Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-16 / 39. szám

Szombat, 1957. február 16. _______________________________________и— ÍL Kezdenek szét érteni egymással Egy állami gazdaság munkástanács-illéséről Igen aktív volt a Csillagpusztai Ál­lami Gazdaság munkástanácsának e havi ülése. Egy kicsit talán nagyon is aktív... A legtöbb tanácstag leg­alább négyszer-ötször szólalt fel, volt olyan, aki ennél is többször. Ez azonban csak szépséghiba, mert jó az, ha vitatkoznak az emberek, hisz az csak előbbre viszi a dolgokat. Hajdú János, a munkástanács el­nöke sorra vette azokat a határoza­tokat, amelyeket az előbbi ülésen hozott a munkástanács a gazdasági munkák eredményeinek javítására. Ismertette, hogy az általuk hozott határozatokból mit hajtott végre a gazdaság szakvezetése. Mint kiderült, szép terveik vannak a gazdálkodás jövedelmezőbbé téte­lére. Elsősorban takarmányszéna és aprómagtermeléssel és törzsállatte­nyésztéssel akarnak nagyobb mérték­ben foglalkozni. Fűztelepet létesíte­nek az idén, hogy a gazdaságnak szükséges vesszővékákat maguk tud­ják előállítani, meg hogy télidőben is minél több embert foglalkoztas­sanak. Bolgárkertészkedéssel és gom­batenyésztéssel is foglalkoznak az idén. Megvannak a szép tervek, megvalósulásukhoz azonban még sok minden hiányzik. Igen laza a munkafegyelem, ennek következté­ben olyan rendetlenség uralkodik itt, amilyen azelőtt soha. S ez egy dologból ered. Abból, hogy még mindig nem teljes a megértés a munkástanács és a szakvezetők kö­zött. Persze, nincs szilárd irányítás, nem csoda, ha rendetlenség van. Mert addig, amíg a két »fél« azon «ivódott, hogy »ki az úr a házban«-, s a munkástanács túlzottan elmerült a személyi ügyekben, addig romlott a munkafegyelem. Az volt a fő gondja, hogy ki legyen az üzemegy­ség-, meg a brigádvezető és a gép­kocsivezető. Így a legfőbb dolgokkal nem tudtak érdemben foglalkozni. Közben egyesek bomlasztották a rendet, lopták a gazdaságot. Miről beszéltek a mostani ülésen? Lássuk csak sorban! A gépjavítással igen csehül áll­nak. Az a legsúlyosabb hiba, hogy a tavaszi munkához szükséges gépek javítása sem halad. Pedig hamaro­san lehet szántani, vetni... De nincs alkatrész. Miért? Mert elvet­ték Cseh Péter gépcsoportvezetőnek a munkakedvét. Meg nem mert a mű­helyből elmozdulni sem a sok lopás miatt. Elhordták a sok petróleumot., benzint, gyújtógyertyákat. Termé­szetesen ő szigorúan fellépett ez el­len. Akkor bosszúból megrongálták a motorkerékpárját. Aztán kétszer is megfenyegették, hogy leváltják. Csak most, a munkástanács ülésen nyug­tatták meg és biztatták, hogy segítik munkájában. Másik kirívó eset: a viszi üzem­egységben Keszeg Ferenc vezetésé­vel és segítségével többen főzik a pálinkát »zugban«, a gazdaság cu­korrépamelaszából. Nemcsak a me­lasz eltulajdonításával károsítják meg a gazdaságot, hanem a pálin­­kázgatás miatt elhanyagolják mun­kájukat is. Sajnos Keszeg Ferenc, a munkástanács tagja, segíti őket ebben. De most már nem sokáig te­heti. .. Harmadik személyi kérdés a toi­­dipusztai üzemegységgel kapcsolatos. Az ellenforradalom idején elzavar­ták Papp Sándor üzemegységvezetőt. Miért? »Nincs erkölcsi tőkéje« — mondta egy ember. Nem vitás, van hibája, amit úgy fogalmaztak meg a józan emberek, hogy néha rossz a modora. A munkáját azonban becsü­letesen ellátta. Persze sokszor erélyesnek kellett lennie, ami azonban sokaknak nem igen tetszett. Különösen nem a ha­nyagoknak és ragadós kezűeknek. Tehát Pappnak több az érdeme, mint a hibája. Ezt azonban októ­berben senki sem nézte. Az indok az volt: régi vezető, távozzék. Helyébe Mészáros József került, aki közel sem olyan hozzáértő és erélyes, mint Papp ... Három hónapos Irányítása alatt i?0 malac pusztult el az ellető­ben. összehasonlításképpen megem­líthetjük, hogy Panp irányítása ide­jén ugyanennyi idő alatt ugyanabban az elDtőben, ugyanolyan körülmé­nyek között csupán 10—13 malac pusztult el. A vitában az az elhatá­rozás született, hogy Papa kerüljön vissza üzemegységvezetőnek. A munkástanács, a szakszervezet és a pártszervezet több képviselője meg­férte, hogy segítenek Pappnak. Se­gítik lecsiszolni magatartásbeli fo­gyatékosságait is. Igen derült lett a hangulat a ta­nácsülésen: mindannyian örültek annak, hogy végre kezdenek meg­értésre jútni egymással a gazdaság kommunistái, nem kommunistái, szakemberei, s egyszerű dolgozói. S ez egyik fő feltétele a gazdaság fel­virágoztatásának. &11елМ képek dl mámig, вгзяада szereplőiről — Mond meg kis tükröcském, ki a legszebb kínai leány széles e világon?... A csillogó szemek kérdésére a válasz csakis kielégítő lehet, hisz a kis tükröcske még a mesében sem, hazudott. Mi: Le­­hoczky Zsuzsa. Gárdonyi mester ismét remekel... Képünk a nagy pillanatot ábrá­zolja. Most helyezi Homokay Pál Csang — fejére a parókát. Néhány pillanat még s nem Homokay színművész arca, hanem egy kínai úr sárga képe tekint vissza a tü­körből. I к I Íí é A tegnapi forrósikerű színházi est nemcsak a közönséget, minket is kiváncsivá tett, vajon milyen i: lehet a színész közvetlen az elő­adás előtt. Sikerült néhány pilla­natot megörökíteni a »kulisza­titokból« s most ezeket ízelítőül közrebocsátjuk. Németh Antal dr. A mosoly or­szága rendezője Olgyai Magdával Liza alakítójával beszélget. így jó lesz? Igen, így nagyon jó, csak így to­vább ... Hogy éppen ezek a szavak hangzottak-e el, azt nem tudjuk, de hogy a rendező nem mond semmi kellemetlent a művésznő­nek, az biztos, erről tanúskodik a fenti kép is. Próba közben. Négy csinos, bá­jos fiatal leány — Magyar Babi, Kelemen Ilona, Vécsey Mária, Fé­nyes Judit — kéri Szabó Imrét, Lichtenfels Ferdinánd gróf alakí­tóját, mutassa be 1 őket Szu-Csong hercegnek. Vajon ki tudna ellen­állni a kérésnek ?... — Ki merné azt állítani, hogy én nem a fő-eunoch vagyok, hanem Rassy Tibor? ... Nos, minden­esetre most mint kínai és mint fő­­eunoch áll a közönség előtt Rassy Tibor. Reméljük ebben a szerepé­ben is lesz olyan sikere, mint az eddigiekben... JÁVORI—SZÁNTÓ Zita olyan volt, mint a duzzadó élet. Nefricsak csinos, de okos is: a család szemefénye, várt reménység, karrier .. hírnév . .. siker ...! Nem akarta. de mégis korán kezdte a bálok látogatását. Először 14 éves korában toppant be egy borgőzös forgatagba. Amikor vége lett, azt mondta, megundorodott és rosszul érzi magát. Másodszor egészen kelleme­sen töltötte az estét... a huszadik éj­szaka után mindene lett a bál... Tizen­kilenc éves korában öngyilkosságot kí­sérelt meg... Aztán sokáig nem hal­lottam róla ... A ligeti fák közé beszökött a nap­­sugárözön. A februári késő délután még bágyadt volt, de már langyos levegőt kergetett a déli szél ... A félhomályban felbuggyanó női kacaj Ismerősnek tűnt: — ... Hát most már aztán kopjál le! A férfi szólalt meg: — Még ne...! Értsd meg, Zita, hogy szeretlek ... egy kicsit hadd maradjak még ... a hídig, SÜRGŐS...?! aztán nem bánom. Miért nézel így? — Végeztem! Tudod, hogy tanították ezt a muíya tanárok? »Quod dixi, dixi«: »Amit mondtam, megmondtam« ... most eredj! Pistát várom. Holnap ilyenkor légy itt, a bukszád valamivel tömöttebb lehet... szervusz! — A férfi eltűnt az utca fordulójában és a lány hanyagul hátrafordult. — ...Zita...! — szóltam. Az arca hervadt volt, a szeme vizenyős, savó­­szlnű, körül karikás. A haját még most is nagyon csinosan,, viselte, az öltözete ordító ... Zitái — Csak egy másodper­cig lettem furcsa ismerős, aztán mint egy megunt cigaretta véget, közömbösen a többi közé hajított. . Mi van, öregfiú? — kérdezte. — Semmi — mondtam. — Talán gra­tulálhatok ... vőleqány, vaqy házasság? Gondolom, Igazi nagy szerelem ... ? — No, no kis hülye. Szerelem? ... sze­relem?! ... én szerelmes! — Megfordult és harsányat kacagott. — Neked még vannak ilyen fantazmagóriáid? Látod, az előbb ment el ez a szegény Jankó. Ö is ennek az áldozata. Eleped. Pedig nem viszi sokra, kevés pénze van és tudod, az ilyenek azok... És te hogy vagy? — Köszönöm, nemréq nősültem, jól vagyok. A szeme fájdalmasan rándult meg. Ez lenne Zita, a szende és engedelmes kis Zita...? Igen, akkor még 14 éves volt. Igaz, most sem több huszonegynél, de felmérhetetlenül megöregedett. — Hogyan beszélhetsz így, 21 éves fejjel, Ziti? A következő pillanatban akkora po­fon csattant a képemen, hogy megtán­­torodtam. Megiramodott és őrjöngve szaladt a folyó feló. A parton elkaptam és visszarántottam. Dulakodni kezdtünk. — Eressz__! Te, te! Eressz ... I Hadd ugor jak! Gyölölök mindenkit... Magamat... az anyámat! Eressz ...! Lehiggadt. Megragadta a kabátomat és az arcomba sziszegte: — Tönkrement az életem .. . Érted? ... elpazaroltam min­dent ... elpazaroltam... Túl korán kezdtem, most már semmi som maradt. Szeretnék megint szerelmes lenni, hinni az életben valami célt. . .! De nem megy, nem megy__! Irigylem azokat, akik­nek fiatalság volt az ifjúság. Ordítani tudnék, ha látom őket. Nekem felnőtt­ként szaladtak el ezek az évek és nem jönnek vissza többé soha ...! Ugye megértesz__? ne haragudj. Borzas feje a mellére hanyatlott és úgy sírt, mintha senki se látná, össze­roppant. Aztán hirtelen elfordult, fel­kapta sálját és futott, mint az üldözött... ...— Zita! Zita ... a! — nem hallotta meg. Futott, maga se tudta, hová. T3láB az elhamarkodott, kettétört, örökre el­veszett ifjúsága után ... T.-n is a »forradalmi« bizottság ■dirigált október végén, november elején. Hogyan, hogyan nem, V. L. korábbi tanácselnök töltötte be e bizottságban is az elnöki tisztet. Egy alkalommal Sz. I. elvtársat, a tsz-elnököt behívatta irodájába. Kérdezte, van-e fegyvere. A taga­dó választ V. L. nem vette kész­pénznek, hiszen ott álltak körü­lötte az un. nemzetőrök, géppisz­­íolyosan. Nem ők mondták ki a szentenciát Sz. I.-re. A bizottság elnökének kellett közölnie Sz. elv­társsal, hogy fegyverre jtegetési ügye kivizsgálásáig védőőrtzetbe veszik. Hadd írjam még azt is ide, hogy ennek a történetnek időpont­ja: 1956. november 4, vasárnap délelőtt. Furcsa ellentmondás: ezen a napon a szovjet csapatok kiszabadították megyeszerte a be­börtönzött kommunistákat. T. köz­ségben pedig az ellenforradalmá­rok egy volt párttag segédletével egy kommunista szabadságát vet­ték el. Szóvátennénk V. L. cselekedetét akkor is. ha azóta helyrehozta vol­na hibáját — mások okulására. Még inkább elmarasztaljuk azon­ban azért, mert megfeledkezett té­vedése kiigazításáról. Nemrégiben pártpanot tartott a faluban, de va­lamiféle rosszul értelmezett nép­szerűségének megóvása céliéból egv szét sem ejtett a pártról Mint tanácselnök, csak a kormánvról me«t említést tenni. Tlven előadás pedig, enyhén szólva, különösön hangzik egv MS^MP iárá®i id«ig­­jon»s intézőbizottsági tag szálából. Must már ideie. hogv a község jrommnnistái tisztázzák V. L. hova­tartozását. AZ ÚJSÁGÍRÓ Jegyzetéből »Aki magyar, velem tart« — kia­bálta torkaszakadtából az őszi zava­ros napok egyikén Bálizs József (fel­ső). És hogy Fonóban senkinek se legyen kétsége »hazafias« szándéka és kifundált »nemzeti hőstette« fe­lől, magasra emelte a nagykést. Szó­val gyilkolni készült. Kit szemelt ki áldozatául? Bók Sándor tanácselnö­köt. Mit vétett neki ez a helyi veze­tő? Ezerhétszáz forinttal »megkáro­sította«. Ennyi volt .az adótartozása tavaly, s amikor három süldőt el akart adni, a tanácselnök megter­helte az adósság erejéig a járlatle­­veleket. A pénz annak módja sze­rint be is folyt törvényes helyére, az államkincstárba. (Azóta sem fizetett Bálizs egy fillért sem!) Ez hát a bosszúvágy rugója. Hozzátartozik az esethez, hogy Bálizs gyilkolási terve időközben elpárolgott. Senki sem támogatta »magyarkodását«. Pedig magyar emberek lakják a falut. Még hozzá igaz magyarok, akik világért sem emelnének kezet a népi hata­lomra, s annak helyi megszemélyesí­tőjére. Fzt is Fonóban ienveztfiJt fel. »Azt olvastam ki az újsáaból, hogy visz­­sza jér a rétem.-к Ezekkel a szavak­­áVf.tntt be a tanácsházára Janii József dolgozó panaszt. Mi a való­­sé«? Jnati gazda rétiét ötvenhárom­ban a tsz birtokához taaosították. Akkor nem foaadta el a csereinoat­­lant. Ötvenöt őszén azonban a tulaj­donába adták a megfelelő csereföl­det. Ifjaz, nem 6 dolgozik rajta, mással hasznosíttatja. De a tulajdon­jog az övé. Most a szövetkezet szél­­ment. A rétet valamelyik volt tsz­­tagnak mérik ki. így szól a törvény. Ha az új tulajdonos belemegy a cserébe, visszakaphatja Igali Jó­zsef a rétet, megegyezés alapján. Máskülönben nem, hiszen már egy­szer kártalanították. — Ezt üzenjük Igali gazdának Fonóba. Hivatkozzék nyugodtan sorainkra... Még egy fonói történet. Berta Jánosnak tavaly augusztusban be kellett volna adnia hízóját. De ser­tései csak később híztak meg. Vé­gül aztán Taraszenkó János, gép­állomási főgépész október 23-án segítőkezet nyújtott neki. Átadott az állatfelvásárlónak egy 146 kilós hízót, s kérte, hogy 92 kilót írja­nak Berta János javára. Berta gazda ugyanis előzőleg — Bók Sándor tanácselnök és Kakas Ist­ván állatátvevő jelenlétében — meg­ígérte Taraszenkónak, hogy rövi­desen kifizeti az árkülönbözetet. Erre azonban még nem került sor. Pedig Berta János is eladta már hízóit, szabad áron. Közben, igaz, eltörölték a beadást. Ha az állam­nak tartozna Berta gazda, nyerne. De a törvény nyilván megítéli a pénzt Taraszenkónak. Megjár ne­ki és szüksége is van rá, mert há­zat vett. Az igazság és a becsület nem Bertáék oldalán áll. Végül még valamit Fonóból. Mol­nár Lajos szép családi házat éráiéit a múlt évben. Nem, nem a saját ere­jéből — az állam segítette hozzá. Kölcsönhöz jutott a fia révén, aki a gépállomás könyvelője. Ez idáig rendben is van. Viszont az már egyáltalán nem helyénvaló, hogy Molnárék ötvenhatra és erre az év­re fillérnyi adót sem fizettek több­ezres tartozásuk törlesztésére. Már­pedig az állam is csak úgy adhat kölcsönt a kisembereknek, ha meg­kapja az adót. Vagy Molnár Lajos nem akarja, hogy másokat is se­gítsen az állam, pl. házépítésben? A Nagybaj omi Legeltetési Bi­zottság kárt szenvedett. Nem na­gyot — 68 ezer forintnyit. Ezt a Kutasi Állami Gazdaság okozta. Kívánatos lenne, hogy a megká­rosító kifizesse adósságát. Ám, er­re nem nagy hajlandóságot mu­tatnak Kutason. Pedig utasította őket felettes szervük, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósága a földművelésügyi miniszteri ha­tározat alapján. Abonyi Pál me­gyei igazgató felhívta a gazdaság vezetőségét, hogy »a jogerősen megállapított 67 8SLS7 Ft kártérí­tési összeget soronkívül utalja át a Nagybajomi Legeltetési Bizott­ság 369 270. számú postatakarék­pénztár! betétkönyve javára.« Dá­tum: 1957. január 28. Talán a saj­tó nyilvánossága hozzásegíti ezt az utasítást a megvalósuláshoz ... Szabadiban is sokat bajlódnak a földrendezéssel. Menne is a dolog, csak egy a bökkenő. Tíz rehabili­tált középparasztnak nem tudnak földet adni. Kiss János 22. Földvári Ágoston 21, Miklai Ferenc 19, Kiss M. Sándor 19. Orbán Ernő 17, Se­bők Ferenc 17 holdasok voltak — a többi négy is jómódú középpa­raszti sorban élt. Nem voltak ők kizsákmányolok, mégcsak szolgale­gényt sem tartottad. Kövér a határ, s a magas aranykorona miatt a ku­­lákság közé keverték őket. Az adó és beadási teher elől nem volt más menekvésük: felajánlották földjüket az államnak. Tavaly az erkölcsi jó­vátételt megkapták, most az anyagi kártalanításnak kellene módját ej­teni. A valóság igen, de a rendelet nem ad módot erre. A feloszlott tsz tagosított táblá­jából a major körül mintegy két­száz holdas tábla megmaradt. Visz­­szakap a község a szomszédos fal­vak ugyancsak feloszlott szövetke­zeteitől egy 60 és egy 75 holdas parcellát is. De nem lesz 25 holdnál kisebb tagban lévő tartalékterület. A rendelet szerint csak ebből lehet­ne a jogos igényeket kielégíteni. Az említett középparasztok megeléged­nének a 10—10 holddal, amelyet a törvény előír. Csak hát a földren­dezési rendelet ne lenne ilyen me­rev, alkalmazkodna a helyi adott­ságokhoz. Hangsúlyozzuk: csak az orvosolható sérelmek esetében! Üd­vös lenne tehát, ha a felső szervek megismernék a szabadi helyzetet és hozzáiárulnának a tíz közéona­­raszt iogos kívánsága teljesítésé­hez. Am ha ez nem megy. akkor van egy másik megoldás is. Java­soljuk az érdekelteknek: alakítsa­nak valamilyen egyszerű társulást, szövetkezzenek mondjuk géphasz­nálatra. Jól járnak, mert megkap­ják a ь-ört területet — akár a két­száz holdast a tanyával, ha más jo­gos ivénviő nincs rá. akár a két ki­sebb táblát, amelyet igavonó hlá­­nvában másképpen nem is. hanem csak génpel tudnának megművelni. KUTAS JÓZSEF

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom