Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-26 / 47. szám

Kedd. 1957. február 26. SOMOGYOKSZAQ ~ ______________3 Az értelmiség kezdje el magában kételyei tisztázását A gondolkodó emberek sokasága teszi fel ma magának a kérdést: ho- S^an tovább? Nem egyszerű a fele­tet. A válaszadást meg kell előznie napjaink bonyolultsága megértésének és annak, hogyan jött a ma a teg­napból, az pedig a tegnapelőttből. Ezért nagyon fontos feladatunk ki­mutatni, ha nem is minden oldalról, de lehető legsokoldalúbban a mai gazdasági, társadalmi és politikai helyzet kialakulását, kialakulásainak törvényszerűségét. Ezt a célt tűzte maga elé a szombaton megtartott kaposvái'i értelmiségi ankét. Erre a szerepre vállalkozott Balogh Elemér filozófus, a TTIT Országos Elnöksé­gének tagja »A jelenlegi politikai helyzet és az értelmiség« című elő­adásában. Kézírással készített fel­jegyzéseink alapján ismertetjük a beszámoló főbb gondolatait. Az ellenforradalmi hangulat kialakulása A történelem számontartja a ma­gyar kommunisták pártjának a fel­­szabadulás előtti és utáni években vívott harcát hazánk felszabadításá­ért, függetlenségéért, a szocialista építés megkezdéséért és folytatásá­ért. A negyvenötöt követő eszten­dőkben az eredmények jellemezték pártunk munkáját. Az utóbbi évek­ben azonban átbillent a mérleg, a hibák kerültek túlsúlyba. Gondol­junk a helytelen falusi politikára, az Önkéntességet gyakran félredobó tsz­­szervezésre, s az egyéb törvénytelen­ségekre, az életnívó nem megfelelő alakulására, a párt szektáns hibáira, a bizalmatlanság légkörének kialakí­tására. A bizalmatlanság nemcsak az értelmiséggel szemben nyilvánult meg, hanem Rákosiék félreállítottak sok idős, illegális kommunistát, a régi szociáldemokratákat, mondván: nem értik meg az új helyzetet, nem képesek fejlődni. Eltorzították az osztályharc marxi—lenini elméletét s a párton belül keresték az ellensé­get. És mivel annakidején a Szov­jetunióban a kulákság volt a főel­lenség, Rákosiék nálunk is felnagyí­tották, valósággal misztifikálták a kulákveszélyt. Ezért a fasiszták, a horthysta tábornokok, a régi állam­­gépezet tagjai kívül estek látókörü­kön, s miközben nőttön-nőtt a nép elégedetlensége a hibák miatt, az ellenforradaknárok, a népi hatalom ellenségei úgyszólván háborítatlanul készítették elő október 23-át. Igazuk van a kínai elvtársaknak: a proletár­­diktatúra nem jött létre nálunk a szónak igazi értelmében, mert a pro­letárhatalom nem sújtott le kellően az osztályellenségre. A pártellenzék szerepe Hibáink kijavítását elkezdtük öt­venhárom után, s ez a munka na­gyobb lendületet vett a XX. kong­­reszust követő időben, ötvenhat ta­vaszán és nyarán az egész párttag­ság és a pártfunkcionáriusok zöme szembefordult a hibás, bűnös felső pártvezetéssel, s mind erőteljesebben követelte a személyi változást. Ezt két lépésben akarták végrehajtani. Júliusban leváltották Rákosit, októ­ber 20-án pedig a Központi Vezető­ség és a Politikai Bizottság íejbó­­lintójánosainak — Végh Béla, Szalai Béla, Hidas István, Bata István, stb. — eltávolítására került volna sor, ha a pártküldöttség előbb hazatér Jugoszláviából. Október 23-a után néhány nap alatt fegyverek nélkül •is megvalósult volna ez a személy­­csere. A pártellenzék — Losonczy Géza és csoportja — nem ezt az utat vá­lasztotta. Ök abból indultak ki — egyáltalán nem tudományos, hanem metafizikus szemlélet alapján —, hogy a becsületes párttagokat félre­állították Rákosiék, s a 900 000 párt­tag egytől-egyig becstelen, kompro­mittált. Az MDP-t likvidálni kell. A párt eszmei szétzüllesztésére felhasz­nálták a Petőfi Kör vitáit. Látták, hogy ez nem minden. Fegyveres erő­vel lehet csak a pártot szétverni. Ezért kezdtek hozzá a fegyveres fel­kelés előkészítéséhez. Ez volt az a platform, amelyen találkoztak a népi demokrácia minden rendű és rangú ellenségeivel. Az ellenforradalmá­roktól tehát nem tudta magát elha­tárolni a pártellenzék. Megrendeztet­te a mártírok — Rajkék — temeté­sét, hogy az emberekben felkorbá­csolja az elégedetlenséget a pártve­zetés iránt, hogy alkalmas ellenforra­dalmi hangulatot teremtsen a fegy­veres felkelés kirobbantására. El akarták érni, hogy a meggyilkolt mártírok holttetemeit végighordoz­zák a városon. Ennek igazi céljáról hitelesen tanúskodnak azok az ada­tok, amelyek szerint már október 6-a előtt elkészültek azok az ellenforra­dalmi röplapok, amelyek október 23-a után kerültek ki az utcára. Adiáktüntetés megszervezése Jól tudták mindazok, akik a népi demokráciával való véres leszámolás útjára léptek, hogy a fiatalság lelke a legtermékenyebb talaj a naciona­lista métely számára. Ezért fordí­tottak különös figyelmet a diák- és egyetemi ifjúság megszervezésére, félrevezetésére. Kik vállalkoztak er­re a feladatra? A NÉKOSZ egykori vezetői. Te­kintsünk vissza kissé részletesebben a NÉKOSZ múltjába. A Népi Kollé­giumok Országos Szövetségében ve­zetőhelyet foglalt el a Gyórfi Kollé­gium. Ennek diákjait túlságosan elkapatta a régi pártvezetés. Rákosi, Révai és Rajk kifejlesztették a győrfistákban az avantgardizmust. A kollégium vezetője, Kardos László Kossuth-díjat kapott — semmiért. Több kollégistát 22—23 éves fejjel megtettek országgyűlési képviselő­nek. így a fiatalok arra gondoltak, hogy az egyetem elvégzése után szép karriernek néznek elébe. Közülük egyesek nem is csalódtak: Hegedűs András és Szalai Béla miniszteri, miniszterelnöki, politikai bizottsági pályafutásukat győrfista múltjuknak köszönhették. Később a párt felső vezetése bírál­ni kezdte a NÉKOSZ-t, s a hibái el­leni harc ürügyén teljesen felszámol­ta azt. így lettek a NÉKOSZ vezetői dédelgetett gyermekekből csalódott, sértődött emberekké. Egyéni sérel­meiktől fűtve hozzáláttak az egész tanulóifjúság szervezéséhez. Innen adódik a diákság rossz hangulata. S ezért került fegyver a félrevezetett tanulóifjúság kezébe. Ne üssük tehát miatta a becsületes pedagógusokat! Egyes írók tevékenységéről Rákosiék kultúrpolitikájának sú­lyos hibája, hogy nem bíztak az ér­telmiségben, nem támaszkodtak tu­dására, pedig e társadalmi réteg szellemi ereje fontos tényezőjévé válhatott volna a szocialista építés­nek. Ehelyett a maguk embereit ül­tették be pl. az írószövetségbe. Azok a személyek kaptak ott vezető pozí­ciót, akiket Rákosi »ütött« írókká. Lássunk néhányat közülük. Enczi Endre, az Irodalmi Újság szerkesz­tője, pesterzsébeti milliomos család fia. Aczél Tamás Sztálin-díjas, egy lipótvárosi jómódú családból szárma­zik. Gimesi Miklós újságíró is bur­­zsoá származású. Bándi János, aki az »Igazság« című ellenforradalmi lap egyik szerkesztője lett, szintén osztály idegen: ezerholdas földbirto­kos volt az apja. Márkus István( aki a somogyi összegezést írta és a vi­tát vezette Kaposvárott 1956 októbe­rében — Szerk.), bankárnak a fia. Tánczos Gábort is gyerekszobában neveltették burzsoá szülei. íme, a nagy »forradalmárok«, a munkás­­osztály érdekeinek szószólói. Maga­tartásuk nem meglepő, hiszen be­igazolták tevékenységükkel azt a marxista—leninista tanítást, hogy a lét határozza meg a tudatot. Érdemes megemlékezni Tardos Tiborról és Déry Tiborról is. Nem szólunk bele senki családi életébe, az mindenkinek magánügye. Róluk mégis elmondunk egyet s mást. Tardosné a pártközpontba járt ko­rábba* panaszkodni amiatt, hogv a hőle különváltan élő férje nem haj­landó megfizetni a gyermektartást. Déry pedig maga siránkozott, hogy a havi húszezer forint kevés neki. két elhagyott és a harmadik felesé­gét nem tudja belőle eltartani — mondta 5. Háy Gyula, a Kucsera­­cikk írója is gyengén állt az önkri­tikával: Évi négyszázezer forintos bevétele őt tette az első számú Ku­­oserává. Lehet, hogy kevés volt ne­ki ez az összeg, de nem küzdhetett pénzzavarral, hiszen kaohatott tá­mogatást apósától is. Futhatta az \ssoc’af»d Press társtulajdonosá­nak megjáró »pénzecskéből«. Ezek az emberek minden lelkiis­­meretfurdalás nélkül kiszolgálták, dicsőítették Rákosiékat. Amikor az­tán a pártban szóba kerültek a felső vezetés hibái, ezek az írók is rá­kapcsoltak, átálltak a túloldalra, mert most innen várhattak nehéz pénzeket. Most a korábbi talpnya­lásuk helyett ömlesztve zúdították a bírálatot a párt nyakába, mondván: az 6 hangjuk a nép haneia. Köny­­nyű belátni, hogy semmi közük sem volt a néphez. Az un. szovjet imperializmusról Rákosiék helytelen gazdaságpoli- Hkája gátat emelt a nép életszínvo­nalának emelése elé. A Losonczy­­csoport, a nékoszisták és írók egy része — akik közül többen nem tud­ták magukat túltenni egyéni sérel­meiken — nagy sebbel-lobbal láttak Ankét а ТЛТ-Ьея neki a bűnbak-keresésnek. Szerin­tük az ú. n. szovjet imperializmus az oka gazdasági bajainknak, s az. hogy a »Szovjetunió kizsákmányol­ja népi demokráciánkat«. Nem új ez az »elmélet« és nem is eredeti. A Jugoszláv Kommunisták Szövet­ségének VI. kongresszusán beszélt erről Tito elvtárs. Ez a kongresszus abban az időben ülésezett, amikor még nem normalizálódott Jugoszlá­via és a Szovjetunió viszonya. Vilá­gos, hogy nem a valóságos helyzet tudományos elemzése, hanem a gyűlölködés légköre szülte ezt a fo­galmat. А VI. kongresszus tévedé­seit kijavította Tito elvtárs az ősz­­szel^ mondott pulai beszédében. Itt megmondotta: »...Nekünk Kádár mostani kormányát kell támogat­nunk ... kell fékeznünk mind­azokat az elemeket, amelyek most egyedül az oroszokat hibáztatják.« (A továbbiakban a lengyel—szovjet] viszonyról beszélt: »Tudjátok, mi­lyen támogatást adott nekik a Szov­jetunió ... Egyszóval itt kölcsönös segítségre és támogatásra van szük­ség.« Ugye, mennyire elütnek ezek a kijelentések az előbb említett VI. kongresszusi »elmélettől«? Szerk.) Losonczyék tehát átvették a »szovjet imperalizmusról« szóló ko­holmányokat. Ezt tette az a Molnár Zoltán is, aki Somogybán volt egy­kor megyei párttitkár. Rákosit túl­szárnyaló szektárianizmusa miatt leváltották, kizárták a pártból. Nem tudott azonban szembenézni saját hibáival, s mint az írószövetség egyik vezéralakja, fújta a szovjet­ellenes nótát. Ö szervezte meg a bu­dapesti nők decemberi szovjetelle­nes tüntetését is. Korábban meg ki­jelentette: ikét imperialista nagy­hatalmat ismer: az USA-t és a Szov­jetuniót. A kettő közül az előbbi mellé áll. A »szovjet imperializmus«-féle dajkamese szószólói, terjesztői »ér­veket« is sorakoztattak fel állítá­saik igazolására. Meg kell nézni — mondták —, hogv mi megy ki az or­szágból Csap határállomásnál. Ez nem tudományos fejtegetés, hanem ügyes, ravasz demagógia, hiszen nem számol azzal a ténnyel, hogy Csapon keresztül nemcsak a Szov­jetunióval, hanem Irak, Törökor­szág, Pakisztán is több más állam­mal is kereskedünk. Azt is figyel­men kívül hagyják, hogy mit ho­zunk be Csapnál? Mi nem tagadjuk, hogy együttmű­ködünk a szocialista rendszer álla­maival. És ennek az együttműkö­désnek nemcsak a rózsáit szaggat­juk le, hanem töviseit is. Támogat­tuk Kínát, Koreát, Bulgáriát, Viet­namot internacionalista kötelessé­günkből, amikor azok nehéz hely­zetben voltak. A Szovjetunió és a népi demokráciák is segítettek raj­tunk, ha bajba jutottunk. Elég em­lékeztetnünk a közelmúltban kapott különféle segítségre. Téves az a híresztelés is, hogy ná­lunk újfajta kizsákmányoló réteg jött létre, az ÄVH. Az igazság az, hogy az ávós tisztek nem kilenc­tízezer, hanem 1300—1700 forint ha­vi illetményt kaptak. A sorkatonák pedig havi 150—180 forintot. Rend­őreink 650, honvédtisztjeink pedig 1200 forintos havi fizetésben része­sültek. Munkanélküli jövedelemhez nem a fegyveres alakulatok tagjai, hanem az írók, labdarúgók jutottak. Kuczka Péter pl. külső munkatársa vr>lt több lapnak, köztük a Szabad Népnek, a Csillagnak, az Irodalmi Újságnak stb. s mindegyik helyről havi két-kétezer forint tiszteletdíjat kapott, ha egy sornyi anyagot sem írt. Ha cikket írt, azt külön dotál­ták. Sokat költöttünk a diákságra is. Mintegy negyedmilliárd forin­tunkba került a külföldön tanuló ■'«vetemisták ellátása. Itthon is 1953-ig csaknem minden egyetemis­ta részesült ösztöndíjban. Ezután okosabb gazdaságpolitikát folyta­tunk, s jól megnézzük, hova adjuk a nép forintjait. A szovjet-magyar viszony hibái Rákosinak nem kellett a Szovjet­unióhoz mennie szektárianizmusért. Arra nem a szovjet népnek, de nem is a magyar népnek volt szüksége, hanem csak Rákosiéknak, hogy má­solják a szovjet életet. Nem ránk­­erőltetésről, hanem szolgai kopírn­­zásról van szó. Ha felelősek ezért a szovjet vezetők, akkor csak any­­nyiban felelősek, hogy miért enged­jék meg ezt a Rákosi-klikknek. Rá­kosiék úgy vélték: mindent szóról szóra, lépésről lépésre úgy kell csi­nálnunk, ahogyan azt annak idején a Szovjetunióban tették. A mecha­nikus másolás aztán megakadályoz­ta a történelmi körülmények meg­változásának megértését, a magyar valóság elemzését. Olyan gyakorla­tot folytattak, amely az apa-fiú vi­szonyára emlékeztetett a Szovjet­unió és Magyarország kapcsolatá­ban. Ez pedig nagy kárt okozott a szovjet és magyar népnek, a szov­jet-magyar viszonynak egyaránt. E hibákat Rákosiék számlájára kell írni, hiszen az ország valódi bajait mindig elhallgatták a szovjet veze­tők előtt, s így nem is kértek tő­lük útmutatást a hibák kijavításá­ra. Jellemző pl., hogy Szuszlov elv­társat a MOM-ba vitték el látoga­tásra, ahonnan korábban eltávolí­tották az alacsonyfizetésű dolgozó­kat. A barcsi Vörös Csillag Termelő­­szövetkezetben sem tájékozódhatott Szuszlov elvtárs az egész magyar szövetkezeti parasztság valóságos helyzetéről. A jelenlegi helyzetről Napjainkban két főfeladatunk van: az ellenforradalom megtörése és a tömegek megnyerése. Az ellen­­forradalom fegyveres erői vereséget szenvedtek. Hallatszanak ugyan in­nen is onnan is »muk«-hangok. Et­től mi nem ijedünk meg, sőt az a kívánságunk, hogy bárcsak lépne ki a nyílt színre az ellenforradalom, így látnánk, kikkel állunk szemben, s felismerve őket, radikálisan, rövid Idő alatt teljesen leszámolhatnánk velük. Ha lesz ellenforradalmi pró­bálkozás, kíméletlenül szétverjük azt. Most legalább pótoljuk mind­azt a mulasztást, amelyet negyven­hét óta elkövettünk. Tudjuk, hogy ez nem tetszik nekik. Ám mi azt tartjuk, gyűlöljenek bennünket, de féljenek tőlünk. A tömegek megnyerésének eszkö­ze: a meggyőző szó. Nagyon alá kell ezt húznunk, mert nagy a szektáns veszély a pártban. Sokan általában az egész értelmiségben keresik a bűnbakot október 23-a miatt. Ezt nem engedhetjük meg. Az a véle­ményünk, hogy meg kell büntetni az ellenforradalmárokat, bármilyen osz­tályhoz, réteghez tartozzanak is. De nem engedünk felelősségre vonni egész társadalmi rétegeket, csopor­tokat. Minden embert egyénenként kell elbírálni, még a volt csendőrö­ket, horthysta elemeket, fasisztákat is. Ha valahol egy kulák részt vett az ellenforradalomban, vegyék őt elő bűnüldöző szerveink, de ne indítsa­nak általános támadást az egész osz­tály, az egész kulákság ellen. A »for­radalmi bizottságok« vagy más, az ellenforradalom idején életrekelt tár­sadalmi szervezetek tagjait sem sza­bad egy kalap alá vennünk. Szűk­­lótókörűségre vallana, ha csak azt néznénk, hogy tó milyen szervezet­ben vett részt. Aszerint kell elbírál­nunk minden embert, hogy ki mit tett azokban a napokban. Lehetnek olyan emberek, akik bár részt vet­tek valamilyen bizottságban, de nem cselekedtek ellenünk, hanem velünk éreztek. Különös figyelmet kell for­dítanunk mindazokra a jóhiszemű emberekre, akiket félrevezettek, akik meginogtak és még ma sem látnak, tisztán. Ezeket ne soroljuk ellensé­geink közé. hanem segítsünk nekik a tájékozódásban, világosítsuk fel és nyerjük meg őket. Állítsuk a maga helyére az értelmiséget Az értelmiség és különösen a pe­dagógusok iránti általános bizalmat­lanság megengedhetetlen. Az ilyen szemlélet a régi hibák folytatását jelenteié. A gyermekek neveléséért nem kizárólag fk a felelősek. Fele­lős érte az a helytelen gazdaságpoli­tika, amely munkába hívta az apát ér anyát egyaránt, s a gyermekek felügyelet nélkül az utcára kerültek. Felelős érte minden olyan kísérlet, amely különfé1e társadalmi megbí­zatásokkal elvonta a pedagógusokat fő feladatuk! él. az iskolai oktatástól, neveléstől. Helvre kell állítani a pe­dagógusok tekintélyét. így tudnak csak megfeleljen hatni a gyerme­kekre. így tudják leküzdeni a na­cionalizmust az iskola falain belül. A közéletben is fontos szerep jut az értelmiségnek. Az ellenforradal­mi irtőkbon VfPrí'éle bizottságokba sok értelmiségit sonn+án módon be­választottak az emberek, nem azért, mert eúenferrndplmárok. hanem azért, mert köztiszteletnek örvende­nek. A im к»11 törekedni, hogy roin­­doTtütt elfnrriribocsn méltó helyét a népi demeWAr;*hrn nz értelmiség. E<rypd'">li kint: a szovjet, segítség A tájékozódásban, kinek-kinek a megfelelő я’\а>;ту'п+ elfoglalásában az segít a legiebbe-n Ья megérti: a Ká­­dár-kormáre’ uA1re»totta út volt áz ectyetlen iárV»e+é i'f november 4-СП elienferrndoiem megállítására, a szocializmus megmentésére Magyar­országon. Minden tömegmegmozdu­lás központi célkitűzése a hatalom megszerzése. Ehhez fegyverekre van szükség, mert fegs^verrel csak fegy­vert lehet szembefordítani. Ezért tö­rekedett az ellenforradalom a ma­gyar népi demokrácia fegyveres erői­nek szétzüllesztésiére. A tömeghan­gulat először az Államvédelmi Ha­tóság ellen irányult. Tagadhatatlan, hogy az ÄVH egyes vezetői sok hi­bát, sőt bűnt is követtek el. Ezért azonban nem minden ávós, hanem a néhány bűnös vezető a felelős. Ok­tóber 23-án az ellenforradalom azt a jelszót dobta be a köztudatba, hogy a Rádió székházánál az ávósok gyilkolják a magyarokat. Nem az ávósok lőttek először. A Rádiót őrző sorköteles ávósok nem kaptak soro­zatlövő fegyvert, puskával és tíz tölténnyel álltak szemben a roham­mal. Tűzparancsot1 sem kaptak, sőt megtiltották nekik; a fegyver hasz­nálatát. Százötven fiatal katona vesztette itt életét. Később pedig, amikor Nagy Imre feloszlatta az ÁVH-t, ezzel törvényen kívül he­lyezte, az ellenforradalmárok kezébe dobta e fegyveres erő egész személyi állományát. A Honvédelmi Minisztériumba is beépültek a pártellenzék emberei. Hosszas kérés utáii küldtek ugyan harckocsikat a szorongatott helyzet­ben lévő Rádióhoz, de lőszert nem. Nyilvánvalóan szabotázsról van szó. Ezt az aknamunkát folytatták azzal, hogy megtiltották a kommunisták felfegyverzését, s a fegyverben álló párttagokat lefegyverezték, de sem­mit sem tettek azért, hogy a fegyve­rek az ellenforradalmárok kezébe ne kerüljenek. Demoralizálódott a hon­védség, elszól edt a rendőrség, nem volt fegyveres ereje a Magyar Nép­­köztársaságnak. Dühöngött, tombolt, gyilkolt az ellenforradalom, egyre inkább jobbra tolódott a Nagy Imre­­kcrmány. Közelgett; a fasizmus ura­­lomrajutásának ideje, reálissá vált a polgárháború, sőt a harmadik világ­háború kirobbanásának veszélye. Itt más kiút nem volt, mint az, amelyet Kádár elvtársék választottak. Ki hova álljon ? Igen, e történelmi tények ismere­tében mindenkinek íel kell dönteni: hova álljon? Két vonzó pont van: a Szabad Európa Hangja, mint ellen­­forradalmi góc, és a Kádár elvtárs vezette forradalmi munkás-paraszt kormány, s az MSZMP. Kik állnak az első mellett? A nyugati imperia­listák, s a 45-ös magyar dissziden­­sek, akik soha nem tairtoztak a nép­hez, akik a negyvenöt után elvesz­tett régi paradicsomuk visszaszerzé­séért sóvárognak. Ezek a kiszökött »hazafiak« nyilván nyugati segítség­gel térhetnének vissza, csak az im­perialisták ültethetnél}?: rá őket a nép nyakára. Ebből pedig nem sok hasz­na származna a magyar népnek, s elveszne Magyarország függetlensé­ge. De nézzük tovább ezt a tábort. Hol állnak a nép itthon maradt el­lenségei? Hova tartoznak a volt ban­károk, földbirtokosók, csendőrök, fasiszták, közönséges bűnözők? Ugye, ezekről senki sem állítaná, hogy a Kádár-kormányt éltetik. A forradalmi uvinkás-naraszt kor­mány s az MSZMP hívei másik tá­borban vannak. Abban a táborban, amely mindig felemelte szavát az ország függetlenségéért. Azok tartoz­nak ide, akik saját fejükkel gondol­kodnak azon. hogyan tudjuk kivezet­ni az országot a válságos helyzetből. Hogyan tudjuk egész népünket fel­sorakoztatni a szocializmus építésé­re, hogyan tudjuk a Szovjetunió és a többi népi demokratikus országgal barátságban, kölcsönps segítséggel felépíteni a szocializmust Magyaror­szágon. A párt építése, helyes poli­tikájának kialakítása harc közb°n megy végbe. A szektánsok beléptek a pártba, ezért van szektáns veszély. Itt a helyük a még gondolkodó, töp­rengő elvtársaknak isi Lépjenek be, politizáljanak okosan, s a többi tisz­­tánlátó párttaggal együtt munkál­kodjanak az MSZMP helyes politikai vonalának kialakításában, a szektáns veszély leküzdésében. Türelem, türelem, türelem — ezt kell tanúsítani a párt kapujában álló becsületes emberek iránt. Gondolko­dási időt kell adni az értelmiségnek, hogy megértse a Kádár-kormány po­litikáját, és rászánja magát annak támogatására. Ha az értelmiség döntő többsége mielőbb eljut erre a felis­merésre, akkor gyorsabb és könnyebb lesz a politikai kibontakozás. Ehhez pedig az kell, hogy kezdje el az ér­telmiség magában is a problémák tisztázását — mondta befejezésül Balogh Elemér filozófus. Az előadás után néhány hozzászó­lás és kérdés hangzott el, amélyekré ugyancsak Balogh Elemér válaszolt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom