Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-17 / 40. szám
g nosn«. . i/ЛО Vasárnap, 1957. február 17. A nőmozgalom kivált a Hazafias Népfrontból A CSALÁDÉRT 1956 májusában az MNDSZ egyesült a Hazafias Népfronttal. A volt MNDSZ-szervezetek mint a népfront nőtanácsai működtek tovább. Az októberi események után a nőtanácsok több megyében (Szolnok, Hajdú, Bács-Kiskun) önállóan kezdtek dolgozni és azzal a kéréssel fordultak a Magyar Nők Országos Tanácsához, hogy országosan is alakuljon meg a magyar nők önálló szervezete. A Magyar Nők Országos Tanácsa tárgyalásokat kezdett a Hazafias Népfronttal, melynek eredményeként a nőmozgalom kivált a népfrontból. A mozgalom nem az MNDSZ-hez hasonló női tömegszervezet, hanem szociális, kulturális, egészségügyi, a nőket, családokat érintő kérdésekkel foglalkozó önálló mozgalom lesz. A mozgalom a Magyar Nők Országos Tanácsa irányításával végzi munkáját. „Köszönjük a látogatást, nagyon éhesek a kisbabák" Ilyen kedves élcelődéssel jelzi a patyolatfehér ruhás kis nővérke: lejárt a látogatás ideje, hazamehetnek a kismamák és kisbabák látogatói. Akaratlanul is nevetősre vidulnak az arcok, mindenki a csöppnyi, pufókarcú, álmos emberpalántákra gondol, senki sem várja meg a második íigvelmeztetést. Nemsokára hozzák az anyák ágyához, a kisbabák terített asztalához a féltett csecsemőket, Bizony eleinte résen kell lenniük a nővérkéknek, s olykor-olykor kedves pofozással, pöcköléssel kell figyelmeztetni a folyton aludni akaró, éhes kis teremtéseket. Gondos, szerető szemek méréssel ellenőrzik azután is: vajon eleget szopott-e a kicsiny? Aki ide belép, láthatja, hogv nálunk megvalósul az a jelszó: »a legfőbb érték az ember!« A munkás- és parasztasszonyok számára többé nem elérhetetlen vágyálom, hogy szülőotthonban, kórházban, orvosok felügyelete mellett hozzák világra újszülötteiket. Mindig meghatódok, valahányszor átlépem a szülészet kapuját s az jut eszembe, ahogy elmesélték, jóformán még bábaasszony sem volt ott, amikor én a világra jöttem. Lám az én fiam jövetelét fehérruhás orvosok lesték. Nekem aligha jutott pólya, szebbnél szebb öltözék, talán egy vánkosba göngyölgetett be az'* anyám. Az én fiamat tiszta kórházi ágyak, pólya, szebbnél szebb öltözék fogadta. Ugye, a mi hazánkban érdemes születni, érdemes élni Tő и M О Ф Egy jelentéktelen, de annál önteltebb festő így szólt Kari Spitzweghez: «-Még mindig akadnak emberek, akik azt javasolják, hogy hagyjak fel a festéssel. Nem buta dolog, mester?« Mire Spitzweg így válaszolt: •►De mennyire! Ma már késő, legalább tíz évvel ezelőtt kellett volna abbahagynia«. * * * Filmfelvétel. Mind n nagyszerűen megy, de egyszerre felkiált a fiatal hősszerelmes: — Álljanak le. Mégsem ugorhatok le a negyedik emeletről, kitöröm a nyakamat. — Ugorjon csak nyugodtan — int türelmetlenül a rendező. — A következő jelenetekben már úgy sincs szükség magára. Angol vendéglőben éjszakázik a skót. Másnap megkérdi a vendéglős, jól aludt-e. — Pompásan! — válaszol a skót. — És a vacsora ízlett? — Felséges volt. — És a reggeli? — Az is nagyszerű volt. És mi a véleménye tíz shillingről? A skót arca felragyogott: — Az lenne még az igazi meglepetés! A durhami egyetemen megkérdezte egy diók: Létezik-e egyáltalán mintaférj? Igen — válaszolt a professzor. Az özvegyek emlékezetében. Stefan Zweiget Bécsben felkérték barátai, tartson nyilvános előadást vagy olvasson fel új művéből. Zweig a következő indokolással utasította ezt vissza: — A második figyelmeztetés óta nem tartok előadásokat. Utolsó felolvasásom alkalmával ugyanis észrevettem, hogy egy hallgató titokban megnézte óráját. Ez volt az első figyelmeztetés. Néhány pillanattal később egy másik hallgató füléhez tartotta óráját, mert bizonyára azt hitte, megállt. Ez a második figyelmeztetés egyszer s mindenkorra elég számoméra. Elvből nem tartok több előadást! — Nos, hogy tetszik az új tanító? — Sehogy. Mindjárt az első napon elnáspángolt. — Bizonyára szükség volt rá. Hiszen nevelnie kell téged! — Csakhogy a nevelést nem szabad hátulról kezdeni! A család izgatottan várja a kérőt. Végre megszólal a csengő. A kis Péter nyit ajtót, majd bekiált a nappaliba: — Ditta, megjött a mai verebed! Az írókongresszuson egy író a vita hevében odakiáltja egy másiknak^ — Maga a legnagyobb idióta, akivel életemben találkoztam. Az elnök méltatlankodva közbeszól: — De uram, ne felejtse el, hogy én is itt vagyok. — Jobb lábat fel! — kiáltja a reggeli tomagyakorlatnál az őrmester. Müller újonc bal lábát nyújtja ki szomszédja jobb lába mellett, mire az őrmester dühösen felhorkan: — Ki az a szamár, aki mindkét lábát felemelte? Egy fiatal író így szólt Sacha Guitry hoz: »Monsieur, ön már ötször kötött házasságot. Én most szeretnék megnősülni, mit tanácsol?« Mire Sacha Guitry így válaszolt: »A legfontosabb, hogy minél csinosabb asszonyt vegyen el. Csak így remélheti, hogy később valaki megszabadítja tőle«. Haldoklik a kofa. Férje vigasztalni próbálja: Nézd, egyszer úgyis meg kell halni. Erre az asszony rámordul: — Épp ez a baj. Ha többször kéne fene se bánná . .. — Kerek egy kisfiút a tisztelt közönség soraiból, hogy jöjjön fel a színpadra — kezdi számát a bűvész. Egy kisfiú felmegy. Láttál valaha engem? — kérdi a bűvész. A kisfiú megrázza fejét: - Soha, papa! Találd ki ... mi az . . ki az ... ? Egy valaki átöleli az eget, földet egymaga, és nincs senki hozzá fogható. Ki áz? Egy anya neveli kis gyermekeit: ha fölneveli, elnyeli. Mi az? Egy fa egyik ágán fekete levél nő, a másik ágán fehér levél nő. Mi az? ж и. Ж (Ha semmiképpen nem tudjátok magatoktól a találóskérdést megfejteni, akkor segít nektek a »Kis gyermekek nagy mesekönyve«. « TANÁCSOK az elrontott ételek hely rehozábára Ha a pecsenye szaftja leég, néhány karikára vágott burgonyát tegyünk bele, amely az égett ízt magába veszi. A kellemetlen szagú avas zsírt megjavíthatjuk, ha kenyeret vagy hagymát szenesedésig sütünk benne. Ha csomós lesz a rántás, szűrjük meg. A lekozmált mártást, húst, főzeléket, vagy lekvárt más edénybe öntsük és a lábost jól súroljuk ki és úgy főzzük tovább. Ha a leveshús kemény, tálalás előtt fél órával szeleteljük fel és fedő alatt pároljuk. A túlkelesztett tésztát kevés tej és liszt hozzáadásával verjük fel újra. Próbáljátok ki emlékextHelieteegeteket Tanultátok az iskolában Petőfi Sándornak »A magyar nemes« c. versét De amit tanultunk, ugye azt gyakran elfelejtjük. Próbáljátok ki, mennyit felejtettetek el ti is ebből a versből. Itt leírtuk a vers felét, helyesebben minden versszakból kétkét sort. A másik kettőt ti írjátok hozzá, természetesen emlékezetből. Aztán hasonlítsátok össze a teljes szöveggel, s meglátjátok, jól em?.keztek-e a versre vissza. : 1. Őseimnek véres kardja Rozsda marja, nem ragyog. Van életem, mert henyélek. Én magyar nemes vagyok! 3. Jól készítsd paraszt az utat, Csak nem járhatok gyalog. 4. A tudósok mind szegények Én magyar nemes vagyok! 5. Van, igaz, egy tudományom, Enni, inni jól tudok, Gazdaságom van, de nem sok Én magyar nemes vagyok! 7. Mit törődöm a hazával? Majd elmúlnak a bajok. Életemet, ha elpipáztam: Én magyar nemes vagyok! Quel nini izáaáttLzi.. Illő lesz először, hogy bemutatkozzak, mivel a jövőben többször találkoznak majd velem a kedves aszszony- és leány olvasók. Juci néni vagyok! Olyan idős asszony, aki már látott és tapasztalt az életben annyit, hogy szíves tanácsát néha meghallgassák. No, meg nap mint nap járom a várost, látok sok jót és rosszat itt is, ott is. S mindazt, amit hetenként láttam és tapasztaltam, szóváteszem majd vasárnap az újságban. Idős asszony vagyok, pápaszemet viselek, de nagyon szeretem a fiatalokat. Úgy érzem, nemcsak szeretem, hanem meg is értem őket. Azért most elsőizben kedves leányolvasóimnak mondom el, mit hallottam a színházban a múlt héten. A színházi szórakozások közé tartozik az is, hogy előadás kezdete előtt a fiatalok nyelvén szólva »stíreljük« (ügye milyen csúnya sistergő szó) a közönséget. A barátnők, ismerősök milyen ruhában jöttek, no és főleg kivel. Magdin ugyanaz a kiskosztüm van, mint a »Hajnalban, délben, este« előadáson. Editnek jól áll az új frizurája. Klárin pedig az a kalap enyhén szólva lehetetlen stb. Valljuk be — úgyis mindenki tudja —, így csinálunk mindaddig, míg fel nem gördül a függöny. Azután a színészeket kritizáljuk, majdnem így. (Legtöbbször magunkban, de sokszor hangosan, a körülöttünk ülők legnagyobb bosszúságára.) De egy kicsit elkanyarodtam. Azt akarom elmondani, hogy a múltkori színházi esten a szünetben én is az előbb elmondottak szerint szemlélem a közönséget, ismerősöket, ismeretleneket. Hát hallom ám, hogy uram bocsá ... két fiatalember is ezt teszi a hátam mögött, olyan hangosan, hogy kénytelen vagyok odafigyelni, legalább is odahallgatni. Épp kifelé áramlik a közönség. Szemlélődésre tehát itt a nagy alkalom. Csinos, nagyon karcsú, fiatal lány libeg a kijárat felé. Magas sarkú cipőben — most ez a divat — szűk szoknyában — nagyon szűkben — és habkönnyű világoskék nylonblúzban. A haja rövid szőke, alig hullámos. Az egész lány nagyon szemrevaló. A két mögöttem ülő ifjú máris nyilatkozik róla. Nézd, öregem, de kassá alakja van. De csinos az a nylon blúz is ugye. Tekintetük máris átcsap újabb látnivalóra, mert hallom ám: Klassz annak a feketének az a lófarokféle frizura, egész pikánssá teszi a képét. Ugye? A kérdésre a barát kérdéssel felel. Te annak az N. Vicának a múltkor még barna volt a haja? — Ha jól emlékszem igen, de ígysem rossz... szőkén. Közben a közönség nagyrésze ellepte a folyosókat. Két szemlélődő társam is oda ment. most ott a látnivaló. Én egy kicsit bosszús voltam rájuk. De akkor, hirtelen meg sem tudtam volna magyarázni, hogy miért. Majd szólt a csengő és újra teltek a széksorok. Vissza ül mögém a két barát is. Már mindenki majdnem a helyén van, s akkor egy fiatal leány siet lefelé a két széksor között. Megakad rajta a tekintetem. A haja nem éppen hoszszú és nem is rövid, frizurája jól áll neki. Nincs rajta sem kiskosztüm, sem nylon blúz.. Világoskék szövetruhát visel, illik sötétbarna hajához. Ruhája szabását nem tudtam megjegyezni. De hajához, arcához és egyéniségéhez illett. Nekem nagyon tetszett. Bosszúságom pedig fokozódott. Ezt... ezt nem veszik észre a férfiak, mert nincs lófarok frizurája? De háborgó gondolatomat még be sem fejeztem, amikor meleg hangon megszólal az egyik fiatalember: Milyen helyes! A másik válaszol, csak így köznapian: aranyos. Tehát nem tuti, nem kiasz, nem csini, mégcsak nem is kassa. Nincs lófarok frizurája, sem a makszimkának különböző változata. Csak helyes, csak aranyos. Bosszúságom elmúlt, megértettem a fiúkat. A külső után adták a jelzőket a lányokra. S még mielőtt a villany elaludt volna, gyorsan hátrafordultam és szemrevételeztem a két fiatalember. Csinosak voltak, pedig nem is viseltek »cicabajusz« nyekkendőt. Én megértettem г szemlélődő fiatalem bereket, remélem azo a lányok is megérte nek engem, akik ezi a kis Írást elolvassák Jó, ha tudjuk ! . . A fagyos almát úgy tehetjük újra élvezhetővé, ha hosszabb időre hideg vízbe tesszük. Az újburgonya héja nagyon könynyen lejön, ha a tisztítás előtt sós vízben megmossuk. Az égési foltot porcellánról nedves i sóba mártott parafadugóval dörzsölhetjük le. A tűzhelyre cseppent zsír vagy kifutott tej kellemetlen illatát megakadályozzuk, ha kevés sót (tejhez: ecetet is) teszünk a tűzhelynek arra a részére, ahova a zsír cseppent vagy a tej futott. Hol volt,hol oem volt.. KI ÉR TÖBBET ? Móra Ferenc meséje Van nekem két kis keresztfiam, az egyiket Aladárnak, a másikat Imrének hívják. Aladár városi, Imre meg falusi diák. Értelmes, rendes gyerekek, nagyon szeretem mindkettőt. Hogy ők is megszeressék egymást, Aladárt is meghívtam hozzánk karácsonyi szünetre, meg Imrét is. — No, gyerekek — mondtam nekik — majd meglátjuk, hogyan fér össze a falu meg a város. Hát bizony nem fért össze sehogy sem. Hol az egyik, hol a másik szaladt hozzám, hogy tegyek köztük igazságot. — Tessék mondani, hogy a város ér többet, vagy a falu? — Maid mindjárt megmondom. De előbb ti mondjátok meg, hogy a nagyujjatok ér-e többet vagy a kisujjatok? A falu is lehorgasztotta a fejét, meg a város is. Azt felelték, hogy egyik ujjunk éppen annyit ér, mint a másik. A kéz csak úgy kéz, ha kisujja is van, meg nagyujja is. — No, látjátok: az ország is csak úgy egész, ha város is van benne, meg falu is. De csak nem ért az okos szó semmit. Félóra múlva összevesztek. Mégis csak a város ér többet — ernsködött Aladár. A város nem szorul a falura. — A falu se szorul a városra, — ellenkezett Imre — megél a falu a maga emberségéből. — Aludjunk rá er net, gyerekek — koccantottam össze a két gyerek buksiját — hátha reggel majd okosabbak leszünk. Másnap ahogy reggelihez ültünk, üres csészéi tettem a városi diák elé. Hol fölveszi., hol leteszi a gyerek a csészét., aztán megszólal szégyenlősen. — Keresztapa ... Ebben a csészében nincs tej. — Nincs ám fiam, — mondom neki — tudod a tejet faluról hozzák. Már pedig azt hallottam tegnap, hogy a város nem szorul a falura. Nem is szorul, vörösöd ott el Aladár, — meg vagyok én tej nélkül is. Jó nekem a zsemlye is. — Olló fiam! Húztam el előle a kenyereskosarat — miből sütik a. zsemlyét? — Búzalisztből. — Látod. Fedig az se az aszfalton tesem ám. — Hát akkor én mit egyem, keresztapa? — Az már a te anndod, fiam. Aladárnak eltörik a mécsese s szégyenkezve megy ki az udvarra. Imrének azonban fülig szalad a szája s jókedvűen látott hozzá а falatozáshoz. — Keresztapa, kérem, szabad vajat kennem a zsemlyémre? — Szabad fiam. A vajat is faluról hozzák. De kérek egy kést. — Azt már nem kaphatsz, fiam, kés a városban készül, már pedig te azt mondtad, hogy a falu nem szorul a váror-a. No, de az én falusi keresztfiam nem esett a feielágyára. a zsemlyéi dörgölte a vajhoz. Mikor jóllakott. megköszönte a reggelit s azt kérdezte tőlem: — Ugyan, keresztapa, hány az óra? — Azzal nem szolgálhatok, fiam. Az óra városi portéka, márpedig a falu nem szorul a városra, igaz-e? lm.re kezdte a szemeit meregetni. Odafordult a JÓnnuvespo1rhr>z és levett róla egy könyvet. Megtévedtél pajtás — vettem kezéből ki a könyvet — ezt is városban nyomták, nem falun. Most aztán itt is eltörött a mécses. Kibuggyant a gy-rek szeméből a könny. — Keresztapa, szeretném megírni az édesapámnak, hogy én már hazamenti ék innen. — Hát írjad. fia.m. íriad. De mivel, s mire írod. békás? Toll, tinta, ceruza, papíros, mérd városi holmi. Egyik se kultoricaföldön terem. Hát akkor én most mit esi náljalc, keresztapa? — Tudod mit, eredi érts szót Aladárral. hogy a város ér-e többet vagy a falu. Látom odakiir.n -Kopogtatja az ujját az ablak alatt..- Vihetek neki egy szemlyét? ■ Akár kettőt is! Vajat is kenhetsz rá. Mit végeztek egymással, mit se, — nem tudom. De azt láttam, hogy délben már папу barátságban voltak. Együk se kérdezte, hol terem a paprikáscsirke, honnan került az asztalra?
