Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-23 / 45. szám
; 1 ' —SOMOG VORSZAO _——^ jízrael elleni szankciók kérdése szembeállítja az USA-t a szövetségeseivel New York (MTI). Tora Hoge, az ;ÄP tudósítója jelenti: A fogas szankció-kérdés kezd azzal fenyegetni, hogy nagyobb arányú hasadására vezet az Egyesült Államok és (nyugati szövetségesei között. Ez a veszély akkor kezdett élesebben kirajzolódni, amikor a brit parlamentben heves tűz alá vették Eisenhower elnököt, mert Anglia megkérdezése nélkül tette meg szerda esti rádiónyilatkozatát. Eisenhower beszédét a nyugati i diplomaták úgy értelmezték, hogy ■ az USA helyeselné bizonyos szankciókat Izrael ellen. Amerika nem (mondta ki nyíltan, hogy a szantcciókra szavazna, de az iránt sem hagyott kétséget, hogy ha a közgyűlés szankciók mellett döntene, akkor támogatná ezt a határozatot. Egy angol ENSZ szóvivő kifejtette, hogy kormánya szeretné elkerülni, hogy kenyértörésre kerüljön a dolog, • és valami »konstruktív kompromisszumot« szeretne elérni ebben a problémában. Franciaország, amely az egész közép-keleti vita során szilárdan támogatta Izraelt, élesen ellenzi, hogy bármilyen büntető jellegű korlátozásokat léptessenek életbe Izraellel szemben. A megfigyelők szerint valószínű, hogy egy olyan javaslat, amely megtorló intézkedéseket követel Izrael ellen, megkapná a szükséges kétharmad többséget a közgyűlésen, de oly sokan tartózkodnának és szavaznának ellene, hogy nem kap- I ná meg azt a nagy többséget, amelylyel a közgyűlés a legtöbb fontos I kérdést el szokta dönteni. Rövid külföldi hírek LONDON (MTI) Mint a BBC jelenti New Yorkból, az ENSZ Biztonsági Tanács csütörtökön a kasmiri vita lezárásaként elfogadta az Egyesült Államok, Anglia és Ausztrália határozati javaslatát. A határozat megbízza a biztonsági tanács e havi elnökét, hogy utazzék Indiába és Pakisztánba és folytasson tárgyalásokat a kasmiri probléma megoldásáról, s tárgyalásainak eredményéről április 15-lg tegyen jelentést a tanácsnak. A javaslat mellett tizen szavaztak, a Szovjetunió tartózkodott a szavazástól, ellenszavazat nem volt. PHENJAN (MTI) Az Uj Kína hírügynökség értesülése szerint a liszinmanista hatóságok 1956 novembere és 1957. február 19-e között 39 550 fiatalt tartóztattak le, mivel nem jelentkeztek a katonai sorozáson. PEKING (MTI) A TASZSZ közli: Pekingben megjelent »A Kínai Kommunista Párt története«. A könyv a KKP megalakításától a Kínai Népköztársaság kikiáltásáig terjedő időszakot világítja meg. Й fegyveres erők: miniszterének távirata a Szovjetunió honvédéiül mioiszteráiiez G. K. Zsukov elvtársnak, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Moszkva. A szovjet hadsereg megalakulásának 39. évfordulója alkalmából az újjászületett magyar fegyveres erők valamennyi harcosa, tisztje és tábornoka nevében forró üdvözletemet küldöm Önnek és a hős szovjet hadsereg egész személyi állományának. A magyar nép a hála mély érzésével gondol a szovjet nép hős katonafiaira, akik 1944-ben vérüket hullatva szabadították fel hazánkat és a közelmúltban önzetlen segítséget nyújtottak a sötét ellenforradalom erőinek szétverésében, s e dicső fegyvertényükkel ismételten bizonyságot tettek a proletárnemzetköziség eszméje mellett. Sok sikert kívánok a szovjet hadseregnek és Önnek, marsall eivtárs, a Szovjetunió fegyveres erőinek tor vábbíejlesztéséért és a béke fenntartásáért folytatott munkájához. DK. MÜNNICH FERENC, a fegyveres erők minisztere. Ke¥Í%ÍOHÍ£Mn!i és át ma«fyarors®a§*i példa Peking (MTI). A »Politikai Szemle« című kínai folyóirat érdekes