Somogyi Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-16 / 219. szám

Vasárnap, 1956. szeptember 16. SOMOGYI NÉPLAP s BT Jó lenne példát Az elnöknő szobájában beszélgettünk. Hárman. A társalgás barátságosan indult, úgy is fejeződött be. De a kettő közötti időben, hol elismerő, engedékeny, hol szenvedélyesen tiltakozó hangszín váltogatta egymást. Úgy, ahogy azt beszédtémánk megkövetelte. ö ült velem szemben, a tanácselnök, Dimcvics Pé- terné, és mellettünk Haselbauer József, az MDP-cso- port vezetője. Az első percekben szemmelláthatóan meglepődtek kérdéseimen. Szokatlan dolog ez, kevesen érdeklődtek még felőle ... MDP-csoport a tanácsban? Igen, van ilyen... hu­szonkét taggal. De ... És ez a »de« még sokszor utunkba állt a beszélgetés alatt. Mert nehéz ügy, mondják, még csak beszélni is róla ... Miért? Hát nem működik ez a csoport? Talán a vezetők se nagyon tudják, hogy mit keEene tenni? De miért nem tudják? Mert senki sem mondta nekik. Egyszer, a kezdet kezdetén hallottak arról, hogy »egységes állásfoglalás«. Ez volt az elvi útmutató. Megértették, de... Nem megy az olyan egyszerűen. Két év alatt talán háromszor volt »igazi« MtDP-cscport ülés. Akkor mindenki megjelent. És -milyen jól sikerült! Alig volt egy-két el-vtárs, aki nem szólt hozzá. Okos javaslataikat később fel is használták.... Am, úgymond, hiába a jó tapasztalat. Ha nem megy, nem megy. Mert nem jönnek el. A tanácsülés előtt hív­ják őket egy órával. Megpróbálták usrvan másképpen is, de még kevesebb sikerrel. Pedig ez így nem jó! Nem jó, mert a hatvan perc csak fejbólogatásra való, egyéb­re'álig. Ki meri állítani, hogy lehet véleményt alkotni valamiről, javasolni, vitázni egy óra alatt? Hisz a tá­jékoztatásra is kevés ez az idő! Nem, ez lehetetlen... De mégha a tanácsülésre eljönnének! Oda se mindenki. Mert távol laknak. Azt mondják, Balatonfenyves, meg Éonyódliget igen messze van a fonyódi tanács-háztól. Ráadásul még dombot is kell mászni... És a vezetők? Eddig belenyugodtak. Tudják ők is, hogy messze van, nem tehetnek semmit. Értesítenek minden kommunistát, de hát ha egyszer nem jönnek el... Nem mehetnek értük külön-külön. Ez a baj. A hiba forrása. És éppen az MDP-cso- port változtathatná meg. Igaz, nem megy könnyen. Tenni kell érte, valahol el kell kezdeni egyszer. Nem egyedül Haselbauer elvtársnak, hanem még néhány kommunistának, akire most is lehet számítani. Ha ők vállalnák, mindig hozhatnának magukkal egy-két em­bert. A módszerre nem jó semmilyen recept. Minden­kivel a -maga módján. De él kell kezdeni már, leg­főbb ideje... Beszélgetünk. S ami eddig elhangzott, még nem minden. Hiba van az elképzelés körül is. Mintha nem is lenne más feladata a csoportnak, mint tanácsülés előtt tanácskozni. Pedig így tudják, de kitől is tudnák másképp? Haselbauer József azt mond­ja, nincs mit tenni. Kjgnapi témák szerepelnek a ta­nácsülésen ... ott nincs miben állást foglalni. Igaz, állítani eléjük... hogy én nem mondanám »köznapinak.« az iskolaigaz­gató beszámolóját, vagy a községfejlesztési alap fel- haszálásával foglalkozó napirendet... De most nem is ezen van a hangsúly. A csoport vezetője azt mondja: majd ha nagyobb hatásköre lesz a tanácsnak ... Majd akkor. Mert, ha ide tartozna a Fonyódi Tőzegtelep, vagy más nyereséges vállalat. Akkor lenne min vitat­kozni. Igaza van, nagyobb hatáskört kell adni a taná­csoknak. Ez meg is lesz hamarosan. Dehát van más feladata is az MDP-csoportnak, nem egy, se kettő. Nézzük csak! Megkérdeztem, hányszor számoltatták be az elnökasszonyt? Egyszer sem. Pedig mint az MDF- csoport tagja, köteles beszámolni. De ha nem is kérték, ö nem ajánlhatja. Ez is igaz. íme az egyik teendő. Aztán a többiek, a kommunista tanácstagok mind jól dolgoznak? A, dehogy! Ez a válasz. Elővettük a névsort. A huszonkettőből kilencre lehet számítani. -A többi körzetéiben is hanyag, nem nagyon vonja magára a figyelmet. De sokan nem jönnek el az ülésekre sem:. Ott van pl. Péter József, a pártbizottság instruktoré. Községi tanácstag, választott ember. Még egjrszer sem volt tanácsülésen. -Igaz, sok munkája lehet, vidékre jár De mégis. Kötelessége lenne ott lenni. Mit várhatunk a többiektől, ha ő sem jön? ... Nos, van tennivalója az MDP-csoportnak? De még mennyi! Hát ha még a pártonkívüljek névsorát nézzük. Tizenkét választott embert szinte nem is ismernek. Annyira nem dolgoz­nak. Jó lenne példát állítani eléjük. Nagy Lajos, Gorái János, Szabó Imre, Koleszár Sándor és a többiek pél­dáját. És azok, akik szíwel-lélekkel dolgoznak, párt­fogásukba vehetnék a húzódozókat. Mert nevelni, taní­tani kell az embereket. Maguktól nem ismerik meg a tanácstagi munkát... No, rendben van, ebben megegyeztünk ... De mégis. Volt valami gunyorosan megértő vonás mosolyukban. Igen, éreztem ezt, nem először, máskor és másutt is, ahol emberekkel -beszélek. Tudom, mit rejteget ez a mosoly. Röviden ennyit: könnyen -beszél az elvtárs. Csak próbálná meg... Valóban, nem -próbáltam még. De ha akarattal hoz­zálátnék, menne. Nem nekem, mindenkinek. Haselbauer és a többi elvtársaknak is. Ám igazuk van a fonyódiaknak. Elhanyagolják őket. Pedig ott vannak helyben, a járás székhelyén^ Vagy éppen ezért nem látogatják őket? Nagyon rossz dolc-g ez, kedvét szegi azoknak, akik tudnának, akar­nának dolgozni, de egyedül vannak. S a jótanács, elvi útmutatás éppen úgy szükséges munkájukhoz, mint saját elhatározásuk. Beszélgettünk az elnöknő szobájában. S ez a be­szélgetés jólesett mindhármunknak.' örömmel jöttem el, pedig nem kaptam ígéretet. Nem is vártam. Töb­bet jelent majd a hír, mélyben beszámolnak ők a munkáról, elhatározásról, s a sikerről... Jávori Béla INTERJÚ Hatos János pártcsoportbizalmival A Központi Vezetőség határoza­ta értelmében a Kaposvári Cukor­gyárban is megtörtént a pártcso- portbizalmiak ujjáválasztása. Ha­tos János elvtársat nem először választották pártcsoportbizalmivá a nyersgyári részleg kommunistái. Télen, a vezetőségválasztáskor is őt tartották erre a legalkalmasabb­nak. Nem csalódtak, amikor rá­szavaztak. A bizalmiak újjáválasz- tásáig jelesre vizsgázott, jól irá­nyította pártcsoportjának munká­ját, sokat segített az alapszervezet vezetőségének. Mindezt a pártirodán mondták el érdeklődésünkre. Mi azonban többre is kíváncsiak voltunk, ezért fordultunk kérdéseinkkel Hatos Jánoshoz, a Cukorgyár ma is egyik legjobban dolgozó pártcsopoítbizal- mijához. — Mi a titka annak, hogy ilyen eredményes a pártbizalmi mun­kája? Magyarázható-e azzal, hogy segíti az alapszervezet ve­zetősége, illetve az MDP-veze- tőség? — Sokat segít munkabeosztásom is. Én ugyanis a MEO helyettes ve­zetője vagyok. Ezzel jár, hogy az egész gyár területén van munkám, ismerem és ismernek az emberek, tudom, hogy mi érdekli őket, s hogyan lehet jó irányba befolyásol­ni a munkásokat. Egyedül azon­ban mindennek ellenére csak fél­eredménnyel végezhetném pártbi­zalmi teendőimet, ha nem segítene az alapszervezet vezetősége. Cso­portom tagjai az év nagyobbik fe­lében három műszakban dolgoz­nak. Ez nehézséget jelent a tag- díjfizetésnél, sajtóterjesztésnél, de különösen éreztem az oktatási év előkészületeinél. Megszoktam, hogy a vezetőség mindig segít. Ebben az esetben is hozzá fordultam. így tudtuk elérni, hogy jó a tagdíjfize­tés, hogy pártcsoportomnak mind a tizennégy tagja jelentkezett párt­oktatásra. — A pártbizalmiak újjáválasz- tása óta tapasztai-e javulást a bizalmiakkal való foglalkozás­ban, kapnak-e rendszeres tájé­koztatást újabb feladatokat? — Kétségtelenül van javulás. Korábban is úgy volt, hogy a tag­gyűlések előtt összehívta a veze­tőség a pártbizalmiakat, melyen is­mertette a taggyűlés anyagát, de ez rendszerint néhány órával a tag­gyűlés előtt történt, s így nem volt lehetőségünk a taggyűlés jó előké­szítésére. Most ez úgy módosult, hogy egy-két nappal a taggyűlés előtt kapjuk a tájékoztatót, sőt egyre gyakoribb lesz, hogy még mi­előtt a beszámolót elkészíti a ve­zetőség, megbíz bennünket, érdek­lődjünk a munkásoktól, hogy mi­ről szeretnének hallani a taggyűlé- sen. Rendszeresen kapunk megbí­zást a pártvezetőségtől az időszerű politikai események magyarázásá­ra is. — Mostanában mi érdekli a leg­jobban a dolgozókat, s hogyan magyarázza meg azokat? — Pártcsoportom 14 tagja között vannak fizikai, adminisztratív és műszaki dolgozók. Ennek megfele­lően különböző problémák merül­nek fel bennük, amire választ vár­nak. Egyben mindannyian meg­egyeznek, a KV július 18—21-i ha­tározata mindenkit egyformán ér­dekel. Mostanában erről folyt leg­többet a szó. Hasonló érdeklődés nyilvánul meg a szuezi-kérdés iránt is. Elmondhatom, hogy mire min­denkinek többé-kevésbé kielégítő választ tudtam adni, szinte meg­tanultam a Szuezi-csatorna kelet­kezésének történetét. Nagy az ér­deklődés a jugoszláv—magyar ba­ráti viszony helyreállítása iránt is. Ahogy erről beszélgettünk — nem­csak nálunk, hanem a többi cso­portban is — felmerült, hogy kap­csolatot keresünk egy jugoszláviai cukorgyárral, meglátogatjuk és meg is hívjuk őket a mi gyárunk­ba egy baráti látogatásra. Remél­jük, hogy tavasszal sikerül ter­vünk végrehajtása. — Mit tesz annak érdekében, hogy pártunk tagjainak száma növekedjék o termelésben ki­tűnt, osztályhű munkásokkal, műszaki dolgozókkal? — Pártcsoportomban most is van két tagjelölt. Szegfy Júlia tagje­löltsége már meghaladta a hat hó­napot, azért nem vettük fel még tagnak, mert hosszabb ideig beteg volt. A másik tagjelölt Kiss Kál­mán, ő még csak hárem hónapja az, de mire letelik a hat hónap, alkalmassá válik a tagságra, s fel is vesszük. Hozzásegíti a tagjelölte­ket a párttagság kiérdemléséhez j az, hogy bevonjuk őket a népne­velőm unkába, megbízzuk sajtó elő­fizetők szervezésével stb. — A tagjelöltfelvétel pedig úgy történik, ho°y az alapszervezet ve­zetőségével közösen megbeszéljük, kit látunk alkalmasnak a tagje­löltségre. Miután egyetértünk a személyt illetően, rendszerint a pártcsoportbizalmit bízza meg a vezetőség, hogy foglalkozzon az il­letővel. Hosszasan beszélgettünk még Ha­tos János elvtárssal, miközben el­mondta terveit, illetve a pártcso­port terveit: hogyan kívánjál? a kampány alatt biztosítani a ter­melés segítését, mit szeretnének tenni a pártonkívüliek, különösen a fiatalok nevelésének érdekében. Mindez azt bizonyítja, nem mél­tánytalanul tartják a legjobb párt­bizalmiak egyikének Hatos Jánost. _________________Pócza Jánosné A XX. kongresszus teremtette tiszta levegőt szívjuk, s friss vérke­ringés indult meg hazánk szerveze­tében. Olyan korszak ez, amely nem­csak egészséges fejlődésünkről ké­szít számvetést, de keresi, kutatja a fájó sebeket is, amelyeket helyes po­litikánk torz végrehajtása vagy igaz­nak vélt tévedéseink ütöttek hazánk, népünk testén. Mi szükség múltunk, hibáinak elemzésére, a bajok listá­zására? Nem ártunk-e magunknak, s nem gördítünk-e akadályt a szo­cialista építés útjába őszinte, igaz önbírálatunkkal? Pártunk átélte és mélységesen átérezte e kérdéseket és így válaszolt: nem fog vissza, hanem előre lendít bennünket tévedéseink feltárása. Nem védjük, nem mente­getjük botladozásainkat, hanem számbavesszük azokat. Számbavesz- szük és kijavítjuk. És éppen ebben van a párt önkritikájának ereje: az elkövetett, felismert, feltárt sérelmek orvoslásában, s abban az őszinte szándékban, hogy a múlt hibáitól megtisztultan megyünk előre. Ebben a szellemben fogant a KV legutóbbi határozata értelmiségi politikánk né­hány kérdéséről is. ószintén, nyíltan Hogyan fogadta ezt a határoza­tot Kaposvár értelmisége' orvosok, mérnökök, tanárok, ügyvédek, bírák és mások? Erről vitatkozott váro­sunk számos értelmiségije hétfőn es­te a TTIT-ban. A vitát Szántó József elvtárs, a Megyei Párt-végrehajtó- bizottság osztályvezetője vezette. A legtöbb szó e megbeszélésen arról esett, mi az oka annak, amit a KV- határozat így fogalmaz meg: »...az elmúlt 5—6 év során erősen nyug­talanító jelenségek mutatkoztak a párt és az értelmiség kapcsolatában, valamint az értelmiség... körében«. Dr. Franki József elvtárs, a kórház főorvosa ennek egyik eredőjét az alkotmánynak abban a megállapítá­sában látja, amely szerint a Magyar Népköztársaság a munkásság és dol- 'gozó parasztság állama. Nincs azon­ban itt említés az értelmiségről. Ez lenne az igazi ok? Nem. Dr. Légár Béla ügyvéd helyesen fejte­gette, miért jó az alkotmány emlí­A kölcsönös bizalom helyreállításáért Vita a TTIT­tett szövegezése. Népi demokráciánk államának jellegéről van szó. Az állam vezető ereje a munkás- osztály, amely a hatalom gyakorlá­sába bevonja szövetségesét, a dolgo­zó parasztságot. Ám az értelmiség nem külön osztály, hanem réteg — az állam jellege pedig az osztályural­mat mutatja. Az értelmiségnek jut osztályrészül, hogy tudásával, szívvel, ésszel, segítse ezt az államot — a tudomány, a kultúra, az egészség­ügy, a népoktatás és nevelés, a tech­nika fejlesztése posztján álljon őrt. Térjünk vissza a »nyugtalanító je­lenségekre«. Mélyen sértette az értel­miségiek igazságérzetét az a gyakor­lat, hogy egyes bűncselekményeknél hangsúlyozták: nem munkások és parasztok követték el azokat -— mon­dotta Dr. Jászai Dezső elvtárs, a Megyei Bíróság elnöke. Helyteleníti a hasznossági elv merev, és egyoldalú érvényesítését is, amely szerint ki- nek-kinek a munkáját úgy értékel­ték, mennyi anyagi hasznot hoz. Kétségtelen, a mi társadalmunknak is az anyagi javak termelése az alap­ja, az anyagi javak termelői a népi demokráci tartópillérei. Ez . azonban nem jelenti a szellemi erőfeszítés le­becsülését, vagy éppen semmibevéte­lét. Erről tanúskodnak azok az is­mert intézkedések, amelyek az értel­miség egyes rétegeinek anyagi kö­rülményein javítottak, sőt ismerete­sek a jövőre vonatkozó hasonló ter­veink is, melyek lehetőségeink ere­jéig további javulást eredményeznek az értelmiség életkörülményeiben. Többen kérdezték — pl. Jászai elv­társ és Szigetvári György, a Magas­építő Vállalat főmérnöke is — a káderkiválasztásnál miért nem egy­formán nyom a latban a politikai rátermettség és a szakmai hozzáértés, miért elsődleges az előbbi? — Való igaz, a tőkéeektől elvatt gyárak, üze­ben a párt értelmiségi politikájáról mek, vállalatok s az államigazgatás vezetésével oly ín embereket bízott meg pártunk és államunk, akiket a kapitalizmus erre nem tanított meg. Az esztergapadok, szerelőasztalok és az eke szarva mellől toborzódtak az állam parancsnoki posztjaira a veze­tők, akik bár a kellő szakmai hozzá­értésnek híján voltak, de rendelkez­tek egy ennél pótolhatatlanabb tu­lajdonsággal: mélységesen hittek a magyar népi demokrácia jövőjében, elszántan dolgoztak a tőkés marad­ványok eltisztításán, s hittel-akarat- tal vállalták az új társadalom építé­sét. S ha ma nyugodtan mondhatjuk, hogy rendszerünk megszilárdult, ak­kor ebben látnunk kell a munkásból, parasztból lett vezetőink áldozatos munkáját is. Ezek a vezetők tudás­ban ma nem ugyanazok, mint hosz- szú évekkel ezelőtt: a népi demokrá­ciával együtt növekedtek ők is tu­dásban, tapasztalatban, szakmai hoz­záértésben egyaránt. Ezen a helyen azokról szólunk, akik megfeleltek a munkájuk iránt támasztott bizalom­nak — és ez a többség. De hadd mondjuk meg azt is: pártunk és ál­lamunk ma már mindinkább arra törekszik, hogy a funkcióba állítás­nál mindkét kiválasztási elv — a politikai is, meg a szakmai is — ér­vényesüljön. Ez a politika előnyös az értelmiség számára is. Sok szó esett a vitaesten ezzel kap­csolatban a műszaki értelmiség hely­zetéről. Nattán Miklós elvtárs, a Ma­gasépítő Vállalat anyagosztály-veze- tője elmondta: a műszakiak nem érnek rá szakmai képességeik kibon­takoztatására, továbbfejlesztésére, mert idejük legnagyobb részét az anyagbeszerzés foglalja el. Sebők elvtárs, a Megyei Tanács tervosztá­lyának vezetője a szakirányítás nem elég magas színvonalát tette szóvá. Ennek oka: a tanácsok rossz bér­rendszere. Világos, hogy a megyei szerveknél a legképzettebb műsza­kiakat kellene foglalkoztatni, akik hozzáértően irányítanák a megye gazdasági életét. Am minden üzem­ben és vállalatnál nagyobb a főmér­nökök, a műszaki előadók fizetése, mint a Megyei Tanácsnál. A gyakor­lati munkában jártas, az üzemek mindennapjait ismerő, jó elméleti felkészültségű szakemberek kelle­nek a tanácsokhoz — ez az alapja az önállóság növelésének, s- a mér­téktelenül felduzzadt apparátus lét­száma csökkentésének. A múlt hibáit így summázták a vita részvevői: nem részesült kellő megbecsülésben az értelmiség; a párt- és állami szervek vezetői rit­kán vagy egyáltalán nem hallgatták meg véleményüket; meggyőző ész­érvek helyett utasításokat kaptak stb. Ez a gyakorlat nemcsak a pár- tonkívüli, hanem még a kommunista értelmiséget is érintette. Erről be­szélt Merő Béla elvtárs, a Táncsics Gimnázium igazgatója és Molnár Jó­zsef el /iárs, a Megyei Tanács Egész­ségügyi Osztályának vezetője. De el­mondták azt is, hogy nem ilyen egy­ért elmű a múlt: vannak már eredmé­nyek, előbbre jutottunk már a hi­bák kijavításában a Megyei Pártbi­zottság kezdeményezésével és veze­tésével. Az elmúlt hónapokban több értelmiségi sérelmét orvosolták, többen visszakapták párttagságukat. Nemrégiben megvitatta a Megyei Pártbizottság a megye egészségügyi helyzetét, s az MB határozatában benne van az orvosok kincset érő, gazdag tapasztalata. Több fórumot teremtettek pártszerveink, ahol az értelmiségiek hallathatták szavukat. A párt és értelmiség írt tehát már sikereket az értelmiségi politika szá­mára nyitott új fejezet első tiszta lapjaira. A KV határozata pedig to­vábbi eredményeket ígér. Ez a határozat azonbap csak akkor hozza meg a várt sikert, ha pár­tunk minden tagja összefogva, szót éltve az értelmiséggel, tettekre vált­ja betűit, s az életbe plántálja bele a határozat szellemét. Az írott és mondott szót a további tettek önkri­tikája erősíti meg. Hozzáfogtunk, folytassuk hát a hibák helyreigazí­tását. Pártmunkásaink tanulmányoz­zák a KV-határozatot, s az legyen már mai munkájuknak is az irány­tűje. Értékeljék az értelmiség áldo­zatos, hivatásszeretettől áthatott te­vékenységéj és hogy értékelhessék — umerjék meg azt. Fáradhatatlanul tanuljanak, képezzék magukat — így találják meg az értelmiséggel a közös nyelvet. Tegyék mérlegre a múltat és pártbizottságaink biztatá­sával, segítségével dobják el messze maguktól a szektásság, az értelmi­ségi munka lebecsülésének — vall­juk meg — elég mélyen beléjük ivó­dott gyakorlatát. Bízhat-e a pártban az értelmiség, várhatja-e sérelmei orvoslását, mun­kájának kellő elismerését? Feltétle­nül. Ha volt ereje pártunknak a hi­bák felfedéséhez, van és lesz ereje a hibák kijavításához is. Van és lesz ereje ahhoz, hogy minden tag­jával, elsősorban a pártban tisztsé­get viselő elvtársakkal megértesse: a szocializmus építésében számítunk az értelmiség munkájára. Megol­dott-e minden kérdést a TTIT vitá­ja? Nem, ezt nem állítjuk. De azt bizton mondhatjuk: ez az őszinte vé­leménycsere lépés volt azon az úton, amely a párt és az értelmiség köl­csönös bizalmának helyreállításához: vezet. A párt és az értelmiség kapcsola­tának megjavítását, s megnyugtató jelenségek életrekeltését akarja az értelmiség is. A szellemi munkások többsége mindig előre nézett, s az elmúlt években is a haladás szolgá­latában állt — mondotta Tabák La­jos elvtárs, a Cukorgyár igazgatója. Ma, a tisztultabb légkörben mégin- kább igenlik pártunk és kormá­nyunk politikáját. Tömören fogal­mazta meg ezt a vita egyik részvevő­je: »Szívvel-lélekkel szolgáljuk azo­kat a célúkat, amelyeknek jegyében született ez a határozat«. Kutas Jóaseí

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom