Somogyi Néplap - Somogyország, 1956. november (13. évfolyam, 285-293. szám - 1. évfolyam, 1-13. szám)

1956-11-11 / 290. szám (289. szám)

XIII. évfolyam, 290. szám. • ARA 50 FILLÉR Vasárnap, 1956. november 11. A funkcionárius kérdésről CSELEKSZIK A PART Vasárnap reggel, a délelőtti órák­ban nálunk is, a mi megyénkben is eldőlt az ellenforradalom sorsa. A párt vezetői ismét elfoglalhatták he­lyüket és hozzákezdhettek a munká­hoz. Melléjük csatlakoztak a szintén ,jogtalanul félreállított gazdasági vezetők, a társadalmi szervek vá­lasztott vezetői, és azóta úgyszólván éjjel-nappal, pihenés nélkül dolgoz­nak, hogy mielőbb helyreálljon a tel­jes rend megyénkben, hogy minél rövidebb idő alatt teljesíteni lehes­sen az október 23-át megelőző és azt követő jogos követeléseket. Pedig nem könnyű ma helytállni a kommunistáknak, különösen nem a vezetőknek. Ma már tudott dolog, hogy a párt régi vezetői, Rákosi és Gerő, hibát hibára halmoztak, hogy messze kerültek a néptől, nem hal­lották meg sóhajait, nem jutott el párnázott ajtajaik mögé a nép véle­ménye, óhaja. De menjünk tovább, kisebb mértékben ezek a hibák az alsóbb párt- és államhatalmi szer­vekben is megtalálhatók voltak az utóbbi években. Köztük is voltak olyanok, akik dogmákban gondolkoz­tak, mindent helyeseltek, ami felül­ről jön, s úgy érezték, akkor jó kom­munisták igazán, ha a helytelen ha­tározatokat még túl is hajtják. Állít­juk, hogy a hibát elkövetők közül ez a kisebbik réteg. Mert követtek el olyanok is hibákat, akik baráti, elv­társi beszélgetések során őszintén elmondták, hogy mivel nem értenek egyet, de mert határozat volt rá, meggyőződésük ellenére végrehajtot­ták a hibás politikát. A júliusi párthatározat után már megkezdődött az a folyamat, hogy a magukat, a pártot kompromittált személyek kiváljanak a vezetésből, mind a párt-, mind állami és tömeg­szervezeti vonalon. Sajnos, ez a fo­lyamat lassú volt, akadályozta ezt a Rákosi—Gerő klikk sztálinista poli­tikája. Hogy ez a huzavona milyen súlyos hiba volt, erre tanú az elmúlt három hét súlyos megpróbáltatása. Most, ahogy a rend kezd helyreállni, ahogy az élet ismét rendes mederbe terelődik, ismét felvetődik a funkcio­nárius-kérdés. Vannak — nem is egy-két ember —, aki furcsán, san­da szemmel néz azokra a régi vezető funkcionáriusokra, akik korábban hibákat követtek el, túlhajtották a párt amúgyis túlzó politikáját, s még mindig helyükön vannak. Pártunk politikája az — s ezzel a legteljesebb mértékben egyet kell érteni —, hogy a legfőbb feladat most a rend helyreállítása. Megyei Pártbizottságunk eltökélt szándéka, hogy a rend helyreálltával azonnal kilépnek a pártbizottságból és appa­rátusából, valamint az állami veze­tésből a kompromittált személyek — ennek végrehajtására máris történ­tek intézkedések. Mindaddig azonban, amíg ez tel­jes mértékben meg nem történhet, igen nehéz körülmények között ugyan, de helytállnak a kommunis­ták. Helytállnak, mert az egész ma­gyar nép érdeke így kívánja, szükség van gyakorlottságukra, a párt- és állami vezetésben való jártasságuk­ra. Ezek a napok még nem alkalma­sak arra, hogy minden vezető, aki­nek korábbi magatartásáról, mun­kájáról a nép és saját maga levonta a szükséges következtetést, átadja helyét olyan jószándékú, hibákat el nem követő elvtársaknak, akiknek gyakorlatlansága nem segítené előbbre a rend helyreállítását, a tör­­véiíyesség biztosítását, a pártszerve­zetek életének fellendítését. Mihelyt erre a mód meglesz, haladéktalanul megtörténik a személycsere. Az olyan zűrzavaros időkben, me­lyet az utóbbi hetekben átéltünk, új fogalmak, új meghatározások szület­nek. Kompromittált vezető, ezt már ismerjük. Az utóbbi napokban en­nek egy újabb meghatározását is megtanultuk; új kompromittáltak. Mit értünk ez alatt? Azokat a Konf­­munistákat, főleg vezetőket, akik bi­zonytalanok, akik nem merték és ma sem merik vállalni korábbi posztjukon, hogy egyesek vörös posztót lássanak benne, akik nem merik vállalni korábbi intézkedé­sükért a felelősséget, akik nem éreznek annyi erőt magukban, hogy szembenézzenek saját múltjukkal és megpróbáljanak új módon vezetni, új módon élni, a néppel szoros egy­ségben. Nem könnyű ma helytállni a kom­munistáknak — írtuk fentebb. Nem könnyű azért, mert az elődök ször­nyű bűnét ma nekik kell jóvátenni, s mert a nép mindannyiukat fele­lőssé teszi a hibákért. A készség megvan a kommunisták többségé­ben, megvan az újjászervezés alatti pártunkban, megvan Megyei Párt­­bizottságunkban, abban a határozat­ban, hogy a kompromittált személye­ket visszahívják a párt- és állami vezetésből. A Megyei Tanács intézkedései a lakáskérdésben A Megyei Párt-VB javaslatára lét­rehozott (bizottság máris .megkezdte munkáját. Sokakat érint az a szombat dél­előtti megbeszélés, mely a Megyei Tanács elnökségén folyt le. Egyetlen napirendi pont volt: a lakáskérdés. Több mint ezer lakásigénylő van, aki lakást akar. Ha ezeket máról hol­napra nem is lehet kielégíteni, min­denesetre olyan intézkedések szület­tek, melyek valamiképpen enyhítik a lakáshiányt. Csak helyeselni lehet a Megyei Ta­nácsnak azt az álláspontját, hogy a városban itt-ott működő, vagy csu­pán a lakásokat lefoglaló klubokat felül kell vizsgálni, nagyrészüket meg kell szüntetni, s az így felsza­baduló szobákat lakásigénylőknek kell kiadni. Ugyanígy meg kell szüntetni azt is, hogy míg hivatalok kényelmes lakó­szobákat foglalnak el, addig egyes emberek pincékben laknak. De sze­met szúró az is, hogy egyesek csa­ládjuknak az indokolt szobáknál többet foglalnak le, míg ugyanazon vállalat, vagy szerv fizikai dolgozói kellemetlen körülmények között, össZezsúfoltan laknak. A Megyei Tanács már előzőleg megvizsgálta, hogy melyek azok a la­kások, amiket eddig nem lakás-cé­lokra használtak fel, és ezeket ho­gyan lehetne átalakítás nélkül, vagy esetleg kis átalakítással minél előbb a legjobban rászorulóknak adni. így a következő intézkedés született: A BM járási, városi és kéalekedési osztálya eddigi helyéről a volt ÁVH laktanyába költözik. Ennek folytán körülbelül 6—8 lakás felszabadul. Azonkívül a BM a konyháját kiüríti, és a volt ÁVH klub helyére viszi. Itt is két lakás lesz szabad. Több mint tíz lakás lesz kiadható a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a különböző területi bizottságai más elhelyezésével. A Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa a textilesek kultúrtermébe, a területi bizottságok pedig egyes vállalatokhoz mennek. A Járási Tanács pénzügyi osztálya helyére is lakók mehetnek. Ezt a hivatalt ugyanis a következőképpen telepítik át: a Járási Pártbizottság elköltözik a Megyei Pártbizottságra, és annak a helyére megy a Járási Tanács pénzügyi osztálya. Ilyenfor­mán körülbelül 9—10 család mente­sül a lakásgondoktól. Ezek az intézkedések már érvény­be is léptek, mert a Járási Pártbi­zottság és a rendőrség a költözkö­dést máris megkezdte. De fölmerül­tek még olyan javaslatok is, melyek npajd csak a későbbiekben — remél­­iük nemsokára — jelentenek csak lakást. Ezekről a továbbiakban be­számolunk. Hépk8zl*rsa!íári?n5í címere a KassiM-címer A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa módosította az Al­kotmány néhány pontját. Az egyik módosítás értelmében nép­­köztársaságunk címere ismét a Kossuth-címer. Mint keddi számunkban közöltük, már vasárnap ismét a Megyei Párt- VB vette kezébe a megye irányítá­sát, s intézkedéseket tett az élet megindítására. Mindenekelőtt a la­kosság ellátását kellett biztosítani, ezért megszervezték a Megyei Közellátási Biztosságot, melynek vezetésével Homyák Mi­hályt bízta meg. Javasolta egy.ben a megyei szervnek, hogy hozza létre a járási közellátási biztosságokat is. A közellátási biztosság azonnal in­tézkedéseket tett p.> város, a megye lakosságának ellátására. Húsból és lisztből bőven van készletünk, úgy­hogy más megyékkel folytatunk ezekért az élelmiszerekért cserét, így ipéldául Zalából olajat és gazt hoznak, Baranyából pedig szenet és dohányt. Jugoszláviával is megszer­vezik a cserekereskedelmet főleg fűszer, só, élesztő beszerzésére. Ad­dig is, amíg élesztöhiány mutatko­zik, a péksütemény készítését leállí­tották. Hogy a betegeknek a fehér kenyeret biztosítsák, a zsúrkenyéf 'gyártása tovább folyik. A Párt-VB javaslatára, hogy a piaci árakat ellensúlyozzák, a tarta­lékolt készletekből is használnak fel árut. így többek között naponta öt­ezer meszes tojást árusítanak Kapos­várott 1,40 forintos áron, valamint a felhozatalból 1,60 forintos áron friss tojást. A kormánybiztosság közli a lakossággal, hogy a meszes tojást egy-két napnál tovább ne tárolja, le­hetőleg azonnal használja fel, mert öt nap alatt megromlik. A raktárból viszont naponta ezt az ötezer dara­bot biztosítják a lakosságnak. Ugyan­csak az árak szabályozására nagy­mennyiségű burgonyát adtak ki az árudákba 1,20 íöinJftcs, a Güi Babát 1,50 forintos áron, melyből a lakos­ság korlátlan mennyiségben vásárol­hat. Élelmiszer Budapestnek Pénteken már több teherautó élel­miszert, elsősorban húst, lisztet, va­jat, tejet küldött Somogy megye Budapest dolgozóinak, amelyért cse­reárut hoznak. Tervezik, hogy a Batthyány téren elárusító helyet lé­­tesítenek a Somogy megyei szervek. Tűzifa- és szénellátás Tűzifából nagyobb készletünk van, szénben ellenben hiány mutatkozik. Mint az előbbiekben mór írtuk, cse­retermény ellenében Baranyából rö­videsen kapunk szenet, addig is a tüzelőellátást korlátozzuk, erről a Megyei Tanács rendeletet ad ki. Gázellátás A háztartások gázellátásáról is in­tézkedett a Megyei Párt-VB. Utasí­totta a Megyei Tanácsot, hogy illeté­kes osztálya azonnal vegye fel a kapcsolatot Nagykanizsával, ahol már rend és nyugalom van, hogy a lakosság gázellátását biztosítsák. Szabadfelvásárlás A Megyei Párt-VB javaslatára a Megyei Tanács a földművesszövet­­kezeti felvásárló-szerveket is meg­erősítette funkcióikban, s megbízta őket, hogy minden mennyiségben vásároljanak fel élelmiszert, mind Somogy megye, mind Budapest el­látására. Ugyanakkor a felvásárlás­sal szabályozzák a piaci árak ala­kulását, és megakadályozzák az esetleges spekulációt. Lakáskérdés A Párt-VB javaslatára a Megyei Tanács Kassai János vezetésével bi­zottságot szervez Kaposvár lakása ügyeinek intézésére. E bizottság fe­lülvizsgálja a vállalatok és megüre­sedett épületek helyzetét, s