Természetesen a hitetlenség ellen nincs jobb orvosság, mint a tapasztalat: az kell, hogy a gazdák győződjenek meg a tudomány eme vívmányának előnyéről. j ' .

— Még egy kérdést szabad lenne feltenni: igaz ai hogy hibás utódok születnek a mesterséges párosításból?

— Ez csak kitalálás volt, ezzel ijesztették egymást a gazdák. De közölhetem, hogy egyre jobb a születési százaiéit is a mesterséges beondózással. 1955-ben" pl. minden 100 esetben 78 borjú; született, több, mint a természetes fedeztetésből. Végül még egy újság a gazdáknak: Szabó nincs egyedül Somogybán. Másik 14 társával együtt azon versenyeznek: minél több borjú szülessen.

ШШШ

v. J.

Sietek, szerkesztő sporttárs, sietek.

— Gyorsan, gyorsan, Lacikám, mi olyan sürgős?

— Hát mi más lenne, mint az igazolások. Tudja, hogy siettek az intézők, s milyen nagy volt a forgalom még szombaton is a labdarúgó alosztály igazam bizottságánál? Voltak ugyanis olyanok, akik semmiképp nem akarták elhinni, hogy titokban nem nyílik ki az a bizonyos kiskapu. Csak mikor aztán végképp elveszett minden remény, akkor szaladtak fűhöz-fához. s akkor kerültek elő a talonba tett játékosok.

— Ez persze nem érdekes, ugye?

— Dehogy is nem. A Dózsánál pl. azt mondják, hogy nekik április 24-ig. azaz György-jiapig is játszaniuk kell. Miután a Traktor volt játékosai addig ,nem szerepelhetnek, ezért aztán előszedték a kis öcsit-bácsit, sőt rajtuk kívül még az öreg Zsoll is esélyes arra, hogy bekerüljön a csapatba. Igaz ugyan, hogy így öreg lesz a Dózsa, dehát a közmondás, no meg a Dózsa-vezetők azt tartják, hogy öreg ember nem vén ember.

— Lacikám, ennyi azért elég a Dózsából. Azt kérjük nagy sietve. mondia azt is el, mi hír a KMTE-nél?

— Gond. gond és gond. Ez jellemzi az újonc NB Il-es csapat házatáját. Először a Dózsa-fúziót látták egyetlen megoldásnak. Majd amikor rájöttek, hogy a Dózsa nem akar »házasodni«, akkor sürgősen erősítés után néztek. Cikes-cakkos volt a játékosszerzők útja. Szentes. Budapest, majd Veszprém utcáin tűntek fe) a lelkes KMTE-vezérek. Szentesen nem volt szerencséjük. A volt Dózsái fedezet-csatár, az, akit tavaly ősszel két hónapra eltiltottak, nem volt otthon. Az édesanyja szerint Kaposvárra utazott. Én azonban úgy tudom, hogy a Bp. Spartiacu snál kötött ki, ahol a múlt héten próbajátékon volt. A másik ügyes Dózsa-játékos sem ment Brazil-iába, hanem a Lőrinci Fonóból egy másik pesti sportkörbe távozott. Azaz nem számíthat rá sem a Dózsa, sem a KMTE. Veszprémből azonban nyilatkozattal tértek haza Cikesék. Azaz a fonyódi Darvas mégsem száll el Somogyból, hanem a bajnokok tornáján már a kaposvári csapatban játszik.

— Nézze. Lacikám, ez nem sok, de valami.

— Persze, szerkesztő sporttárs, tudok ennél többet is. Például, hogy helyreállt a béke a DNYLASZ és a kaposváriak között. Ott: voltam a békéltető tárgyaláson

— Hallottuk, Laci. De azt is beszélték, hogy maga »szorult« legjobban a főtitkártól, aki megérkezésekor magával kezet sem fogott.

— Hát! ebből csak az utóbbi az Igaz.

De megint csak egy közmondást idésefe ha a vége jó, minden jó. A háromeras megbeszélés vége pedig jó volt. A tárgyalás során ugyanis eloszlottak a Kételyek mind pro, mind j kontra. A Kaposváriak beláthatták, hogy a DNYLAS/ maga is nehéz helyzetben van. Yiezeei a pécsiek is megtudhatták, hogy Somogybán mit értenek az önállóság ajati. De azt is, hogy a Somogyország '’ikkei nem egyéni kezdeményezésre születtek, hanem azaal egyetértett maga az intézőbizottság is. Mit részletezzem? Megtörtént a megegyezés és! mosit már sea»t a béke. Persze ez a helyes, mert az addigi veszekedésnek a somogyi sporl látta a kárát. , , .

— Egyetértünk magával, Laci, s mi is örülünk annak, hogy végre béke van mindenütt.

— Hát azért nem mindenütt. A két elején ugyanis azt hittem, hogy a Dézsa és a KMTE között tőr ki majd a vihar. Azután a K. Hunyadi Vasutas— KMTE veszekedés kezdődött Pontosabban, a vasutasok akartak tőké« kovácsolni abból, hogy kétlaki jobbszéisíjük Kadarkút után mégis csak elhagyta őket. Azt mondták, foa nem lesz a miénk, akkor ne legyen az NB II-eseké se. A sportköri elnökség azonnyombag eev esztendőre el is tiltotta a cseles Játékost. mondván, hogy a sportszerűség és a fegyelem az első.

— Hát ha ez az elv vezette a vasutasokat, akkor igazuk volt, Lacikám.

— Hogy mi lesz az igazság, az majd

csak a fellebbezés után derül ki. A fegyelmi bizottság ugyanis nem osztotta a vasutasok véleményét. Elárulom ezt is. hogy miért. Volt a jegyzőkönyvéé!: egy része, amely ilyeténl t о ha «zott: »Benedek 1955-ben különböző anyagi követelésekkel lépett fel. A sportkör vezetősége »jogosnak« találta és teljesítette Benedek követeléseit«. Hát tudja, szerkesztő sport'társ, ezen a kijelentésen érdemes elgondolkozni. Ugvrm eddig is hallottam Benedek bőrkabátjáról, meg az egyéb, juttatásokról, csakhogy eddig nem hittem. Most I maga a sportkör vezetősége valószínűsíti az eddigi mende-mondákat Úgy tudom, azért te született felmentő határozat, meri a fegyelmi bizottság úgy vélekedett, hogy magia a sportkör is hibás »nVkor anyagiassá tette a Tyutyu gyereket.

— Hát ez így is van, Lacikám, de azért mi azt tanácsoljuk, hogy maga a közeljövőben ne utazzék vonaton, mert adnak majd magának a vasutasok.

— Mondja már, szerkesztő sporttárs. Akkor legfeljebb elmondhatják, hogy nemcsak Benedeknek adtok . . .