Somogyi Néplap, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-29 / 256. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Hétfő, 1956. október 29. S A GYÁR DÜBÖRÖG A kaposvári kereskedelem jól vizsgázott Igazolványt kérek! — hangzott a nemzetiszínű szalagos gyárőrség felszólítása, amikor beléptünk a Kaposvári Cukorgyár kapuján. — A munkástanácsot keressük — mondtuk, s a, gyári őrség egyik tagjának kíséretében pár perc múlva már benn voltunk a gyár területén. A munkástanács intézőbizottsága éppen ülést tartott. Pedig még alig pár perccel ezelőtt, vasárnap délután három óra tájt választották meg a Kaposvári Cukorgyárban titkos szavazással a munkástanács tagjait. A munkástanács elnökévé nagy szavazattöbbséggel dr. Novacsek János üzemi főmérnököt választották meg. A héttagú intézőbizottság tagjai: Bajzik Lajos, Poór István, Komáromi Lajos, Écsy László, Nagy József, Deli József és Novák József már hivatalba léptek. Hja, sürgős tennivalók állnak a munkástanács előtt. Tabák Lajos, a Kaposvári Cukorgyár igazgatója néhány igen sürgető probléma megoldásában kérte a munkás- tanács segítségét. Nem kisebb dologról van szó, minthogy megáll-e a munka a Cukorgyárban, avagy tovább dübörögnek a gépek. A munkástanács intézőbizottságának valamennyi tagja egy véleményen van: a Cukorgyárnak nem szabad megállnia. Könnyű ezt így kimondani, de nem könnyű e határozatot megvalósítani. Nem a cukorgyári dolgozók az akadályai a folyamatos munkának. A gyár területén egyetlen olyan munkás sem akadt, aki a munka beszüntetése mellett szállt volna síkra. Tudják a Kaposvári Cukorgyár dolgozói, hog'r a munka frontján is helyt kell állni minden becsületes ma akarnak ahhoz ho°v rend, nyugalom, s a békesség legyen úrrá ismét honunkban. Ezért döntöttek a munka mellett. Valóban dobog a gyár szíve. Zakatolnak a gépek, az úsztatókból folyik a répa a nyers—'Aba. A külső szemlélő nem is venné észre, hogy csak fél üzemmell megy a igyár. Erre azért került sor, mert a vonatok leállása következtében a vidékről bejáró munkások nagy része két nap óta nem tudott bejönni munkahelyére. A cukorgyári dolgozók ezen kezdetben úgy segítettek, hogy hiányzó munkatársaik helyett is el- ,é «Ale a munkát. Ezt az emberre1 etti teljesítményt azonban nem ’ehet hosszú időn át megkívánni senkitől, ezért úgv döntött a Cukorgyár munkástanácsa az igazgatóval és a műszaki vezetőkkel egyetértésben, ho«-"' csak fél üzemmel fognak tovább dolgozni. — Hogy ezt az üzemet is biztosíthassuk, ahhoz szükséges, hogy a szállító vállalatok, elsősorban a MÁV, no és nem utolsó sorban az Autóközlekedési Vállalat segítségünkre legyen — hangzott Bajzik Laios felszólalása a munkástanács intézőbizottságának első értekezletén. Éppen ezért az intézőbizottság úgy határozott, hogy haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a kaposvári MÁV és a 23. szj AKÖV munkástanácsával. E szervekkel a munkás- szállításról, s a cukorrépa-szállításról tárgyalnak majd a cukorgyáriak. Az a helyzet ugyanis, hogy ha nem érkezne újabb répaszállítmány a gyárba, az esetben a nyersgyár már csak nyolc-tíz napig tudna üzemelni. — Erre azonban nem kerül sor — mondják a cukorgyáriak, mert a Minisztertanács tűzszünete, a kaposvári Nemzeti Tanács programja mindmind azt bizonyítják, hogy megindul országunkban a békés, alkotó munka. Hogy Isivetjük magunkból mindazt, ami rossz volt, hogy tisztul- tabb légkörben, a hibák lefaragása után most már zavartalanul dolgoz- 1 atunk. építhetjük hazánkat. Mintha csak ennek a bizonyítására adnának igenlő választ a hatalmas turbinák kattogásai. Mintha igenlőleg bólogatnának a diffuzőrök. A munka szeretetéről, az élniakarás- ról, s a szebb és biztatóbb jövendőről tanúskodnak a finomító üzem szállító szalagjai, amelyek már a kész cukrot viszik a raktárakba, hogy gyermekeink, s magunk és valamennyi dolgozó asztalára annyi cukor jusson, amennyire szükségünk van. Él, lüktet a Kaposvári Cukorgyár szíve. Dübörögnek a gépek. A Kaposvári Cukorgyár dolgozói helyes utat választottak, amikor a munka frontján helytállva tettek vallomást új nemzeti kormányunk mellett. n Kaposvári Cukorgyár dolgoziiaak felhívása Néphadseregünk harcosaihoz, tiszthelyetteseihez és tisztjeihez Mi, a Kaposvári Cukorgyár munkásai, mérnökei, technikusai és alkalmazottai szívünk fájdalmával éreztük és láttuk a hazánk fővárosában dúló öldöklő testvérharcot, mely már eddig is felbecsülhetetlen véráldozatot, továbbá mérhetetlen anyagi és erkölcsi veszteséget okozott népünknek, országunknak. A mi üzemünk dolgozói ezekben a feszült órákban sem feledkeztek meg a haza iránti kötelességük teljesátésérő’. A mostani napok idegtépő nehézségei közepette lényegesen többet termeltünk, mint egyébként, s az a célunk, hogy jó munkával, eredményesen és sole cukor termelésével fejezzük be a cukorrépa-feldolgozási üzemünket. Célunk megvalósításához azonban nyugalomra, biztonságos munka- és életkörülményekre van szükségünk. Mi, cukorgyári dolgozók bízunk a párt új Központi Veeztőségében, s egységesen állunk a nemzeti összefogás új kormánya mögött, de arra kérjük néphadseregünk minden harcosát, tiszthelyettesét, tisztjét és katonáját, hogy védelmezze meg számunkra a szent és békés alkotó munka lehetőségét! Kaposvár, 1956. október 27. A Kaposvári Cukorgyár dolgozói A kaposvári helyőrség katonáinak válássá a cukorgyáriak levelére Elvtársak, barátaink, Kaposvár dolgozói! Mi, a kaposvári helyőrség honvédéi, tiszthelyettesei és tisztjei egyetértünk Kaposvár dolgozóinak jogos követeléseivel. Mi is muiíkások, pa- x’asztok, értelmiségiek és magyarok vagyunk. Látjuk, hogy hosszú éveken át, amíg az életszínvonal emeléséről beszéltek nekünk, az állandóan csökkent, mélyen a létminimum alá. Tudjuk, hogy az emberek milliói valamely kormány politikájának helyességét életszínvonaluk állandó javulásával mérik. Tudjuk azt is, hogy az emberek gondolkodását is életkörülményeik határozzák meg. Jogosak tehát, követeléseitek, amelyek a jobb életkörülményekért, folynak. Mi a megválasztott új kormányban és az új Politikai Bizottságban biztosítékát látjuk annak, hogy ezek a jogos követelések a rend helyreállta után azonnal, folyamatosan megvalósításra kerülnek, hiszen a KV három titkára: Kádár János, Kállai Gyula és Donáth György elv- társak éppen azért kerültek Rákosi börtönébe, mert kiálltak a dolgozók jogos követeléseiért, de a vak is láthatja, hogy ezen jogos követelések megvalósításához hozzákezdeni csak békességben és nyugalomban lehet. Aki józanul gondolkodik, az tudja, hogy aki jelenleg ellenünk támad, az a rend és a nyugalom ellen, a jólét megteremtése ellen támad. Barátaink, munkástestvéreink! Bárcsak volna szó, amellyel ki tudnánk mondani, hogy mennyire a dolgozók mellett állunk minden jogos követelésükben! Bárcsak volna szó, amellyel le tudnánk írni, mennyire féltjük és óvjuk drága hazánk szabadságát, mennyire elítéljük azokat, akik késleltetik a jobb, szebb, boldogabb élet kibontakozását. Bízzatok bennünk, elvtársak! Világosítsátok fel a megtévesztetteket. Híre terjedt, hogy az autóbuszsofőrök magyeszerte sztrájkba léptek, s nem hajlandók semmiféle árut szállítani. A SZÖVAUT kaposvári kirendeltségének dolgozói elmondották szerkesztőségünknek, hogy ők nem csatlakoznak semmiféle sztrájk-mozgalomhoz. Mert tudják, hogy az autóMondjátok meg, hogy mi nem az elmúlt öt év diktátori politikájának, az életszínvonal csökkenésének védelmezői vagyunk, hanem az új kormány, a jólét és a dolgozók védelmezői. Mondjátok meg, hogy a katonák szikrányi helyet nem engednek a földbirtokosok és gyárosok szálláscsinálóinak. Éljen a dolgozók és a hadsereg testvéri egysége! Éljen a jólét és a béke, a független szocialista és demokratikus Magyarország! Kaposvár Helyőrségének katonái buszoknak nagy szerepük van abban, hogy Kaposvárott, vagy a megyében ne legyen fennakadás az élelmiszerellátásban. A SZÖVAUT-gépkocsik ezideig is mindvégig dolgoztak. Hétfőn reggel valamennyi kaposvári SZÖVAUT- kocsi ismét megkezdte munkáját. A kaposvári szővautósok helytállnak a munka frontján Nagy úr a megszokás. Például a vasárnap délelőtti korzó. Tegnap pedig még azok is korzóztak, akik életükben eddig nem. Friss híreket fel- csípegetni ugyanis legjobban az utcán lehet. A lázban élő Kaposvár tehát vasárnap rendületlenül korzózott — reggeltől délig., s ha az eső el nem ered, talán késő estig ezt tette volna. Egyszerre, mint valami láthatatlan karmester intésére, a korzózó tömeg az úttesten menetelt a lengő nemzetiszínű zászló után. A cél talán az volt, hogy a rendre őrködő honvédek vegyék le sapkájukról a csillagot. Hát levették. Azok, akiknek ez volt a kívánságuk, szét is oszlottak, különösen akkor, amikor látták, hogy akadnak fogadatlan prókátorok, nevezetesen két idősebb férfi személyében. A magukat nemzetmentőként produkáló bácsikak ugyancsak emelt hangon vitába szálltak a Béke Szálló előtti utcasarkon egy honvédtiszttel a világ sorát illetően. S míg eddig, ha valaki hangosabbat szólt, mindjárt embergyűrű képződött köréje, addig most egyre ritkult a tömeg. Távolról figyeltük az eseményeket, s mivel eddig még ilyet nem tapasztaltunk, közelebb léptünk, hagy VASÁRNAP A KORZÓN .saját fülünkkel győződjünk meg az okról. A bácsi mellé kerültünk. Furcsa, hogy az ember milyen hamar optikai csalódás álddfzatává válhat, talán egy pillanat tartott vissza attól, hogy ne kérjek két decit tisztán. Az optikai csalódás előidézője pedig az volt, hogy mindkét bácsiból dőlt a jóféle, tavaly szüretelt hegy levének gőze. Bizony alaposan felöntöttek a garatra. Erre gondolkozni kezdtünk. Napok óta szesztilalom van és mégis lehet bort kapni és fogyasztani. A fő gond az volt, hol lehet ennek a forrása. Ugyanis nem ez volt az első eset Kaposvárott, hogy a közel1 múlt napokban borgőzös emberek felelőtlen hangoskodása igyekezett befolyásolni a közvéleményt. És vissztérve a tüntetésre, a magunkkal való polemizálásra az adott alapot, hogy egyesek miért húzódtak közelebb, mások pedig unott arccal továbbsétáltak. S ezt a nehéz problémát minden politikai célzat nélkül akartuk eldönteni, tehát figyelmen kívül hagyva az ott mondottakat. Lehet, hogy kicsit sánta a magyarázat, de megkockáztatjuk: a szesztilalomból indultunk ki. Vannak, akiknek a szesz illatára összefut a nyál a szájukban—■ pláne többnapos szesztilalom után — és nem ismerik a jelenlegi borszerzés lehetőségét, ezek közelebb húzódtak. A távolodók pedig egy szervezeten kívüli antialkoholista liga tagjai, akik soha nem voltak borivók. De hogy ne érje szemrehányás e cikk íróját, s nehogy azt mondják, egyetlen esetből általánosít, hozzá kell tenni: nem ez volt az egyetlen eset, hogy magukról megfeledkezett, a kelleténél több szeszt fogyasztó emberek igyekeztek zavart okozni Kaposvár utcáin. Talán emlékeznek azok, akik szombaton este szabadságparki tüntetők között voltak, vagy távolról figyelték őket, hány ittas ember állt a tömeg élén és rikácsolt magából kivetkőzve, hogy nem volt mentes az alkohol gőzétől az sem, aki egyik katonától el akarta venni a fegyvert. rMost a tanulság levonása következne. Ezt azonban rábízzuk az olvasóra, mi csak annyit jegyzünk meg: legyünk óvatosak, éberek,.; A rendkívüli állapotok különleges helyzet elé állították megyénkben a kereskedelmet is. Különösen az élelmiszerkereskedelem boltjait lepték el szombaton és vasárnap is a vásárlók ezrei. A Kaposvári Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat azonban kitűnőre vizsgázott. Valameny- nyi bolt állta a vásárlók ostromát, s mindenki annyi lisztet, cukrot, sót, gyufát és egyéb élelmiszert vásárolhatott, amennyit éppen akart. Az egyes boltok forgalma megsokszorozódott. Van olyan élelmiszerbolt Kaposvárott, amely a normálforgalmának tízszeresét bonyolította le, csaknem zökkenő nélkül. A Kaposvári Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat karöltve a FÜSZÉRT kaposvári telepével, egész napon át biztosította az árudák folyamatos áruellátását. Mint az Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat igazgatójától megtudtuk, Kaposvárnak hosszú hetekre szóló élelmiszertartalékai vannak, úgyhogy nem lehet fennakadás sem a hús., sem a zsír, sem pedig a liszt és egyéb élelmiszerek ellátásában. A Kaposvári Élelmászerkiskeres- kedelmi Vállalat ezúton is megköszöni a vásárlók türelmét. Ugyanis mindenütt rendben sorakoztak fel az üzleteknél a vásárolni akarók, s ezzel lehetővé vált, hogy a kaposvári kereskedelmi dolgozók gyorsan és zavar nélkül kiszolgálják vevőiket. S most mi a lakosság nevében szintén köszönetünket fejezzük ki a kereskedelem bátor, helytálló dolgozóinak. KI VÁLLAL FELELŐSSÉGET? Vasárnap déltájt az emberek hangulatán érződött, hogy többségben má1- nem csupán kiabálni, fegyvert és vért kívánni, de gondolkozni, hideg, józan fővel tisztán látni is tudnak. Ezekhez szeretnénk szólni. Ezeknek a — viszonylag — higgadt embereknek szeretnénk elmondani mindazt,«amit szombat délután és este láttunk, tapasztaltunk; mindazt, amit enyhén szólván furának találtunk, s amit okulásul megírni érdemesnek tartunk. Vonult a tüntető tömeg szombat este, s mellettük az utcákon, a gyalogjárókon özönlöttek az emberek. A tüntetők nem voltak sokan, de igen lelkes hangulatban. Igaz, csaknem mind fiatalok, sőt egészen ifjak. A Szabadság-parkban, az emlékmű körül a szónokok részéről egészen eltérő vélemények hangzottak el. Volt, aki torkaszakadtából követelte, hogy a tömeg nyomban induljon, így ahogy van: gyalogosan és együttesen — Budapestre. Ezt azonban lehurrogták. Más azt kívánta, hogy mindenekelőtt robbantsák fel az emlékművet. Ezt sem helyeselték ... Váltották egymást a' szónokok. Nagyrészt egész mást mondott mindegyik, de beszéltek, sőt harsogtak szüntelen egymás szavába vágva. Akadt, aki mellét verte, s csaknem sírva adta tudtul mindazoknak, akiket illet: áruló vagyok ... s röviddel azután fennhangon kérte, valahová messze, föl a magasba tekintve: ide lőjjön! ... S széthúzta mellén a kabátot... Senki sem lőtt... Ehelyett azt mondták, menjen már onnan, mert unják, s mert most már mást akarnak hallani... A következő szónok azonban épp úgy járt, mint az elődje, őt sem hallgatták meg. Megunta a sok beszédet a tömeg. Munkához láttak. Szedegetni kezdték az emlékmű oldaláról a betűket. S egészen eddig nagyjából együtt is maradtak az emberek, még azok is. akik csupán a szó szoros értelmében, békés tüntetést akartak. De másként képzelték. Először csak néhányan, majd mind többen hagyták ott az embergyűrűt, mely az emlékmű körül képződött. S főleg azok váltak ki a tömegből, akik tulajdonképpen vezették a tüntetést. Közülük az egyik távolabb álldogált. Lehajtotta fejét... Ez az ember percek- alatt többet tanult, mint azelőtt, talán húsz éven át. Megtanulta, s emlékezetébe véste örökre, kitörölhetetlenül, hogy felelőtlenül beszélni súlyos bűt* s hogy tüzet csak az gyújtson, aki eloltani is tud lángokat... Közben ott hátul, az emlékmű mögül rakétapisztolyok durrantak. Talán mondani sem kell, hogy legelőször azok futottak, akik az imént még leginkább húzogatták szét mellükön a kabátot: ide lőjj! ... A napok eseményei magukkal vonták, hogy gondolkozásra, fontolgatásra sok idő nem maradt, de mégis el kell ítélni azokat, akik felelőtlenül — a tömeget, s a sötétet kihasználva — meggondolatlan és értelmetlen beszédekben csillogtatták meg szónoki tehetségüket. El kell ítélni azokat, akik a nép tiszta, becsületes harcát saját céljaik elérésére akarták felhasználni. Már csak azért is. mert ezek az emberek, ha arra kerül a sor, az égvilágon semmiért sem vállalnak felelősséget. Sem azért, amit ők maguk tettek, sem azért, amit az általuk feltüzelt, a beszédjeiken felbuzdult emberek tesznek vagy mondanak. Több mint 70 liter vér Budapestnek — Életet ment az, aki vért ad — erre a jelszóra már eddig is számtalan ember kereste fel a kaposvári kórház véradóállomását, hogy szenvedő, beteg embertársukat pár csepp vérükkel visz- szaadhassák az életnek. Hogvne talált volna meghallgatásra most ez a jelszó, amikor Budapest sebesültjeinek kért vért a Magyar Vöröskereszt városunk dolgozóitól. Melyik édesanya, édesapa, fiatal tagadta volna meg e csekélynek látszó, mégis életet mentő segítséget, amikor minden csepp vérrel egy-egy fiatalt, édesapát adnak vissza az életnek, családjának, szeretteinek. Amikor pénteken délután a Petőfi- szebornái a véradóállomás dolgozói felkérték a békés tüntetőket, hogy aki teheti, adjon vért a budapesti sebesülteknek, szinte beláthatatlan sorokban álltak az emberek véradásra. 70 liter vért küldött a múlt héten Kaposvár népe a budapesti sebesülteknek. Hány millió csepp vérből tevődik össze ez a 70 liter vér, amelynek minden cseppjében egy-egy ember szívdobbanása, élete lüktet. Minden csepp vér drága, pénzt adtak eddig érte a véradó- állomáson. Ezt ingyen adta mindenki, drága árat fizettek már érte a budapestiek, akiknek kihullott váré a mi eljövendő szebb és boldogabb életünk bére. Tegnap délelőtt a Kossuth-téren Ismét felhangzott egy édesanya sírásba csukló, erőtlen és mégis sokezer emberhez eljutó szava: »segítsetek a budapesti sebesülteken, adjatok vért«. Az édesanya szava eljutott a kaposvári dolgozók szívéig, amelynek dobbanásából ismét jut vér a sebesülteknek, akiknek szívdobogását meggyorsítja, sebét be- hegeszti. Nem igas ... Városunkban elterjedt az a hír, hogy a budapesti sebesülteknek vért szállító gépkocsi két kísérőjét agyonlőtték és a vér nem jutott el rendeltetési helyére. Ez a hír teljesen alaptalan és valótlan. Dr. Tarján László, a véradóállomás vezetője és Csima Ferenc, a kórház műszaki vezetője egészségesen visszaérkeztek Kaposvárra, a vért átadták a rászorulóknak. TÜZSZÜNET Hosszú, végtelennek tűnő napok fásult hangulata oldódott fel percek, pillanatok alatt. A nyitott ablakokon át optimizmust sugározva harsogott a rádióbemondó felszabadult hangja: Általános tűzszünet. Egy órával előbb még a rádióban megkonduló déli harangszó hallatán örvendett a magyar. De néhány perc múlva másra gondolt. Megnyugvó arccal, egyetértőén újságolták az emberek egymásnak: igen, ez kellett. Béke. Tűzszünet. Legyen vége az esztelen vérontásnak, kiáltsunk álljt a testvéreknek, kik még a délelőtti órában is öldöklő, tüzet okádó fegyvert szegezve álltak szemben egymással... Pi- ros-fehér-zöld kokárda mellett fekete szalagot, a gyász szimbólumát hordja ma minden ember szíve fölött. E jelképekből kettős érzelem fakad. Örvendünk mindannyian a szocialista demokrácia felragyogó hajnalán. És búslakodunk, bánkódunk fiaink miatt, kiknek pirosló vére áztatta a főváros utcáit. Most minden emberben vádlón tör fel a nyomasztó érzés: miért kellett ez? Miért kellett drága emberéletet, munkánk gyümölcseit feláldozni? Hisz a nép országa vagyunk. S a nép erős, legyőzhetetlen. Fegyver és harckocsik, öldöklés és vérontás nélkül is követelőn hallatja hangját. A párt velünk van, a népé. Uj nemzeti kormányunk a nép javát akarja. S az eddigi változások az állami- és pártvezetésben, intézkedések — s a legfőbb: a tűzszünet mindennél előbb, megnyugtatóbb bizonyítékot nyújtanak. Emberek! Eszméljetek! Ez a gondolat tört elő a Minisztertanács vasárnap délelőtti felhívásából. Eszméljetek, mert nem halott, csonka és sebesült emberekre van szüksége a nemzetnek. Ki adn,a helyt öldöklő testvérek követeléseinek, kik teljesítenék a nép leghőbb óhaját, évtizedes vágyát? Élő, alkotó nemzet legyünk, hol egy a magyar a magyarral, hol százak és ezrek, milliók hangja dönthet égető kérdésekben. Szabad, egységes nemzetre van szükség, ahol békésen küzd a nép sorsának javításán. De ehhez munka kell, s nem velőtrázó fegyverropogás. Béke és alkotás kell, nem pedig testvéri viszály, s értelmetlen huzavona. örül a szív, hevesebben buzog a vér ereinkben vasárnap óta, s feltörekvő bizakodásunk új erőt ad. Valamennyiünk leghőbb óhaja, hogy e megrendítő, tragikus események után az öröm és bánat köny- nyeinek elsiratása után visszatérjenek dolgos, boldog és nyugodt, napsugaras hétköznapjaink. De menjünk tovább ennél. Alkosson a nép. Alkosson új törvényeket, rendeleteket, higgadtan fontolóra véve a nép vágyait. Dolgozzon a munkás és vessen a paraszt, munkálkodjon most minden magyar ember. És örvendjen a nép, hogy — bár súlyos árat fizetett érte — de kivívta igazát, s övé a j*vé 51 , __