azokat lakások céljára kiutalja. Somogy megyében is megkezdik a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeteinek kiépítését £5-­A Párt-VB intézkedett, hogy . a legrövidebb időn belül összehívják a megyei, járási, községi pártbizottsá­gokat, amelyek megválasztják az MSZMP ideiglenes intézőbizottsá­gait. Ezúton is felhívja a Megyei Párt-VB az MDP párttagokat, hogy akik az MSZMP tagjai akarnak len­ni, jelentkezzenek alapszervezeteik­nél. Mi legyen a Somogyi Néplap neve? A Megyei Párt-VB egyetért a*z»l, hogy a Somogyi Néplap nevét vál­toztassák meg. Kéri a párttagságét és a megye lakosságát, hogy tegyen javaslatot a lap új nevére, s azt küldjék meg a szerkesztőségnek. Egyiben közli a VB, hogy a szerkesz­tőségben személyi változások is lesz­nek. Személycserék a párt- és állami szervekben A megválasztásra kerülő MSZMP ideiglenes intézőbizottságá­nak feladata lesz majd, hogy a párt­tagság s a lakosság véleményére támaszkodva visszahívják funkció­jukból azokat a személyeket, akik a múltban túlzásokat követtek él. A Párt-VB mindent megtesz a törvényesség betartásáért A Megyei Párt-VB-hez naponta érkeznek küldöttségek a fogvatajv­­tott személyekkel kapcsolatban.. Az ártatlanul babörtösnzöttek közül már eddig tizenhatot szabadonbocsátot­­tak a szovjet katonái parancsnok­ság és a Párt-VB közbenjárására, s a továbbiakban is mindent megtesz a Végrehajtó Bizottság, hogy az ár­tatlanul bebörtönzöttek kikerülje­nek, akik pedig bűnösek, azokkal szemben a törvényesség szellemében járjanak el a hatóságok. * * * Él, dolgozik tehát a- párt, s abból a káoszból, melyet az elmúlt hetek okoztak, igyekszik kivezetni me­gyénk dolgozóit. Nem könnyű ez a feladat, különösen akkor, amiker a pártfunkcionáriusok — akik most becsülettel helytállnak a rend hely­reállításában — bizalmatlansággal, meg nem értéssel találkoznak. Ezért felhívja a párt tagjait és a lakossá­got, hogy támogassa a párt munká­ját, azt a törekvését, hogy Somogy megyében minél előbb helyreálljon a rend, a nyugalom, a biztonság. Megteremtődött az összeköttetés Budapesttel, újból lüktet az ország szíve, s már -az eddigi hírekből is leyonhatjuk azt a következtetést, hogy a dolgozók jogos követelései^ nek teljesítését a forradalmi swun­­kás-paraszt kormány biztosítja. Okos javaslatok a jogos kívánságok teljesítésére A Kaposvári Textilművek párt­vezetői november 8-án ülést tartot­tak, ahol mindenekelőtt a termelés folyamatos biztosítására hoztak ha­tározatot. Az értekezlet jelentős ré­szében a kaposvári lakásviszonyok megjavításáról beszéltek. Javasolták a Városi Pártbizottságnak, hogy munkásokból, az üzemek képvi­selőiből haladéktalanul alakítsa­nak bizottságot, mely a hivata­lok összevonásával, különböző helyiségek felszabadításával meg­oldja a város lakóinak jogos kívánságát. Javaslataik között több intézményt soroltak fel, melyek megértéssel s a bizottság döntése alapján lakás cél­jaira adnák át fölösleges helyiségei­ket. Az ülés részvevői elmondták, hogy a Nemzeti Bank járási és városi fiókját egyesíthetnék a járási fiók Május 1 utcai helyiségében. Vizsgál­ják meg az SZMT-székházat, ahol a szakszervezeti területi bizottságok működnek. Feltétlenül helyes lepne — mondták a pártvezetők —, ha a járási pártbizottságot a megyei part­bizottság székházában helyeznék el, s a BM különböző osztályait (járási, megyei kapitányság és volt ÁVH- székház) egy épületbe helyeznék. Ja­vasolták