Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-17 / 40. szám

j _______________ _____________________SOMOGYORSZÄG_____ Vasárnap, 1W7. február 17. Dolgozhat — vagy pusztulnia kell Д robogó vonat, alig tíz méterre szalad el mellette. Az ódon falak tántorogva állnak. Mint egy századokból ittfelejtett emlék, olyan árván gunnyaszt az osztopáni tégla­gyár. Csend van... A frissen vágott pártoldal árulkodik csak, hogy dene­véreken kívül emberek is élnek a gyárban. Keresgélés után felbukkan egy-két földet lapátoló munkásfej, és roppant magánosán időnként legör­dül egy-egy megrakott csillekocsi. — Ez a gyár ittfelejtődött és elfelejtő­dött. Itt maradt Zalánki Ödön rész­vényes embertelenségéről tanúskod­va úgy, ahogy ő hagyta; és mi tíz év után sem mozgattuk meg szörnyű nyugalmát. Az egyesülés felszabadu­lás óta mindössze'egy másfél méter átmérőjű órát rajzoltatott az egyik falra és melléje írták: »Minden órá­ban a szocializmusért«. Azóta se bolygatták A koponya reccsenve hullott szét. A: három ember lapátja nyisszanva szeli az egykori temető agyagot. Va­lahonnan Tolnából hozta ide őket a szakma szeretete: a férj. az asz­­szony és após. A tervek, hogy sokat dolgoznak, sokat keresnek, hogy egy igazi gyár szíve, lelke lesznek, már tovaszállt. Ehelyett tanúi lettek egy nagy jövő előtt álló helyi ipar pusz­tulásának, ipargyilkosok garázdálko­dásának. Mit lehetett tenni? Mit, ak­kor, ha látja az ember, hogy а папок nem hoznak az üzem életébé' válto­zást? Mit, amikor egy csupa adott­ság gyár napról napra sorvad, mit, amikor, ha a telepvezetők részegen tántorognak, és mit, ha a felelős ve­zetők lelkiismerete végképp elhall­gatott ... ? Átkozódni..., zokogni, siratni a kiadott pénzt, az elkészí­­tetlenül hagyott rengeteg téglát és várni és várni... Várni, míg valaki leszáll a vonatról és megírja, hogy mindaz, ami történik, szégyenteljes munkálkodás, a téglaipar kigúnyo­lása, múlt századbeli módszerek és egy nagy halom lelkiismeretlen nem­törődömség. Mindezt leírni regény kellene, amelyet a Bánya- és Építő­­anyagipari ES szakemberei aligha tennének ki az ablakba. — Nem hi­szem, hogy akadna még téglagyár, amelynek égető kemencéjéből szinte a vagonba lehet szórni a téglát... a magas töltésen emelkedő gyár óriási védett rak- és szárítóberendezéssel dicsekedhet. A nyersanyag korlátla­nul ’rendelkezésre.’áll. Egyszóval, ide már időtlen idők óta téglagyár kí­vánkozott. Egy jól alkalmazott üzem­korszerűsítés a megye legolcsóbb téglagyártó üzemévé változtathatta volna. Ugye, ezt Zalánki Ödön jól tudta. De a mi szakembereink fejében ben­ne rekedt a gondolat és elhagyták valahol a közgazdasági jóérzéket. Mi történt hát itt? — Semmi. És ez volt a legnagyobb baj. Azaz, hogy mégis: vezető-váltogatás. Az évi norma négy személy — vezetőből, téglából a két­milliós kapacitású üzemben csupán 500 ezer. Ahogy nőtt a vezető-válto­gatás, úgy csökkent a téglák száma és a munkások keresete. Míg Mo­hács szigetén dúlt a vihar, addig itt üresen gördültek a szállítóvagonok. És a megöregedett, düledezővé vált gyár néhány munkáscsaládjának fe­je felett teázott a tető. Ma már csak a megrajzolt óra és a felírás^ mutat­ja, hogy a mienk. Az osztopáni tég­lagyár sorsa megpecsételődött. Vala­hol az Egyesülésnél kimondták rá a halált. Már majdhogy végrehajtották гр: ítéletet, mert bontani kezdték. Va­lami azonban megakadályozta ezt az őrületet, azóta van .. .1 Vannak, akik garantálják, hogy itt a további tett is elmaradjon. Itt az üzemben vi­szont vannak, akik garantálják, hogy ez a gyár megmaradjon. Igaz, nem cseng úgy a nevük, mint az Egye­sülés egyes vezetőinek. — Nem. Alig néhány család. De elszántak, erősek és kitartanak az utolsó zsindelydara­big. Tudom, hogy az igazság beszél a szívükből és nem tételezem fel ró­luk, hogy félőrültek vagy eszelősek. Azt is tudom, hogy egyszer mások is belátják az igazukat és lesz itt még kétmillió tégla, még akkor is, ha gazdasági életünk szekerét sokan hátrafelé tolják. Dajkamese csak, hogy homokos a talaj. Igaz, homoko­sabb, de kitűnően lehet használni. Ha az Egyesülés nem hallgatta meg, akkor mi megszólaltatjuk a községi tanácsot: fájó szívvel szemléltük ezt az évekig tartó pusztulást. A rossz vezetés, az elhanyagolás juttatta idáig ezt a gyárat. Földjük jó, ha ki­fogyna egyszer, a tanács tud nekik juttatni. Éz Szomorú István tanács­­titkár és mások véleménye. Amikor leszálltam a vonatról, az a cél vezérelt, hogy boldogan mutat­hatom meg egy gyár tízéves techni­kai és gazdasági fejlődését. Nem si­került. Ezért. Meggyőződésem, hogy nem tipikus jelenséggel találkoztam: sv áraink óriási lépéssel haladtak előre a tíz év alatt. Ez az osztopáni téglagyár súlyos szépséghiba csupán, amely csúfosan a zsebünkre megy. Nem' szabad elpusztulnia! Egy lépés „A NÉPQAZDASAQ ÉRDEKEI" Karcolat A gyű lésteremben egy pisszenés sem hallatszott. A zöld asztal mellett két sorban fáradt, ideges, gyűrött arcú emberek _ tanakodtak. Vágni lehetett a cigerettafüstöt. Néhán.van már levetették kiskabát­­jukat, kigombolták ingük nyakát, letépték nyakkendőjüket. Félórán­ként bejött a »Bambi Ellátó Tröszt« képviselője és hűsítőket csepeg­tetett á félájult emberek szájába. De most a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, ha lett volna légy. De tél volt és a legyek elmentek délre. Túlzó Bence beszélt és most tényleg nagy_ csend ural­kodott a teremben. Ki kockáztatná, hogy most ordítson, úgy mint az előbb, amikor a nagy Túlzó Bence beszél, a Lehelletkiszerelő Vállalat munkástanácsának elnöke. Bence felemelte a bambisüveget és ivott. Megtörölte száját, izzadó homlokát, hátra csapta csapzott haját és folytatta:... — Szaktársak... a népgazdaság érdeke a racionalizálás. Ezt tud­ják a szaktársak is. Hogy nekünk az adminisztrációból el kell bocsáta­nunk pár embert, ez is a népgazdaság érdeke. Kuli Elemér, általam nagyrabecsült könyvelő szaktársam azt állítja, hogy Lógó Tihamér főosztályvezetőre nincs szükség. Inkább őt bocsájtsuk el, mert Lógó fizetése 2400 forint és akkor két másik ember megmenekül. Én azon­ban ezzel nem érték egyet! Hogy Lógó Tihamérnak nincs gyereke? Hát Istenem, mindenkinek nem sikerülhet. Viszont Lógó Tihamér nagybátyja a minésztériumban van és azt nem fogják racizni. Mi te­hát magunkra haragíthatjuk az egész főhatóságot. Nem szaktársak. Ez az ember nem mehet! — Menjen akkor Fölvág Elekné a léhelletosztály osztályvezetője — kiáltott Hajba-Kap József, a munkástanács intézőbizottságának másik tagja. Fölvág Elekné férje is jól keres, megélnek egy fizetés­ből is! Túlzó Bence ismét ivott egy kortyott, majd lenézően elmosolyo­dott. — Nem lehet... Szaktársak nem lehet... A feleségek kérdése egy nagyon kényes kérdés! Vigj'áznunk kell, mert a nők a termelés­ben ... a női egyenjogúság nagyon kényes dolog. Nekem is van fele­ségem. Hogy szegény mit dolgozik a laborban? — Bocsássuk el Sut-Tog Tamást a lehelletpsztály előadóját — ordította Csak-Engem-Ne Lajos. — Elküldjük? Ne! Felesége a megyei tanácson van. Nem lehet. Igen! De.... Micsoda? Minek, kinek, mit, hogyan? — Csend legyen, csend legyen, szaktársak, mit ordibálnak itten? Civilizált emberek vagyunk. Ne idegeskedjünk, ne kiabáljunk. Ne­kem van egy ragyogó ötletem. Halljuk... — Átszervezéssel oldjuk meg a dolgot. így senki nem jár rosszul, mindenki meg lesz elégedve. Lógó Tihamért leváltjuk főosztályveze­tői tisztségéről, ő lesz az osztályvezető. (Fizetése természetesen ma­rad.) Fölvág Eleknét leváltjuk osztályvezetői posztjáról, ő lesz az elő­adó. (Fizetése marad.) Sut-Tog Tamás csak segédelőadó lesz. (Fizetése marad.) A segédelőadó díjnok, a díjnok takarítónő. A takarítónő??? Nos... szaktársak? ... Elbocsájtjuk! És ezzel megoldódik a probléma. — Éljen, hurrá, éljen....! Többen felugrálnak az asztal mellől. Odaröhannak Túlzó Bencéhez, átölelik. A fényképészek hada megörökíti a nagy pillanatot. A zene­kar »tust« húz. Keblemre — ordítja Túlzó Bence — Csókok, ölelések, uszi-puszi, bambisüvegek dugói pukkannak. S az olvasó majd meg pukkad, mert eszébe jut, hogy némelyik vállalatnál sajnos, így csinálták. már történt is az életrekeltés felé, akkor, amikor Bösenbach Mihály, ez a fiatalember került az üzem élére. Most minden munkás tekintete rá­­szegeződik és tőle várják az újjá­élesztést. Egyedül azonban kevés, még ha olyan ambiciózus is. Segít­séget! Segítséget! Segítséget neki! Д vonat lassan eltűnik az út л fordulójában. Ahogy vissza­pillantottam, elszorult a szívem. Ár­ván, elhagyatottan áll a magyar ipar e csöppnyi támaszpontja. Miért nem tarthatott lépést a többi, szépen fej­lődő tízezer üzemmel? Miért? Szegedi Nándor Egy ügyesen alkalmazott „mentési művelet“ Mern történt tűzeset, vízbe se fűit senki. A dolog, amelyről szólni akarok jóval egyszerűbb, de annál gazdaságc­­sabb. Úgy is írhattam volna: minden rossznak akad fényóldala is: a selejtnek is. Persze nem jelenthet felhívást a ke­ringésre, a több selejt gyártására, de van­nak esetek, amikor sajnos mindenkép­pen elkerülhetetlen. Ilyen selejttermék­­ke! kel« bajlódnia a Kaposvári Textil­műveknek is. ÜzeiTf közben számos or. són szakad el a szál és akadnak köztük olyanok, amelyeken jóval többször is, mint az megengedhető volna. Az így keletkezett »copszot« nem tudják fel­használni szövödéink. Két választás ma­rad tehát: eldobni a nem éppen kis ér­téket képviselő »copszot«, vagy ha van rá mód, úgy másra kell felhasználni. És akadt más mód a felhasználásra. Si­került az »átmentési« művelet. A cop­­szot ugyanis a Kaposvári Rendeltszabó­­ság veszi meg és nem is akármilyen módon hasznosítja. Több elszakadt szál összesodrásával cérnafonalakká alakít­ják. Az így nyert, további feldolgozásra kitűnően alkalmas anyagból elsőrendű kötöttárut készíttet a szabóság. Azért mondom, hogy készíttet, mert még saját kötőgépek hiányában ezt a műveletet mások végzik el. Tárgyalások folynak azonban olyan elképzelések megvalósí­tásáról, mely saját gépek üzemeltetését teszik lehetővé. így mindenképpen ol­csóbban, tervszerűbben lehet megoldani a kötési munkálatokat. Az állam évenként — a 27 százalékos forgalmiadó útján — több mint 240 ezer forint jövedelemhez jut a copsz-fona­­lak ily mc dón való felhasználásából. Természetesen az ilyen eljárás a Ren­dé Itszabóság nyereséges működéséhez is nagyban hozzájárul. Elősegítette a jól kialakult bérezést. A pénzbeni bérezé­sen kívül a szabóság fizikai munkásai textilanyag-juttatásban is részesülnek miszerint a 250 forintos befizetéssel mintegy ezer forint értékű textiláru vá­sárlására jogosító utalványt kapnak. Ez a legutóbbi intézkedés mintegy 140 dol­gozó évi nyereségét érintette. Lám, az ésszerű lehetőségeket mindig egészében kihasználó munka semmikép­pen sem végződhet ráfizetéssel. Körül kell hát tekinteni másutt is, sok lehető­séget hagyunk még mindig gondatlanul tovaszaladni .. . Sajnos nemcsak a le­hetőségek szaladnak el. mert velük megy, fecsérelődik a pénzünk is ... dl Miért nem csinálják, ha lehetséges? AZ MSZMP megyei intézőbizottsá­ga határozatot hozott a racionalizá­lással kapcsolatosan. A határozat a többi között kimondotta, hogy vizs­gálják felül a vállalatok annak lehe­tőségét, hogyan lehetne az üzem, gyár, vállalat profiljába beilleszteni némely közszükségleti cikk előállítá­sát, hogyan lehetne ezáltal megaka­dályozni a munkások elbocsátását stb. A termelt árukat Somogy me­gyében lehet értékesíteni. A határo­zat sokat segített volna, ha végre­hajtásáért a vállalatok többet tesz­nek. Nem állíthatjuk, hogy eddig ez irányban semmi intézkedés nem tör­tént, de ez még mindig kevés és sok kívánnivalót hagy maga után. Pedig ez a határozat olyan széles perspek­tívákat nyithatott volna meg, ami teljesen megszüntethetné megyénk­ben a munkanélküliséget, sőt jelen­tősen emelné a közszükségleti cikkek gyártását is. Igaz — mondhatnánk azt is — kár törni a fejet ilyesmin, az Építőipari Vállalat úgyis felvesz alkalmazotta­kat (kb. 500 fizikai dolgozóra lenne szükségük), ez pedig halálos csapást mérhet a munkanélküliségre. Persze ez jó és szerencsés dolog is, még sem teljes megoldás a munkanélküliség megszüntetésére. Miről is lenne itt szót Melyik üzemek jöhetnének szá­mításba a határozat alapján? A Kaposvári Vaskombinát szép pél­dáját nyújtja a közszükségleti cikkek gyártásának, sőt a megye mezőgaz­dasága megsegítésének is. Tudvalévő delog, hogy a Vaskombinát répavágó­kat, szőlőpréseket és egyéb más cik­keket is gyárt, amit aztán a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat hoz forgalomba. Jó a kapcsolat a Finommechanika és a Vasnagyker. (között is. Szerző­désre lépett egymással a két vállalat és a Finommechanika szállít a szer­ződés alapján kerítésfonatot, kútved­­reket, füstcsöveket, gyermekkocsikat, stb. Ugyanakkor a Gépjavító Válla­lat is gyárt néhány hasonló cikket. Lehetne-e fokozni itt a gyártmányok termelését, méginkább kitérni a ha­tározat által megszabott útra? Kérdést intéztünk Wágner elvtárs­hoz, a Városi Tanács ipari osztályá­nak vezetőjéhez. Wágner elvtárs a kérdés lényegét abban látja, hogy szorosabb együttműködésre van szük­ség, jobb kooperációra a Vasnagyker. és a Vaskombinát, illetve a Finom­­mechanika között. Fejlődés lehetsé­ges, sőt a gyártmányok skáláját is fokozni lehet — mondotta Wágner elvtárs. , Hogyan nyilatkozik Tinusz elvtárs, a Vasnagykereskedelmi Vállalat ke­reskedelmi osztályának vezetője? — A kapcsolat megjavult közöt­tünk, jó is, de sajnos az anyagellá­tással van a legnagyobb hiba. Ez or­szágos probléma, segíteni nehéz. Ka­pacitással győznék a vállalatok, gé­peik, szerszámaik is vannak az elő­állításhoz, de anyag kevés van. — És nem anyagigényes cikkekkel lehetne-e bővíteni a termelést? — Szerintem lehetne. Például a Csurgói Faipari Vállalat a kemény­fa hulladékját átadhatná a Finom­­mechanikának mérlegek készítése céljából. A mérleggyártáshoz kevés vasra van szükség. A Vaskomhinát gyárthatna esetleg még kukoricada­rálókat is, kis kézidarálókat. Mi el­adnánk, amennyi csak lenne belőle. A Gépjavító Vállalat esetleg vaske­rítéseket, kerítésoszlopokat készíthet­ne. Lenne jövője Kaposvárott egy olyan üzemnek, mely például a ba~ latonpartra való és előregyártott ele­mekből álló házakat készítene? Tinusz elvtárs helyesli a javasla­tot. — Ennek nagy jövője lenne, mert ezeknek a kis házaknak gyártási költsége alacsony. Ott vannak a Cu­korgyár mérlegházai. Ez jó típus lenne. — Salaktégla előállítását is meg lehetne szervezni? — Igen. Az is jó lenne a házhoz, de nagyszerűen bevált a fasziácsos, betonos keverék is. Van egy vasszer­kezet, a Gépjavító Vállalat le is gyárthatná, abba illesztik ezeket az előregyártott lemezeket. Pár óra alatt kész az épület. Két-háromezerért le­hetne adni, úgy vennék, mint a cuk­rot. Kispénzű embereknek, kistelkű embereknek, akik szombaton kijár­nak a Balatonra és hétfőn vissza­jönnek, nagyszerűen megfelelne. Még sok más hasonló gyártmánnyal lehetne gazdagítani Somogy megyét és az ország iparát. TINUSZ ELVTÁRS felvilágosítása megnyugtat. Érdemes cselekedni. Csakhát valakinek intézkedni, kez­deményezni kellene. A párt meghoz­ta a határozatot, óriási lehetőségeket adott, utat mutatott az ipar, a keres­kedelem vezetőinek, parancsnokai­nak. Élni kellene a lehetőséggel. De valami, valaki, valahogyan, valami Okból, valami miatt, valamiképp mindig elmarad. Pedig érdemes len­ne foglalkozni a gondolattal, mert jól járnának a dolgozók is, az állam is, a népgazdaság is. Egy jó határozat csak akkor válik hasznossá, ha való­ra váltják. Itt az ideje, hogy ezen az illetékesek elgondolkodjanak. VIRÁGOS KAPOSVÁR ТГ aposvár szép város — mond­­хж- la egy vonatbeli ismerő­söm Budapest és Győr között. Valamikor sokat jártam arra. Tudja mi tetszett nekem legjob­ban? ?? — A sok virág. Majdnem minden utcában kis virágszigetek voltak a szép zöldellő, gömbölyű, gondo­zott fák alatt. Meg valahogy Ka­posvár utcái is sokkal szebbek, mint más városé, mondjuk Nagy­kanizsáé vagy Fehérváré. Egyenes, tiszta sugárutak. És az a nagy park!? Tavasszal a virágzó fák alatt, amikor a méhek döngicscl­­nek, sétáltunk a kavicsos utakon, nézegettük az aranyhalakat a szö­kőkúti medence vízében. Hely, de szép is volt, fiatal voltam ... Ugye most is olyan szép ez a kis város, a virágos Kaposvár? Igen, igen — válaszoltam persze, természetesen. Nem akartam szétrombolni a Kaposvárról alkotott képet. Mi ér­telme lett volna elmondani, hogy bizony a virágos Kaposvár virágos ugyan most is, de olydn, mint egy foghíjjas nagijanyó. A platánfák alatt kis gruppokból kivesztek a virágok, a park gyepén keresztül­­kasul gyalogutat vágtak a sietők. Kaposvár szép tiszta utcái, nem is olyan tiszták. Legpiszkosabb a Május 1 (Fő) utca. Л Városi Ta­nács az oka, gondolhatná az ol­vasó, persze, mert a tanács nem ápoltatja, gondoztatja Kaposvár díszét, a szép parkokat, virág­ágyakat. Pedig téved, aki erre gon­dol. Mert Kaposvár köztisztaságára 1956-ban 759 ezer forintot, a ker­tészetre pedig 527 ezer forintot költöttek, ami óriási összeg. Csak­hát olyan anya nincs a világon, amelyik örök rendet tydna tartani akkor, ha gyermekei mindig min­dent megrongálnak, szétszórnak, bepiszkítanak. Durva kezek sok­szor tevéstől tépik ki a gyepsze­gélyek virágait, rongálják a pado­kat, letapossák a pázsitot. Utcá­kat lehetne felsorolni, ahol a gép­kocsivezetők a virágágyásokon keresztül forgolódnak, mivel sem sem törődve. Hát így persze nem lehet! A rongálókat büntetni kel­lene, s ebben a rendőrség segítsé­gére van szükség. Nincs a világon olyan város, melyben ne ez lenne a sorsuk. Csak így lehet megőriz­ni a közösség kincsét, Kaposvár díszét. Most újra jön a tavasz, so­kan már így is mondják: itt a ta­vasz! A Kertészeti és Köztisztasá­gi Vállalat 171 dolgozója serény munkával készül a város széppé­­tételére. Doboli Jenő részlegvezető végig­vezet a melegágyak hosszú üveg­­tetős sorfala között. Itt bizony már tavasz van, zöldellnek a kis palánták, várják a kiültetés napos idejét. A sorfák nyesését már elvégez­tük a városban, most a pázsito­kat gereblyéztetjük át, festjük a padokat és ahol kell pázsitpótlást végzünk — mondja. A telep leg­szebb része a Kapós-parti üvsg­­viró.gház. Itt melegednek a városi üzletben árusításra szánt virágok, együtt a kiültetésre kerülő gu­mókkal. Kovács Ilona és Kovács Jolán munkásnők vigyázó kezek­kel ápolják a kis növényeket. Színpompás kép fogad az első csarnokban. Az üvegtetőn belopód­­zó napsugár vízcseppet csillogtat a leveleken. Van itt ezernyi virág. Jácint cserépben, lyukas levelű philodendron, muskátli, a másik csarnokban fehér hortenzia néz szembe a vastaghúsú ficus elas­­ticával. A téli szegfű világoskék mezőjében már nyílik egy-két pi­ros, rózsaszínű bimbócska. A pál­makertben kis zöld gyümölcseit tartja féltve a citromfa. Egész kis birodalom ez, mely gyönyörködteti a szemet. Egy betonmedencében halak úszkálnak. Tavasszal helye­zik őket ki a Szabadságparki szö­kőkút medencéjébe. A Kertészeti Vállalat felkészült, hogy újból kedvessé, széppé tegye városunkat. A lakosságon múlik, hogy ez sikerüljön nekik és kérik a város lakóinak támogatását. CP alán igaza lesz vonatbeli is­­-*• merösömnek? Eljön Ka­posvárra és boldogan látja, milyen szép ez a város. Elkgpog fekete magasszárú cipőjében a Szabad­ságparkba, belenéz a szökőkút szí­­várványos sugarába, elcsodálkozik a tovasikló aranyhalakon, a szo­morúfűz bánatos levelein és ebben a színpompás tükörben meglátja távlatszépitette, boldog ifjúságá­nak városát. SZÜTS ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom