Somogyi Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-23 / 225. szám

Vasárnap, 1956. szeptember 23.

SOMOGYI NÉPLAP

»

VITASSUK MEQ MEQYÉNK KULTURÁLIS ÉLETÉT!

Óhajtjuk, akarjuk, kérjük !

Somogy megye irodalmi folyóiratot akar indítani. Kaposvár, Nagyatád, Marcali meg a meg nem nevezett helységek dolgozói óhajtják, keresik az irodalmi műveket.

Nem olyan régen egy eldugott falucskában jártam. Dél felé járt az idő, amikor betévedtem egy iszőlő- lugasos parasztudvarba. A gazda a kerti asztalnál ült, de még nem evett. Sokrétűre összehajtogatott újságot simífgatott a térdén. Ki tudja, hányadik kézből kaphatta azt az Irodalmi Újságot, de látszott, hogy menynyire élvezi azokat a műveket, melyek nem is egészen őróla szóltak. Hát még, ha magáról olvashatna, arról a mozgalmas életről, amiben most élnék a falusi dolgozók!

Nem véletlenül írt vitaindító cikket a Somogyi Néplap a megye kulturális életéről. Egy kicsit ezeknek az embereknek is kívánsága mindaz, amit teljesíteni kellene.

Sokak mellett én is örömmel olvastam azt a cikket. úgy fogadtam, mint az éhes ember a kenyeret, pedig a megyei irodalmi fórum létesítése nem volt egészen új gondolat számomra. Molnár József barátommal már hónapokkal ezelőtt latolgattuk ennek lehetőségeit. Most azok közé állok én is, akik akarják, -óhajtják, kérik egy ilyen lap megindítását.

Vajon 'miért? Hiszen évek óta Budapesten élek, hogy úgy mondjam, közel a tűzhöz: részt vehetek különböző irodalmi vitákon, rendelkezésemre állnak az irodalmi újságok, folyóiratok közvetlenül megjelenésük után ... Mégis, szeretném, ha lenne Somogy megyének is egy helyi jellegű irodalmi lapja, olyan, amelyben somogyi írók, költők és művészek ábrázolják a somogyi emberek életét.

Az irodalom egy olyan mély kút, mely sohasem apad ki, -s annál ízesebb lesz, minél többet merítenek belőle. Hadd legyen ízesebb Somogyország kútja is! Hadd írjanak a somogyi írók, költők, és hadd olvassanak az irodalomkedvelők!

De nem heveskednénk ennyire, ;ha csak ezt jelentené a folyóirat megteremtése. Ha már a kultúráiét megjavításáról beszélünk, hadd említsem meg azt is, hogy csakis ezzel tehetnénk legtöbbet, mert a képzőművészet, a színházi élet is szélesebb plénumon érvényesülhetne. Hogy a Somogyi Néplap vasárnaponként irodalmi mellékletet kapjon, az ás nagy eredmény volna, de csak résziben oldaná meg a kulturális élet problémáit. Sokkal több anyag van annál, mint arr.eny- nyit az elbírna. A pályázatok élő bizonyítékai annak, hogy sokan szeretnének a megyéből irodalmárokká érni. Mi teszi ezt leginkább lehetővé, ha nem egy olyan lehetőség, mely elősegíti a megjelenést?

Tudjuk, hogy egy lapindítás a felelősség mellett anyagiakban is sokat igényel, de egy kis körültekintéssel megtalálhatják az illetékesek a módját, és »olcsó, de hasznos-“ elv alapján meg lehet valósítani.

Nem kitalálás, nem is ámítás: Somogy megyében is megérett az idő, hogy az emberek saját termésükből való irodalmat is olvassanak.

Horváth János

újságíró-szakos egyetemi hallgató.

líiegjegyzés: Szívesen helyt adtunk Hor- váth elvtárs cikkének, s javaslatára, vagy amint ő mondja.* óhajára, kérésére válaszképpen, c cikk mellett közöljük Papp Ferenc írását. (Szerk.)

Irodalmi folyóirat indul Kaposvárott

Vonakodva írjuk le ezt a címet, hiszen hasonló tartalmú közlemény sole esetben látott már napvilágot e lap hasábjain. Nem hisszük, hogy van még város, amely laipalapításá kísérletekben olyan, nagy lenne, mint mi, ennélfogva megértjük a szkeptikus olvasót, aki ezt az újabb próbálkozást már csak szelíd cinizmussal tudja fogadni.

Nos, ennek ellenére úgy látszik, most mégis csak lesz irodalmi lap Kaposvárott! A TTIT-ben rendezett szerdai megbeszélés, amelyen nemcsak a kaposvári írók, de a párt és tanács felelős képviselői, kulturális életünk egyéb számottevő tényezői is megjelentek, erre enged következtetni. Ez a megbeszélés legalábbis két fontos dologban különbözik az összes előzőtől: először talán abban, hogy több volt a kétkedő kérdés, mint az elhamarkodott, megalapozatlan, hebehurgya elhatározás. Másodszor meg abban, hogy nagyon egyszerű és kézenfekvő felismerések jegyében zajlott le. Mindenki belátta ugyanis, hogy egy lap indításához mindenekelőtt pénzre van szükség, mégpedig nem olyan pénzre, amelyet hasonló alkalmakkor mindig megígértek, de soha nem folyósítottak, hanem: olyanra, amelyet adott esetben fel is lehet használni. Az illetékes szervek képviselői most nem általában ígérték meg anyagi támogatásukat, hanem többé-kevésbé megnevezték azt a pénzösszeget is, amelyet erre a célra fel lehet használni, sőt a felhasználásnak még a módját is megjelölték. így a lap anyagi megalapozottsága szilárdnak látszik. Mindenki elfogadta azt a régi igazságot, hogy a beérkezendő — remélhetőleg nagy — anyag lektorolása és szerkesztése, általában egy folyóirat sok munkát igénylő ügyvitele nem történhet »társadalmi munkában«, mint a megelőző lapalapítási kísérleteknél; megdőlt az a nézet, miszerint az efajta munkákért pénzt elfogadni nem ildomos. Ez viszont azt jelenti, hogy a jövőben számon lehet kérni a szenvedélyes, hozzáértő és eredményes szerkesztést.

Ezúttal az is tisztázódott, milyen legyen az induló lap jellege, arculata. A jelenlévők állástfoglaltak amellett, hogy a lap irodalmi folyóirat legyen: hozzon verseket, novellákat, regényrészieteket, de emellett legyen a szeme megyénk és országunk mai életén is: irodalmi riportokban, kritikákban, karcolatokban, széljegyzetekben számoljon be társadalmi, gazdasági és kulturális kérdéseinkről. Rovatbeosztása pnnek megfelelően úgy alakuljon, mint a 'legtöbb magyar irodalmi folyóiraté: legyenek »szemle«, »figyelő«, »dokumentáció« stb. rovatai. A szépirodalomtól tehát igen távoleső problémái! is hangol kaphatnak, sőt kell is, hogy hangot kapjanak a folyóiratban, csak irodalmi intonálásban, nem elütően attól a nyelvi, stilisztikai mezőnytől, amely egy irodalmi folyóiratnak általában sajátja.

Egyelőre három ív terjedelemben és negyedévente jelenik meg a folyóirat. A jelenlévők Szabó Gyulát, az Óvónőképző igazgatóját bízták meg a szerkesztéssel; a szerkesztőbizottság másik két tagja: Dénes Tibor színházi dramaturg 1 és dr. Bellyei László középiskolai tanár.

Most már rajtuk és a somogyi írókon a sor. Ha az írók írnak és a szerkesztőség jól de’gozik,- nem . restell követelni, utánajárni, kilincseim, akkor a lap első száma ez év karácsonyára olvasóink asztalára kerül.

Papp Ferenc

Hnilinillll!!imilllllllllllHIIII!llillllllillll!l!lfllllll!UII!lllll!lll!!lllllll^

KAZINCZY EMLÉKEZETE

zázhuszonöt esztendővel ezelőtt, 72 éves korában, de miég írói alkotó ereje teljében esett áldozatául a felvidéki kolerajárványnak. Alakja és működése egy és negyed évszázad, távlatából is élénken és világosan rajzolódik ■elénk. Abban az időben és korban küzdött a magyar nyelv terjesztéséért és műveléséért, amikor az ellenséges politikai hatalom minden eszközzel meg akarta akadályozni •a nemzeti öntudatra ébredést, a haladó eszmék térhódítását. Részt vett a Martinovics-féle összeesküvésben, ezért halálraítélték. majd ■súlyos börtönbüntetést szenvedett. Brünn, Kufstein és Munkács börtönében raboskodott4 Liátta, hogy •a felvilágosodás eszméit nyíltan nem terjesztheti, ezért a nemzeti nyelv propagálását és megújítását használta fel célja eléréséhez. Külföldi írókkal levelezett, klasszikusokat fordított, irányította a hazai költők és írók munkásságát. Könyvtárnyi levelezése irodalmi társaságokat pótolt, és nyelvújító munkája alapja lett Vörösmarty, .Arany és Petőfi nyelvezetének.

A reformokért folytatott harcok -a Habsburg uralommal szemben meddők maradtak, ezért az anya- nyelv szépítésével, gazdagításával ■erősítette a haladás eszméjét és a nemzeti függetlenség gondolatát. Az 1807-i országgyűlés hiába követelte a magyar nyelv hivatalos használatát, iskolai oktatását, a király nem hagyta jóvá a felterjesztést. A bécsi udvar a nemzeti -nyelv terjesztésében bécsellenes mozgalmai látott. A szakadatlan harc és küzdelem hatása alatt Stadion, akkori külügyminiszter Ferenc császár beleegyezésével ■pályázatot hirdetett: »Mennyiben ■volna lehetséges, hogy a magyar királyság területén a magyar nyelv tétessék az igazságszolgáltatás, a tanácskozások és a közoktatás nyelvévé, és alkalmas-e, kellően ]ci van-e művelve e célból a magyar nyelv?« A pályázat — metre: *a bécsi Cotta cég névtelenül tett közzé, idehaza fölötte gyanús volt. A bécsi kormányt sejtették mögötte. Így is volt. Kazinczy mégis pályázott. Pályamunkájára válasz természetesen nem érkezett. Pályázatában kifejti nézeteit, érvel és hadakozik. Kifejti, hogy igenis kell a magyar nyelv terjesztése, mert latin nyelven nem lehet a műveltséget terjeszteni. Kifejti, hogy igenis /cell a magyar nyelv terjesztése és kiművelése, mert a nemzet nem a nemesség által használt latin vagy német nyelven, hanem saját nyelvén áltar élni. Kifejti azt is, hogy a magyar nyelv igenis al- Icalmas a terjesztésre és hivatalos használatra, és ezt költőinkből és íróinkból vett fordításokkal, eredeti idézetekkel bizonyítja, és példákat sorakoztat fel arra is, hogy nyelvünk elvont fogalma kifejezéseiben is milyen gazdag.

kik idehaza ellene voltak nyelvújításának, nem annyira a nyelvet féltették, mint inkább az akkori közállapotokat akarták konzerválni. Azok kajakoztak legjobban ellene, akik féltek a társadalmi és politikai haladástól. Kazinczynak az volt az álláspontja, hogy a nyelv megújítását, kibontakozását nem szabad megakadályozni, mert azt mindenkor társadalmi szükség kívánja. Mikor ellenfelei a »Mondolat«-ban durván megtámadták, olyan magasztos lélek, mint a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc és olyan széleslátókörű és műveltségű tró, mint Szemere Pál, keltek védelmére. Nyelvújító mozgalma, mely évtizedekig tartott, átalakítója lett egész nemzeti életünknek. Irodalomban, tudományban, köznyelvben, társalgásban egyaránt éreztette hatását. Nyelvünk szépült, ■bővült, gazdagodott, levetette az idegen nyelvek igáját, hangzatossá, simulékonnyá vált. Hű kifejezője lett annak — miként azt ő kívánta — »-amit a lélek gondol és érez«. S hogy nyelvünknek ma annyi szépsége van, hogy szinte fel sem mérhető, az jórészt az ő nyelvművelő munkájának tulajdonítható. Általában a nyelvújítás hatása és eredménye páratlan a nyelvek történetében.

Kazinczy a haladásért a magyar nyelv megújításával, a magyar irodalmi élet megindításával vívta meg harcát. Ha ellenfeleivel való vitáiban olykor elfogult, vagy túl szigorú is volt, annál melegebben érzett mindenkor az elnyomottak, a szenvedő emberek iránt. Fogságáról irt naplójából a legnemesebb emberszevelet és a zsarnokság elleni gyűlölet sugárzik. Ebben a munkájában leírja a Martinovics- összeesküvés halálraítéltjeinek bátor és öntudatos magatartását. Az egyes részletek Petőfit, Jókaii, Ka- rinty Frigyest ihlették egy-egy 'szép irodalmi allxtásra. Beszél itt az elnyomók kapzsiságáról, durvaságáról, ostobaságáról és arról, hogy az egyszerű emberekben mennyi szív van, és segítséget a bajbajutott ember mindenekelőtt tőlük kaphat.

Látja kora nemességének mara- diságái, és európaivá akarja formálni nemzetét. Harcol a vallási türelmetlenség ellen, és az emberi nem legfőbb áldásának a békét tartja. Elítél minden pariagiságot, és az igazi nemes humánum az ideálja. Az irodalmi műveltség terjesztésével a lelkeket akarja átformálni. Erre áldozza egész vagyonát, és szegényen hál meg. Huszonkét lcótetnyi levelezése a fejlődésbe vetett hit törhetetlen bizonyítéka és ez új magyar irodalom .kiapadhatatlan erőforrása. Nagy nemzetnevelő jelentőségét Kölcsey már az akkori országgyűlésen méltatta, Petőfi pedig azt írta róla. hogy irodalmi és nyelvművelő munkájával »miként Atlasz az eget — úgy tartotta a nemzetiség ügyét«. Irodalmi munkássága gazdag érték _ mindazok számára, akik nyelvünket valaha is szerették, szeretik, azt pályájukon művelik, írással, vagy irodalommal fogldl- koznc.k. Nagy életműve: nyelvünk megreformálása nemzetünk legdú- sabb szellemi öröksége.

IJalála 125 éves fordulóján ha- gyománytisztelő, művelődő népünk kegyeletes emlékezése száll széphalmi otthona kertjében nyugovóra tért nemes alakja felél

GYENES ZOLTÁN

Q ONDOLATOK A CSONQOR ÉS TÜNDÉRŐL

Vörösmarty mesedrá májának értékeléséhez

A kaposvári Csiky Gergely Színház már több mint egy hete játsz- sza Vörösmartynak, a nagy magyar költőnek mesedrámáját, a Csongor és Tündét. El kell ismerni, hogy egészen kiváló a rendezés (Németh Antal rendezése), és hogy igen jó a színészek játéka nagy általánosságban, a díszletek, a kísérő zene, a kosztümök és minden. Azt kell mondanunk, hogy színházunk szinte túllépett saját magán, a vidéki színházak lehetőségein, szűkre szabott keretein. Az előadás olyan művészi élmény, amit minden kaposvári színház- látogatónak meg kell néznie, ha valóban szépet, művészit akar látni.

Vannak azonban olyan szempontok, melyeket szükségesnek tartunk most menet közben kihangsúlyozni. Részint, hogy az előadások még az eddiginél is kristálytisztább tolmácsolói legyenek a költő igazi szándékainak. Részint, és főképpen azért, hogy a színház- látogató közönség — melynek egy része nem ismeri a Csongor és Tündét, más része pedig csak homályosan és sokszor a régi idők szájaíze szerint emlékszik vissza iskolai élményeire — bizonyos igénnyel lépjen a színházba, mégpedig azzal az igénnyel, hogy a mesedráma romantikus, csodás cselekményéből kihámozza egy nagy magyar költőnek minden idők embereihez szóló tanítását.

* * »

A mesedráma legfőbb mondanivalója az ember boldogságkeresésének az útja. A cselekmény azt a kérdést teszi fel: mi az, ami az embert boldoggá teheti és azt a feleletet adja rá, hogy az élet legnagyobb boldogságát a megtalált, a beteljesült szerelem adja. Tünde ki is mondja:

»A fő kincs: a szerelem ... «

Sőt, a szerelem igazi mélységét nem ismerő Ilma is azon a véleményen van, hogy:

» ... a földön vagyunk;

S mily unalmas itt az élet,

Annak, aki nem szeret

Hát még, akit nem szeretnek!«

Az első jelenettől az utolsóig gyönyörű, zengő sorok hangzanak fel a színpadon a szerelem nagyságáról, szépségéről. Olyan örök emberi igazságot hirdet itt a költő, melynek hitelességében, úgy hisz- szük, alig van ember, aki kételkedik. De mindjárt hozzá is tehetjük, hogy a legtöbb ember (legalább is a múltban!) nem annyira a szerelemnek, mint inkább a szabad és szép emberi életnek a lehetőségétől esett el. És ennél a kérdésnél nyilván érezhetünk bizonyos egyoldalúságot Vörösmarty művében. Már Kölcsey is azt írta H!31-ben Bártfay Lászlóhoz intézett levelében: »A drámai akció nem képzeletem szerint ment«. Mert a főhős boldogságkeresése (nem az egész cselekmény!) figyelmen kívül hagyja az emberi életnek többi és igen lényeges meghatározóit, nem kapcsolódik semmilyen korhoz, semmilyen közelebbről meghatározott országhoz, vagy környezethez.

Mindez letagadhatatlan tény. Azért mondtuk el, mert ennek ellenére a Csongor és Tünde fő mondanivalóját kristálytisztának és nagyszerűnek tartjuk: a költő azt akarja igazolni, hogy az ifjú sze- ielem mindent elöntő, hatalmas élménye hozzá tartozik a harmonikus emberi élet teljességéhez. Aki ezt nem ismerte meg, nem nevezhető boldog embernek. Annak az életéből hiányzik valami, ami — Tünde szavait idézve — a »fő kincs«.

* * *

Kultúrforradalmunk egyik természetes következménye lesz, hogy emelkedik dolgozó népünk irodalmi műveltsége is. Bár már ott tartanánk, hogy minden magyar ember egyformán tudná élvezni a magyar múlt nagy művészi alkotásait! Addig még hosszú az út és göröngyös! Azért azoknak, akik a nézőtéren elhamarkodott megjegyzéseket tettek a Csongor és Tünde egyik-másik jelenetéhez, azt üzenjük, hogy a világ- irodalomnak (nemcsak a magyarnak!) igen sok olyan alkotása van, amelyekben a mai ember számára hihetetlen, meseszerű dolgok történnek. Shakespeare műveinek nagy részében szellemek, boszorkányok szerepelnek. Mégis ma a Szovjetunió népeinek egyik legkedveltebb drámaírója. Mert a csodás elemek, a meseszerűség a régi koroknak és egy bizonyos irodalmi iránynak, a romantikának, voltak az irodalmi eszközei. Az igazán nagy elmék ezeknek a segítségével is ki tudták fejezni az élet valóságát.

* * *

Vörösmarty maga sem tartotta teljes értékűeknek azokat az irodalmi alkotásokat, melyekből: »... hibázik a föld, kor, nemzetiség zamatja«. És tudta jól, hogy: »... az élet földétől távozást mindig igen drágán fizetjük meg«.

A Csongor és Tündében a »föld és nemzetiség zamatját« Balga és Ilma képviseli. Csongor az eszményi ember, aki erős akaratú, nagy céljáért minden áldozatra képes, de ahogy Balga mondja róla, egy kicsit a felhők között botorkál, soha nem éhes, nincsenek megélhetési problémái. Vele szemben Balga azt jelképezi, hogy szerelemből nem lehet jóllakni, nem lehet a gyomrunkat megtömni. Legalább is a földön nem. A haladás határozott igenlését jelentette, hogy Vörösmarty ezt a népi alakot színre vitte. Fontos szerepe van a mű fő eszmei mondanivalójában. Éppen azért alakítása igen nehéz feladat: vígjátéki alak, de nem szabad csorbítania a költő eszmei mondanivalójának élét!

« * *

Vörösmarty művének egyik vitathatatlan művészi értéke, hogy egy régi, romantikus mese feldolgozásába bele tudta vinni saját »korának a zamatját« is. Nem kisebb ember, mint Babits Mihály állapította meg róla, hogy: »...a költő humárus és szabadgondolkodó«. Vonatkozik ez különösen későbbi éveire. De már fiatal korában, amikor a Csongor és Tündét írta, a XIX. század tudományos kutatásainak a kételyei szeget ütöttek a fejébe. Bizonyítja ezt a Fejedelem, a Kalmár és a Tudós szerepeltetése és az Éj monológja.

Ezeket a szereplőket nem szabad úgy felfogni, mint a főcselekmény nélkülözhetetlen mozzanatait. Ilyen szerepet is szánt nekik a költő, az kétségtelen. De azon túl megjelenítői a XIX. század szabadgondolkodó emberének, aki a hagyományos vallási világnézet szorításából már bátran kifejtette magát és keresi az élet nagy kérdéseire a tudományos feleletet. Persze, csak keresi és nem találja meg éppen úgy, mint Madách. De maga ez a keresés is bátor tett volt akkor és nagy szolgálatot tett a haladásnak. Különösen a Tudós alakja figyelemre méltó és ma is eleven, mert megmutatja, hogy a társadalomtól elkülönült »tudós« elefántcsonttorony és az öncélú tud»- mány előbb-utóbb az őrületbe kergeti az embert.

♦ * *

Még egyszer idézzük Kölcsey véleményét: »A mi Vörösmartynk nagy költő és ritkán nagyobb, mint a Csongor sok helyein«. Valóban, ha valaki szép magyar verseket akar hallani, a fiatalság és a szépség ritmusától túláradó sorokat, nézze meg a Csongor és Tünde színházi előadását. Kevés magyar költőnek sikerült eddig ilyen hatalmas művet olyan szép, a spanyol versformában is zamatos magyar nyelven megírni, mint Vörösmartynak. Vég nélkül idézhetnénk a szebbnél szebb sorokat, mint például:

»Nincs szebb, mint a némaság,

Mely szép ajkakon mulat;

Tó az, mely bár pusztaság.

Mégis mennyet mutogat«.

Dr. Bellyei László,

a TTIT irodalmi szakosztályának elnöke-