továbbá, hogy amíg Kaposvárott ilyen nagy­méretű lakásínség van, a hon­védség ne tartson fenn nagy épületet tiszti klub címén, A ki­egészítő járási, városi parancs­nokságokat pedig helyezzék el egy épületben, vagy költöztes­sék a laktanyákba. A rendőrség se tartson fenn külön­böző lakóházakat kultúrhelyiség cí­mén. Lakást lehetne felszabadítani a posta melletti épületben, melyet ed­dig raktárnak használtak. Ezenkívül helyes lenne, ha felülvizsgálnák a volt tűzoltólaktanya épületeit átala­kítás céljából. A pártvezetők arról is beszéltek, hogy a jelenlegi Párt­oktatás Házát használják fel a vá­ros kulturális céljaira, ezzel az ösz­­szes kultúrotthon felszabadulhatna lakásban lévő iroda, vagy lakás Cél­jaira. Ezenkívül felkérték a város vezetőit, akik jelenleg 3—4—5 szobás lakáso­kat foglalnak el, fölösleges helyi­ségeiket adják át a rászoruló dolgozóknak. A Textilművek pártvezetői elha­tározták, hogy saját területükön megvizsgálják mindazokat a lehető­ségeket, melyek révén lakásokat púd­nak átadni dolgozóik számára. Fe­lülvizsgálják a leányotthon mellék­­épületeit, s a pártvezetőség, vala­mint az üb is lemond egy-egy szo­báról. Elhatározták, hogy bizottságot állítanak fel a párt-, .szakszervezet, vállalatvezetők és munkástanács be­vonásával, és működésüket rövide­sen megkezdik, hogy dolgozóiknak lakást tudjanak juttatni. Az üzemi pártvezetés további ha­tározataiban emberséges voltáról tett tanúbizonyságot. Szóba került, hogy mélységesen elítélik a Hamvas-, Farkas-féle ellenforradalmárok felforgató tevékenységét, de ugyanakkor fölemelik szavukat a forradalom első időszakában igazságos célért küzdők, de még ma is börtönben lévő megtévesz­tett dolgozók érdekében. Kérték á Városi Pártbizottságot, te­gye lehetővé, hogy az ügyészség sür­gősen vizsgálja felül ügyüket, s az ártatlanokat engedjék szabadon. A dolgozók jogos követelésére el­mondták a pártvezetők, hogy a Rá­kosi—Gerő-klikk bűnös uralmát ki­szolgáló ÁVH-ra nincs szükség töb­bé. A Textilművekből ehelyett 12 becsületes dolgozót küldenek a mun­kásőrségbe, és kérik a többi üzemet is, hasonlóan cselekedjék, hogy munkásőrséggel biztosíthassuk városunkban a munkások hatal­mát, a rendet és a nyugalmat. A hírközlés megjavításával kapcso­latban kérték a postai dolgozókat, hogy helyezzék üzembe a vezetékes rádiókat, mert azok mindeddig üze­men kívül voltak, A pártvezetők to­vábbá megbízták Vadas Tibort, hogy a munkástanáccsal karöltve minden erővel segítse a munkások téli ellá­tását, hogy a dolgozók a téli nehéz napokban megfelelő mennyiségű burgonyát, zöldséget, hagymát, tü­zelőt szerezhessenek be maguknak. Végül a következő kéréssel for­dultak a felső pártvezetőkhöz: Az ellenforradalmi erők fellépése előtt ifjúságunk és munkásosztályunk részéről sok jogos követelés hang­zott el. Kérjük a párt Ideiglenes Központi Bizottságát, hogy őszintén mondja meg, mely követeléseket tudj ja teljesíteni, melyeket nem. Szük­ségesnek tartjuk Nagy Imre elvtárs szerepének igazságos tisztázását. Választ kérünk arra, hogy Nagy Imre miért árulta el a szocializ­mus ügyét, miért volt naciona­lista, soviniszta. (Ezt olvastuk az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának közleményé­ből.) Pártunk további megerősödése és az ország nyugalmának helyreál­lítása miatt feltétlenül szükséges, hogy a kormány ilyen nyilatkozatát mielőbb a dolgozók elé tárják. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom