Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-10 / 34. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! >

г -——- 5'

'*ар os^ ^

Somo&yorszag,

AZ MSZMP MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁGA Vasárnap, 1957. február 10. II. évf., 34. szám.

CS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ARA 50 FILLÉR

Jöhet a kikelet és az önállóság

Közös erővel a közös célért

Villáminterjú Ruttkay Évával

Heti rádióműsor

Ebben ах országban többé egyetlen kommunista

hajasxála sem görbülhet meg:

Kossá István elvtárs kaposvári beszéde

Zsúfolásig megtelt a kaposvári Városi Filrriszínház pénteken délután. Nemcsak a városból, de még a megye nagyon sok községéből is jöttek érdeklődők, hogy meghallgassák Kossá elvtárs beszámolóját az időszerű politikai kérdésekről.

S akik eljöttek, nem csalódtak. Nem csalódtak, mert Kossá elvtárs beszámolója világos választ adott minden, eddig még nem eléggé tisztázott kérdésre. Mi volt október 23-tól november 4-ig, szovjet beavatkozás, gazdasági helyzetünk, nemzetközi kérdések, pártunk helyzete — mindez olyan kérdés, amely a város és a megye minden lakóját érdekli.

Sokszor csattant fel a taps, sűrűn hangzott el helyeslő közbeszólás. Hazafelé menet pedig mindenki a gyűlésen elhangzottakról beszélt. Helyes volt ez a nagygyűlés. Eszmeileg megerősödve távozott el onnan minden ember, kommunista és pártonkivüli egyaránt. Megerősödve, mert ebből a beszámolóból is azt láthatták, hogy kormányunk helyes úton halad országunk gazdasági és politikai megerősödése felé. Az alábbiakban közöljük a beszámolót.

Kedves Elvtársak!

A forradalmi munkás-paraszt kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának megértéséhez három fontos kérdésről kell ma itt beszélnem. A belpolitikai, a gazdasági és a külpolitikai kérdésről. És majd befejezésül pártunkról is.

Elvtársak! Ahhoz, hogy megértsék a mi politikánkat, annak alapjait, két fontos dátumot, illetve két fontos dátum körüli eseményeket kell nekünk magyaráznunk, hogy e két dátum körül kialakult vitában egységes állásfoglalás legyen, mert csak így érthető meg a mi mostani politikánk. E két dátum: október 23-a és november 4-e. Október 23-ról nagyon különböző verziók vannak forgalomban az országban.

Egyesek azt mondják, hogy nemzeti felkelés volt, mások valamiféle forradalomról beszélnek, vannak olyanok, akik vegyes felvágottnak tekintik; forradalomnak, ellenforradalommal vegyítve. Mi kommunisták pedig azt mondjuk, hogy szőröstőlbőröstöl ellenforradalom volt. (Taps.)

Lenin tanított bennünket arra, hogy egy forradalom jellegét nem az dönti el, hogy kik vesznek részt benne, hanem a forradalomnak a célja. Ma nagyon sokan azt mondják, hogy október 23-án nagyon sok becsületes fiatalember, sőt munkás is részt vett a forradalomban. Jól tudjuk, hogy ez igaz, csak a még becsületesebbek nem vettek részt benne. (Taps.)

Elvtársak! Ha mi nem november 4-én jövünk vissza, hanem november 8-án, akkor nem lenne ma vita ebben az országban afelől, hogy forradalom, vagy ellenforradalom volt-e. Mert az alatt a négy nap alatt a kommunisták tízezreit végezték volna ki és halálhörgéstől lett volna hangos ez az ország. Elvtársak! Miféle forradalomról lehet itt beszélni, amikor ez a forradalom Dulles úrnak is tetszik? Az amerikai imperialisták fő ügynöke három hónapon keresztül egyébről nem beszélt, mint a »dicsőséges magyar forradalomról*'.

Hát ha semmi bizonyítékunk nem lenne nekünk, mint az, hogy a kapitalistáknak is tetszett ez a forradalom, akkor ez föltétien ellenforradalom volt. Hát miféle forradalom lehet az, amelyik egy fennálló szocialista rendszer ellen folyt, s a kapitalistáknak, sőt az amerikaiaknak is tetszik, pártfogásul veszik azokat, akik a »forradalomban« (most már idézőjelben mondom) resztvettek. Nincs és nem is kell, elvtársak, döntőbb bizonyíték amellett, hogy október 23-án itt ellenforradalom volt, mint az, hogy a nyugati sajtó, a nyugati országok imperialista körei forradalomnak deklarálják október 23-át azért, mert ez forradalom volt az ő érdekeikben, a szocialista Magyarország ellen, azaz ellenforradalom volt.

Még egyszer hangsúlyozom, hogy ha mi november 4-e helyett november 8-án jövünk vissza a szovjet csapatokkal, akkor ma itt nem lenne azon vita, hogy forradalom, vagy ellenforradalom volt-e. Mert igaz, hogy csak néhány száz kommunista, becsületes hazafi esett áldozatul a feltörő ellenforradalomnak, de a halállisták országosan, városról városra, intézményről intézményre, üzemről üzemre készen voltak és várták a kommunisták, hogy mikor kerül rájuk a sor.

Hogyan állunk november 4-gyel? Nagyon sokan ebben az országban nem értik meg és nagyon sokan teszik fel a kérdést, miért kellett maguknak november 4-érí, illetve 3-án újra szovjet csapatok segítségét igénybe venni ahhoz, hogy a szocialista rendszert itt biztosítsák? Élvtársak! Mi, akik akkor is részt vettünk az ország vezetésében, jól láttuk, hogy az októberi utolsó napokban az erőviszonyok már úgy eltolódtak Nagy Imre és klikkjének gyávasága, megalkuvása, a kommunistáktól való elszakadása követkéztében — most nem használok olyan erős kifejezéseket, hogy árulása következtében —, hogy a mi befolyásunk jóformán semmivé vált és Nagy Imrére mindinkább azok a körök gyakoroltak befolyást, akik Magyarországon a soviniszta, a nacionalista. az irredenta agitációt olyan hevesre fokozták, hogy ennek lángja szinte már az égre csapott. így volt ez, elvtársak? Bizony így volt. s mit gondolnak, hogy egy ilyen narányi országban, amely be van ékelve a szocialista országok közé. eltűrték volna-e szó nélkül, hogy Magyarországon újra egv soviniszta nacionalista, irredentista kormányzat kerüljön felül, amelyiknek agitációja feltétlen napok alatt átcsapott volna a határokon és lángra gyújtotta volna a szomszéd országokat is? Nem tűrték volna el, elvtársak. Magyarország feltétlenül itt. •Kelet-Európábán egy háborús tűzfészekké változott volna. Nekünk nem volt könnyű e fordulat megtétele és mint Kádár elvtárs mondotta, »mi jól tudjuk, hogy idehaza nem várnak babérkoszorúval bennünket, mert nem értik meg sokan a mi lépésünket«.

De afelől biztosak vagyunk, hogy rövidesen eljön az idő, amikor az egész magyar nép megérti, hogy ez, és csakis ez volt az egyetlen tisztességes, becsületes és járható út, hogy nemzetünket, hazánkat a nagyobb pusztulástól és áldozattól megmentsük. (Taps.)

Elvtársak! November 4-i lépésünkkel mi nemcsak ezer és ezernyi kommunistának az életét mentettük meg. Ha itt egy nacionalista, soviniszta, irredentista kormányzat kerül felül, feltétlenül háború lett volna, akkor a magyar fiatalságnak százezrei és százezrei pusztultak volna el egy oktalan háborúban, amelyben a győzelemre a legkisebb kilátása sem lehetett volna a nemzetnek.

Meg vagyok győződve arról, hogy azok, akik még ma is értetlenül állnak november 4-gyel szemben, ilyen magyarázat után ezt megértik.

Sokan azt mondják nekünk, hogy jobb lett volna, ha a Nagy Imre-kormány utolsó napjaiban deklarált semlegességi politikát folytatnánk. A semlegesség, az nagyszerű dolog. No, elvtársak,, mi, akik a politikával foglalkozunk, megvizsgáltuk, hogy mi is az a semlegesség. Ezen a világon a legklasszikusabb semleges országnak Svájcot tekintik. Svájc, mint a klasszikus semlegesség hazája szerepel. S elvtársak, ez a

klasszikusan semleges Svájc úgy végrehajtja amerikai gazdáinak a parancsait, jobban, mint maga az Észak-Amerikai Egyesült Államok. Ha mi golyóscsapágyat akarunk behozni Magyarországra, Amerikából még valahogy csak ki tudjuk csempészni, de Svájcból nem. A tilalmi listát, amelyet az Észak-Amerikai Egyesült Államok készített, hogy mit nem szabad szállítani a keleti államokba, Svájcnál jobban senki nem tartja be. Miféle semlegesség az, amely megkülönböztetéseket alkalmaz. Vagy azt mondják, itt van Ausztria. Miféle semleges ország ez? Hát először, Bécsben, a semleges Bécsben betiltották a Szakszervezeti Világszövetség titkárságának működését, a héten pedig megtiltották a Béke Világszövetség működését. Miféle semlegesség ez, elvtársak, és miféle semlegesség az, amelyik tűri azt, hogy különböző kétes elemek Ausztriában különböző szervezeteket hozzanak létre, segítséget nyújtsanak innen ellopni a magyar szülők gyermekeit. Miféle semlegesség az, amely nem tűri, hogy a magyar hazatelepítési bizottságok végigjárják a menekült-táborokat és ott megfelelő propagandát folytassanak. Miféle semlegesség? Ezt az utat ajánlják a magyar népnek?

Azt hiszem, elvtársak, helyes út volt az, amelyet mi választottunk. Helyes volt az út, hogy áldozattól kímélte meg a kominunistákat, az egész népet, a mi fiatalságunkat és egyúttal biztosították, hogy Magyarországon továbbra is a szocializmus útját járhassuk. (Taps.)

Nagyon sokan jönnek hozzám, majdnem azt mondhatnám, szorítani szeretnének bennünket arra, hogy szélesítsük ki kormányzatunk alapjait. Legutóbb Pápán pl. valaki felszólalt, és azt mondta, hogy nyolcán vannak miniszterek, nem gondolják, hogy kevesen vannak — hát ki kellene a kormányt egészíteni. Én azt mondtam: amikor mi egymás között vagyunk, kicsit szégyelljük is magunkat, hogy sokan vagyunk egy ilyen kis országhoz. S ezért hoztunk legutóbb olyan határozatot, hogy ha már a miniszterekét nem is, legalább a miniszterhelyettesek számát csökkentjük. Két irányból tör felénk a kívánság. Az egyik feltétlenül jóindulatú, s akik azt szeretnék, ha mi kiszélesítenénk a kormányzat alapjait és liberalizálnánk a kormányt, s jó liberális demokráciát csinálnánk. Ha belépnének a kormányba jó polgári elemek, akkor majd segítenének nekünk a nehézségeket elhárítani, hogyis mondják, hogy felelősséget szeretnének vállalni.

Persze, vannak olyanok, akik más okból sürgetik az úgynevezett kibontakozást. Úgy gondolják, jobb volna a kommunistákkal inkább ma megegyezni, mert holnap már erősebbek lesznek. Mi pedig azt mondjuk: mi vettük át az ország vezetését és a mi feladatunk az, hogy a hibákat kijavítsuk. S amikor a hibákat kijavítottuk, majd akkor beszélgetünk róla, hogy kikkel osztozunk meg a hatalmon és milyen mértékben.

De aki azt hiszi, hogy mi majd az ellenforradalommal, vagy az ellenforradalomnak bármelyik szárnyával kibékülünk, vagy kart karba öltve fogunk együtt kormányozni, azok alaposan tévednek. Mi a kormánynyilatkozatban megmondottuk, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány a magyar proletariátus diktatúrájának a kormánya. (Nagy taps.) És mi a szavakkal nem játszunk.

Aki figyeli a pú kormányzati módszereinket, az latja, hogy mi nagyon konzekvensen, nagyon következetesen, igaz, hogy keményen visszük a dolgokat. S akár tetszik ez egyeseknek, akár nem, mégis konzekvensen hajtjuk végre rendeleteinket.

Persze, nem mindenkinek tetszik az, hogy mi ilyen következetesek és kemények vagyunk, sőt sokan mondják, hogy a kormánynyilatkozatnak egyetlen hibája van, hogy igen kemény. Mi pedig azt mondjuk, hogy talán nem is elég kemény. A mi álláspontunk az, hogy

november 4-én megteremtettük Magyarországon minden kommunista, minden becsületes hazafi számára, hogy szabad, demokratikus életet élhessen és azt mondottuk hozzá, hogy többet ebben az országban egyetlen kommunistának még a hajszála sem görbülhet meg. (Taps.)

Mégis előfordul itt-ott, hogy kommunistákat sérelem ér. Előfordul, hogy kitesznek egy igazgatót, osztályvezetőt állásából. S akkor jönnek hozzánk, hát, Kossá elvtárs, hogyan egyeztethető ez össze. Azt hiszem, hogy összetévesztik ezt a kettőt. Amit én mondtam, az a fizikai inzultusra értendő. De persze az előfordul, elvtársak, hogy itt-ott egyéni sérelem ér kommunistákat. Hozzáteszem, hogy jórészben jogtalanul. Egyik-másik helyen üzemi bizottsági tagok, munkásbizottsági tagok vagy mumkásbizottságek, vagy egyéb más, az ellenforradalom ideje alatt összeszövetkezett emberek leváltják az igazgatót. Ha hibát kivetett el a vezető, akkor helyes lenne ez a lépés, de törvényes formák között kell leváltani. És a kormány megfelelő szervei váltsál? le, mert erre csak annak van joga.

Ez persze nem jelenti azt, hogy aki kiváltotta a tagsági könyvét, az egyúttal megváltotta belépőjét a mennyországba. Mert az, hogy október 23-án mint oldott kéve széthullott a 900 000 főnyi pártunk, ehhez nem utolsó sorban hozzájárult, hogy az MDP tagjának lenni egyúttal karriert is jelentett. Mi nem ilyen partot akarunk.

S amikor mi azt mondjuk, hogy megvédünk minden kommunistát, akkor nem azokra gondolunk, akik karrierizmusból jöttek K'izibénk, s akik a párttagságot egyéni boldogulásukra akarták felhasználni. Nem ezekről van szó, hanem azokról a becsületes, kipróbált, hűséges magyar kommunistákról, akik nehéz időkben is megálltak a helyüket.

Mi a szocializmusnak minden eddigi vívmányát megvédjük és a szocializmus építésének összes előfeltételeit biztosítani fogjuk. S aki a kezét meri emelni erre, azzal mi maradéktalanul leszámolunk. (Taps.) Mi tanultunk és elfogadjuk a Kínai Kommunista Párttól, s elismerjük, hogy Magyarországon tulajdonképpen nem is valósították meg a proletariátus diktatúráját. Pedig de sokat beszéltünk erről. Volt itt diktatúra? Bizony volt, de nem az ellenforradalmárok ellen, nem a reakció ellen, nem az ellenség ellen, hanem sokszor a munkásosztály, a parasztság, az értelmiségiek, a legjobb kommunisták ellen. (Taps.)

Mi eleget teszünk a tanításnak akkor, amikor megfogadjuk, hogy a proletariátus diktatúráját arra használjuk fel, amire az való, az ellenség megsemmisítésére.

Azt mondják, hogy a proletárdiktatúra csak akkor igazán a proletariátus diktatúrája, ha ezt tényleg a munkásosztály többségének nevében gyakorolják. S azt mondják, hogy a Kádár-kormánynak nincs többsége az országban. Hogyan állunk ezzel a kérdéssel? Mindenesetre az ország még nem szavazott. Meg vagyok győződve, hogy

mentői több helyen magyarázzuk meg a mi igazságunkat, napról napra többen egyetértenek velünk. Tehát joggal mondjuk azt, hogy a nép többségével gyakoroljuk a proletariátus diktatúráját.

Elvtársak! Egyesek azt mondják: Kossá elvtárs, hát maga nem hallott arról, hogy az egyetemeken úgy köszönnek: MŰK? Hogy márciusban újra kezdjük? Én mondtam, hogy

hallottuk, de már a mi pártunk is határozott, mi pedig azt mondjuk, hogy MÓL. Mi is ott leszünk. (Taps.)

És megnyugtathatok mindenkit, hogy mi előbb ott leszünk. S aki mukkanni mer, annak a torkára forrasztjuk majd a szót. Mi már egy-két esetben bebizonyítottuk, hogyan kell kivezetni a bajból az országot, amibe nem mi juttattuk bele; s hogyan kell megteremteni a rendet és fegyelmet, a normális munkamenetet, hogyan kell a normális életlehetőség feltételeit és ezen keresztül az ország felemelkedését biztosítani. Ezeket az elgondolásokat mi nagyon határozottan, céltudatosan megvalósítjuk, még akkor is, ha eközben kénytelenek vagyunk olyan eszközöket is igénybe venni, amelyekkel jobb szeretnénk nem élni. Megmondjuk mi őszintén, elvtáráak: jobb volna nekünk olyan kemény eszközöket nem igénybe venni, mint amit igénybe vettünk, s amelyeket nem is tekintünk kormányzatunk végleges kialakult formájának vagy módszereinek. Mihelyt rend, fegyelem és nyugalom lesz az országban, és a normális élet feltételei meglesznek, feltétlenül enyhíteni fogunk és visszatérünk a normális eszközökhöz. De én úgy gondolom, hogy mindenki velem együtt nyugodtabban akar ebben az országban élni, és helyesli azt, 'hogy mi az okos szavakat, ahol szükség van rá, megpótlékoljuk. Sokan vetik fel azt, hogy mi november 4 után kijelentettük: amiuí helyreáll a rend és nyugalom az országban, tárgyalásokat kezdünk a Szovjetunióval a szovjet csapatok kivonásáról. Mi ezt az ígéretünket maradéktalanul megtartjuk, de csak ekkor, ha itt rend és nyugalom lesz és a belső erők biztosítják, hogy soha többé ellenforradalom nem ütheti fel a fejét. (Taps.)

Ha mi — jogosan a proletár internacionalizmus alapján felszabadítás tényének tekintjük a 45-ös felszabadítást, ugyanúgy most a november 4-ét is a felszabadítás tényének kell tekintenünk. (Taps.)

Elvtársak! A mi karhatalmi szerveink az elmúlt hetekben állandóan panaszra jöttek hozzánk, hogy ők összefogdossák azokat, akik akadályozzák a munkát, fegyvert rejtegetnek, sőt gyilkolnak, s másnap, harmadnap megint kint vannak az utcán. Mi van itt, elvtársak? Azoknak, akiknek lakat alatt kellene lenni, nyugodtan kint vannak az utcán. Beszélgettünk a bíró és az ügyész elvtársainkkal. Azzal védekeznek, hogy: ■kérem, mi a múltbán annyi hibát követtünk el parancsszóra, amikor a Rákosi-rezsim alatt olj'an ítéleteket hoztunk, amelyekről tudtuk, hogy igazságtalanok, mi nem vagyunk hajlandók többé hasonló igazságtalanságokat elkövetni. Hát mi is azt akarjuk, semmi mást nem kérünk tőlük, csak azt, hogy a nép törvényét érvényesítsék, a nép érdekeit védjék. De ma az a helyzet, hogy a bíróságok és az ügyészségek válóperekben, zsebtolvajlásokban tartanak tárgyalásokat, de az úgynevezett politikai pereket halogatják.

Mi megmondjuk ezeknek az uraknak, hogy ha felveszik a Kádár-kormánytól a fizetést (közbeszólások) és népi ügyészeknek tekintik magukat, akkor legyenek szívesek a nép ügyét is képviselni. (Natív taps.)

Engedjék meg, hogy gazdasági kérdésekről is beszéljek. Hogy is állunk mi most a gazdasággal, elvtársak? Azt hiszem,

a legfontosabb kérdés ma az, hogy lesz-e infláció vagy nem.

Elvtársak! A forintot két oldalról lehet megtámadni, illetve két oldalról fenyegeti a veszély. Az egyik az államháztartás egyensúlya, ha az államnak több a kiadása, mint a bevétele, akkor olyankor az állam

(Folytatás a következő oldalon.)