Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-24 / 46. szám
Vasárnap, 1957. február 24. __________________ | * им* >o J OKSZAG^............ ............................... ... 3 MIT AKAR A NŐMOZQALOM? A Magyar Nők Országos Tanácsának ideiglenes programjából A program az újonnan megalakuló, széles alapokon nyugvó nőmozgalom fő célkitűzéseit tartalmazza. Bevezetőjében a program megemlékezik arról, hogy az októberi és az utána következő időkben a magyar asszonyok, lányok városon és falun megálltak a helyüket, segítettek. Erre a segítőkészségre, összefogásra és szeretetre talán még sohasem volt annyira szüksége sokat szenvedett hazánknak, mint ma. Vannak, akik tétlenségre biztatnak bennünket, de lehetünk-e tétlenek akkor, amikor gyermekek maradtak szülők nélkül, gyámoltalan öregek családfenntartó nélkül, családok otthon nélkül. Tétlenek maradhatunk-e, amikor az utóbbi évek erősödő bizalma után ismét a bizalmatlanság légköre árasztja el a nemzetökzi életet, amikor veszélyben forog a béke ügye? Az októberi magyar események során a világ közeljárt egy újabb — borzalmasságában minden eddigit felülmúló világháborúhoz. A vészterhes felhők elmúltak fejünk felől, de sok szenvedés, sok könny van így is mögöttünk. Szívünkben azonban erős a remény, hogy a kormány a nemzet haladó erőinek összefogásával megteremti a boldogabb, szabad, szocialista Magyarországot. Magyar asszonyok, leányok! Ebből a munkából nekünk is ki kell vennünk részünket! Fogjuk meg egymás kezét és segítsünk! Segítsünk, hogy a lelkek nyugalomra találjanak, hogy nagyobb legyen a megértés, hogy minden becsületes magyar meglelje helyét e hazában, összefogásra hívunk benneteket, nem öncélú szervezkedésre. Azt szeretnénk, ha mindig megtalálnánk egymást, amikor szükség van a rászorulók gyámolítására, az otthon, a gyermek védelmére. Azt akarjuk, hogy szavunkat mindenütt meghallgassák, ahol a magyar társadalom legfontosabb kérdéseiről és elsősorban a társadalom alapkövének: a családnak Ügyéről van szó. Felhívjuk ezért a városok és falvak minden segítőszándékú asszonyát: a társadalom valamennyi rétegéből alakítsák meg önálló nőtanácsaikat. Munkájukban használják fel az elmúlt évek nőmozgalmának minden jó tapasztalatát, vigyázva arra, meg ne ismétlődjenek a hibák, a helytelen bürokratikus módszerek. Meg kell teremteni a családi élet megjavításának anyagi és erkölcsi feltételeit. Ezért az édesanyák kapjanak meg a társadalomtól a lehetőségekhez képest minden segítséget ahhoz, hogy legnemesebb hivatásuknak, gyermekeik nevelésének minél többet szentelhessenek erejükből, idejükből. A Magyar Nők Országos Tanácsa javaslatokat dolgoz ki és juttat el a kormányhoz arról, milyen módon lehetne a családok gondjain segíteni (pl. a családi pótlék rendezése, kapjanak táppénzt azok az édesanyák, akik háromévesnél fiatalabb, beteg gyermekük ápolására maradnak otthon a munkából stb.). Javasoljuk, hogy a helyi tanácsok a nőtanácsokkal . együttműködve teremtsenek olyan munkaalkalmakat, amelyek lehetővé teszik, hogy az asszonyok otthoni munkát vállalva, kiegészíthessék férjük keresetét. A nőtanács követeli, hogy ezeken a munkaterületeken a dolgozó nők bérezését emberségesen rendezzék. Nem értünk egyet azzal, hogy nővoltukra hivatkozva bocsássanak el álásukból jól képzett, tehetséges munkaerőket. A dolgozó nőknek segíteni akarunk azzal, hogy javasoljuk a kormánynak, fejlessze tovább a bölcsőde- és óvoda-hálózatot. Állami erőből azonban csak lakói erületi gyermekintézményeket hozzon létre és ellátásban, valamint térítésben ne legyen különbség az üzemi és a lakóterületi intézmények között. A nőtanács az asszonyokat nagyobb egészségügyi védelemben kívánja részesíteni, annak minden szociális vonatkozásával együtt. Ezután a program azzal foglalkozik, hogy jogi kérdésekben, pl. válás, gyermektartás, gyermekek odaítélésének ügyében milyen segítséget kíván adni a nőknek — majd így folytatja: Magyar asszonyok, leányok! Az utóbbi hónapokban a fővárosban sok kisgyermek szenved szükségét, sok közülük legfájóbban a szülői szeretetet nélkülözi. Segítsetek családokhoz juttatni ezeket a gyermekeket, vigyétek el hozzájuk az anyai szív melegét. Nem lehetünk közömbösek az elhagyottak, az öregek sorsa iránt sem. Sokan mentek úgy el tőlünk, hogy sorsára hagyták kisgyermeküket, feleségüket, az idős szülőket. Keressük fel a magukra maradottákat, segítsünk az elhagyottaknak ügyes-bajos dolgaik elintézésében, jó szóval, barátsággal, részvéttel Több mint 150 000 vérünk szakadt idegenbe az elmúlt hónapok eseményei következtében. Vannak; akik megtalálják kint boldogulásukat, de többségüket hazahúzza a szíve, a honvágy, »-mert csak egy anyánk van s egy hazánk«. A Magyar Nők Országos Tanácsa kéréssel fordult a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséghez és a különböző országokban lévő szervezeteihez, hogy segítsenek minden tőlük telhető módon abban, hogy a sokezernyi, szinte gyermekkorban lévő fiatalt, akiknek többsége meggondolatlanságból, kalandvágyból, a hamis ígéretektől félrevezetve hagyta itt hazáját és akiket szívszakadva, reménykedve vár vissza édesanyjuk, ismét visszatérhessenek hazájukba. A fiatel lélek meggyógyításában, nevelésében nagy feladat hárul a pedagógusokra. Azt kívánjuk, hogy iskoláink tiszta erkölcsű, szüleiket és tanítójukat tisztelő, nagytudású, értékes állampolgárokká, jó hazafiakká neveljék gyermekeinket, akik nemcsak szavakban, hanem tettekben is vallják: »Itt élned, halnod kell«. Iskoláink munkájához nagy segítséget adhatnak a szülői munkaközösségek. Nőtanáosaink irányítsák, támogassák ezeket a szerveket, hogy az iskola és a családi otthon között minél harmonikusabb, minél gyümölcsözőbb kapcsolat alakuljon ki. Kedves asszonyok, anyák! Programnyilatkozatunkat ideiglenesnek tekintjük, a véglegeset veletek, a helyi nőtanácsok képviselőivel együtt dolgozzuk ki. Addig is harcoljunk az elénk tűzött célok eléréséért. Minden falunak, városnak, kerületnek megvannak a sajátos gondjai, amelyeket az ottlakók ismernek legjobban és a megoldás módjait is ők tudják. Munkátokban keressetek támaszt a népfrontbizottságoknál, keressétek meg a Vöröskeresztet, a földművesszövetkezeteket, a szülői munkaközösségeket, a fiatalok szervezeteit és velük együtt végezzétek el a közös feladatokat. Fogjunk össze, közös akarattal, egy szívvel, hogy gyermekeinknek, családunknak, hazánknak boldogabb, igazabb magyar életet teremtsünk — fejeződik be a Magyar Nők Országos Tanácsának ideiglenes programja. EMLÍTÉSRE MÉLTÓ Pezsgő élet fogad a Nagyatádi Konzervgyárban. Szorgos emberek munkálkodnak amerre csak nézek. Ami szíven üt, hogy a kommunisták még mindig nem fogtak össze, várakoznak. Pedig az MDP-nek ötven tagja és 8 tagjelöltje volt ebben a gyárban. Trovencsák Gyula elvtárs, a volt üzemi párttitkár elmondja, hogy mindössze öten kérték felvételüket az MSZMP soraiba. Beszélgetek Lesnyák Árpáddal, a munkástanács elnökével, Mayer József üb-elnökkel, Lőrinc Rózsival és Korbacz Gyulánéval. Valamennyien hosszú ideig dolgoztak a párt soraiban, s most mégis várakoznak. Miért? Elmondják, sok jogtalan sérelem érte őket, nem hallgatták meg kéréseiket, panaszaikat. A községi és járási pártbizottság csak akkor találta meg őket, amikor munkáról volt szó. — Megvárjuk, kik lesznek az új párt vezetői, majd akkor lépünk be — mondják a beszélgetés során. Azt is hozzáteszik még, hogy sok hibát találtak az MDP politikájában, a,mit helytelenítettek. Ezeket a hibákat mi nem akarjuk folytatni. De, hogy ki tudjuk javítani és eredményesen tudjunk dolgozni, szükség van a kommunisták munkájára, öszszefogására a Nagyatádi Konzervgyárban is ... EPOSZ-szervezet alakult a napokban Somogyacsán. Az alakuló gyűlésre húsz fiú ment el, s mind a Erős, egységes EPOSZ szervezeteket! Egyre jobban erősödik az Egységes Paraszt Ifjúsági Szövetség. A fiatalok látják, hogy az új szervezetben ki tudják elégíteni kulturális és sport igényeiket, ezért mind többen lépnek be azok is, akik nem voltak a DISZ tagjai. Az új szervezet életindulásakor a jövőről tervezgetünk: milyen legyen ez a szervezet, hogvan biztosítsa az ifjúság művelődését és szórakozását? Mindenekelőtt szemelőtt kell tartani az ifjúság érdekeit, biztosítani kell, amit a törvény előír számukra. Hogyan lehetne megnyerni a fiatalokat, hogy sajátjuknak érezzék az új EPOSZ szervezetet? Első javaslatom az, hogy falcainkban az EPOSZ kebelén belül szervezzük meg a kultúr- és sportmunkát. Emellett természetesen az egyes szakosztályok (futbal, atlétika, sakk) válasszanak felnőtt vezetőket, akik mellett a fiatalok nem közvetítő szerepet játszanak, hanem tanulhatnak a tapasztaltabb sportolóktól. Hasonló elképzelésem van a kultúrmunkával kapcsolatban is. Nagyon jó lenne, ha a kulturális munkába fiataljaink az irodalom terén is tapasztalt pedagógusoktól tanulhatnának. Nem tartom helyesnek, hogy egy 800—1000 lakosú községben az EPGSZ-szervezettől függetlenül működjék sportkör is. Ez egyrészt szétforgácsolná az erőt, és rontaná az EPOSZ tekintélyét, hisz a szervezetet nem érezhetnék teljesen magukénak a fiatalok. Javaslom, hogy a megyei szervek dolgozzanak ki egy tervezetet, mely a tavasszal kezdődő EPOSZ- bajnokságok módját határozná meg. A sport azonban nem elégítheti ki a fiatalság igényeit. A parasztifjúság művelődni akar, s ehhez irodalmi estékre, különböző ismeretterjesztő rendezvényekig van szükség, hogy az ifjúság megismerje legjobb íróinkat, azok műveit és szakmai előadásokat kapjon a belterjes mezőgazdaságról is. A mi szervezetünkben folyik a kultúrmunka, irodalmi-estet is rendeztünk József Attiláról, a lányok pedig vállalták, hogy elkészítik az EPOSZ-cimert. Ezenkívül készülünk március 15 méltó megünneplésére. amikor hazafias színdarabokat iátszunk. Meg kell találni azt az utat, melyen közösen, boldogan fogunk haladni, mert minden munkához egység és egyetértés kell. HÉJAS JÁNOS EPOSZ-elnök. LANTOS ÉVA kultúrfelelös, Beleg. húsz belépett az új ifjúsági szervezetbe. Az alakulásnál már tervezgetni is kezdtek. Színdarabot tanulnak, bálokat rendeznek, szórakoznak és szórakoztatni fognak. Sárközi Feri, a vezetőség egyik tagja azt is elújságolja, hogy új helyiséget kaptak a községi tanácstól. Megcsináltatták a ping-pong asztalt, megtakarított pénzükön pedig egy Íróasztalt vásároltak. Az alakulásnál egy kis hiba is történt, »elfelejtettek« lányokat meghívni. Pedig a községi DlSZ-szervezetnek leánytagja is volt. Csinosak, szépek az acsai lányok, ők is szeretnének táncolni, szórakozni. Pótolják hát sürgősen »feledékenységüket« a fiúk, s hívják meg a lányokat is az EPOSZ soraiba Törökkoppányban beszélgettem a napokban Vincze István elvtárssal, a községi pártszervezet intézőbizottságának elnökével. Elmondta, hogy január 21-én alakult meg a pártszervezet, hét taggal. Az alakuló ülésre ugyan 11-en mentek el a régi tagok közül, de négy MDP-tag felvételét nem fogadták el. — Nem fogadtuk el — mondja Vincze elvtárs —, mert azt akarjuk, hogy a falu legbecsületesebb emberei legyenek közöttünk, olyanok, akik önként, meggyőződésből, s nem számításból jönnek sorainkba ... Sokfelé jártam a megyében és a városban. Többek között a Ruhaüzem pártszervezetét is fé.serestem. Nehéz volt az üzembe a bejutás, mert ott még divat a belépőcédula kiállítása. Amikor M. elvtárssal, az igazgatóval beszélgettem a régi hibákról, elmondotta, hogy egyes megyei szervekhez igen nehéz volt a bejutás. — Igen, nehéz volt bejutni sok helyre, s ezt megnehezítették a belépőcédulák is. Ezt a megyei szerveknél már régebben eltörölték, s eltörölték már az üzemekben, gyárakban, sőt a minisztériumokban is. ügy gondolom, erre már nincsen szükség a Ruhaüzemben sem. Nem vétenek az éberség ellen, ha nem állítanak ki belépőcédulákat... A múltkorjában Balatonbogláronutaztam keresztül. Betérve az egyik vendéglőbe, nagyon jól esett a vendéglő . vezetőjének figyelmessége, udvariassága. Ezt »Legyen máskor is szerencsénk« címmel meg is írtam, amely az újságban napvilágot látott: Akkor tévesen a vendéglő vezetőjét »öreg Síposnak« neveztem. Ezt most. helyreigazítom. A vendéglő vezetőjét, a mindenkivel szemben figyelmes és udvarias boltvezetőt »örfeg Fischer«-nek hívják. így ismerik, szeretik és becsülik a messezi környéken is. Sz. L> Egy éjszaka az újpesti ellenforradalmárok fogságában »Bemutatjuk az újpesti forradalmi bizottságot« — címmel a Nópszabadsáa vasárnapi számában cikk jelent meg, amely Kosa Pál, Kollár fános újresti ellenforradalmárok ós társaik tevékenyséaét ismertette. Ez a cikk juttatta eszembe* innak az éjszakának a történetét, amelyet harmincad magammal az általuk vezetett ú| pesti ellenforradalmán rok fogságában töltöttünk . .. EZEIlKILENCS^Af ÖTVENHAT NOVEMBER 6. Délután 4 óra. A parlament elől indul velünk a gépkocsi amelyen harmincán ülünk. Harminc kaposvári katona. A gépkocsi tetején hatalmas fehér zászló, hogy kijuthassunk a városból. A kocsin ülők szemében a kétkedés. Vajon sikerül-e? Mindez nem számít, haza, minél előbb haza ... Kijutni csak Újpestnél lehet, s nemsokára már a Váci úton robogunk ... Némák, kihaltak az utcák, csak itt-ott látni pár szovjet katonát, harckocsit, akik őrködnek, nehogy az ellenforradalom újra támadhasson. Budán a Vár körül és a Corvin közben még dörögnek a fegyverek. Bennünket gyakran állítanak meg szovjet katonák, igazoltatnak, majd intenek, mehetünk tovább. Újpesten a Váci út—Árpád út találkozásánál szovjet harckocsizok állítanak meg bennünket. Akkor fel sem tűnt, hogv a harckocsik ágyucsöve Újpest felé néz. Közlik velünk, hogy tovább a Váci úton nem mehetünk, mert lövöldöznek. Egyedüli út — keresztül Újpesten... , Felbőg a motor, s nemsokára már Újpesten vagyunk. Rengeteg ember az utcán, s ami. azonnal feltűnik, egyetlen szovjet katonát sem látunk. Nemsokára kiderül az is, hogy miért. Elérkezünk az Újpest—rákospalotai vasúti átjáróhoz, de nem tudunk keresztülmenni. A sorompót leeresztették, a sínekre pedig három tehervagont állítottak. — Felemeljük a sorompót, eltoljuk a kocsikat, s úgy megyünk tovább — határoztuk el. Leugrálunk a kocsiról, fel akarjuk emelni a sorompót, de nem sikerül. Részeg emberek vesznek körül bennünket, s egyikük elordítja magát: »Hazaárulók! Ávósok! Meg akarjátok dönteni a forradalmat? ...« Munkásemberek sietnek el mellettünk, s egyikük odasugja: »Ne hallgassanak ezekre, hiszen ezek Újpest leghírhedtebb csavargói, részegesei.« Nincs idő a gondolkodásra. Hirtelen nyitott katonai gépkocsi kanyarodik mellénk, s felfegyverzett emberek ugrálnak le róla. Kik voltak? Gyanús, betörő kinézésű csavargók. De nem tehetünk semmit. Náluk a fegyver, mi pedig fegyvertelenek vagyunk, csak egy-két elvtársnál van egy-egy pisztoly, az is a csizmaszárban. De mit ér a pisztoly géppisztolyokkal, golyószórókkal szemben? Közlik a fegyveresek — gyanúsak vagyunk, bevisznek bennünket a parancsnokságra. Két géppisztolyos az autóra ül, ránkszegezi fegyverét, egy pedig a gépkocsivezető mellé, s irányítja. Rövidesen megérkezünk a főhadiszállásra, az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba. Ott beterelnek bennünket az egyik emeleti tanterembe, s fegyveres őröket állítanak mellénk... Nemsokára fegyveresektől kísérve megérkezik a parancsnok helyettese, illetve a »forradalmi bizottság« egyik vezetője, Kollár »baj társ«. így szólították a fegyveresek őt, s ő is így szólt hozzánk. Határozottan beszélt. Szavaiból az tűnt ki. hogy végsőkig el van szánva. Nem szó szerint, de lényegében ezeket mondotta: »Mi, Újpest dolgozói elhatároztuk, hogy az utolsó csepp vérünkig harcolunk. Hajlandók-e Önök harcolni velünk a szovjet csapatok ellen?« Egymásra nézünk. Nem! Erre nem vagyunk hajlandók. Rövid tárgyalás magunk között, majd közöljük a választ: »Nem harcolunk, engedjenek bennünket haza!« A válasz erre: »Majd döntünk sorsuk felett...« KÖZBEN BEESTELEDETT, s mi a sötét tanteremben ülünk, mert őreink nem engedik felgyújtani a villanyt. Félnek, hogy a közelben lévő szovjet katonák belövik a főhadiszállást... Nehezen, kétségek között telik az idő. Mi lesz velünk? Beszélgetésbe elegyedünk őreinkkel. Mindkettő fiatal munkásfiú, valamelyik újpesti gyár dolgozói. Elmondják, hogy nem szívesen vannak már itt, mert egyre inkább csavargók, betörők lesznek a hangadók. Azt is elmondják, hogy az olyannak lesz egyre nagyobb hangja, akit gyilkosságért többévi börtönre ítét tek, s most kiszökött a börtönből... Hirtelen kivágódik az ajtó, kisebb fegyveres csoport ront be a tanterembe. Felgyújtják a villanyt, s máris hangzik a csoport vezetőjének, egy vatelinos kabátot viselő 26—29 év közötti férfinek a parancsa: »Kezeket fel!« Felőliünk, feltartjuk kezünket. Mit akarnak? Kinél van fegyver? — hangzik a kérdés. Megmotoznak bennünket, több elvtársról még a csizmát is lehúzzák, hogy hozzájuthassanak az elrejtett fegyverekhez .. . Majd az elszedett fegyverekkel boldogan. s bennünket megfenyegetve eltávoznak. Újra sötét borul a tanteremre. A csöndben súlyosan koppannak az őrzésünkre kirendelt egyik fiú szavai, mikor azt mondja: »A csoport vezetője volt gyilkos ... « Éjfél felé járt már az idő. Kintről egyre erősödő lövöldözés hal latszik. Agyuk. géppisztolyok feleselnek egymással. Felrántják az ajtót, s azon szinte beesik egy postás egyenruhát viselő férfi, aki torkaszakadtából kiáltja: »Rákospalota veszélyben. Gyertek velünk harcolni. Most már nem is nézünk egymásra, de azért egyszerre válaszoljuk: »Nem megyünk sehova ...« Egyik őrünk később kimegy, majd visszatérve elmondja, hogy a »forradalmi bizottság« most dönt a sorsunk felett. Elmondja azt is. hogv a gvilkos azt javasolja, mindnyájunkat nyírjanak ki... JÓVAL ELMÜLT ÉJFÉL, amikor bejönnek a »forradalmi bizottság« tagjai, s közlik, hogy másnap szahadon engednek bennünket. Azzal a feltétellel, hogy hazafelé menve mindenütt hintsük el a »forradalom eszméit«. Két óra felé gépkocsira ültetnek berniünket, s fegyveresekkel átkísérnek az újpesti Faipari Technikumba. Itt alszunk néhány órát.. . Reggel ко-, rán elbúcsúztam társaimtól, s egy rákospalotai rokonomhoz mentem akinél néhány napig meghúzódtam ... Elvtársaim több napi bolyongás után kerültek haza, ho gyan, milyen körülmények között, nem tudom. Sokat gondolkoztam azon, miért engedtek el bennünket az ellenforradalmárok. EmberszeretetbőV? Nem! Úgy gondolom, sokkal nagyobb szerepet játszottak ebben a szovjet katonák, akiknek fegyverei akkor már Újpest és Rákospalota utcáin dörögtek ... Alig hallgattak el a fegyverek, bejártam, a várost. Láttam fogságunk színhelyét, a Könyves Kálmán Gimnáziumot, amelyen súlyos sebeket okozott az esztelen ellenállás. Láttam a körülötte lévő lerombolt há zakat, a rákospalotai Vöröshadsereg úti harcokban elesett szovjet katonák holttestét, s az ott. meghalt fiatal magyarokat is. Láttam ott is és még sokhelyen a lerombolt munkásházakat, s kis vagyonkájukat sírató munkásembcroket. Néhány nap múlva pedig résztvettem a megyeri temetőben a harcok alatt elesett fiatalok temetésén. Ökölbe szorult ekkor a kezem. Kosa és Kollár, s a »forradalmi bizottság« többi tagjai jutott tak eszembe. Azok, akik maguk helyett fiatal lányokat, fiúkat üldtek a biztos halálba, akik iskolákat, munkásházakat romboltak le... S akkor arra gondoltam: felelni kell nekik tetteikért, felelni azért, amiért ilyen károkat okoztak országunknak, népünknek. SZALA1 LASZUO
