Somogyország, 1956. december (1. évfolyam, 14-38. szám)
1956-12-24 / 34. szám
Hétfő, 1956. december 24.________________________________________ SOMOGYORSZAG „A pártköny vemet akarom 1" E SZAVAK, s az indulat miág most is fellzaikűlatjak gondolatait. Bár szíve elcsitult már, mégis naponta átéli a történiteket, s kutatóm lapozgat az események zegzugos összeviszszasáigában. Sok mindent megért már. Mennyi ihat és csalódás, remény és újabb hit, bizakodás töltötte él lényét. Mert a csalódások sorozata csak ideig-óráiig tartott. Bármi történhetett vele, ha megalázták, ha elvesztette is hétét az emberekben, az eszime ott ét szívének mélyén, tisztán, kitörölhetetlenül. Hisz és küzd. Ezt tükrözik cselekedetei, melyek néha a túlzott bátorsággá!, merészséggel határosak, ezt mosolygó arca, a szemei kerül sűrűn összefutó, apró -barázdák. Nem öreg még, negyvene ycTc éves. Parasztember. És kommunista. Az volt 45 után, amikor érezte: tehet valamit a faluért, amikor később fö’dmüvesszövetkezBtet szervezett, amikor beszélt az emberekkel s hatott rájuk. Kommunista volt és az maradt, amikor 1949-ben személyi ellentétek miatt (kizárták a pártiból. Fájt, nagyon fájt, sértette önérzetét. Tudta, hogy igazságtafan-ul bántak vele. Hisz az emberek a pártszervezetben nem is szólták ellene. Igaz, mellette sem. Nem mertek, mert a járás úgy döntött, ki kell zárni. Ez kinyilatkoztatás volt akkorában, s ki mert volna szembeszállni. Naigyon (bántotta, hogy félreállátották, de ez sem befolyásolta tevékenységében. Utána is ugyanúgy, talán még jobban, még szívesebben da’igczott a -pártért. És nem kért ellenszolgáltatást, nem kapott fizetést áldozatos munkájáért. Szerény ember Molnár János, és valljuk be, nem naigyon örül hogy ez emlékezés megjelenik az újságban. Igaz, amit mond, igaz, amit — féléimet nem ismerve — csefekedet! a zavaros események idején, de mint mondta: azt ő csimá'ita, nem -tartozik másra. Mégis írunk ró’a, mert kommunistához méltón viselkedett, s ezért megbecsülés illeti. Hogyan is történt? Fcwangott az ország, zavaros gondolatok, jelszavak röpködtek a levegőben. S amikor három idegen megjelent Ordacsehiben, már tudta, érezte, -mi készül így mondta akkor: Más a véleménye annak, aki arat, és más azé, aid arattat. Aggódott, ö, a pártonkívüli kommunista — mert így nevezték a faluban — féltette a pártot, féltette a népet, melynek hatalma forgott veszélyben. És azokban, a napokban, amikor más otthonába húzódott amikor sokán a párttagok közül is félrevonultak, tétlenül várva az eseményeket, Molnár János' ordacsehi parasztember kerékpárjára ült. Gondofatait, érzéseit nehéz lenne papírra vetni, ö maga is csak akadozva, húzódozva beszél erről. Valami -kavargóit agyában nagy elhatározás, melyhez hasonlót nehéz lenne találni. De ezt kell tennie. Elmenni Fonyódra és .. . és... De gyerünk, gyerünk — hajszolta maigát, s belelapozott a pedál :ba. Arcáhacsapott a csípős (balatoni szél homlokán mégis verííékcseppek gyöngyöztek. így ért november 3-án a járási pártbizottság elé. Kerékpárját a kerítéshez támasztotta, nem is nézett körül, csak ment egyenesen a bejárathoz. Az ajtóban nézett csak fel. Egy géppisztolyos vasutas, s egy puskás civil irányította mellének a fegyvert. — Mit akar? — kérdezték. Röviden, határozottan válaszolt: — A pártkönyvemet akarom! Az egyik fegyveres kajánul elnevette magát. —- Nincs itt már senki a régiekből. Mehet ahová akar, de tűnjön el gyorsan! Nem, még nincs vége mindennek. Egy utolsó reménysugár csillant meg Molnár János szemében. Sarkonfordult, köszönés nélkül hagyta ott az ői őket. Van egy ismerőse Fonyódon, az adminisztrátor, aki a bizottságon dolgozott. Tudja, hol lakik Horváthné. Talán az segíthet. Mert kell a pártkönyv, most kell csak igazán ... — Délelőtt kellett volna jönni, János bácsi — fogadta az adminisztrátor. Délelőtt még megkaphatta volna ... Nem sikerült. Elkésett. De hozzászokott a csalódásokhoz, s most sem veszítette el hitét... NEM KELLETT sokáig várnia. Molnár János ma az MSZMP tagja, nem pártonkívüli kommunista többé. Óhaja, kívánsága is van, őszinte kommunistához méltó: — Ne legyen senki párttag a pénzért, az előnyökért, s akik kommunistának vallják magukat, a nép érdekét védjék, ne legyenek öyzők, karrieristák, haszonlesők. Ilyen ember Molnár János. És az az ember, aki visszakéri tagkönyvét, amikor mások ronggyá szaggatták, elégették, megsemmisítették, az, aki bátran odaállt az őrök elé, s tagsági könyvét kérte, megérdemli, hogy megemlékezzünk róla ... A Magyar Nők Országos Tanácsának karácsonyi felhívása Magyar asszonyok, lányok, édesanyák! Karácsony ünnepén a szeretet, a béke, a gyermek ünnepén hívó szóval fordulunk hozzátok. Otthonok százezreiben lobognak fel- az apró gyertyalángok, szikrázik a csillagszoró, s ragyog mindennél fényesebben az ajándékot váró kicsinyek szeme. De hány család ül ezen az estén is a bánat és a reménytelenség sötétjében. Azok, akiknek már nincs kit megajándékozni, mert a legkedvesebb elesett a pusztító harcok tüzében. Azok, akik hajléktalanokká lettek, s most idegen fedél alatt meghúzódva emlékeznek a maguk otthonában töltött karácsony estékre. Azok, akik öregen Itt maradván, messzi idegenből lesik szeretteiktől a híreket. Kettészakadt családok, ahonnan elröppent az ifjúság a határon túlra. Azok, akiket mjr megkörnyékezett az ínség. Akiket nem vár sehol fizetési boríték, sem hasznos munka. Asszonyok, lányok, édesanyák! Ki törődjön velük, ha mi nem törődünk. A nagy családot, nemzet családját ki ápolja szeretettel, ha mi térlenül nézzük a rászorulók gondját, a gyászolók könnyét, az árvák panaszát. Nem szervezkedésre szólítunk benneteket, hanem éltető tettekre. Keressétek meg egymást egyszerűen, szívvel, önkéntesen, házanként vagy utcánként fogjatok össza egyegy faluban, keressétek meg azokat a környékbeli nőket, akik maguk is készek cselekedni. Kövessétek azoknak a nőtanácsoknak és asszonyoknak a példáját, akik már elkezdték ezt a munkát, klnyúitották segítő kezüket a rászorulók felé. Kezdődők a munka. Az a munka, amit csak mi tudunk elvégezni. Sok napközi otthonban hideg van, szűkös az ellátás. Legyetek háziasszonyai mindegyiknek, gondoskodjatok a kicsinyekről, keressétek fel a magukra maradt öregeket. Legyetek támaszuk ügyes-bajos dolgaik intézésében. Enyhítsétek magányukat kedves szóval, emberi törődéssel. Legyen gondotok az árvákra, az elhagyott gyerekekre. Az előbbieket segítsétek hozzá, hogy új családhoz, vagy gyermekotthonba kerüljenek. Ne engedjétek, hogy utolérje őket az éhség, a züllés, a nyomor. Segítsetek a hajléktalanoknak, hogy az üresen maradt lakásokat ők kapják, hogy a hiányzó bútort, ruhafélét ne nélkülözzék sokáig. Legyen a karácsony a magyar aszszonyok, a magyar lányok összefogásának ünnepe. A szeretet Jegyében azért, hogy már ez évben Is kevesebb legyen a könny, és több mosoly ragyogjon a gyermekek arcán. A Magyar Nők Országos Tanácsa Megmarad a hó — fehér lesz az Idei karácsony Szombaton délben országszerte megkezdődött az idei tél első komoly havazása. Azóta csaknem szünet nélkül hullanak a hópelyhek, s vastag takaró borít már minden vidéket. A Dunántúl egy részén különösen vastag a hóréteg. Zalaegerszegen és vidékén 15—20 cm-es, s a magasabb hegyeken már sportszempontból is jók a hóviszonyok. A sűrű havazás egyelőre nem okoz közlekedési nehézséget, hófúvások legalább is egyelőre nincsenek. A meteorológiai megfigyelések szerint i az ilyenfajta meteorológiai folyamat i rendszerint széllel szokott végződni, s így feltehető, hogy az ünnepek alatt i helyenként hóakadályok képződnek i majd. I A mostani hóesést megfelelően alacsony hőmérséklet kíséri, sőt az ünnepekre a hőmérséklet tovább csökken, így a hó minden valószínűség szerint megmarad. Fehér karácsonyunk lesz tehát, ami hazánkban meglehetősen ritka. — Székre kellene állítani ezt a Hüvelyk Matyit, hiszen így egészen elvész. Szólították is a harangozót, de az válluonogatássál felelt a sekrestyeajtóból. Emberhaläl lesz abból, ha ő megpróbálja székkel áttörni ezt a tömeget. — Föl kell tenni a kőpadra a gyereket — mondta valaki, s már akkor föl is nyalábolt valaki és ráállított a márvány kor látra, ami a szentélyt elválasztja a hajótól. Egyszerre mindenkinél magasabb lettem egy fejjel — óh, nem leszek én soha többé olyan nagy, mint akkor voltam a félegyházi öregtemplomban! Sokáig, nagyon sokáig álltam ott, mert meg kellett várni, amíg a polgármester úr megjön, a karácsonyi gyertyácskák meggyújtása is nehezen ment, mert Fekete harangozó sohasem próbált még ilyent életében és olyan fohászokat morgott közben, amiket talán nem is találtak illendőnek a kerubinak és én már kezdtem álomba zsibbadni a márványpadkán. De végre minden gyertyán kinyílt a lángvirág és Szente tanító úr megrántotta rajtam az úri kabátot.- Csak bátran, Ferieském! Hát miéit ne lettem volna bátor? Csen geltyűzött a szavam az emberfejek felett, amint az angyaloké a betlehemi mezőkön: Szép karácsony, szép zöld fája, Mondsza csak, honnan jövel? Itt, az instrukció szerint szétvetettem a két karomat és a hosszú, lelógó kabátujjak akkorát lebbentek, mintha valóságos szárnyaim nőitek volna. Ez oly öröm volt nekem, hogy ha kellett, ha nem, minden strófa után röppentem egyet. Ki is gesztikuláltam magam egy egész életre, de szereztem is olyan sikert a Fehér tanító úr költészetének, hogy még Mihály arkangyal is abbahagyta a szószék oldalán a sátántaposást, és szalutált lángkardjával. •— Ember vagy, Fericske — jelezte Szente tanító úr annak a pillanatnak az elérkeztét, amikor a szónokot minden elfogadható oldalról üdvözlík. — iMost már lejöhetsz, add ide a kezed! Persze, csak a kábátujjat adhattam oda, amelynek felsőbb régióiban a kéz tartózkodott, d? azért nem a kézzel volt a baj, hanem a lábbal. A lábak nem akartak mozdulni, mintha gyökeret vertek volna a kőben. — Gyere hát, nem hallod? — rántotta meg a tanító úr mosolyogva a kábátujjat. — A nagyságos úr a kar megsimogatni. Egy nagyságos úr volt akkor az egész városban, a követ, az pedig akkor Holló Lajos volt. Felejthetetlen szép férfiarca már akkor ott mosolygott alattam. Átölelte térdemet és a hangja már simogatott: — Gyere, kis pajtás, majd leveszlek. Nem... nem ereszt a lábam motyogtam pityergőre görbült szájjal. — Megijedtem, mert csakugyan úgy éreztem, mintha a lábam hozzánőtt volna a kőhöz. — Mi a macska, nem ereszt a lábad? — nevetett Holló, s erősen magához rántott. A Z EGYIK LÁBAM elszaba** dúlt, de abban a percben el is jajdítottam magam és pedig jó kiadósán. — Jaj, jaj, jaj, ne bántson! A mosolygó arc leha jolt a lábamfejéhez és — Berta kisasszonytól hallottam később — vérehagy ottan emelkedett föl. — Szent Isten, ennek a kisgyereknek odafagyott a lába a kőhöz. A másikat már óvatosan engesztelték föl, mert az még jobban öszszebarátkozott a márvánnyal. A vakarás kiderítette, hogy talpalálan csizmácskában léptem a közszereplés terére, s azért nem tudtam róla többet elmozdulni. Ami jeget, havai fölszedtem útközben, az álltomban először elolvadt a meleg talpam, alatt, azután megfagyott és hozzátapadt a kőhöz. — Sebaj, kikerül a maga foltjából — nyomogatta a lábam Sor doktor úr, ahogy ott feküdtem összeszorított szájjal követünk ölében. Tudta a doktor úr, hogy a kenyérsütögető qsszony fia vagyok, hiszen én vittem hozzájuk minden pénteken a kenyeret azon melegen, ahogy a kemencéből kiszedtük és különben is ismerte a fajtámat, hiszen a szegények doktora volt a kis kopasz ember. Hanem ezért azt mondta, hogy jó lenne elszalajtani Deskóért, a városi előfogatosért. Es így ültem először életemben úri hintán, ami csak lépésben haladhatott a bőrruhás kiskunok és berlinerkendős asszonyok sokadalmában, akik eltűnődtek a templomtéren, meg a világi dolgok változandóságán. Sokan még akkor is törölgették a szemüket a meghatottságtól és dicsérték a szép úri kitalálást. Különösen a női nemen levők, egykét szüle azonban elégedetlen reszkette fejét, hogy az urak már a templomból is panorámát csinálnak és szavalatot tartanak az oltár előtt. — A mi kisfiúnk volt az, sógorasszony — próbálta mentegetni az urakat Márton sógor és a felesége, ha ismerőst láttak egy-egy tanakodó csoportban. De aztán felhagytak 0 népek fölvilágosítúsával, mert a népek hol kinevették őket, hol zavartan hümmögtek, hogy mi érhette Márton sógorékat ezen a szent napon? Majd éppen az ő gyereküket karolják fel az urak Krisztus urunknak áldott születésén. Nagyon fehérképű volt a fiatal, aki papolt, a szaván is érzett, hogy mandulával etetik otthon, bizonyosan valami nagy nemből való úrifiú volt, ugyan úrikisasszony is lehetett, nagyon sergette-pergette magát. ÚN PEDIG NEM ÉREZTEM -L/ SEMMIT a királyi dicsőségből, amellyel bevonultam a Daru utcába, csak azt éreztem, hogy parázs sütögeti a lehúzott talpamat és akkor támadt először világtalan kis agyamban az a gondolat, hogy van egy téli Isten, aki más, mint az az Isten, aki a nyarat mosolyogtál ja. ÉREZZÜK FELELŐSSÉGÜNKET A HOLNAPÉRT IS KEDVES P. J. ELVTÄRS! Ne vegye rossz néven, hogy a megszokott szabályoktól eltérve, ily módon írok Önnek, remélem nem haragszik meg érte. Régóta ismerem Magát, tudom azt is, hogy régóta a párt katonája, meggyőződésem, hogy mindig önzetlenül szolgálta, vagy akarta szolgálni a párt ügyét. Becsületességét, őszinteségét senki sem vonja kétségbe. Ön szívvel-lélekkel a népért, dolgozó társaiért akar élni, küzdeni a jövőben is. Helyesen teszi. De ehhez tudni kell, hogy a régi módon nem lehet többé dolgozni. Meg kell tanulni új módon látni a nép életét, örömét, bánatát. Érteni kell a nép nyelvén nemcsak beszélni, de gondolatai, kívánságai szerint tenni, cselekedni is. Tudom, hogy nem könnyű átváltani az új munkastílusra, de ha igazán a pártot, a népet akarja szolgálni, meg kell ezt tennie Önnek is. Tudni kell, hogy az, ami ezelőtt egy évvel még »-jónak« és »helyesnek« számított, a szolgalelkűség, a régi megmerevedett, tudománytalan dogmákhoz való ragaszkodás, — ma súlyos hiba. Még ma sem látni a nép igazi szerepét a történelem formálásában — vakságig a néptől elszakadva vezetni — ez ma elképzelhetetlen és lehetetlen is. Milyen párt tehát az, amelytől elfordulnak a tömegek? Gondolkodott-e már ezen, tisztázta-e önmagában: mit tett rosszul, s mit jól a múltban? Miért írom ezt le? Azért, mert Önnek több téves nézete van az október 23-ával lezárult múltról. Ön még most is azt a meggyőződését vallja, hogy az október 23-án kezdődött nagy nemzeti megmozdulásért az írók és újságírók a felelősek, mondván, ők »bolygatták fel a népet« október 23 előtti cikkeikkel, írásaikkal. S ezért őket most Ön egykalap alá veszi az ellenforradalmárokkal. Mi azt valljuk: felelős az egész magyar sajtó munkássága — mert elhallgatta a törvénytelenségeket, mert hitelt adott Rajk László és a többi száz meg száz koholt vádak alapján elítélt, meghurcolt igaz kommunista és pártonkívüli hazafi bemocskolásának. Felelősek, mert nem emelték fel szavukat a népámító Rákosi—Gerőklikkel szemben elégedetlenkedő magyar nép nevében és érdekében. Mert szó nélkül hagyták az igazságtalan normarendszert, a parasztokat sújtó beszolgáltatást és eszközeivé váltak az erőszakos tsz-szervezésnek. Igenis éreznünk kell és érezzük is ezekért a felelősséget. Ha valaki október 23 előtt nem érezte, nem látta tisztán ezeket, október ezt is megtaníttotta erre. Többek között ez váltotta ki a tömegek nagy megmozdulását is. Tehát ezekért mi is felelősséget érzünk. Félő, hogy P. J. elvtárs, Ön, aki az új párt szervezésén munkálkodik, nemcsak, hogy kéíségbevonja, sőt tagadja az október 23-i megmozdulást kiváltó okokat, de úgy látszik a múlttal sem számolt le kellően önmagában. Pedig az új pártnak akkor lesz ereje és tekintélye a nemzet előtt, ha tagjai megtisztítják a kommunizmus eszméit az utóbbi években rárakódott szenytől vértől, bűnöktől, ha új utakat keresnek és találnak már most, a párt megszületése első napjaiban. Ellenségeink úgyis azzal akarják félrevezetni a népet, hogy azt mondják: Az MSZMP visszatér a régi vágányokhoz.« Ez az út azonban szenvedésekkel, verítékkel, Térrel van borítva. A Rákosi— Gerő-féle önkényuralom által elpusztultak napfényes, tiszta becsületét mocskolnák be, a nép haragját hívnák maguk ellen, akik ezt az utat próbálnák járni. Visszafelé nem vezethetnek az utak, a nép keserűségével, a kommunisták bizalmával nem szabad többé senkinek sem játszani. A nép ítéletet mondott az MDP és bűnös vezetői fölött. Mi hisszük, hogy az új párt, a marxizmus-leninizmus tiszta eszméit írta zászlajára, de nekünk ezt be is kell bizonyítani a nép előtt. Pártunk nélkül nem lehetne munkás-paraszt hatalom, nem lehetne felépíteni a nép boldogulását megvalósító kizsákmányolásmentes szocializmust. Ehhez pedig meg kell nyerni a dolgozó népet, vissza kell szerezni a párt szétrombolt tekintélyét és azt tudni kell, ez maga sem lesz könnyű. Hinni kell az emberekben, akkor ők is hisznek és bízni fognak a pártban. De ehhez cselekedni, tenni kell, hogy a nép a maga tapasztalata alapján erősödjön meg abban a hitében, hogy bízhat a pártban. Az MSZMP-nek új pártnak kell lennii makulátlan tisztaságát vívjuk ki mi, akik lelkiismeretünkben leszámoltunk a múlttal és akik őrködni fogunk a párt tisztasága, igazsága fölött. Erre hívja segítségül magát is P. J. elvtárs, régi ismerőse: Varga József. Jegyzetek a János vitéz előadásáról Hosszú, »terven felüli« szünet után szombaton ismét szélesre tárt ajtókkal hívogatta a művészetre áhítozó közönséget színházunk. A közönség azonbar meglehetősen gyérszámú volt. Persze annyira azért nem voltak kevesen, min' például a Napsugárka előadásán, de jó val kevesebben, mint ahogy ebben a színi évadban megszoktuk. Ezért hiány zott is, vagy legalább is kevesebb volt a vártnál az éltető elem: a taps, mely talán mindennél inkább hivatott ösztönözni babérra vágyó művészeinket. S e tény — sajnos — rá is nyomta bélyegét a szombati előadásra, a felújított János vitézre. A kaposváriak, a kaposvári színházlátogatók mentségére legyen mondva, nem egészen alkalmas időpont színházi előadás számára munkanap délutánján négy óra. S hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tegnapi előadás Jegyei nagyrészt már elővételben elfogytak, a János vitéz második előadása már telt ház előtt zajlott le. De igaz, ez nem is lehet másként, hisz János vitéz akár eredeti, akár jelen, operett alakjában már szinte fogalom számba megy színházlátogató körökben, színházi berkekben egyaránt. A János vitéz mindig újat és mindig szépet, feledhetetlent nyújt közönségének. Felemel és fogva tart, meghat és kacagtat, s hazafiúi érzelmeket ébreszt — s ez oly Jóleső érzés. A daljáték meséje, zenébe egybefonódik. A legmagyarabb költő verses elbeszélése nyomán íródott szövege épp úgy a magyar talajból fakadt, mint Kacsóh elbűvölő zenéje, s e kettő, mely együtt egészet alkot, qyorsan és közvetlenül hat a legbensőbb érzelmekre, magával ragad es rabul ejt. S kell ennél nagyobb erdem, mondhatunk-e ennél elismerőbbet egy daljátékra? A közönség azon része, mely a bemutató idején, már az elmúlt évadban is látta a daljátékot, akaratlanul is párhuzamot igyekszik vonni a két előadás között. Leginkább a rendezésben van nagy különbség Az óriások országában Játszódó kép, melyet akkoriban is inkább sportpályákra való tornagyakorlatnak könyveltünk el, mint művészetnek, most kimaradt. S jó is, mert ugyancsak viszszás látványt nyújtott az akkori, tökéletlen megoldás. Á húzások javára váltak az előadásnak, megszabadították a felesleges sallangoktól, s a daljáték mégis érintetlenül megőrizte erényeit, báját, mondanivalóját, s mindazt, mely vonzóvá teszi, s amely hivatott naggyá, örökértékűvé, művészi élménnyé magasztosítani a darabot. S hogy mindezt erőteljesen sugározta a János vitéz előadása — az előadás minden más hibája mellett — ez elsősorban a rendezés érdeme. S épp ezért nyugodt szívvel megállapíthatjuk, hogy Sallós Gábor ismét ékes bizonyítékát szolgáltatta erőteljes rendezői tehetségének. Mindez azonban együttvéve sem tudta teljes egészében feledtetni a hibákat, azt, hogy az egészet kissé — hogy úgy mondjam — összecsapták. A díszletezés meglehetősen újszerű. De ez az újszerűség nem válik egészen előnyére. Mintha két elképzelés küzdött volna egymással — váltakozó sikerrel — a díszletek tervezésénél. Néhol pazar díszletek terelték el a figyelmet a színpadon játszódó cselekményről, másutt pedig épp ellenkezőleg, a nagyszabású díszletek helyett csupán illúziót keltő jelölések, festett paravánok ejtették ámulatba ötletességükkel a nézőt. Mint már említettük, kevés volt a taps. az ösztönző erő, s ez meg is látszott a színészek játékán. Kis kivétellel mindannyian a megszokottnál kevesebbet. halványabbat nyújtottak. Ez vonatkozik Barcza Évára (lluska) és Juhász Pálra (Kukorica Jancsi) is. Inkább több rutinnal, mint átéléssel játszottak. Igen ió, átélt alakítást nyújtott azonban a francia királylány szerepében Olgyai Magda, s nagyon tetszett a tehetséges Gálfy László is Bagó szerepében. Jók voltak még Rassy Tibor, Szenes Gizi és Komlós István. A kar néhol igen gyenge volt, s a zenekar is volt már ennél sokkal jobb. Köztudomású azonban, hogy milyen körülmények közt látott napvilágot a felújított János vitéz, s hogy mennyivel többre képes társulatunk. Éppen ezért a nézőtérről nem távozott senki kielégítetlenül, még kevésbé csalódottan. Sz. I. Összehívták a bolgár nemzetgyűlést : Szófia (MTI). A BTA közli: a Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlésének elnöksége folyó évi december 27-én 19 órára összehívta a nemzetgyűlés 8. rendkívüli ülésszakát. — írókból, színészekből, rendezőkből álló művészeti kollégium alakult a budapesti Nemzeti Színház vezetésére. — Jótékonyságból ezer dollár borravalót adott egy kaliforniai lakos az őt kiszolgáló pincérnőnek. Az újságíróknak kijelentette, hogy minden évben ezer dollárt ad jótékonysági célra. Most például a pincérnőnek... — Uj könyvek. A Kossuth Kiadó megjelenteti Erich Knight Légy hű önmagadhoz című regényét, Borroughs Tarzan-scrozatából a Dzsungel fia című regényt,
