Somogyi Néplap - Somogyország, 1956. november (13. évfolyam, 285-293. szám - 1. évfolyam, 1-13. szám)
1956-11-07 / 287. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 AZ MSZMP XIII. évfolyam, 287. szám. SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJAI warn AHA 50 FILLÉR SiflrHa. nnvflmhfir 7. vi. Szerda, 1956. november 7. AZ MDP ÚJ XKVKs Magyar Szocialista Munkáspárt (Az MSZMP közleményéből) Dicső múltú, sokat szenvedett pártunk történetének nehéz szakaszát éli át. A mostani nehéz napok megkövetelik a párt erőinek összefogását. így tudunk ellenállni az ellenforradalmi támadásoknak. Csak így tudjuk biztosítani az egész magyar nép számára a demokrácia legszélesebb kiterjesztését, nemzeti szuverenitását, a szocializmus megvalósítását. Hogy pártunk erős legyen, határozottan szakítani kell a Rákosiféle politikával. Ugyancsak határozottan szakítani kell Nagy Imre csoportjával is, amely nacionalista, soviniszta alapra helyezkedve utat nyitott az ellenforradalmi erőknek és elárulta a szocializmus ügyét. A párt nevét megváltoztatjuk. Pártunk a Magyar Szocialista Munkáspárt nevet veszi fel. A párt elvi alapjai változatlanok. A marxizmus—leninizmus megdönthetetlen igazságai vezérelnek bennünket. A szocializmusért küzdünk, megvédjük a szocializmus alapját, a munkásparaszt szövetséget. Hazánk forró szeretete elválaszthatatlan a proletár internacionalizmus eszméitől. Párttagok, támogassátok a nagy múltú szakszervezetek harci erejét, támogassátok a munkás-, paraszt-, egyetemi ifjúságot. Minden párttag, áld kész harcbaszállni a dolgozók hatalmáért, jelentkezzék haladéktalanul a helyi szervezetnél. Vallják a pártonbelüli demokrácia elvét, járjanak élen a békés termelőmunka megindításáért folyó harcban. Mutassanak példát a népi hatalom iránti hűségben. Erősítse őket az, hogy testvérpárjaink szolidárisak az ellenforradalommal szemben. Teremtsetek baráti viszonyt népünk és a szovjet hadsereg között, amely segít a nép hatalmának megerősítésében. Kommunista elvtársak! A helyzet súlyos, de pártunk legyőzhetetlen, ha kitart eszméi mellett^Munkára, harcra fel! A Szovjetunió azonnali segítséget | ad hazánknak a békés élet helyreállításához A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a következő felhívást intézte a baráti szocialista országok kormányaihoz: Elvtársak! Hazánk és népünk súlyos eseményeket élt át. Most mérjük az utolsó csapásokat az ellenforradalom erőire. Jelenlegi fő gondunk a (békés élet helyreállítása. Ehhez kérjük a 'baráti országok segítségét. A felhívásira a Szovjetunió Minisztertanácsa a következő választ küldte: A szovjet kormány megvizsgálta az Önök felhívását, és elhatározta, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül a következő segítséget nyújtja. Azonnal az alább felsorolt árukat küldi Magyarországra: 50 ezer tonna gabonát és lisztet, 3000 tonna húst, 2000 tonna vajat és zsiradékot, 3 millió doboz tejkonzervet, 5000 tonna cukrot, 10 000 tonna cementet, 10 000 köbméter faárut, 10 000 köbméter rönköt, SOO ezer négyzetméter ablaküveget 1000 tonna tetőfedő lemezt, 3000 tonna hengeréit vasárut. \í I I it Mindezeken kívül, hogy a munka folyamatosságát biztosítani lehessen jjj Magyarországon, a Minisztertanácsa kötelezte a Szovjetunió Külkereskedelmi Minisztériumát, hogy haladéktalanul szállítsa le azokat a nyersanyagokat, kész és félkész áru-,, kát, fűtőanyagokat, amelyeket a két rc ország között fennálló kereskedelmi je szerződések szerint 1956. negyedik negyedében, valamint 1957. első ne-K gyedében kellene leszállítania. Uta-jjj sí tattá az egészségügyi minisztériu-, NOVEMBER 1 39 éve győzött, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom Oroszországban. Minden évben megemlékeznek az egész világon e napon az orosz proletariátus és pártja harcának, mint az első szocialista ország születésének napjáról. Ma nálunk elmaradnak a fényes ünnepségek, a szónoklatok. A nap jelentőségének méltatására az elmúlt években hasábokat szenteltek a lapok, oldalakon számoltak be a különböző ünnepi nagygyűlések hangulatáról. Ma is megemlékezünk — ha szerény sorokkal is — november 7-ről. Kívánjuk, hogy a szovjet nép sikeresen építse tovább a kommunizmust, őrködjék a világ békéje és biztonsága felett. Legyen továbbra is a fasizmus elleni harc zászlóvivője, védelmezze a szocializmus építő országokat minden támadástól. I mot, hogy haladéktalanul és ellen-jr. ^ szolgáltatás nélkül küldjön a Magyar Népköztársaságnak olyan gyógyszereket, amelyekre szüksége van. a lakosságnak Magyarország nem süllyedhet ismét a fasizmusba AZ MSZMP IDEIGLENES KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ÚJ ÉLETET KEZD A PÁRT Köszöntjük az újjászületett kaposvári rádiót Hetek múltak el, hosszú hónapoknak tűnő hetek. A percenkint változó hangulat, az Igaz és költött hírek érkezése megerősítette vagy megingatta az embereket hitükben. S a pártszervezetek — bár éltek, léteztek — vajmi keveset tehettek az események zűrzavaros forgatagában. Voltak, akik elvesztették fejüket, s tépelődve vonultak vissza, mások néhány nap alatt is — míg némelyek szemében bűn volt, átok és ellenségeskedés kommunistának lenni — szervezték a pártot, rótták az utcákat, s keresték a régi, tapasztalt kommunistákat. Egyesek a párt tagjai közül is félelmet éreztek szívükben, másokat s a többséget megtanította a (bizonytalanság, , üldöztetés. De bárhogy is történt, a párt ét, s tagjai fáradtan, de nagyobb hévvel látnak munkához. A bizonytalanság napjai lassan feledésbe merülnek, az uszítók hangja elcsitult, s új, tiszta életet kezd a párt. Uj életet, mely minden eddiginél őszintébb hitvallás a nép mellett; újat, melyről ?tz utóbbi napok eseményed lefejtették már a régi sallangokat. S ez új élet reménye felvillanyozza az embert. A cél, melyet azelőtt kerülő utakon és mégis rohanva akartunk megközelíteni, most ragyogóan tündököl szemünk előtt, s az egyenes úton könnyebb haladni. De erő kell ehhez, hit és bizalom, egység és a nép lángoló szeretete. Uj életet kezd a párt. Igen, ezt kellett volna már tennünk régen. Egy felhőkbenyüló hegyóriást —■ mely célunkat, a szocializmust jelzi — csak megfontoltan, előrelátó, józan gondolatokkal, a nép teljes egyetértésével és segítségévéi lehet megmászni. Vigyázva kellett volna haladnunk, hogy a leszakadó sziklák elkerüljék fejünket, hogy htunkat ne akadályozzák ilyen legördülő, pusztító sziklatömbök. Szenvedés és vér, üldöztetés és mocskolódás árán, de előttünk áll a tiszta út, s végre ezt választotta a párt. S ahogy a párt tanult, tanulnia kell a kommunistáknak is; ahogy a párt új életet kezdett, ezen kell járnia minden embernek. Az elmúlt napok eseményei, tét-Lapunk tegnapi száméban hírt adtunk arról, hogy a kaposvári üzemek közül többen a legnehezebb időszakban is derekasan helytálltak és folytatták a város közellátása érdekében munkájukat. A tejüzemek munkásairól nem, adtunk hírt, pedig ők is a legnagyobb igyekezettel lensége után kibontakozó tettek jeleit látjuk. Nem, nem léhet frázistöbbé, hogy: kommunisták, álljatok az élre! E szavaknak az őszinte elhatározás, a nagyszerű cselekedetek sorozatával kell párosulnia. De mi kell a tetthez? Akarat, erő, szervezettség. S ez most a legfőbb, mit kommunisták, alapszervezetek tehetnek. Igen, találtunk már példát, hol új erőre kaptak kommunistáink. Jártunk a Kaposvári Ruhaüzemiben, ahol taggyűlésen, kérték a párt tagjai: szervezzék újjá közösségüket. Dolgozni akarnak nyugodtan, békében, mint azelőtt. S ibár a zavaros napokban is helytálltak, dolgoztak, de többet akarnak érméi. Törekvésük jószándékú, igyekvő. Nem akarnak többé bólogató jánosök lenni. Kívánják, követelik a párttól, a felsőbb fórumoktól, hallgassák meg őket, a dolgozókat, s hogy kéréseik továbbjussanak a jegyzetfüzetek (papírlapjainál. Megvizsgálják néhány tagkönyvelvesztés körülményeit, s rendezik soraikat. Újult akarással tartottak vezetőségi ülést, taggyűlést a Városi. Megyei Tanács kommunistái; üzemeinkben, a kisebb munkahelyeken is felülkerekedik az új, nemes elhatározás. Miért teszik ezt pártszervezeteink, miért látnak oly serényen munkához? Mert látják, érzik, hogy több lesz a párt, .mint volt. Bizonyíték kell ehhez? Van! A kormány 15 pontból1 álló programja, a jogos követelések teljesítésére hivatottak szándéka. Igen, új életet kezd a párt. S hogy végleg megszabaduljon a régi hí,baktól, hogy a beváltnak hitt módszerektől elszakadjon, s a név se emlékeztessen a múltra, megváltoztatja nevét is. A kommunisták, a népért, az igazi jólétért, az ország függetlenségéért és felvirágzásáért küzdők pártja: a Magyar Szocialista Munkáspárt! Se név bizalmat, hitet, reményt ad kommunistáinknak. Ébresszék hát fel e párt tagjai évtizedes hagyományainkat. Rendezzék soraikat, s bizonyítsák be népünknek: értük él, értük dolgozik, értük küzd a megtisztult, hibáikból okuló kommunisták pártja. szolgálták a lakosság ellátását. Ezúton, ha megkésve is, köszönetünket nyilvánítjuk az üzem vezetőinek és dolgozóinak azért a helytállásért, amit az utóbbi időben tanúsítottak. Kérjük, továbbra is ilyen 'becsülettel és lelkiismeretességgel dolgozzanak. Alit} egy héttel ezelőtt szólalt meg először a kaposvári rádió, s néhánynapos dicstelen szereplés után elhallgatott. Most újra megszólal a kaposvári rá dió, vezetői, munkásai azonban más célt tűztek maguk elé, mint elődeik Azt fogadták és fogadják, hogy megyénk lakóit és mindazokat, akikhez eljut az éter hullámain hangjuk, hogy — bár egyelőre szűk keretek között —, de mindenről őszintén, az Igazság talaján állva tájékoztatást adnak. Működése még korlátozott, egész nap nem is tud A múlt héten zajos volt a város. A nép elemi erővel döngette az új magyar kibontakozás kapuját. Volt e széles népmozgalomban nyugtalanító jelenség? Kétségtelenül. Akadtak, ■ akik fasiszta módszereket vettek kézbe. Tudunk olyan vitáról, amelynek tárgya ez volt: 500 leidig, vagy azon felül is vissza kellene adni a földbirtokokat. A nép erre nemmel válaszolt. Ám hiba, szörnyű nagy történelmi tévedés lenne csak az ellenforradalom hangját meghallani az eseményekből. Népünk nem kívánja vissza az 1945 előtti időket, de azt a követelését is tudtára adta az egész világnak, hogy nem akar az október 23-a előtti módon élni. Ma csend honol a városon. A megnyugvás? A kibontakozásban való töretlen hit csendje ez? Az ellenforradalom felszámolása nem jelentheti a népiélek jogos panaszának elnémítását. Nincs nagyobb vétek a nép ellen, mint az, ha hallgatásra kényszerítik, amikor van mondanivalója. Nincs ádázabb bűn, mint egy szókimondáshoz szokott népet szótlanságra kárhoztatni. Voltak, akik elkövették ezt? Igen, Rákosi és Gerő népellenes klikkje. Mi lett tevékenységük következménye? Minden vádbeszédnél hangosabban dübörgi erre a választ az elmúlt két hét eseménye. Ki más ismerhetné a nép örömét, bánatát, vágyait, törekvéseit, kételyeit és reményeit, mint önmaga? Ki más formálhatna jogot a nép jövője útjának megválasztásához, mint maga a nép? Beszéljen hát e nemzet minden becsületes fia és leánya. Beszélj munkás, ki életet lehelsz az élettelen vasba; paraszt, ki verejtékeddel öntözöd e megszentelt anyafcldet, hogy élelmet tálalj az ország asztalára; mérnök, orvos, tanár, joműsort sugározni da minden reggel nyolc órakor a 42.8 méteres rövidhullámon Jelentkezik műsorával, este hét óráig minden órában nulla perctől harminc perces műsort ad. Műsoron hírek, közlemények, lapszemle irodalmi műsor és üzenetek szerepelnek. KöszöntJUk ez alkalomból az újjászületett, szellemében és céljában megtisztult kaposvári rádiót, üdvözöljük harcostársunkat, egyben kérjük olvasóinkat, a rádióhallgatókat, hoqy észrevételeiket juttassák el szerkesztőségünkbe, Illetve a rádióhoz. gász, költő, író, művész, ki hűen sáfárkodsz a nemzet szellemi javaival; hivatalnok, kereskedő, alkalmazott és minden más foglalkozású, kinek munkája nélkül megállna az ország vérkeringése. Nézzünk előre, tervezzük meg holnapunkat. Nem lehet, nem akarunk az oly kevés örömet és oly sok bánatot adó múlthoz visszakanyarodni. Jobban, szebben, emberibben akarunk élni, mint tegnap. Jogunk van hozzá. Fájó, sajgó, szívbemarkoló csend. Ám az akarat nem némult el a lelkekben. Amit vágyott, kért a nép azt akarja, követeli ezután is. Bíztató ígéret — beváltásáért nem szűnik meg harcolni népünk —, hogy a legteljesebb egyenjogúság alapján rendezzük viszonyunkat a Szovjetunióval. Számor.tartja a történelem, hogy a szovjet hadsereg szabadította fel hazánkat. Hálásak voltunk, vagyunk és leszünk érte. Tapasztalataiból kérjük, s örömmel átvesszük, ami népünknek jó. Igen, a nép akarata, a felséges nép akarata — ez a legfőbb fórum hazánkban. Ehhez kell fordulni jótanácsért, ennek az utasítását kell mindenkinek végrehajtania. Ezt a parancsnokká nőtt népakaratot senki sem veheti többé semmibe, a népakarat szentsége előtt mindenkinek fejet kell hajtania. Most csend van, hallgatsz, nép. Ébreszd fel újra az alkotás zaját. Ne fegyverrel, hanem igaz szavad lebírhatatlan erejével mondd ki akaratodat! Uj, demokratikus kereteket alkottál a napokban, töltsd meg ezeket új élettel. Munkástanácsban, bizottságokban és bizottmányokban, gyűléseken és értekezleteken hallasd szavad és munkálkodjál is azon, hogy a haza sorsa — a te akaratod szerint ~ jóra forduljon. A TEJÜZEM IS A LEGFELSŐBB FÓRUM A Zsenminzsipao, a Kínai Kommunista Párt központi lapja vezércikkben foglalkozik a magyarországi eseményekkel. Örömmel kommentálja, hogy Kádár elvtárs vette át a kormány vezetését, majd ezt írja: — Magyar testvéreink kiszabadultak az ellenforradalom karmaiból. Az imperialisták most a hajukat tépik, de tegyenek, amit akarnak. — A lap ezután így folytatja: — A munkásparaszt kormány a Szovjetunió segítségét kérte a fasiszták ellen. A Szovjetunió természetesen segítséget adott, hiszen nem nézhette tétlenül, hogy Magyarország ismét a fasizmusba süllyedjen. — A lap végül is a nagy kínai nép együttérzéséről biztosítja a magyar dolgozókat. Ik magyar dolgozik számíthatnak a világ dolgozóinak teljes szolidaritására A Szakszervezetek Világszövetségének felhívásából Elvtársak! A fasiszta veszély egyre jobban nő Magyarországon. A reakciósok felütötték fejüket, vissza akarják állítani a régi privilégiumokat. Vissza akarják adni a gyárakat, földeket, meg akarják semmisíteni a szocializmus vívmányait. Meg akarják téveszteni a dolgozókat. Az ellenforradalom terror segítségével akarja megsemmisíteni a magyarországi vívmányokat. Fegyveres bandák gyilkolnak, fosztogatnak, rabolnak, olyan körülményeket teremtenek, mint 1919-ben. Ebben a bonyolult helyzetben a Szakszervezeti Világszövetség figyelmezteti Magyarországot és a Szakszervezetek Tanácsát a fasiszta veszélyre. Meg vagyunk gjpződve arról, hogy Magyarországon a dolgozók tömörítik soraikat és életre keltik az egységes fasisztaellenes erőket, hogy megakadályozzák országukban a volt kiváltságosok uralmát és elfojtják a terrort. Biztosítjuk a jmagyar dolgozókat, hogy ebben a harcban a világ dolgozóinak teljes szolidaritásával számolhatnak. Haladéktalanul szervezzék meg az antifasiszta szolidaritás mozgalmát. Hisszük, hogy a magyar dolgozók éberek lesznek és őrködnek azon, hogy Magyarország olyan állam maradjon, amely nemzeti szuverenitással rendelkezik, és továbbra is előrehalad a szocializmus útján. A Szakszervezeti Világszövetség nevében: Louis S aillant főtitkár Gyorssegély Nádasdy István családjának Az elmúlt napokban tragikus körülményeik között elhunyt Nádasdy István kaposvári lakos, volt vállalati főkönyvelő családja segélyezésére a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága háromezer forintos gyorssegélyt szavazott meg. Az elhunyt temetését közköltségen volt munkatársai vállalták.'