cikkben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miért elítélendő a nemzetközi munkásmozgalomban fellépő revizionista tendencia, s hogy milyen a kapcsolat e tendencia és a magyarországi események között. A kínai folyóirat többek között kifejti, hogy az elmúlt évben, amikor a kommunista- és munkáspártokban Sztálin hibáival kapcsolatban széleskörű harc indult meg azért, hogy felszámolják a munkásmozgalomban meglévő dogmatizmust, egyesek ezt a helyes mozgalmat arra használták fel, hogy a dogmatizmus elleni harc -cégére alatt revízió alá vegyék a marxizmus—leninizmus forradalmi elméletét, s hogy a lehető legkisebbre szállítsák alá az októberi forradalom által teremtett forradalmi út jelentőségét. Ez a jelenség — állapítja meg a kínai folyóirat — rendkívül káros. Minden kommunista feladata az ilyen jelenség elleni következetes fellépés. A kínai folyóirat egyebek között elmondja, hogy a közelmúltban egyesek revízió alá vették a proletariátus diktatúrájának elméletét, a marxizmus—leninizmus ezen alapvető részét. Azok, akik ezt az elméletet revizionálni akarják, nem veszik fegyelembe, hogy a szocialista forradalom és építés egyetlen garanciája a proletariátus diktatúrája. A magyar események világosan megmutatták, hogy egyesek a szocialista demokrácia szélesítésének jelszavát lényegében úgy értelmezik és arra használják fel, hogy csökkentsék, sőt negativizálják a proletariátus diktatúrájának fontosságát, kétségbevonják a marxizmus—leninizmus alapvető elméleti tételének helyességét. Ezt mutatták a magyar események különféle értékelései is. A revizionizmus hívei azonban nem veszik figyelembe, hogy Magyarországon az elmúlt években megsértették és aláásták a nép demokratikus jogait, s hogy ugyanakkor nem mértek kellő csapást a reakciós elemekre. Mi sem természetesebb hát, minthogy a forradalmi munkás-paraszt kormány létrehozása után elengedhetetlenül szükséges, hogy megfelelő csapást mérjenek a reakcióra. Annál meglepőbb viszont, hogy akadnak olyanok, akik a magyarországi helyzet jelenlegi körülményei közepette is a demokrácia olyan méretű kiszélesítését követelik, amely lényegében egyenlő lenne azzal, hogy ne nyomják el az ellenforradalmi elemeket, sőt rájuk is terjesszék ki a demokráciát. Azok, akik ma ilyesmit követelnek, a revizionisták közé tartoznak. A kínai folyóirat a továbbiakban egv másik példára hivatkozva hangsúlyozza, hogy legyen szó akár a szocialista forradalom vagy a szocialista építés megvalósításáról, sem egyik, sem másik nem valósítható meg a munkásosztály kommunista pártjának vezetése nélkül. Ugyanakkor egyesek azt hangoztatják, hogy a pártvezetés az, amely a szocializmus körülményei közepette egyenesen szüli a bürokratizmust, akár a tömegek, akár az állam vezetéséről legyen szó. Ezt a véleményt tükrözik a magyarországi helyzettel kapcsolatos különféle megállapítások, különösen ami a párt újjászervezésének kérdését illeti Magyarországoh. Mint ismeretes, az ellenforradalmi felkelés leverése után a magyar kommunisták hozzáláttak, hogy újjászervezzék pártjukat. Nyilvánvaló, azzal a céllal, hogy megteremtsék a munkásosztály vezető politikai pártját, amely képes arra, hogy irányítsa az ország újjáépítését és a reakció elleni fokozott harcot. Egyesek ugyanakkor azt tanácsolják a magyar elvtársaknak, hogy »ne vesztegessék idejüket és energiájukat a kommunista párt helyreállítására, mivel egy ilyen párt a tömegek szemében egyenlő a bürokratikus diktatúrával«. Mások javasolják: a kommunisták alapvetően változtassák meg gondolkodásmódjukat a marxizmust—leninizmust illetően és alakítsák át a kommunista pártokat valamiféle választási szervezetté. Ez magyarán azt jelenti, hogy a kommunisták adják fel a párt vezetőszerepét, illetve a vezetőszerepért vívott harcot. Mindezek a vélemények, mármint ami a revizionisták megállapításait és elméleteit illeti — írja befejezésül a »Politikai Szemle« — helytelenek, károsak és nem szabad engedni, hogy elterjedjenek. A magyarországi ellenforradalmi fegyveres felkelés világos és tanulságos igazolása annak a marxista—leninista tételnek, hogy a proletariátus diktatúrája nélkül a népi hatalom nem tartható fenn, s hogy proletárdiktatúra nélkül a kapitalizmus visszaállítása több mint reális veszély. A kommunista párt vezetése nélkül nincs garancia arra, hogy Magyarország szocialista jövőnek néz elébe — hangsúlyozza végezetül a kínai folyóirat. ÉRDEKESSÉGEK — furcsaságok A technika legújabb „vívmánya“ A technika legújabb »csodájával« egy svájci sportárugyár ajándékozta meg a világot: mesterséges kukacokat gyárt horgászok számára. A tubusban árusított kukacok állítólag ugyanúgy léprecsalják a halakat, s.kár az élők. így a horgász mentesül a reggeli kukackeresés munkájától. Születése előtt sírt Az angol orvosok körében nagy zavart és feltűnést keltett Patrick Russel nőgyógyásznak a Lancet című orvostudományi folyóiratban legutóbb megjelent cikke, amelyben részletesen leírja, hogy amikor Margaret Stuart asszonyt előkészítette a szülésre és kis bemetszést eszközölt, hogy megkönnyítse a szülést, a csecsemő anyja méhében keservesen sírni kezdett. Köztudomású, hogy a csecsemő csak születése után kezd lélegzeni és ezért a londoni orvosok nem tudják elképzelni, hogy a kis John Stuart hogyan sírhatott levegő nélkül. Részeg volt? Söpörjön utcát! A Szovjetunió általános hadjáratot indított a rendzavarok, részegek és rendetlenkedők ellen. Mint a kazahsztáni Pravda közli, a napokban a milicia huligánkodás miatt őrizetbe vett egy újságírót, egy főiskolai hallgatót, egy főmérnököt és az egyik minisztérium főtisztviselőjét, mert az utcán botrányt okoztak. Az új kormányrendelet értelmében a négy férfit rendetlenség, részegeskedés és békés járókelők molesztáld,sa miatt 15 napi utcasöprésre ítélték. A rendelet ugyanis kimondja, hogy csendháborításért és botrányokozásért 15 napig terjedő közmunkára lehet elítélni a bűnöst. Amerikában korábban házasodnak, mint Európában Statisztikai adatok szerint az Egyesült Államok 29 esztendős női polgárainak, valamint 22 éves férfi polgárainak több mint 50 százaléka házas, ötven évvel ezelőtt a 24 éves nőknél és a 26 éves férfiaknál volt ez az arány. Százezer dollárra biztosította a eszét Lloyd McManus 37 éves fémgyári igazgató százezer dollárra biztosította agyát a londoni Lloj’d biztosító társaságnál. Kijelentette, hogy mivel agymunkát végez, természetes, hogy nem életét, vagy végtagjait biztosítja, hanem az agyát. A biztosítások történelmében ez az első eset, hogy valaki az agyát biztosította. A gésák atomleckét vesznek Sok embernek téves elképzelései vannak a japán gésákról, akiket nem szabad összetéveszteni a prostituáltakkal. Ezek valóságos társasági hölgyek, akiknek keményen kell dolgozniuk, hogy egyre tökéletesíthessék művészetüket. A dicsőség-díjat a múlt évben tanúsított aktivitásáért a 19 éves Marikénak ítélték oda. Marikó tavaly hivatalosan 1 855 000 yent keresett és az ügyfeleknek tett különféle szolgálatokért ; több mint 4 900 000 yen borravalót kapott. ISgyébként a gésák tanulása, mióta ez iskolákat modernizálták, egyre nehezebbé vélik. A jólképzett gésának manapság nemcsak az ősi japán mandolinon és fuvolán leéli tudnia játszania, nemcsak a klasszikus költők elemzéséhez, vagy a hagyományos táncok ellei léséhez kell értenie, hanem végig kell tudni játszani egy 18 lyukas golf partit, sőt ismernie kell az atomenergia problémáit is. Négy nap és két óra alvás nélkül Különös kísérletet folytattak a közelmúltban öt önként jelentkező amerikai katonával. Négy napon és két órán át nem engedték őket aludni, hogy bebizonyítsák а hadseregnek, mennyi ideig tud ébren maradni egy ember, anélkül, hogy elvesztené fizikai és szellemi agilitását. Az első 24 óra után kezdett a dolog kellemetlen lenni. A katonák azzal próbálták nyitva tartani szemüket, hogy kártyáztak, ping-pongoztak, televíziót néztek és repülőgépmodelleket készítettek. Amikor már majdnem elaludtak, ápolónők és tisztek állították lábra őket. A 22 éves G. I. Clarence Rensel kijelentette: »72 óra után már nem tudtam másra gondolni, mint az alvásra. Úgy éreztem, mintha álmomban járkálnék.« Mindannyiuknak különféle hallucinációik voltak, úgy érezték, hogy valami szorítja a fejüket, hópelyheket láttak a szemük előtt és azt képzelték, hogy cseng a telefon. A kísérlet befejezésével beestek az ágyba, de — meglepetésükre — csak 8—10 órát tudtak aludni. 16 napi eszméletlenség után magához tért Angliában a 43 éves Miss Kathleen Steward 16 napi eszméletlenség után magához tért. Eszméletét akkor vesztette el. amikor motorbiciküje összeütközött egy teherautóval. Női rendőrök Olaszországban Tizenegy olasz képviselőnő törvényjavaslatot nyújtott be, hogy szervezzenek női rendőrosztagot. Becsületes, bátor, vidám és fegyelmezett fiatalokat akarunk nevelni Újjászerveződik a Magyar Úttörők Szövetsége, hogy kivegye részét a gyermekek szocialista neveléséből, megnyugvást, örömet és vidámságot hozzon felzaklatott életünkbe. Nehéz a feladatunk és nagy a felelősségünk. Becsületes, bátor, vidám és fegyelmezett fiatalokat akarunk nevelni a szocialista hazafiság és más népek megbecsülésének szellemében. Vidám baráti úttörőéleten keresztül akarjuk formálni fiaink és leányaink jellemét. Nem erőltetett politizálással, hanem meggyőző, tapintatos nevelőmunkával akarjuk beléjük oltani hazájuk és népük szeretetét, *i kötél ességtudást, haladó hagyományaink, a művészet és a kultúra megbecsülését, nevelőik, szüleik tiszteletét. Azt akarjuk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat sorainkban, szeressék és a magúkénak vallják az úttörőszervezetet, hogy 1 közöttünk találjanak legjobb alkal! mat romantikus hajlamaik, tettváj gyük, fiatalos energiájuk és sokoldalú érdeklődésük kielégítésére, j Nem tudjuk és nem is akarjuk e ! nagy feladatokat a pedagógusok aktív segítsége, hozzáértő tanácsai és I lelkes munkáink né'kül megoldani. Táborunkba hívunk minden magyar nevelőt, aki vállalja a gyerekek úttörőmunfcájának vezetését, aki szereti ezt a munkát, aki azért akar úttörőcsapatot szervezni, hocy így is elősegítse a gyerekek szocialista nevelését. Az úttörŐRzervezet. tízéves tapasztalataira. eddigi eredményeinkre támaszkodva. s hibátokból okulva látunk munkához. Töretlenül megőrizzük mindazt, ami az elmúlt tíz esztendőben jónak bizonyult: mindenek előtt szocialista nevelési céljainkat, szervezetünk demokratizmusát, kedvelt intézményeinket. Arra törekszünk, hogy helyes politikai elképzeléseink megvalósításához új pedagógiai módszereket alakítsunk ki. Szövetségünk elveti a bürokratizmust, amely akadályozta a gyerekek vágyainak megfelelő úttörőélet kibontakozását és elmosta a különbséget az iskola és az úttörőcsapatok között. Elvetjük a formalizmust, amely megelégedett a pontos jelentésekkel és a tetszetős külsőségekkel; a ver bal izmust, amely g hangzatos frázisok mögött nem kutatta a gyerekek valódi érzéseit, gondolatait. Friss, eleven úttörőéletet akarunk! Ebben a törekvésben van mire támaszkodnunk. Már 1954-ben, de különösen 1056 nyarától egyre szélesedő egészséges mozgalom indult meg az ú ttör őszervezet ben, zászlaján gyermekmozgalmunk megújhodásának jelszavával, e zászló alatt a pedagógusok és úttörő vezetők százaival. Sok tapasztalat ál! rendelkezésünkre, hiszen számos helypn a régi. sok hibával terhes irányítás ebenere is kiváló munka folyt. Dicséret és köszönet illeti azokat a pedagógusokat. akik a merev vezetés, helytelen pedagógiai elképzelések és sokszor a megbecsülés biánva egerére is vállalták és iái ellátták az úttörővezetés nehéz munkáiét. ÁlUeusk most is közénk, legyenek szöv°íséerünk első saraiban küzdő megbecsült harcosok. A Magyar Ut+örők Szövetsége nemcsak meghallgatni igyekszik a pedagógusokat, hanem jó iavaslaí taik szellemében kíván intézkedni, törvényerőre emeli, kötelező érvényűvé teszt jó tapasztalataikat. így találkozhat az úttörőszervezet a pedagógusok elképzeléseivel, s ezen keresztül valósulhat meg a gyermekek és pedagógusok találkozása a Magyar Úttörők Szövetségével. Mindennek pedig egyik biztosítéka az, hogy szövetségünk élén 65 tagú országos vezetőség áll, melyben pedagógusok és a gyermekek nevelésével foglalkozó és ahhoz értő kiváló szakemberek döntik el — a javaslatok és tapasztalatok széleskörű figyelembe vételével — az úttörőknevelésének ás vezetésének kérdéseit. A Magyar Úttörők Szövetsége a vezetők kiválasztásánál, s a csapatok szervezésénél a teljes önkéntesség alapján áll. A gyermekek, a szocialista neve1 ős ügyének szeretete lebiesítse úttörővezetőinket. Eh'té'önik minden nyílt vagy burko't kényszert. Mindenek előtt tetteink, csapataink vidám és romantikus élete győzze meg a gyerekeket arról, hósv úttörőnek lenni jó dotóg. hoey más, több, mint csak iskolásnak lenni. Fzekn°k a gonde1átoknak jegyében hívunk sorainkba minden oeríc«óPu«t. aki celláinkkal egyetért. Mett kell nyugtatnunk a közelmúlt eseményeitől, s ecyes felelőtlen elemektől felzaklatott gyermekei ník°t. vissza kell adnunk gyermekkorukat, hitüket a szénben és emberiben, a boldogabb jövőjükért küzdő szocialista társadalomban Magyar TJttőrők Szövetsége Országos Vezetősége 300 000 forint értékű bőrt találtak egy váci lakásban A rendőrségnek már régebben feltűnt, hogy milyen költekező életmódot folytat Fischer Lajos 36 éves váci lakos. Fischer Lajos iparengedélyes nyersbőrfelvásárló. Az összevásárolt nyersbőröket köteles volt mindenkor beszállítani a felettes központi szervnek. Ehelyett tímárokat tartott engedély nélkül, s a tímárok által kikészített bőröket borsos áron eladta. A házkutatás alkalmával a váci rendőrség Fischer lakásán négy mázsa kész- és félkész bőrt, 25 mázsa félkész meszes árut és nagyobb mennyiségű értékes vegyianyagot talált. Az áruk értékét mintegy 300 000 forintra becsülték. Fischer Lajost a rendőrség őrizetbe vette és átadta az ügyészségnek. ■ 105 éves vőlegény. John Henry King, egy 105 éves délafrikai agglegény megtalálta élete nagy szerelmét, Fanny Excell özvegyasszonyt, aki azonban nem volt hajlandó felfedni életkorát, azt á..,bva, hogy minden asszonynak joga van azt eltitkolni. A vőlegény és a menyasaszony jelenleg kórházban van. Mihelyt meggyógyulnak, megházasodnak. A vőlegény egyébként 1851. november 5-én az ausztráliai Melboumeben született.