Somogyország, 1956. december (1. évfolyam, 14-38. szám)

1956-12-07 / 19. szám

2 SOMOGYORSZÁG \ Péntek, 1956. december 7. A SOMOGYORSZÁG POSTÁJÁRÓL A föld a miénk, halálos elszántsággal védjük! A Somogyország Szerkesztőségé­nek! Az a gondolat vezérel minket, hogy a sajtó a nép szava. A sajtó a mi védőnk, a mi gondolataink szó­szólója és közvetítője. Nem mi írjuk ezt, mert a kaszától, kapától, nehéz munkától elnehezült kezünk nem bírja a tollat — de a mi gondola­tunk, a mi szívünk, lelkünk szólal meg benne. Kérjük, tegye meg, teljesítse kéré­sünket. Posta nines, közvetítse a kormányelnök honfitársunknak kö­­szönetünket, hogy megemlékezett rádióbeszédében a mi türelmes, csen­des, nyugodt paraszti életünkről. Bár munkástestvéreinkkel telje­sen együttérzőnk, velük vagyunk lelkileg mindig, és büszkék vagyunk igaz magyar harcukban, de a mi megmozdulásunk ideje nem jött el. Nem jött el azért, mert Rákosiék át­kozott kormányzása idején bőséges kötelességteljésítés nehezedett ránk, de mi parasztok és pártonkívüliek mellőzve voltunk minden olyan or­szágügyben, ahol jogunk lett volna részt venni mindenben, hiszen a tízmillióból bizony nyolcmillió a számunk. Köztünk nem jár és járt reakciós ellenforradalmár. Miért? Minden józangondolkodású és ép­eszű ember tudja, hogy a mi ezer­éves álmunk beteljesüléséből egy hajszálnyit nem engedünk. A föld a miénk, halálos elszántsággal védjük. Jaj annak, aki hozzányúl! Nem sza­bad azt hinni, hogy a mi türelmünk, békés életünk gyávaság. Nem fé­lünk a haláltól, ha arra kerül sor. Akkor minden parasztban egy Dózsa támad fel. Tűrünk, hiszünk, remé­lünk. Bár leírhatatlanul fáj és bánt bennünket, hogy a Szovjetunió be­avatkozására volt szükség. Nekünk kellett volna szembeszállni azokkal, akik az urak hatalmát akarták visz­­sza, mert ide ugyan a régi elnyo­mók vissza nem jöhettek volna, és nem is jönnek, mi tankok nélkül is, az utolsó leheletünkig megvédenénk hazánkat. Bízu/nk, hiszünk, hogy részt vehetünk a kormányban, és esküszünk: a népé — miénk és mun­kástestvéreinké az ország. PARASZTOK, pártonkívüliek. Ráismertünk a mi Kucseránkra! — Halló! Szerkesztőség? ... Női hang kérdez, hát igyekszem a leg'barátságoisabbain visszakérdezni — Igen. Ott tó beszél? — Kérem, az nem fontos. Egy dolgozó az Építőipari Vállalattól. Ol­vastam az önök oiikkét, és mondha­tom, nagyon tetszett. — Melyik volt az a cikk? — »Még most sem szeretem Ku­­cserát.«- És? — A cikk nyomán felismertük a mi Kucseránkat, ide-oda lépteinek kopogása állandóan fülünkiben mo­toszkál. Kérjük, vigyázzanak ezután is Kucserára és a többi Kucseráxa is, s máskor is írjanak róluk. — Kérem, megígérjük. Nem fo­gunk elfeledkezni róluk! A Zenészek Szabad Szakszervezete a napokban tartotta első .gyűlését, amelyen megjelentek a szakszerve­zetek központjának képviselői, a Bé­ke Szálló munkástanácsának küldöt­tei és a Zenész Szakszervezet tag­ságának nagy része. Barcza Géza, az új elnök adta a szakszervezet eddigi munkájának értékelését. A beszámo­lót igen heves vita követte. A vita során csaknem kizárólagosan a volt elnök, Toki József működéséről esett szó. A felszólalók elmondták, hegy Tóki József érdemtelen volt a tiszt­ségre. Illetéktelen összegeket vett fel zenésztársaitól és a közös pénz­ből saját, egyéni céljaira. Semmibe- < vette a szakszervezeti tagság véle- < ményét, kéréseit. A jelenlévők közül ( többem példákat mondtak el, milyen < formában használta ki Tóki József ( a kaposvári zenészeket, hogy igaz-( ságtalanul soroltatott be tehetséges ( zenészeket, osztotta el a közös к ere- ( setet, magát jogtalan előnyhöz jut-< tatta. ( Többen követelték, hogy Tóki Jó-1 zseffel a Szabad Szakszervezetnek. ! azon túl, hogy leváltotta, úgy kell! eljárnia a jövőben, mint azélőtt 61 tette egyes szakszervezeti tagokkal. * A higgadtabbak azonban ellenezték! ezt, és végül ás úgy döntöttek, nem ! gátolják Tóki Józsefet abban, hogy! A „Béke“ napköziotthon dolgozóinak válasza Az 1956. november 30-án megje­lent újságcikkel nem értünk egyet, a cikk ugyanis nem felel meg a va­lóságnak. A napközit addig, amed­dig 5 órától volt kijárási tilalom, valóban 4-ig tartottuk nyitva, de mi­óta este 8 órától van kijárási tila­lom, azóta 6 óráig tartjuk nyitva Senki .gyermekét haza nem küldtük, csak azokat, akiket a szülők kérésére és felelősségéire 4 órakor egyqflü: engedtünk haza. Az óvodában saj­nos 4 órától nincs áram, s a gyer­mekek sötétben, esetleg .gyertya­fénynél üldögélnek. Kérjük a szer­kesztőséget, hogy ennek orvoslásá­nál is legyen segítségünkre. Kaposvár, 1956. december 1-én. _____Béke napközi otthon dolgozói A szennai leqeltetési bizottság csor­dást és sertéspásztort fogadna fel. Je­lentkezni lehet december 16-ig Csordás József elnöknél.__________________(23835) Családi ház eladó és azonnal elfoglal­ható. Székely József. Virág u. 7, (23839'; Szép furnérozott, lakkozott, ágynemű­tartós. kárpitozott új rekamié eladói 2700 forintért. Vörös Tibor asztalos,, Baté._______________________________(23836)' Eladó a Damjanich u. 55. sz. alatt egy új állapotban lévő 2 személyes re kamié és egy 3 ajtós ruhaszekrény. ötlámpás rádió, villany-lemezjátszó. 110 kg-mos hízó. bádog fürdőkád, vas gerenda, férfi kerékpár, feles kerékpár, kislány kerékpár, magasnyomású per­metező, egyszemélyes rekamié eladó Szigetvári u. 62.___________________(1490) Jókarban levő szabó varrógépet ven­nék. Cim a Kiadóban.___________________ Közt'tjük, hogy a gőzfürdő a további Intézkedésig nem tart nyitva.__________ vennek szooa-konyhás lakást, lelépés­­sel. Németh István u. 48. (23830) álláshoz jusson, de vigyáznak a jö­vőben, hogy mindenki csupán mun­kája és tehetsége szerint kapjon fi­zetést. A továbbiakba® szó esett, még ar­ról is, hogy az elhelyezkedés más­képp történne ezentúl, mint ahogy eddig volt. A vállalat igazgatója, vagy az egyes italboltok, vendéglők a prímást szerződtessék és a prímás választaná ki zenekarának tagjait, természetesen közös megegyezés alapján. HÍREK — Betörtek a Kaposmérői Föld­­művesszövetkezet bolthelyiségébe. A tolvajok elvágták az ablakvédő rá­csot, a nyíláson hatoltak be az üz­letbe, és itt is adogatták ki a mint­egy harmincezer forint értékű mé­terárut és lábbelit. A tettesek kézre­­kerítésére a nyomozás folyik. — Nyolc vagon tűzifa érkezett a© TÜZÉP-hez a Délsomogyi Erdőgaz-v daság telepeiről. Ebben a hónapban^ még több szállítmány érkezik, mertS Kaposvárnak száz vagon tűzifa állX rendelkezésére decemberben. Ennek® egy részét a sütőüzemek kapják, a® többit a lakosság rendelkezésére bo-X csátják. g — Továbbra is árusítják a könyv-' sorsjáték sorsjegyeit. Az eddig meg-t vásárolt sorsjegyek is érvényesek. I December 15-én kisorsolják az érté-i kés nyeremény tárgyakat; többek kö-t zött a Pannónia motorkerékpárt és ai tízezer forintos zeneszekrényt is. — Komlóról és Pécsről hoznak szenet a kaposvári TÜZÉP-telepekre. Mivel a vállalat jelentős mennyisé-, gű bányafával rendelkezik, elhatá­rozták, hogy a komlói és pécsi bá­nyákkal ezt szénre cserélik el. Inog az ilyen igazgatói szék A Felsőbogátpusztai Állami Gazdaságban tartózkodtam akkor, ami­kor a »Somogyország« keddi számának, »A mezőgazdasági üzemek mun­kástanácsairól« című vezércikkéből azt olvastam, hogy a nevezett gaz­daság munkástanácsa Róth Sándort elmozdította igazgatói állásából. Ehhez a kérdéshez szeretnék egy-két megjegyzést fűzni. Mindjárt elöljáróban megemlítem, hogy az információ téves, mert Róth Sándor ma is igazgató, sőt mi több, olyan biztonságban érzi magát az igazgatói székben, mint még soha. Ennek különben előzményei vannak. Vegyük csak sorjában. A felsőbogátiak munkástanácsa foglalkozott ugyan azzal a gondolat­tal, hogy eltávolítják Róth Sándort, mint igazgatót, s helyette könyvelő­nek nevezik ki. De e gondolat csak gondolat maradt. Róth Sándor, ami­kor leváltásáról tárgyaltak, kijelentette, hogy az igazgatói fizetés nél­kül nem tud megélni, mert az a 900 forint, amelyet mint könyvelő kap­na nem biztosítja létfenntartását. Ehhez a kijelentéshez nem kell kommentár. Annyit azonban érde­mes megemlíteni, hogy Róth Sándor ezen állítása megmutatja igazi er­kölcsi felfogását. Úgy látszik nem tud arról, hogy százezrek éltek (és cinek) 900 forintból, még olyan személyek is, akik többgyermekes csa­ládapák. Róth Sándor nem is ezzel biztosította magának igazgatói po­zícióját, hanem azzal, hogy amikor leváltásáról volt szó — (mintegy megrendelésre — megjelent a gazdaságban a bátyja, aki Budapesten rendőrkapitány. A rendőrszázados megjelenése elég volt ahhoz, hogy a munkástanács Róth Sándor ügyét elejtse és egységesen lemondjon. Ma már a második munkástanács vezeti a gazdaságot — köztük egy olyan személlyel az élen, aki többrendbeli sorozatos lopás elkövetéséért börtönben ült. Mondanom sem kell, hogy ő Róth Sándor legszilárdabb támasza. így már érthető, hogy miért igazgató még a mai napig is Róth Sándor. Ám jó lenne, ha a jelenlegi munkástanács alaposabban körültekin­tene és olyan embert kérnének igazgatónak, aki nem az október 23-a előtti időkben él és gondolkodik. CS. J. ©SPORT in* Nagy tervek а KMTE kásatáján Tegnap hírül adtuk, hogy újjáéled Kaposvárott egy nagymúltú sport­kör, a Kaposvári Munkás Testedző Egyesület. Ezzel kapcsolatban kér­dést intéztünk Androsits Imréhez, a KMTE ideiglenes intézőbizottságá­nak egyik tagjához, aki a KMTE jö­vőjét illetően lapunk munkatársá­nak a következőket mondotta: — Azzal szeretném kezdeni, hogy téves volt a Somogyország közlése, mely szerint а К. V. Meteor meg­szűnik. Nem megszűnésről van szó, hanem csupán névváltozásról. Igaz, hogy Kaposvárott sokan vitatni pró­bálják, hogy mi jogutódja voltunk-e az MTE-nek? Pedig ez országosan így volt. A Munkás Testedző Egyesü­letekből és a KAOE-ból jött létre országosan a Vörös Meteor. Most or­szágszerte visszafelé forog a kerék. Újból az MTE lesz e sportkörök gaz­dája. S ez így is van rendjén. Ami a KMTE terveit illeti, még korai volna messzemenő jóslásokba bocsátkozni. Az bizonyos, hogy min­dent elkövetünk annak érdekében, hogy az új KMTE minden tekintet­ben legalább azon a szinten mozog­jon, mint a hajdani Kaposvári Mun­kás Testedző Egyesület. Sőt még messzebb akarunk menni. A labda­rúgás mellett ugyanis feltétlenül mű­ködtetni akarjuk atlétikai, úszó és ökölvívó szakosztályunkat. Mihelyt összeül a közgyűlésünk, s megvá­lasztja sportkörünk végleges vezető­ségét, azonnal teljes ütemben meg­indul a munka. Persze, az ideiglenes intézőbizott­ság sem tétlenkedik. Máris felvettük a kapcsolatot a tanács illetékeseivel, hogy visszakapjuk jogunkat, s újból a mi bérletünkbe kerüljenek azok a sportlétesítmények, melyek koráb­bam a KMTE-é voltak. Ezek a tár­gyalások elég jó mederben haladnak előre. A KMTE egész Kaposvár sportköre lesz. A város kereskedő társadalma máris messzemenő támo-VÁLTOZNAK AZ IDŐK, NEM VÁLTOZNAK AZ EMBEREK Karcolat két képben Szereplők: Kocsonya igazgató, Gizi, a titkárnő, Kalmár pártfunkcionárius Első kép: 1 Szín: (Kocsonya igazgatói szobája, 'a padlón vastag perzsaszőnyeg, pi­ros bársonnyal behúzott fotelek, ke­­|rek asztal horgolt terítő vei, rajta reprezentációs cigaretta. A sarok­ban fekete, óriási íróasztal, üveglap­pal. Az asztalon pártirodalom, jegy­zetek. A falon Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Rákosi, Enwer Hodzsa képe. Történik 1956. október 22-én.) Kocsonya: Gizi, Gizi... ! I Gizi (felugrik, olvadós mosollyal): (Parancsoljon, igazgató elvtárs! I Kocsonya: Ma senkinek sem va­­(gyok itthon! (felsóhajt, nyög, nyúj­tózkodik.) Tanulni akarok. Értette? ÍGizi: Igenis, igazgató elvtárs. (be­csukja az ajtót.) ( Kalmár (kopog, benyit az ajtón): »Az igazgató elvtársat keresem. » Gizi (emelkedett hangon): Nincs »benn az igazgató elvtárs. Épp most »ment el. » Kalmár: Mikor ment el? Nekem iazt mondták a portán, hogy itthon avan. j) Gizi: Nem ment el, azaz mégis el­ement. (elvörösödik.) Egyszóval nem Jlehet zavarni. Majd máskor tessék \ jönni. f Kalmár: Kérem, én most akarok t vele beszélni! ? Gizi (testével elállja az ajtót): Ide f ugyan be nem megy. Egyébként is f honnan jön és mit akar? r Kocsonya (a nagy zajra kijön, bosz­­fszúsan körülnéz, de ahogy megpil­lantja Kalmárt, egyszerre széles mo­­jsclyra húzódik a szája): Öh, Kal­­fmár elvtársam! Aranyos elvtársam, f tessék beljebb. (Gizihez fordul.) Nem T megmondtam magának, hogy min­­f denkinek itthon vagyok!... Г (Gizi elképedve ül vissza helyérfe.) r Kocsonya (odamutat az egyik fő­ételre): Parancsolj! f Kalmár: A termelés iránt érdeklő­­édöm, hogy álltok a tervvel? f Kocsonya: Kalmár elvtársam! A flegjobban! Nálunk minden jól megy. г Mikor ment rosszul? Tervünket 130 »százalékra teljesítettük, (örvendezve dörzsöli össze kezét.) Bennem a párt mindig megbízhat. Én itt (felemeli hangját és fejét) én 'itt... vívom ter­melési harcomat. Kalmár: Úgy hallottuk, a dolgozók panaszkodnak a bérszorítás miatt. Nem volt túlzott megszorítás a nor­marendezésnél ? Kocsonya: Micsoda ... ? Ugyan! Itt mindenki megelégedett, boldog és jól keres. Azok a panaszkodók csak felelőtlen demagógak. Kalmár: Jó, akkor rendben van.. Ezt el is intéztük. Most pedig tér­jünk a tárgyra. Egy személyes kéré­sem lenne. Kocsonya: Kalmár elvtársam! (fel­ugrik, megöleli, megcsókolja, nyaká­ba borul a pártfunkcionáriusnak.) Mindent megteszek érted! Számomra kívánságod is parancs. Hallgatlak... Kalmár: A feleségem egy barátnő­jéről lenne szó. El kellene helyezni. Állás kellene neki. Kocsonya: Elhelyezzük, kérlek szé­pen, elhelyezzük. Majd szorítunk ne­ki egy kis helyet. Legfeljebb elbo­csátjuk Kárásznét a bérelszámolás­ból, úgyis megbízhatatlan elem ... Szóval majd... Kalmár: Hát akkor én megyek is. (elbúcsúznak.) Második kép: (Színváltozás — Kocsonya színváltozása.) Szereplők: Ugyanazok és még egy munkás. Szín (ugyanaz az igazgatói szoba, de a falon egy kép sincs. Történik 1956. november 22-én, tehát egy hó­nappal később). Kocsonya: Gizi, Gizi!... Gizi (nem ugrik fel, csak vissza­szól ültéből): Na, mi az? Kocsonya: Gizikém, ha a munkás­­tanács tagjai jönnek, udvariasan kell velük beszélni. Manapság semmit sem tudhat az ember. Gizi: Jól van. Kalmár (kopog, jön, belép, bemegy az igazgató szobájába, Gizi csak hagyja). Kocsonya (úgy tesz, mintha nem venné észre a szobában álló embert. Kalmár elköhinti magát, mire kel­letlenül feléje fordul): Tessék, szak­társam. Kalmár: Igazgató elvtárs! Úgy hal­lottam, van hely a vállalatnál, sze-j retnék elhelyezkedni. Bármilyen) munkát vállalok. ) Kocsonya (újra a régi fölényes):) Rosszul hallotta a szaktárs!!! ) Kalmár: Tudom, hogy itt van fel-j vétel, munkásokat keresnek. » Kocsonya: Hol dolgozott a szak-) társ? ) Kalmár: Pártfunkcionárius vol-j tam a megyénél. Azt mondták, el- 2 szakadtam a tömegektől és felmond- j tak. Most szeretnék itt alkalmazásba i kerülni. » Kocsonya: Ja, ügy? (teszi, mintha j semmit sem tudna.) Hm. Nehéz do- ) log... Pártfunkcionárius volt... Ez^ baj. Ez komoly baj, szaktárs. Sajnos, | nem alkalmazhatom. Tudja, a tö-( megkapcsolatra most nagyon kell vi-j győzni. Én is alig tudom a pozíció-^ mat menteni. Bár én mindig a mun- j kasok mellett voltam. Én csak az ő j érdeküket... J Kalmár: Igen?! Ha így gondolja az ^ elvtárs, akkor én elmegyek, (az aj-) tóból undorodva visszafordul): Tej egyik szádból meleget, a másikból) hideget fújsz egyszerre. Ugye? » (Az ajtón kopognak. Munkás lép, be. Kezét sapkájához emeli, papirost, tesz az igazgató asztalára.) Jó napot!, Igazgató szaktárs! A munkástanács, úgy határozott, hogy a mai nappal, kéri a főhatóságot leváltására. Itt az, írás. Kérem, vegye tudomásul, (ke-, zét újra megbiccenti és elmegy.) , Kocsonya (magába roskadva): Tyű-, ha! ' ( Kalmár: Ne ess össze, ez várhatói volt. így jár az az ember, az a ve-# zető, aki elszakad a néptől, elszakad# attól az osztálytól, amelyikből szór-# mázott. Eszmélj fel, dolgozz és ja-J vítsd ki hibáidat. Ha újra becsületest munkás leszel, örömmel fogod élni t elrontott életed. # (Függöny.) gatásról biztosított bennünket, de ehhez a munkáihoz meg akarjad^ nyerni a kaposvári ipari üzemeli ve­zetőit és dolgozóit is. Azt hiszem, ez nem lesz túlságosan nehéz, mert hisz a KMTE-mek annak idején nagy tábora volt. S mint hírlik, ezek kö­zül sokan nagy örömmel vették a hírt, hogy újjáéled kedvenc sport­körük. Még csak annyit: labdarúgóesapa­­tunk már most vasárnap be is mu­tatkozik a kaposvári közönségnek. Ugyanis a Kaposvári Rákóczival vasárnap délután két órakor barát­ságos mérkőzést játszunk. E talál­kozón a régi Meteor-játékosokon kí­vül már szóhoz jut néhány olyan sportoló isi, akii jelentkezett sport­körünknél, hogy a jövőben a mi szí­neinkben kíván sportolni — fejezte be nyilatkozatát Androsits Imre. Olvasóinkhoz! Kedves olvasóink elnézését kér­jük, hogy mai lapuinkból elmarad az olimpiai 'híradó. Ennek oka, hogy Kaposvárott lapzártáiig áramszünet # volt. Emiatt sem távirati, sem pedig f rádióösszeköttetést nem tudtunk te- 0 remteni a Magyar Távirati Iroda } sportosztályával, mely lapunkat 0 rendszeresen friss olimpiai bír-1 anyaggal ellátja. Reméljük, holnap­ira meglesz az új technikai feltétel, is az olimpia utolsó két napjáról is­­fmét részletes beszámolót adhatunk, f Lapzártáig sportolóink már hét i aranyérmet szereztek, s előreláiha­­f tólag tíz aranyérem jut majd spor- A tolóinknak Melboumeiben. December 23-án újra indul a Totó 1 Budapesten ismét megkezdte mű- 1 ködését az OTP Sportfogadási Osz­tálya. A Sportfogadási Osztály eddi­gi munkája oda vezetett, hogy az előjelek szerint december 23-án, igaz, ■ hogy külföldi mérkőzésekkel, de új­■ ra indulhat a totó. Ehhez persze az (kell, hogy a posta és a vasút, vala- I mint a terjesztők eljuttassák a szel­vényeket a pályázókhoz, s hogy a ki­töltött szelvények időben érkezzenek > meg a Sportfogadási Osztályhoz. ) Van egyéb gond is. így például az, >hogy a megváltozott viszonyok mi­► att mikor történjék a szelvények ér- 1 tékelése. * A kaposvári totózók közül többen [érdeklődtek már szerkesztőségünk­énél, hogy mi lesz a korábbi nyere­­'ményekkel, s mi történik a megvásá­rolt és fel nem használt totószelvé­­[ nyekkel. Ezzel kapcsolatban kérdést [intéztünk Morvái Ágostonhoz, az is­­.mertnevű sportemberhez, a Kapos­vári Totó Kirendeltség vezetőjéhez, (aki a következőket mondotta: (' — A napokban érkeztek meg a 43. ihét nyereménylistái épp úgy, mint a i42. hét vigaszdíj listája. Ezeket a I nyereményeket a szelvények bemu- I tatása el erében naponta 9—12 óráig, iaz OTP kaposvári fiókjánál kifizet­jük. Ugyancsak megkezdődik a 44. 'hétre vásárolt kollektív szelvények 1 visszafizetése is. Gyapjúdnál (kézisodrásút is) gépi kö- 1 tését vállalom. Kocsisné, Kanizsai u. 9. I szám. (23805) I Különbejáratú bútorozott vagy bútoc- I nélküli szobáért magas áriáit fizetnék, férfi részére. Cim a Kiadóban, (1489) SOMOGYORSZÁG Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP megyei intézőbizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Március 15. l). öurnogy mogysi Nyomdaipari Válla»»* Nyapidáárt felel: Hírfa* János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom